Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-11 / 188. szám
A határozatok: végrehajtásáért Politikai és gazdasági munkánk, napi tevékenységünk során rendszeresen hivatkozunk különböző párt- és kormányhatározatokra. E határozatok szellemében — kisebb- nagyobb közösségekben végezzük munkánkat. Ha idézzük a határozatokat, hivatkozunk a felsőbb szervek döntéseire, nemcsak az irányvonalat mutatjuk meg, nemcsak tevékenységünk miértjét magyarázzuk, hanem sok esetben karunkat széttárva mentséget is keresünk némely intézkedésünkre, mintegy elhárítva a felelősséget magunkról, az ,,elvtársak, nem tehetek róla, nem én találtam ki, engem is utasítottak”-ot így kifejezve. A propagandisták dolga? A határozatokat idézni nem helytelen dolog. Tájékoztatni a közönséget arról, hogy mit miért csinálunk, ugyancsak hasznos. De karunk széttárásával mintegy menteni magunkat már nem a meggyőzés eszköze. így csak azt érhetjük el, hogy népszerűségünk ne csökkenjen, azt azonban nem, hogy aktuális, egyes esetekben nehéznek, bonyolultnak tűnő feladatokat a közösség tagjai magukévá tegyék. Pedig a cél az, hogy a felsőbb vezetés határozatait ne csak ezolgamódra végrehajtsák, hanem értsék is. A saját fantáziájukkal, tapasztalataikkal kiegészítve, tudatosan érjék el a minden esetben világosan körvonalazott célt. Nemcsak a vezetők, de mindannyian, akik az adott közösségben a nagyobb közösségért, az ország lakosságáért dolgozunk. A politikai, gazdasági munkában felvilágosító, gondolatokat ébresztő — és ne féljünk tőle — vitára biztató tevékenységet kifejteni — bármilyen közösségről van szó — a pártalap- szervezetek feladata. S bár tudják az alapszervezetek, hogy ez a feladatuk, mégis felteszik a kérdést: hogyan? Hogyan lehetne a felsőbb 6zintű pártszervek határozatait jobban alkalmazni közösségünk helyzetére? Hogyan készüljünk fel egyes esetekben a propagandamunkára? Hogyan javítsunk a munkamódszereinken? Hogyan hozzuk létre a kooperációt a tömegszervezetekkel? Aztán eljutnak a helyesnek vélt válaszhoz: a propagandisták dolga az egyes határozatoknak propagandát csinálni. És megadnak minden segítséget a propagandistáknak, nevezetesen tájékoztatókat, gépíró munkaerőt, stencilgépet. S ha még-i sem sikerül propagandával jó eredményt elérni, a vezetők újra széttárják a karjukat: „nem rajtunk múlott, a propagandisták is jól végezték a dolgukat, előbb- utóbb megtanulják az emberek, rájönnek maguktól, ha elolvassák a brosúrákat, hogy miért kell azt tenniük, amit tesznek”. Valóban sok múlik a jó própagandistán. De nem minden! Hiszen a propagandista csak egyetlen ember; ő sem tudhat mindent: ráadásul neki is van gazdasági feladata, családja, gondja, baja. Nem új fogalmak Hogy eredményes legyen a propaganda, ahhoz vezetők is kellenek, a napi agitációs és propagandamunka színterén. Ott, az esztergapadok, a szecskavágók, az íróasztalok mellett. Ha nem is naponta, de időszakonként, méghozzá sűrűn. Szándékosan nem írom, hogy milyen időközönként. Ez ugyanis mindig az adott feladatokon, ha tetszik, az éppen Született vagy születőiéiben levő határozatokon möíik. Hogyan is történjen ez a találkozás vezetők és beosztottak között? Nem hiszem, hogy újat mondok a következő néhány szóval: politikai vitakörök, fórumok, szabad pártnapok. Céljuk ugyanaz. Megismertetni a párt politikáját, vitatkozni a módszereken a jobb eredmény érdekében, segíteni a gazdasági munkát, tájékoztatni a közeli és távolabbi tervekről, kérdéseket feltenni, azokra válaszolni. Az érdeklődést felkelteni a politikai és a gazdasági munka iránt, szólni valaminek az érdekében, szólásra bírni azokat, akik eddig nem kértek szót. Röviden kifejezve: együtt alkotni, együtt építeni a szocializmust. Mindehhez azonban két fél kell: a kérdező és a válaszoló. Vagyis legyen, akivel vitatkozni lehet. És még valami kell hozzá: őszinteség. Még mi? Felkészülés, tudás, és a felvetődő gondokra a megoldás szándéka. S ha mindez megvan? Akkor érteni fogja a dolgozó, mit, miért csinál. Azt is, miért születtek a határozatok. Javaslatot is tesz, s ha jó a javaslat, és módszerként alkalmazzák, a vezetés már segítette a dolgozót. A beosztott munkás vagy mérnök. Mindezt úgy nevezik: demokrácia. S ha a felsőbb szervek által kitűzött célokat valósítják meg a dolgozók beleszólásával, akkor az már demokratikus centralizmus. A kölcsönös bizalomért Erre valók a politikai, gazdasági vezetőkkel való találkozások. A szabad, kötetlen beszélgetések, az üzem, a gyár, a város, az ország és egymás gondjainak megismerésére. A gondok megoldására. A párt politikájának terjesztésére. A kölcsönös bizalom terjedésére. Milyen szép is lenne ez így! A gyakorlat azonban esetenként más. Mert vannak ugyan szabad pártnapok minden területen, évenként egyszer-kétszer. A központi irányításúak. Azok, amelyek az éves munkatervben meghatározottak. De elég ritkán és kevés helyen fordul elő, hogy egy-egy ilyen találkozás helyi kezdeményezésből születne. S mert ilyen nem történik, joggal vetődik fel a kérdés a dolgozókban, vajon miért nem akarnak találkozni velünk a vezetők? Félnek, hogy olyat kérdezünk, amire nem tudnak válaszolni? Vagy nem akarnak? Jönnének egyszer le a műhelybe, nézzék meg, hogyan dolgozunk, milyen körülmények között! Ismerjük ezeket a kérdéseket. Vannak vezetők, akik a maguk módján megoldják ezt a problémát. Ügy, hogy ha a dolgozóknak gondjuk van, keressék őt fel az irodájában, a „hivatalos fogadóórán”. A dolgozó ha felkeresi, akkor csak azt az egy gondját tudja megbeszélni a „nagyfőnökkel”, ami őt személyesen érinti, izgatja. Az ilyen találkozáson lehet, hogy megoldódik esetleges problémája, de az csak neki, az ő személyének, az egyes embernek volt hasznos. A közösség gondját így sohasem ismeri meg a vezető, de az egyes ember sem a másikét, a vállalatét, az iparét, az országét. A közösséggel kell hát találkozni. Erre van szüksége a dolgozónak, a vezetőnek, napi politikánknak, gazdasági életünknek — röviden a határozatoknak, amelyeket végre akarunk hajtani. A központi határozatok végrehajtása ugyanis csak úgy lehetséges, ha azokat a helyi adottságoknak megfelelően bontjuk fel. Ez viszont a helyi vezetők és dolgozók közreműködése és jó együttműködése nélkül nem megy. M. M. Kaposvárott készül a Druzsba A Finommechanikai Vállalat III. számú gyárában, Kaposvárott készítik a Druzsba néven ismert mikrohullámú tévéláncot, szovjet megrendelésre. Az első fél évben 76 millió forint értékű berendezést gyártottak. A szovjet piacok mellett Indiába is szállítanak még az idén a világviszonylatban Is elismert — szélsőséges klíma alatt is kiválóan működő — mikrohullámú tévéláncból. Képünkön: szállítás előtt ellenőrzik a berendezéseket. (MTI fotó — Bajkor József felvétele — KS) Anyagtakarékosságból 800 millió, energiamegtakarításból 120 millió forint Kilencezer hasznosított újítás Három ágazat jubileumi munkaversenymérlege A kohászatban, a gépiparban és a villamosener- gia-iparban az év eddig eltelt részében a tervnek megfelelően növekedett a termelés, kiegyensúlyozottabbá vált a gazdálkodás, javult a szállítások ütemessége, s mindehhez jelentősen hozzájárult a széles körben kibontakozott jubileumi munkaverseny —, állapította meg a Kohó- és Gépipari, valamint a Nehézipari Minisztérium és a vasasszakszervezet, értékelve a vasasüzemek munkaversenyének helyzetét. Húsz nagy- vállalat és 250 brigád mun- kaverseny-vállalásának időarányos teljesítését vizsgálták meg és összesen 101 vállalat és intézet, valamint a Csepel Vas- és Fémművek, a MEZŐGÉP Tröszt és a Magyar Villamosművek Tröszt erre vonatkozó féléves értékelő jelentését ösz- szegezték. A három iparág dolgozói a jubileumi versenyben vállalták, hogy a 757 millió óra hasznos munkaidőalapot jobb gépkihasználással és munkaszervezéssel 11 millió munkaórával növelik — ezt fél év alatt csaknem 50 százalékra teljesítették. Külön is értékelték a kohászati vállalatok többlet- termelésre tett vállalásainak eddigi eredményeit. A kollektívák az igényeknek megfelelően 50 000 tonna acél, 70 000 tonna hengerelt áru és 20 000 tonna nyersvas terven felüli legyártását irányozták elő; ezek általában időarányosan teljesültek, kisebb lemaradás csak az acéltermelésben van. A gyárak, vállalatok nagy súlyt helyeznek a szocialista, s ezen belül is a szovjet exportkötelezettségek maradéktalan, határidőre való pontos teljesítésére. A CseNem könnyű újat akarni A NÖVEKEDÉS GONDJA — közhely. De bármennyire is elkoptatott, sokszor igaz. Mint például most Mátraderecskén, ahol az élet igazolja, nem is olyan köny- nyű újat akarni, még akkor sem, ha az több és jobb a réginél. „Nagy port kavart fel az eset a falunkban. Az emberek az utcán, a kocsmában meg a boltokban mondják csak el őszintén a véleményüket. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a mieinknél jóval nagyobb lélekszámú faluban sincs kukaautó, a mi tanácsunk pedig vásárolt. Most meg már felkérték az áfész.t, hogy szerezzék be a szükséges kukaedényeket. Ott állnak raktáron, mert az első ötszázból is alig vásárolt valaki. De hát tessenek mondani, lehet egy egész falut kötelezni arra, hogy kukát vásároljon? Ezzel az intézkedéssel nem tudok egyetérteni —, de a falu közvéleménye sem. Önök mit szólnak hozzá?!” — így szól a panaszos levél — nem is az első mostanában ebből a községből, és ebben a témában. Ütban Mátraderecske felé, az egyik községi tanácsnál szóba jött e panasz. — Nemsokára tőlünk is írhatnak — mondta a tanács elnöke —1, mert a derecskeiek Után i$ii is megszervezzük a korszerű szemétszállítást.' S nálunk is vannak, akiknek nem tetszik az ötlet, mondván, miért nem jó, ahogy eddig volt’ Mátraderecske korábban nem sokat hallatott magáról. Volt egy kis téglagyára, nem is a legkorszerűbb. Más semmi. Most modern, külföldi gépsorokon készül az újfajta tégla, milliókat érő volt a rekonstrukció. Ám ami a község fejlesztését, a régi korszerűsítését igényli igazán, az az idegenforgalom. Egy-egy nyári vasárnap két-háromezer ember érkezik vonaton, gépkocsival, buszokkal. A községet néhány évvel ezelőtt melegforrással ajándékozta meg az egyik ércre kutató fúrás. Gyógyító hatására is esküsznek, bár a vegyelemzés csupán annyit bizonyított, hogy vannak benne különböző gyógyhatású ásványi anyagok. De maga a víz hőfoka is jót tesz a reumás betegeknek, akikből sajnos, jócskán akad a nem túl messzi nógrádi bányavidéken. Ők és a vasutasok figyeltek fel először a meleg forrásra épített strandra, de azóta már sokfelé eljutott a híre. Csehek is járnak át szép számmal, de mostanában már NDK-6 és jugoszláv rendszámú kocsik is érkeznek. A strand környékén víkendhá- zak bújnak meg a domb oldalában, hét végén benépesül a környék. Idegenforgalom. Ha kis méretekben is. S miután annyi látogató érkezett, sürgetően szükségessé vált néhány olyan beruházás, amire a strand idegenforgalma nélkül aligha került volna sor az elkövetkező évtizedben. Van két vendéglő, meglehetősen változatos ételekkel. Javult a közellátás, nagy a választék a korszerű ABC-boltban konzervekből, húskészítményekből —, ahogy összefoglalva a kol- bász-szalámiféléket emlegeti a szaknyelv. Kétségtelen, hogy ebből a fejlődésből profitál a falu embere — s ezt bizony jólesően vették. Mert jó volt a strand, a vendéglő, a bővebb áruválaszték. És jó, hogy vezetéken elhozzák ide is a Köszörűvölgy vizét. EZEKKEL ÉS EDDIG mindenki egyetértett, de most a szemétszállítás megbolydította egy kissé a kedélyeket Valahogy ezt már nem voltak hajlandók mindannyian besorolni a szükséges kiadások közé. A községi tanács egyik munkatársával — aki ezeknek az ügyeknek a gazdája —, tűnődve latolgatjuk a község távlati lehetőségeit. A 39 fokos víz sok embert vonz, korábban Bükkszéken volt csak meleg forrás a környéken. Van érdeklődés üdülőtelkek után is, ámbár ezekből egyelőre nem osztanak többet, mert a recski bányászat fejlődése még nem tudni mit hoz magával. Marad-e a víz, és any- nyi marad-e, hogy érdemes rá tovább fejleszteni az üdülőkörzetet? Ezernyi a megoldásra váró gond, s ezek közül ez a bizonyos „szemétügy” csak egy és nem is legnagyobb. Dg mindeneset-: re elgondolkoztató, és tanulságot is levonhat belőle bárki: a legjobb szándékú kezdeményezés sem hozhat teljes sikert, ha annak hasznáról nem győzik meg az embereket. Mert mindig számítani lehet arra, hogy aminek nem látszik azonnal a haszna — mint a csapból kifolyó víznek —, azt kevésbé fogadják szívesen. És a maradiság még él. Mint sorolja a tanács embere, sok mindent meg kellene oldani. Jó lenne megszervezni a fizetővendégszolgálatot, hiszen naponta érkezik a tanácshoz olyan levél, amelyben érdeklődnek, hol lehet megszállni egy-két hétre. Lakások vannak, pontosabban lennének, akad szép számmal vízvezetékkel, fürdőszobával felszerelt családi ház —, s tulajdonos is, aki vállalná ezt. Idő kérdése, hogy megszervezzék. MÁTRADERECSKE KÜLSŐ KÉPE jókorát változott az elmúlt évek alatt. A falu végén magasodó korszerű gyár, a kétszintes házak, a domboldali víkendtelkek, a strand alaposan megváltoztatta a környéket. De úgy látszik, az emberek még nem változtak ennyit — mint a panaszos levél is bizonyítja, melyben éppen az új, a korszerű ellen emeltek szót. A modern házakban él a régi felfogás is. S ezen nehezebb változtatni, mint a falu külső képén. Deák Rózsi pel Művek, az IKARUS, á Ganz-MÁVAG, az egri Fi- nomszerelvénygyár és a Bakony Művek jó munkája eredményeként eleget tudtak tenni az időközben felmerült újabb szovjet igényeknek is, többek között autóbuszokból, gépjárműpótalkatrészekből, olajszabályozókból és Lada gépkocsirészegységekből. Egyre több vállalat brigádjai vállalják a termékek minősége feletti garanciát és az önmeózást. A villamos- hálózat szerelésén dolgozók például kezdeményezték, hogy a kivitelezést követő két éven belül előforduló hibákat díjmentesen kijavítják. Számos üzem brigádjai a helyi feladatoknak megfelelően kezdeményeznek, Ózdon például a kohászati technológia fejlesztési programjának határidő előtti megvalósítását tervezik. Jelentős eredményeket értek el a kollektívák az anyaggal, energiával való takarékos gazdálkodásban. A három iparág dolgozói az egész évre 1,7 milliárd forint anyagmegtakarítást vállaltak, ebből az első félévben 813 millió forintnyit teljesítettek. A kohászatban — az Ózdi Kohászati Üzemeket figyelmen kívül hagyva — a teljesítés 52 százalékos — őzdon ugyanis csak a második félévben lehet majd értékelni az anyagtakarékosságot, mert szeptemberig az acélgyártás oxigénes inten- zifikálásának előkészítő munkálatai folynak. A gépipar összességében 49.1 százalékra teljesítette vállalását. A Magyar Villamos- művek Tröszt vállalatai az év első felében 41 millió forint értékű anyagot takarítottak meg, ezzel eredeti versenyvállalásuk 72 százalékát teljesítették. s azóta újabb felajánlásokat is tettek. Energiából a három ágazat vállalatai az év végéig csaknem 300 millió forint megtakarítást vállaltak, mintegy 120 millió forintnyit már megtakarítottak az év első hat hónapjában. A gazdálkodás hatékonyságát segítette az újítómozgalom továbbfejlődése is. A jubileumi munkaverseny keretében már majdnem minden vállalat bevezette az „Egy brigád — egy hasznosított újítás”-1. A kohászati, a gépipari, és a villamos- energia-ipari dolgozók a félJ év során 29 000 újítást adtak be, közülük kilencezret, vagyis a múlt év hasonló időszakához képest 7—8 százalékkal többet, hasznosított tak is. az üzemek. (MTI)
