Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-03 / 155. szám

Tóth János esete a kultúrával Beszélgetés a szocialista brigádok művelődési vállalásairól A munkasikerekről szinte nap mint nap hirt ad a saj­tó, a rádió és a televízió. Érthető is, hiszen egyre szü­letnek a rangos eredmények. Kevesebb szó esik viszont a kulturális, a művelődési tö­rekvésekről. A megoldásra váró gondokról és az elvég­zendő r’'adatokról beszélge­tett munkatársunk L ászló- Bencsik Sándor, SZOT-díjas íróval, az ismert 6zociográ- fussal, a Népművelési Inté­zet kutatási csoportjának tagjával, aki kollégáival együtt évek óta tanulmá­nyozza ezt a sokakat foglal­koztató témát. Kísértő sablonok — Miként jellemezné a pillanatnyi helyzetet? Hol tartunk ma? — Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy mekkora erő rejlik ebben a mintegy másfél millió dolgozót tömő. rítő nagyszerű mozgalom­ban. A hármas követelmény közül az elsővel nincs is semmi baj. Annál többet kell — véleményem szerint első­rendű kötelességünk ez — törődnünk a másik kettő­vel. Könnyű elmondani — meg is teszik jó néhányan —. hogy mit jelent szocialista módon élni. A szép szavak, az okos elvek valóra váltása azonban igen lassan halad, mert bizony a prédikálok is ritkán mutatnak példát, holott mindenki a tettekre figyel. Az ismeretgyarapítás, a szellemi pallérozódás? Nos, ha az üzemeknél, a vállala­toknál, a termelőszövetkeze­tekben készített jelentések­ben tallózunk, akkor azt hi. hetjük: már csak egy tyúk­lépés választ el bennünket a paradicsomtól. Terjeng a hurrá-optimizmus, eluralko­dik a szinte határtalan elé­gedettség. A valóság — ala­pos, hiteles, tudományos igé­nyű feltérképezésével 1973 óta foglalkozom — persze egészen más. A kezdeti lel­kesedés megcsappant, kísér­tenek a sablonok. Ez akkor is igaz, ha a látszat mást mu­tat, s az adminisztrálás tö­kéletesnek tűnik. A pontva­dászat mögött — ez az érté­kelés legdivatosabb módja — elsikkad a lényeg. A színházjegyek bűvöletében — Véleményét milyen pél­dákkal illusztrálná? — A tájékozódás során harmincöt gyár ötezer bri­gádjánál vizsgálódtunk, így hát gazdag tapasztalatokat gyűjthettünk. Megállapítot­tuk: mindenekelőtt a válla­lások hibásak, hiszen rend­szerint általánosságokba bur- kolódznak és semmitmondó­ak. Sehonnan sem hiányzik a közös színház- és mozilá­togatás. Az persze már sen­kit sem érdekel, hogy milyen filmet, darabot néznek meg Az emberek egy része unat­kozik, de azért türelmesen végigüli a két-három órát. Nem tesznek szert maradan­dó élményre, de az előírást teljesítették. Miért nem gon­dol senki arra, hogy a kép­zettségi szint és az ízlés kü­lönböző? Ha a kétkezi mun­kásokat beterelik a Chagall- kiállításra, akkor csak ártanak a művelődés ügyének, hiszen a szenvedő alanyokat elriaszt­ják a képzőművészettől. Képletesen szólva: Tolsztoj gondolatait sohasem foghat­ja fel az, aki nem tanult meg írni-olvasni. Hát jöjjön előbb az ábécé! Máról holnapra nem lehet megváltani a vilá­got, csak úgy mehetünk va­lamire, ha betartjuk a foko­zatosságot. Manapság egyre többen fe­jezik be korábban abbaha­gyott általános iskolai ta­nulmányaikat. Ez örvendetes dolog, de csak akkor jelent valamit, ha a bizonyítvány mögött ott a tudásfedezet, mert a papír önmagában értéktelen. Szokás a követel­ményeket az átlagpolgár szintjéhez méretezni. Téves alapállás ez. Ezt a fogal­mat csak a statisztikusok használhatják, de nem hús­vér lényekre vonatkoztatva. Az életben nem elvont figu­rák tevékenykednek, hanem mindannyian egyéniségek va. gyünk, sajátos vágyakkal, igényekkel. Tóth János gép. lakatost nem lehet azonosí­tani Nagy Péter köszörűssel. Mindketten másképp véle­kednek a világ eseményeiről, más kulturális szolgáltatást várnak. S még egy, amiről megfe­ledkeznek azok a vezetők, akik eltávolodtak a hétköz­napok tényeitől: a dolgozók zöme tisztességgel látja el mindennapi teendőit. Mun­kaidő után valamennyien si­etnek haza: az asszonyokat a gyerekek várják, a férfiak a ház körül tevékenykednek, vagy hobbijuknak hódolnak. Csoda-e, ha nem lelkesednek a műszak utáni előadásokért, tanfolyamokért, különösképp, ha azok szárazok, unalmasak is. Sajnos, fenn se veszik ko­molyan a kérdést. Az egyik brigád 1972-ben 1965-ös nap­lóját adta oda az értékelő bi­zottságnak. Kíváncsiak vol­tak: észreveszik-e a turpissá. got. Senki sem jött rá, ám, amikor felvilágosították őket, valamennyien megsértődtek. Tévedés ne essék: szerencsé­re nem mindenütt van így. ám a negatív jelenségek egyre többször fordulnak elő, ezért kell felfigyelni rájuk. ötletek a kilábaláshoz — Önök tovább mentek a helyzetfelmérésnél, s kísér­leteik során kiutat is keres­tek. Meddig jutottak? — A SZOT-tal és a Kultu­rális Minisztériummal együtt­működve, igen sok vállalási és mérlegelési javaslatot pró­báltunk ki huszonkét üzem­ben, olyan változatokat, ame­lyek közül a legtöbbet má­sutt hasznosíthatnak majd. Közben természetesen a leg­fontosabb alapelveket is tisztáztuk. Kellett ez, mert a pillanatnyi állapotba nem le­het belenyugodni, minden­képpen ki kell lendíteni az ügyet a holtpontról. Nem szabad mindenkitől ugyan­azt várni. A kívánságokat emberre méretezzük, s a tel­jesítés mérlegelésekor azt nézzük meg, hogy ki meny­nyit fejlődött, honnan hová jutott. Ha így vélekedünk elkerüljük az uniformizálást. Ha egy analfabéta cigány dolgozó félév múltán nibát. lanul leírja a nevét, az le­galább annyit ér, mintha főmérnöke végigböngészne kétszázötven műszaki köny­vet. A differenciálás a jövő útja, s a legjobb módszer a sablonok ellen. Ne legyünk irodalom- és művészetcentri- kusak. Ha egy lakatos szak­munkás elvégzi a hegesztői tanfolyamot, akkor joggal le­het büszke, hiszen ismereteit gyarapította. Ezt az ered­ményt is méltassuk. Becsül­jük a szorgalmat, s ne azt, hogy beiratkozik a könyvtár­ba, s olvasatlanul hozza visz- sza a kölcsönzött műveket. Ne riadjunk meg az önérté­keléstől. Erre, ha nem is az első alkalommal, de idővel valamennyi brigád képes e- het. Ez bizalom kérdése. Azok, akik megteremtik a nemzeti jövedelmet, felmér­hetik: hol tartanak. Nem kell ehhez se egyetemi dip­loma, se doktori disszertá­ció. Természetesen eleinte segíteni kell őket abban, hogy a túlzásoktól megsza­baduljanak. Érdemes élni a demokra­tizmus lehetőségeivel — er­ről inkább beszélünk, de a cselekvést nem vállaljuk — felkarolhatnánk az alulról jövő kezdeményezéseket. Az emberek maguk döntsék pl: melyik filmet vagy drámát nézik meg. Kerüljük a telt­ház-akciókat. Egy-egy üzem ne vegye meg — még akkor sem, ha ez egyszerűbb meg­oldás — egy előadás összes jegyét. Hadd válasszon min­denki kedvére! Hamarosan összegezzük a kísérletek ta­pasztalatait, s az ajánlások eljutnak majd mindenhová. Nem remélünk csodát, csak azt, hogy néhány év múltán tartalmi, minőségi fejlődés bontakozik ki, olyan szelle­mi pezsgés, amely mind több ember kulturálódását szol­gálja ... Pécsi István Ibiké és a körülmények Ismerősöm ül az asztal­nál és a semmibe mered. Előtte borosüveg, a fotel mellett a szőnyegen ott he­vernek az újságok. Szemben vele, az asztalra könyököl­ve. a felesége- Szeme kisír­va, mindig ápolt bronz haja most a szemébe lóg. Időn­ként fel-felnyög, és kicseré­li homlokán' a vizesruhát. Ibi, a kislányuk, a rekamién hever, mozdulatlan, mint egy gyönyörű szobor. Szőke haja szétterül a színes takarón, kék szeme rebbenés nélkül mered a mennyezetre. Mi történhetett itt, ebben a mindig jó hangulatú csa­ládban? Hová tűnt, mi űzte el ebből a kedélyes lakás­ból a nevetést, a vidám szellemeskedést? Itt mindig felüdült az ember! Betegség, baleset, elemi csapás sújtot­ta a rokonságot? Netán a halál kopogtatott be a na­gyobb családba? Eltelik egy fél óra, míg végül is a hosszas faggatásra az asz- szonyka válaszolt sírva: „Egyik sem! Attól is na­gyobb a baj: Ibikét nem vették fel a .Színművészeti Főiskolára.' OíMémmm 8#77. július 3., vasárnap — Hát mindössze ennyi a baj ? Kellemetlen, persze hogy az, de hát az élet azért csak nem állt meg. Ibiké egészséges, szép, okos kislány, elmegy dolgozni és legfeljebb jövőre újból pró­bálkozik — mondom én. Mintha az istenek összes haragja szabadult volna el, úgy csattant rám a házi­asszony szózuhataga- Hogy pont én mondom ezt, aki nagyon jól tudom, hogy Ibi­ké már az óvodában túltett minden gyereken, olyan szé­pen énekelt, táncolt és sza­valt. Az általános iskolában is neki volt a legtöbb ötö­se, majd minden évzárón könyvjutalmat és oklevelet kapott. Hogy középiskolában is hány meg hány szülői ér­tekezleten dicsérték. Igaz, az érettségi nem úgy sikerült, ahogy Ibiké tud, és ahogy érdemelte volna, de éppen akkor volt megfázva és a fiúval is, akivel együtt járt. érettségi előtt szakított. - Na­gyon jól tudhatom — már­mint én —, hogy ők Ibiké­nek eddig is minden segít­séget és támogatást megad­tak, igaz. tehették is, hiszen egyetlen gyerek. A papa, ha rossz volt az idő kocsival vitte az iskolába, a nyarat mindig vagy a rokonoknál vagy a különböző üdülőkben töltötte. Tanították zongo­rázni. énekelni, járt művé­szi tornára és mindenütt di­csérték, hogy milyen tehet­séges, hogy milyen kiváló színész lesz majd belőle. A nagyszülők is: olyan nem volt, hogy valamit megta­gadták volna tőle. még a gondolatát is lesték- Láttam volna, mennyi mindent ka­pott ballagáskor. És az a sok virág? A ballagási ebé­den 42-en ülték körül az asztalt. Most meg, mi lesz most? Eddig minden olyan rendben volt, minden olyan simán, szépen ment. Ibiké eddig az életről csak szépet és jót hallott, csak jót ta­pasztalt. Annyi sok-sok szép élmény után most tönkretet­ték a gyereket, elvágták elő­le azt az utat, amely élet­célja beteljesüléséhez veze­tett. ök mindig arra tanítot­ták Ibikét, hogy legyen szorgalmas, mert a jó min­dig megkapja jutalmát, most pedig mint a rosszat, megbüntették. Mint a derült égből a villámcsapás, úgy érte ez az egész családot. Mit szólnak hozzá a rokonok, az ismerősök? Ilyen nagy szé­gyent! Amikor végre levegőt vett. közbeszóltam: Nem érte el a felvételin a minimális pontszámot sem! Hát per­sze, hogy azokat veszik fel — és azt sem tudják mind —. akik kiválóan helytáll­tak- Szerintem nem is baj, hogy nem jutott be a főis­kolára. Sőt. talán még jókor is jött ez a kudarc. Eddig ugyanis Ibiké mintha a me­sében élt volna: csak dicsé­ret, csak siker. Mint a csil­lag ragyogott, s ha egy ki­csit valamilyen oknál fog­va kopott ez a fény, a szü­lők csiszolták, még túl is fényesítették. A si­ker, a fény, a csillogás jó dolog, de azért számítani kell sikertelenségre, kudarc­ra is. A csak szépnek, csak jónak semmi köze az élet valóságához. A szép és a jó mellett általában ott van a kellemetlen, a csúnya és olykor a rossz is. És ennek elviselésére elsősorban a szülőnek kell a gyermekét megtanítania, nevelnie- Ha ezt teszik, egy-egy kudarc nem veri le a gyereket a lábáról, ha számít rá. A pillanatnyi kudarc vagy si­kertelenség inkább erősíti a jellemet, az akaratot, fokoz­za a küzdeni tudást, mintsem tehetetlenné merevítené őt. Idáig jutottam, amikor Tbike mamája hűvös hangon közölte velem: rendkívül csa­lódtak bennem, valóban igaz az, hogy bajban mutatkozik meg, ki a jó barát és ki az ellenség, ök hasonló esetben/ megértőbbek lettek volna, és vegyem tudomásul. hogy Ibiké a nagy igazságtalanság ellenére is nagy színésznő lesz. Tudomásul vettem. (pupp) A Kálvária­domb kincsei 1958-ban kezdték feltárni Tatán a Kálvária-dombot, eközben értékes leletekre bukkantak. Több ezer évvel ez­előtt élt ősember barlangját fedezték fel és mellette tűzkő­bányát. Nevezetessége még a területnek az is, hogy sokféle tudományos szempontból is értékes, érdekes kőzet található és látható. Ezért a leletek környékét védett területté nyilvání­tották. 1976-ban a látogatók részére is megnyitották a gyö­nyörűen parkosított területet, mely csábítja a Tatán, illetve a környékén üdülőket, és kirándulókat. A védett terület madártávlatból. Az ősember feltárt barlangja, oldalában tűzkőképződ­ménnyel. náv 'IfraU-i' "-kori tengeri állatka maradványát tar! talmazza. ..iS-fotó — Németh Ernő felvételeil

Next

/
Thumbnails
Contents