Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
Agria *77 labdarúgókupa Szerdán délután újabb négy mérkőzést bonyolítottak le az Agria '77 nemzetközi Ifjúsági labdarúgótornán. Ez alkalommal Egerben, Gyöngyösön és Bélapátfalván léptek pályára a csapatok. Valamennyi találkozó cles küzdelmet, nagy taktikai harcot, s kemény összecsapásokat hozott. Szerencsére a játékvezetők nagyszerűen „kézben tartották” a mérkőzéseket magabiztosan vezették az összecsapásokat, bátran éltek a sza bályok adta lehetőségekkel, „kiosztottak" több sárgalapot is — nagy érdemeket szereztek abban, hogy a forró légkörű mérkőzések végeredményben jó focicsemegét nyújtsanak a szurkolóknak. FTC—Heves megye ,.A” 4—2 (2—0) Eger, 300 néző. V: Osvárt. FTC: Józsa II.—Thomann (Rozina), Pál, Balázs—Nérey. Vígh —Kormos, Ferenczi, Erdővégi, Tóth Józsa I. EJ.ZŐ: Vincze Géza. Heves megye „A”: Nagy B. (Németh)—Danyi, Mihalkó, Erdélyi, Balogh J.—Jakab, Balogh B. (Király)—Forgó, Jánossy, Hajdú, Horváth (Krisztián). Edző: Várallyay Miklós és Turóczy János. Kétgólos zöld-fehér vezetés után megérdemelten egyenlített a lelkesen küzdő hazai gárda. Végül is súlyos kapushiba döntötte el a két pont sorsát. G: Józsa I. 2, Tóth, Ferenczi, ill. Hajdú, Forgó (11-esből). Jók: Ferenczi (a mezőny legjobbja), Erdővégi. Tóth, Józsa I., ill. Danyi, Erdélyi, Mihalkó. Borsod megye—Ü. Dózsa 4—0 (2—0) Eger. 800 néző. V: Szécsényi. Borsod megye: Gulyás—Horváth. Bukovics, Schak—Bozóki (Pál), Sverla—Kiss, Munkácsi, Szalad Teodoru, Fodor. Edző: Krompaczky Gyula. Ű. Dózsa: Horváth—Marozcán. Zimonyi, Jurácsik—Illés (Balázs), Nagy S., Keller—Szepesi. Stark, Lakos, Boldizsár. Edző: Balogh Sándor. A minden csapatrészében jobb borsodi csapat még ilyen arányban is megérdemelten nyert az indiszponáltan játszó Dózsa ellen. Kiállítva: a 75. percben Balázs. G: Szalai 3 (egyet 11- esből). Fodor. Jók: Gulyás, Fodor, Szalai, a Dózsából senki nem érdemel dicséretet. Az >.A”-csoport állása: Heves megye „B”—Katowice 2—1 (1—0) Bélapátfalva, 200 néző. V: Vinczepap. Heves megye: Somogyi—Verhóczki, Turcsányi, Józsa, Be- -recz—Ács, Inkret (Ludányi) — Laboda, Mudriczki (Szilágyi), Ivádi, Huszár. Edző: Várallyay Miklós és Turóezy János. Katowice: Steinberg—Bityi. Matys, Koyza, Kalyta—Mencel (Zurek). Rorbek, Sidlo (Sokat) —Rastean, Bemert, Chrobok. Edző: Czaja Franciszék. Nagy lendülettel kezdett a hevesi csapat és a 6. percben a vezetést is megszerezte. A gól után a vendégek rohamoztak, de csak a 75. percben sikerült egyenlíteniük. A találkozó sorsát eldöntő gól a 77. percben esett. Végeredményben a Heves megyeiek megérdemelten nyertek, mert a kapu előtt lia- tározattabbnak bizonyultak ellenfelüknél. G: Ács, Ludányi, ill. Bemert. Jók: Somogyi, Ver- hóczki, Józsa Berecz, Ács, ill. Steinberg, Matys. A „B”-csoport állása: 1. Heves ,,B” 2 2-------5-3 4 2 . Katowice 2 1—1 2-2 2 3. Szabadka 2 — 1 13-4 1 4. SBTC 2—11 1-2 1 Innen- ONNAN Befejeződött a tavaszi idény az egri városi tekebajnokságban. ahol a következő sorrend alakult ki a teljes táblázat alapján: 1. Spartacus II. 16, 2. Zöldért 12 (19201 fa), 3. Közút 12 (19089), 4. Vörös Meteor 10 (18940), 5. Csepel Autó 10 (18811), 6. Egü Vasas 4 (18236), 7. Agria II. 4 (17761), 8. vízmű 2, 9. VILATI 2 ponttal. A feljutási táblázaton hat mérkőzésből a zöldért és a Közút 10—10 ponttal vezeti az élmezőnyt. A legjobb tíz versenyző átlaga a következő: 1. Varga János (ZÖLDÉRT) 421, 2.“ Simon Emil (Csepel Autó) 419, 3. Birinyi János (Közút) 414, 4. Juhász László (ZÖLDÉRT) 409 5. Kovács Zoltán (Vasas) 407, 6. Csontos György (Vörös Meteor) 405, Ipacs Béla (ZÖLDÉRT) 405, 8. Király Zoltán (Vörös Meteor) 404, 9. Nagy György (ZÖLDÉRT) 403, 10. Hídvégi Miklós (Közút) 401 fával. A KISZ Hevesi Járási Bizottsága július 31-én az „Edzett ifjúságért” mozgalom jegyében járási úszóversenyt rendez a hevesi strandon. Nevezni a helyszínen lehet. A hevesi Nyári Kupa forduló után, 1. Tenk 2. Kisköre 3. Tiszanána 4. Heves járási labdarúgó állása a második Felnőttek: 2 2--------6-3 4 2 2--------3-0 4 2 1 — 13-2 2 2 1 — 13-4 2 !. FTC 2. Borsod m. 3. Ü. Dózsa 4. Heves „A” 2 2--------6-2 4 2 1 — 14-2 2 2 1 — 12-4 2 2------------2 2-6 — Szabadka—SBTC 1—1 (1—0) Gyöngyös, 150 néző. V: Paksi. Szabadka: Steiner—Sabo, Supie, Besedes. Kurundzsics—Kis, Somodi—Stantic. Marjanustc, Husié, Takác. Edző: Veres Károly. SBTC: Ehn—Mákos, Győré. Fodor—Jancsó (Csuperda), Juhász— Paskó (Molnár), Vágó, Tóth (Langa), Oláh, Tarján. Edző: Szalay Miklós. Gyenge iramú, de szikrázóan kemény mérkőzésen a gólhelyzetek sokaságát kihagyó salgótarjániak győzelmet érdemeltek volna. Somodit a 68. percben a játékvezető kiállította. előtte már két játékos sárgalapos figyelmeztetésben részesült. G: Takács, 111. Molnár. Jók: Steiner. Kis, Takác, ill. Győré Juhász, Langa. Kézilabda Dobó Kupa HHH Egy gólt ígérő akciópillanat az ESE—Detra (Csehszlovákia) női találkozón Egerben két napon át folytak a Dobó István női és férfi kézilabda emlékverseny küzdelmei. A nők vetélkedője a csehszlovák Detra részvételével nemzetközi volt. A nőknél a bajnoki címet és a kupát a Goldberger, a férfiaknál pedig a gyöngyösi Zalka SE együttese szerezte meg. Eredmények, nők: Detra— Kisvárda 14—8, Kisvárda—Jászberény 19—11, ESE—Detra 20—15, Goldberger—Kisvárda 34—14. Detra—Jászberény 21—6. ESE— Kisvárda 24—9, Goldberger— Jászberény 27—1, ESE—Jászberény 22—5, Goldberger—Detra 14—8, Goldberger—ESE 24—15, Férfiak: Heves—TAURUS 19—15, Gy. Zalka—E. Finomm. 27—17, E. Finomm.—TAURUS 23—10, Gy. Zalka—Heves 30—10, Gy. Zalka—TAURUS 27—8, Heves— ■PiBTBpwpiijrpiMjr Felajánlunk Felveszünk megvételre kazánfűtőt, 1 db P—6 tip. hűtőgépkezelőt. árusító pavilont, villanyalapterülete szerelőt. 2,5x2,2 méter. árukiadót, karbantartó lakatost, férfi- és női segédmunkásokat. magassága 2,20 méter. ár megegyezés szerint. Városi Kertészet Gyöngyösi Eger, Tejüzem. Kistályai út. INGATLAN Hadnagy úti lakótelephez közel garázs eladó. Érdeklődni Csákány u. 11. 1/2. _____________________ H ázaspárnak bútorozott szoba kiadó. Lajosváros. Eger, Berze Nagy János u. 6,, fszt. 2._______ I gényes fiatal házaspár albérletet keres Egerben „Sürgős 725” jeligére az egri hirdetőbe. _____ F iatal gyermektelen házaspár szo- W-konyhás albérletet keres „Hóvirág” jeligére az efiri liir- dctóbe. Kettőszobás kertes családi ház eladó. Eger, Cifrakapu u. 34/a. __________________ E gyszoba-összkom- fortos lakás bérbeadó. Érdeklődni: Csebokszári, Kallómalom 84. 111/9. 17 órától. JÁRMŰ Most műszaki vizsgázott Fiat 600-as UE frsz-mal eladó. Verpelét, Ifjúság u. 4‘j.______________ 6 00-as Trabant érvényes műszakival olcsón eladó. Eger- bakta, Újtelep 14. Zastawa 750-es eladó. Eger, Berze u. Trabant Combi 1 éves műszaki vizsgával eladó. Cifrakapu u. 37. V/l. Eger._________________ M ost műszaki vizsgázott Warsawa Combi eladó. Érdeklődni Eger, váci M. u. 46.. du. 5 órától._____________ M ost műszaki vizsgázott 408-as Moszkvics eladó. Makiár, Dózsa u. 26. szám. VEGYES Bontott építési anyag, tégla, kő, cserép, gerenda, ajtók, olcsón eladó. Érdeklődni: Eger, Lenin út 157. _______ V eszek mindenféle ágytollat magas áron. Házhoz megyek. Címfelvétel: Eger 15-92, __________ i dős egyedülálló nőt keresek beteges édesanyám mellé. Lakást biztosítok. Feldebrő, Rákóczi u. 22. 600 db bontásból származó tufakő sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Hársfa u. 7. sz alatt Fáezéknál. Előnevelt csirke fehér, és kendermagos kaphatók. Eger, Rákóczi u. 15. E. Finomm. 19—18. A torna végeredménye, nők: 1. Goldberger 4 4 — — 99-38 8 2. ESE 4 3 — 1 81-53 6 3. Detra 4 2 — 2 58-47 4 4. Kisvárda 4 1 — 3 50-83 2 5. Jászberény 4 — 4 22-89 — Férfiak: 1. Gy. Zalka 3 3 — — 84-35 6 2vHeves 3 2 — 1 48-63 4 3. E. Finomm. 3 1 — 2 58-56 2 4. TAURUS 3 — 3 33-69 — 5. Tamazsadány «, Pély ifjúságiak: 1. Tenk 2. Kisköre 3. Tarnazsadány 4. Tiszanána 5. Pély 2-------2 2-4 — 2----------2 2-6 — 2 2--------5-0 4 2 1 1-5-2 3 2 — 1 11-3 1 1 4- — 11-4 — 1-------10-3 — M egérkezett az első jelentés a Lengyelországban turnézó Eger SE NB n-es labdarúgócsapat mérkőzéséről. Első találkozójukon a harmadik ligás Siem No- vice együttesével mérkőztek a piros-kékek és 5—1 arányú győzelmet arattak. Eladó ©gy 280 mí alapterületű foría egység, felállítás előtt Alkalmas irodaépületnek, üzletnek, raktárnak stb. Bővebb felvilágosítást a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat beruházási osztálya ad. 1977/78 Ajánlataink egyénileg utazóknak SPORTUTAK: Csehszlovákia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. Indulási időpont: 1977. november 8—10-ig. Részvételi díj: 790 Ft. FTC—Sztanke Dimitrov UEFA Kupa-mérkőzés. Indulási időpont: 1977. szeptember 13—16-ig. Részvételi díj: 1100 Ft. Költőpénz és üzemanyagköltség: gépkocsinként/személyek számától függetlenül; 431 Dinár=669 Ft. ÜDÜLÉSEK: BULGÁRIA: Albena, Hotel Sabla I./ti. kát. Részvételi díj 7 teljes penzióval, közlekedési költség nélkül: 1730—1860 Ft. Részvételi díj 7 teljes penzióval, repülővel: 3520—3650 Ft. Indulási időpontok: augusztus 27—szeptember 3-ig, szeptember 3—október 1-ig. Albena, faház. 7 teljes penzió közi. költség nélkül: 1370 Ft, repülővel: 3100 Ft. Indulási időpont: augusztus 27—szeptember 10-ig. Aranyhomok, Hotel Zóra I./B. kát. 7 teljes penzió közi. költség nélkül: 1730—1860 Ft. 7 teljes penzió, repülővel: 3520—3650 Ft. Indulási időpontok: augusztus 27—szeptember 3-ig, szeptember 3—október 1-ig. CSEHSZLOVÁKIA: Tátra Lomnic, Hotel Slován B kát, 7 félpenzió/fő: 1850 Ft. 3 félpenzió/fő: 800 Ft. Csorba-tó, Hotel Patria A kát. 6 teljes penzió, személyenként 2210 Ft. Indulási időpont: december 17—23-ig. Ótátrafüred, Hotel Bellevue A kát. 4 teljes penzió személyenként 990—1190 Ft. ŐSZI VÁSÁROK: Plovdivi Vásár: Elhelyezés: priváltszálláson I. kát. kétágyas szob. Ellátás: 3 szállás, reggelivel. Részvételi díj: 550—800 Ft. Indulási időpontok: szeptember 2—5-ig, 5—8-ig. 8—11-ig. Lipcsei Vásár: Elhelyezés: privátszállás I. kát. Ellátás: 4 teljes penzió. Részvételi díj: 950 Ft AZ UTAK MEGRENDELHETŐK: IBUSZ Utazási Iroda. EGER, Bajcsy-Zs. -tömbbelső. Telefon: 19-48. IBUSZ Utazási 'Iroda, GYÖNGYÖS, Kossuth L. 6. Telefon: 11-241. augusztus 1-ftol KORSZERŰSÍTETT, r » U| cipőszaküzletek Gyöngyösön! SZAKOSÍTOTT CIPŐ ÁRUD AlNK: Gyermekcipő-szaküzlet: Mátyás király út 4. Nőicipö-szaküzlet: Mátyás király út 3. Férficipő-szaküzlet: Fő tér 6. Kérjük vásárlóinkat, hogy nagy választékkal rendelkező árudáinkat ezután is bizalommal keressék fel! Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ► ► ► MAI műsorok: RADIO KOSSUTH 8.25: Népdalok; 8.39: Muszorgszkij: A szorGcsinei vásár (Háromfelvonásos opera): 11.19: Kallódó fiatalok; 11.34: Fúvósindulók: 11.43: Az eltűnt miniatűr; 12.35: Melódiakoktél; 13.58: Magyar remekírók; 14.28: Horusitzky Zoltán műveiből; 15.10: Kóruspódium; 15.28: Ezeregy délután; 16.10: Sum- másdalok: 16.25: Pataky Kálmán énekel; 17.07: Körmikrofon; 17.32: Bach-művek; 18.15: Kritikusok fóruma; 18.30: Esti magazin; 19.1>5: Súlyemelő és öttusabajnokság; 19.30: Diákkönyvtár hangszalagon; 20.27. Emlékezetes hangversenyek: 22.15: Közvetítés a súlyemelő versenyről; 22.30: Muzeális felvételeinkből; 22.50: Metroróm; 23.10: Az indián királynő. PETŐFI 8.20: Inkák földje; 8.33: Slá- gérmúzeum; 9.23: Dinnyés József dalaiból; 9.33: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei; 9.57: Zenés műsor üdülőknek; 11.55: Gyermekek könyvespolca; 12.00: Népdalok; 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik; 12.55: Szimfonikus táncok; 13.25: Édes anyanyelvűnk; 13.33: Goldmark: Sába királynője. 14.00: Válogatott perceirk; 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! 18.00: Törvény készül az állami vállalatokról: 18.10: Népi zene; 18.33: Hét végi panoráma; 19.30: Szimfonikus könnyűzene; 19.155: Slágerlista: 20.33: A 04, 05, 07 jelenti; 21.00: A Rádió Dalszínháza; 21.40: Népi zere; 22.33: Tíz perc külpolitika: 22.43: Grieg: Peer Gynt: 23.00: Tánczene; 23.30: Sanzonok. Szolnoki rádió 17.00-t61 18.30-ig. Miskolci rádiv, 17.00: Hírek, időjárás — A Szolnoki Stúdiónk jelentkezik. Visszaemlékezések, portrék Juhász Gyuláról és Kodály Zoltánról (szerkesztő: Pálréti Ágoston). — A hajszoltságról — Paulovits Ágoston jegyzete; — Slágerpanoptikum; 18.00: É3zak-magyarországi krónika (tartalomból: Ahol a zöldség — Túltermelési válság — Fiatalok részvétele a . társadalmi munkában Hevesben — Művésztelep alapkőletétel Egerben —■ A miskolci versenyzők döntőbeli szerepléséről — Ro- berta Flack énekel) 18.25: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. . . MAGYAR 16.35: Hat húron pendülünk... 16 50: Hello, Annié! 17.55: Te. lesport. 18.20: Falujárás; 19.20: Tévétorna; 19.30: Tv híradó; 20.00: Sztrogoff Mihály (Francia—olasz—nyugatnémet filmsorozat); 21.00: NDK—Szovjetunió labdarúgó-mérkőzés; 22.50: Tv-híradó 3. 2. műsor 20.01: Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelőviadal; 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Nyári színházi esték. Ezeregyéjszaka (színpadi játék két részben). fwoz» I EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) Du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor: Holttest a Temzéböl Színes, szinkronizált NSZK film FILMMÚZEUM Este 10 órakor: A majmok bolygója Színes amerikai film, Pierre Boulle regénye nyomán EGRI BRÓDY Du. fél 4, fél 6 és este fél 8 órakor: A farmer felesége Színes amerikai film ÜTTÖRÖMOZI A Megyei Üttörőházban de. 10 órakor: A kis vakond kalandjai EGRI KERT Este 8 órakor: Szöktetés GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Robin Hood nyila GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és este 7 órakor: A cowboy nyara GYÖNGYÖSI KERT Este 8 órakor: Bizalmi állásban ; HATVANI VÖRÖS CSILLAG A vörös plakát HEVES A királylány zsámolya FÜZESABONY Banditasirató LŐRINCI Fekete tollú fehér madár