Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
rorinttal és forint nélkül Zsófia örökifjú Uj búzát őrölnek a selypi malomban Volt egy időszak, nem is olyan régen, amikor sokat lehetett hallani, olvasni az úgynevezett fluktuációs vizsgálatok egyik alapvető tévedéséről. Gyakran és mindenáron azt próbálták ezekkel a vizsgálatokkal bizonyítani, hogy az emberek sok mindenért cserélgetik a munkahelyeiket, de a pénz, a magasabb bér csak afféle tizedrangú szempontként vehető számításba a fluktuáció okainak elemzésekor. Ma sem ' tudni .pontosan, hogy voltaképpen miért ragaszkodtak egyesek éhhez a meglehetősen képtelen — vagy azt is mondhatom: képmutató — állásponthoz, a lényeg, hogy túl vagyunk rajta, egy tévhittel szegényebbek lettünk. Mindenkinek, akit illet, be kellett látnia, hogy az emberek valóban sok mindenért cserélnek munkahelyet, de akik sorozatosan cserélgetik a munkahelyüket — s itt a gyakorító képzőt szíveskedjenek hangsúlyozni — azok elsősorban és mindenekelőtt a több pénzért, az ötven fillérrel, vagy egy ' forinttal magasabb órabérért teszik. Mellesleg: az is megérne némi töprengést, vagy akár nagyobb szabású vizsgálódást — akár így utólag is —, hogy vajon a magasabb bérért való munkahelycserék mögött minden esetben a spekuláció, a megátalkodott '„vándormadarak” ügyeskedése húzódott-e meg? Vagy esetleg — ez csak feltételezés! — a jelenség, a gyakorlati munkaerő-gazdálkodás, sőt az egész ösztönzési rendszer egyfajta kritikája volt? Hadd jegyezzem meg, amikor „ösztönzési rendszert” említek, nem kizárólag és nem feltétlenül az anyagiakra gondolok. Mert az már nem sorolható a feltételezések kategóriájába, hogy nálunk a munkára való ösztönzés elsősorban és egyre inkább „pénzcentrikus”; szembetűnő jellegzetessége az anyagi érdekeltség mindenek feletti és mindent helyettesítő szerepének; feltételezése. S még FESTŐ ECSETJÉRE, költő tollára kívánkozik ez a környezet, ezerméternyire a tengerszint felett, karnyújtásnyira hazánk legmagasabb pontjától Mátraszent- imrén. A természet alkotta díszletek két nevezetes ünnepségnek szolgáltattak méltó keretet. A helyszín tehát nagyjából azonos. Ami elválasztja a két eseményt: huszonkilenc esztendő; az élet, á harc, a tanulás, az építőmunka nem jelentéktelen korszaka. Ha nem tartanánk a nagy szavaktól, azt is mondhatnánk, történelmi korszak. Igaz ug,~—i, hogy a történelmet az e*^ beriség, egy-egy nép sorsának alakulásán szokták mérni, de egyetlen falu változása is mutathat valamit a nagy egészből. Egyetlen falunak is megvan a maga történelme. Az egyik eseményt így adja hírül 1948. augusztus 15-én a Gyöngyösi Néplap: „Az Alispán elvtárs által rendezendő „egri hét” kereteinek ünnepségébe kapcsolja a gyöngyösi járás főjegyzője..-. Mátraszentimre „világosság napjának” felavató ünnepét... Ugyanakkor lesz díszpolgárrá megválasztva dr. Antos Istvánná államtitkárné asszony, aki a községért annyi önzetlen támogató segítséget nyújtott.” A másik esemény 1977. júniusában az 1637. számú dr. Antos István úttörőcsapat ünnepélyes gyűlése. Az elnökségben helyet foglal a névadó özvegye, a falu díszpolgára. Ismeri a fogadalomtételre felsorakozott kisdobosok szüleit, abból az időből, amikor még ők is kispajtások voltak. Férjével, a Pénzügyminisztérium kommunista államtitkárával, A Jó forint egyik megteremnagyobb gond, hogy az ösztönzés kérdésében azok sem tudnak közös nevezőre jutni, akiknek döntéseitől, a későbbiekben az egész ösztönzési rendszer működése függ. Néhány jellemző és nagyon zavaró jelenség, amivel gyakrabban találkozhatunk : Azt mondja a tervező: ha jó az érdekeltségi-ösztönzési rendszer, akkor tudok csak megfelelően tervezni; a jelenlegi rendszer összezavarja az áttekintésemet. Vagyis: ha lesz jó ösztönzési rendszer, akkor lesz jó terv is. S válaszol az ösztönzés problémáival foglalkozó szakember: ha jó tervet csináltok, akkor tökéletesítjük az ösztönzési rendszert is. Közbeszól á munkaügyi szakember: ha jobban ki lehetne választani a . gfelelő embert a megfelelő helyre (többek között a pszichológia módszereinek alkalmazásával), akkor az ösztönző hatások is jóban érvényesülnének, vagyis nem lehet hatékonyan ösztönözni azt, akinél hiányoznak a szükséges képességek és készségek. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmákból, bizonytalanságokból pedig mi következik ? Például az, hogy nagyon kevés helyen vizsgálják, elemzik a különböző ösztönzők hatását, azt, hogy miként reagálnak a dolgozók egy-egy ilyen intézkedésre, vagy éppenséggel azt, hogy vajon miért nem érvényesül egy helyesnek látszó elv. Az üzemi demokratizmus adta lehetőségeket ezek emberformáló szerepét —minden ezzel kapcsolatos elhatározás ellenére — sem sikerült kellően kihasználni, sőt: még e lehetőségek kibontakoztatásával is alapvető gondjaink vannak. Nincsenek kidolgozva, következésképpen nincsenek kiaknázva a nem anyagi hatóerőkben rejlő lehetőségek. Az egyidejűleg működésbe léptetett ösztönző hatások gyakran nemhogy erőtőjével elhozták a gyerekeknek a fővárosból, az Antos- né által alapított VII. kerületi Damjanich utcai Petőfi Ifjúsági Telepről a fehér inget, a sötétkék nadrágot, az úttörőnyakkendőt. 1946 őszén itt, a Mátrában alakult meg a legelső nemzetiségi úttörőcsapat. Az EPOSZ tagjait R-gárda egyenruhával, fut- ballfelszereléssel ajándékozták meg. Egy alkalommal civilbe öltözött szovjet katonákkal érkeztek, akik barátságuk jeléül felállították a villanypóznákat. Igaz, a póznák görbék voltak, a frissen kivágott fákról a kérget se húzták le, de álltak, és az izzók fényesen világítottak. ÖNMAGÁBAN AZ IS jelentős változás, hogy a petróleumlámpát felváltotta a villanyégő. Az akkori úttörők rajzokon örökítették meg az eseményt. Egyikük azt irta színes ceruzával készült alkotása mellé: „Ez az új vilany pózla.” Nem a leghelyesebb magyarsággal, mert számára teljesen ismeretlen volt a fogalom, azelőtt sose hallotta. A fény jelképesnek bizonyult: világossá vált az anyagi és a szellemi fel- emelkedés útja. Az első jelentős megmozdulás, amellyel megalapozták a falu fejlődését, egyúttal társadalmi munka (ha akkor még nem is nevezték így): akiknek lovuk, kocsiiuk volt, vontatták, szállították az erdőből a villanyoszlopnak kiszemelt fákat, dolgoztak a szovjet katonák, tevékenykedett a község apraja-nagyja. Ez az összefogás, segítőkészség kiértenék, hanem éppen semlegesítik egymást. Egyszóval: hogy nem tudjuk egységes erőként működtetni az anyagi és az erkölcsi tényezőket. S mert az ösztönzés ügye ennyire bonyolult és szövevényes, sokan a legegyszerűbb megoldást választják: egy-egy az átlagosnál nagyobb teljesítményt, egy- egy különösen jól sikerült munkát, egy-egy többé-ke- vésbé tisztességes összegű jutalommal honorálnak (ha éppen van erre keret). Az erkölcsi elismerés különböző formáinak, lehetőségeinek pedig egyre kevesebb a becsülete. Nemcsak az esetleges kitüntetésekről van szó (jóllehet ezek odaítélésénél is lassan már fontosabb szerepet játszanak a mellékes szempontok, mint az, hogy az illető egyáltalán megérdemli-e a kitüntetést ...). Nem is csak a sokat emlegetett „jó szóról”. a teljesítményelismerő dicséretről van szó; jóllehet az ilyesfajta magatartás lényegében nem más, mint ambíciót adó, önbizalmat erősítő ösztönzés. Az ösztönzés eszköztárába kell sorolni mindazt, amivel az ember munkakedve megőrizhető és állandóan fokozható. Az ember természetes és ösztönös vágyai közé tartozik, hogy legalább figyeljenek arra, amit csinál, hogy minősítsék a munkáját és törekvéseit, hogy tudja „hányadán is áll” a munkahelyén. Semmivel sem lehet jobban elpusztítani a munka- és szakmaszeretetet, a hivatás- tudatot, a munkahelyhez való 1 tartozás érzését, ha közönyösen és lélektelenül veszik tudomásul mindazt amit valaki ott végez. Ha valaki azt veszi észre, hogy nem túl fontos a munkahelye számára, akkor ennek természetes reakciója, hogy a munkahely sem lesz fontos az ő számára. S ez esetben kezdődhetnek a vizsgálódások arról, hogy miért is nő a fluktuáció, miért is cserélgetnek az emberek munkahelyet. Vértes Csaba sérte végig a tovaszállt három évtizedet. Megnyilvánult, amikor — a korabeli sajtó szavaival — „öntevékeny áldozatkészségből épült újjá a közegészségügyet szolgáló, 3 kádból és 4 zuhanyból álló közfürdő.” Része volt abban, hogy busz- közlekedésre is alkalmas közút köti össze a települést a külvilággal (más kérdés, hogy a Pásztó felé tartó ága alapos javításra szorul). Hozzájárult, hogy kiépülhetett az idegenforgalom igényeinek is megfelelő vízműrendszer, s hogy a tágas művelődési központban négyezer kötetes könyvtár, színházterem, mozi várja a kultúrálódni, szórakozni vágyó imreieket. Legutóbbi eredménye az úttörőcsapat harmincnégy kisdobosának nevéhez fűződik: hatvankét mázsa vasat, tíz mázsa papírt, három mázsa textilt gyűjtöttek össze. Régebben a sporttevékenység kategóriájába tartozott, ha a patak jegén csúszkálhattak: -akinekakadt cipője, abban, akinek nem, mezítláb. (Még a Fény Ünnepségen is jó néhány kisgyerek állt a sorban lábbeli nélkül.) Ezzel szemben csak a legutóbbi öt esztendőben tizenhét érmet szereztek az imrei gyerekek sífutásban, lesiklásban. Akik ha úgy tartja kedvük, akár a Vénuszt is tanulmányozhatják, mert „kihelyezett” szakkörük a Tudományos Akadémia csillagvizsgáló intézetében működik. Igaz, ebben nem kis szerepet játszik a földrajzi közelség. A FIGYELMET KÜLÖNBEN is a földre érdemes Mátrai történelem Mátraszentimrén S ahogy haladunk, immár finom lisztpor borítja nemcsak a gépeket, a csöveket,1 a lépcsők karfáit, hanem az utunkba kerülő emberek arcát, kezét, ruháját is. A második szinten Szabó János almolnárral futunk össze. Négy esztendeje nyugdíjas, de mindig ledolgozza az engedélyezett óraszámot. — Kevés a fiatal szakJ munkás. Most legalább ot hiányzik. Ezért van ránk szükség elsősorban. Meg a sok tapasztalat! Bacsa Gyuláné korpaleszedő.' Tizenhárom éve jött a malomba. — Hát nem szanatórium,' de azért a szívemhez nőtt a környezet. Naponta legalább kétszáznegyven ötven kilós zsákot mozgatok. — Kereset? A teljesítménybér ösztönző, ezért senki sem lazsaL1 Havonta összejön a 2800 lóri nt. Grimm Istvánná lisztet zsákol, s mindössze „Zsófiát” hibáztatja hajlott koráért. — Bírja-bírja, de csak úgy öregesen. Bár igyekszünk karbantartani. A témához kapcsolódik Kiss Antal műszakvezető al- molnár, aki felnőtt lejjel végzett technikumot. Kétségtelen, hogy munkahelyi körülmény, teljesítő-* képesség dolgában elmaradunk a korszerű malmoktoij mégis dicsérnem kell az „öreglányt”, hiszen egy nap alatt tizenöt vagon lisztet termel, ami a vállalat produktumának a negyvenhat százaléka. Valaha Soszberger báró birtoka volt a környék,, vele a selypi malom is, amelyet 1922-ben építtetett az iparmágnás. Mikor kész lett, leányáról, Zsófiáról nevezte el. A hajdan ifjú hölgyet ki tudja merre sodorta a sors. Ha él valahol, igen öreg asz- szony lehet. Az üzemet azonban csak kissé viselte meg az avatás óta eltelt ötvennégy esztendő. Ma a Heves tak be a csányi Búzakalász Termelőszövetkezet gépkocsijai. Azóta aztán —, miként Tímár András raktárfőnök mondja —, egymást váltják a hatvaniak, ooldo- giak, ecsédiek, apciak, gyón- gyöspataiak, herédiek, Köké- nyesiek. A Csányi Állami Gazdaság és a horti szövetkezet időközben eleget is tett szerződési kötelezettségének. Az automatákból zsákokba ömlik az idei új liszt. Grimm Istvánná munkás a liszttel teli zsákot zárja le. megyei Gabonaforgalmi Vállalat legnagyobb telepe, s jelenleg is teljes erővel működik. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy az. idei aratás során a környék hat termelő- szövetkezetéből és két állami gazdaságából 1780 vagon kenyérgabona érkezik ide. A szezon július 5-én kezdődött, elsőként ekkor futotfordítani elsősorban. Ki-ki érdeklődése, képessége, szorgalma alapján elérheti a számára legvonzóbb életpályát. Választhatja a hagyományos szénégető, fakitermelő erdei mesterséget, lehet repülőőrnagy, tudós, tanár vagy esztergályos. Ha a szülőfalut igazán szerető pedagógusok, szülők egyik szeme sír, mert megszűnt az általános iskola felső tagozata, másik szemük nevet, mert a közeli körzetesített tanintézetben jobb körülmények közé kerülnek a gyerekek, színvonalasabb képzést kapnak, nagyobb esély- lyel vághatnak neki céljaiknak. . Ilyen a jelen, és így épül a jövő a Mátrában. A múlt emlékei pedig a felavatásra váró falumúzeumba kerülnek. Helyet kap itt a régmúlt használati eszközei közül a lopatka (haluskaszag- gató), a tluk (mozsár), a hladidla (szenes vasaló) és a — nemcsak a kétharmadnyi lakosságot kitevő szlovák nemzetiség nyelvén, hanem magyarul is — gerebennek nevezett szerszám. De láthatók maid az R-gárdáró] és az egykori futballcsapatról megőrzött eredeti felvételek is, nagyrészt ugyanazokkal az arcokkal. Csak az egyenruha változott át sportmezzé — a szereplők azonosak voltak. És bizonyára előkelő helvre kerül a kissé megsárgult tabló, amely a Fény Ünnepet örökítette meg, s amelyen sokan felismerik magukat, | ismerőseiket. EZERMÉTERNYIRE a tengerszint felett, karnyújtásnyira az ország legmagasabb pontjától úgy írják tovább a mátrai történelmet, hogy nem felejtik el, honnan indultak. Tuza István — Hogy milyen az idei búza? Nyolcvan-nyolcvanegy hektolitersúlyú, ami jó minőséget jelent. Ezen felül már prémiumot is fizetünk, A gyöngyöspataiak kiérdemelték. S remélhetőleg ke- rülkőzik még máshonnan hasonlóan értékes búza — mondja Tímár András. — Nincs baj a nedvességtartalommal sem. Tizenöt-tizenhat százalék között mozog. Így aztán nemigen akad munkája a Collmann-szárí- tónknak. Bezzeg tavaly! Rossz visszaemlékezni. Még a harminc százalékos szint sem számított ritkaságnak. A malomban egyébként száznál többen dolgoznak. S kell a szorgos kéz, különösen ilyenkor, csúcsidőben, amikor a silókat is Töltik. A karmester Gorcsa Kálmán főmolnár, aki július 15-én adta ki az utasítást, hogy most már a három műszak fele-fele arányban őröljön új és régi búzát, öt elsősorban a műszakvezetők segítik, de nem kisebb a hengerőrök, szitaőrök, daraőrök), röpítő őrök, a koptatósok felelőssége sem. összehangolt munkájukon múlik a zavarmentes üzemelés. Kopogjuk le: a ' ,’medve” — mikor a rosszul pihentetett, nedves búza akadályozza a gépezetet — ismeretlen fogalom Seiypen. ★ Szintről szintre kapaszkodunk a hatalmas épületben. ★ Ismét az udvaron vagyunk,' ahová a gépkocsik egyre jönnek. Mint kiderül, even- te 3500 vagon búzát őröl a malom. De hol raktározzák) ezt a roppant mennyiséget, hiszen a két silóba talán harmada, ha belefér? — Szerencsére partneré-' ink, a termelő gazdaságok megértik gondunkat, s egyre több helyen létesítenek tárolót, ahol beszállításig állhat a kenyérgabona. Persze nem köszönöm fejében vállalják ezt a terhet, hanem tisztességes bért fizetünk a tárolásért. Így vagyunk a hatvani Lenin Termelőszövetkezettel is. Éppen az idén építettek korszerű lak- tározót — mondja a főnök. . Aztán elbúcsúzunk Zsófia-' tói. S a korral dacoló „öreglány” olyan magabiztosan mér végig bennünket, mintha szótlanságában is azt bizonygatná : jöhettek akár húsz esztendő múlva, engem akkor is munkában találtok ... . | (moldvay) j Man/7/T/y/T A EJ; 1977. július 28., csütörtök Szálkái Ottóné irányításával kilós csomagokba töltik a lisztet, amelyet hamarosan az üzletekben árusítanak. (Fotó: Szántó György)
