Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-24 / 173. szám
VILÁG PROLETÁRJAI.. EGYESÜLTETEK! , NPflüisan AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXVIII. évfolyam, 113. szám ARA: 1 FORINT 1971. július 24.. vasárnap »» „Jól megvagyunk egymással... £enki sem szereti afeu szült légkört. Még az Is lehangoló, ha az utcán, az üzletben, vagy egyéb semleges helyen csetepaté támad körülöttünk. Az meg különösen feszélyező, ha ez a családban vagy a munkahelyen történik. Miután ez a két utóbbi a közvetlen környezetünket, érzelmi világunk talaját jelenti, itt még az is zavaróan hat, ha csupán néma nehezteléssel találkozunk. Érthető, hogy aki csak teheti, igyekszik — néha még önérzetének rovására is — nem okot szolgáltatni feszültségekre, konfliktusokra. Ámde a családi életben, a magánérintkezésben is előbb vagy utóbb visszaüt, ha őszintétlenül — elvtelenül — mindig, mindent a békesség szelíd takarója alá söprűnk, ahol aztán idővel úgy felgyülemlik az indulati salak, hogy lassan-lassan eltorlaszolja az utat embertől emberig. Életünk legfőbb társadalmi közegében, a munkahelyen pedig nemcsak • egyéneknek, hanem egész közösségeknek, és nemcsak erkölcsi, hanem anyagi vonatkozásban is mérhetetlen károkat okoz a békesség kedvéért való mindent elnézés, mindent elhallgatás, a közvetlen környezettel Való jó- banlevés tűzön-vízen megóvása. Tudjuk — szinte már közhely — a vezető poszton levőket a legegyszerűbb bírálni. A kirívó kivételektől eltekintve alig van veszélytelenebb dolog, mint a két emelettel lejjebb vagy feljebb dolgozó főmérnök, igazgató, főorvos, üzemvezető — bárki vezető tisztségben levő munkatárs vélt vagy valódi hibáit, mulasztásait feltárni. Mi történhetik? A munkahelyi demokratizmus, a bírálat szabadsága szilárd erődítmány, falainak biztonsága mögül többnyire nincs nagy kockázata a szókimondásnak. A közvetlen kollégával már más a helyzet. A szomszéd gépnél, a szemközti íróasztalnál dolgozó munkatárssal hétszámra, évszámra nanonta nyolc órát kell el- töltenünk. Baráti, szinte családi kapcsolat köt vele ösz- sze. Sokadikén tőle lehet kérni egy százast. János- nankor együtt rúgtunk ki a hámból.>. közösen lottózunk, ismerjük egymás családi gondjait. Hogv rosszul vagy semmit sem dolgozik? Hogy amit csinál, azt egyszerűbben, okosabban is lehetne? Mondja meg neki más. Minek keverni a dolgokat? Jól megvagyunk egymással — fő a nyugalom. Minek mindent szóvá tenni? Egy ember úgysem tudja megváltani a világot. Különben is: a főnök dolga, hogy szóljon, ha valami hibádzik. Meggyőződésem, hogy mil- liárdokba kerül az országnak, az egész társadalomnak ez a lelki kényelem. És mennyi energia, idő, bizalom, munkakedv csordogál szét a semmibe csak azért, mert nem akarjuk, nem tudjuk megkeresni, megtalálni azt a hidat, amely a „fő a békességtől” átvezet a valóban bensőséges munkatársi kapcsolatig. Pedig enélkül nem lehetünk meg igazán jól egymással. Nóti Ilona Üjabb egyiptomi támadás Líbia ellen Szombaton reggel újabb egyiptomi támadás érte Líbia területét — jelentette az ARNA líbiai hírügynökség. A jelentés szerint az egyiptomi légierő gépei a reggeli órákban két ízben is bombázták a határtól mintegy 130 kilométerre levő tengerparti Tob- ruk városát. A líbiai légvédelmi egységek ellencsapást mértek az egyiptomi repülőgépekre, s négyet lelőttek közülük. A többiek bombater- hük leszórása nélkül visszafordultak. A líbiai hírügynökségnek az újabb egyiptomi légitámadásról és veszteségekről közölt jelentését, röviddel később egy egyiptomi katonai szóvivő kategorikusan cáfolta. Az ARNA hírügynökség mély sajnálkozását fejezte ki az egyiptomi—líbiai fegyvere^ harcok miatt, de hangoztatta, hogy az eseményekért a felelősség teljes egészében Kairót terheli. Az egyre súlyosbodó válság előzményeit ismertetve, egy líbiai katonai szóvivő elmondta, hogy egyiptomi egységek több hónappal ezelőtt állásokat alakítottak ki líbiai területen, s az elmúlt hónapban támadást intéztek öt líbiai rendőrposzt ellen, ' s elraboltak tíz rendőrt. Megtorlásul a líbiai határőregységek július 16-án ellenakcióba léptek, s foglyul ejtettek 11 egyiptomi katonát. A következő napon — mondotta a szóvivő — a határövezet líbiai parancsnoka levélben szólította fel az egyiptomi katonai alakulatokat a líbiai terület elhagyására. A felszólítást Egyiptom válasz nélkül hagyta, mire Líbia kedden támadást intézett négy, líbiai területen levő egyiptomi állás ellen. Az akció során sajnálatos módon 10 egyiptomi katona életét vesztette —hangoztatta a szóvivő. Ugyanezen a napon a líbiai határőregységek a szidi-omari demarkációs határőr posztnál, líbiai területen, megkíséreltek egy katonai sátrat felverni, s ekkor az egyiptomiak tüzet nyitottak rájuk. Ezt követte az egyiptomi hadsereg egységeinek Muszaad líbiai falu ellen intézett barbár támadása, melynek során több polgári személy életét vesztette, lakóházakat, kórházakat, s más polgári létesítményeket ért súlyos anyagi kár. A líbiai szóvivő az elmúlt két nap eseményeit ismertetve megismételte azt a korábbi jelentést, amely szerint a második, pénteken lezajlott egyiptomi támadás során a Mario Soares kormányának munkájáról Mario Soares portugál miniszterelnök szombaton a sajtó képviselőinek adott nyilatkozatában röviden értékelte kormányának egyéves tevékenységét. Belpolitikai sikernek tüntette fel, hogy fellendülés tapasztalható a gazdasági élet bizonyos területein. bár elismerte, hogy a gazdasági élet helyreállítása a vártnál lassabban halad. Portugália nemzetközi helyzetét áttekintve a miniszter- elnök hangoztatta, hogy az ország nemzetközi tekintélye növekszik. Fontos eseménynek értékelte a Portugáliának nyújtandó jelentős külföldi segélyről folyó tárgyalásokat, valamint a közös piaci tagság iránti portugál kérelem kedvező fogadtatását. A kertészet sztárlak a dinnye és a paprika Borsos áruk ellenére is azok, hiszen a1 legtöbb ember ezeket keresi a piacon. Erdőtelken a termelőszövetkezet az idén több mint 200 hektáron termelt többféle hagyományos és új fajtát, köztük a 10—12 kilogrammos szigetcsépit. Fotónk a rakodást örökítette meg. líbiaiak megsemmisítettek egy egyiptomi páncélos- és gyalogsági dandárt. Miközben Líbia és Egyiptom között három napon belül harmadszor robbant ki fegyveres összetűzés, Jasszer Arafat, a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke, aki az események kezdete óta, saját kezdeményezésére közvetítő missziót lát el Tripo- li és Kairó között, szombaton Kairóban találkozott Mahmud Riaddal, az Arab Liga főtitkárával és Szajed Marei- vel, az egyiptomi parlament elnökével. A Palesztina Hangja rádióadó kairói jelentésében hírt adott arról, hogy az Ara- fattal Kairóba érkezett két magas rangú líbiai személyiség pénteken éjjel megbeszé lést folytatott Muhammad Abdel Ghani Al-Gamazi egyiptomi hadügyminiszterrel a líbiai—egyiptomi fegyveres határincidensekről. Fidel Castro az USA politikájáról Fidel Castro a svéd televízió által Kuba történelméről készített, és a kubai televízióban most bemutatott filmben elhangzó nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok latinamerikai politikája változatlanul a földrész haladó társadalmi folyamatainak megtorpedózását. vagy lefékezését célozza. A kubai vezető példaként a chilei államcsínyt, a Perura gyakorolt amerikai gazdasági nyomást említette, valamint azt. hogy a CIA terrorista osztagokat képez ki és pénzel Argentínában. Az Egyesült Államok Kuba esetében is kísérletet tett a politikai átalakulás megakadályozására, de e törekvésében látványos kudarcot szenvedett — mondotta Castro. Dolores Ibarruri nyilatkozata Lesz-e adóreform Spanyolországban? Adolfo Suarez miniszterelnök pénteken este kétórás tanácskozást folytatott Felipe Gonzalezzel, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárával a minisztertanács szombati ülésen megvitatásra kerülő kérdésekről. A szocialista párt főtitkára, akit az ellenzék vezérének tekintenek, közölte, hogy támogatja a kormány várható döntését arról, hogy hivatalosan is kéri Spanyolország felvételét az Európai Gazdasági Közösségbe. Megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint bizonyos körök az elmúlt napokban erős nyomást gyakoroltak a kormányra a tervezett adóreform-intézkedések miatt. Adolfo Suarez miniszterelnök újságírókkal folytatott beszélgetése során kijelentette, hogy már a kormány ülése előtt létrejött a megegyezés a tervezett intézkedések tekintetében, és határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a kormány bármelyik tagja is lemondással fenyegetőzött volna. A miniszterelnök azt is közölte, hogy á kormány valamennyi politikai erővel meg kívánja tárgyalni a parlament elé terjesztendő kormány tervezetet. A kommunista vezetők is kedvezően nyilatkoztak a trónbeszédről. Dolores Ibarruri. az SKP elnöke kijelentette: „Tapsoltam, mert néhány dolog tetszett. amit mondott”. Santiago Carrillö, a párt főtitkára pozitívnak és jónak minősítette a beszédet, „A király néhány olyan általános eszmét fejtett ki, amellyel a parlament többsége egyetért. A probléma most az, hogy amikor ezeket a gyakorlatba kell átültetni, már előfordulhatnak nézet- különbségek” — mondotta, majd hozzáfűzte, hogy udvariasságból tapsolt. Elutazott Klaus von Dohnanyi Rácz Pál külügyi államtitkár meghívására hazánkban tartózkodott dr. Klaus von Dohnanyi, az NSZK külügyminisztériumának államminisztere. és- eszmecserét folytatott magyar kollégájával a kétoldalú kapcsolatokról, valamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. Az államminisztert fogadta dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár. A találkozón megvitatták a Magyar Népköz- társaság és a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági, illetve kulturális kapcsolatainak helyzetét. Dr. Klaus van Dohnanyi szombaton délután elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rácz Pál és Hermán Nkrensting. az NSZK budapesti nagykövete. Többségi uralmat Rhodesiában Muzorewa püspök jayaslata SALISBURY (MTI) Ábel Muzorewa püspök, az Egyesült Afrikai Nemzeti Tanács (UANC) vezetője szombaton négypontos javaslatot terjesztett elő. amely azt célozza, hogy az egy ember — egy szavazat alapelvnek megfelelően, a jövő év márciusában megteremtsék Rhodesiában a többségi uralmat. Muzorewa kijelentette: az UANC nem akar időt vesztegetni azzal, hogy a britek döntő lépésére, vagy arra Ismét cenzúra Peruban LIMA: A perui katonai kormány ismét bevezette a cenzúrát. A rendelkezés a napilapok mellett a rádió és a televízió adásaira is vonatkozik. A perui belügyminiszter pénteken magához kérette a tömegtájékoztatási eszközök felelős vezetőit és ismertette velük a döntést, amelyet — érvelése szerint — az tette szükségessé, hogy a lapok az utóbbi napokban „a fegyveres erők egységének megbontását célzó információkat” terjesztettek. (Reuter) Ugyancsak sztár lesz ősszel a kései zöldpaprika. Felvételünk a Hevesi Állami Gazdaságban készült, ahol ötven asszony szorgoskodott a földeken. , (Fotó: Tóth GizellaJ ; várjon, hogy lan Smith oldja meg a belső problémákat az augusztus 31-re kiírt „általános választásokon". A Reuter által ismertetett tervezetből kitűnik, hogy Muzorewa, Bát Sithole lelkészhez hasonlóan ő is elutasította Smith választási felhívását, hajlandó tárgyalásokat folytatni a rhodesiai kormány képviselőivel, egy. a fehértelepesek Nagy-Britan- nia és az UANC képviselőiből álló alkotmányozó bizottság keretén belül.