Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-17 / 167. szám
/ Kié lesz a labda? (Fotó: Humanité Dimanch) OrO SZlált • • • ‘ ...A TRÓNON. Az oroszlánt már az ókorban az állatok királyának minősítették. Először az asszírok és a babiloniak ismerték el róla, hogy a legimpozánsabb és a legreprezentatívabb állat, később a Közel-Kelet csaknem valamennyi országában és a Római Császárságban is úgy vélték, hogy az oroszlán a leghatalmasabb a hatalom szimbolizálására. A királyi udvarokban tartott hatalmas szelídített „macskák” jelenlétükkel fokozták a környezet fenségességét. A középkorban az egyház megpróbálta „detronizálni” az oroszlánt, azt hirdetve, hogy mint minden ragadozó, az ember ellensége és a sátán megtestesítője. Erről azonban senkit nem lehetett meggyőzni. A középkori királyok és hercegek továbbra is az erő, a királyi fenség, a hatalom jelképének tartották az oroszlánt. Később az egyház is megbékült vele: az oroszlán S?ent Márk evangélista szimbóluma lett. Belekerült Velence címerébe is — igaz, hogy szárnyakkal —, sőt még legenda is született róla, amely szerint Hieronimus, a Szíriái szerzetes egy sántító oroszlánnal találkozva kihúzta annak lábából a tüskét, amiért az hálából a szerzetes őrzőjévé szegődött. .. .EURÓPÁBAN. A reneszánsz időszakáig az oroszlán egyenesen szédítő karriert csinált. Tenyésztették Szicília napos partjain és Észak felhős országaiban. Az akkori világ előkelőségei között a legnagyszerűbb ajándéknak számított egy oroszlánpár. A legjelentősebb oroszlántenyésztő központtá a Mediciek Firenzéje vált a XIV. században. A firenzei oroszlánkölyköket az uralkodóknak, hercegeknek ajándékozták, sőt még a pápáknak is. Onnan került Lengyel- országba is az első oroszlán: Wladyslaw Jagelló kapta. A XV. században már Európa sok helyén tenyésztették az oroszlánokat. Száz évvel később azonban, a monarchikus hatalom gyengülésével, annak élő szimbóluma is sokat vesztett jelentőségéből, bár tenyésztése továbbra sem maradt abba. .. .AZ ARÉNÁBAN. Mint minden fogságba került állaté, az oroszlán sorsa is minden lehetséges változaton keresztülment. A korábban tömjénezett állatoknak az idő múlásával be kellett lépniük az arénákba, hogy ott kegyetlen és tömeges pusztításnak essenek áldozatul. Az ókori cirkuszi játékok a római birodalom fővárosában érték el tetőpontjukat. Sulla a cirkuszi játékok céljaira száz szép oroszlánt engedett át, amelyeket Mauritániából kapott ajándékba. Pompei- us hatszáz, Caesar négyszáz, Néró háromszáz oroszlánt, ^idott a cirkusznak... Egy cirkuszi játék sem számított igazi látványosságnak, ha nem folyt a vér, ha nem mészároltak le néhány száz állatot. Csak miután Nagy Konstantin beszüntette a keresztényüldözést, kezdett fokozatosan javulni a cirkuszokba kerülő állatok sorsa. A korszerű európai cirkuszok porondjáig azonban, amelyen az oroszlán nem a vérszomjasságot, hanem az intelligenciát és a tanulékonyságot demonstrálja, még hosszú volt az út. ...A LAKÁSBAN. A vadállatokat intelligenciájuk képessé teszi arra is, hogy emberek között éljenek, ha már kis koruktól megfelelő türelemmel arra szoktatják őket. Az emberi környezetben nevelt oroszlán ragaszkodóbb,/ mint a párduc, vagy a tigris. Magatartását leginkább a hűséges kutyáéhoz lehet hasonlítani. Az oroszlán hamar megérti, hogy számára csak hasznos lehet, ha „kenyéradó” gazdájával barátságosan viselkedik. ...VISSZAVONULÓBAN. Az a törekvés, hogy „megtisztítsák a világot a vadállatok terrorjától” — ami még az ókorban kezdődött el —, oda vezetett, hogy a nagyvadak csaknem teljesen kipusztultak. Az oroszlán először Bulgáriából, Görögországból és általában Európa délkeleti részéből a Közel-Keletre szorult, majd fokozatosan eltűnt Arábiából és Dél-Afrikából is, ahol 1865-ben ölték meg az utolsó oroszlánt. Észak-Afrikában 1922-ben pusztult el az utolsó berber-oroszlán. Vadállatként már csak Közép-Afrikában található és a Gir-rezervátumban. A jövőben számíthatunk arra is, hogy az oroszlán Közép-Afrika nyílt sztyeppéiről is eltűnik, és már csak a rezervátumokban lesz látható. Aforizmák Az értelem hangja nem mindig balzsam a fülnek. César Mélier belga humorista ★ Nincs súlyosabb vereség, mint a lelkiismereten aratott győzelem. Ilyen vereségek nélkül azonban nem lehet karriert csinálni. Egy kezdő karrieristáknak szánt amerikai tankönyvből \ ★ Ha az élet csak a magáét követelné — akkor bizony nem tartana sokáig! C. Collier francia újságíró ★ Az újszülött védőitalként kap tejet — környezeti ártalom ellen. Luxemburgi ökológusok jelszava ★ Egyes színművek annyira gyengék, hogy saját erejükből nem tudnak lekerülni a műsorról. Részlet Aiszkhülosznak egy ismerős drámaíróról ' szóló beszélgetéséből ★ Sokan indulnak el a kompromisszum rögös útján. De nem mindenki tér vissza. Woldemar Kohr osztrák író „A kompromisszum csínja-bínja” című könyvéből ★ Heten nem várnak egy valakire. De ketten igen! A Fridzsi-szigetek lakóinak népi bölcsessége ★ Figyelj lelkiismereted hangjára, nehogy elmulaszd azt a pillanatot, amikor elhallgat. G. Michael belga újságírónő A mosógépügynök a helyszínen végzett próbamosás után megkérdi a háziaszszony t: — Mondja még, asszonyom, hát nem csodálatosan fehér ez a ruha? — Dehogynem! Csakhogy a mosás előtt még színes kockás volt! ★ — Nagyságos asszonyom, ön csodálatra méltóan megváltozott, alig ismertem meg! —r Előnyömre, vagy hátrányomra változtam, maga kis hízelgő? — Hogy kérdezhet ilyet asszonyom? ön csak előnyere változhat! ★ — Miért ilyen gondterhelt? — Jó okom van rá — válaszol az előkelő hölgy. — Felfogadtam egy embert, hogy kutassa ki a családfámat. ★ Az ókori Rómában a Forum Romanum előtt két férfi beszélget. Egyszerre az egyik megkérdi: — Hány óra? — Mire a másik válaszol: — XVII óra XXIV perc. ★ — A vőlegényed ismeri az életkorodat? — Igen, részben. Az ifjú papa ragyog a büszkeségtől: — Nézze meg jól a fiamat, maga szerint kire hasonlít? — Fogalmam sincs — válaszolja a vendég —. senkit sem ismerek a városból. RADNAI ISTVÁN: Füzek nyárfák és gesztenyék A partról azt a kőpadot magaddal ha elvontatod jobb lesz ha viszed a bokrokat fűzeket kövezetét a szobrokat jobb lesz a várost is elviszed neked már semmi számunkra sem lehet jobb lesz, ha elviszed itt hagytál minket mint kabátot jegyeket futást, s parlagok sarát utat a kertet füveket kétszeresen hűtlen barát a gesztenyék sorát CSORBA GYŐZŐ: Két keserves ÁRNYÉK Egy-egy jelzés? vagy testem véletlen botlása volna? Eszembe jut: hogy is folyik le majd a szörnyű torna. AJAJ! Ha megérem, így csoszogok majd? s a nyálam, az is így csorog majd? „Idilli öregség!” ajaj! Az ember, ajaj, még kimondani is rühelli. VASS LEVENTE: Kérdés mi az ami elválaszt a titkok lecsüngő üvegeitől szemed homorú tükrében esőcsepp gyűrűzik a vágy lóhozforrt száguldás néma kőmezőkbe: porcelánszilánkok havazása forró csontokban TASNÁDI VARGA ÉVA: Bűvölő Alvóbabák (Fotó: Zeit im Bild) A szalámi Ságokból, hogy a szalámi, amely eleddig hiánycikk volt hazánk kies beltájain, most már majd drágábban ugyan, de kapható lesz. A szalámi megszűnik hiánycikk lenni Magyar- országon. Ahol gyártják. A hír érthető módon felvillanyozott, hic Rodus, hic salta, sőt hic szalámi, még sötebb hic pickszalá- mi —, hogy ékes latin tudásomat is felhasználjam ebben az ügyben — itt az alkalom, hogy mindenfajta ugrálás nélkül próbára tegyem önmagam : szeretem-e én a szalámit, vagy sem. Különben meg voltam győződve, hogy az egész hír csak kacsa, mert nálunk a hiánycikkek hosszú életűek, különösen, ha azok a szalámi névre is hallgatnak. így tehát magabiztosan léptem oda a bájos eladóhoz, mondván és kérdezvén: — Szalámi van? — Van — mondta tömören. — Kérek öt dekát ... — Szeletelve? — Igen — mondtam és láttam, hogy valóban ott a szalámi, s valóban szeleteli is az öt dekát. Tehát van öt deka szalámi. Beosztva, ötdekánként jut mindenkinek. meg marad is, tehát a hírek nem hazudtak, de nem is voltak igazak. Ki tudja mindössze öt deka szalámin és önmagán lemérni, hogy szereti-e a szalámit? — Kaphatnék, ha kérnék, tíz dekát is? — Szeletelve? — Igen — mondtam és láttam, hogy valóban ott a szalámi és valóban szeleteli is a tíz dekát. Nem mondom, tíz deka több mint öt, de hol van mondjuk a fél kilótól? Egy fél- kilónyi szalámi sokkal alkalmasabb a hiteles megméretésére a dolgoknak: szeretem-e vagy sem a szalámit. — Adna fél kilót is? — Szeletelve? — Ne, azt már egybe kérem. Lehet? — kérdeztem kajánko- dó aggodalommal, hogy most robban a bomba: fél kilót? Annyi már nincs. Az már csak mese. Ábránd. Errefel mérni kezdi a fél kilót... — Mondja, kisasz- szony, adna egy egész rudat is? — Szeletelve? — Nem, egyben..'. — Tessék — nyúl valahová a háta mögé, ahol, most veszem észre, sorban ott hevernek a szalámiru- dak... — Becsomagoljam? — Micsodát? — A szalámit, amit kért! — nézett rám tömören a szalámik eladója. — A szalámit? Ami van? Dehogyis csomagolja. Isten ments. Kinek kell a szalámi, ha van... És egyáltalán, miért fontos nekem megtudnom, hogy szeretem-e a szalámit én, avagy sem... A piláfot sem tudom, hogy szeretem-e, de mégse akarok venni belőle egy kanállal sem — mondtam feldúltan az eladónönek és há- borogva távoztam: már megint van valami. Hová jutunk? Aki szépen beszél a nőkről, nem ismeri őket jól. Aki rosszat mond róluk, egyáltalán nem ismeri őket. (Maugham) ■ — Szeretem én a szalámit? — morfondíroztam nem is olyan régen egykoron, és nem tudtam dönteni. A döntéshez ugyanis legalább harminc dolog kellett volna, ebből az első, hogy legyen szalámi, amit kóstolgatva el~ dönthető lett volna: szeretem-e én a szalámit, vagy sem? A többi huszonkilenc dolog már nem is lett volna fontos. A kérdés azonban szalámi híján sokáig megválaszolatlan maradt bennem, mert igenis nagyon elképzelhető, hogy én nem szeretem a szalámit. Kovács például rendkívüli módon csodálkozott azon, hogy többen is szeretik a feleségét, bár ő ki nem állhatja már a némbert. Ha Kovács így lehetett a nejével, miért ne lehetnék én is így a szalámival. A minap aztán, nem is olyan régen, örömmel vettem a híradást az újGyurkó Géza Ne sajduljon gyenge vállad, hold fesse át éjszakádat ezüstfehér ecsetjével, göncölszekér rúdját érd el, ág ne tépjen, szél ne fújjon, vadrózsát találj az úton, cipőd sarka ne szakadjon, ne tévedj el füves halmon, hajnali nap koszorúzza, díszítse dús hajad újra gyönge, gyöngyös bokrétával, lépkedj zöld vizeken által, lábad tüske ne érintse, hiszen te vagy sorsom kincse Jutka lányom, én szép lányom, visszanéző ifjúságom. Gyepmester...?! Olvasóink megkérdőjelezhetik. minek okán írunk egy nyelvművelő sorozatban a címül adott szóalakról. Elsősorban azért, mert nem is oiy régen a különböző munkaköri elnevezésekkel kapcsolatban a Magyar Nemzet hasábjain (1977. jan. 28.) egy levél jelent meg, amelyben a „foglalkozást lealacsonyító megnevezésekről” volt szó. A levél írója szerint a különféle foglalkozások neveit is „demokratizálni”, illetőleg „rangosítani” kellene A „lealacsonyító” megnevezések között számolják el sokan a gyepmester szóalakot is. Ezzel a szóösszetétellel kapcsolatban a levélíró azt is megjegyezte, hogy „bár tudnám, mi köze ennek a munkakörnek a gyephez, egy városban”. Éppen erre a felvetésére kívánunk most cikkünkben választ adni. A gyepmester szóösszetétel, jelentéstartalmával és használati értékével, a mai nyelvhasználatot tekintve ebbe a rokon értelmű szósorba illeszthető bele: sintér, pecér, nyúzó, kutyaverő stb. Valóban sokan hiszik azt, hogy a gyepmester szóalakban azért szerepel a gyep előtag, mert a gyepmester általában „a helységeken kívül szokott lakni, s a dolgát jobbára a gyepen végzi”. Még népetimológiai eredeztetés- nek is gyenge ez az értelmezés. Az állati hullák eltakarításával. a kóborkutyák és -macskák összefogdosásá- val, olykor még az árnyék- székek gondozásával is megbízott hatósági személy neve tükörszó: a német Wasen- meister (=gyepmester) pontos magyar fordítása. Hivatalos névként használták elsősorban, s később a roszalló kifejezéseknek minősített sintér és pecér (kutyapecér) szóalakok kiiktatására is felhasználták. Ma már a gyep- mester nevet is rosszalló értékűnek tartják igen sokan. De az is igaz, hogy még ma is él, sőt újabban még versbeli kulcsszerepet is bíznak rá költőink. Csak két példát ennek bizonyítására: „A terrakotta ház körül pedig,/ a gyepmester settenkedett kései alkonyaikor” (Gergely Ágnes: Egy szállásmester feljegyzései). — „Későn riadok: az ügyvivő gyepmester/ mocskos lajbiban, immár felettem áll./ Egyik kezében hurok, másik kezében ebtetem ...” (Keszeli Ferenc: Elűzetés a rétről). Dr. Bakos József
