Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-02 / 128. szám
Vonó Ignác Fejes Endre komédiája az cqri Gárdonyi Géza Színházban •V Jeles színházi emberek egyuenangzó véleménye szerint Thalia templomában a közönség teljesíti be az alkotás folyamatát. Amíg a nézők nincsenek jelen, nem teljes a műalkotás. Vagyis a színháznak szüksége van közönségre, sőt sikerre is. Ezek után talán nem tűnik öncélú formabontásnak, ha megemlítem, hogy az egri bemutató közönsége elismeréssel fogadta Vonó Ignác különös, sosem volt történetét, s jelenetről jelenetre kitörő tapssal honorálta az egri Gárdonyi Géza Színház előadását. Talán nem is hazugság mindez, inkább olyan álmodozást éle, amely pótolja a jót, az igazán szépet, és segít elviselni a kibírhatatlan rosszat. Vonó Ignác zöld szemű asszonyról álmodik a lövészárokban, szerepet. játszva csinálja a jó 1-ús házi cirkuszokat, becsapja önmagát, amikor altisztként az OTI-főt.anáesosnak hajbókol, de akkor is, amikor felfelé ívelő szerencse- csillaga az álmodozók egy másik, egy főúri csoportjába sodorja. — Játsszuk el nevetés nélkül a szépet! — mondja a lompos főbérlő Vonó Ig- nácnak.' Ezt játsszák évek, Özv. Mákné és Vonó Ignác — Máthc Éva és Kulcsár Imre, a komédia egyik jelenetében. (Fotó: Jármay György) Elfogult vagyok Vonó Ig- náccal, Fejes Endrével. Becsülöm a józsefvárosit, mert tehetséges, jó író, mert a i'alósáq mögött felismeri az igazságot, mert drámáiban remek jellemeket rajzol. A Vpnó Ignácot meg különösen szeretem, 1969-ben szerencsém volt látni a Madách Színház nagyszerű előadását, Kiss Manyi és Garas Dezső bravúros kettősét. Ilyenformán érthető izgalommal és érdeklődéssé! vártam az újabb találkozást. Nyolc év múltával persze sok minden változott: csak a szövegkönyv a régi. ám egy másik, színház alkotói értelmezik a szöveget, hangolják a jeleneteket, haladt a történelem, és változott a közönség, amely maga is formálja az előadást. Külön tanulmányt érdemelne annak beható vizsgálata, hogy vajon miért kell majd egy évtizedet várni egy-egy sikeres bemutató után. Különösen egv magyar- dráma, még inkább egy jó magyar dráma esetében! A mindig rangot jelentő ősbemutatók mellett bizony nagyobb figyelmet érdemelnének az évek óta pihentetett színpadi müvek is, főleg az olyan alkotások, amelyek egy szélesebb társadalmi akusztikában mást, újat is tudnak mondani. Csak elismerés illetheti a miskolci —egri színházat, hiszen ebben az évadban két már- már elfeledett komédiát — Görgei Gábor Komámasz- szony, hol a stukker? című művét. most. pedig Fees Endre Vonó Ignácát — újította fel, s ezzel nemcsak a közönség, hanem a szakma figyelmébe is ajánlotta ezeket a müveket. 0Életparódia? Giccsparáde? Történelmi groteszk, amelyben a kegyetlen sorstól — és önmaguk maradiságától vergődő kisemberek találkoznak a nagybetűvel írt Történelemmel? Nyilván ez is, az is. De annyi bizonyos, hogy jő komédia, amelynek bár kevés köze van a valósághoz, mégis igaznak tetszik. Ez röviden Fejes művészeté. És természetesen az a költői emelkedettség, amely összefogja és szinte látomásszerűen lebegteti az első világháborús tálján golyó jóvoltából hőssé magasztosult Vonó Ignác és özv. Mák Lajosné ponyvaregényekből táplálkozó szerelmetes torzsalkodásait, a palacsintáéi szeszillatú hazugságokat évtizedek óta. Mert játszanak, hazudnak, káprazatvi- lágban élnek Fejes hősei, akik cseppet sem osztályharcos forradalmárok, még csak nem is proletárok a szó igazi értelmében, egyszerűen olyan kisemberek, akik még a nagy történelmi sorsforduló után is lemaradnak, nem tudnak élni a lehetőséggel. Lám, Vonó Ignác is altiszt maradt s ötvenes fejjel egy volt apáca oldalán keresi a boldogságot. Talán csak özv. Mákné érez meg valamit az egyszerű emberek igazából, az ő szeretete, ragaszkodása még őszintének is mondható, Meg is jelenik 1956 nehéz napjaiban, hogy elbitan- golt emberét megmentse a leleplezéstől, a hatalomra készülő urak bosszújától. Fejes groteszk írói leleménye ugyanis, hogy a kisember, a kacskakezű altiszt csakis a néphatalom keretei között, já tszhatja veszélytelenül a felvidéki címeres magyar urat, mert amikor az igaziak szervezkednek, már csakis a szovjet tankok mentik meg a leleplezéstől. Csavaros eszű hősünk így, éppen a tankok ijedelmében játszhat.ja tovább előkelő szerepét, de „mi lesz velem, szegény proletárral?" kiált fel kétségbeesetten özv. Mákné, aki pedig már éppen illegalitásba vonulni készült az ő Ignácával. Nincs folytatás, vége a komédiának. Az író ennyit mond. Már csak azért sem kívánok többet - belemaava- rázni, mert amióta Fejes Endre jó drámák és regények helyett, kritikusokkal perlekedő kötetet ír, köny- nyen megkaphatja az ember Arany János után szabadon, hogy: gondolta a fene... De talán nem is szükséges a magyarázat, hiszen a történelem útját ma már jobban ismerjük, mint egy évtizeddel ezelőtt. Jurka László rendezése, pontosan értelmezve a dialógusokat, a dráma mondandóját., aprólékosan kidolgozott korrekt előadást produkált. Szinte filmszerűen Deresnek a jelenetek, s a hősök karikatúraszerű vonásai mögül elővillannak a reális elemek is. Az előadás, bár lényegében jónak mondható- mégis hiányzik valami Jurka színpadáról. Mielőtf erről szólnék- hadd említsem dic-sérően We genast Róbert ötletesen variálható, költői ihletettségű színpadképét, víziószerű díszletét. Bizonyára nemcsak a szövegkönyv, hanem a rendezői elképzelés is a költői látomás irányába hangol, ta a díszlettervező fantázia, ját. Ez a költőiség azonban csak a színpadképet lengi át teljes szépségében, s nem az egész előadást. Mintha túlontúl földközelből, sőt helyenként asztalközelből szólnának a dialógusok a nyitott színpadképpel, a szentimentális nótázással pedig maga a varázslat \6zenvedett csorbát. Fejes hősei különös va rázslat részesei. Vonó Ignác s özv. Mákné ugyanis nem létezik. De ma is vannak emberek- akik állomvilágban élnek, és a valóság helyett mesékkel ringatják ma. gukat. Ezt a kettősséget csakis a groteszk és a költészet jelenlétével lehet egy. ségbe hangolni. S ezt kell eljátszaniuk a színészeknek is. S e kettősség ötvözete nem mindig csillogott egyenlő ragyogással- Kulcsár Imre sokoldalú tehetségét kamatoztatta a címszerep megformálásában. Ö állt legközelebb ahhoz a stílushoz- amely szinte velejárója ennek a komédiának. Fájdalmas humora, kétségbeesett kitörései emlékezetessé teszik szerepét, noha egy vagányabb s talán egyszerűbb Vonó Ignác hitelesebbé tehette volna a figurát. Özv. Mák Lajosné szerepe nagyszerű lehetőséget kínál a színész számára. Máthé Éva jó ritmusérzékre valló bravúros játéka a humor és a döbbenet húrjain szólaltatta meg a kétudvaros ház- mesterné nem létező, de hihető alakját. A lírai mozzanatok es hangulatok erősítése azonban bizonyára az előadás javát szolgálná. Máthé Eta törékeny Virág Teklája tehetséges alakítás, amely a nebántsvirág-maga- tartástól a bosszúért lihegő előkelő gőgig, sokszínű emberi magatartást jellemez. A tanácsost megformáló Sallós Gabor most is remekelt, a végén még sajnáltuk is letűnését, ahogyan azt Fejes is érzékelteti a sorok között. Tetszett Lenkey Edit „leterített” Máter Teréziája és megérdemelten kapott nyíltszíni tapsot a Pincért alakító epizódista Hídvégi Elek. Dariday Róbert• Matus György, Szili János a lecsúszott- majd újraéledő urak egv-egy típusát rajzolta meg. Olgyay Magda, apácája is jól szolgálta az előadás hangulatát.. Éppenúgy, mint Hruby Mária jelmezei- valamint He- réd.y Éva az idő múlását érzékeltető kísérőzenéje. Márkusz László Itt a Miskolci Körzeti Stúdió... Nagy István „élőzik” — ilyenkor Fóris Pál gépkocsivezető látja el a technikusi teendőket — és Szabó Sándorné technikus, a stúdióasztalnál. (Fotó: Laczkó József) Lassan már másfél évtizede,' hogy az avasi torony órájának harangjátéka hangzik el az éterben, jelezve a Magyar Rádió miskolci stúdiója adásának kezdetét. Ügy, hogy amikor néhány évvel ezelőtt a toronyóra harangjátéka elromlott, ez a bejelentkezés emlékeztette az itt lakókat a megszokott zenére. De persze csak a szignál és a stúdió helye igazán miskolci merj a június elsejétől már körzeti jelleggel működő stúdió riporterei, munkatársai eddig is szorgalmasan járták Borsod megyét, s időről időre egy kis szomszédolásra szívesen ellátogattak a szomszédos Heves megyébe, no és annak ■ székhelyére, Egerbe is. Ez utóbbit eddig jobbára csak műsorszínesítőként tették, most már szívesen vállalt kötelezettségként. Így azután az eddig Borsodi tükör néven emlegetett napi krónika műsorcímét is megváltoztatják: elsejétől Észak-magyarországi krónika címmel adnak hírt, most már nemcsak Borsod, hanem Heves megye napi eseményeiről is. Ezzel párhuzamosan szélesednek a különböző blokkműsorok vonzáskörzetei is. Ámbátor — meggyőződésünk —, a Heves megyében élő fiatalok is szívesen hallgatták eddig is Varsányi Zsuzsa zenei szerkesztő Fiatalok zenés találkozóját, vagy Jakab Mária Női dolgok — női gondok című összeállításait. Végtére is, ami Borsodban érdekli az asszonyokat, az a Heves megyeiektől sem idegen- .. A Miskolci Stúdió, most mór inkább Miskolci Körzeti Stúdió munkatársainak mindenre van szemük 'és fülük, s nemcsak törekvésük, hogy a mindennapokról sokrétűen tájékoztassák hallgatóikat. Legfőbb műsoruk természetesen a napi krónika- műsor, de emellett hetente, kéthetente, havonta jelentkező blokkműsoraikkal — ez utóbbiak közé tartozik például a kéthavonta jelentkező Fórum, amely nevében is jelzi, hogy rádiós eszközökkel hasonló vállalkozás, mint a televízió Fóruma — a szocialista brigádok életéről csakúgy t képet rajzolnak, mint a művészeti élet eseményeiről, a mezőgazdasági és az ipari üzemek mindennapjairól. Kritikai műsor a Fehéren-feketén, s ugyancsak gyakran, tartalmaz krU tikai észrevételeket a Riporternapló, vagy a Könnyedén, komoly dolgokról. Jelentkez-’ nek igazságügyi, egészségügyi és közlekedési blokkműsorral, s természetesen, a komoly zenének is helyet, pontosabban szólva . időt biztosítanak. Ez utóbbi egyébként Moderato címmel havonta nyolcvanperces adással jelentkezik. Valamiennyi műsor felsorolására természetesen nincs lehetőség, egy igazán gyors számvetésben is egy híján húszat írtunk össze. Azt viszont el lehet mondani, hogy nemcsak a Munkásportré és a Vendégségben a brigádnál sorozat törekszik arra, hogy a mikrofonközeiben emberközelbe hozza a hallgatóhoz a megszólaltatott embereket. . Huszonnégy éve sugározza műsorát a miskolci stúdió. Idővel nemcsak műsorideje hosszabbodott meg — a Kossuth rádió hullámhosszán, közvetlenül az Esti magazint megelőző másfél órában, tizenhét órától 18 óra harminc percig, vasárnap pedig tizennyolc órától 19 óra harm,ne percig sugározzák az adást —, hanem feladatai is megsokszorozódtak. A rövidesen nyugállományba menő Gyárfás Imre stúdióvezető. Poulo- vits Ágoston, az új stúdióvezető, Borsodi Gyula stúdióvezető-helyettes, valamint a munkatársi gárda: Antal Magda, Imreh József, Nagy István, Jakab Mária, Dobog Béla, Tolnai Attila, Sütő Enikő, Varsányi Zsuzsa, valamint a stúdió technikusai és bemondói nemsokára a Heves megyei rádióhallgatók gyakorta hallott, jó ismerősei is lesznek. Mert remélhetőleg egyre többen figyelnek majd oda, amikor a toronyóra ha- rangjátéka után bejelentkezik Kertész Péter bemondó: Itt a Miskolci Körzeti Stúdió. .. Csutorás Annamária A komp mar megtelt, de még várakozott. Alfréd fékezett és a kerékpárját feltolta a kompra, ahová még mindig özönlöttek az emberek. Alfréd a komp kátrány- szagú korlátja mellett állt még. és a vizet nézte, amely fölött sirályok röpködtek, fehér, nyugtalan szárnyak csapdostak. Egy ősz hajú férfi, tarkakockás ingben, elnyűtt, olaj- foltos nadrágban, bőrtáskával a nyakában, a jegyeket osztogatta. Felberregett a motor, a víz felfodrozódott, és a komp nehézkesen megindult. Az öreg előbb tovább ment Alfréd mellett, de miután beszedte a viteldíjakat, visszajött hozzá. — Nos, Alfréd, hogyan élsz ... ? — Kösz, Élek. — Az is valami... — És te? — Láthatod ... — az öreg odaintett valakinek, majd megtörölte izzadt homlokát. — Ma jó napod volt, mi? — Egész héten így volt... — A jövő hónapban elmegyek ... — szólt egy idő után ismét Alfréd, és áz öreg felkapta a fejét. — Hová? — Még nem tudom. Minél messzebb. Kezdenem kell valamit... Az öreg hallgatott, majd újra megszólalt: — Megértelek. Én is el akartam menni, minél mesz- szebb. De valahogy nem tudtam.... Alfréd a vízbe köpött. — És anyád? — kérdezte az öreg. — Nem érdekel, ö se törődött velem. — Nem beszélhetsz így. Anyád nem volt mindig ilyen. Szóval, elmész? — Igen. Minél előbb. Ki akarok kerülni ebből az áporodott levegőből. Tudod, milyen az a másik ember? Az öreg nem válaszolt. — Ha csak az ajtó felé közeledek is, már utánam szól: hová mész? Ha megjövök: hol voltál? De ha megmondom is, úgysem érdekli, oda se figyel. Az üzlet érdekli csak, a pénz, semmi más ... — Nem olyan egyszerű ez. És nem is könnyű....! — Tele vagyok vele ... — Nem ilyen voltál régebben ! — Nem jár más az eszében, csak minél többet ösz- szeharácsolni... meg aztán az se elég, ha az ember tisztességgel elvégzi a munkáját. Inni kell a többiekkel ... akkor minden rendben van! — Ott is lesznek gondjaid. — De olyanok, amikkel érdemes foglalkozni. Utálom a fecsegést! Az öreg a víz felé fordulva morogta: .— Igen, igen ... — És ha csinálok valamit. tudom miért kell felelnem. A szél felerősödött. Az öreg megforgatta a fékkereket. Az utasok a lejárathoz tódultak, a gépkocsik felbúgtak, kék felhő°s- kéket pöfékelve. — Írj majd, hogy megy a sorod ... — írok. — És, ha tanácsra lenne szükséged... — Feltétlenül írok — mondta Alfréd és a tekintetük találkozott. — Tulajdonképpen én mindig sokat adtam a véleményedre. De más le; i a helyzet, mint gondolod ... — Aztán hozzátette: — És te mindig szimpatikus voltál nekem... — Ugyan! — Hidd el, így van..; — Jó, elhiszem. — Hát akkor viszontlátásra, apám! Elindult, a kerékpárjával lefelé a köves úton. A halvány alkonyati fényben az öreg még sokáig látta alakját. — Viszontlátásra, fiam ..; — mondta, de azt a fiú már nem hallotta. Nemeiből fordította Antalfy István Jakab Mária a líraibb hangvételt! riportokban érzi magát igazán otthon
