Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-11 / 136. szám

„Az

ünnepelt”

Illyés Gyula művéből készít televíziós filmet Hintch György rendező „Az ünnepelt” címmel.

A történet Petőfi Sándor követté választásának idején játszódik. Petőfi szerepét Szacsvay László játssza, Jókait Nagy Gábor alakítja, Szendrey Júlia Hűvösvölgyi Ildikó.

Operatőr Czabarka György. Felvételünk a televízió íves stúdiójában készült.

(MTI fotó — •Friedmann Endre felv.

— KS)

Üzlet

vagy ismeretterjesztés?

Három évtized bélyegek igézetében

Sikerek Nyíregyházán

A pofon

Francia film

Nálunk ezt a filmet színes, szinkronizált francia filmvígjátéknak hirdetik és a reklám kedvéért hozzáteszik még a kihívó jelmondatot is: hogyan neveljük szüleinket? A film valóban színes — nagyon jó operatőri munka eredménye, Jean Collombót kell érte dicsérni —, szinkronizált is — nagyon testhez álló, jól jellemző magyar hangokat hallunk a francia film színészeinek játéka közben —, de azt legkevésbé sem tudom felfogni, hogy ez a film vígjáték lenne és főképp azt nem, hogy ebben a filmben a fiatalok nevelnék a szüleiket. Már csak azért sem, mert ebben a filmhistóriában éppen egy nagyon értékes, a szürke átlagnál jóval magasabb erkölcsi és szellemi szinten álló tanárról van szó — apaszerepben.

Ha a néző a vígjátékért megy be a moziba, téved, mert sokkal többet kap egy apró bemondásokon, érzelmileg felhizlalt jeleneteken alapuló könnyedségnél.

Egy szétesett családban az egyetlen lány, aki az apjánál maradt, nincs könnyű helyzetben. Az apa kisebb- nagyobb bonyodalmakat él át, míg a krízis váratlanul betoppan a családba. Késik otthonról, ahol a barátnője várná, mert az utcai tüntetések során nem tudta elnézni, hogy két férfi verjen egy harmadikat. Honnan tudhatta, hogy azok zsaruk, kérdezi vissza barátjától, aki történetesen az oktatási intézmény igazgatója. A botrányt elkerülendő el kell mozdítani a tanárt az intézetből, ezt államérdek kívánja így. Isabelle, a tanár lánya nem azért egyetemista. hogy ne tudja meg a történteket. A lány nem valami észbeli nagyság, s any- nyira járatlan még az életben, és lélektanban, hogy az apjával folytatott vitájában — saját mulasztásainak fedezésére — odavágja a sértést: sokra ment-e a két diplomájával? Es amikor Isabelle azt a -bizonyos pofont az apjától megkapja, elfut anyjához Angliába.

A film írói — Jean-Loup Dabadie és Claude Pinoteau — érzékenyen közelednek a nemzedéki konfliktushoz. Nem idealizálják a lefutott nemzedéket sem, de jellemzésükben hűek akarnak maradni a valósághoz a mai fiatalok dolgában is. Isabelle eléggé gyatrán körvonalazza, mit is szeretne magával és a világban, valahová el akar menni, neki ugyan nem férfi, csak srác kell, az elköltözést úgy jelenti be, mintha egy adag fagylaltot akarna venni és ehhez kérne az apjától némi készpénzt. De eljut-e valahová? És mikor?

Marc, a félszeg szerelmes fiú önmagát adja és őszintén elhiszi, hogy ez a ménesi vágy Isabelle-ben csak őt gazdagíthatja, csak őt teheti boldoggá, míg a véletlen vagy a véletlenből kisarjadó sors Rémyt tolja az ő helyébe. Mintha a film- történet írói azt állítanák, hogy ezek a fiatalok, ezek a maiak szertelenségükben is tiszták, szándékaikat egyenes lélekkel hordozzák, csak a szótlan döntéseiket, ezeket a megalapozatlanoknak tűnő öntudatos verdikteket ne vágnák oda olyan kíméletlenül a sértődékeny öregek fejéhez. Az öregekhez, akiknek úgyis annyi bajuk van a világgal, az államhatalommal, a társadalommal és azzal a boldogsággal, amire ők is igényt tartanak.

Claude Pinoteau rendezi is ezt a filmet. Néhány kockán át odafesti ehhez a színes, de komoly játékhoz azt a hátteret is, ami nélkül ma — úgy tűnik — a francia társadalomban nem lehet megoldani képleteket, konfliktusokat. Egyetlen mozzanattal állítja élére az erkölcsi kérdéseket a tanár személyében: ez az ötvenéves értelmes ember nem nézheti, hogyan veri két tagbaszakadt ember a mellékutcába vitt áldozatot. Hiba-e, ha fellázad benne az igazságérzet és segíteni igyekszik a szerencsétlenen?

• Hiba-e, bűn-e, ha ez a tanár nem ismeri fel a rejtőző államhatalmat? És ha felismerné, akkor is így cselekedne?

A film az elcsattanó pofont teszi hangsúlyilag is az esemény középpontjába, az erőszakot, amelytől any- nyit szenved ez a modern világ. Érveim torlódtak az igenlés és a tagadás irányába, amíg a film kockái peregtek. A befejezetlen befejezés után csak annyit állapíthattam meg. hogy ez a pofon — a filmbeli apáé — lélektanilag a helyén volt. Hogy igazságos volt-e? Nem mernék egyértelműen tagadó választ adni.

Lino Ventura, Annie Gi- rardot kitűnő alakítást nyújtanak.

Farkas András

— Azt mondják, legtöbb ember üzleti számításból gyűjti a bélyeget. Lehet vele haszonnal csencselni, meg aztán • befektetésnek sem rossz. Mindig nő az értéke.

Hajdú Kálmán jóformán pieg sem várja, hogy befejezzem a mondatot.

— Az ilyen nem igazi gyűjtő, legfeljebb befurakodott közénk, az egyesületbe. Akik szeretik a bélyeget, azok igyekeznek vele másnak örömet, élményt szerezni, s újabb ismeretet nyújtani. Ezért van pedagógiai szempontból is felbecsülhetetlen jelentősége a gyűjtésnek, ezért karolta fel ügyünket az oktatási tárca, ezért működik nálunk, itt a Bajcsy-Zsi- linszky utcai általános iskolában. csaknem ötven főt számláló szakkör, s ezért terjedt át a mozgalom a Bajza Gimnáziumra, meg a Farkas Imre utcai általános is'tO'á- ra és a Damjanich Szakmu.i. kásképző Intézetre!

\

Atyai örökség

— Hogyan lesz valakiből

gyűjtő? — fordulok az igazgatóhoz, aki nemcsak iskolát vezet, hanem „Technika”

címmel, jövő évben publikál újabb tankönyvet, s megszámlálhatatlan pedagógiai segédeszközt készített jó három évtizedes munkássága

során.

— A különböző irányú érdeklődés már az apró gyerekben megnyilvánul. Ilyen a gyűjtögetés. Ki vadgesztenyét, falevelet, ki szines kavicsot, kagylót, ki bélyeget szedeget össze. Én tízesztendős koromban a bélyeggel

kezdtem, s kitartottam mellette mostanáig. Talán postás apámnak köszönhetem az indíttatást. Még nem is éltem, ami kori félrérákosgatta a kis színes, perforált papírlapocskákat. Persze, csak úgy ösztönösen, ahogyan én is kezdtem, mígnem jobban beleástam magam a dolgokba, s karaktert adtam a gyűjtésnek. Magyar bélyeggel foglalkozom elsősorban, továbbá az olyan sorozatokat szerzem be, amelyek az oktató-nevelő munka területén felhasználhatók. Rengeteg ilyen van! Csak példaként: művészportrék, festménymásolatok,

munkásmozgalmi események, állatokról készített

, rajzok, egzotikus országok, vidékek tájképe, történelmi jelenetek. Egy szép, gazdag gyűjtemény tankönyvekkel, tanulmányi évekkel felér...'

Hatvan felnőtt és ifjúsági bélyeggyűjtő köreiben hivatalosan háromszáznál több tagot tartanak számon. De legalább ennyire tehető a „műkedvelők” csapata. Értékes, valóban gyümölcsöző "munka természetesen csak szervezett formában, a MA- BÉOSZ pesti központjával szoros kapcsolatban képzelhető el. Ott tartják kézben az egész országot behálózó szervezetek, körök életének irányítását, s a helyi vezetők bevonásával a szövetség juttat el katalógust, szakfolyóiratot. bélyegsort, rendezvénylistát, sok egyéb információt a tagokhoz.

A MABÉOSZ szervezte nemrég a tizenötödik országos ifjúsági bélyegkiállítást is, amelyen több ezer fiatal gyűjtő legjobbjai vettek részi, igen értékes anyagokkal. A nyíregyházi seregszemle nagyon szép hatvani sikerrel zárult. Hajdú Kálmán kisdiákjai, a Baj- csy-Zsilinszky utcai általános iskola együttese, az országos összevetésben második díjat szerzett, s az úttörő korosztály egyéni második díja is hatvanba került. Kővári Károly kiállított anyaga révén. Ezt csak tetőzte a KISZ-korosztályba tartozók között induló Kővári Katalin, aki első, valamint Egres Béla, aki harmadik díjas lett. A szakkör tizenkilenc esztendős tevékenysége mellett, talán ennek a ragyogó eredménynek köszönhető, ' hogy a szövetség 1978-ban Hatvannak adományozta a tizenhatodik országos ifjúsági, valamint a tizenötödik pedagógus bélyegkiállítás rendezési jogát. _

Szomszédbarátság

Ha már a hatvani fiatalok sikeréről szót ejtünk, említsük meg. hogy vezetőjüket, Hajdú Kálmánt is nagyra becsüli a bélyeggyűjtő mozgalom. Tagja az országos vezetőségnek, s felkérésre gyakran tart szakmai jellegű előadást itthon és külföldön egyaránt. Nemrég Szlovákiában járt, a közeli napokban pedig Budapesten, a TIT természettudományi stúdiójában értekezik a bélyeggyűjtés jelentőségéről, az oktató-nevelő munka feladatainak megvalósításában betöltendő szerepéről.

Szomszédos országban, Kassán, a bélyeggyűjtő kör

tagjaival is megfordult az intézet igazgatója, s ez a látogatás a jövendő szempontjából különös jelentőséget kapott. A kassai vasgyár ifjúsági bélyeggyűjtő körével megállapodtak abban, hogy eztán szoros kapcsolatot tartanak egymással, ápolandó a népek közötti barátság, a mind szélesebb körben kibontakozó gyűjtőmunka ügyét. Hogy mi fér ebbe a szerződésbe? Pontosan a kassaiak viszontlátogatása- kor határozzák meg. De azt már szinte biztosra veszik a Hámán Kató Általános Iskola fiatal gyűjtői, hogy sűrűbbek lesznek a csereakciók, gyakoribbak a közösen szervezett kiállítások, s küldik egymásnak az elsőnapi bélvegzésű borítékokat éppen úgy. mint a gyűjtéssel kapcsolatos szakmai kiadványokat.

Ünnepi készülődés

A bélyeggyűjtők körében igen népszerű egy-egy dokumentatív jellegű anyag ösz- szeállítása. Nyíregyházán Kővári Katalin például az Ady Endre életével. munkásságával összefüggésben megjelent bélyegsorozattal) lett második, míg Egres Béla egyik gyűjteménye Heves megye életének alakulását tükrözi alkalmi bélyegek, bélyegzések sorozata révén.

— Most mindannyiunkat megmozgató, összefogásra késztető gyűjtőmunkát indítottunk. Közeleg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója, s ez alkalomból olyan kiállítást nyitunk az iskolában, amelynek anyaga e hat évtized eseményeit, nemzetközi hatását, a forradalmi célok megvalósításáért küzdő, kiváló emberek arcmását■ a gazdasági és technikai fejlődés számtalan eredményét mutatja be bélyegrajzokban. Novemberben Ady-kiállítá- sunk is lesz a városi bélyeg- gyűjtő körrel közösen, valamint bélyegsorral, alkalmi postahivatallal és bélyegzővel ott leszünk a Hatvani Galérja ötvenedik, jubiláris tárlatán, amelyet „Arcok és sorsdk” címmel, csupa portréból rendeznek. Szépek és ugyanakkor terhesek ezek a feladatok. De csináljukj mert valamennyien hiszünk e munka nemesítő voltában — mondja az iskola kapujában Hajdú Kálmán.

S vékony arca, üveg mö^ gül elővillanó szeme hitet,' elszántságot lobogtat.

Moldvay Győző

ے,kmmm

1977. június 1L> szombat

Az úttörők szorosan körülvették a megdermedt gondolkodót. Az előbbi kis szemfüles lopva meghúzta a ruhaujját.

— Akkoriban, kedvesem, híre-hamva sem volt széknek — folytatta Aíiaga Ku- lijevics —, higgye el nekem. Specialistája vagyok ennek a kérdésnek.

— Mi maga, bútorasztalos?

— Nem, történész.

— Hallja — mondta türelmét vesztve a nő —, talán maga is meg van győződve, hogy ez a márványtömb. ..

— és mutatópálcájával megbökte a gondolkodót. Az meg se moccant. A nagy humanista előre nézett, a fényes jövendőbe.

Megmosdott, kiment a konyhába, hogy elkészítse a reggelit. Ahogy kiöntötte a repedt porcelán teáskannából a régi főzetet, a hűtőszekrényen észrevett egy cédulát, olyan volt, mint egy távirat

— vesszők nélkül: „Szedd le az ágyneműt a kötélről vegyél aerosolt csókollak Tu- kezban”.

Kiment az erkélyre. Északi szél fújt A párnahuzatok, lepedők, törülközők összegabalyodtak, rácsa varodtak a két erkély között ki feszített kötélre. A másik erkélyen a korláthoz egy bárány volt kikötve, éppen rágcsált valamit. Állaga Kulijevics megS MGAMA602ADE:

sodorta a kötelet, megránci- gálta, mire a huzalok letekeredtek, ám, hogy a lepedőket is letekerje, újból meg kellett sodornia a huzatokat. Sokáig vesződött, aztán • átkiabált a szomszédból, de senki sem válaszolt. A bárány értetlenül, Jámboran bámult rá és bégetni kezdett.

... Az autóbuszmegállóhoz érve, újságot vett, kinyitotta és olvasni kezdett, kam- pós orrával szinte szántotta a papírt.

— Van valami érdekes? — kérdezte az újságos.

A vevő nem válaszolt rögtön, teljesen lekötötte az olvasás. Végül szórakozottan reagált:

— Kérdezett valamit?

— Mondom: talált valami érdekeset? Esetleg egy ironikus tárcát valamilyen mo-- rális kérdésről? Vagy jzput- nyikot bocsátottak fel?

— Nem. M. Sz. Bagdadiról, a gondolkodóról van itt egy cikk.

— Ö, csakugyan? — csodálkozott udvariasan az újságárus.

— A gondolkodó váratlanul hunyt el. Jobban mondva, idő előtt halt meg.

— Szegény ember — csóválta meg csüggedten a fejét a hírlapárus, aki nem fogta fel rögtön, mennyire elkésett a részvétnyilvánítás- sal.

— Majdnem ezer évvel a halála után, kivégezték.

— Nem értem. Lehet ,egy embernek kétszer meghalnia?

— Tudja, én kutató vagyok. Visszahódítottam a gondolkodó számára néhány esztendőt, amelyét a sors juttatott neki, hogy természetes halállal haljon meg. Gambarli docens azonban meg akarja ölni, aztán pedig előadást akar tartani a gondolkodó halálának ezeréves évfordulóján, aki tudós utódja kezétől pusztult el.

Aliaga Kulijevics szúrós szemétől az egész arcán szétfutottak a ráncok és látható lett műfogsorának rózsaszínű ínye. Mosolygott, s magával vitte ezt a mosolyt a befutó autóbuszba, és rögtön helyet adtak neki.

A háta mögött egy asz- szony valamilyen lakáscseréről beszélt az útitársnőjének. Leningrádba akart költözni, mert imádta a fehér éjszakákat. Nem, neki, Aliaga Ku- lijevicsnek nincs szüksége a fehér éjszakákra és a szétnyitható hidakra,, közpőnti szemétledobóra, egész napos melegvízszolgáltatásra,* a „jó napot, professzor” köszöntésre, színes televízióra, kalácsból épült házra és kolbászból font sövényre, neki csend kellett, a felesége nyugodt szeme, és szerette Gambarli docenst, de az igazság drágább volt a számára.

Egy hatalmas háznál szállt le és aprózó léptekkel indult az épület felé, amely enyhén ereszkedő 'betonfalaival és kerek világítóablakaival a legfelső emeleten egy sokszintes óceánjáróra hasonlított. Ügy tűnt, az óceán járó ki akar futni a tengerre, de sehogy sem tud elszabadulni a horgonytól.

Felment a második emeletre. belépett egy avitt, papír és dohány szagát árasztó szobába. Ez a helyiség a kifizetési napokon semmiben sem különbözött egy

csúcsforgalmi trolibuszmegállótól, most azonban csend honolt itt, halkan zizegtek a bérelszámoló papírok, és a bütykös, szőrös kezű. dülledt szemű könyvelő éppen teát ivott, „Északi Mackó” cukorkát szopogatva mellé, miközben rá-rápillantott »J unalomtól elepedő számológépre.

— Jó napot — préselte ki

magából a könyvelő és elhallgatott. Nem tudott többet mondani. Aliaga Kulijevics a főkönyvelő szelíd, bűntudatos szeméből kitalálta : rögtön a gyermekeim

életére fog esküdözni.

— Esküszöm a gyermekei életére, legelőször önnek fogok fizetni. Ebben biztos lehet. No jó, de miért beszélünk folyton csak a pénzről? Ezer éve nem találkoztunk, és megint ez az unalmas téma. — A könyvelő intelligens ember volt, a gyerekei a zeneiskolában tanultak. — Hiszen emlékszem a monográfiájára. Dedikálva ajándékozta nekem.

— Egyébként nincsenek gyerekeim — jegyezte meg szárazon a kutató. — Ezt magának tudnia kellene. Levonták a gyermektelenségi adót.

Aliaga Kulijevics végig-* ment a folyosón, leereszkedett a beton óceán járó kő- felvonóhídián és szerer esés hajózást kívánt neki az olvasók széles tömegeihez.

. (Folytatjuk^,