Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-01 / 127. szám

Érettségi, munkaruhában

•-» -ÍrCsáki Béla

elektromos szerelés közben

(Fotó: Szántó György)

A megszokott külsőségek hiányoznak.

Senki sincs — ez lenne aztán a furcsa — sötét, ünneplő öltönyben, fehér ingben. Valamennyi fiú munkaruhában tevékenykedik.

Arcukon semmi nyoma az izgalomnak, higgadtan, megfontoltan dolgoznak, úgy, ahogy ezt megszokták már a gyakorlati órákon.

Zubor Sándorné, az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanára, a IV. d osztályfőnöke sem nyugtalankodik diákjai miatt, akik ezen a délelőttön azt bizonyítják, hogy négy év alatt mennyire sajátították el a kézi forgácsolás, az esztergályozás,

az elektromos mérés és szerelés megannyi fortélyát.

— Nem féltem őket, mert jó képességű társaság, ráadásul szeretik azt, amit csinálnak. A harmincöt fiatal közül tizenegy szeretne továbbtanulni. A többieket a különböző üzemek, vállalatok várják. Szakmunkás-bizonyítványt ugyan nem kapnak, mégis ilyen beosztásban alkalmazzák őket. Jó kezdőfizetést és egyéb kedvezményeket kínálnak nekik.

Szóval: a jövő is biztosítva.

Így már érthető, hogy miért hiányzik a hagyományos drukk erről az érettségiről.

Járjuk a termeket és senkit sem zavar az, ha négyöt percet elrabolunk idejéből.

Kővágó Laci a feladatot értékeli.

— A kazánokhoz és fűtőtestekhez használt gőzfejlesztő vezérlőberendezés egy részét állítjuk össze. Ezt a feladatot három óra húsz perc alatt oldhatjuk meg. Egyáltalán nem nehéz, közülünk bárki megbirkózhat vele.

Ö különösképp, mivel jeles tanuló, s ráadásul túl van a második erőpróbán is, hiszen már felvették a kijevi műszaki egyetemre.

Érdekes ez a vizsga, mert mindenki ellenőrizheti, meddig jutott, s azt is, hogy körülbelül milyen jegyet érdemel. Bárki megnézheti, hogy egy-egy részműveletért menynyi pont jár.

Teketória

Uj magyar film

Gyors egymásutánban szívott cigaretták, folyamatosan kortyolgatott rövidital, vonaglós sírás, hisztérikus nevetés, elsápadó mosoly, felvillanó múlt, teljes érzelmi kitárulkozás.

Egy idegösszeomlás jelenségei. Egy negyvenéves asz- szony háromnapos kiborulásának jelenetei.

Vajon lehet-e egy embert pontosabban leírni, feltárni, magyarázni, mint éppen ebben a pillanatban. Akkor, amikor már sok a múlt, de még van jövő, akkor, amikor az idegek tánca miatt tökéletesen összesűrűsödik az én. s éppen az idegek betegsége miatt minden gátlást levetkőzve meg is mutatkozik tengernyi variánsában a jellem.

Maár Gyula amikor megírta — Törőcsik Ma^i számára megtervezte — legújabb filmjét, a Teketóriát. elvileg tökéletesen választott szituációt. Csodálatos lehetőséget teremtett, hiszen az életnek — mindannyiunk életének — ebben a csomópontjában együtt van minden a' gyermekkortól, az előre vetített öregedésig, a volt kötődések felszámolásától az új kapcsolatok kereséséig. a rebbenő reménytől, a görcsös kétségbeesésig, a még lehettől a már nem nem lehetig.

És mégis, ez a csodálatos lehetőség valahol elveszett, valami miatt beszűkült, valamiért nem teljesedett ki a vásznon.

Pedig Törőcsik Mari, mint kétszeres főhős — mint az asszony és mint a Törőcsik Mari — felejthetetlenül játszik. Szemének minden pillantása, ajkának valameny- nyi rebbenése, gesztusainak, hangjainak, mozdulatainak kimeríthetetlen sokasága egy ábrándja, egy felejtése, egy összerezzenése, egy elernyedése mind egy-egy műalkotás.

Kiválóak társai is; elsősorban az új arcúan bemutatkozó Lórán Lenke a barátnő szerepében. Major Tamás mint tökéletes bárzongorista, öze Lajos, aki pár

'"17. június 1., szerda

mondatával sorsot és karaktert kreál. De lehet sorolni Fried Péter, a ..fiút a házból” is, vagy Stefán Keletiket a főnököt, Bihary Józsefet, az apóst.

összhangban simul Bere- ményi Géza, Cseh Tamás .és Selmeczi György komponálta zene is. Koltai Lajos operatőr (néhány furcsaságtól eltekintve) artisztikus képeihez.

A Teketória egészében mégis részleteire hull. S ennek okát legfeljebb találgatni lehet. .. Talán túl sok a csak beavatottaknak szóló utalás. (Például a kezdő képsorban a Hamlet- előadás, aztán a Déryné hol van 7 című filmet idéző pillanatok. A Fellinire, Berg- mannra rímelő jelenetek.) Talán egyszerűen kevés a „háttér” (érthetetlenek a munkahelyi kapcsolatok). Talán túlságosan feszített a rendezés, talán valami egészen máson múlott a dolog...

Végül is az egyszeri, s az „egyszerű” néző azzal az érzéssel távozik az előadásról, hogy elsősorban egy kórképet kapott: az idegösz- szeomlás szépen, precízen feldolgozott jelenségeinek rajzát láthatta és ... egy nagy színésznő jutalomjátékát.

Ez utóbbi persze nem csekélység, de minden bizonynyal több is lehetett volna.

Németi Zsuzsa

Jónás János higgadtan

mérlegel.

— A hármas biztos meglesz. De hát ez csak az első forduló. Az esztergapadnál vagy az árammérő hitelesítésénél javíthatok. Kell is, mert be akarok jutni a budapesti Bánki Donát Műszaki Főiskolára.

Löffler Jóska is határozott mozdulatokkal ügyködik.

— Bezzeg nem így volt, amikor a magyar írásbelivel bíbelődtem. A helyesírás, a pontos fogalmazás nem olyan egyszerű, mint a finommechanikai és műszeripar; tevékenység. Annak a közepesnek — ennyire azért csak minősítik a dolgozatomat — jobban örülök, mint a gyakorlati érettségi sikerének.

Arra is utal, hogy a java azért még hátravan.

— Hát bizörty tartok az anyagismerettől és az irodalmi szóbelitől is.

— Melyik íróról vagy költőről beszélnél legszívesebben?

— Bárcsak Adyt vagy József Attilát húznám. Az ő munkásságukat kedvelem és ismerem.

Szó esik a közeljövő terveiről, s kiderül, hogy állás- ■ ban nincs hiány.

— Vagy az Egri Dohánygyárba megyek, vagy a Bor- sodnádasdi Lemezgyárban helyezkedem el elektromechanikai műszerészként.

Bak László igazgató pedagóguskollégái igyekezetét méltatja.

— Azért nincs fennakadás, mert lelkiismeretesen felkészítették a gyerekeket, akik egyébként is kedvelik leendő foglalkozásukat, amelyet valamennyien hivatásuknak tekintenek. Többségük a munkapad mellé áll, ám a továbbfejlődés útja egyikük elől sincs zárva, hiszen két év után technikusi minősítő vizsgát tehetnek.

Ezek után csoda-e, ha olyan megnyerőén magabiztosak?

Az osztályfőnk — végtére is ő ismeri legjobban fiait — azért megjágyzi:

— Jó néhányan tartottak a tételtől, hiszen jól akartak szerepelni, bizonyítani szerettek volna.

Ügy tűnik: ez sikerült...

(pécsi)

TOTTOG A VASÁRNAPI EBÉD — CHARM A SZUPERZSENI — RÖZA KISASSZONT NEM GUMIBÓL VAN — TOLMÁCS NÉLKÜL ANANDA MATADZS1VAL

Cirkusz délben

Gyermekkoromtól szeretem a cirkuszt. Amikor régen a városba érkezett, rohantunk segíteni, emelgettük az ösz- szerakható padokat, közben figyeltük, hogyan állítják fel az erős emberek a hatalmas árbocokat. Este pedig cipe- kedésünk béreként nézhettük a műsort. Ilyenkor ellestünk valamit a bohóctréfákból, a bűvészkedésből, s odahaza az udvaron megrendeztük a magunk kis házi cirkuszát. Még kötéltáncos számot is bemutattunk, igaz, biztonság okából a földre húztuk ki a madzagot, s jobb híján magunk játszottuk az oroszlánokat is. Ám a közönségünk, az igazi volt.

Egy mai cirkusz láttán ébredt fel bennem ez a gyermekkori élmény. Mégpedig délidőben, az egri Vásártéren, ahol erős emberek szerelték a hatalmas sátrat, a környék

— Barátságos arcot a fotós bácsinak!.!;

y (Fotó: Perl Márton)

— Kattintson már, riporterkém! Maga sem bírná így sokáig — mondaná Szűzi, ha beszélni tudna.

gyerekei pedig szapora léptekkel hordták a padokat.

A mai cirkusz már modern. Márkás személygépkocsik, autóbuszok, összkomfortos lakókocsik állják körül

a magasba ívelő ponyvát; az összkép kempinghangulatot idéz. Áz esti légtornászok napoznak, a kígyót bűvölő csinos fiatalasszony rántást kavar, Adolf, a civil farkaskutya egy Szüzinek nevezett majommal kergetődzik, Csip- szi, a mitugrálsz fekete uszkár a vendégeket riogatja, az egyik lakókocsi alatt pedig mit sem sejtve totyog egy jól fejlett kacsa, a vasárnapi ebéd.

Schneller János nagy nehezen lecsendesíti Adolfot, majd bemutatja a műsor kedvenceit, a három csimpánzt, Szüzit, Babit és Char- lit, a szuperzsenit. Ismeretségünk örömére ők hárman nagy viháncolást csapnak, majd értelmes ábrázattal tekintenek a fényképezőgép lencséjébe.

— A majmok okosak, könnyű idomítani őket — mondom a nem éppep udvarias szöveget.

Az egykori akrobata, aki sérülése után kényszerből lett idomár, egyetértőén fogadja az incselkedő véleményt.

— A majmok, különösen a csimpánzok, valóban nagyon okosak. De mert ilyen okosak, ezért rafináltak is. Char- lit például nem én, hanem a tekintélyes szakemberek nevezik szuperzseninek. Csakhogy ez a nagyon okos ma.

U/-A?

II.

— Itt e földön örök nyugodalmat, ammen...

Nehezet sóhajt az anyja. A márványlapra térdel, és egy ágdarabbal kezdi fellazítani a földet a síron. Figyelmesen átnézi a nefelejcs tömött bokrait, kihúzigálja a kelő gyomot.

A kislány arrafelé tekint- get, amerre a sárga madár repült. Emlékszik, melyik fára repült, de hiába nézi, nem látja a fán a sárga madarat.

— Gyere csak — szól rá az anyja.

A sírkő mögött a földbe ágyazva literesforma befőt- tesüveg, s egy bádogdoboz. Az elszáradt csokrokat kidobja belőlük az asszony, és a maradék vizet a nefelecsre löttyenti.

— Ebbe én, ebbe én! — fogja a kislány a konzerves- dobozt, és szalad az anyja előtt, tudja már, az utat a csaphoz. De fölfordítja közben a dobozt, rozsdabarna lé csurran ki az aljáról.

Nézi a fehér harisnyán szétterülő barna foltokat a kislány. Rémülten les föl az anyjára.

— Te! Agyonütlek!... Keserű, hirtelen indulattal nyakon legyinti az anyja. — Nem tudsz te vigyázni? ... Vesd le rögtön.

Lehúzza a kislány lábáról a rozsdafoltos harisnyát. Sokáig mossa a csapnál, a hideg vízben.

— Mit szerencsétlenkedsz. Húzd le a másikat.

A kislány lehúzza a másik harisnyát is. Mezítlábra csatolja föl a cipőt. Nem meri elkérni most már a bádogdobozt az anyjától, hogy abban ő vigye a vizet. Lépked a nyomában, nézi a dobozt, de nem meri elkérni.

Az anyja meglocsolja a virágot a síron, és még egyszer fordul. Megint kilocsol valamennyit, aztán visszaigazítja az edényeket a sírkő mögé, a földbe, és beléjük helyezi a két csokrot.

Amikor minden rendben van, ráborul a sírkőre újra. Átremeg a testén a hangtalan sírás, valamit suttog is közben, nem érteni. Sovány testét a hideg márványhoz szorítja, a válla megrándul, görcsös mozdulattal öleli magához a sírkövet.

Mögötte áll a kislány, moccanás nélkül nézi.

Valamennyi idő múlva közelebb sompolyog, irigyen furakodik, a csípőjéhez szorítja a homlokát.

Fölegyenesedik az anyja. Megtörölgeti a szemét, s bú csúzóul még egyszer végig tekint a síron.

— No, eredj, eredj — mondja.

Szeretné az anyja kezét fogni a kislány, de előre kell mennie a keskeny gyalog, úton. Szótlanul lépkednek a sírkövek közt.

A fordulónál belekapaszkodik az anyja kezébe. Fé lénkén kérdezi:

— Anyu... és mitől szoktak meghalni?

Nem válaszol az anyja.

— Mitől lehet meghalni? Anyu ...

— Betegségtől — felel az anyja.

— Mástól nem lehet ? ...

Keresztet vet az asszony a

kápolnánál.

— Mástól nem lehet meg halni ? ... Anyu ...

— Jól van már. Mindentől lehet. Az öregségtől is lehet.

Eltűnődik ezen a kislány Eöl sem néz, úgy kérdezi:

— És még?... És még mitől?...

De kiértek már a kőkapun, sietni kell a megállóhoz. Épp most kanyarodik ki a temető sarka mögül a villamos.

Megremeg a föld, sikolta- nak a nehéz vaskerekek.

Irtózattal nézi a kislány a közeledő villamost. Egy mozdulat, vagy annyi sem, csak a moccanó szándék — azután görcsösen kapaszkodik az anyjába, meleg testébe markol és följajdul.

— Mi lelt! — szól rá indulattal az anyja. De megretten egy kicsit, s lehajolva kérdi: — Ej, hát mi bajod?

Nem válaszol a kislány. Vézna kis reszkető testével erőszakosan bújik az anyjához.

(Vége.)

jóm már nagyon akaratos is, s előfordul, hogy egyszerűen nem akar dolgozni.

— Talán, mert tanulékony, sokat mozog emberek között.

— Erre már én is gondoltam — így a válasz, majd megtudjuk azt is, hogy miért kell „leváltani” a produkció egyik szereplőjét. Babi ugyanis nagyon agresszív, nekimegy az embernek, s bizony nehéz megfékezni, hisz már erősebb, mint az idomár.

Ez a leváltás oka.

Róza kisasszony ugyan hisztisnek mondható, leváltása szóba se kerül, miként biztos a státusza a szelíd Micikének is. A szelídség persze nagyon is relatív, már amennyire kezes lehet egy jól megtermett, hatalmas fogait mutogató krokodil, amelyik nagyokat röffent és még horkol is. E két alattomos mozgású, hideg tekintetű kisasszony és öt tekergetődző óriáskígyó egy autóbuszban lakik gazdiékkal, s ilyen társbérletben utazták be a fél világot.

Míg fotóriporter kollégám az alligátorokkal és a sziszegő kígyókkal barátkozik, jobbnak látom, ha e ritka világszám főnökét, idomárját és egyben tulajdonosát, Ananda Matadzsit választom riportalanynak.

— Hogyan választ valaki ilyen nehéz számot, mondhatnám ilyen buta tanítványokat?

A. Matadzsi mosolyogva válaszol:

— Bizony, amilyen „nagy esze” van egy csimpánznak, olyan buták ezek a hüllők. Nem is lehet idomítani őket, legfeljebb csak szoktatni. Türelemmel, simogatással. Engem már megszoktak ugyan, de azért Micikére vigyázni kell. Igaz, úgy dobálom, rángatom, játszom vele, mintha gumiból lenne, de ez a forradás a csuklómon is mutatja, hogy milyenek a fogai. Ketten visznek be egy krokodilt a porondra, s bizony repül a két erős ember, ha egyet csap az állat.

Egyébként azért választottam a hüllőket, mert keresik az ilyen számot, ritka attrakció a szakmában, s bejön rá a közönség. Egy cirkusznál ez is fontos. A feleségem pedig balettet tanult, s a kígyókkal lehet táncolni. így jött össze ez a műsor.

S mintegy végszóra, nyakában egy jól megtermett kígyóval, megjelenik a feleség, no perszje, a fényképezés kedvéért.

A műsor második részében úszómedencévé alakul át a manézs, s akkor jön Ananda Matadzsi, az ő krokodiljaival, Ananda Matadzsiné pedig a kígyókkal és következik a vízi attrakció.

Nem akarok dicsekedni az olvasónak, de tolmács nélkül beszélgettünk, s jól megértettük egymást. Ananda Matadzsi ugyanis remekül beszéli a magyar. Schneller Károly ő valójában, csakhát ezzel a névvel nem lehet - krokodilokkal játszani Európától Amerikáig. Sok könyvet összeolvastak, amíg meglelték ezt a jól hangzó indiai nevet.

Dél van. Jó étvágyat, Apolló ’77! ,

(márkusz) '

t