Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-04 / 130. szám

f a?*?* L Az olvasó munkásokért Hosszú idő óta eredmé­nyesen tevékenykedik a pe~ töfibányai szakszervezeti könyvtár. Az intézmény je­lenleg 1200 olvasót számlál, s ez a település lakosságá­nak 30 százalékát teszi ki. A könyvtár dolgozói mód­szeres szervező ' és propa­gandamunkájukkal elérték, hogy felkeltették a munkás­kollektívák igényét, érdek­lődését az olvasás, a köny­vek iránt. Az idén különö­sen emelkedett a munkás­olvasók száma és ezen be­lül is a szocialista brigád ta­goké. A petőfibányai szakszer­vezeti könyvtár 1200 olvasó­ja közül 900 az üzemi dol­gozók száma, akik zömében a helyi Gép- és Vegyes­üzemben dolgoznak. A két üzemből eddig 65 szocialis­ta brigád kötött szerződést a könyvtárral, s a vállalást tevő 720 brigádtagból 650- en iratkoztak be a könyv­tárba és kölcsönöztek kö­teteket több alkalommal is. Zachar László Petőfibánya Három év a hevesi diákotthonban Három éve nevelődnek, formálódnak a tanyákról, s a környező kis községekből jött 6—14 éves gyerekek a hevesi körzeti általános is­kola modern, szép diákott­honában. Soraik közül ma­guk választják vezetőiket, s ezek az otthontanács tag­jaként aktív segítői az in­tézmény nevelőinek. Nem kis feladat hárul rájuk: 129 gyermek vágyait, igényeit kell egyeztetni a komoly tu­datosságot követelő tenniva­lókkal — a tanulmányi ered­mények állandó javításával, a rend és tisztaság őrzésé­vel, a szép berendezések óvásával, a színvonalas esti programok szervezésével. A diákotthoni önkormányzat éves munkájának számveté­sét tartották nemrég ünnepi gyűlés keretében, ahol nem­csak az eredményekről, de a fogyatékosságokról is szó esett. A gyűlésen — ame­lyen részt vettek a patro-. náló szocialista brigádok ve­zetői is — Szikora Sándor igazgató könyvjutalmakat adott ót a kiemelkedően te­vékenykedő tisztségviselők­nek, majd sor került az új önkormányzat megválasztá­sára. A gyűlést versek, da­lok és a citerazenekar szép műsora zárta. Gottschalk Róbertné diákotthonos nevelő Heves Szocialista brigádok vetélkedőié a gyöngyösi KAEV-nél A KAEV — Könnyűipari Gépgyártó Vállalat — gyön­gyösi gyárában jól sikerült szellemi vetélkedőt rendez­tek a szocialista brigádok május 30-án. „Küzdelmes évszázad” ezt az elnevezést adták versenyüknek, mely­nek során a jubiláló vasas­szakszervezet és a Szovjet­unió történetével kapcsola­tos kérdésekről, valamint munkavédelmi és irodalmi ismeretekről kellett számot adniuk. Tíz csapat közül a Gagarin szocialista brigád lett az első, második és harmadik helyen a Bolyai János, illetve a Kékesi Gyo­pár szocialista brigád vég­zett. A győztes brigádok részt vesznek a vállalat és Gyöngyös város szocialista brigádjainak vetélkedőjén is. K. L.-né Gyöngyös Eredményes évet zárt az egri Iskola történettudományi diákköre Jelentős változásokat ho­zott ez a tanév az egri Ho Si Minh Tanárképző Főis­kola történettudományi di­ákköre számára. Az intéz­mény történelmi tanszéke ugyanis munkabizottsági tag­ja lett a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Agrártörté­neti Bizottságának, amely országos körű kutatást foly­tat. Mint dr. Kávássy Sán­dor docens, a történettudo­mányok kandidátusa elmon­dotta, a főiskolai diákkör jelentős munkát vállalt a kutatási feladatokból. A hallgatók dolgozzák fel az 1828-as országos egri össze­írás adatait, s emellett az 1886. évi kataszteri törvé­nyek végrehajtásának ada­tait gyűjtik össze. A diákköri munka ered­ményének szép elismerését hozta ez év áprilisában a Pécsett megrendezett orszá­gos diákköri konferencia, ahol hat pályázó dolgozatá­ból öt elsődíjas lett, míg egy pályamű — Havassy Péter Csány középkori tör­ténetét feltáró munkája — elnyerte a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának különdíját. Káló Béla Eger Szörpüzem létesült Egerben Az üdítő italok között a Márka-család termékei köz­kedveltségnek örvendenek. Ezért is határozta el az Eger—Mátra vidéki Borgaz­dasági Kombinát egy szörp­üzem létesítését Egerben. A korszerű üzemben naponta 3500 liter szörpalapanyagot állítanak elő az egri, a gyöngyösi és a hatvani üdí­tőital-palackozók részére. A kilencfajta, különböző ter­mékekhez összeállított alap­szörpök között jelentős he­lyet foglalnak el a hazai természetes (szőlő és gyü­mölcs) alapanyagokból gyár­tott készítmények, s innét kerülnek ki a többfele cit- ruskészítmények is. Ebben az évben az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát a Márka-család üdítő italaiból több mint 30 millió üveget tölt. Az egri és a hatvani üzem modern töltőgépsorairól a korábbi­nál nagyobb arányban ke­rülnek majd a fogyasztók­hoz az egyliteres szőlőlé, meggy és málna üdítő ita­lok. Lukács András Eger Társadalmi összefogással az emberibb élet megteremtéséért Évek óta megkülönbözte­tett figyelemmel és gonddal segítik a rossz szociális kö­rülmények között élők, s ezen belül is a cigánylakos­ság helyzetének javítását Kálban. E fontos kérdés megtárgyalása szerepelt leg­utóbb is a nagyközségi kö­zös tanács végrehajtó bi­zottságának ülésén. Amint Farkas Pál tanácselnök el­mondotta. Kálban és Kóm- polton az összlakosság 10 százaléka cigány. Míg ko­rábban teljes egészében zárt telepen, rossz szociális kö­rülmények között éltek, ma már mind több azoknak a családoknak a száma, ame­lyek lakást vásároltak, épít­keztek és hátat fordítottak a telepnek. A nagyfokú tár­sadalmi összefogásnak, se­gítségnyújtásnak köszönhe­tő, hogy a telepen lakók száma egyharmadára csök­kent. A továbbiakban az eddi­giekhez hasonlóan folytatni kell a cigánylakosság élet,-, lakás- és szociális körülmé­nyeinek javítását. Folytatni kell azért, mert a még meg­levő telepen — 2000 négy­zetméternyi területen —211- en élnek 45 lakásban. A dol­gozó cigánycsaládokat közös társadalmi összefogással kell segíteni, hogy emberibb kö­rülmények közé kerülhesse­nek. Varga Gyula Kál Több, mint tévedés! Több, mint tévedés, ami egy petőfibányai idős nyugdí. jas asszonnyal, Péterffi Ta- másnéval történt. A hatvani TÜZÉP-telepről rendelt és május 30-án szállított 28 má­zsa háztartási szén helyett ugyanis zömében építési anyagot, kőport kapott. A néhány mássá szénnel „álcázott” kőfRvrt idejébén észrevette, bár akkor még nem tudta, hogy „fehér szén”-e, avagy más valami keveredett a tüzelőanyagba. A síró, panaszkodó asszony nevében szomszédja rekla­mált telefonon a TÜZÉP-te- lepen, ahonnét megígérték, hogy azonnal a helyszínre si­etnek. Nem siettek. Sőt, még más­nap sem jelentkezett senki, s a „fehér szén” azóta is a jóm da mellett reklámozza magát. Jogos a kérdés: hogyan kerülhetett a kocsira az a több mint 20 mázsa építő­anyag, hiszen ezt még jó szándékkal sem lehetett vol­na egy fuvarral másnak szállítani a 28 mázsa szénnel. Zachar L. Petőfibánya Hozzászólás cikkünkhöz: Magasabbra kell emelni a szigor mércéjét! Sikeres évet zártak az eszperantisták A Népújság 1977. március 20,-i számában megjelent „Kérni, de nem számon kér­ni” c. cikk sok szocialista brigád elismerésével talál­kozott. Engedjék meg, hogy a cikkben említett példákat a magam tapasztalataival is ki­egészítsem. Nemrég az egyik községből felkeresett egy hétgyermekes anya. Férje segédmunkás. El­mondta szorult helyzetét, s azt, hogy a nyolcadik gyer­mekkel állapotos, amit a kö­rülményekre tekintettel sze­retne elvetetni. Másnap har- madmagammal meglátogat­tam a családot. Nagy meg­lepetésben volt részünk. A majdnem üres lakásban egy járókafélém kívül még fek­hely sem volt A járókában pedig egy pici gyermek, mez­telenül. Amikor kérdeztük az asszonyt, hogy min alszanak, az ajtó előtt levő rongyokra és törekre mutatott. Szocialista brigádokat ke­restem meg, segítsenek, s a következő napon egy halom ruha, cipő stb. volt együtt. A férj vállalatának igazgatója 2000 Ft segélyt, utaltatott ki azonnal, amit az asszony fel is vett. Más segítséget is kap­tak: fekvőhelyeket, matraco­kat és 20 mázsa tűzifát, térí­tésmentesen. Mindezeket te­herautóra rakva vittük el a csalódnak. Három hónap múltán újból látogatást tettünk a család­nál. Az asszonyt igen előre­haladott állaipotban, koszban találtuk; a gyerekek elha­nyagoltak. félmeztelenek. Emlékeztettük szándékára, hogy a nyolcadik gyermekét nem akarja megszülni. „Mo- guk nem ismerik a népese­dési politikát?!” — szegezte nekünk a kérdést. „De ho­gyan tudják eltartani a gye­rekeket...?” — kérdeztük. A válasz ennyi volt: „Majd el­tartja a társadalom!!!” Egy másik eset Szocialista brigádok értekezletén kér­tem, segítsenek egy rászorult családon. Az apa iszik, az anya sem veti meg az italt, s öt gyereket kellene felöltöz­tetni, mert nem tudnak isko­lába menni. A kérést heves vita követte. Az rendben van, hogy a gyerekeket felöltöz­tessük, mondták, de ezzel módot adunk a szülőknek ar­ra, hogy több pénzt költse­nek italra; és lehet, hogy még a ruhákat is pénzzé tennék. Én a brigád tagjai­nak igazat adtam, hiszen családosok valamennyien, akiknek nem mindegy, hová és mire adják forintjaikat, kát. Az egri Gyermekváros la­kói közt sok gyermek van testvéreivel együtt. Álla­munk, társadalmunk, a kü­lönböző intézmények, szer­vek, szocialista brigádok mind-mind sokat segítenek abban, hogy ezek a gyerekek jobb körülmények között él­jenek, tanuljanak. De a szü­lőt nem pótolhatja semmi, senki. És hányán vannak, akik csak világra hozzák gyermekeiket, mondván, „majd eltartja az állam, a társadalom”. Ha törvényeink szigorúbbak lennének, s az i lyen szülők keresetének legalább a felét gyermekeik részére lefognák, sokkal ke­vesebb folyna el alkoholra, sokkal jobb lenne a társada­lomnak is. Érdemes lenne többször az írott szó hatalmával felhív­ni, felrázni nemcsak a közvé­lemény, hanem a törvényho­zók figyelmét is arra, hogy a cikkben említettekkel kap­csolatban a szigor mércéjét magasabbra emeljék. Erdős Tivadarné Gyöngyös Megyónk eszperantó cso­portjaiban rendszeres nyelv- oktatás folyik. Az érdeklő­dők Zamenhof nemzetközi nyelvét — amely ez év júli­us 14-én lesz 90 esztendős — nagyszerűen felhasználhatják külföldi utazásaik során, le­velező kapcsolatot létesíthet­nek, tájékozódhatnak a gaz­dag szakirodalomban. Az egri Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola harmad- és negyedéves hallgatói heti egy órában tanulták az esz­perantó nyelvet. Nagyszerű eredményt értek el a káli és az egri csoport eszperamtistái, s így a főiskolásokkal együtt a területi bizottság 46 vizs­gát tett eszperantistának ad­hatott az alap- és középfokú nyelvtudásról oklevelet. A Magyar Eszperantó Szövetség vizsgabizottságának döntése alapján az oklevelet szerzett végzős főiskolai hallgatók oktatói lehetnek ennek a rendkívül logikus és köny- nyen elsajátítható nyelvnek. Saiga Attila Egef Virágtépő kirándulók A napokban a 3. számú fő­útvonalon utaztam Kápolna felé, és örömmel láttam, hogy egy helyen az út két olda­lán színesre festett pihenő­padokat helyeztek el, körülöt­tük fiatal fákkal, virágok­kal. Visszafelé jövet népes kirándulócsoport időzött a padoknál, s mindegyikük ke­zében letépdesett csokornyi virágot láttam. Jó lenne, ha ezeknek a kiültetett útszéli virágoknak a védelméről is úgy gondoskodnának, mintha lakott helyen létesített park­ban pompáznának. Molnár Ilona nyugdíjas vb-titkáf 3%' Abasar Válaszol az illetékes: Niért lett a turistaszállóból iroda...? Vállalatunk munkájában kiemelt helyet foglal el az ide­genforgalom fejlesztése, a hozzánk látogató vendégek ellátása. Ezért is olvastuk nagy érdeklődéssel a Népújság május 29-i számában az „Egri háztűznéző” c. cikket. A vállalatunkat érintő megjegyzések — feltehetően a rossz információ miatt — pontatlanok Különösen rosszul tájékoztat a cikk a turista- szálló „elfoglalásáról”. Központunk dolgozóinak több mint a fele évek óta rend­kívül egészségtelen, zsúfolt, a munka minimális feltételét sem biztosító irodákban dolgozott. Az SZMT munkavédelmi osz­tálya ez évi ellenőrzése megállapította, hogy ezek a helyiségek irodai célra alkalmatlanok. Ugyanakkor a vizsgálat életve­szélyt is valószínűsített, amit a statikai szakvélemény meg­erősített. Ezek után a városi tanács műszaki osztálya határo­zatban mondta ki az épület életveszélyességét, s kötelezte vállalatunkat az irodák kiürítésére. A fenti okok miatt ké­relemmel fordultunk felügyeleti szervünkhöz, s miután a vá­rosi tanács helyiségeket biztosítani irodáink számára nem tudott, Heves megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága ha­tározatot hozott a turistaszálló igénybevételére. Tehát nem „beszivárgás” történt, miként azt a cikk állít­ja. A végrehajtó bizottság a kényszerhelyzet miatt döntött így. s mi ezt a határozatot hajtottuk végre. Dr. Nagy Sándor• #■* a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat igazgatója RADIO KOSSUTH 8.27 Bartók-kórusok 8.35 Lányok, asszonyok 9.00 Felsőbb osztályba léphet! 10.05 Zenekari muzsika 11.05 Rádiószínház 12.20 Zenei anyanyelvűnk 13.20 Magyarán szólva . . . 12.45 Melódiákoktól 14.05 Népi zene 14.25 Lépést tart-e a feldolgo­zóipar a termeléssel? 14.55 Üj zenei újság 15.30 Elton John énekel 16.00 168 óra 17.30 Zenekari muzsika 18.40 Embermesék 19.40 Nyugdíjban is, nem is 19.55 Budapesti operaesték Klempererrel 21.06 Népi zene 22.25 A beat kedvelőinek 23.10 Szimfonikus zene PETŐFI 8.33 Népdalok 9.15 Válaszolunk hallgatóink­nak 9.33 Heti lapszemle 9.38 Sanzonok 19.00 Szombat délelőtt .. J 12.00 Ben Franklin Párizsban 12.33 Rácz Aladár cimbalmon játszik 13.00 Zsebpénz 13.33 Nyári dalok 14.00 Napraforgó 14.50 Éneklő Ifjúság 15.00 Huygens: Korái és rin­gató 15.08 Versek világa 15.25 Orvosi tanácsok 15.33 A Rádió Kabarészínháza 16.48 ötórai tea 17.55 Közvetítés az FTC—VI­DEOTON és a Rába ETO —Vasas labdarúgó-mér­kőzés II. félidejéről 19.08 Haydn: G-dúr szimfónia 19.34 Nóták 20.38 Névtelen levelek 22.49 Sándor Judit énekel 23.10 Slágermúzeum Szolnoki rádió 17.00 Rádió-víkend — Ez tör­tént a héten — Csúcs- forgalom az egri várban — Előadók ábécében — Lap- és műsorelőzetes Miskolci rádió 17.30 Műsorismertetés — Hírek — Életképek — Akit már régen hallottunk 18.00 Észak-magyarországi krónika 18.15 Táncház 18.30 Könnyedén komoly da­lokról 18.36 Zenés hétvége 18.55 Hírösszefoglaló — Időjá­rás — Műsorismertetés MAGYAR 8.35 Tévétoma 8.40 Nyugalmunk érdekében 9.10 Álarcban (Filmsorozat) 10.35 Mindenki közlekedik... 10.50 Játék a betűkkel 11.15 Kék fény (Ism.) 14.00 Vitézek (Spanyol filmsorozat) 14.25 Itt a pálya, itt a tér! 14.30 Bulecska (Lengyel film) 16.00 Vendégjáték 16.25 Parabola 16.55 Vasas—OSC bajnoki vízilabda-mérkőzés 17.50 „Ahol a legfehérebben izzik a vas” 18.05 História 18.50 Egymillió fontos hangjegy 19.05 Stop 19.15 Cicavízió 19.20 T^vétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Útelágazás a semmibe (Amerikái film) 21.35 Még mindig aktuális... 22.20 Tv-híradó 3. 2. műsor 20.01 A romantikus XIX. szá­zad 20.15 Nyári színházi esték 21.25 Tv-híradó [ mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4 órakor Púpos lovacska Színes, szinkronizált szov­jet rajzfilm Este fél 6 és 8 órakor: Az utazás Színes, szinkronizált olasz film Este 10 órakor: A legyek ura Angol film EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: Bizalmi állásban Színes, amerikai bűnügyi film EGRI KERT: Este 8 órakor: A nagy Caruso GYÖNGYÖSI PUSKIN: Lucky Lady GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Üdülők GYÖNGYÖSI KERT: Este 8 órakor: Pénzt, vaerv életet HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Indiánkaland Ontarióban HATVANI KOSSUTH: A vad bolygó FÜ7ESARONY: A királylány zsámolya PétervasAra: fgéret földje I—U.

Next

/
Thumbnails
Contents