Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-16 / 140. szám
Két érmet hoztak a fogathajtók Reményteli várakozással tekintettünk a múlt heti fogathajtó OB első fordulójára. Mezőkeresztesen az első két nap után úgy tűnt. Bárdos György, a Gyöngyösi MEDOSZ EB-ér- mese biztosan nyeri az egyénit. A’ bírálat-díjhajtás és a maratoni hajtás után biztosan vezette a mezőnyt. Ott, ahol világbajnokok, Európa-bajnokok is hajtottak. Az akadályba jtás- ban aztán Bárdos egy téves segédhajtói információ miatt ,,összeszedett” mínusz 10 pontot és időbüntetést is kapott. Egyéniben a hortobágyi Finta Gábor győzött, megelőzve a kiskunsági Fülöp Sándort és a mélykúti Muitv Ferencet. Bárdos György az 5. lett. Csapatban mindvégi* a Szilvásvára- di MEDOSZ hajtól álltak az élen. Bálint Mihálynak két szám után még egyéni jó helyezésre is nyílott lehetősége. Végeredményben a négy szil- vásváradi fogat sikerrel zárta a bajnokság első fordulóját. _ A csapatverseny végeredménye ugyanis ez lett: 1. Szilvásvárad! MEDOSZ ..A” (Hajtők: Bálint Mihály, Mátyus Viktor 87, 2. Szilvásváradi MEDOSZ ..B” 170 (Marczis Kálmán, Deb- r?czeni Lajos), 3. Mezőhegyes] MEDOSZ 176 ponttal. Csehszlovák sakkozók vendégjátéka Gyöngyösön A megyei férfi sakk-csapat- bajnokságot nyert GYESE az OB II-be jutásért a közeljövőben területi osztályozón indul. Az együttes felkészülésébe jól illeszkedik majd a csehszlovák Pilsen csapatának gyöngyösi vendégjátéka. Két alkalommal ülnek asztalhoz a két klub versenyzői. A nemzetközi ellenfél egy éve még az I. osztályban szerepelt, két éljátékosuk nemzeti mesterfokozattal rendelkezik. A 14 táblás mérkőzéseken mindkét szakosztály a legjobb összeállításban játszik. A hét végi találkozókat a. Mátraalji Szénbányák központi tanácstermében rendezik (Gyöngyös, Róbert Károly u. 21.). Sok néző, kevés esemény Ferencváros—DVTK 3—0 (1—0) Labdarúgó MNK mérkőzés, Eger 12 000 néző. V: Nagy B. FTC: Dombai—Martos, Mészöly. Bálint, Vépi. — Mucha (Takács az 54. pe eben). Nyilasi, Ebedli — Pusztai (Vad a 82 percben) Magyar, Pogány. Edző: Dalnoki Jenő. DVTK: Szabó — Szántó (Teo- doru a 62. percben). Salamon, Váradi, Kutasi. — Oláh, Kerekes (Hajas a 68. percben). Tatár — Szalai Fekete, Görgei. Edző: Szabó Géza Unalmas, lagymataga óvatos játékkal telt el az egész első félidő A Ferencváros szerencséjére ez a hangulat átragadt Szabóra, a DVTK kapusára is, és a 32. percben valósággal benézte a kapu bal oldalába Mészöly 35 méterről leadott erő*i^n lövését. 1—0. Fordulás után valamivel hűvösebb lett az idő és élénkebb iramú a találkozó. A Fradi-csatárok közül különösen Magyar volt elemében. A 48 percben leado-tt lövését Szabó még hárította. Aztán szabadrúgásból érvénytelen gólt ért el az FTC, majd az 59. percben Pogány átadásával egy tetszetős támadás végén Magyar teremtett magának lövőhelyzetet és lábáról Szabó mögé került a labda. 2—0. Egy- értelmű fölénybe került a zöldfehér együttes. Szabó kapus a 64. percben Bálint szabadr.úsá- sát, majd valamivel később Magyar újabb lövését öklözte á mezőnybe. A 75. percben Dombai hárította Tatár lövését. majd Görsei hagyott ki gólhelyzetet. A 85. percben Váradi a 16-oson a labda mellé rúgott. Magyar egyet igazított a pettyesen és ballal a kapu jobb oldalába bombázott. 3—9. Jók: Magyar, Pogány, Nyilasi, illetve Oláh. Salamon. Tájfutás: hat csapat szerzett dobogós helyet Felsőtárkány térségében rendezték meg az országos közép- iskolás tájfutóbajnokság első napján az egyéni számokat. A terepet borító magas fú mellett meg kellett birkóznia a rajthoz állt versenyzőknek a kánikulai hőséggel is. Két számban az esélyesek szereztek meg az első' helyet, köztük az egri Gárdonyi gimnázium tanulója, Kármán Katalin. Meglepetés született viszont az F 17 B kategóriában, itt ugyanis a tavalyi ifi magyar bajnokot, Molnár Gézát megelőzte a nógrádi Zentai. A serdülő leányok számában a vártnál gyengébben végzett — hatodikként — a budapesti Hell Éva, akinek jó esélyei voltak a győzelemre. A megyei válogatottak közül a gyöngyösi Vak Bottyán Szak- középiskola diákja. Bodor Béla, az ifjúsági fiúk között kilencedik helyen végzett. A serdülő fiúknál Balogh Tamásm az egri Gárdonyi gimnázium tanulója pályát tévesztett, amiért a versenybíróság kizárta. Kuzmann Mariann — aki a verseny megnyitóján á sportolók esküszövegét előolvasta — az utolsó ellenőrző pontnál gyengébben összpontosított, így csak a hetedik lett. Eredmények F 17 B: 1. Zentai László (Nógrád) 51:13. 2. Molnár (Bp.) 53:21, 3. Kuron (Bp ) 53:47. N 17 B: 1. Kármán Katalin (Heves) 42:45 2 Káló (Borsod) 44:85, 3. Hídvégi (Komárom) 45:92. F 15 C: 1. Mets Miklós (Bp ) 29:83. 2. Káposzta (Borsod) 35:88, 3. Ko'mlósi (Komárom) 37:93. N 15 C: 1. Tima Ilona (Komárom) 33:91, 2 Rúzsa (Bp.) 43:19, 3. Deák (Csongrádi 44:08. A középiskolás bajnokság ma. csütörtök délelőtt folytatódik a fiú- és leánycsapatok váltóversenyével Apróhirdetés A Népszava Kupán: Nagy I. harmadik, Brenner második Évek óta a magyar atlétikai versenynaptárban leg- jelentősebb hazai versenyként szerepel a Népszava Kupa Budapesten, a Népstadionban nemzetközi meCsak rövidem... Az egri járási labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei. I. osztály: Felsőtárkány—Andornaktálya 1— 1. Makiár—Egerbakta 4—2, Erei ökövesd—Mátraderecske 2—2 FAKÜSE—Egerszólát 5—0, Hevesaranyos—Mátraballa 3—1, Be- kölce—Tarnalelesz 2—1, Istenmezeje—Egerszalók 3—1. Ifjúságiak: Felsőtárkány—Andornaktálya 0—2. Makiár—Egerbakta 5—0. Erdőkövesd—Mátra- derecske 3—2, PAKÜSE— Egerszólát 6—0. Hevesaranyos—Mát- raballa 2—2 Bekölce—Tarnalelesz 1—6% Istenmezeje—Egerszalók 4—1 *Járási II. osztály: Er- dökövesd II.—Verpelét 1—3. • Egerben a népkerti automata tekepályán rendezték az ez évi Dobó István-emlékversenyt. kilenc csapat több mint félszáz versenyzője indult harcba a helyezésekért. Eredmények, csapáiban „A” kategória: 1 Egri Spartacus I. 2351, 2. Agria SC 2350. 3. E. Spartacus II. 2325 ,B” kategória: 1. ZÖLDÉRT SE 2399, 2. Vörös Meteor 2332. 3 Csepel Autó 2306 fa. Egyéniben, ,,A” kategória: 1. Patkó Károly 440. 2. Szecskó (mindkettő Agria) 432 3. Molnár D (E. Spartacus) 415. „B” kategória: l. Jegér László \ (Vörös Meteor) 429, 2. Varga 424. 3. Ipacs (mindkettő ZÖLDÉRT) 422 fa • Egy mérkőzés kivételével befejeződött a gyöngyösi járási labdarúgó-bajnokság ,,A” osztályának küzdelme. Az utolsó forduló eredményei: Domoszló— Visznek 2—1 Gyöngyöshalász— Selyp 3—1, Gyöngyöspata— Gyöngyössolymos 3—1, Heréd— Boldog 2—0. Szűcsi—Márkáz 4— 2, Karácsond Adács 5—1, Ecséd —Nagyréde 2—1. Ifjúságiak: Domoszló—Visznek 2—1, Gyöngyöspata—Gyöngyössolymos 12 —0 (!) Heréd—Boldog 3—2, Szűcsi—Márkáz 1—2. Karácsond —Adács 0—5, Ecséd—Nagyréde 2—0. Az elmaradt Heréd—Karácsond találkozót június 19- én játsszák le. • A hatvani városi sportfelügyelőség és a városi KISZ-bi- zottság június hónapban úszótanfolyamot indít. A korábbi nevezési határidő módosult, az úszni szándékozók jelentkezéseit június 20-ig fogadják el a szervezők f Hatvan, Kossuth tér 3 , városi sportfelügyelőség). Díjtalan kozmetikai tanácsadás — A NYÁRI TESTÁPOLÁSRÓL — JÚNIUS 15-ÉN ÉS 16-AN AZ EGRI LADY PIPERE ILLATSZERBOLTBAN, BAJCSY-ZS. ÜT 3/5. ÉL.—VEGYIARU NAGYKER. V.. EGER — MISKOLC H. IPARCIKK KISKER. V., \ EGER ? Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIKLÓS a Szocialista Hazáért Érdemérem és sok más kitüntetés tulajdonosa 1971. június 10-én elhunyt. Drága halottunkat 1977. június 13-án helyeztük örök nyugalomra a lőrinci új-temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. ALIAS 8 általánost végzett leányokat, fiúkat ipari tanulónak felveszünk szövő-fonó szakmában. Vállalatunk korszerű gépi berendezésekkel rendelkezik, (SZTB Plcanol, Sacó-Lo- wel előfonógép, SCHWEITER automata keresztorsózó- gép.) Tanulmányi idő: 2 év, JUTTATÁSOK: Tanulási idő alatt havonta — tanulmányi eredménytől függően 350—560,— Ft ösztöndíjat, havonta 400 Ft különél ési pótlékot fizetünk: ingyen ebéd, reggeli, vacsora; ingyenes elhelyezés leányotthonban, illetve kollégiumban, ingyen munkaruhát biztosítunk, másodéveseknek tanulmányi eredménytől függően nyereségrészesedést fizetünk. Fiútanulóinkat a szakmunkásvizsga után segédmüvezetői munkakörre képezzük át. Továbbtanulási lehetőséget biztosítunk üzemi szakközépiskoláinkban. Kedvezményes vásárlási lehetőség van vállalatunk termékeiből. Az elméleti tantárgyakhoz szükség esetén szakképzett pedagógusokkal segítséget nyújtunk. Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti és oktátási osztályán. Címünk: Kőbányai Textilművek 1475. Budapest, X. kér., Gyömrői u. 84—94. INGATLAN Kétszoba-komfortos családi ház 200 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Abasár (Vörös- mart) Rákóczi u. 18. Két és fél szobás OTP-lakás eladó. Gyöngyös. Fecske u. JARMO 61. f: szt. 2. Atkái írni áron eladom balatonaka- rattyai 156 négyszögöl szőlővel telepített üdülőtelkem, engedéllyel épített faház. nyaralóval. .Minden érdeklődőnek válaszolok 140591” jeligére a kispesti hirdetőbe. 1 szoba-összkomfortos lakást vagy különálló lakrészt bérbe vennék Egerben. ,,97294” jeligére az epri hirdetőbe. Családi okok miatt eladom 3 szobás komfortos 500 n-öles jól felszerelt kertes házamat, mellékhelyiségekkel, garázs- zsal, megegyezéssel. Vaj dáné. 3021. Lőrinci-Erőmű új lakótelepijei. ___________ K ertes családi ház azonnal eladó. Érdeklődni Eger, Rá- kóczi 64. I. 3. Elcserélném egri tanácsi kettőszoba- gázfűtéses. erkélyes lakásomat hasonló budapestire. Perem- kerület kizárva: Érdeklődni este 19 —22 között Eger 25-65 telefonon. ______ 2 szoba-konyhás vagy 1 szoba-összkomfortos üres albérletet keresek Egerben. ,.Meghatározott időre” jeligére az egri hirdetőbe. 408-as Moszkvics műszakilag most' vizsgázott kifogástalan állapotban eladó. Eger, Arnyékszala 86._______________ Oldalkocsis MZ eladó. Felsőtárkány, József A. u. 23. Z-s rendszámú Dáciát veszek szín- és km-, ármegjelöléssel Ajánlatokat levélben az egri hirdetőbe. .,Gyors lebonyolítás” jeligére kérem.____________________ Fiat 128-as fehér gépkocsi eladó. Novai. Petőfi utca 54. Érdeklődni 15 órától^__________________ 1 500-as Moszkvics iF-es. műszaki vizsga 1980-ig. jó állapotban eladó. Gyöngyös, Jókai u. 10. V. 29.________ J ókarban levő We- lorex eladó. Bodon Imre Fétervására, Zrínyi u. 1. Érdek- lődni. személyesen Garazsírozott ZC rendszámú Skoda 110. L. személygépkocsi eladó. Érdeklődni délelőtti órákban Eger, Május 1. u. 31._________________ U G-s S 110-es eladó. Érdeklődni 17 óra után Eger, Kallómalom u. 50. 1/5. Regős László. VEGYES Választási malacok eladók. Eger, Sas u. 11. és 25. szám. NDK ablakos gyérmekkocsi eladó. Eger, Sas u. 25. Eladó 1 olajkályha és egy 200 literes hordó Eger, Iglói u. 8. zőny áll rajthoz csaknem valamennyi számban. A több napos eseményen részt vesznek Heves megye legjobb atlétái is. Közülük a férfiak 200 m-es síkfutásában a hevesi sprinter Nagy István a harmadik helyen végzett. Az akadályspecialista hatvani Brenner Pál jól beosztva erejét., 3000 m-en másodikként ért célba. Eredményeik. 200 m: 1. Johansson (svéd) 21 39, 2. Lépőid (PMSC). 21,52, 3. Nagy I. (Hevesi SE) 21,86. 3000 m akadály: 1. Mester (DMTE) 8:47,6, 2. Brenner (Hatvani Kinizsi) 8:49,6, 3. Sári (DMTE) 8:53.6. A MAGÉV miskolci kirendeltsége, Miskolc. Szeles u. 22. Telefon: 16-638. Telex: 62411. műszaki becslést tart 1977. június 15—16-án Egerben, Gyöngyösön, Bélapátfalván, írásbeli bejelentésüket kérjük: a Magyar Hirdető Vállalat, Eger, Alkotmány u. 2. sz. megküldeni. ü.i.: Varga. FOGLALKOZUNK: használt gépek, műszerek vételével, eladásával és közvetítésével. EGRI VASÖNTÖDE felvételre keres anyagkönyvelőt, pénztárost, öntvénytisztitót, tmk-villanyszerelőt és elektroműszerészt. Jelentkezni lebet: Eger, Ncmecz u. 11. sz. 8—15 óra között. A POROSZLÓI „MAGYAR—SZOVJET BARÁTSÁG” MG. TSZ AZONNALI BELÉPÉSSEL 09 IV VÁR 77 *4 ielvesz: — járművillamossági — erögépszerelő — autószerelő szakmunkásokat. IELENTKEZNI LEHET: A TERMELŐSZÖVETKEZET ELNÖKÉNÉL. POROSZLÖ, VÖRÖSHADSEREG ÜT 2. műsoros divatbemutató a Poroszlói Művelődési Otthonban, 1977. június 18-án, 19 órakor, fővárosi művészek, manekenek és divattanácsadó közreműködésével. Mindenkit szeretettel vár a Füzesabony és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága. MAI MÜSOROK HADID 8.27 9.00 9.30 10.05 10.20 10.35 11.40 12.35 14.02 14.32 14.42 15.10 15.28 16.10 16.27 17.07 17.32 18.15 18.30 19.15 19.48 Kb. 21.30 22.20 KOSSUTH Mendelssohn: D-dúr szextett Katedra Operakórusok Zenevár Képesítés nélküli neveié vagyok Zenekari muzsika Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai Melódiakoktél Mindenki könyvtára Az élő népdal Bende Zsolt énekel Brahms: A-dúr szonáta Ezeregy délután Barlay Zsuzsa énekel Nóták A magunk érdekében — a magunk védelmében A cirkuszhercegnő Kritikusok fóruma Esti magazin A szerencse hintalova Szimfonikus zene 21.13 Régi magyar muzsika Háttérbeszélgetés Világhírű előadóművészek lemezeiből PETŐFI 8.33 8.50 9.33 10.00 11.55 12.00 12.33 12.55 13.25 13.33 14.00 17.Q0 18.00 18.19 18.33 19.55 20.33 21.55 22.43 Zenés beszélgetés Slágerműzeum Visszavarázsló Zenés műsor üdülőknek Gyermekek könyvespolca Nóták Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik Mátyás Mária és Bódy József énekel Édes anyanyelvűnk Karai József kórusmüvei bői Rádiónapló Klub a sugárúton Görög regék A Pénzügyőrzenekar játszik Hétvégi panoráma Slágerlista Rádiószínház Népdalok, néptáncok Tánczene Szolnoki rádió ze Az 17.00 Hírek — Hétközben, nés riportmüsor — újságíró jegyzetfüzetéből — Hogyan tovább? 18.00 Alföldi krónika — Piaci szemle — Bealparádé — Hírösszefoglaló — Lap és műsorelőzetes Miskolci rádió 17.00 Hírek — Tervek a szün időre — Beatparádé — Munkásportrék az LKM bői. A hengerészforrasz tár. Riporter: Borsodi Gyula — Szívesen hall gattuk 18.00 Észak-magyarországi kró nika — Filmzene — Hírösszefoglaló — Lap- müsorelőzetes Ta MAGYAR 16.35 Hat húron pendülünk . 17.05 Mindennapok a Fidzsi- szigeteken 17.20 A nyelv világa 18.00 Telesport 18.25 Ipari kaleidoszkóp 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Álarcban (NDK filmsorozat) 21.30 Most mutasd meg! 22.00 Kézben egy szív (Dók.-film) 22.30 Tv-híradó 3. 22.40 Tv-tükör 2. műsor 20.01 Annak ellenére 20.30 Érdekek 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 ,,Arany Mokka’* nemzetközi kerékpáros pályaverseny POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 A szerencsétlenül járt Danubia 20.40 Közvetítés a prágai Nemzeti Színházból 21.30 Híradó és publicisztika EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 órakor: Katharina Blum elvesztett tisztessége Színes, szinkronizált NSZK film EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Fehér Agyar visszatér Színes olasz film EGRI KERT: Este 8 órakor: Különben dühbe jövünk GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4. 6 és este negyed 9 órakor: Zorro GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Indiánkaland Ontarióban GYÖNGYÖSI KERT: Este 8 órakor: Egészséges házasélet HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Homokvár HEVES: Ezt nem tanultuk FÜZESABONY: Az inkák kincse LŐRINCI: Lúdas Matyi i