Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-07 / 106. szám
od Miniszteri dicséret a sütőiparnak 1976. évi munkája eredményeképpen miniszteri dicsérő oklevelet kapott a Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalat. Urbancsik László, az alapszervezet titkára köszöntötte a résztvevőket, akiknek Oláh György igazgató számolt be a gazdasági eredményekről. Az elmúlt évben átszervezés történt a vállalatnál, ez azonban nem hátráltatta a munkát, mintegy tízmillió forinttal túlteljesí- _ tették a tervezett nyereséget, Javult a termékek minősége, sőt, egyes termékből exportra is került. A nagyarányú építkezés befejezésével növekszik a termelőkapaci- tás, javul a dolgozók élet- és munkakörülménye. Az idei évről szólva beszámolt a vállalat igazgatója arról, hogy elsőrendű feladatnak a megye lakosságának minőségi sütő- és édesipari termékkel való ellátását tartják. Befejeződik az egri, bélapátfalvi és verpeléti építkezés, állandósítják a jó minőséget és növelik az exportot. A felsőbb szervek nevében Koós Viktor, a Heves megyei Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője szólt elismerően a vállalat munkájáról, majd átadta a vállalat igazgatójának a miniszteri dicsérő oklevelét. Az ünnepi köszöntések után négyen kapták meg az Élelmiszeripar kiváló dolgozója, 46-an a Kiváló dolgozó jelvényt kapták, egy dolgozó SZOT-oklevelet. Átadták a brigádkitüntjetéseket is, valamint a törzsgárdatagok jutalmát. Pataki Lajos Eger Sikeres volt az első négy hónap A statisztika adatai alapján már beszámolhatunk az év első négy hónapjának eredményeiről. Mégpedig kedvezően. Az első négy hónap alatt 2 236 millió filteres cigaretta készült, 59 millió darabbal több a tervezettnél. Ebből következően négymillióval több a tervezett termelési érték, az elmúlt év első hónapjának értékét pedig hatmillió forinttal haladja meg. A tervezett mennyiség teljesítésével, túlteljesítésével egyenes arányban nőtt az egy főre jutó termelési érték is, a tervezetthez képest 2,8 százalékkal. Erre az évre a vállalatnál ötszázalékos bérszínvonalemelést terveztünk. Az első negyedév végleges adatainak ismeretében már képet alkothatunk a bérszínvonal tényleges alakulásáról, mely az elmúlt évhez viszonyítva 5,8 százalékos növekedést mutat. Állandóan fejlődik a brigádmozgalom, most két új brigád alakul: a,z egyik komplex brigád lenne, a másik a szivargyártáson, a technológiai brigád. Alakulásuk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára történik. Iványi Illés Eger Egy nap a művelődési házban Petőfibányán a szakszervezet művelődési házában mindennap várja az érdeklődőket valamilyen érdekes program. A könyvtárban hetente ötször van egész napos kölcsönzés, a moziban a hét öt napján filmvetítés. Ezenkívül klub" foglalkozások, testületi összejövetelek, szemináriumok, rendelkezésére állnak a helyiségek. Hétfőn a szokottnál is mozgalmasabb az élet, szinte mindenütt van valamilyen program. Legutóbb például mintegy 150-en voltak moziban, ugyanannyian látogattak el a könyvtárba is és népes hallgatóság vett részt „Az emberi öröklődés törvényei” című előadáson. Összejöttek a helyi kertszövetkezeti tagok is, a nők klubjában pedig körülbelül 50 asszony kézimunkázott. Változaitos és gazdag program várja a petőfibányaiakat májusban is. Az ismeretterjesztés programjában négy előadás és két bemutató kiállítás szerepel. Az amatőr festők képeiből kiállítást rendeznek Nőket érdeklő dolog lesz a kozmetikai bemutató, s bizonyára sok fiatalt vonz majd Kovács Kati és az Universal együttes vendég- szereplése. A helyi irodalmi színpad az „Anyaság a költészetben” címen rendez anyák napi megemlékezést. Még ebben a hónapban vendégül látja a művelődési ház Rónaszegi Miklós ifjúsági írót is. Zachar László Petőfibánya Szabó István filmrendező Gyöngyösön A gyöngyösi mezőgazdasági főiskola filmklubja Szabó István Kossuth-díjas filmrendezőt látta vendégül. Az összejövetelen részt vett a klub megyei moziüzemi pat- ronálója is. A filmklub idei zárófoglalkozásán a rendező új filmjét, a Budapesti meséket mutatták be. Cseke Terézia köszöntötte a vendéget, majd a klubtagok tettek föl kérdéseket. Érdekes megvilágításban ismerhettük meg a rendező sajátos filmvilágát. Megelevenedtek az egyes jelenetek, a szereplők, a kiemelkedő színészi alakítások, a vita segített abban, hogy világosabban lássuk a film eseményeinek fontosabb ösz- szefüggéseit. Emlékezetes, élményt adó összejövetel volt. Szabó Katalin Gyöngyös Kodály-smlékest Karácsondon Községünkben nagy hagyományai vannak a zeneoktatásnak. Az idén júniusban rendezik meg a növendékek 22. hangversenyét. A volt kisdiák. Farkas Zoli jelenleg már mint zenetanár tanít Karácsondon. A volt diákok felnőttekké váltak, s a községi könyvtár szervezésében harmincán létrehozták a felnőtt zenebarátok klubját. Bartók. Liszt. Mozart után az elmúlt heten rendezték meg a Kodály- emlékestet, A klub vezetősége a meghívó mellé szellemi totót is mellékelt, a kérdések, a híres zeneszerző életével és művészetével voltak kapcsolatosak. A tagok a lexikonok segítségét vették igénybe a helyes megfejtéshez. A Kodály művészetével kapcsolatos előadás és a lemezek meghallgatása után levetítették a Kodály című portréfilmet is. A legjobb megfejtők között végül is két Kodály-nagylemezt és két Kodály-művet. sorsoltak ki. Dán Gyula Karácsond Köszönet a brigádnak Jó érzés tudni azt, hogy az emberről akkor sem feledkeznek meg a régi munkatársak. ha betegsége miatt már ki kellett állnia a sorból. 1971 óta nyugdíjas vagyok betegségem miatt, de a régi munkatársak ma sem feledkeznek meg rólam. A váltógyár Landler Jenő szocialista brigádjának tagjai most nyerték el a kiváló brigád címet, s az ünnepség után az egész brigád felkeresett. Jólesett az emlékezés és az anyagi segítség is. amit hoztak. Köszönet, érte. Habán István Gyöngyös Felkészültek a nyári tűzvédelemre Kál Nagyközség Közös Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a nyári tűzvédelemre való felkészülésről tanácskozott legutóbbi ülésén. A Áthelyezés egyoldalúlag? A vidéki textilgyár — át szervezésre és létszámcsökkentésre hivatkozással — egyik varrónőjét teljesítménybéres vetülékcsévélői munkakörbe helyezte. Ez ellen az illető a munkaügyi döntőbizottságnál panasszal élt. A munkaszerződés mó' dosításához nem adta beleegyezését. A munkaügyi döntőbizottság a panasznak helyt adott, az áthelyezési határozatot hatályon kívül helyezte A döntőbizottsági határozat megváltoztatásáért és az áthelyezés hatályban tartásáért a gyár a munkaügyi bíróságon pert indított. A bíróság a keresetnek helyt adott, a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a varrónőnek a csévelői beosztásba történt átirányítását helyben hagyta. Az ítélet indokolásában megállapította: a varrónő nem szakmunkás, beosztása segédmunkás, tehát betanitottmunkás-kate- góriába tartozik, akár varrodai, akár csévelői beosztásban dolgozik. Az áthelyezéssel munkaköre nem változott. ezért közös megegyezésre nincs szükség. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság a következőképpen döntött: — A Munka Törvénykönyve szerint a munkaszerződést a vállalat és a dolgozó csak közös megegyezéssel módosíthatja. Ä munkaszerződésnek három fő tartalmi eleme van: megállapodás a munkatűzvédelmi feladatok ellátásáról. a gyakorlati felkészülésről Farkas Zoltán káli és Németh Lajos kompolti önkéntes tűzoltóparancsnok adott tájékoztatást. Kálban húsz, Kompolton tizenegy tagja van az önkéntes tűzoltótestületnek, évről évre ők látják el a tűzvédelmi és megelőzési feladatokat. A megelőzést szolgálja a területfelelősi hálózat, az egyesületek tagjai rendszeresen ellenőrzik a tűzrendészeti szabályok betartását. Mindkét községben az üzemek és a termelőszövetkezet is hozzájárul anyagi támogatással a testületek felszereltségének biztosításához. Most a nagy feladat a nyári mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos tűzvédelemre való felkészülés. Varga Gyula Kál szem sehol és sehogy sem lehet egyetérteni. Azt pedig sértőnek tartjuk, ha egy esetből. hely megjelölése híján általános következtetéseket von le bárki is. Kévés Pálné vezető óvónő, Eger ★ Az óvodai elhelyezés gond. Valóban nagy gond. És az is elítélendő, ha valaki jogtalan előnyökhöz jut, és jogtalan előnyökhöz juttatják. De az is tény, hogy a gond forrása az óvodai férőhelyek elégtelen száma. És ha már minderről szó esik. szót kell eiteni arról a nagy problémáról, amit a gyermekgondozási segély megszűnése -jelent, ha az nem esik egybe az iskolai, óvodai év kezdetével. Ilyen esetekben az anya kénytelen újabb három-négy hónapi fizetés nélküli szabadsággal megtoldani a gyermekgondozási segély idejét, és ez már végképp nem jó senkinek sem. De mit tehet. A túlzsúfolt óvodákban, ahol 100 gyermek helyén 150 gyerek szorong, valóban nem lehet év közben felvenni senkit sem. Ám az is igaz, ennek orvoslása végképp nem az óvónőkön múlik, és nem is az ő feladatuk. A megoldást csak a több óvoda jelentheti. A több óvodához viszont több pénz kell, az eddiginél is na- cn/obh társadalmi összefogás. És ez mindannyiunk ügye. (Szerk. megjegyzése.) Döntött a Legfelsőbb Bíróság körben, a munkabérben és a munkavégzés helyében. Évekkel ezelőtt, amikor a munkaviszonyt létesítették, abban egyeztek meg, hogy az illető varrónői munkakört tölt be, egyműszakos beosztásban dolgozik és havi 2000 forint a munkabére. A gyár azzal az intézkedéssel, hogy alkalmazottját varrónői munkakörből vetülékcsévelői munkakörbe helyezte, egyoldalú munkaszerződés-módosítást hajtott vége, ami jogszabály szerint törvény- sértő. Nemcsak munkakörét, hanem bérezését, munkahelyét és műszakbeosztását is megváltoztatta, tehát a mun- kaszerődés minden tartalmi eleme módosult. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves, így döntése törvénysértő. Ezért ítéletét hatályon kívül kellett helyezni és a gyár keresetét elutasítani. Az apaság és a szülői felügyelet A szülők elváltak és kiskorú fiúgyermeküket a bíróság az anyánál helyezte el. A diák 17 éves volt, amikor anyja hozzájárulása nélkül közelben lakó apjához költözött. Ott-tartózkodása alatt a szomszéd 16 éves leánya teherbe esett. Amikor a gyermek megszületett, a fiú apja kíséretében megjelent a gyámhatóságnál, s kijelentette: a gyermek tőle származik. Az apa a nyilatkozat megtételéhez hozzájárult, s ennek alapján az újszülöttet a diák nevére jegyezték be az anyakönyvbe. Néhány hónap múlva a fiú visszament anyjához, és annak beleegyezésével, az apaság vélelmének megdöntése iránt pert indított. A járásbíróság, majd a megyei bíróság elutasította. Álláspontjuk szerint az apasági elismerő nyilatkozat érvényesen jött létre, mert a fiú apja akkor, az anyai szülői felügyelet szünetelése folytán ezt a jogkört gyakorolta, s a nyilatkozat megtételéhez hozzájárult. Törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság mindkét ítéletet hatályon kívül helyezte. A határozat indokolása szerint a fiú, amikor az apaságot vállalta, 16 éves, tehát cselekvőképességében korlátozott személy volt, akinek a nyilatkozata csak törvényes képviselője hozzájárulásával érvényes. A Családjogi Törvény értemében, ha a szülők nem élnek együtt, a gyermek feletti felügyeleti jogokat és kötelezettségeket az a szülő gyakorolja, akinél elhelyezték Ebben az esetben a diáknak az önkényes lépése, hogy időlegesen apiához költözött, az anyának törvényen alapuló szülői felügyeletét és az ezzel együttjáró törvényes képviseleti jogát nem szüntette meg. Ebből következik, hogy az apaságot elismerő nyilatkozat — az anya hozzájárulása hiányában — hatálytalan. A Legfelsőbb Bíróság természetesen nélkülözhetetlennek tartja, hogy a bíróság megállapítsa, vajon a gyermek a fiútól származik- e vagy sem. Hajdú Endre RADIO KOSSUTH 8.54 A Rádiószínház bemutatója 10.05 Barokk muzsika 10.49 Istenek, megváltók, próféták 12.30 Magyarán szólva ... 12.45 Melódiákoktól 14.05 Népi zene 14.25 Mérlegen 14.55 Üj zenei újság 15.30 Énekel a szerzó 16.00 168 óra 17.30 Érdekes történetek 18.40 A Magyar Rádió dalversenye Kb. 20.45 Népi zene 21.20 Wehner Tiborra emlékezünk 22.45 A beat kedvelőinek PETŐFI 8.05 Balázs Árpád kórusmüveiből 8.20 Tíz perc külpolitika 8.33 Népzenei magazin 9.13 Válaszolunk hallgatóinknak 9.33 Heti lapszemle 10.00 Szombat délelőtt... 12.00 Szovjet fúvószene 12.33 Giulietta Simionato és Giuseppe Teddei énekel 13.05 Mennyibe kerül a betegség? 13.33 Ifjúsági dalok 15.08 Versek világa 15.25 Orvosi tanácsok 16.20 Éneklő Ifjúság 16.33 ötórai tea 17.30 Bp, Honvéd—Ü. Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkó19.11 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.20 FTC—Csepel bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 20.50 Rádiószínház 22.33 Franck: f-moll zongoraötös TEJ MAGYAR 9.40 Nyugalmunk érdekében 10.10 Arsene Lupin (Francia filmsorozat) 11.00 Mindenki közlekedik (Ism.) 11.15 Játék a betűkkel (Ism.) 11.40 Színházi album 14.15 Vitézek Magyarul beszélő spanyol filmsorozat XIII/8. rész: Az Abenserraje család (I.) 15.25 Munkáskultúra, munkástovábbképzés Üjpesten Riportműsor 15.55 Hírek 16.40 A Vöröskereszt: Együtt a békéért. 11 Dokumentumfilm 17.10 Reklám 17.15 Az építészét ürügyén Beszélgetés dr Vargha László néprajzkutatóval 17.55 A Gábriel-gyerekek esete — TV-híradó dók. feldolgozása 18.10 Nyitott boríték 18.50 Egymillió fontos hang- iegy 19.05 Stop 19,30 TV-híradó 20.00 Egy férfi, aki tetszik nekem (Francia film) 21.45 Tv-hiradó 3. 21.55 Benny Goodman Budapesten 2. műsor 2.01 Mozart: Requiem 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 A romantikus XIX. század 21.40 Egy ország, egy asszon} (Rövid film) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du fél 4 órakor: Dundiorr és társai Színes, szinkronizált svéd rajzos játékfilm du. fél 6 és este 8 órakor: Neveletlenek Színes, szinkronizált angol film Este 10 órakor: Szégyenlős Charlie Színes svéd film egri brödy: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: Piedone, a zsaru Színes, olasz—francia film vígjáték EGRI ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 órakor a megyei Üttörőházban: Az elefánt és a strucc EGRI KERT: Este 8 órakor: Egy kaland utóélete GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és háromnegyed 6 órakor Lúdas Matyi Este 8 órakor: Lány a szabadcsapatban GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor: Lúdas Matyi Este fél 6 és fél 8 órakor: Az emír kincse HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és este 6 és negyed 9 órakor: Zorro HATVANI KOSSUTH: Két pont között a legrövidebb görbe FÜZESABONY: Különben dühbe jövünk PÉTERVAsARA: Szerelmesek románca I—n. a Visszhang Kissé torz volt a kép Száz évvel ezelőtt valóban csak gyermekmegőrző volt a dedó. Ma már nevelő-oktató intézmény rangjára emelkedett az óvoda. S ebből következik a változás is: régen hozta a szülő a gyermekét, amikor akarta, hiszen a cél csak a megőrzés volt Ma éves nevelésioktatási terv szerint folyik a munka, három - életkori csoportra osztva a gyermekeket. Tény, hogy kevés az óvodai férőhely, s éppen ezért a felvétel is feltételekhez kötött. Minden nyáron. minden óvodában ösz- szeül egy társadalmi bizottság, amelynek tagjai között az illetékes vezetők mellett a szülői munkaközösségek tagjai is megtalálhatók és döntenek arról, hogy az iskolába távozó gyerekek helyére a jelentkezők közül kit vesznek föl. A felvétel így mindig egybeesik az iskolaév kezdetével. Vajon mit szólna a „Dedó, de meddig” című cikkben szereplő pedagógusnő, ha hozzá hasonlóan — mondjuk márciusban — észrevenné a szülő, hogy hatéves lett a gyereke és beállítana vele az első osztályba. Mint minden hasonlat. ez is sántít, de tény, hogy az óvodákban éppen a túlzsúfoltság miatt év közben nem tudunk és nem is lehet gyerekeket fölvenni. S hadd tegyük még hozzá, ha ez protekcióval valahol mégis sikerülne, azzal azt hi-