Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-06 / 105. szám
Közkinccsé lett az irodalom Egy délelőtt a katonaszín játszók országos fesztiválján Négy napra ismét Eger városa fogadta a színjátszó csoportok és irodalmi színpadok néphadseregi fesztiváljának résztvevőit. Az ország különböző alakulatainak és katonai főiskoláinak képviseletében 27 együttes érkezett a megyeszékhelyre, hogy bemutassa produkciói legjavát. A megnyitót csütörtökön lélelőtt tartották a Hámán Kató megyei Úttörőházban. Füleki Mihály őrnagy, a Honvédelmi Minisztérium kulturális osztályának főinstruktora utalt arra, hogy ebbe a közművelődési szempontból is számottevő mozgalomba száz csoport 1500 taggal nevezett be. A gondos előzsürizés után az országos versengésbe természetesen csak a legjobban felkészültek, a legrátermettebbek kerülhettek. Ettől függetlenül a többiek is nyertek, hiszen a próbák során általában rangos irodalmi alkotásokkal ismerkedtek meg, vagyis, közelebb kerültek a kultúrához. Ezt követően került sor a fellépésekre. Ezen a délelőttön kilenc gárda lépett dobogóra. A krónikás — a korábbi fesztiválok tapasztalatai alapján — Képűnkön az Aquincumi Irodalmi Színpad együttese Ifjúsági vetélkedők, pályázatok a VIT jegyében '.'.Antiimperialista szolidaritás, béke, barátság!” jelszó hatja át a kubai, sorrendben a XI. VIT-re való hazai előkészületek eseményeit. A KISZ KB legutóbbi ülésén a VIT-mozgalom történetének a XI. VIT céljainak megismertetését fontos feladatként jelölte meg. A közeli hetek- ben-hónapokban színes, kulturális rendezvények, a vállalkozó kedvű fiatalokat versenyre hívó pályázatok segítik elő a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség és a Nemzetközi Diákszövetség, a haladó ifjúság harcának jobb megismerését. Versenybe hívják az amatőr együtteseket, az irodalmi színpadokat, az énekkarokat, a kamarakórusokat, a folk- együtteseket és a néptáncegyütteseket. A fiataloktól olyan 10—15 perces műsorösszeállításokat várnak, amelyek tartalmi és művészeti megfogalmazásukban a VIT gondolatát fejezik ki. A KISZ KB dalpályázatot hirdet közös éneklésre is alkalmas ifjúsági művek komponálására. Zeneszerzőink ugyancsak a VIT gondolatának művészi-zenei megfogalmazására vállalkoznak. A Mozgó Világ VIT-különszá- mában adják majd közre az új irodalmi pályázat díjazott műveit. A vállalkozók fiataljaink életét, munkáját mutatják be versben, novellában, kisregényben, útirajzban vagy hangjátékban. Érdekessége: hazánkban tanuló külföldi diákok adják a hangjátékokhoz az „alapötletet”, népük életéből vett egy-egy történettel. A fiatal képző- és iparműZiMnüjsw t 1977. május péntek vészek is versenyre kelnek: a világifjúsági és diáktalálkozó témáját dolgozzák fel festményeken, kisplasztikái, grafikai és kerámiaműveken. A fiatal ipar- és népművészek VIT-emléktárgyakat készítenek, s díjnyertes munkáikat hazai kiállításon is be- mutatják.A fotózás ifjú szakembereinek pályázatát „Így élünk” címmel hirdetik meg. A fiataloktól azt várják, hogy minél színesebben, gazdag tematikával örökítsék meg a magyar ifjúság életét, helytállását a munkában, a tanulásban. Ezenkívül szolidaritási és VIT-plakátpályázatot hirdetnek hivatásos és amatőr képzőművészek számára. A legsikerültebb terveket az ifjúsági lapokban, majd kiállításon is viszontláthatjuk. A következő hónapokban az ifjúsági klubokban, a különböző művészeti műhelyekben megsokasodnak a szolidaritási műsorok. A programokra fiatal művészek, VIT- együttesek, énekesek, hazánkban tanuló külföldi diákok közreműködésével várják az érdeklődőket. A fővárosi és a vidéki színházak, művészeti főiskolák fiataljaitól azt várják: állítsanak össze a VIT gondolatát kifejező vonzó műsorokat, amelyek művészi megfogalmazásban tükrözik az ifjúság nemzetközi szolidaritását, megismertetik más népek haladó fiatal művészeinek alkotásait. Bizonyára több tízezer fiatal vállalkozik majd az őszszel kezdődő politikai, kulturális és sportkövetelményekkel egyaránt megtűzdelt VIT-vetélkedőre. Ifjúsági klubok, brigádok, sportkörök, munkahelyi és iskolai kollektívák csapatai nevezhetnek be a több fordulós versenyre, - amelynek végső erőpróbája a televízió nyilvánossága előtt zajlik majd. L (MTI) A jászberényi Szikla Színpad „Zsuzsu” kisasszonya (Fotó: Tóth Gizella) jó érzékkel megválasztott jeleneteket, talpraesett színjátszókat várt. Lényegében nem is csalódott, ugyanis a rendezők többsége általában neves szerzők jól sikerült műveit taníttatta be a fiatalokkal. Leninvárosiak például Juhász Ferencet tolmácsolták, kerülve a kísértő pátoszt, a túl harsány ízeket. A gondolati tartalmat hangsúlyozták, méghozzá sokszínű megközelítésben. Külön érdemük az, hogy igen otthonosan mozogtak a világot jelentő deszkákon. Heltai Jenő írásai általában megjelenítésre termettek, a jászberényiek a Zsuzsu kisasszonyt adták elő. Kihasználtak minden lehetőséget, a közönség méltán tapsolhatott az ifjonti komédiázáson. A budapesti Metro Színpad tagjai, a polgári életben szakmunkások. Erről vallottak maguk is, utána annak az Ady Endrének a verseit szólaltatták meg őszinte átéléssel, pontos értelmezéssel, aki nem hiába bízott abban, hogy ifjú szívekben él tovább. Ketten közülük arra is vállalkoztak, hogy a poéta néhány költeményét megzenésítik, sőt elő is adják. Az összeállítás értékét emelte az, hogy megfontoltan szerkesztették az anyagot Mai életünk visszásságait is fricskázta a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskola csoportja, ök — alkalmazva a pantomim művészi eszközeit is — legjobb költőink műveit szólaltatták meg. Tegyük hozzá: hozzáértően! Ez a törekvés mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy közkinccsé legyen a színvonalas irodalom. Épp ezért célszerű lenne, ha a csoportvezetők kerülnék a hevenyészett, a kevésbé tehetséges alkotók által produkált sablonos ízű anyagokat, hiszen ezekkel sehogy sem boldogulnak sem a szereplők, sem a rendezők. Ez történt például a ceglédiek esetében, akik egy alapjában véve érdekes tematikájú, de lagymatagon, elnyújtottan, agyonmagyarázón, túl oktató stílusban megírt jelenettel küszködtek. Sok helyütt javítani lehetne a beszédtechnikán, a kiejtésen, s le kellene mondani a merev beállításokról, hiszen olyan fiatalok adnak ízelítőt képességeikből, akik korukra jellemzően kedvelik a mozgást, az önfeledt játékot. (pécsi) Egyedül Három éve hagyta el a férje. Egy hosszú levél maradt aa asztalon, meg egy százforintos. A százforintos mellé egy kis cédulát tett, és ezt írta rá: — Ezért meg vegyél Jancsikának narancsot, mert nagyon szereti... A szekrényből hiányoztak a ruhák, meg a nagy bőrönd, amit közös családi utazáskor használtak. Egyszerre üres lett "a lakás. Jancsika egy ideig buzgón kérdezgette, vajon hová ment apuka? A fiatalasszony nyele- gette a könnyeit, és azt mondta a gyereknek, hogy apukát elhelyezték. Messzire helyezték, sok száz kilométerre, ahonnan egyelőre nem is tud hazajönni. Veronikának az esték voltak a legszörnyűbbek. Az esték, amikor már a gyerek is elaludt, és amikor elcsendesedett a ház. Néha arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha most hirtelen megszólalna János. Ha durván is, ha gorombán is, csak szólalna meg, és mondana valamit. — Nem ér az ilyen ember egy hajítófát sem, aki valakinek a szép szeméért csak úgy faképnél hagyja a családot. De ha még legalább bátor lett volna! Bátor és őszinte. Erre azonban nem futotta az erejéből, és csak egy kuszáit, zavaros levélre telt, melyben bejelentette, hogy megszeretett valakit. Három év telt el azóta, hogy Veronka egyedül maradt. Tegnap találkoztam vele a bolt előtt, szomorú volt, de nem elkeseredett. — Hallottam, Veronka, hogy. .1 Mosolyogni próbált. Letette a szatyrot a kőre és láttam az arcán, hogy szívesen beszél most valakivel. — Tudja, az idő sok mindent betakar. Eleinte az volt a rossz, hogy a gyereknek hazudnom kellett. Később megpróbáltam neki mindent elmagyarázni, úgy, ahogy egy kilencéves kisfiúnak lehet. Nem lett volna értelme tovább titkolóznom, hiszen néhanapján levelet is írt neki az apja, sőt egyszer csomagot is küldött Szombathelyről. Most már azután végleg ketten vagyunk. — Végleg? — Azt hiszem, legalábbis sokáig. Az ilyen dolgot nehezen tudja elfelejteni az ember. A magányos nőknek ugyan nem könnyű a sorsa. A gyárban, ahol dolgozom, sok mindenfajta férfi van, és többen közülük azt gondolják, hogy egy egyedülálló fiatalasszony közpréda. Egyik finoman akar udvarolni, a másik rámenősen, ki-ki egyénisége szerint. Ezeket nem győzi lerázni magáról az ember, és a múltkor valaki halálra megsértődött, mert pont akkor bőgtem el magam, amikor a legszebbeket mondta. — Miért sír, drága Veronka? — Semmiért — fojtottam magamba a könnyeimet — arra gondoltam, jön-e valaha az életembe egy olyan valaki, aki nemcsak arra lesz figyelmes, hogy csinos és fiatal vagyok, hanem aki arra is gondol, hogy szomorú vagyok és gyötrődöm, mert elhagyott a férjem, meg hogy van egy kilencéves kisfiam, akinek szégyenszemre nekem kellett bevallanom, hogy elhagyott az apja, mert mást szeret. Felvette a kőről a szatyrot és a kezét nyújtotta. — Ne haragudjon, hogy untatom, de most olyan jó volt valakinek mondani valamit. ígérje meg, hogy elfelejti minden szavamat. Szalay István DANCZA JANOS: Két mártír 21. A lezüllött emberek mintha egy pillanatra megértették volna, hogy tovább hepciás- kodni nem lehet, és ez a kommandó, ami ennek a kis embernek a torkából fakadt, •ez a magyar munkásosztály kommandója. Egy pillanatra csendben maradtak, de már a következő percben fenyegető mozdulatokkal próbálták bekeríteni Nagy Jóskát. Én nem tudom, mi maradt volna Nagy Jóskából, ha ebben a kritikus percben az állomásépület két sarkáról meg nem szólal a két Virággyerek halálosan biztos géppuskája. Fütyültek a golyók a tömeg feje felett, és nagyon érthetően adták tudtára mindenkinek, akit illet, hogy lehet lejjebb is engedni, ha éppen szükség van rá. De nem volt rá szükség. Dehogy volt arra szükség! Hófehérre vált arccal állt ott mindenki, mintha odaöntöt- ték volna. Dehogy mertek megmozdulni, dehogy mertek! A hatalmas pesti rendőrök, s a szúnyogderekú, girhes rendőrtisztek remegő ajakkal, halálos csendben tűrték, hogy egynéhány debreceni mesterlegény lábuk sarkáig lefegyverezze őket. Nagy József szúrós, véres szeme nyílsebesen járta végig a tömött sorokat, miközben tekintete halálos fenyegetéssel meredt egy-egy véletlenül megmozdult emberre. Mikor valamennyi fegyver, szurony, tölténytáska egy csomóban hevert, Jóska harsányan vezényelt: „Zászlóalj-, század- és szakaszparancsnokok, hozzám!” A sápadt „tiszturak” snájdigan sorakoztak a debreceni mészároslegény elé. ja- • — Tíz pere múlva kérek létszámjelentést, de pontosat ám! A zászlóaljat feloszlatom! A szakaszparancsnokok vezetésével a bandát sorkatonasághoz küldöm mórest tanulni. Az urak pedig a jelentés leadása után az én foglyaim, s mennek a nyavalyába, forradalmi törvényszék elé, Szolnokra! meg vagyok értve? — Igen — hangzott a gépies válasz. — Na! Vérehajtani! És végre is lett hajtva..." Ez a hiteles története a rendkívül fontos tiszafüredi hídfőállásból gyáván megfutamodó, fellázadt pesti rendőrök Nagy József alakulata által a poroszlói vasútállomáson történt lefegyverzésének. A zászlóalj vezetői nem kerültek Szolnokra a forradalmi törvényszék elé, mert a szolnoki eseményekben erről sehol sincs említés. Ellenben az ügy kivizsgálására Poroszlóra kiszállt Lukács György népbiztos döntése alapján hét pesti rendőrt a Tisza-parti vasúti töltés mellett kivégeztek. A Nagy József és társai ellen kiadott Vádindítvány a hét ismeretlen államrendőr anyonlövésével is Nagy Józsefet, illetve az alakulatához tartozó Szatmári Béla, Bodnár Lajos, Török Károly és Veisz Jenő, továbbá ismeretlen társaikat vádolta. Ezt a vádat az 1920. novemberében fogalmazott ítélet Vádirat is fenntartotta, de a főtárgyaláson elejtette. Az 1922 -ben megjelent Váry-féle könyv már név szerint sorolja fel a kivégzett egyéneket a következő megjegyzéssel: „állítólag pesti rendőrök”. Kivégzésük okát „gyávaságában jelölik meg. történetét pedig a következőkben ismerteti: „Saskői Miklós vörös századparancsnok századával 1919. május 1-én a túlnyomó román erő elől Poroszlóig vonult vissza. Állítólag Lukács György népbiztos parancsára Sárói Szabó Tibor zászlóaljparancsnok gyávaságukért Saskői kijelölésére megtizedelte a csapatot, s a megjelölt vöröskatonákat, kik állítólag budapesti rendőrök voltak, terroristákkal agyonlövette.’’ (Sárói Szabó Tibort tévedésből említi zászlóaljparancsnokként, mert dandárparancsnok volt.) Május 2-án az áradó Tisza mindkét partján elöntötte az árterületét. Ekkor már Nagy József és csapata Kiskörénél tartotta szemmel az átkelésre készülő román katonaságot. Korbély jelentette Karikásnak, hogy Nagy Jóska és csapata az éjszaka négyszer hiúsította meg a románok hídfő kialakítására tett kísérletét. A kiskörei kudarcot Poroszlónál próbálták kiküszöbölni a románok. A hidat átvizsgálták az utászaik, s a gyalogság átkeléséhez kocsikon százszámra hordták a csónakokat. És ezt a nagy átkelési készülődést nemcsak hogy nem titkolták, de felháborító szemtelenséggel a mi megfigyelőink szeme láttára folytatták. És ekkor jutott Karikás eszébe, amit Korbély nem sokkal előbb jelentett neki Nagy Jóskáék helytállásáról. A lovasságnak itt nem sok hasznát veszi. mert ide olyan vállalkozó szellemű harcosokra van szükség, mint Nagy József csapata. Nyomban intézkedett. hogy Nagy József alakulatát Korbély lovassága váltsa fel. És másfél óra múlva fltagy József már jelentkezett is Karikás Frigyes! politikai biztosnál. A tennivalók megbeszélésénél azután kitűnt, hogy Nagy József ék nem tudnak! bánni a csónakokkal, illetve az evezőkkel. Karikás so- pánkodására Nagy Józsefi imigyen iparkodott megnyugtatni: De hát a géppuska sem termett a Hortobágyon, azért mégis tudunk vele bánni valamennyien, még a szakács is. És valóban némi magyarázat és gyakorlat után a talpraesett és vakmerő harcosok alaposan megváltoztatták a poroszlói nyomasztó helyzetet. Erről Karikás a következőket írja: „Előkerítettük a csónakokat és felosztottuk a társaságot annyi patrulra, ameny- nyi csónak volt. így aztán, amikor már az emberek úgy- ahogy tudtak az evezőkkel bánni, tizenhét csónakot eresztettem neki a füredi tengernek. Ej, micsoda zenebona lett belőle egy félóra múlva! Én már nem tudom. hogy a csónakázás tetszett-e nekik vagy a számukra igen kedvező terep (a poroszlói oldal tele van bokrokkal, füzesekkel, s így a csónakok állandóan fedezve közlekedtek, míg a füredi oldal sík volt, mint a tenger), de úgy rakoncát- lankodtak ottan, hogy az már tiszta istenkísértés volt. Megtámadták azok magát a szűzmáriát is. Egy lélekvesz- tőben láttak valakit, már okádták is rá a tüzet. Nagy nevetés tört ki, valahányszor sikerült egy román katonát a vízbe ugrasztani. Lett is nagy menekülés odaát! Hurcolta kifelé mindenki az irháját a vízből, egy félóra múlva pedig egy lelket se lehetett látni a túloldalon. Egy-egy gazdátlan csónak, egy-egy vízen úszó román katonasapká jelezte csak. hogy itt átkelni készültek.” " leo&íujm ,
