Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-31 / 126. szám
Stúdió - 1977. A Budapesti Elektroakusztikai Gyárban elkészült a 24 csatornás stúdiókeverőasztal, amely egyidejűleg több mint 100 hangforrás fogadására alkalmas, 24 forrás választható ki és használható fel. A berendezés a legmodernebb sztereo és kvadrofon műsorok összeállítására képes. A másik érdekes termék a moszkvai olimpiára készülő két riporterállású kommentátor, munkahely. Ebből a berendezésből hozzávetőleg 1300 darab készül majd a moszkvai olimpiai játékokra. Képünkön: Makkay János és Magyar Miklós fejlesztőmérnökök ellenőrzik a keverőasztalt. (MTI fotó — Hadas János felv• — KS) 'MVVUW'TTA májusi Szivárvány — Bore« János mű* sora — az olvasás, emlékezetes könyvek, a magánkönyvtárak világába vitte a hallgatót. Hogyan jut el a hatéves gyermek, a munkás, a művezető, a KISZ-titkár, az író a kép és betű azonosításának első élményétől a könyvhöz, mint munkaeszközhöz? Ez a kérdés bomlott ré* szeire Mátrai Betegh Béla első nagy könyvélményétől, a „Gyermekszív rejtelmeitől” Kuczka Péter vallomásáig. A betű, a könyv életünk kísérője, úti társ, barát és noha az ismeretek, az élet megismerésének lehetősége ma számtalan csatornán át kínálja magát, az ember újra és újra visszatér a könyvhöz, az olvasáshoz, még akkor is, ha mindez időt, energiát, figyelmet kíván. Hosszú az út Weöres Sándor gyermekverseitől, a Kincskereső kis ködmöntől, a Portyázó tigrisek, Fekete Gyula, Ber- kesi András, Moldova György könyvein át a Galaktikáig, de ezen az úton az olvasók bátor és elszánt, fáradságot nem Ismerő, jó ügyeket szolgáló emberekkel találkoznak. Szórakoznak, ráismernek, sorsukat azonosítják azzal a másikkal, példát, formát találnak, az életet látják a könyvekben. Tanulnak a könyvekből. De másként olvas az író, a tudós, aki a könyvben munkaeszközt lát, mint a gyerek vagy az újat kereső ember. Kuczka Péter szerint a könyvtár olyan, mint a temető, mint a kísértetjárta kastély, telis-tele halottakkal, hőseik azonban élő emberek, mert igazságuk a kor igazsága, mert az író munkája az adott társadalmi viszonyok egy tűnő pillanatát őrizte meg. Aköny v valóban a tudás és a megismerés forrása is. Ezért is érdemes szeretni. Szegényebb ember az, aki elfordul a könyvtől és csak a látvány foglya. A csepeli általános iskola első osztályosai, a kiskunsági tanya lakói, a juhász és olvasmánya a „Személygépkocsi-vezetői vizsga tesztkérdései”, a KISZ-titkár gyűjtőszenvedélye, a Széchényi Könyvtár olvasótermének élete, a könyvtárosok siráma az €í.Mmism 1977. május 3L. kedd esti kilenc órai nyitva tartás miatt, egy-egy magánkönyvtár gyarapodása olyan széles összefüggésekben mutatta meg a könyv mindent áthálózó jelenlétét, hogy ha valaki a vasárnapi ebéd elkészítésének félóráiban belehallgatott a műsorba, magára is ismerhetett, mert „kitelt belőlük a valóság”. O O O A r á dió s z o ci oló g i a i írások azért is fontosak, mert tájékoztatnak egy fontos tömegkommunikációs fórum műsorainak összetételéről, gazdagságról és a hallgatóra tett hatásáról, hanem azért is, mert a holnapra gondolván, távlatokat nyitnak a mű- sorezerkesztők előtt. A Rádió és Televízió Szemle (77/1) „Zenés műsort a dolgozóknak? tanulmánya tényeket közöl és lehetőségeket villant fel. Szerzője, V alkó Emőke arra is választ keres, hogy elképzelhető-e külön műsor a dolgozóknak. De miről is van szó? „A rádió műsorainak hallgatottsága reggel és délben a legmagasabb. A lakosság többsége ekkor munkahelyén, iskolában, járműveken tartózkodik. A két hallgatási csúcs nem adódhat a nyugdíjasok és inaktívak reggeli és déli rádióhallgatásából, csak abból, hogy azok is tudják hallgatni, akik munkahelyükön vannak.. Nálunk ma a felnőttek 80 százaléka mindennap hallgat valamit a rádió műsorából. A munkahelyen rádiózók 92 százaléka tartozik a mindennapos rádióhallgatók közé ... Az üdülőknek szóló zenés műsort leginkább a dolgozók hallgatják.” A munkahelyi rádiózást a lehetőség és a szükség teremtette meg. (Mozgó rádiózás, a zseb- és táskarádiók elterjedése) Kivételt képeznek ez alól a zajos munkahelyek. A szolgáltatási ágazatban, a közigazgatásban, a kultúra területén dolgozók 46—53 százaléka rendszeres hallgatója a délelőtti, esetleg a kora délutáni adásoknak. A munkahelyi rádiózás lehetősége társadalmi előny. A munkahelyek vezetői mindezt nem ellenzik, mert egy-egy zeneszám, az Iskolarádió fejezetei feloldják a mechanikus munka nyolcórai zártságát, a munkaidő feiend, jer lentkező fáradtságérzetet, nem is szólva arról, hogy hírei a haza és nagyvilág eseményeihez kapcsolják a munkában elmerült embert. A tanulmány felveti azt a kérdést is, nem lenne-e helyes, ha a már kialakult délelőtti rétegműsórok helyett vagy mellett, dolgozóknak szánt műsort is sugároznia a rádió. Igen, de ez ne legyen didaktikus jellegű. Ebergényi Tibor EGY HÉTIG TŰNŐDTEM: merjek-e, írhatok-e én a Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyéről? Tűnődésem nem elsősorban a verseny sikerét vagy sikertelenségét mérlegelte, mert e tekintetben könnyű volt minden kritikus dolga, az lett volna az enyém is: sikert hozott és ismét e hangszeres vetélkedő. Az ok sokkal inkább abban volt keresendő, hogy joggal tehettem fel a kérdést önmagámnak és tehették fel nékem ismerőseim is, milyen alapon merészkedik valami nemzetközi zenei versenyről méltatást írni, amikor jómaga még a kottát sem ismeri. Nemhogy valamilyen hangszerhez értene is. Az eltelt egy hét alatt aztán jószerint kiderült, hogy a karmesterverseny, ha nem is nemzeti üggyé, de a televízió nézőinek széles körű ügyévé vált, még pletykák is születtek és szállonganak a zsűri elkeseredett vitáiról — mintha a zsűri nem azért lenne, hogy ha kell: elkeseredetten vitázzon önmagával —, voltak kedvencek és kevésbé közönségük, volt vita és veszekedés, sértődés a képernyő előtt, a nézők között is. Egyszóval a „nehéz” zene, a szó jó értelmében könnyűnek találtatott, a hangversenyterem sokak számára eleddig exkluzív, vagy inkább idegen világa, az ember és a zene vállvetett nemes és izgalmas küzdőporondjává vált. Megértettem, hogy van_ jogom és okom is írni erről a karmesterversenyről, kottával a kézben, vagy anélkül, úgy, hogy közben a billentyűkön futtatom az ujjaim, vagy úgy, hogy még a pász- tortilinkót sem tudom megfújni. Eszem ágában sincs sem a hozzáértő és műértő közönséggel, sem a zsűrivel vitázni: melyik érdemelte meg a harmadik díjat, miért nem volt magyar karmester a döntőben, miért nem volt első hely? Nem az én dolgom. Az én dolgom annak örülni és azon tűnődni, hogy száz és százerek kézé h e z, ha még nem is a kézé b e került, vagy- legalábbis közel került a nemes muzsika, hogy a karmesterverseny során nyilván sokat nyert a zenei világ általában is, de még többet a hazai közművelőA karmesterverseny Képernyő előtt dés konkrétan is. És amit még megértettem: egyszerűen nem igaz, hogy lenne bármilyen műfaja a művészetnek, bármilyen témája a tudományoknak, a politikának, egyszerűen szólva, az életnek, amelyet ne lehetne elfogadhatóan és befogadhatóan interpretálni. A jó ötlet, az ügyes és hozzáértő szerkesztés, rendezés nem szégyen, — alkotói alázattól nemesített kötelesség. ÉS AMIN TŰNŐDTEM: ez a televízió hatalma. Amely egyszerre félelmetes és egyszerre magával ragadó. A képernyő — most értettem meg igazán és azt nem szégyellem, hogy igazán csak most —, hogyan lehet a televíziót a nemesre, és hogyan a manipulálásra felhasználni. Hogy a képernyő minden „hozzáértően” szerkesztett perce milliókhoz jut el, millió perceket jelent a szépre, a jóra, vagy az emberek megtévesztésére, az embertelenségre való manipulálásra. Kobayasi és művészete ma már zenei életünk integráns részévé vált és aligha felejJ tik el a nézők Vlagyimir-- Verbickijt, Jerzy Solwa-ü rowskit, David RamadonofJ-' főt, Karolos Kaspar Trikoli- dist, vagy harmadik díjas Úri Mayert, az idei verseny finalistáit sem. Nekik is köszönhető, nekik, mint vert senyzőknek is, hogy a zene diadalmasan felvonult és bevonult a hétköznapi életbei hogy ezt a hétköznapi életet^., ha csak órákra is, a mű-á. vészét magasságába ragadja. * Nem hiszem, hogy manap-i* ság a világ bármely pontján^ milliókat „manipuláljanak” jóra, a szépre, a zenével így.£ Nem hiszem, hogy a világ1 bármely pontján bele mernének vágni a televíziósok egy ilyesfajta zenei versenybe. Nem hiszem, hogy a világa bármely pontján ilyen közön-;» ségsikert aratna egy ilyesfajáé ta zenei verseny. ÉS HA NEM LENNE IGAZAM mindebben, az lenn» a legnagyobb boldogságom» zenében vetélkedne, muzsH kában konfrontálna a világ. Gyurkó Géza Ma kezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák" a dolgozók középiskoláiban Ma délután 2 órakor megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák a dolgozók gimnáziumaiban és szakközépiskoláiban. A 37 ezer érettségire jelentkezett felnőtt diák elsőként a magyar nyelv- és irodalomból dolgozza ki a tételét. A nappali tagozathoz hasonlóan három tétel közül választhatnák, és a kidolgozáshoz teljes négy óra áll a rendelkezésükre. Először végeznek az idén a szakmunkások szakközépiskoláiban. Hároméves tanulás után 5400-an jutottak el az érettségi letételéhez. Kedden a dolgozók gimnáziumaiban matematikából, a szakközépiskolákban ugyancsak matematikából, illetve egy szakmai elméleti tárgyiból írják meg az írásbelit A szóbeli érettségi vizsgál» június 10-én kezdődnek és » hónap végéig tartanak. A dolgozók középiskoláid nak alsóbb osztályaiban a. tánítás már befejeződött. A jövő héten megkezdődnek aa írásbeli, majd a szóbeli osztályvizsgák. összesen 123 ez-t ren adnak számot tudásukról. Megkezdődtek a jelentke-J zések a következő tanévtől, a munka mellett esti vagy levelező középiskolában tód vábbtanulni szándékozóknak! A jelentkezéseket a középiskolák szeptember 1-ig fogadd ják el. (MTI) A temető főkapujánál egy sötét ruhás nő kisiskolás korú, vézna lánykával leszáll a villamosról, s egyenesen a virágüzlet felé tart. Elhanyagolt külsejű asszony; az arca keskeny és fakó. Lóg rajta a krepdesinruha, és a cipőjén csonkára koptatva a tűsarok. Negyven szál szegfűből köttet csokrot, pirosból és fehérből vegyesen. Utána még tíz szál rózsaszínből; sóhajtva teszi a pultra a százasokat. A rózsaszín csokrocskát a kislány kezébe adja: — Nesze. Hozd szépen. Kinőtt, de frissen vasalt fehér blúz van a kislányon. Megszagolja a szegfűt, s elbámészkodik; egy magakorú lányka a túloldalon játékgyerekkocsit tol, hajas baba van benne. — Gyere hát! — szól rá türelmetlenül az anyja. — hogy fogod! A kislány most a karjára öleli a csokrot, mintha babát vinne. Ringatja egy picit, és *Az író Perújrafelvétel című, a könyvhétre megjelent elbe- széléskö tétéből. ráhajol. Ugyanúgy fogja az anyja is, de ő nem ringatja a csokrot. Szótlanul bemennek a nagy kőkapun. — Terinek meg olyan babája is van, amelyik beszél — mondja a kislány. Keresztet vet az anyja a kápolna előtt. — így a hasára kell fordítani, és beszél. — A kislány megfordítja a karján a csokrot. — Marná... Má-má... — Ne törd azt a csokrot. —Má-má ... má-má ... — cincogja legvékonyabb hangján a kislány, de már nem fordítja fel a csokrot. — És másképpen is beszél. így megrázza, így így... — csak a kezével mutatja a csokor fölött— ... megrázza, amikor hasra fekteti, és másképpen beszél. Má-má-má... nágy-má-má... — Majd elromlik és sehogy se beszél. — Igen, majd elromlik neki és akkor nem beszél. Kis buta. Pedig ő harmadikba jár, mégis ilyen buta. Én láttam, hogy benne van a hasában, ami beszél. Letérnek a széles útról. Merev sírkövek közt vezet a keskeny gyalogút; a kislány az anyja mellé szorulva bukdácsol a térdét verdeső, állástalan szoknyában. — Anyu, és olyan baba is van ... olyan baba, amelyik mindent beszél? ... — Menj előre! — mondja valamilyen indulattal az anyja Engedelmesen előre szalad a kislány. Visszafordulva kérdezi: — Olyan baba is van?..: Anyu... — A lábad elé nézz! Még elesel — mondja az anyja. A kislány óvatosan lépeget. De a saroknál visszafordul megint: — Ugye, olyan baba nincsen, amelyik mindent beszél? Mert akkor igazi gyerek, ha mindent beszél... ugye, Anyu? — A lábad alá nézz. A parcella szélén, véggel a többieknek, egy sor kicsi sír. Fehér márvány fogja körül az egyiket, fehér márvány a sírköve is; szárnyas angyalka — csupasz és szomorú — ül a tetején. A sírkőbe vésett aranyos kereszt fölött ovális ablakocska, benne fénykép. Szöszke, kicsi lány; hasonlít a nén- jére, aki a csokrot hozza. Az anyjára is hasonlít. Átöleli az asszony a sírkövet, kezében a csokorral. Ráhajtja a fejét, és úgy marad. Keskeny, fakó arcán ellágyulnak a szigorú vonások. A kislány a háta mögött áll, fogja a karján a csokrot, mint a babát, s egész testével ringatja. Meg is csókolja egy picit. Azután lábujjhegyen tovább lépeget a szomszédos sírokhoz. A neveket már el tudja olvasni, de a számot még nem mindegyiAz övék a legszebb sír. Elmesélte már az iskolában a barátnőinek is, hogy az övék a legszebb. Van még egy szép a gyerekek sorában, a legszélső, azon is kőből van faragva a síremlék, de az a kő nem fénylik úgy, mint az övék. — Ide gyere! — szól utá4 na szigorúan az anyja —; Nem szégyelled te maga? Szalad a kislány. Megáll ai sírkő előtt a fényképpel szemben. Próbálja a kezét összekulcsolni. — Tedd le azt a csokrot. Mind a ketten leteszik a csokrot. Nem végleges helyére még, csak a márványt lapra, a sírkő mellé. összekulcsolja a kezét a kislány. Nézi a kifakult fényképet, a húgáét. Homályosan emlékszik még rá, de az arcára már csak innen, erről a képről emlékszik. Sóhajt az anyja, és csendes hangon kezdi: — Édes jó istenem.:: Engedelmesen utánamondja a kislány: — Édes jó istenem... — ...vedd gondjaidba.il — ...vedd gondjaidba..: — .. .ezt a kis ártatlanság got. — :..ezt a kis ártatlanságot. — Tedd részesévé a meny4 nyékben... — Tedd részesévé a meny* nyékben... — ...az örök boldogságnak. — ".az örök boldogságnak. — És adjál őnéld... — És adjál őneki... — ... itt e földön örök nyugodalmat, ámmen. Surranva repül egy sárga madár, a kislány utánakapja a fejét. Riadtan az anyjára pillant: elfelejtette, mit kell mondania. — Hol jár az eszed, ilyent kor is — néz rá megbán tód- va az anyja, s elismétli: —. — Itt e földön örök nyugodalmat, ammen. (Folytatjuk.J J?
