Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
Mélyből indultak Négyszázan énekeltek a lőrinci dalosnapon Lőrinci ovisok dalosjátéka Ol tai Andor vezényli az egyesi tett kórusokat (Fotó: Szabó Sándor) Itt piros nyakkendő® úttörők csoportosulnak, amott hímzett ruhákban tiblábaló kis óvodásokat terelget néhány szülő, az erőmű feiől pedig ifjúmunkások népes csapata közelít komoly ünneplőben. Virágoskert a művelődési otthon környéke, s a fiatalos, jó hangulatot a szemerkélő eső sem rontja. A felszabadulási emlékmű tövében például zavartalanul próbálnak a salgótarjániak, akiket Csilliló Mária hozott el a zenei általános iskolából Lőrinci első dalosnapjára. — Lehetünk négyszázan,« hogy Selyp, Zagyvaszántó, Petőfibánya, Vörösmajor, Salgótarján megtiszteltek bennünket, megértést bizonyít — mondja a gyülekezők seregében Fekete Sándor zeneiskola-igazgató. — Velünk vallják Kodály tanítását, a szép zene, az ének nemesítő voltát. De a szándékot, törekvést is, hogy a dal legyen mindenkié. Délután fél háromkor gombostűt nem lehet leejteni a nagyteremben. Szülők. érdeklődők százai töltik meg a széksorokat, s hallgatják Murcsányi László ünnepi köszöntő beszédét. — Az énekhang velünk született adomány, testünkbe ágyazott csodálatos hangszer, amelynek szépsége akkor bontakozik ki igazán, ha nem hagyjuk elsorvadni. Alkalmat teremthet rá a közösen végzett munka, otthont adhat neki a család, az óvoda, iskola, úttörő-összejövetel s legnemesebben az énekkarban való rendszeres együtténeklés — mondja a I Gyöngyösi Járási Hivatal művelődésügyi osztályának j vezetője. — Ezért is jelent j mindannyiunknak őszinte örömet az első lőrinci dalos- í ünnep, bizonyítván egyben j az összefogás erejét, a nagyközség párt- és tanácsi vezetőinek megértő támogatását, s azt a tényt, hogy a zeneiskola megteremtése után immár társadalmi ügy a selypi medence ifjú énekeseinek, együtteseinek közös bemutatkozása. Váljék ez hagyománnyá! Szünetben a nagyközségi pártbizottság titkárával és a tanácselnökkel beszélgetünk. Fülünkben még népdalfoszlányok csengenek, s kedves, szívmelengető gyermekjátékok képe rajzolódik elénk- Amit az imént hallottunk, láttunk. Varga Antal igen elégedett. — Becsületes szervező munkát végzett zeneiskolánk de kitettek magukért a szülői munkaközösségek is, amelyek segítettek az előkészítésben. Azt hiszem, érdemes foglalkoznunk (Murcsányi László megjegyzésével, érdemes úgy felkarolnunk az ügyet, hogy pár év múltán hasznos hagyomány- nyá, Lőrinci visszatérő ünnepévé váljék a dalosnap. S az igazi nagy örömet az 77. május 22., vasárnap jelentené, ha legközelebb már nem csupán fiatalok ajkáról szállna az ének, hanem megmozdulnának üzemeink, gazdaságaink! Kórusokat szerveznének s elkül- denék őket ezekre a találkozókra. ★ Szentgyörgyi János a közelmúltba pillant vissza, a nagyközségi tanács erőfeszítéseit említi. — Sokféle előítélettel kellett megküzdenünk, amíg elindulhattunk a mélyből, s két esztendő eredményeként olyan zeneiskolát mondhatunk a magunkénak, amelyik nemcsak dalostalálkozót szervez, hanem négy tanszakon száztíz lőrinci, selypi. zagyvaszántói, petőfibá- n.yai, erőmű-lakótelepi fiatalnak biztosít alapfokú zenei képzést. Nagy lépés volt az iskola szervezeti felépítése, amihez a hatvani anya- intézmény nyújt mindmáig komoly szakmai segítséget. De legalább ilyen tett, hogy tavaly 700 ezer forintból saját otthont teremthettünk Fekete Sándor éknak, 'és 150 ezer forintot kapott zeneiskolánk hangszerekre■ Ha éves szinten ehhez számítjuk ' a félmillió forintnyi fenntartási költséget, akkor senki sem tagadhatja meg tőlünk, hogy anyagi lehetőségeink határáig szolgáljuk az ügyet. + Liszt, Kodály, Bárdos, Hadzsiev,, Marenzio, Bartók. Megannyi színekben pompázó dal, muzsika. S nem csupán a szerzők neve fémjelzi a műsort, itt-ott égéA társadalomtudományi kutatómunka megyénkben szén magas művészi fokon szólnak a kórusok Berényi István, Pádár Dénes, Balogh Lászióné, Szőlőskey Ernőné, Oltai Andor, vagy a már j emlegetett Csillik Mária karnagyok keze alatt. Feltétlenül dicséret illeti a vörösmajori szakmunkásfiatalokat is, akik egy lelkes magyar szakos tanárral, Budai Gyulával, készültek fel a dalosünnepre. Velük kapcsolatban talán annyit kell még ide jegyeznünk, hogy több törődést érdemelnek. S ha az intézet igazgatósága kellő kapcsolatot teremt a két- esztendős zeneiskolával, mihamar megközelíthetik a hatvani Damjanich Szakmunkásképzőt, ahol igen nagy súlyt fektetnek a munkásfiatalok sokoldalú képzésére, személyiségük gazdagítására. Mind az elmondottakhoz megjegyzést: fűzött azonban Papp Attila. a szakmai felügyeletet, irányítást ellátó anyaiskola igazgatója: Természetesen köszönet Lőrinci nagyközség pártfogásáért, amivel lehetővé tette a fiók- intézmény létrehívását, s holtpontról indított. Mielőbb szükség lenne azonban két- három szaktanári státusz biztosítására, mert Hatvanból áldozattal és nehezen tudjuk az órákat ellátni' Ennek ellenére ősztől a zongora. hegedű, fafúvós és szolfézs szakok mellé iktatjuk a rézfúvós oktatást, mert nagy az igény. Sokat akar a szarka? Lehet, A megértés és jó szándék azonban számtalan lehetetlent leküzdött már... Moldvay Győző A FEJLETT szocializmus építésének megyei feladatai szükségessé teszik a tudományos kutatások, s ezen belül a társadalomtudományi kutatások továbbfejlesztését, az elért eredmények gyorsabb gyakorlati alkalmazását. Az MSZMP tudomány- politikai irányelveinek megjelenése óta a társadalom- tudományi kutatások megyénkben is kiszélesedtek, elmélyültebbé váltak. Színvonalas alkotások születtek főként' az irodalomtörténetírás, a történelemtudomány, a magyar és az orosz nyelvészet. a pedagógiai és a néprajzi kutatások terén. Biztatóak az eddigi eredmények a filozófiában és a politikai szociológiában. Jelenleg azonban a még eredményesebb társadalom- tudományi kutatómunkát több probléma fékezi, amelyeknek megoldása rendkívül időszerű. Cikkemben a kutatómunka jelenlegi megyei problémáiról, gondjairól, s az előttünk álló feladatokról kívánom kifejteni nézeteimet. Mindenekelőtt nem elég kedvezőek a kutatómunka személyi feltételei. Megyénkben jelenleg mintegy 220- an foglalkoznak tudományos kutatómunkával, s ebből a társadalomtudományi vizsgálatokkal foglalkozók száma 90—100-ra tehető. Rendszeres kutatómunkát azonban különböző okok miatt ezeknek a személyeknek csak mintegy a fele végez. Jelenleg egyetlen társadalomtudományi kutatással foglalkozó személy sincs a megyében, aki munkaideje egészét a kutató és feldolgozó munkára fordíthatná. A kútatók munkaidejének jelentős részét a hivatali, adminisztratív és oktatási feladatok ellátása tölti ki. ÁLTALÁNOS iskoláinkban szinte alig, középiskoláinkban pedig rendkívül kevés nevelő foglalkozik tudományos kutatómunkával. Ennek elsődleges oka nem az, hogy ezekben az iskolatípusokban kevés a tehetséges nevelő, hanem az. hogy iskolai és iskolán kívüli sokirányú elfoglaltságuk szinte lehetetlenné teszi tudományos vizsgálatok végzését, Ebből következik az, hogy a legtehetségesebb tanárok közül néhány, évről évre megyénkben is otthagyja az általános és középiskolákat, s a felsőoktatásban, vagy különféle kulturális intézményekben, múzeumokban, levéltárakban helyezkedik el. A kutatómunka eredményességét jelentős mértékben csökkenti a kutatások jelenlegi szétaprózottsága, az egyes kutatók elszigeteltsége. Ez az állapot főként két tényezőből következik: az egyik az, hogy a témák többségével csak egy-egy kutató foglalkozik, tehát nincs partnere, akivel munkája műhelyproblémáit megbeszélhetné. A másik tényező, amely a kutatók izoláltságának forrása, hogy az egyes kutatóhelyek között nincsenek kimunkálva a rendszeres kapcsolatteremtés módszerei, formái. Elgondolkoztató, hogy a tudományok művelői szinte alig foglalkoznak megyénk jelenlegi aktuális társadalompolitikai kérdéseivel. Nagyon kevés a marxizmus— leninizmus egyes ágait tudományos igénnyel rendszeresen vizsgálók száma. Közoktatásunk és közművelődésünk évtizedek óta érzi hiányát egy korszerű, marxista—leninista szemléletű megyei történelmi monográfiának. Szintén nélkülözzük forradalmi munkás- mozgalmunk történetének részletes és alapos szintézisét. * KUTATÓINK sokszor kínzó problémája, hogy hiányzanak az azonos, vagy hasonló témák művelői közötti műhelybeszélgetések. Nem megoldott a helyi kutatók által publikált könyvek népszerűsítése. Már többször szó esett róla. de nem történt megoldás a helyi publikációk terjesztésében. Egy-egy helyi témájú munkáról, sok esetben csak abban a körben tudnak, ahol azt kiadták. Így ezek nem, vagy csak hosszas késéssel jutnak el az érdeklődőkhöz, sőt nemegyszer a kutatókhoz is. Véleményem szerint a megyei társadalomtudományi kutatómunka továbbfejlesztéséhez hozzájárulhatna az alant felsorolt feladatok megoldása. A kutatómunka személyi feltételeinek javítása indokolttá tenné, hogy néhány intézményben — pl. tanárképző főiskola, levéltár, múzeumok — tudományos munkatársi státusokat létesítenének. A kutatómunka szétaprózottsága. az egyes kutatók elszigeteltségének felszámolása érdekében ki kellene dolgozni a kapcsolatteremtés módszereit. Meg kellene teremteni a feltételeit az azonos, vagy hasonló témákban kutatók közötti műhelybeszélgetéseknek. Jobb feltételeket kellene biztosítani a marxizmus—leninizmus egyes ágazatainak . művelésére. Az ilyen témákban kutatókat főként a megyei kérdésekkel való foglalkozásra kellene buzdítani. A TEHETSÉGES, marxista —leninista szemléletű, 1 tudományos kutatómunkára alkalmas általános és középiskolai tanárok számára a tanácsi művelődésügyi osztályoknak óra- és egyéb kedvezményeket kellene biztosítaniuk. Ezekben az iskolatípusokban elsősorban a tantárgypedagógiai kutatásokra kellene ösztönözni. A fejlett szocializmus építésének megyei szükségletei indokolttá teszik, hogy kutatóink behatóan foglalkozzanak megyei politikai, gazdasági, társadalmi és ideológiai kulturális viszonyaink egy-egy területével. Jelenleg a megye társadalmi szerkezetének, a lakosság közgondolkodásának és életmódjának vizsgálata volna leginkább fontos. Főként a Heves megyei Levéltárban, a múzeumokban és az egri főiskolán folyó részkutatások eredményeire alapozva egy évtizeden belül ki kellene adni a megye korszerű történeti monográfiáját, úgyszintén a megyei demokratikus és forradalmi mozgalmak történetének feldolgozását is. A helyi szerzők által írt könyvek bemutatására, más megyékhez hasonlóan szakíró —olvasó találkozókat kellene szervezni. Ezt a munkát legjobban a Megyei Könyvtár végezhetné el. A helyi kiadványok minél gyorsabb közkinccsé tétele érdekében meg kellene szervezni azoknak központosított terjesztését. ‘ Célszerű lenne, ha a megyeszékhely egyik könyvesboltja rendszeresen foglalkozna a helyi kiadványok árusításával, illetve az árazás nélküli kiadványok terjesztésével. BÍZOM ABBAN, hogy töredékes reflexióim, megjegyzéseim továbbgondolásra alkalmasak, s valamelyest hozzájárulhatnak a megyebeli társadalomtudományi kutatómunka további eredményes fejlődéséhez. Dr. Szecskö Károly II. Kevéssel ezután történt, hogy a már többször említett magyar származású barátom valahogyan egy kisebb Őserdő birtokába jutott. A fiatal és csinos őserdő mesz- sze Rio de Janeirótól, valahol az Amazonasz bal partján terült el, másfél ezernyi fával. Barátom meghívására én is részt vettem az őserdő megtekintésében, majd felleltározásában. Emlékezetem szerint 1577 élőfát számoltunk össze, de találtunk valami olyat is, ami engem módfelett meglepett. Az egyik fán hatalmas madárfészket, benne pedig egy vámpírcsaládot fedeztem föl! A selymes szárnyú, éjjeli madarak — nappal lévén — magate- hetetlenül feküdtek a fészekben. Aludtak, s szemmel láthatóan el voltak telve az éjszakai vadászat után. A vámpír tudvalévőén eleven állatok vérével táplálkozik, éjszakánként finom csőrével kiszívja az áldozata vérét. Eddig nem is -sejtettem, hogy ez a kiveszőiéiben levő ritka madár Dél-Ameriká- nak ezen a vidékén is fellelhető. Arra azonban rögtön rájöttem, hogy nincs többé szükségem piócára. Azonnal mellemre szorítottam az egyik madarat, s ez magához térve, jóllakottsága ellenére is pompásan megcsapolt. Ügy éreztem magam, mint aki újjászületett. Nem telt bele négy hét, már két teherautó járta Rio de Janeiro utcáit, nagy kalitkákkal megrakva, és az autókról egy-egy kikiáltó kiabálta: — Vámpírt, asszonyok, vámpírt!.., Könnyű kitalálni, hogy a különös felvonulás a mi érdekeltségünk körébe tartozott. Több mint hatszáz madarat sikerűit összefognunk az erdőben, megszereztük Brazília területére a monopóliumot és megfelelő díjazáis ellenében az arra rászorulóknak kikölcsönöztük a vérszívó szárnyasokat. Az üzlet bevált. A rengeteg vérmes brazíliai felmondott háziorvosának, s az időközben megszelídült és önálló vállalkozáshoz már ellustult vámpírok fájdalommentes vércsapolásuk révén óriási népszerűségre tettek szert a magas vérnyomásos betegek körében. Alig kétévi működés után kezdtek bennünket a vagyonosabb brazil állampolgárok között emlegetni, s cégtársam, Miguel Julias már az európai kirendeltség gondolatával foglalkozott, amikor az Állami Beteg- segélyző Intézet személyében váratlan és végzetes ellenfelünk támadt. A brazíliai betegsegélyző akkoriban hallatlanul zilált anyagi viszonyok között tengődött, Betegebb volt, mint valamennyi tagja együttvéve, és állandó segélyezésre szorult. Valószínűleg szanálni akarta magát a mi rovásunkra, de az is lehet, hogy a magánorvosok áskálódtak ellenünk. Egy napon ugyanis meglepő tartalmú hivatalos iratot kézbesítettek irodánkba. Az írás lényege körülbelül az volt, hogy mivel a vámpírokkal mi nem kereskedünk, csak kölcsönözzük őket, mint más kölcsönző vállalatok a zsákot vagy a szmokingot és esküvői ruhát, de az utóbbiakkal ellentétben a vámpírok élőlények, világos tehát, hogy ezek a szárnyasok a mi érdekeinket szolgáló alkalmazottak. Ezért kötelesek vagyunk azonnali hatállyal bejelenteni őket a tagok sorába, és visszamenőleg megfizetni a betegsegélyezési tagdíjakat. Először jót nevettünk a hihetetlenül vakmerő és arcátlan követelésen, de azután, hogy a további zaklatásoknak elejét vegyük, írásban visszautasítottuk a betegsegélyző felszólítását. Ennek következtében csakhamar újból a legfelsőbb brazil esküdtszék elé kerültem. Azazhogy, most már az üzlettársammal együtt. Hogy rövid legyek, ezt a pert is elvesztettem. Az utolsó pillanatig fölényesen bíztam igazságunk győzelmében, hisz ha el is fogadják tényként a madarak alkalmazotti minősítését, mégsem vonatkoztatható rájuk a bejelentési kötelezettség, mert azt emberi lények számára állították föl. Ügy látszik 'azonban, az esküdtszék összeesküdött ellenünk, mert terjedelmes indokolásában úgy fogta fel a dolgot joggyakorlat szempontjából, hogy a vámpírok hivatásuknál fogva embervért szívnak, embervér kering ereikben, ennélfogva az emberi lényekre szabott paragrafusok rájuk nézve is kötelezőnek mondandók ki. A vér a jellem — úgymond —, az ad jelleget, színt és ösztönt az élőknek. Ha egy állatban emberi vér kering, minden bizonnyal a betegségei is emberszerűek lesznek. Ez pedig, kizárja az állatorvosi kezelés sikeres lehetőségét, de igenis megköveteli az emberorvosi, jelen esetben betegsegélyzö-orvosi beavatkozást. Ez volt a hírhedt első brazíliai vámpírpör, amellyel annak idején nemcsak a délamerikai újságok, de az Egyesült Államok sajtóorgánumai is részletesen foglalkoztak. A perköltség, no meg a betegsegélyző egyszerre esedékessé vált járulékai virágzó vállalkozásunkat máról holnapra az anyagi tönk szélére juttatták. Cégtársam a brazil bíróságok független voltába vetett hitében meginogva, ki islépett az üzletből. Ha jól emlékszem, két madárral a hóna alatt Venezuelába utazott, ahol szerény keretek között önállóan folytatta az üzemet. Egyelőre én még nem adtam fel a harcot. Küzdöttem a végrehajtókkal, és sikerült ötletet találnom a Betegsegélyző Intézet elleni bosszúvágyam kielégítésére. Egy teljes hétre beszüntettem a kölcsönzést, s a vámpírok ezalatt táplálék hiányában csontig lesoványodtak. Szánalom volt rájuk nézni, amikor beállítottam velük a betegsegélyző központi székházéba. Hivatkoztam a tagsági díjak fizetése által nyert jogaimra, és követeltem a beteg, munkaképtelen madarak azonnali betegállományba vételét, gyógykezelését és a táppénzek folyósítását. így akartam újabb válságba sodorni az intézetet a természetes szaporulat révén megnövekedett létszámú madársereg költséges ápolásával és segélyezésével. A vizsgálatot végző orvosok jelentéséből az igazgató főorvos kény télén.. volt megállapítani, hogy á vámpírok valamennyien súlyos vérszegénységben szenvednek, ' Én azonnal boldogan kezdtem követelni a derék madaíak üdültetését valamelyik magaslati üdülőhelyen. A szűkmarkú főorvos azonban csupán fürdőjegyek kiutalására mutatkozott hajlandónak, arra hivatkozva, hogy másra nincs keret. Dühösen utasítottam vissza az ingyen jegyeket;, és ismét megkezdtem a vámpírok kölcsönzését. Ettől új erőre kaptak, amikor eszembe jutott, hogy mégis igénybe veszem a fürdÁtegyeJoat' (Folytatjuk.)
