Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-19 / 90. szám
Kritika és statisztika Legkevésbé a kritikusi hiúság okán — bár az is szerepet játszhat, kétségtelen —, egy idő után joggal merülhet fel az érdekes és izgató kérdés — olvassák-e, kik és milyen rendszerességgel az újságok tévékritikáit? Sőt: egyáltalán van-e szükség tévékritikára, s ha igen, akkor miért, mi a szerepe a sajtóban, közelebbről a megyei lapban egy-egy televíziós produkció méltatása az elismerés. vagy bírálata a kritika hangján? Hogy ezek a kérdések korántsem a tévékritikus hiúságának torzfejű gyermekei, azt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy e tárgyban az illetékes szakemberek, a tömegkommunikáció „szürke eminenciásai” végeztek már országos vizsgálatot, s ennek a vizsgálatnak kivetítése, ha csak meglehetősen tág megközelítéssel is, de érdekes és érdemes a megyére is. Heves megyében a „nyers” statisztikák szerint az itt élő 90 ezer család megközelítően kétharmadának van televíziója, illetőleg több-kevesebb rendszerességgel nézi a televízió műsorait. Érdektelen volna vizsgálódásunk szempontjából a nem rendszeres újságolvasókat is bevonni a figyelem fókuszába, hiszen a televízió kritikája az újságok hasábjain jelenik meg rendszeresen. Heves megyében a Népújság kereken 34 ezer, a Népszabadság 30 ezer példányban jelenik meg. Tehát ha csak ezt a két lapot vizsgáljuk, illetőleg e két lap olvasóit vesszük figyelembe — pedig mennyien olvassák a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot, Népszavát és a többi heti és képes újságot — akkor is, figyelembe véve, és hogy a két lap előfizetőinek egy része fedi egymást, akkor is félszázezer előfizetőről, azaz mintegy kétszázezer olvasóról van szó. Nem túlzás egy kissé merészebb statisztikai önkényeskedéssel immáron most már utalva a többi lapra is, hogy negyedmillió embert érinthet általában a lapok tévékritikái, ezen belül legalább százhúszezer olvasót a Népújság ezirányú tevékenysége. A számok könyörtelenek és meghökkentőek, s egyben felelősségre ébresztőok is. Az a bizonyos országos vizsgálódás azt igazolta — és nincs okunk ettől lényeges eltérést feltételezni szűkebb pátriánkban, Heves megyében sem —, 1972-ben a felnőtt lakosság 21 százaléka olvasott tévékritikát. Ez az arány az elmúlt néhány esztendő alatt tovább változott és aligha túlzás ma már a rendszeresen tévékritikát olvasók számarányát az előfizetők. olvasók 30 százaléka fölé tenni. Igaz, jelentős a szóródás a társadalmi rétegek között. KÉPERNYŐ ELŐTT ismerettel jesztést végző, az ízlést nevelő tévékritika Iránti növekvő érdeklődés nyil- vánvalóon összefügg a televíziózás számszerű fejlődésével, de szerénytelenség nél kül tehetjük hozzá, hogy minden bizonnyal a tévékri tikák mind igényesebb, elemzőbb és tájékoztatóbb jellegével is. Izgalmas, komoly konzekvenciákat levonható tévéjátékot láthatlak a nézők pénteken, az észt Ardi Liives alkotását, az Infarktust. A Horvai István rendezte dráma két szereplőjét láthatjuk a képen, a nyomozót alakító Gábor Miklóst és Szilágyi Tibort. Egyetlen példát erre: a pedagógus előfizetők kereken 30 százaléka a mindig, 34—35 százaléka a gyakran, míg általában véve az előfizetők a mindig kategóriában már csak 27, a gyakran rovatában tartozók közül csak 21 százaléka olvassa a lapoknak, ezen belül a Népújságnak is ezt a műfaját. A számok nyelvét lefordítva tehát úgy fogalmazhatnánk, hogy bizonyos társadalmi kategóriák javára eltolódás tapasztalható — ez természetes — más kategóriák kárára, még közelebbről : az érettségizettek és a felső fokú iskolai végzettségűek körében a kritikaolvasás szokása jellemzőbb, mint az alacsonyabb képzettségű rétegekben. Am még egy adat a további gondolatok bonyolításához: a rendszeres újságolvasók körében végzett vizsgálatok szerint a műkritika és a műsorkritika különböző fajtái közül a tévékritika a legolvasottabb, az olvasottság „rangsora” alapján az előfizetők 71 százaléka olvassa ezt országosan. Nincs különösebb okunk, hogy lényegesen eltérő arányt tételezzünk fel Heves megyei viszonylatban sem. Mindebből egyenesen következik, hogy rendkívüli módoij megnőtt a felelőssége annak, aki egy televíziós produkció alkotója és a befogadó néző között az értelmezés szintjén akar hidat verni. Ez a híd, ha rosszul építkezett, nem összeköti, de inkább elválaszthatja a nézőt és az alkotót, és még a „híd”-ba is megrendíti a bizalmat. Az Mai lapszámunk kereken százhúszezer olvasóhoz jót el, s ha ezeknek „csak” harminc százaléka olvassa is el ezeket a sorokat, az is egy kisebb város összlakosságának felel meg. Hallatlan nagy a tömegkommunikáció hatása és még nagyobb a felelőssége. Természetesen e sorok írójának is. Gyurkó Géza Affirm Ivan Lapogonov magyar- országi emlékeit, naplójának, tudósításának lapjait forgatta vissza Bánkúti Gábor az ünnepi vendégjárás, a tavaszi tél, a májusvárás szünetében. Meglett dolgokra, harminc éve történt katonai és politikai eseményekre emlékezni mindig kissé ünnep és önvizsgálat is. A „Magyarországról jelentem" helyzetkép a háborúba, félelembe, balítéletekbe süllyedt és a háborúból kilábaló, új utakra induló magyar nép életéről. Lapogonov mint a TASZSZ tudósítója mindig ott volt, ahol történt valami. És akkor Közép-Európában sok új dolog történt. Ez volt az idő, amikor a II. Ukrán Front katonái átkeltek a Tiszán, súlyos harcokban a főváros alá értek. De ez volt az idő, amikor Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, megalakult az űj kormány, kihirdették a földreformot, kikiáltották a köztársaságot, egyesült a két munkáspárt. Egy nép életének nagy pillanatait láthatta, amikben évszázados álmok, remények váltak valósággá. A dolog azonban nem volt ilyen egyszerű. A szovjet katonáknak meg kellett magyarázni, hogy nem ellenségként, hanem felszabadítóként lépnek magyar földre és úgy is kell viselkedniük, annak ellenére, hogy a Szovjetunió egy részét magyar katonák szállták meg. Az ország fővárosát is kímélni kellett annak ellenére, hogy a németek egyik utolsó ellenállási bázisa volt. Meg kellett indítani az alkotmányos életet annak ellenére, hogy az ellenforradalmi rendszer életmóddá vált. De kire lehetett építeni ezt az új életet? A kommunista párt széles nemzeti összefogást hirdetett és ebben a „Lesz magyar újjászületés !” programban benne volt az egész nemzet, a munkásosztály, a parasztság, a városi polgárság, a németellenes burzsoázia elszántsága. Mindez nemcsak terv és lehetőség, hanem történelem és értelem. Persze, nem lehetett tudni akkor Debrecenben, hogy milyen mellékgondolatok forogtak a volt nagy- és középbirtokosok fejében, hiszen az Ideiglenes Nemzetgyűlésben számtalan poli. tikai áramlat, tendencia, titkolt szándék is összeállt. Akkor ezeket a szándékokat a nemzeti színű kokárda (ez volt a mandátum), Kossuth emléke, a Habsburg trónfosztás dokumentuma fogta össze. A naplót korabeli újság- és rádióhírek, szünetjelek, lapkivágások, beszédrészletek egészítették ki. Tükre volt a négy év (1944—1948) alatt megtett útnak. Arányaival, a felhasznált dokumentumok hitelességével dokumentuma volt az élő történelem egy nem túlságosan hosszú, de küzdelmekben gazdag útjának, amire nem is példázat — inkább me. mentőként jól esett visszatekinteni. o o o A Meseautó — Kubinyi Ferenc dokumentumműsora — más világba, a státuszszimbólumok, statisztikai adatok, országúti balesetek világába vitte a hallgatót. — Jó-e az, hogy hazánkban ma 629 ezer személyau- • tó fut az országutakon, hogy minden tizenhetedik magyar állampolgárnak van autója, hogy 1977-ben újabb 85 ezer személygépkocsit importálunk? Természetesen jó. Űj gyárakkal, iskolákkal, lakónegyedekkel, új városakkal gyarapodunk, gazdagodunk. Hiszen ez a cél. Az más dolog, hogy egyre nő azoknak Asztalos Johák faragásai Lőrinciben Hétfőn délután nagy ér* ‘klőciés közepette nyitották eg lőrinciben a Mátravi- íki Erőmű művelődési ott* mában Asztalos Johák. népi ragnművész kiállítását, nely gazdag válogatást fűit a betegségéből most rógyuló népművész mun- íiból. Dr. Dömötör Tekla >yetemi tanár méltató beidében szólt a néprnűvé- et emberformáló hatásáról ; arról a szerepről, ame- et. Asztalos Johák életmű- ; betölthet munkáskömye- rtben, jelen esetben az erö* iű dolgozóinak körében. Gí.NéwÚM 1977« április 19„ kedd Hangsúlyozta a művész tu datosságát, amely palóc ha* gyományokból táplálkozik, de nem elégszik meg az or- namentális munkákkal, hanem általános érvényű harmóniára törekedve értékes szobrászalkotásokat teremt. A kiállításon láthattuk Asztalos Johák nagyobb lélegzetű munkáit — Rákóczi- szabadságharc, Palóc asszony gyerekkel, — éppen úgy, mint portréit, kisebb használati eszközeit, vagy annak a pa- ' lóc szobának néhány bútordarabját, amely egyenlőre befejezésre vár. A tárlaton — dr. Dömötör Tekla szavai val élve — feltámadt a régi palóc lakodalom, a haídan volt pásztorélet és a betyár* világ is, kicsit groteszkül, de sajátos egyéni formanyelven tudósítva a népművész munkásságáról DANCZA JÁNOS: Két mártír A következő lépés: leváltani a város éléről a bur- zsoá vezetőket és elhelyezni a párt embereit a város vezetőségében és a karhatalomban. Bár Nemecz Alajos nem említi, a párt számára ez a két feladat képezte a legsúlyosabb problémát. Ugyanis ezeknek a kísérleteknek a reakció Gyöngyösön — bízva az erejében — nyíltan ellenállt. Főként a karhatalom okozott gondot, hiszen a polgárőrség parancsnoka még csak szóba sem akart állni a párt képviselőivel. Ugyanez volt a helyzet a laktanyában levő katonasággal is, akiknek a vezetői egy húron pendültek a polgárőrség vezetőivel. És a fegyver ezeknek a testületeknek a kezében volt A pártvezetőség tisztában volt vele, hogy addig komolyabb feladatokat nem tud megold- dani, amig a fegyveres testületekben nem rendelkezik jelentős befolyással. A huszárlaktanyában például közhuszár alig volt, de több mint százfőnyi, tisztből és továbbszolgáló altisztből álló csapat tanyázott ott. E kényes probléma megoldásához egy incidens azután segítséget nyújtott. A keresztényszocialista lap helyi szerkesztője, aki ügyvéd és szőlőbirtokos is volt, egyik cikkében élesen támadta a szocialistákat, és a forradalmi munkásságot gyáva csőcseléknek nevezte. A cikk érthetően óriási felháborodást váltott ki a dolgozók körében. A pártvezetőség még állást sem foglalhatott az ügyben, amikor az egyik este megtámadták és alaposan elverték a cikk szerzőjét. A polgárőrség parancsnoka minden bizonyíték nélkül letartóztatta és a rendőrségi fogdába záratta a kommunisták két lelkes harcosát: Kiss Antalt és Dono- vár Jánost. A hír futótűzként terjedt el, és pár órán belül több ezer ember gyűlt össze a párt székházánál. Innét a városháza elé vonultak és erőszakkal szabadították ki a két elvtársat. A tömeg hangulata nagyon ingerült és fenyegető volt. Követelték a karhatalom parancsnokának azonnali leváltását és Nemecz Józsefnek a karhatalom élére való kinevezését. A helyzet igen komollyá vált és a két tábor vezetősége kompromisszumos megoldásban egyezett meg: Nemecz József belépett a polgárőrségbe mint parancsnokhelyettes és politikai megbízott. A parancsnok Nemeczet bizalmatlanul fogadta, de a helyzetet kénytelen volt tudomásul venni. Nemecz határozott fellépése és a párt állandó támogatása következtében a helyzet úgy alakult, hogy a parancsnok Nemecz megkérdezése nélkül fontosabb intézkedést nem tehetett. A parancsnok ezt a szabályt nem mindig tartotta be, s így kölcsönösen kezdtek külön intézkedéseket tenni. Ez gyákran hatásköri súrlódásokhoz vezetett, s ennek csak a Tanácsköztársaság megalakulása vetett véget. Kun Bélának és a KMP központi vezetőségének a letartóztatása némi zavartokozott a gyöngyösi pártbizottság vezetőségében, de miután a kommunisták az SZDP égisze alatt dolgoztak, így nem is léphettek fel ellenük. A kompromittáló iratokat mindenesetre biztonságba helyezték, nehogy a párt kommunista vezetősége ellen felléphessenek. A következő lépés az időközben megalakult munkás- tanács megerősítése, a reakciós képviselőtestület leváltása volt. Mint említettem, az októberben megalakult Nemzeti Tanácsot a burzsoá reakció kisajátította. Nemeczék célja az volt, hogy a munkástanács vegye át a város vezetését. A reakció ezt is igyekezett megakadályozni, de a pártvezetőség ügyes taktikával keresztülhúzta terveiket Az SZDP szervezetének vezetője, Endrész József bejelentette, hogy a párt visz- szahívja a Nemzeti Tanácsból a képviselőit, és nem hajlandó tovább együttműködni vele. Ugyanakkor a munkástanács önhatalmúlag kezdett közigazgatási ügyekben intézkedni: így a hivatalok vezetésére a párt embereit nevezte ki, akik a legtöbb helyen ellenállás nélkül át is vették a vezetést. Hogy az akció forradalmi élét elkendőzzék, a munkástanács elnökének Junghancz Ferenc ácsot nevezték ki, aki opportunista nézeteiről közismert volt. Persze a munkástanácsot ténylegesen nem Junghancz, hanem Nemecz és Endrész vezették. A munkástanács sikeres nyeregbe segítése után a másik fontos tanács létrehozására is sor kerülhetett. Nemecz megjelent a huszárlaktanyában és egy lelkes gyűlésen megalakították a katonatanácsot, ami azonnal megkezdte a működését. Első ténykedéseként felülvizsgálta a tisztek és továbbszolgáló altisztek magatartását és az ellenforradalmi érzésűeket megfosztotta rangjuktól és kitiltotta a laktanyából. Így tűnt el a polgárőrség éléről a huszárszázados is. Felszámolták a polgárőrséget és megalakították a nemzetőrséget, ahová már • kilométerköveknek, tel«, fonoszlopoknak a s? ima. amelyekre családtagok és barátok időnként kiviszik íz emlékezés koszorúit Intelem és figyelmeztetés volt ez * a műsor, hogy jön a nyár, megnövekszik az országutak forgalma, s a kivagyiság, a sebesség ördöge, a felelőtlenség, a türelmetlenség szedi áldozatait. Statisztikai adatokkal, oktatók és hivatásos pilóták derűsnek hitt törté- netkéivel akart tanítani a szerző, mégis, valahogy más hatást ért el. A hivatásos gépkocsivezetők és a vasárnapi autósok kettősségét állította szembe egymással, mintha minden országúti baleset, tragédia, a milliárdokra rúgó kórházi költség, táppénz, a benzingőz elködlő és hiányzó 23—25 ezer meg nem épült lakás oka a vasárnapi vezető volna. (Láttam én már olyan szétdúlt házat, amelynek konyhájában állt meg a kamionvezető, magával sodorva ágyat, komódot, ajtófélfát és gyereket.) Amennyire műfaji szempontból tökéletes alkotás volt a „Cifra palota”, a betétdalok, esettanulmányok ellenére is a „Meseautó” egyensúlytalan, féloldalas, laza szövedéke maradt egy üsz. teletreméltó szándéknak. Minden dokumentumműsor „hangtükör”, mert a hang segítségével ábrázol, de ebben a tükörben csak akkor jelennek a valóság képei, ha azok eredetükben hitelesek. Szomorú és tragikus a halál hét végi aratása, az, hogy hat év alatt 7600 ember halt meg az országutak porában, összetört üvegcserepek, széttépett lemezek, a műszerfalak mutatói között, de nem hiszem, hogy mindez türelemre ösztönzi az olykor egymásra vicsorgó, öklüket rázó, képzelt céljaik felé rohanó akarnokokat. A betétként elhangzó vers néhány sora inkább intett mérsékletre, mint a kocsiját befalazó öregember. Így: „Hegyek között rétek zöldje, / Virágillat, itt a nyár. /Lassú pásztor víg szavára / Legelni megy most a nyáj..(Sárospataki Csaba). Ebergényi Tibor nem vették be a reakciós elemeket. Ellenben beléptettek a karhatalomba kommunista érzelmű elvtársakat, mint például Donovár Jánost, Kovács Antalt, Povozsányi Gézát, Kőszegi Oszkárt, Borosi Bélát, Stramszki Dezsőt, Nádas Mártont és sokan másokat. A nemzetőrség parancsnokává Nádas Mártont nevezték ki, aki Nemecz irányításával segítette a proletariátus harcát. Nagy harc indult meg a néptanács tagjainak a megválasztásáért, amit Nemeczék a keresztényszocialisták nélkül akartak megalakítani, de végül a 12 főnyi tanácsba két keresztényszocialistát is bevettek, s így ez a fontos szerv is az SZDP vezetése alá került. Pedagógiai síkon is éles harc folyt a klérus vezette keresztényszocialista párt és az SZDP között. Ezt a harcot, mint legképzettebb marxista, Nemecz vezette. Amikor a koalíciós kormány tervbe vette a kötelező vallásoktatás eltörlését és az addigi Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztériumot ketté osztotta, a gyöngyösi klérus tiltakozott elsőnek és jelentős tömegeket mozgósított a tervezet ellen. Nemeczéknek nem sikerült úgy áthúzniuk a klérus terveit, mint Egerben Kolacskovszky Lajosnak, mert Gyöngyösön a klérus tiltakozó gyűléseket tartott. Ennek ellensúlyozására az SZDP is gyűléseket tartott, amelyeknek a szónoka Nemecz volt. Különösen a diákok és a pedagógusok száma, ra tartott gyűléseknek volt nagy sikerük, ahol Nemecz leleplezte a klérus szerepét a tőkés és imperialista társadalmi rendszerek fenntartása, a dolgozók kizsákmányolása, az esztelen háborúk folytatása érdekében. Az itt elért sikerek is erősítették a párt helyzetét. A vázolt viszonyok szerint Gyöngyösön jól elő volt készítve a talaj a szocialista forradalom véghezvitelére. (Folytatása következik) J