Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-15 / 87. szám
(Folytatás az 1. oldalról) 1. A Szovjetunió, az. első szocialista allam a történelemben példátlan életerőről es alkotóképességről tett tanúbizonyságot. A soknemzetiségű Szovjetunió népei győztek á rájuk kényszerített háborúkban, az ellenük összefogott kapitalista világgal szemben megvédtek forradalmi vívmányaikat. A Szovjetunió dicső fegyveres erői a második világháborúban döntő részt vállaltak a világuralomra, a népek leigázására törő tasizmus megsemmisitélében. A Szovjetunióban folyó építőmunka nagy eredményei igazolták-a szocializmus fölényét a kizsákmányoláson alapuló tőkés rendszer felett. A Szovjetunió népei gyorsan felszámolták a cárizmustól örökölt évszázados elmaradottságot, korszerű szocialista nagyipart és mezőgazdaságot, virágzó kultúrát teremtettek. A szovjet társadalom létrehozta az alkotó munka kibontakozásának, a személyiség szabad fejlődésének feltételeit. 2. A Szovjetunió léte, megerősödése volt a legfőbb támasza annak a nemzetközi forradalmi folyamatnak, amelynek eredményeként létrejött és megszilárdult a szocialista világrendszer, új lendületet kapott a nemzetközi munkásmozgalom, megkezdődött és végbement a gyarmati rendszer széthullása. A Szovjetunió hat évtizedes történelmi útja. a világrendszerré vált szocialista társadalom százmilliókat győzött meg arról, hogy az emberiség jövője a szocializmus, amely mélyen humanista társadalom, biztosítja a népek felemelkedését, valamennyi dolgozó érdekeit szolgálva megvalósítja a legszélesebb értelemben vett szabadságjogokat. A szovjet államnak történelmi érdeme, hogy létének első pillanatától kezdve következetesén harcolt a békéért, védelmezte a föld minden népének alapvető érdekét, és ma is ez áll nemzetközi tevékenységének középpontjában. A Szovjetunió állhatatos küzdelme a béke megszilárdításáért döntő hozzájárulást jelentett a nemzetközi helyzet enyhüléséhez, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséhez, ahhoz, hogy az emberiség számára reális céllá vált egy új világháború megakadályozása. 3. A magyar munkások és parasztok mély rokonszenvvel üdvözölték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét, és 1919-ben elsőként követték példáját, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A Tanácsköztársaság vérbefojtá- sa és a negyedszázados fasiszta aratóm után a szovjet hadsereg leiszabadító harcának eredményeként népünk előtt ismét megnyílt i társadalmi haladás, a nemzeti ’elemelkedés útja. A forradalmi Harcokban megedződött magyar nunkásosztály — szövetségben a iolgozó parasztsággal és a társada- om más haladó erőivel — kivívta i hatalmat, győzelemre vitte a szo- tialista forradalmat hazánkban. A szocializmus építésének nagy «unkájában segítőkész, őszinte ba- ■átként és kipróbált küzdőtársként nindig magunk mellett tudtuk a szovjetunió Kommunista Pártját, » szovjet államot, a szovjet népet. \ megbonthatatlan magyar—szövet barátság kiállta az idő próbá- át és szüntelenül tovább erősödik. KÖZLEMÉNY 4. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága örömmel állapítja meg, hogy a magyar munkásosztály, a termelőszövetkezeti parasztság, az értelmiség, egész népünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségéhez méltóan készül az évforduló megünneplésére. A csepeli dolgozók által kezdeményezett és széles körben kibontakozott mun- kaverseny-mozgalom kifejezi népünk szocialista hazafiságát, internacionalizmusát, a szovjet nép történelmi harcának és eredményeinek elismerését;. A Központi Bizottság felhívja a kommunistákat, a pártonkívüli hazafiakat, dolgozó népünket: tettekkel járuljanak hozzá, hogy a szocialista építőmunka újabb sikereivel köszöntsük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. III. A Központi Bizottság áttekintette a gazdasági építőmunka időszerű kérdéseit, megvitatta az 1977. évi népgazdasági terv teljesítésének első negyedévi tapasztalatait. 1. Az 1976. évi gazdálkodás végleges adatai alapján megállapította, hogy a népgazdaság fejlődése fő tendenciáiban megfelelt gazdaságpolitikai törekvéseinknek, alapvetően a kijelölt irányban haladt. A gazdasági növekedés azonban a vártnál kisebb lett. A nemzeti jövedelem elosztása ugyanakkor igazodott a terv céljaihoz és a lehetőségekhez. A belföldi felhasználás — a fogyasztás és a felhalmozás — a termelési eredményekkel és az egyensúlyi követelmények betartásával összhangban növekedett. A tervezettnek megfelelően javult a külkereskedelmi mérleg egyenlege. Figyelerrjbe véve a múlt évi gazdálkodás éredményeit, mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy az idei terv gazdaságpolitikai céljait, fő előirányzatait maradéktalanul teljesítsük. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ez évben megközelítően elérjük az V. ötéves terv első két évére tervezett fejlődést. Ehhez a feltételek adottak. 2. Az első negyedév tapasztalatai alapján a Központi Bizottság meg- állápitotta, hogy az 1977. évi nép- gazdasági terv végrehajtása megfelelően indult, az eddigi eredmények biztatóak, a munka jó irányban halad. Ebben fontos szerepe van annak, hogy a terv kidolgozása az előző évekhez képest korábban,, gyorsabban és szervezettebben történt. A vállalati tervekben a népgazdasági célok megfelelően érvényesülnek. A vállalatok nagyobb figyelmet fordítanak a műszaki színvonal emelésére, a termelés gazdaságosságának és a termékek minőségének javítására, a termék- szerkezet korszerűsítésére, a fokozottabb anyag- és energiatakarékosságra, a munka- és üzemszervezés tökéletesítésére. Arra törekednek, hogy javuló színvonalon elégítsék ki a hazai igényeket, és teljesítsék exportfeladataikat. Mindez a gazdaságirányitó és gazdálkodó szervek, valamint a dolgozó kollektívák összehangolt munkájáról tanúskodik. 3. Az év első negyedében "meggyorsult a termelés, növekedése: az ipari termelés 5 százalékkal volt nagyobb, mint a műit év azonos időszakában. A termelékenység gyorsabban emelkedett, továbbra is meghaladja a termelés növekedését. Az építőipar termelése 10 szá•zalékkal nőtt. Az év első három hónapjában több lakást építettek és adtak át, mint az előző esztendő azonos időszakában. A mezőgazdasági üzemek termelési előirányzatai alapvetően összhangban vannak a népgazdasági terv céljaival. A mezőgazdaság dolgozói a tavaszi munkákat rendben, szervezetten végzik. A tervezettnél nagyobb területen vetett őszi kalászosok jelenlegi állapota kedvező. Zöldségfélékből és burgonyából a tavalyinál nagyobb meny- nyiségre kötöttek termelési szerződést. Az állattenyésztés fejlődése a tervezettnek megfelel, lehetővé teszi a lakosság kiegyensúlyozott húsellátását és az éxportfeladatok teljesítését. A vasúti és a közúti szállítás a tervezettnek megfelelően alakult, az áruszállítási igényeket a korábbinál jobb ütemben elégítették ki. Az előző évinél szervezettebb és élénkebb a külkereskedelmi tevékenység. A forgalom növekedett; mind a kivitel, mind a behozatal lényegesen" nagyobb volt, mint a múlt év azonos időszakában. 4. A lakosság pénzbevétele a terv előirányzataival összhangban alakult. A munkabérek átlagosan 6 százalékkal nőttek. A termelő vállalatoknál a nyereségrészesedés — a prémiumokkal, jutalmakkal és más évközi kifizetésekkel együtt országos átlagban 22 napi bérrel egyenlő. A termelőszövetkezeti dolgozók első negyedévi jövedelme mintegy 5 százalékkal növekedett Az első negyedévben kiegyensúlyozott volt az áruellátás. Javult az áruk választéka és minősége, a forgatóm növekedett, némileg meghaladta a tervezettet. A fogyasztói árszínvonal a terv előirányzatai szerint alakult. 5. A Központi Bizottság az első negyedévi tapasztalatok alapján megállapította, hogy az 1977. évi terv gazdasagpolitikai céljai, fő irányzatai helyesek, elérhetők,. Az idei népgazdasági terv előirányzatainak maradéktalan megvalósításához mozgósítani kell erőinket, hogy a munka hatékonyságának fokozásával gyorsuljon a fejlődés üteme, emelkedjék a műszaki színvonal, tovább javuljon a népgazdaság egyensúlya, tervszerűen alakuljon a külkereskedelmi forgatóm, és elérjük az életszínvonal emelésére kitűzött célokat. Fokozni kell erőfeszítéseinket a gazdaságos termelési szerkezet további fejlesztéséért, a beruházások tervszerű megvalósításáért. Jelentősen javítani kell az üzem- és munkaszervezést, a munkaerő-gazdálkodást, nagy figyelmet fordítva a belső tartalékok feltárására. A feladatok megkövetelik az anyaggal, energiával, munkaerővel és pénzzel való még ésszerűbb takarékosságot és azt, hogy a tudomány hazai és nemzetközi eredményeit fokozottabban állítsuk a gazdasági fejlődés szolgálatába. Gondoskodni kell arról, hogy a növekvő termeléssel összhangban valósuljanak meg az előirányzott életszínvonal-politikai célok, a lakosság aruéllátása továbbra is kiegyensúlyozod legyen,.» fogyasztói árszínvonal a tervezett keretek között maradjon. 6. Az 1977, . évi népgazdasági terv társadalmi fogadtatása jő volt, dolgozó népünk megértette a feladatokat, és cselekvőén támogatja azok végrehajtását. A párt- szervezetek, a kommunisták meggyőző, irányító, szervező munkájukkal erősítették a gazdaságpolitikai célok eléréséhez szüksége* szemléleti és cselekvési egységet. A tervek ismertetése és végrehajtása érdekében eredményes munkát végeztek a szakszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a tömegszervezetek és tömegmozgalmak, a sajtó, a rádió és a televízió. A társadalmi aktivitást nagyszerűen kifejezi a csepeli dolgozók kezdeményezése alapján a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére kibontakozott és országos méretűvé szélesedett munkaverseny-mozga- lom, amely jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki. A Központi Bizottság nagyra értékeli a kezdeményezést, és elhatározta, hogy a legkiválóbb vállalatok, szövetkezetek és szocialista brigádok munkáját jubileumi zászló és oklevél adományozásával ismeri el. A Központi Bizottság nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy a kommunisták személyes példa- mutatással továbbra is segítsék a tervek megvalósítását Felkéri a tömegszervezeteket, a társadalmi szerveket, felhívja egész dolgozó népünket, hogy öntudatos, fegyelmezett munkával járuljanak hozzá gazdasági feladataink sikeres teljesítéséhez. IV. A Központi Bizottság értékelte az 1961 és 1975, közötti időszak 15 éves lakásépítési tervének végrehajtását. Megállapította, hogy a terv legfőbb célja teljesült, az előirányzott egymillió új lakásnál kereken ötvenezerrel több épült A lakáshelyzetben fordulat következett bev-az elmúlt másfél évtizedben az. ország lakosságának egyhar- mada költözött korszerű, új otthonba. Ez pártunk, kormányunk, népünk közös munkájának kiemelkedő eredménye. 1. Az ország lakásállománya 1976 elejére elérte a 3 millió 500 ezret. A lakások minősége és felszereltsége javult.. A komfortos lakások aránya háromszorosára, csaknem 40 százalékra, a kettő és kettőnél több szobás lakások aránya pedig 37 százalékról 68 százalékra emelkedett. Enyhült a zsúfoltság: a 100 lakásra jutó személyek száma 351- ről 310-re, a 100 szobára jutó személyeké pedig 250-ről 170-re mérséklődött. Mindez jelentősen javította a lakosság életkörülményeit. A házgyári hálózat létrehozásával kialakultak a tömeges lakásépítés feltételei. Modem, iparszerű technológiával jelenleg évi 50 ezer, a hagyományos építési módokat is felhasználva összesen 90 ezer új otthon épül fel. Az évente átadott lakások száma az 1960-as évek elejéhez képest megkétszereződött, s ezzel hazánkban a lakásépítés üteme elérte az európai országok átlagát. A növekvő lakásépítést szolgáló ipari háttér is fejlődött. Üj cement-, épületkerámiai-, tégla- és cserépipari-, betonelem- és üveggyárakat helyeztek üzembe fokozódott az épületasztalos és 1. os- ipar termelése, a különböze szerelvények gyártása. Bővült a mélyépítőipar, valamint a szak- és szerelőipar termelése is. Az új lakótelepeken a kereskedelmi és szolgáltató egységek, az óvodák, a bölcsődék, az iskolák, a művelődési központok és az orvosi rendelők gyakran késéssel, de komplex módon épültek meg. A tömeges méretű lakásépítés kedvezően változtatta meg városaink, falvaink arculatát; városrész nagyságú új lakótelepek jöttek létre. 2. A Központi Bizottság és a kormány 1970. évi határozata továbbfejlesztette a lakáselosztást és a lakbérrendszert. Nőtt a tanácsok szerepe a lakásgazdálkodásban, erősödött az elosztás társadalmi el - lenőrzése. A közvélemény megértéssel fogadta, hogy a lakáskérdés megoldásából a lakosság anyagi erejéhez mérten vegye ki a részét. Társadalompolitikai céljainkkal egyezően a IV. ötéves terv időszakában újabb intézkedésekre került sor a munkáslakás-építés kiemelt támogatására, á három- és több gyermekes családok soron • kívüli lakáshoz juttatására. 3. A Központi Bizottság megvitatta az új távlati lakásépítési program kidolgozásának irányelveit. A még ki nem elégített indokolt igényeket, az önálló lakásra jogosultak növekvő számát, a lakások fenntartásának és korszerűsítésének feladatait számba véve. a Központi Bizottság továbbra is fontos társadalompolitikai kérdésnek tartja a lakáshelyzet folyamatos javítását az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével. A Központi Bizottság megbízta a Politikai Bizottságot és felhivtaa Minisztertanácsot, hogy figyelembe véve az elmúlt 15 év tapasztalatait, a jelenlegi lakáshelyzetet és a párt XI. kongresszusán elfogadott programnyilatkozatot, dolgozzanak ki új távlati lakásépítési tervet az 1976—1990 közötti időszakra. A javaslatot jóváhagyás végett terjesszék a Központi Bizottság elé. ★ A Központi Öizoftság a továbbiakban szervezeti és személyi kérdéseket tárgyalt és döntéseket hozott: — Sándor József elvtársat, a Központi Bizottság tagját, a KB- irodavezetőjét saját kérésére, érdemei elismerésével felmentette osztályvezetői tisztségéből és • nyugállományba helyezte: — Katona István elvtársat. a Központi Bizottság tagját felmentette a Népszabadság főszerkesztőjének tisztségéből, kinevezte osztályvezetővé és megbízta a KB- iroda vezetésével; — Nemes Dezső elvtársat, a Politikai Bizottság tagját felmentette a Politikai Főiskola rektori tisztségéből és kinevezte a Népszabadság főszerkesztőjévé; — Szabó József elvtársat, a Politikai Főiskola rektorhelyettesét rektorrá nevezte ki. (MTI) Felújítás a hatvani pályaudvaron A közelállóknak nem új- lonság, amit évek óta han- 'oztatnak a hatvani vasutasak éppen úgy, mint a város járt- és tanácsi vezetői: a pályaudvar 1956-ban meg- ikadt fejlesztése, felújítása mmar elodázhatatlan szük- ■,ég. Különösen az utóbbi ivek bizonyították, mennyire lontos ez a feladat. Hatvaniak kulcsszerepe van a térségben. S mig mindenütt comoly beruházásokat eszkö- •ölt a tárca, továbbá hatal- nasan megnőtt a négy irányjói ide tartó forgatom, a he- yi állomás képtelen torlódás- nentesen betölteni áteresztő, rányító szerepét. Vagyis, Hatvan alárendelt technikája, műszaki feltétele olyan akadályozó tényező, ami bé- rtítólag hat negyed országrész vasúti forgalmára. Ami nem lesz az ötíves tervben! Ez pedig az alomás olyan rekonstrukciója. amely magában foglalná nind a biztosító berendezés vágány hosszabbítás, peronéiul járók megoldását, mine íz állomásépület és a szociá is létesítmények korszerűsí ;ését, felépítését. Azt viszont topén a közelmúltban sikerült a város vezetőinek elérniük — erre dr. Ábrahám Kálmán államtitkár nemrég tett ígérete a biztosíték —, hogy a hatalmas összegeket igénylő felújítás bizonyos munkáit az idén megtervezzék, a jövő esztendőben pedig indulhasson az építkezés. Így a tervezés stádiumában van nyolc vágánypár automatikus biztosító berendezése, ami 130 millió forintba kerül, de megsokszorozza a pályaudvar áteresztő képességét. Üj tetőszerkezetet kap a mozdonyjavitó műhely. Szociális épületet emelnek. Valamint űj, az egész pályaudvart kiszolgáló kazánházhoz jutnak a különböző munkahelyek, várócsarnokok. A mozdonyjavító műhelyről van most szó. Arról a csarnokról, amelynek öt sínpárján egyszerre tiz gépen tudnak dolgozni a szerelők. S bar a gőzmasina lassan feledésbe merül. Hatvanban erre a munkahelyre még hosz- szú évekig szükség lesz, tekintve a MÁV Vezérigazgatóság döntését, miszerint a környező városokban felszámolt valamennyi javítóműhely feladatát ennek az állomásnak, ennek a pályaudvarnak kell ellátnia. E pillanatban szinte lehetetlen körülmények közepette végzik itt munkájukat a szerelők, lakatosok. A tetőszerkezet elavult, beázik, életveszélyes. A műhelyek kicsik, piszkosak, hidegek. Lépni kellett tehát, s minden egyebet megelőzően. Erre figyelemmel döntött úgy a vezérigazgatóság, hogy a hatvani mozdonyjavító tetőszerkezetét soron kívül újra tervezteti még az idén, a kivitelezésre pedig 1978-as határidővel ad utasítást. A felújítás becsült költsége 16 millió forint. Ez az átépítés azt is lehetővé teszi, hogy a tető alatti műhelyeket helyi erőből, társadalmi összefogással kibővítsék, kihozva a főfalat a használatlan hatodik vágánypárig. A hatvani pályaudvar távlati, teljes rekonstrukciójába illeszkedik viszont a s/.ocialis epület, aminek kivitelezését már az idén elkezdhették volna, ha normává! - tozás miatt nem kell átdolgozni egy jóváhagyott tervet. Fontos azonban, hogy ez a gond szintén a közvetlen megoldás, megvalósulás állapotába került! A vezérigazgatóság ugyanis nemcsak a beruházás 36 millió forint fedezetét biztosította, hanem keretszerződést kötött a Heves megyei Állami Építőipari Vállalattal a munkák elvégzésére. Mit jelent vasutas szemmel nézve ez az építkezés? A mostani állomásépülethez illeszkedő olyan háromszintes pavilont, amelynek földszintjén lesz három orvosi rendelő, valamint egy ezerszemélyes üzemi konyha, étkező. Az emeleti helyiségekben megfelelő mosdóhoz, öltözőhöz jut a pályaudvar egész „utazó személyzete”. A hatvani vasutasokat gyakorta gúnyolják kollégáik az évtizedek óta pöfékelő öreg amerikai mozdony miatt, amely megfelelő kazánház hiányában mind a főépületet, mind a különböző vasúti szakágazatok helyiségeit fűti. A szálló korom ugyanakkor a szomszédos épületek lakóinak, s a fürdő látogatóinak is sok bosszúságot okozott. Nos, a jövő esztendővel induló építkezési munkák között találjuk egy új, megfelelő teljesítőképességű kazánház beruházását, amely eltünteti a pályaudvar szégyenfoltját. Moldvay Győző A marxizmusról — népszerűén Életmód Az életmód az emberi tevékenységek összessége és sajátos elrendeződése, az emberi életvitel módja, amelyek során az egyén a szükségleteinek legjobban megfejelő életformát igyekszik kialakítani. Az életmódnak egyaránt van mennyiségi és minőségi oldala. Míg az előbbi az egyén életéhez rendelkezésre álló anyagi és szellemi javak összessége, addig az élet minősége e javak használatának, megszerzésének és felhasználásának módját jelenti. Az életmódot három tényezőcsoport. az adott társadalmi viszonyok, az egyenek és csoportok konkrét létfeltételei és a személyiség sajátosságai együttesen határozzák meg. Teljesen nyilvánvaló, hogy eltérő társadalmi viszonyok közepette egymástól eltérő életmódtípusok alakulnak ki. Más és más a konkrét egyének és csoportok életmódja egy a tradicionális társadalmak kultúráját hordozó át- ’ rikai faluközösségben, és a szocialista termelési viszonyok közepette Budapesten, Ebből adódik, hogy a szocialista életmód fogalmát mint a szocialista társadalmi viszonyok talaján létrejövő életmódtípusok összességét ér telmezhet j ük. Az egyének konkrét létfeltételei, munkájuk, képzettségük, életszínvonaluk, családi állapotuk, az őket körülvevő társadalmi környezet egy adott társadalmon belül az életmód különböző típusait hozza létre. Ebből következik, hogy osztály- és rétegspecifikus élet- m ód típusokról beszelhetünk. ^ égül természetesen az egyes egyének gondolkodásmódja, motivációi, értékorientációi _ j óllehet részben szintén társadalmilag meghatározottan — az előző két tényező- csoporttal együtt alakítják ki az egyes egyének, családok életmódját.