Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
Aforizmák A haladás előrehaladás nélkül — még nem élet. (A karrierista első parancsolata a „Hogyan lehet karriert csinálni?" című ó- egyiptomi papirusz-tekercsből.) ★ Jöttem, láttam, jelentettem. (Julius Caesar utasítása segítőtársai számára.) Ha egy gondolat a levegőben lebeg, sürgősen lőjétek le, mert különben másnak juthat. (Rudi Mill, osztrák filozófus.) ★ Az emberekkel dolgozni lehetséges. De élő emberekkel dolgozni nehéz. A pénznek, sajnos nemcsak vásárló, hanem vesztegető ereje is van. Nincs olyan kívánság, amelyet ne lehetne kitalálni. ★ A gyermek nevelését szüleik megszületésének pillanatában kell elkezdeni. Milyen közel kerültünk egymáshoz a csúcsforgalom idején! Az ember jellemző tulajdonsága a tévedés. SASS ERVIN: CSEH KAROLY: Románc Galamb-koszorú nem mi voltunk ott boldogok mások voltak ott boldogok soha vissza nem jöhetnek emlékeik csak követnek valahol a kék mezőkön nem én jártam egyik ősöm vagy unokám az lehetett csak én csak én nem lehetek a végtelen itt kezdődik meghalni egy másik őszig bánatok közt hinni mégis egy órára jön a fény is Ősz volt A Néva hajfonatán fehér fény: hajó csillogott Arany melleként kupolák feszültek a napot szívta belőlük október S a szoborrá merevült pillanatban ártatlan-kék csecsemőszemmé nyílt ki a tenger távolabb Tenyérré tárult a székesegyházak ajtaja hűteni a tekintetet Benn örök ősz Mozdulatlan arany-lombok Ikonok olajbarna szentjei Márvány Tűre szúrt lepkék ragyogtak árván fenn: az ablakok Az égre néztek mint haldokló a megszámlált pillanatokban s ahogy visszanéz az ég ősszel a növő galamb-koszorúban «AAAAAA/W lAAAAA/SAA/SA/NA/WWWW\/\AA/W\A/WNAA^AAA^AAAAAAA» Importhumor — Folyton azon töprengek, vajon szeret-e Roberto? — Persze hogy szeret, miért éppen, te lennél kivétel! — Ferkó, te tanítottad meg a papagájt disznóságokra ? — Éppen ellenkezőleg, megmagyaráztam neki, milyen szavakat nem illik kimondani! Ivorka...(?!) Cesarini úr a rakparton áll és pénzt dobál a csatornába. — Mi lelte? — kérdi csodálkozva egy járókelő. — Beejtettem egy pénzdarabot a csatornába. — De akkor miért dobál még több pénzt oda? — Hogy ne másszak a vízbe egyetlen pénzdarabért! *ug ez menni... A házaspár hajókirándulásra indult. Az asszony túlságosan kihajol a korláton és egy arra haladó matróz rászól: — Vigyázzon, signora, a vízbe eshet! — Mit avatkozik bele! — kiált fel ingerülten a férj, — Az én feleségem, vagy a magáé? Húsvétoló gyerekek Húsvét hétfőjén dél tájban három fiú üldögélt a parkban a nagy tölgyfa közelében. Számba vették a zsákmányt. Megszámolták a pénzt. Majd mivel nem tudtak mit kezdeni a sok hímes tojással, kiválasztották a nagy tölgyfát és parázs tojásdobó versenyt rendezte. Mindezt az erkélyről néztem végig. Félóra múlva csöngettek. Az előbbi három gyerek állt az ajtónk előtt. Locsol kodni jöttek. — Mi van, fiúk? — fogadtam őket — Elfogyott a muníció a tojásdobó versenyhez? Betessékeltem őket a szobába. — Biztosan örülnek majd a szüléitek, ha megtudják, milyen sok pénzt összeszedtetek ma — mondtam. Sűrűn pislogtak, de nem szóltak semmit. — Vagy talán nem is tudják, hogy ti ismeretlen emberekhez becsöngettek, és pénzt kunyeráltok locsolás ürügyén? Láttam, így nem érek célt náluk. Cselhez folyamodtam. — Megkínállak benneteket egy kis jó borral. — Már ittunk — bökte ki a szőke —, de nem volt jó, most is fáj tőle a hasam. — Minek fogadtátok el? — Azt mondta a bácsi, ilyen nagy fiúk már biztosan nem vetik meg a bort. Húsvét hétfőjén sok kis- és nagyfiú keresi fel a szagosvizes üveggel az ismerős lányokat, asszonyokat, hogy szokás szerint megöntözze őket. A locsolkodókat jutalmazni kell: hímes vagy csoki tojással. Ha kisebbek, esetleg néhány forinttal is. S valamivel meg is kell kínálni őket: finom süteménynyel, itallal. Sok felnőtt úgy gondolja, igazán nem árt egy korty gyenge likőr egy 12—14 éves fiúnak. Annyi valóban nem árt, de ha sok helyen issza meg azt az ártalmatlan mennyiséget, bizony könnyen lehet belőle rosszullét, gyomormosás, alkoholmérgezés. A kórházak ügyeletes orvosai a megmondhatói, hogy hány gyereket szállítanak be ilyen tünetekkel húsvét hétfőjén. Egy megoldás lehet csak, egy korty alkohollal sem szabad gyereket kínálni. Minden felnőttnek át kell éreznie azt a felelősséget, hogy milyen komoly következményei lehetnek, ha az italtól elbódult, félig öntudatlan, a veszélyérzettől feloldott fiatalkorú kilép az utcára a forgalomba, lemegy a folyópartra vagy más veszélyes helyre. Hozzászámítva az alkohol szervezetromboló hatását. Faluhelyen, kisvárosban dívik még az a szép szokás, hogy az édesapa együtt keresi fel fiával az ismerős családokat, rokonokat, együtt locsolkodnak. De ha nem is kettesben mennek, beszéljük meg előre a gyerekkel, kiket fog megöntözni. Ha szabadjára engedjük, s bandába tömörülve csöngetnek boldog-boldogtalannál, akkor könnyen megeshet, hogy felelőtlen emberek még heccből is leitatják a befolyásolható gyerekeket. Az előbbi társaság eltávozott. Csöngetnek ismét. A nyolcadikos Ajti jött, a szomszédék fia. Meglocsolta a feleségemet a konyhában, s beköszönt hozzám is. — Mennyi pénzt szedtél össze, Ajti? — kérdeztem a fiút, — Semennyit. Nem is fogadnám el. — Hány helyen jártál reggel óta? — Nem is tudom hirtelen. Meglocsoltam néhány kislányt az osztályból, és Olyan ismerősöknél voltam, akikkel anyuék összejárnak. —S mivel jutalmazták a locsolást? — Kaptam néhány hímes tojást, csokinyulat... és egy puszit is. Átányi László Tudja-e...? Tudja-e, hogy: — az új seprű jól söpör, de a régi seprű jobban tud" ja, hol a szemét? — könnyebb a boldogságot elérni, mint megtartani? — sok modern frizuránál rosszabb a fej, amely a frizurát viseli? Egy honos hölgy magyarázza: — Amikor gyerek voltam, utcai baleset ért — elütött egy autóbusz. — Azt hiszem, postakocsi lehetett — súgja szomszédnőjének az egyik jelenlevő. A címül idézett megnevezést s utónévnek szánt tulajdonnevet egyetlen szótárunkban sem találhatjuk meg. Alapszavát, az ivor köznevet már igen. Egy olvasónk arra vonat kozólag kért tanácsot, hogy adhatja-e az Ivorlca nevet leánygyermekének. Levelében arról is tájékoztat, hogy a kicsinyítő képző nélküli tulajdonnevet gyakran olvasta újságjaink lapjain. Bár azt is tudja, hogy az Ivor Richard angol diplomata nevében szereplő személynév férfit jelöl, de „miért ne lehetne becéző formájában magyar megnevezés egy leány számára”. Az angol nyelvterületen használt Ivor név kiejtése nem a betűszerinti ejtés. Levélírónknak pedig valószínűleg a leírt szóalak tetszett meg, s ehhez társította a kicsinyítő, a becéző -ka képzőt Van adatunk arról is, hogy mesterséges szóalkotásként az Ivor nevet formálták a dán Iwar utónévből. Keresztnévként nem terjedt el nálunk ez a megnevezés. De az utónévül választott Ivorka köznévi alapszava él a magyar nyelvben. Igaz, hogy ritkán ta- S lálkozunk vele, s leggyakrabban csak verses alkotásokban jut nyelvi szerephez. Arany János is felhasználja fordításában: „Ivor kezével Pallas vájta ki” (Arisztopha- nész: Lovagok). Sajátos stílusértéket képvisel szavunk Juhász Gyula és Bóka László verseiben is: „Mi szebb: bokáid karcsú íve tán. / Vagy vállaid vonagló vonala, / Ivor fogad az ajkad bíborán?” (Juhász Gyula: Hermia). — „Milyen szép lenne; a kéményeken / állnának ében s ivor oszlopok’’ (Bóka László: Szigligeti elégiák). Az idézett versrészletekből már megfejthetjük, milyen fogalmi értékben szerepel az ivor szóalak. Ha megfelelő magyar szóval helyettesítjük, akkor ilyen jelzős szerkezeti formák alakulnának ki: elefántcsont kezével, elefántcsontszinű fogad stb. A valójában latin eredetű s a francia nyelv közvetítésével nyelvünkbe került ivor jövevény szóról az a véle-, ményünk, hogy, kellemes hangzásával jól beleilleszkedik a magyar szavak rendjébe. Kicsinyítő képzővel pedig ellátva érzelmi és hangulati értéke is feldúsul. Éppen ezért megértjük, hogy olvasónknak is megtetszett a. szó, és merész leleményességgel utónévnek szánja. Hivatalosan még nem fogadják el, mert nem található az utóneveket felsorakoztató hivatalos jegyzékben. Az, azonban elképzelhető, hogy egyszer mégis csak bekerül ebbe a gyűjteménybe: hivatalosan is használhatóvá válik, s gazdagszik vele a ma*, gyár utónevek tára is. Dr. Bakos József — Tudja, (Mr. Johnson — mondja a napszámos a farm tulajdonosának —, amikor önnel dolgozom, állandóan lelkiismeret-furdalásom van... — 'Miért? — Mert úgy rémlik, hogy legalább három, lovat teszek munkanélkülivé! VAAA,NAAAAAAöAAAÓAA/WWV\Aev\AAÓAAA/VWWWW'AA/W'AAA/VWWWVVWWVWWVWWVAAAAAAAAA/WWVWV Spenót és Kleopátra — Azért mégis borzasztó — mondta valaki a társaságban, e mély értelmű megjegyzéssel kommentálva a légiszerencsétlenségeket. ■ — Az — helyeseltem és rögtön hozzátettem — persze csak a repülőgép zuhanhat le. Ha egy gép nem repül, az ugyanis nem repülőgép. Az valami más — néztem körül diadalmasan, mert tudtam, éreztem, esküdni mertem volna rá, hogy . ilyen bölcs mondás ebben a társaságban még sohasem hangzott el. Más társaságban is alig. A rendkívül szellemes és mélyen találó, aforizmának is beillő megjegyzésemet fagyos csend követte, majd a társaság szemmel láthatóan az irántam való jóindulatától is vezéreltetve más témáról kezdett el csepegni. A spenót és annak vastartalma lett a középpont. Ott ültünk az asztal körül, az asztalon halomra halom nőtt a spenót és a többi zöldség, dé azt a mély és igazán kifejező gondolatot, miszerint csak a repülő gép zuhanhat le, mert ha egy gép nem repül, az ugyanis nem repülőgép, szóval, ezt már mindenki elfelejtette. Miért? A gondolat igazságához semmi kétség sem fér. A gondolat komolyságához sem. Mert mégiscsak döntőbb kérdés. hogy mitől repülőgép egy gép, mint mitől spenót egy fű. És mégis a társaság már percek óta a spenótról és sóskáról folytat kemény és elszánt eszmecserét, én meg ülök csak magamban a löttyent fotel mélyén, mintegy eltévedt és lakatlan szigeten kényszerleszállt repülőgép egyetlen fő legénysége. Miért? Atkozott spenót! És te is légy átkozott, te sóska! Miért? — Nem minden zöld, ami fénylik. Ezt már Caesar is megmondta Antoniusz- nak, amikor a Kleopátrához indult — vágtam hangosan közbe, megvadulva már a sok zöldtől és zöldségtől, ami itt körülöttem termett társaim ajkán. — Hogy mi van azzal a zölddel? — És ki mit mondott? Hogy Kleopátra mondta ezt Anto- níusznak? — Nem, nem értetted ... Azt mondta... Ugye, azt mondtad, hogy Caesar mondta, miszerint ami fénylik, az zöld is lehet? — figyelt fél. kérdezett rá a társaság. — Nem minden zöld, ami fénylik. Ezt Caesar mondta — ismételtem meg nyomatékosan és fensőbbségesen felmértem a tikkadó lélekkel a gondolat vizére pihegö társaságot, az összes kiváncsi szemeivel együtt. — Caesar mondta Antoniusz- nak, amikor az Kleopátrához indult... — Ah, Antorúusz — sóhajtott nagyot az egyik hölgytag és e sóhajt egy mélyebb, egy férfias követte: — Ah, Kleopátra, de jó kis dög lehetett ... — Te, honnan tudod ezt a nagy mondást? — kérdezte közbe valaki... — Hát istenem, tud az ember, azért tanult, hogy tudjon, hogy megjegyezzen dolgokat — szerénykedtem. — Jó fej vagy. Nem is tudtuk, hogy ilyen jó fej vagy — veregették meg a váltamat többen oly biztatóan, hogy nem állhattam a dolgot és büszkén vágtam ki ismét: — Ami pedig vitánk kezdetét illeti, most sem tudok mást mondani, minthogy csak a repülő gép zuhanhat le. Ha egy gép nem repül, az ugyanis nem repülőgép — néztem körül diadalittasan... — Ezt is Caesar mondta? — Nem, ezt én.» — Szóval, te... Rögtön gondolhattuk volna ... Maradj csak. öregem, a te jó öreg Caesarodnál és akkor bölcs haver leszel a számunkra ... Szóval, a spenót vastartalma... ... és szép lassan belefulladtam a rám zúduló spenóttengerbe. (egri) 1
