Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-09 / 83. szám
I I ZORRO Olasz-francia film 1977. noYem&er — 1978. április Népművészek vetélkedője a tévében Űjabb népművészeti vetélkedőt indított a Magyar Televízió: a nemes versengésre 53 csapat jelentkezett az ország különböző vidékeiről. A jelentkezők közül a zsűri válogatja ki a legjobbakat, azt a 16 csapatot, akikkel a televíziónézők is találkoznak 1977. novembere és 1978. áprilisa között Ez a vetélkedő témakörében nem azonos a hét évvel ezelőtti „Repülj páva” és az öt évvel ezelőtt megrendezett „Arar.y páva” versennyel. Míg akkor elsősorban éneklő csoportok, hangszeres együttesek és szólisták mérték össze tudásukat, most a csapatoknak be kell mutatniuk tájegységüket, a paraszti, a munkás- és a kézműveshagyományokat, valamint azokat az újabb törekvéseket, amelyek a ma emberéhez, korunk igényeihez alkalmazzák a népművészetet. A versenyben a dalok, táncok mellett így a nézők megismerkedhetnek a különböző népszokásokkal, hagyományokkal, ma már ritka mesterségekkel, alig ismert balladákkal, mesékkel, az előadó és tárgyalkotó népművészet szinte valamennyi ágával. (MTI) Kitűnő kalandfilm, gazdag kiállításban, pazar felvételekkel, a dél-amerikai építészet néhány remekének külső és belső bemutatásával. A film játékideje is több két óránál, van tehát bőven kaland, az epizódokat a rendező, Duccio Tessari és a forgatókönyv írója, Giorgio Arlorio teletűzdelték ötletekkel, s ezek az ötletek szinte barokkos gazdagsággal és pompával veszik körül Zor- rot és a gondolatot, amelyért ez a nép hitében élő hős újra filmszalagra került. A nézőben valóban felvetődik a kérdés, amikor egy örökzöld témát újra feldolgoznak, kell-e ezt a fáradságot venni: hiszen az a Zorro, akiről a nép azt hitte, hogy az égből repül alá és halhatatlan, már eddig is olyan sok csodálatos dolgot vitt véghez a filmszalagon, hogy csak azt kell elővenni, ami már megvan és kész az újabb kasszasiker. Ebben a válaszban is van valami. De szerintünk a kalandosan megírt igazság mindig más és más hangsúlyt, más színeket, hangulatokat kap azáltal, ha egy művész, vagy művészcsoport őszintén ráérez a témára. Esetünkben is Tessari, rendező úgy készítette el ezt a filmet, ahogyan ő a Zorro- ról szóló legendát magában és magának átalakította, átdolgozta. Elképzeléséhez szerzett néhány kitűnő színészt, egy nagyon jó, nagyon fürge operatőrt Giulio Albo- nico személyében és nekilátott — úgy olasz módra —, hogy szenvedélyesen, itt-ott patétikusan, néha a túlzásoktól sem visszahőkölve új- játeremtse a film mai technikájával ezt a legendát. De még talán ennél is fontosabb: beleszőtte a maga romantikus szabadságvágyát, amely élével a hatalmaskodó kereskedők ellen irányul, azok ellen, akik a kereskedelem hoci-nesze játéka folytán tartják fogságukban az embereket. Első hallásra talán súlyosnak látszik egy kalandfilm kapcsán a megállapítás: az olasz—francia filmesek ezt a témát nagyon komolyan vették. A hangsúly, a nyomaték, a küzdelemnek a vérességére tevődött át. Itt vadul csattog a korbács és sebeket ejtenek. Ahogyan az ezredes beosztottjaival éles pengék gyakorlatát vívja; ahogyan a katonák lovaikat csépelve beleviharzanak a tömegbe, amely a filmben mindig jelen van; ahogyan forog, függetlenül az indokoktól, az a zsarnokság lélektanát tárja föl, azt a lelket, amely minden pillanatban képes ölni a hatalom megtartása érdekében. Azt a néha szünetjelszerű kedélyeskedést, amely átszövi ezt a filmet, nem lehet stíluszavarnak, vagy még inkább törésnek tekinteni: a főhangsúly azon van, hogy Diego-Zorro eleget tett a nép vágyának és bár nem halhatatlan, de lecsap evilági kezével a nagyon is evilági hajlíthatatlanokra. Szeretjük a kalandfilmeket a délutáni vetítésen megnézni, amikor a közönség fiatalokból áll: a legjobb kritikai alap kiindulni az ő lelkesedésükből, ahogyan a nagy hős diadalának örülnek. Minden fenntartás nélkül. A főhőst a nálunk régen látott Alain Delon alakította. Elegánsan, mindkét szerepkörében illett a környezethez és a hősi formátumhoz. Mellette a Huertát megszemélyesítő Stanley Baker jelentős figura, Ottavia Piccolo és Giampiero Albertino jó játékkal érnék el jelentős hatást. Farkas András Egerben Müvészkedő vadászok Egri siker — országos pályázaton Tavaszi hangverseny Bánffy György előadóestje A Magyar Vadászok Országos Szövetsége, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az Országos Természetvédelmi Hivatal képzőművészeti pályázatot hirdetett tavaly a „Nimród” című vadászlap hasábjain. Nem hivatásos művészeknek szólt a pályázati felhívás, hanem elsősorban és csaknem kizárólag a vadásztársadalom tagjainak. Arra kérték a pályázat kiírói a müvészkedő vadászokat, hogy kézügyességüket, elhivatottságukat, természetszeretetüket bemutatandó, küldjék be szabad óráik termékeit, a legkülönbfélébb anyagokba álmodott alkotásaikat. Tizennyolc vadász 172 pályamunkáját bírálta el a szakértő zsűri, amelynek munkájában a Képzőművészeti Lektorátus is részt vett. A vadászok országos képzőművészeti pályázata szép egri sikert hozott. A bíráló bizottság kvlöndíjjal jutalmazta Rozsnyói Márton nyugalmazott muzeológus, a Mátra Múzeum Vadásztársaság tagjának csontfaragásait. A szakmai, művészeti zsűrizés után kiállításon is bemutatták a díjazott pályamunkákat. Tavaszi hangversenyt rendez a Műsorrendező Iroda április 12-én és 19-én, kedden este 7 órakor Egerben, a Házasságkötőteremben. A 12-i hangversenyen közreműködik az Agria ének- együttes (Lányi Judit, Mészáros Tünde, Rácz Anikó, Cseri Piroska, P. Dióéi Ágnes, Tar Lőrinc, Rózsa László), az Egri Vonósnégyes (Radnóti Tibor, Lévai Zsolt, Dombóvári Jáno6, Farkas István) orgonái: Kovács Péter. A 19-i hangversenyen fellép a Dobó István Gimnázium kórusa Ocskay György vezénylésével, a Fafúvóstlégyes (Asztalos Loránd, Miklovitz László, Szepesi György, Papp János) orgonái: Kelemen Imre. Bámffy György érdemes művész előadóestjét — amely márciusban a művész betegsége miatt elmaradt — április 15-én, pénteken délután hat órakor rendezik meg Egerben, a Fegyveres Erők Klubjában. A népszerű művész „Anyád nyelvét bízták rád a századok" címmel mutatja be új műsorát. Az eteő részben költészetünk XVI. századi virágkorából ad ízelítőt, míg a második részben az Anyanyelvi do- hogésok, vigasztalással című összeállítás hangzik el. Amikor a lámpa piros.. Az óvodákban, általános iskolák első osztályaiban bája okos kis versikét tanítanak: — Amikor a lámpa piros. Kocsiúton járni tilos. t. De hogyha a lámpa sárga, f Tessék várni, Zöldön lehet átsétálni! Eddig a versike, amelyet ma már tízezer-számra tanú nak meg az apróságok, miközben átkeléskor lesik, figyeli a lámpát. Ha felnőtt módra akarjuk magunkat kifejezn bátran azt mondhatjuk, a gyerekek megtanulják a KRESZNagyszerű, értelmes dolog ez. így van jól és így va rendjén. Sok a valószínűsége annak, hogy az a felnőtt al már az óvodában, vagy az általános iskolában elsajátított a közlekedési szabályok alapjait, be is tartja azt, — ah szabad így mondani — vérévé válik a szabályos, udvar iái figyelmes közlekedés. — 'Más a véleménye? — Én is nagyszerű dolognak tartom, hogy már Wsgyer mek korban játékosan megtanítjuk a gyerekeket közlekec ni. Ezt szolgálják az úttörőparkok, az úttörővasutak is. Mii dig örömmel nézem az is okiák előtt forgalmat irányít pajtásokat és azt is, hogy milyen komolyan veszik őket felnőttek. A beszélgető partnerek közül valakinek a hazai közit kedésről ez a véleménye: — A szabályok betartásával már jutottunk is valamec dig, de az udvarias közlekedéstől még messze vagyunk Szánalmas látvány például egy forgalmas útkereszteződés ben eltévedt tétovázó, vagy éppen útirányt megváltoztak kívánó gépkocsivezető, illetve az őt körülvevő szitkozód' káromkodó, öklöt rázó közönség. Pedig lehet, hogy az illet most jár itt először, lehet, hogy nem is magyar, csak eljörf hazánkba, hogy megismerje a magyarokat — Mi a jellemző a mi közlekedésünkre? — Nálunk mindenki követeli a maga jogát. Kővetéli KI akar fordulni mondjuk egy autóbusz a fő útra. Látj száz kocái vezető, hogy tete van emberekkel, de egy sen vagy esetleg egy akad, aki megáll és lehetőséget ad a te vábbjutásra. Nálunk, sajnos, sokan dühösen, idegesen veze tik az autót — Elmondaná-e legfrissebb tapasztalatát? Gyakorlott gépkocsivezető a beszélgető tárnánk, szíve sen vállalkozik és példák tömegével szolgál: — A napokban Egerben a villanyrendőrnél történt Pirosat, sárgát, majd végre zöldet mutatott a lámpa. Indul hatunk! Egyszer csak leállt a motor. Mögöttem legalább ti: kocsi. A lehúzott ablakon át hallottam a szitkokat, mérge káromkodásokat. Piruló képpel — mintha nem is géppé történt volna meg a ritka eset — a földig megalázva szálltam ki a kocsiból és toltam át a váltómmal az autót az úi szélére. Pedig ez, vagy ehhez hasonló eset bármikor, bár kivel előfordulhat. Egy gyertyasiussz, vagy egy dugulás ét lámpa ide, lámpa oda, nem megy tovább a szerkezet. — Külföldön is ez a tapasztalata? — Szó sincs róla! Párizsban, Moszkvában, Berlinben teljesen más a helyzet. Es ez a megjegyzésem nem más mint önmagunk tárgyilagos megítélése. Külföldön sokkal de sokkal udvariasabbak, és hogy úgymondjam, nyűgöd tab bak a vezetők. Párizsban a Champs-Élysées-n még mosb lyogtak is, amikor eltévesztettem a sávot. Bőszen magyarázták, hogy mit tegyek. :lv , — De mit tegyünk mi itthon? > - i ■ '■■»* < — A gépkocsinkat ne magunk és mások bosszantására használjuk! A gép eszköz, de az ember ember maradjon. Még a legelőkelőbb autóban is... Ssalav István NDK-film Beethovenről Szovjet színész, Donatas Ba' nionis játssza a Beethoven életéről készülő NDK-film főszerepét. Képünkön: jelenet a filmből; Beethoven (Donatas Banionis, a bal oldalon) filmbeli fivérével (Stefan Lisewski, a jobb oldalon). (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) RUSSELL BAKER: Ki a nép közé Az új Oarter-korményaet tagjai értettek a szóból, amikor az elnök az egész emberiség nagy álmélkodására beiktatásának napján gyalogtette meg az utat a Capito- liumtól a Fehér Házig. Csak azért történhetett, hogy amikor Carter elnök összehívta az első minisztertanácsot, azon legnagyobb csalódására senki sem jelent meg. — Hová lett mindenki? — kérdezte belső tanácsadójától, Hamilton Jordántól. — A külügyminisztérium jelentette, hogy Vance miniszter úr gyalog indult el onnan, mert ki akart menni a nép közé — magyarázta Jordan. — Ez három órával ezelőtt történt. Ügy látszik, útközben kirabolták. — No és Harold Brown? — Ismerünk olyan nevűt, hogy Harold Brown? — ö a hadügyminiszter — válaszolta tanácsadójának az elnök. — Ja, az a Harold Brown — bólintott Jordan. — Ö hajnalban felszerelte magát térképekkel a Pentagonban, hogy eltervezze: merre gyalogoljon be a Fehér Házba, de úgy látszik nem nagyon ért a térképolvasáshoz. A légierő egyik helikoptere 40 perccel ezelőtt pillantotta meg, amint az 1-es főútvonalon éppen az ellenkező irányba baktatott. Most majd a helikopterről élelmiszersegélyt dobnak le neki, valamint a vezérkari főnökség ünnepélyes kérelmét, hogy változtasson az útvonalán. Az elnök felsóhajtott. — Ügy látszik, a minisztert ki lehet venni az autóból, de az autót nem lehet kivenni a miniszterből. — Ha ez a mondás azt jelenti: minisztereinkre nem, lehet rábízni, hogy sofőr nélkül is eltaláljanak valahova, akkor valóban így van. A pénzügyminiszter például itt velünk szemben dolgozik, s amikor kilépett az épületből, azt mondta a sofőrjének: „azt hiszem, gyalog fogok átsétálni, hogy egy kicsit a nép között legyek,” majd ezzel belecsörle- tett a pirosba. — Csak nem? És elütötte egy autó? — Ugyan — válaszolta Jordan. — Mike Blumenthalt éppen most tartóztatták le azért, mert a tilosba ment. Persze nem tudta, hogy ebr ben a városban letartóztatják a gyalogost, aki az autósok útjában okvetetlenke- dik. — Nem törvénybe ütköző, ha megkérjük a ClA-t, hogy szabadítsák ki? — Erre nem kapok választ — szólt Jordan. — Az előbb telefonáltam a langleyi főhadiszállásra, de nincs ott senki. Mind gyalog mennek munkába. — Kérdezd meg Brze- zinskit. a külpolitikusunkat. — Sajnos kórházban van — felelt lemondóan Jordan. — Ö úgy ment a nép közé, hogy egy áruházi büfében fogyasztotta el a reggelijét. Épp most mossák ki a gyomrát a Walter Reed kórházban. S elmondjam, mi történt a közlekedésügyi miniszterrel? — Letartóztatták, vagy kórházban van? — kérdezte rosszat sejtőn az elnök. — Autóbusszal akart bejönni. Először 40 percig várt, s eközben három tömött busz is jött, de egyik sem állt meg. Amikor a negyedik végül megállt, a sofőr közölte a miniszterrel, hogy a Fehér Házhoz még kétszer át kell szállnia. Ebből csúnya jelenet támadt. — Megsérült valaki? — kérdezte az elnök. — Csak a buszsofőr lelkivilága. Feljelentette a minisztert súlyos testi sértéssé való fenyegetőzésért, valamint rágalmazásért — Azonnal telefonálj ai igazságügy-miniszternek, hogy intézkedjék. — Attól tartok, ez lehetetlen. ö ugyanis Baltimore- ban van. Elhatározta, hogy maga vezeti a kocsiját munkába, mint az egyszerű emberek, de nem tudta, hogy az egész városban csak egy helyen lehet nagy ívben balra kanyarodni. Ezt elmulasztotta, s ezek után nem tehetett mást, mint hogy egészen Baltimore-ig hajtson. — Califanónak csak sikerült idetalálnia — jelentette ki az elnök. — ő született washingtoni, ismeri ezt a várost.. — Califano, Califano — mormolta Jordan, miközben ceruzájával végigszaladt a hiányzók névsorán. — Ö, persze, ő az egészségügyminiszter. Tudtam, hogy ez a név ismerősen hangzik. — Mi történt vele? — kérdezte az elnök. —A Fehér Ház őrsége letartóztatott egy Califano nevű egyént, aki gyanúsan viselkedett. Szolgálati kocsi nélkül érkezett a Fehér Ház elé. — Egyéb bűne nem volt? — De, azt hangoztatta, hogy ő az előzőekben kiment a nép közé. — Hamilton — mondta az elnök — úgy is, mint belső tanácsadóm. mondd meg nekem, hogy mit tegyek? — Nincs más választás — felelte Hamilton Jordan —, halasszuk el a kormány ülését addig, amíg valamennyi miniszter visszaérkezik a nép közül. Zilahi Judit fordítása k
