Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-08 / 82. szám
1917. április 8., péntek A Nap kél 5.10 — nyugszik 18.23 órakor M A Hold kél 23.42 — nyugszik 8.09 órakor |K$c Szeretettel köszöntjük névnapjukon DÉNES p nevű kedves olvasóinkat' Eredeti alakja a Dionys, Dionysius volt, melyek alapja a „dionizosz” görög szó, amely „vidámságot, örömet” jelent. Százhatvan évvel ezelőtt született Laborfalvy Róza {eredeti nevén Benke Judit) színésznő, a XIX. szazad első felének egyik legkiválóbb magyar traglkája. Először a Várszínházban lépett színpadra 1833-ban, majd 1837-ben a Nemzeti Színház tagja lett; 1848-ban feleségül ment Jókai Mórhoz. 1859-ben visszavonult a színpadtól, s ettől kezdve csak jótékony célú előadásokon lépett fel. A legkiválóbb magyar fraglkák közé tartozott; gyönyörű alakja, klasszikus mozgása, mélyzengésű hangja, fénséget és parancsolást kifejező fekete szeme a tragikus hősnők szerepeiben kitünően érvényesült. Dikciója eleinte magán viselte a régi 'iskola éneklő, szótagnyújtó pátoszának nyomát, de ettől a modortól hamarosan sikerült megszabadulnia. Többek közt a Bánk bánban Gertrudíszt játszotta. Shakespeare: Coriolanusában Volumniát. Mint versmondó is kiváló volt. Vörösmarty Mihály neki ajánlotta Az árvízi hajós című versét és őt kérte fel elmondására. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől megnövekvő felhőzet, szórványosain eső, néhány helyen zivatarral. Többfelé megélénkülői helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13—18 fok között. JlreL.esBményeL.tiirek...esemÉnyek.Jlrek... A finn veteránszövetség delegációja Egerben Az Országos Pedagógiai Intézet, a Magyar Közgazdasági Társaság Heves megyei szervezete, válamint a megyei művelődésügyi osztály kezdeményezésére három napig tanácskoztak Egerben az ország közgazda- sági és kereskedelmi szakközépiskolák igazgatói. A konferencia tapasztalatait csütörtökön délelőtt ösz- szegezte dr. Laky Pál, az OPI továbbképzési főosztályának munkatársa. Szabó István,' a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője zárszavában bejelentette, hogy a megyeszékhely ezután kétévenként ad otthont ennek a gyakorlati hasznú rendezvénynek. Dr. Csicsai Józseftől, az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójától azt kérdeztük, hogy a mindennapi pedagógia szempontjából mit jelentett ez a véleménycsere. — Mindenképpen úttörő jellegű volt, hiszen 15 éve annak, hogy a témakörben érdekeltek találkoztak ilyen fórumon. Alapvető eredménye, hogy átadhattuk egymásnak a helyileg már bevált tapasztalatokat. A tennivalókról a készülő új tantervek szellemében vitáztunk. Szó esett a hivatástudatra nevelés fontosságáról. az általános műveltség elsajátíttatásának nehézségeiről. A résztvevők beszámoltak arról; milyen kapcsolatokat formáltak a körzetükben levő üzemekkel, vállalatokkal. Beszéltünk a számítástechnikai ágazat jövőjéről. Ez nagyon lényeges, ugyanis 1979-től — ez a mi iskolánkra is érvényes — két tagozat indul majd. Megállapodtunk abban is, hogy helyes lenne, ha azonos követelményrendszert alakítanánk ki az értékelés, az osztályzás terén. Többen kitűnő tippeket adtak a korszerű szemléltetőeszközök alkalmazására, valamint a nyári gyakorlatoknak az eddiginél jóval hatékonyabb tervezésére. Jó néhányan felvetették a közgazdásztovábbképzés gondjait, örvendetes — s ez sem akármilyen eredmény —, hogy ezentúl területi munkaközösségekben dolgozunk. GELKA-ügyelet az ünnepekben Gazdag nyuszit jelez a húsvéti prognózis Megnyílt Moldován István tárlata Az egri Rudnay Teremben csütörtökön délután nagy érdeklődés közepette nyitót* ták meg Moldován István, SZOT-díjas festőművész ki* állítását. Munkásságáról, sa művészi hivatás fontos tár* sadalmi . szerepéről Bessenyei Ferenc színművész beszélt szenvedéllyel, elkötelezetten. Űj óvodák, iskolák megyénkben A közelmúltban összegezték az 1977-es évre szóló helyi tanácsi terveket. Ennek alapján — és ez örvendetes hír — bővül az óvodai hálózat. Noszvajon, Felsőtár- kányhan, Istenmezején, Ke- recsenden, Andornaktályán 50, Lőrinciben 100 apróságnak otthont adó intézmény épül. Szűcsiben, Tarnaszent- miklóson, Bátorban és" Mikó- falván —- átalakítás révén községenként 25 gyereket helyezhetnek el. Előreláthatólag 16 új tantermet adnak át rendeltetésének. Nyolccal bővül a hevesi 2. számú általános iskola, négy-néggyel a kömlői és az abasári. Az egri 212-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézethez egy négytermes szárnyat csatolnak majd, s így _ a korábbinál kedvezőbbé' válnak az oktató-nevelő munka. feltételei. Májusban kanadai „vendégsket” vár Nagygombos Az agráregyetem nagygombosi gazdaságához tartozó tehenészeti telepen ezer tejelő jószágot tartanak jelenleg igen korszerű körülmények között. Ez természetesen kihat a tenyészet gazdaságosságára, s mellesleg nagyon nehézzé teszi az állomány gondozását, takar-« mányozását, fejését. Az áldatlan állapot azonban nem marad fenn sokáig! Csaknem 60 millió forint költségkerettel. a gazdaság saját: építőbrigádjának közremű-; ködésével, tavaly megkezdődtek a hatvani határban egy új, minden szempontból korszerű tehenészeti telep beruházási munkái. A' programnak megfelelően, múlt évben 15 milliót költöttek a három istálló, si- lotér, fejőház és különböző szociális létesítmények alapozási, betonozási munkálataira, az idén pedig 20 millió forintot fektetnek a továbbépítésbe. A beruházással jövőre végeznek. Ez azonban nem zárja ki a benépesítés megkezdését. A telep egy részének tavasszal már üzemképes állapotban kell lennie, mert május végén az Egyesült Államokból 660 kanadai eredetű holstein-friz üsző érkezik Hatvanba, illetve a nagygombosi gazdaságba. A holstein-frizek első szállítmánya gyakorlatilag a korábbi magyartarka állomány lecserélésének kezdetét jelenti. A teljes fajtaváltásra három évet szánnak a szakemberek, S remélik, hogy utána lényegesen megnövekszik az ezer férőhelyes tehenészet tejhozama. Nem kell hozzá sok fejtörés: még egyet alszunk — és itt a vidám tavaszi ünnep, a húsvét! Miután pedig így tisztáztuk, hogy mennyit kell még aludni, gyorsan beszéljünk arról is, hogy kereskedelmi szerveink, melyeknek évről évre ismétlődő feladatuk az ilyenkor legalábbis „illő” jó ellátás megszervezése,.. nos, kereskedelmi szerveink vi- szint nem aludták át a felkészülés idejét, ily módon — aki jó volt — gazdag nyuszira számíthat. Természetesen az a legfontosabb, hogy étel, s ital legyen elegendő. Ügy néz ki, van is, lesz is. A Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a kétnapos ünnep hetén 540 mázsa húst hozott forgalomba, a füstölt sonkák és oldalasok árusítását pedig már három héttel ezelőtt megkezdték. Utóbbiból — mint tavaly is — 350 mázsányi áll a megye lakosságának rendelkezésére. A mennyiséggel így nem lesz baj, az viszont megtörténhet, hogy akik halogatták a vásárlást, már kisebb készletből válogathatnak. Gondosan készült az ilyenkor szokásos fokozott keresletre a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat is, és csaknem kétszáz- milliós készlettel várja a fogyasztókat, 25 millióval túlszárnyalva a múlt év hasonló időszakának készletét. Ami most nagyon fontos; kölni kapható minden meny- nyiségben! És mert nemcsak az evés-ivás hagyomány- ilyenkor, hanem a húsvéti nagytakarítás is, a kereskedelem mindenféle tisztítószerről gondoskodott jó előre. I színház EGERBEN ESTE 7 ÓRAKOR DOHÁNYON VETT KAPITÁNY BÉRLETSZÜNET + ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. ([Telefon: u-io.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. MémsSa, — Mi újság? — Ne is kérdezze, főnök! Azt hittem, karóba húznak. Hogy rövid legyek: az anyuka a haját tépi, az apuka a plafonon van, a nagymama a betétkönyv elégetésével fenyegetődzik. — És Laci? — Ű most is köszörűs szeretne lenni. És garantálom, hogy az is lesz. — A szülőkkel szemben semmit sem tehetünk. — Dehogy nem, főnök, már intézkedtem is. Arra gondoltam, hogy elhozom ide a gyerek szüleit, nézzék meg közelebbről is, hogy miként néz ki egy köszörűgép. Mert esküszöm, hogy nekik még ma is az a köszörűs él a tudatukban, aki valaha faluról falura járt — Nem rossz ötlet. És mikor jönnek? — Szerintem már itt is vannak. Gyere, köszöntsd te is őket! — Maga itt az igazgató? — Igen, asszonyom. Érezzék jól magukat és győződjenek meg róla, hogy nem akarunk rosszat a gyereküknek. Köszörűsnek — Ez az egész gépsor hány köszörűgép? — Ez egy köszörűgép, apuka. Nyolcmillió forintba került. És automata. — Nyolcmillió forintba? Na ne idegesítsen! Hát az meg mit jelent, hogy automata? — Az azt jelenti, hogy a szaktárs beállítja a méreteket, aztán megnyomja az indítógombot. Ezenkívül mindent a gép csinál. Tessék csak megnézni. Ez az egyik legszebb szakma. Nyolc-tíz ember munkájára teszi rá a pecsétet. Még egy ezredmil- limétert sem tévedhet. — És nem lábbal hajtják? — Nem, apuka. Ez egy automata köszörűgép. Bizonyára érdekli, még az is, hogy mennyit lehet ezen a gépen keresi? Ha nem hiszi, kérdezzék meg a rajta dolgozó szaktársat, hogy minden hónapban megvan az öt-, sőt még a hatezer forintja is. — És gondolja, hogy a Ily módon tehát ne okozzon senkinek álmatlan éjszakát, hogy netán ezt vagy azt nem tudna beszerezni. Csokifigura a gyerekeknek, étel s ital — persze csak módjával a felnőtteknek. Módjával, részben, mert az alkohol túlzott fogyasztása árt a szervezetnek, részben pedig — mert hazai sörből, főleg Gyöngyös és Hatvan környékén kevés lesz. Utóbbit a kereskedelem import útján kívánja pótolni, Vidáman, jókedvűen köszönthetjük tehát egymást és főleg asszony- s Iányisme- rőseinket, de arról ne feledkezzünk meg a legnagyobb jókedvben sem, hogy a szeszes italokat nem a gyerekeknek kell kínálni! Ezt javasolja a jó italok kedvelőinek az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát is, így kínálja termékeit, melyekből az ünnepi alkalomra 3 millió palack bort ad a kereskedelemnek. Az ínyenceknek további 150 ezer palack pezsgő, az apró locsolkodók számára pedig 3 millió üveg üdítő — a Márka család különböző termékei. •ér Mint az április 4-i ünnep alkalmával, amikor több mint 60 készüléket javítottak meg a Gelka szakemberei, húsvétkor is ünnepi ügyeletet tart: április 10-én és ll*én Egerben. Gyöngyösön és Hatvanban déli egy óráig személyesen várják a bejelentéseket, ezután az automata üzenetrögzítő készülék veszi fel a telefonon érkező — szerelőket kérő — hívásokat. A Magyar Partizánszövetség meghívására hazánkban tartózkodó finn veterándelegáció tagjai csütörtökön Egerbe látogattak. Keinon- nen hadseregtábornokot, a finn veteránszövetség elnökét és kíséretét a megyeszékhelyen Dér Béláné, a városi tanács elnökhelyettese fogadta, majd a tájékoztató után rövid városnéző sétára invitálta. Az északi ország veteránszövetségének képviselői az ismerkedő séta után, a késő délutáni órákban visszautaztak Budapestre. Felkészült ismét a MÁV és a Volán az ünnepekre Április 1. és 5. között a vasút 124 mentesítő vonat segítségével zavartalanul bonyolította le a szokásosnál nagyobb hét végi forgalmat, a Volán 2500 kisegítő járata 130 ezerrel több utast szállított el — állapították meg a közlekedés ünnepi forgalmának értékelésekor. Lélegzetvételnyi szünet után ismét kettős ünnepi forgalomra készül a két nagy közlekedési vállalat A mentesítő vonatokat már pénteken megindítják, szám szerint 36 szerelvény megy a legforgalmasabb vonalakon, s még szombaton is 31 vonat segít a menetrenden kívül az ünnepi utasforgalom zavartalan lebonyolításában. A Volán, az időjárástól függően ugyan, a tavalyinál nagyobb húsvéti forgalomra készül fel. Péntektől az ünnep végéig országosan 1500 mentesítő járatot állítanak forgalomba, 70 ezer többletutas szállításával számolnak. Gázolás Gyöngyösön Gyöngyös belterületén egy kijelölt gyalogátkelőhelyen Géczi József 42 éves lakatos, helyi lakos személygépkocsijával elütötte Kranczic- ky Pál 58 éves raktári munkás, gyöngyösi lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség a baleset vizsgálatát szakértők bevonásával folytatja. mi fiunk ezt meg tudná tanulni? — Nemcsak gondolom, hanem tudom is. A Laci gyerek ugyanis az elméleti és a gyakorlati feladatokat is színötösre oldotta meg. — Azt mondja meg még igazgató úr, hogy lehet-e egy köszörűsből valaki mérnök? — Már mért ne lehetne. Tizennégy évig én is köszörűs voltam, aztán elvégeztem a technikumot, utána az egyetemet. Ezt Laci is megteheti. Számíthatunk a gyerekre? — Majd megüzenjük igazgató úr. Köszörűs... köszörűs. Csak ne ilyen nehezen állna rá az ember szája. Különben takaros kis mesterség. Egyszer be kellene mutatni az egész falunak. Mert ezt a magunkfajta emberek el sem tudják képzelni. Hogyan is mondta: egy ezredmillimétert sem tévedhet. Meg ez a sok sárga, meg zöld, piros gomb is mennyire jól mutat. Nagyon szép masina. Szóval, majd üzenünk. Lehet, hogy a gyerekkel. .. — koós — Az Egészségügyi Minisztérium legújabb rendeleté alapján —, hogy a fertőzés veszélyét kiküszöböljék —, az Orvos- továbbképző Intézet szülészeti és nőgyógyászati klinikáján csak az ipari televízió képernyőjén láthatják a családtagok, illetve a látogatók az újszülötteket. (MTI fotó — Várkonyi Péter felv. — KS) ) 'A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó vatic, lat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3391 Eger. Beloiannisz utca 3. (PL: *3. 8301) Telefon; 12-73, 20-29. 24-44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u. 1. 11-897. 8000 Hatvan, Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eger, 3301 Beloiannisz u. 3. (Ff.; 23. 2301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést dii egy hónapra: 20,— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Ináez! 20062. — Rémi Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. **- igazgató; BEDE IF TV AN, — HU ISSN 0133-0705. ___.. { Ipari televízión nézik Befejeződött a középiskolai igazgatók tanácskozása