Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-28 / 98. szám

I így élünk (3.) A könnyek súlya Mindent megmérő, táblá­zatokba foglaló világunkban a könnycsepp súlyát is meg­állapították. Aligha tévedünk, ha feltételezzük. némelyik hazánkfia világrekorder le­hetne ... csupán annyi kel­lene hozzá, hogy megkérdez­zük: miként élsz. hogyan megy sorod? Érdekes mó­don azok préselik ki a leg­kövérebb könnycseppeket, akiknek a legkevesebb az okuk erre. Mert ott, ahol ezer forint alatt marad az egy főre jutó családi jöve­delem. bizony nem vendég, hanem lakó a gond, amelyet enyhíteni közös kötelesség. Ott azonban, ahol a sok is mindig kevés, ahol a több hizlalásához kellene a még több, miért ügyelnénk a — krokodilkönnyekre? 1 Mindig új lista Természetesnek tarthat­juk, hogy az egyén, a csa­lád terveket készít, mindig új listát állít össze arról, mit kíván elérni. A gazdaságpo­litikának az a kötelme, hogy kijelölje a megfelelő alapo­kat ehhez a tervezéshez. A termelőágazatok fejlesztésé­vel például, azután a bér- és jövedelempolitika, az ár­politika eszközeivel. Azaz a gazdságpolitikát meghatáro­zó testületeknek élniük kell azokkal a jogokkal, amelye­ket a társadalom ruházott rájuk. Az össztársadalmi ér­dekeket kell képviselniük, tehát minden összefüggéssel Számolniuk szükséges. Nem akaratuktól, hanem megha­tározott lehetőségeiktől függ, mit döntenek e testületek tagjai. Mégis, sokak szemé­ben ez érthetetlennek lát­szik. Kerülőt téve: az Európai Gazdasági Közösség szakér­tőinek egy csoportja „Az infláció • problémái” címmel jelentést állított össze. Eb­ben egyebek között megál­lapítják: a fogyasztói árak évi átlagos emelkedése a ki­lenc tagállamban 1960 és 1968 között 3,6, 1972 és 1974 között már 10,6, 1975-ben pe­dig 12,5 százalék volt. Ta­valyelőtt a fogyasztói ár­emelkedés a Német Szövet­ségi Köztársaságban bizo­nyult a legalacsonyabbnak (6,1 százalék), legmagasabb­nak pedig (21,5 százalék) Nagy-Britanniában. (Fran­ciaországban e mutató 11.8, Olaszországban 17 százalék volt.) S figyeljük csak a ka­pitalista logikát, sokféle ja­vaslatuk között mire buk­kanhatunk! A szakértői cso­port a termelékenység eme­lése, a termelési költségek csökkentése érdekében kívá­natosnak tartja az üzemi szólásszabadságot, „amely le­hetővé teszi a dolgozók szá­mára, hogy feltárják elége­detlenségük okait”. A lépcsők magassága Szociológiai vizsgálatok bi­zonyították annak a feltéte­lezésnek az igazságát hogy hazánkban a családok túl­nyomó többsége két-három százalékos életszínvonal- emelkedés esetén úgy véle­kedik, körülményei nem ja­vultak. Becsapnánk önma­gunkat? A mértéket téveszt­jük el! Volt idő, amikor a nagyon kevésnek, az egé­szen picinek is örülni tud­tunk. Azután lehetőségeink folyamatos bővülése egyre inkább azt a kívánságot táp­lálta bennünk, hogy mi­előbb meglegyen mindaz, amire régóta áhítoztunk. Közben új szükségleteink formálódtak, s már ezek tükrében vizsgáltuk életszín­vonalunkat. Tegnapi óhaja­ink mai kielégítése termé­szetessé vált, s természetel­lenessé az, hogy holnapi kí­vánságaink nem teljesülnek automatikusan. Nem a lép­csőket, hanem azok magas­ságát mérik fel sokan rosz- szul. Sőt. két-három lépcső­fokot kihagyva szeretnének a feljebb levő „emeletekre” jutni. Csakhogy elfeledik: ezeket az emeleteket először meg kell építeni. A lakosság névleges jövedelme 1960 és 1975 között 118,5 milliárdról 311.5 milliárd forintra nőtt. Sikerült tehát megmászni — fölépíteni — néhány emele­tet Kötegnyi boríték Csupán tallózva a kövér kalászokat ringató földön: több mint egymillió család költözhetett új otthonba másfél évtized alatt; közele­dik a két alapvető osztály, a munkásság és a paraszt­ság életszínvonala; bevezet­ték a gyermekgondozási se­gélyt, tavaly összesen 287 ez­ren éltek vele, s számukra 3.5 milliárd forintot fizettek ki; az 1975. évi II. törvény egységesítette a nyugdíjrend­szert; tizenöt év alatt hét­szer emelték a családi pót­lékot, 1976-ban 7,5 milliárd forintot kaptak kézhez ilyen címen a szülők ... Bizonyára mindenkinek az a legfontosabb boríték, amelyben a fizetését kapja. Ehhez azonban még köteg- nyi más borítékot is mellé­kel a társadalom — vagy mondjuk úgy: teszünk hoz­zá magunk —. amikben ott rejlik köznapjaink ezerféle alkotóeleme. A tömegközle­kedés bővülő eszköztára épp­úgy, mint a kedvezményes tüzelőutalvány, az üdülő a vízparton vagy a hegyek kö­zött, a gyermeknek napköz­ben otthont adó óvoda, az üzemi étkezde sokat szi­dott ebédje, a munkaruha, a védőétel és -ital... Belátjuk, nem látjuk be. ez is az élet- színvonalunkhoz tartozik. Amit akkor hinnénk el iga­zán, ha — hiányoznának. Mészáros Ottó (Kövekezik: A háló hosz- sza.) Öntödei pillanatok MEGYÉNK EGYIK üze­mében az elmúlt évben új normarendszert vezettek be. Előtte termelési tanácsko­záson, brigádértekezleteken ismertették a vezetők a rendszer lényegét, s kifej­tették azt is, hogy a jól dol­gozó munkásoknak, akik valóban szeretnek „hajta­ni”, nem fog csökkenni a keresetük. Egyszóval a veze­tők megpróbálták előkészí­teni az új normákra való át­térést, mégis az üzemben rendkívül nagy bizalmatlan­sággal fogadták az intézke­dést. Megromlott a közhan­gulat, s szinte valami pasz- szív ellenállással fogadtak a dolgozók a vezetők részéről mindennemű megnyilatko­zást. A pártalapszervezetek, a pártcsoportok, a társadal­mi szervezetek szívós mun­kába kezdtek, hogy felszá­molják a bizalmatlanságot, megszüntessék az indokolat­lanul kialakult, nyomasztó légkört, de csak hosszú hó­napok után rendeződött a helyzet. Akkor amikor való­ban megbizonyosodtak a dolgozók arról, hogy a kere­setük nem csökkent, sőt emelkedett. Ez a példa is bizonyítja azt, amit a politikai, társadalmi, gazdasági vezetők igen jól ismernek a napi gyakorlatuk során, hogy minden döntés, legyen, az gazdasági jellegű is, mindenképpen politikai döntés is egyben. Éppen ezért kellőképpen elő kell készíteni, hogy a döntés után ne a negatív tényezők uralkodjanak el, hanem ép­pen fordítva. MEGYÉNK IGEN SOK üzemében rendkívül nagy fi­gyelmet fordítanak a vezetők arra, hogy a dolgozók min­denről jó előre tudjanak, lel­kesedjenek a kitűzött célo­kért, s aktív részesei, ne pe­dig passzív szemlélői legye­nek a végrehajtásnak. Az egri Finomszerelvénygyár­A sárgásvörös izzó olvadás 150 fokos höséget'áraszt, for­ró minden, forró a levegő, forró a verejtékcsepp, forró a ruha, minden izzik... Az Egri Vasöntödében vagyunk, ahol gépalkatrészeket gyár­tanak, vasúti fékpofákat és az Ózdi Kohászati Művek­nek kapcsolóhüvelyeket. Az ember nemcsak munkás A formaősszelllesztés nehéz percei: Angyalosi Imre és Alföldi András formázók erejük megfeszítésével dol­goznak — harmadik társuk, középen, figyeli, kell-c sc- segítseg...? ban például információs csa­tornák sokasága — brigád­értekezletek, termelési ta­nácskozások. pártcsoport- értekezletek, alapszervezeti taggyűlések, de írásos tájé­koztatók is, mint például a pártcsoport-híradó — szol­gálja azt a célt, hogy a mun­kások mindig napra készen tudják, hogy miképpen áll­nak a tervek teljesítésével, vagy éppen milyen új ter­méket fognak a jövőben gyártani. A döntések kellő előkészítése igaz, hogy rend­kívül 6ok időt igényel, hi­szen szinte mindenkivel sze­mélyesen kell megbeszélni a dolgokat, de a gyakorlott vezetők éppen a gyakorlat­ból tudják, hogy az előké­szítésre sem az időt, sem pe­dig az energiát nem kell sajnálni. Illetve az előkészí­tésre fordított energia bősé­gesen megtérül a végrehajtás során. Akkor, amikor nem kell senkinek sem magyaráz­ni, hogy miért éppen ezt a terméket gyártják, s miért nem másikat. Fordított eset­ben ugyanis nagyon nehéz a helyzet Mert hiába a leg­szebb terv, a legszebb el­képzelés, ha a munkások nem ismerik a lényegét, nem lelkesednek érte, akkor az egész elképzelés mit sem ér, hiszen néhány vezető önma­gában szinte semmit sem tud produkálni egy üzem­ben. Az üzemi demokrácia to­vábbi szélesítéséről éppen ezért igen sok szó esett a szocialista brigádvezetők kö­zelmúltban tartott országos tanácskozásán, s a demok­rácia jelentőségét hangsú­lyozta Kádár János és Gás­pár Sándor is. Nem véletle­Csapolás, az izzó vas közvet­len közelében: Tóth Forentin olvasztár nül. Hiszen a háború sem elsődlegesen a hátországban, hanem a frontokon dől el, ugyanúgy a termelés is a munkapadok mellett valósul meg, nem pedig a tervező-, vagy vezetői irodákban. Nem mintha az utóbbiakra nem lenne szükség, sőt nélkülöz­hetetlen színterei a terme­lés előkészítésének, de csu­pán az előkészítésének. másrészt, s erről szintén igen sok szó esett a szocialista brigádvezetők ta­nácskozásán, a termelésben közvetlenül részt vevők na­gyon sok olyan gyakorlati tapasztalatra, észrevételre tesznek szert, amire mond­juk egy mérnök — miután más a munkaköre — eleve nem tehet szert, és ezeknek a tapasztalatoknak a fel- használásával, az észszerű- 6ítésre tett javaslatok meg­valósításával lényegesen gyorsítani lehet a termelést. Nem is csupán hiba, hanem egyenesen bűn lenne lemon­dani a tapasztalatok gazdag tárházáról, illetve a tapasz­talatok hasznosításáról. Me­gyénk üzemeiben is számta­lan esetben került sor ed­dig is a munkások által fel­vetett javaslatok megvaló­sítására, az utóbbi időben különösen az anyag- és ener­giatakarékosság területén. A jelenlegi tervidőszakban megyénk gazdasági egysége­inek is lényegesen nagyobb feladatokat kell valóra vál­taniuk. mint korábban. Nö­velni kell a termelést, sok helyen meg kell változtatni a termékszerkezetet, meg kell teremteni a még haté­konyabb üzem- és munka- szervezést Mindez igen nagy feladatot ró a vezetőkre, ép­pen ezért az utóbbi időben előtérbe került a vezetők szerepe. S talán ebből adó­dik, hogy néhányan úgy vé­lekednek, hogy a vezetők fel­adatának növekedésével pár­huzamosan csökken az üze­mi demokrácia jelentősége. Pedig nem így van ez. Sőt. A jó vezető tisztában van azzal, hogy az ember nem­csak munkás, hanem véle­ményt alkotó, gondolkozó lény, sőt ezen túlmenően még apa, vagy anya, akinek a gyárkapun tül még csa­ládi élete, netalántán gond­jai is vannak. Éppen ezért ügyelni kell arra is, hogy a dolgozó közérzete jó legyen — s ehhez egyik eszköz ép­pen az üzemi demokrácia széles körű biztosítása. EGY VEZETÉSTUDO­MÁNNYAL foglalkozó könyvben helyet kapott egy japán üzem példája. Az üzem­ben minden gépre felszereltek illetve felszerelnek egy piros és egy zöld gombot. Ha a dol­gozó jól érzi magát, a gépen a zöld gomb világít. Ha nem, akkor megnyomja a piros gombot. Ebben az esetben a vezetők a dolgozót hazakül- dik, hogy intézze el az ügye­it, vagy pihenjen, ha úgy kívánja az egészsége. Mert ha valakinek rossz a közér­zete, az úgysem tud hasznos munkát végezni. Nálunk alig­ha van szükség ilyen lámpa­rendszerre, hiszen a dolgo­zókkal való törődés, az üze­mi demokrácia megvalósítá­sa mindenfajta lámparend­szernél jobb közérzetet te­remthet, és kell is hogy te­remtsen, Kaposi Levente Egy pontos mozdulat a „volánnal” és az öntőtégelyből a kokillákba omlik vörösen a vas. A nehéz kereket Tóth István irányítja megfeszített figyelemmel. És akikre ritkábban figye­lünk, pedig igen fontos a fel­adatuk: a mintakészítők... Ferber Ferenc 28 éve dolgo­zik a szakmában, és készíti nagy szakértelemmel a kö­téldob egyik darabját — fá­ból. Erről készül később az öntvényforma, „csésze” a le« endő kötéldobnak. (Fotó: Szántó György) Mimsm ei 1977. április 28., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents