Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-23 / 94. szám
VILÁG PROLET ARIAL EGYESÜLTETEK! Születésének 107. évfordulóján Koszorúzás az egri Lenin-szobornál Egy beruházás, amely példaként állhat a többi hasonló előtt: szervezettségben. minőségben, határidőben. Nem véletlenül volt tehát ünnepi a hangulat pénteken délután az Északmagyarországi Tégla és Cserépipari Vállalat mátráde- recskei gyárának új üzemcsarnokában, ahol felavatták a 150 millió forintért épült vázkerámiagyárat. Az avatö- ünnepségen a vendégek között ott volt dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, a község szülötte, Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Pápay Gyula, a megyei tanács titkára is. Ünnepi beszédet Sárosi János, építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes mondott: méltatta a kivitelezők és beruházók összefogását, az eredményes munkát, amely egy korszerű létesítménnyel gazdagította az építőanyag-ipart Az új üzem évi 38 millió kisméretű téglaegységnek megfelelő mennyiségű vázkerámiaelemet gyárt a gépsorok irányítását a két műszakban mindössze 32 ember végzi. Jellemzi a különbséget, hogy' a mellette dolgozó hagyományos üzemben 180 ember összesen 26 millió kisméretű téglaegységet készít el ugyanennyi idő alatt. A beruházáson legeredményesebben dolgozóknak Andra- sovszky György, a Tégla-és Cserépipari Tröszt vezérigazgatója, illetve Bakonyi Tibor, az Észak-magyarországi Tégla és Cserépipari Vállalat igazgatója adott át kitüntetéseket. öten kapták meg az építőipar kiváló dolgozója kitüntetést, 15-en pedig a vállalat kiváló dolgozója címet Varga Lajos, a kivitelező Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igazgatója szintén kitüntetéseket adott át az építkezésen legjobban dolgozóknak. Panyik Sándor, a mátrade- recskei gyár igazgatója azzal áz ígérettel yptte át az •új üzemet,, hogy abban a lehető legnagyobb hatékonysággal termelnek, jó minőségű építőanyaggal látják el a családi házak, lakások építőit. Az avatás jelképeként dr. Faluvégi Lajo6 vágta el az üzem bejáratánál kifeszített szalagot. Ezután a vendégek termelés közben is megtekintették az új üzemet. Tanácselnöki értekezlet a Parlamentben Dr. Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével pénteken a Parlamentben értekezletet tartottak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök Az ülésen — amelyen részt vett Borbándi János miniszterelnök-helyettes is — dr. Sághy Vilmos miniszter számolt be a belkereskedelem helyzetéről. Egyebek közt elmondta, hogy tavaly a bolti kiskereskedelmi hálózat mintegy 167 ezer, a vendéglátóipar pedig 57 ezer négyzetméterrel gyarapodott, s összesen 1200 új szállodai helyet létesítettek. 1976-ban készült el például a Skála Áruház, az óbudai bevásárló központ, a déli pályaudvari szövetkezeti ABC- áruház, a Hilton Szálló, a pécsi áruház, a mátrafüredi Avar Szálloda és a veszprémi nagy önkiszolgáló étterem. Javultak a nagykereskedelem raktározási körülményei is: átadták rendeltetésének a győri és a szegedi raktárakat, s befejeződött a budaörsi raktár építésének első üteme. Az idén 8,5 százalékos forgalomnövekedéssel számolnak. A fő törekvés, hogy a lakosságnak nyújtott szolgáltatások és az áruellátás , kiegyensúlyozott az élelmiszerekből a tavalyinál jobt legyen. Ezt követően dr. Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke egyházpolitikai kérdésekről tájékoztatta az értekezlet részvevőit (MTI) A megye kommunistáinak nevében Schmidt Rezső. Virág Károly és Lezsák László helyezte el a megemlékezés koszorúját az egri Lenin-szobor talapzatán (Fotó: Szántó György) Százhét esztendővel ezelőtt. 1870. április 22-én született Szimbirszkben, a mai Uljanovszkban az emberiség legnagyobb szocialista gondolkodója, Vlagyimir Iljics Lenin. Mint annyi helyen a világon, Egerben is megemlékeztek a Szovjetunió Kommunista Pártja, illetve az első szocialista állam megalapítójáról. születésének évfordulójáról. A nemzetközi munkásmozgalom élharcosának szobrát pénteken délután koszorúzták meg a megye- székhelyen. A megye kommunistáinak nevében Virág Károly, a megyed pártbizottság titkára, Schmidt Rezső, az egri városi pártbizottság első titkára és Lezsák László, az egri járási pártbizottság osztályvezetője helyezte el az emlékezés koszorúját a szobor talapzatánál. Az államigazgatási szervek, s a tanácsi apparátus koszorúját dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Varga János, az egri városi tanács elnöke, valamint dr. Lupták Zoltán, az egri járási hivatal elnökhelyettese kísérte a talapzathoz. A megye ifjúkommunistái nevében Kiss Sándor, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Szántó Márton, az egri városi KISZ-bizotts R munkatársa és Kiss Barnabás, az egri járási KISZ-bi- zottság titkára koszorúzott. A szervezett dolgozók koszorúját Dorkó József, az SZMT vezető titkára, Farkas Sándor, az SZMT titkára, Bukta Tibor, a közalkalmazottak szakszervezetének megyei titkára, illetve Orosz Lászióné, az SZMT ifjúkommunistáinak titkára helyezte el. A Hazafias Népfront nevében Jenei János megyei titkárhelyettes, Kovács András, a megyei népfrontbizottság tagja és Veres István városi titkár koszorúzott. A fegyveres testületek képviseletében Darida Mihály, Kovács László és Palásti József tisztelgett a vörösmárványból készült szobor talapzatánál. A koszorúzás) ünnepség — amelyen á megyeszékhely dolgozóinak, az ifjúkommunistáknak és a diáktársadalomnak mintegy, kétezres, .tömege vett részt — az Inter« nacionálé hangjaival ért vév get. Kiváló propagandistákat tüntettek ki Lenin születésének évfordulóján Hetedszer kiváló az Egri Dohánygyár hez viszonyítva közel hétszázalékos volt. Az eredményes gazdálkodást mi sem bizonyítja jobban, minthogy a gyár 73 milliós nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt. Az igazgató részletesen beszélt az üzemi demokrácia fejlődéséről, s arról a rendkívül fontos példamutató munkáról, amellyel a szocialista brigádok jelentősen hozzájárultak a vállalat eredményeihez. Megemlítette, hogy az Egri Dohánygyárnak 17 olyan brigádja van, amely már elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet, öten a szakma kiváló brigádja kitüntetés tulajdonosai, egyik brigádjuk Allami-dijas, egy pedig a Népköztársaság kiváló brigádja kitüntető címet nyerte el. A szép eredmények mellett megemlítette, hogy még mindig nagynak mondható a munkaerő-vándorlás és a három műszakos megoldáson egyenlőre nem tudnak változtatni, mert csak így lehet kielégíteni a piaci igényeket. Dr. Domán László megköszönte a vállalat minden dolgozójának áldozatos munkáját és a kollektíva nevében ‘géretet tett, hogy továbbra ■'s méltóak lesznek a kiváló ’általat címre. Ezután dr. Dabrónaki Gyula emelkedett szólásra, aki személyes tapasztalatairól Dr. Domán László a kitüntető oklevéllel (Fotó: Szántó György) vezérigazgatója gratulált az Egri Dohánygyárnak a szinte páratlan sikersorozathoz, majd Farkasdi Gyula Budai Mihály gépkezelőnek, Csáki István csoportvezetőnek, Szijjártó Gyuláné munkairányi tónak és dr. Polgáry László munkaügyi osztályvezetőnek az élelmiszer- ipar kiváló dolgozója kitüntetést adományozta. Az Egri Dohánygyárban 71-en részesültek kiváló dolgozó kitüntetésben és heten kaptak kü- lönjutalmat. Ismét kiváló vállalat ünnepségre gyűltek Ö6sze pénteken délután az Egri Dohánygyár dolgozói az üzem kultúrtermében, ahol Molnár Jenő, a dohánygyári pártvezetőség tagja, köszöntötte a megjelent vendégeket, a gyár munkásait, szocialista brigádjait. Az ünnepi tanácskozáson megjelent dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, az MSZMP KB tagja, a KNEB és az ÉDOSZ elnöke, Barta Lajos, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Hányó Gyula, a Szak- szervezetek Országos Tanácsának osztályvezető-helyet* tese, Farkasdi Gyula, a MÉM főosztályvezető-helyettese. A kiváló vállalati ünnepségen részt vettek a megye, illetve a megyeszékhely társadalmi és pártszerveinek, KISZ- szervezetének vezetői, valamint a Heves megyei élelmi- szeripari üzemek igazgatói. Dr. Domán László, az Egri Dohánygyár igazgatója ismertette a vállalat elmúlt évi tevékenységét, elmondva, hogy 1976-ban a termelés szerkezete tovább korszerű Sődött. javult a létszámgazdálkodás. a dolgozók jőve delmét a tervezettnél nagyobb mértékben tudták növelni, így a jövedelemnöve- £ |teclés 1976-ban az előző évibeszélt, hiszen 25 éve ismeri, figyelemmel kíséri az egri gyár munkáját Meleg szavak kíséretében adta át. a gyár igazgatójának a kiváló vállalati cím elnyeréséről szóló oklevelet Örömmel nyújtotta át az Irinyi János szocialista brigádnak a Szakma kiváló brigádja kitüntetést, melyet Tarnóczi Tibor, a szocialista brigád tagja vett át az államtitkártól. Dr. Móger János, a Dohányipari Vállalatok Trösztjének Lenin születésének 107. évfordulója alkalmából pénteken, az MSZMP Központi Bizottságának székházában kitüntetéseket adtak át a lenini eszmék terjesztésében kiemelkedő eredményt elért pártpropagandistáknak. Az ünnepségen, amelyen részt vettek a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai, a központi pártintézmények vezetői — Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet Rámutatott: A szovjet állam megalapítója korunk új típusú forradalmi politikusa volt, aki a gyakorlatban mutatta meg, hogyan kell a marxista politikát és ideológiát terjes ztenL A leninizmus érvényesülése pártunk politikájában mindenekelőtt a kommunizmus, a szocializmus általános és alapvető céljainak, valamint a nemzeti fejlődés sajátosságainak összehangolását, együttes alkalmazását, figyelembevételét jelenti. Pártunk tapasztalatai minden tekintetben alátámasztják Lenin ezen alapvető tanításának, marxista—leninista politikánk alapállását meghatározó felfogásának mélységesen igaz voltát. Győri Imre a továbbiak'-' ban szólt arról, hogy a marxista-leninista mű-* vcltség fejlesztésében kulcsszerepük van a pro" pagandistáknak. Példaadásuk, elkötelezettségük, meggyőző fellépésük nagy hatással van a oárr, tagságára, s ez a hatás társadalmunkra is kisugárzik. — A párt egész tevékenységében szilárdan támaszkodik a propagandisták munkájára — mondotta. — Propagandánk helyes úton jár. eddig is nagy eredményedet ért el, amiért a Központi Bizottság személy szerint minden propagandistának köszönetét fejezi ki. Ezt követően Győri .mre állami kitüntetéseket és a Központi Bizottság által újonnan alapított Len . emlékplaketteket adott át. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült dr. Kamódy Miklós, a Miskolci Postaigazgatóság osztályvezetője, Pollá k Andor, a Tolnaszöv igazgatója, dr. Siklós Aladár, nyugdíjas kórházi főorvos. Szabó József, a barcsi MÁV-állo- más főnöke, Varga Pál la- tárőr ezredes és Vass Erv.őnc rendőr alezredes. Tizenegyen kapták a Munka Érdemrend ezüst, heten pedig bronz :o- kozatát. A Központi Bizo*t» ság 125 propagandistát részesített a Leniri-emiét^wa. kelt kitüntetésben. Gyárat avattak Mátraderecskén A vendégek megtekintették az új gyárat (Fotó: Perl Márton)