Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-17 / 89. szám

A távbeszélés távlatai Svájci nyilvános telefon, amelyről — megfelelő mennyiségű pénzdarabbal „táplálva” — bármilyen távhívást kezdemé­nyezni lehet Ma már természetes, hogy ha az embernek valami sür­gős elintéznivalója van, egy­szerűen felemeli a telefon- kagylót, és feltárcsáz' néhány számjegyet. Már az is nagy kényelmet jelent, amikor egy- egy városon belül élhetünk ezzel a lehetőséggel. Még nagyszerűbb dolog, hogy ma már más városok, más or­szágok telefonállomásaival is pillanatokon belül kap­csolatba léphetünk, egysze­rű tárcsázás útján. TETSZŐLEGES tavvalasztás Nagyot kellett fejlődnie a távbeszélő-technikának, hogy ez lehetővé váljék. A távválasztás megteremtésé­nek feltétele a minél töké­letesebb automatizáció volt. Mindenekelőtt fel kellett számolni a régi kézikapcso­lású központokat, de még a gyakran javításra szoruló, viszonylag. lassan, lépésen­ként működő ún. rotary- rendszerű telefonközponto­kat is. Helyettük crossbar­rendszerű központok és al­központok hálózatát kellett kiépíteni. A crossbar-rendszer lénye­gét elárulja az elnevezése (a cross angol szó keresztezést, a bar szó pedig rudat jelent). A készüléket minimális moz­gással dolgozó kapcsológép­nek tekinthetjük. Az elek­tromágnessel működtetett rudak rácsszerűen, egymásra merőlegesen helyezkednek el. Az összeköttetést több kapcsológépen két működés­be hozott rúd keresztezési pontjának az érintkezése hozza létre. A crossbar-rend­szerű kapcsológép két nagy előnye: rendkívül megbízha­tó, és gyors működésű (a másodperc huszadrésze alatt végez kapcsolást). É speciális automata köz­pontokkal elößzör több nagy vidéki városunkat látták el, majd a budapesti központok­ban is elkezdték a berende­zések cseréjét. A munka elő­rehaladtával egyre nőtt azok­nak az állomásoknak a szá­ma, amelyeket bekapcsolhat­tak a távhívó hálózatba. MEGSZÁMLÁLT percek Ezzel párhuzamosan azon­ban meg kellett oldani egy lényeges feladatot, először is Budapesten: át kellett térni az automatikus időszámlá­lásra. Erre azért volt szük­ség, mert automatikus távhí­vás esetén az interurbán vo­nalból kiiktatódik az a sze­mély, aki korábban a kap­csolást létrehozta és elszá­molás céljából a beszélgetés időtartamát feljegyezte. Az időszámlálás bevezetése egy­ben arra igyekezett rászok­tatni a helyközi beszélgető­ket, hogy „spórolósabban” társalogjanak. A cél az volt, hogy a táv­hívó hálózatunkba bekap­csolódó belföldi és külföldi telefonálók minél kevesebb­szer kapjanak foglaltsági jel­zést Ilyenkor ugyanis a gé­pek felépítik a kapcsolást, vonalat foglalnak le, de nem jöhet létre a beszélgetés, mert az automatákra nem lehet rábízni a bontást. Az automatikus időszám­lálás bevezetése végső soron azt eredményezte, hogy Bu­dapesten napközben 3, az esti és éjszakai órákban 6 percenként ugrik egyet a számláló és „számít fel" 1 forintot. A vidéket pedig három díjövezetre osztották fel, s az oda tartozó állomá­sokkal való beszélgetéskor 40, 20 és 15 másodpercen­ként ugrik egyet a számláló. Ugyanezt a rendszert a kül­földi összeköttetések viszony­latában is megvalósították, persze jóval magasabb tari­fával. ÚTON A VILÄG- TAVVALASZTAS FELÉ Az 1937-es nemzetközi sta­tisztikák szerint abban az év­ben mintegy 40 millió tele­fonelőfizető volt a földkerek­ségen. Számuk 1970-re 255 millióra növekedett, ma pe­dig már megközelíti a 300 milliót. A végső cél at lenbe, ‘ hogy a világ bármelyik tele­fonállomása automatikusan kapcsolatba léphessen bár­melyik másikkal. Ehhez mindenekelőtt az egyes or­szágokon belül kell megvaló­sítani a teljes távválasztó rendszert. Ezt eddig csak nagyon kevés országban tud­ták megoldani. Azt viszont máris elérték, hogy a földke­rekség telefonjainak 95 szá­zaléka valamilyen automata központhoz csatlakozik. A világtávválasztás meg­valósulásáig még sokféle akadályt le kell küzdeni. Legfontosabb közülük az egységes telefonszám-rend- szer megteremtése. A Nemr zetközi Távközlési Unió (ITU) 1961. óta dolgozik a telefon-világhálózat auto­matizálásának tervén. Ki­dolgozott egy nemzetközi te- lefonszám-rendszert, amelyet 2000-ig a világ minden távbe­szélő hálózattal rendelkező országában bevezetnek. A vi- lágtelefonszám 13—19 jegyű lesz. Az automatizált világ­telefon terve kilenc földrajzi térségre osztja fel a világot. Ezek mindegyikének saját ii-ányítószáma lesz. A tárcsázás VÉGNAPJAI Ha a telefon csak beszél­getésre szolgálna, fejlődése akkor is megállíthatatlan lenne. De egyre gyakrabban fog adatokat továbbítani a számítógépekhez a telefon- vonal, s később a hangokon, jeleken kívül képeket is. Mindez tovább fokozza a je­lentőségét. A tárcsát nyomógombok fogják felváltani, s ezzel meggyorsul májjá a hívás művelete, csökkennek a hi­balehetőségek. A készüléke­ket el fogják látni olyan szerkezettel, amely mindad­dig automatikusan hívja majd a foglalt számot, míg az jelentkezik. Beszélgetés közben a telefon jelezni fog­ja, ha a beszélőt más is hívja. Ekkor félbeszakíthatja a tár­salgást, beszélhet a másik hí­vóval is, majd folytathatja az első beszélgetést. Lehet­séges lesz a hívásoknak egy másik számra való átkapcso­lása is, ha valaki egy megfe­lelő kódot továbbít majd a telefonközponthoz. , B. I. KARÁCSONDI IMRE: Utak Útjaim: akár a föld üzenetét tudó gubancos gyökér... indulok belehelt ablaké indulok belehellt ablaké napjaidba, őszi reggel! hazahozni világgá dermedt szobám falai közé Mindig valamit... Megszorított kezek erejét. Pillantások tüzét, Távoli szerelmek égbevető éjszakáit, Utak széléről érclzmú kalapácsütéseket. Vándorlásaim segítenek Egyre magammá lennem Útjaim elvezetnek, és útjaim térítenek vissza... Mert ki utazott, és vissza nem tért, sohasem az Az ember!!! De ki Fává akar érni. Gyökerek nélkül hogyan lehet?! ANTALFY ISTVÁN: A tavasz lépcsőin Itt csapdos a víz ki a partra. Elmossa, s messze viszi hajdani rongyait ósdi teleknek. Fény, fény, fény! Tavaszarcú! Fény, fény, fény! Ha lelépsz trónodról, ide lépj. Majd vállald ívét én takarom be rímnélküli sorokkal, a lét tárgyi valóságába merülve, nem keseregve, nem is keresem már rég kihagyott szavak, álmok ízét. Számomra ez a part, ez a lépcső zárt rendjébe vonul a világnak, s utam is, új tavasz útjain, immár' BALOGH ATTILA: Apám Humorszolgálat — Tegnap igazén szörnyű álmom volt. Azt álmodtam, hogy agyonlőttek. Amikor felébredtem, belenéztem a tükörbe s láttam, hogy a fe­jemen egy hatalmas fekete lyuk tátong. — Na é6 azután? — A lyuk azonnal eltűnt, amint becsuktam a számat­★ Meckmeier 'szaunába viszi a családját. Még a kis Sonja is velük tarthat. Hazafelé a kislány megkérdi a mamá­ját: — Mondd, anyu, te tudtad, hogy az apu fiú? ★ Rösnerné felkeresi a há­zassági tanácsadót: — A férjem minden szok­nya után szalad. Hogyan szoktathatnám le erről: — Rendkívül egyszerűen. Küldje el egyedül nyaralni Skóciába! ★ — A teknősbéka. amelyet tegnap adott el nekem,, még az este elpusztult. Pedig ön azt állította, hogy egy ilyen állat 300 évig is elél. • — Hát, drága uram, úgy látszik, tegnap telt le az a 300 év. •ár — Mindig szidsz a szóra­kozottságomért — vetette szemére feleségének a pro­fesszor — látod, ma nem fe­lejtettem el hazahozni az er­nyőt az egyetemről! — Igen, drágám, de ma el se vitted! ★ Egy kisdiák a következő levelet írja a neves írónak: „Legutóbbi házi feladatom­ban azt írtam, hogy ön a kedvenc íróm. Kérem, sorol­jon fel hét okot, hogy miért”. ★ * Fritz betér törzsvendéglő­jébe és rántott szeletet kér. Később, amikor fizetni akar, a pincér megkérdi: . — Volt egy bécsi szelet..;' és mi még? — Éhség — hangzik Fritz őszinte válasza. ^ _ ■ .....' • Indulok hát, . Üt-gyökereim Kísértenek! Itt zötyög a szekér képzelt utakon, ne hagyd el Magyarországot, ez a hazád! Itt muzsikáltál nőtestű-rózsáknak, itt emeltél vályogból hazát, nyolc gyermeknek. Mit akarsz még? Hegedűink is ide szoktak, te tudod jól, hogy az ember a legtökéletesebb hangszer, hát azért dédelgetted a lánggá melegedett hamut nótáiddal,; hogy gyerekeink ne fázzanak. 0 4J 0 ;0 01 4-> 0 > ■ mmm v < koloszAr gAbor: Csuklós kutyák Szemérmes rü­gyekkel ingerkedett a tavaszi szellő. Ha­zafelé tartott a há­zaspár. Félúton be­tértek az óvodába, hogy kései szerelmük gyümölcsét, kislá­nyukat a további óvástól megszabadít­sák. Immár hárman folytatták útjukat a kanyargós úton. Az egyik kanyar tisztást vágott le a sorakozó házak előtt. Két kutya . kergette egymást a még töré­keny pázsiton. Az mindjárt látszott, hogy nem csak úgy kutyafuttában ker- getőznek. Bizony szi­matot kaptak, a ta­vasz mámoros-köny- nyü illatát, és a két kutya hirtelen egy nagy kutya lett. — A kutyafáját! — mordult félhangosan a férfi. S ezt a vár­ható kérdéstől való félelmében tette. Amitől tartott, for­mát nyert a lányka pici, de — máskor mindig dicsért — fo­gékony agyában. Amit az emberi kul­túra gazdag tárházá­ból eddig merített, elegendő volt, hogy a kérdést világosan, jól érthetően feltegye. Máris kiröppent csü- csöri száján, mely nemrégen még dur­cásan birkózott az uzsonnamorzsákat leradjrozó zsebken­dővel. — Afit csinálnak a kutyák? — És hogy a kérdést nyomatéko­sabbá tegye, hozzá- toldott, egy elnyúj­tott „hm”-öt is, ami azt jelentette, hogy nem tágít, és kész újból kérdezni. Mi­vel a szülők ismerték Freud Zsiga műveit a nemiségről, az ő vi­gyázó szelleme szel­lemében válaszoltak. Szabad képzettársí­tással próbálták he­lyes megvilágításba helyezni természet és ember, technika és természet szoros ösz- szefonódását. A mélylélektani kuta­tások eredményei ad­ták az anya szájába a mindenre körülte­kintő szavakat: — Csuklós kutyák, kislányom. — Az apának csak egy „igen’’-re futotta, amit felesége monda­tára akasztott sietve. Ahogy a kislány tánclépésben von­szolta őket, gondola­tai is úgy rángatóz­tak: hol szülőfalujá­ba rándult, ott nagy pofonnal zavarták el a karám mellől, ha a lovak szerelmeske­dését leste, hol meg könyvek fölött gör­nyedt: gyermekkori szexualitás, elfojtott nemi ösztönök, gyer­meklélektan... és kavarogtak fejében a szexuális élet betűk­be kövült útvesztői. Sehogy sem tudta el­dönteni, mi a helye­sebb. ha befogja a lánya száját-szemét, ami fojtás a nemi ösztönök puskaporos hordójára, vagy a ki­tárulkozó természet eme váratlan nyílá­sát a „virág-méh” is­kolapéldával ma­gyarázza a zsenge nemiség második fe­lének első harmadá­ban levő teremt­ménynek. A szóban forgó kutyák, mive7 a kultúra képviselői nem dobálták őket kővel, sem husáng nem dagasztotta tiá­wwwwwwv\ vvvww tukat, tovább termé- szeteskedtek, és nem úgy érezték a helyzet forróságát, ahogy a természet társadalomba tömö­rült képviselői. A házaspár izgal­ma és felháborodása érthető, mert ez idő tájt a nyilvános, ut­cán űzött szerelem csak abban az eset­ben volt megenged­hető, ha a nap már hivatalosan is lenyu­godott: az időpontot a helyi újság percnyi pontossággal közli (hátoldal, jobbra fent) továbbá, ha a szóban forgó hely­nek, legyen az az északi, vagy a déli féltekén, megvilágí­tott erőssége nem ha­ladja meg az általá­nos utcai világítás lux-értékét. Mivel ezek a feltételek az út által leszelt tisz­táson egyáltalán nem tudtak megvalósulni, most már teljesen érthető a megrökö­nyödés. Azt ugye meg kell említeni, hogy nem gyökerezett földbe a lábuk, hanem hősie­sen továbbmentek, mintha mi sem tör­tént volna. Közben a férfit már gyakorlati gon­dok rágták. Műszaki ember lévén, tudta, hogy a kör íve és su­gara közötti egyenes arány e nagy kanyar­nál jó hosszú ívet ad, s ha az íven marad­nak, a kislány *N»^/VVVVVVVNA/V>AAAA/V>AA/\A/\AAAAA/VAAAAA/VV\AA/\AAA/V\A/\AA/V\AAi*AA/NAAA/VVV^AA*AAAA/NAAA**^AAAAA***Art Jód...(!?) A címbeli szót a halogé­nek közé tartozó sötét ibo­lyaszínű, csaknem fekete, fémesen csillogó, kristályos szerkezetű kémiai elem meg­nevezésére használjuk fel. Tipikusan nemzetközi szó. Az egyes nemzeti nyelvek­ben, így a magyarban is egész szócsalád alakult ki kö­rülötte. A leggyakrabban, ezeket a szóalakokat hasz­náljuk: jódos, jödoz, jódát (a jódsav sója), jódtinktura (a jód alkoholos oldata), jódiz- mus: jódmérgezés, jódoldat, jódkúra, jódfürdő stb. Ebben a rövid köziemé- * nyűnkben egyrészt arról szó- lünk, hogyan alakult ki ez a megnevezés, másrészt arra a jelenségre hfvjük fel a fi­gyelmet, hogy napjainkban ez ä fiem éppen'lírali foga­lom, illetőleg szóalak egyre ~ gyakrabban válik’ szerves verselemmé is. A jód megnevezés alap­eleme görög eredetű. A tu­dománytörténet azt tanítja, hogy J. L. Gay-Lussac francia kémikus a görög jo- dész szóból vonta el. Ennek jelentése: ibolyaszínű. A fel­hevített jód valóban ibolya­színű gőzzé alakul át, s ez a folyamat az elnevezés alapja. A nem szerencsés magyaritá- 6i kísérlet, az iblany szóalak is ilyen szemléleti alapon te­remtődött meg. Ez a, csak egyes számban, használható jód szóalak ma már köznyelvi értékű: a tár­sadalom minden rétege is­meri és használja. Űjabban gondolati és hangulati hátte­re egyre tágul, s nagyon vál­tozatos versbeli helyzetekben felerősödik atmoszférate­remtő ereje. Szabó Magda Bárány című költeményében ez az elnevezés alkalmas a leírás hitelességének biztosí­tására: „Jód lepte el a lágy fehéret/ hasam hullámzó fel­színén". A kórház, a műtő. az operáció képzetét felidéző verssorokban is kulcsszere­pet vállal szavunk: „Kórház­ban járva/ búcsúzunk,/ ami utánunk leng:/ kloroform, éter, jód szaga” (Devecserí Gábor: Függöny). — „A jód­tól vörös-sárga bőr/ szétnyílt” (Jobbágy Károly: Műtőben)* — „Kis szekrényemen sora­koznak,/ és seregszemlét tar­tok én:/ Lázmérő, jódos géz­tekercsek,/ kininporok és di- galén” (Dsida Jenő: Június): Hogy kifejező költői ha­sonlat felépítésére is alkal­mas szavunk, bizonyítja Gyurkovics Tibor Köszönöm című alkotásának ez a rész­lete: „Köszönöm. ../• Hogy vergődtem baromimód,? marta testemet, mint a jódi Köszönöm, hogy szerethet­tem.” Dr. Bakos József amugyis tag látószö­ge sokáig képes a szemrontó eseményt befogadni. Gyorsan felidézte a kör kép­leteit, és azonnal rá­döbbent, hogy hibát követtek el, mert egy szelővel a távolság lényegesen csökkent volna az útkanyar kezdete és vége kö­zött. Már-már meg­szidta magát, mikor eszébe ötlött a szelő és körív között tor­nyosuló „magasság”. Nem kell részletez­nem, mennyire örült, hogy nem vezette tévútra kis családját. Ez ugyanis premier- planba hozta volna azt, ami az útról bar­na folt volt. Tehát a férfi boldog volt, hogy nem tértek le a rendes útról, s az enyhe fejbólintás, csöppnyi mosollyal, a matematika min­denhatóságának szólt. Eközben az asz- szony idegesen várta a következő kérdést. De a kislány vidá­man ugrált karjaik közt, hintázott, cso­szogott, kacsázott, és semmi hajlandóságot nem mutatott kérde­zésre. Az asszonyt ez módfelett nyugtalan­ná tette, ugyanis há­romtól ötig egymásba függő kérdés alatt szokott a gyermek hallgatásig fáradni. Várta a „mitől, mi­ért, hogyan csukló­nak?” mintasoroza­tot. Még feszülten várt, de rekeszizma nem bírta tovább, görcsösen összehúzó­dott, és csuklani kez­dett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents