Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-25 / 71. szám
Tavaszi szünei az iskolákban Hajósképzés Vajon eszébe jutott-e már valakinek, hogy sajnálja a laktanya fáit? Vaskosak, — tehát rég élnek, egészségesek, — tehát még sokáig. És mindvégig a laktanyában. Kimenő, szabadság nélkül. Várják a kiszáradást. Én sokszor megnéztem ma. gamnak egy sudár fát. Milyen fa volt? — tőlem ne kérdezzék. Sejtelmem sincs. Csak azt tudom, hogy ott áll szegény az ügyeletes tiszti iroda előtt. Mint századügyeletes igen gyakran találkoztam vele, méghozzá közelről, mert én az első századnál voltam, ezért eligazításon a sor jobb szélén kellett áll— nőm, vagyis a legközelebb hozzá. Nappal nemigen tudtam rá figyelni, általában csak éjszaka vettem észre, hogy ő is ott áll a takarodó utáni eligazításon. Néha rásandítottam akkor is, amikor beszélt hozzánk az ügyeletes tiszt. Egy éjjel úgy éreztem, vitamindús a levegő. Meleg, fiatal nyár volt, és visszahoz- hatatlan. A Balatonnál sokan éppen a túlsó part fényeit figyelték, mások pedig meztelenül fürödtek és szeretkeztek a vízben. A Mátrában egy koedukált, félrészeg és boldog társaság gyalogolt az erdei úton Mátraházáról — ahol tízkor bezárt a Sport — Galyatetőre, ahol éppen nyaraltak, vagy dolgoztak. Pesten a Pipacs húsz perce nyitott, úgyhogy javában gyűlt a közönség, az asztaloknak legalább a fele már foglalt volt, a zenekar játszotta, hogy „Mi van még, ha nem szeretsz te már?” A Keleti pályaudvarról épp indult a Cracowia-expressz, magyarok mentek túrára, meg lengyelek indultak hazafelé a néhány hetes nyaralásból ... Az ügyeletes tiszt kilépett az ajtón. — Belszolgálat, vigyázz! — ordítottam el magam, mert jelenteni az első század ügyeletesének kellett. Az őrnagy tisztelegve végighallgatott, aztán levette a kezét és ellépett az ügyeletesek sora előtt. — Kinél. van probléma? örültünk, hogy nem kell külön-külön jelentenünk, mert szerettünk volna minél előbb lefeküdni. Problémát senki nem jelentett. — Bejött mindenki? — kérdezte az őrnagy és sorra az arcunkba nézett. — Be. Be. Be — mondták egy páran. — Mert maguk is tudják, hogy jobb azt jelenteni! — folytatta az őrnagy és hátra tett kézzel sétálni kezdett előttünk. — Nem tudhatjuk, hogy ki miért késik. Elért a fáig, megfordult, s tovább beszélt. — Lehet, hogy a vonata késik, telefonál nekünk, mi meg azt látjuk, hogy az ügye. letes nem jelentette. Kész a lebukás. Üjabb fordulás, ránk nézett. Senki nem szólt. — Na meg lehet az is, hogy nőnél van — folytatta a tiszt. — Ugye, javába’ fekszenek ... Visszafojtott moraj futott végig a sorunkon. — ... hazajön a férj ... Itt megállt, szembefordult velünk. — ...ő meg ijedtébe’ ki. mászik az ablakon. Ügy pucéran. Sorunkban csönd. — Ugye, elfárad vagy elszédül ... és leesik az emeletről — ekkor az őrnagy teste előredőlt, de mielőtt elesett volna, lábával kilépett, s megtámasztotta magát; ezzel a mozdulattal mintegy illusztrálandó a leesést Valamennyien hangosan felnevettünk. — És reggel1 ott találják holtan! — kiabálta a tiszt. Háta mögött volt a villany- körte, ezért csak homályosan láttuk az arcát. Mi rendes gyereknek tartottuk. A mi zászlóaljunknál volt az aknavető üteg parancsnoka.1 Márpedig, aki ötvenéves őrnagy létére csak ütegparancsnok, abból már aligha lesz több. így hát nem is nagyon erőlködött; az ütegénél néha rendezett egy nagyjelenetet, az egy pár hónapig elég volt. Mivelünk nem kötekedett. — Eligazítással végeztem! — kiáltotta megkeményedett arccal, s feszesen tisztelgett. Mi is a sapkánkhoz rántott tűk a kezünket. Még ma is a fülemben van az ezután következő jobbra át és az erőteljes kilépés zaja. E kilépés pillanatában még láttam a fát, utána jobbra kanyarodtunk, és nekem vezényelni kellett: — Kettes oszlop! Egy-keU tő-egy! Ez az éjszaka jut eszembe; amikor a laktanya fáira, a katonafákra gondolok. A Balaton körül egyre kevesebb fény világított; a mátrai társaság fáradni kezdett, s mind ritkábban szóltak; közel járt már Gödöllőhöz a Cracowia-expressz, és első szünetét tartotta a Pipacs bár zenekara. Én meg csak számoltam , bele az éjszakába, miközben ■ álmosan a körletek felé tartottunk, hogy ott ruhástól dőljünk az ágyra. — Egy-kettő-egy! Egy-keU tő-egyi , Április 5-én kezdődik és 13-án fejeződik be a tavaszi szünet az általános iskolák több mint egymillió és a kö. zépiskolák 202 000 diákjának. A szünet utáni első tanítási nap április 14-e, csütörtök. Ami a tanév további menetrendjét illeti: az általános iskolákban a tanítás június 4-én, szombaton fejeződik be. A középiskolák több mint 48 ezer érettségi előtt álló diákjának az utolsó tanítási nap május 14-e, szombat lesz. Az I—II—III. osztályosok még egy további hónapot járnak iskolába, s a tanítás számukra június 11-én, szombaton ér véget. A középiskolák nappali tagozatos tanulóinak írásbeli érettségi vizsgái május 16-án kezdődnek és a hét végével zárulnak. A gimnáziumokban a magyart, majd a matematikát, a szakközépiskolákban pedig a magyart és a szakmai tárgyat követi a többi tárgy írásbeli érettségi vizsgája. A közös írásbeli érettségifelvételi vizsgák május 23- án, 24-én zajlanak le. Az idén is — a tavalyihoz hasonlóan — matematikából, fizikából és biológiából tehetnek közös írásbelit a diákok, A középiskolások szóbeli érettségi vizsgáit az iskolákban az érvényes rendelkezések értelmében június 9-én megkezdhetik, a legtöbb középiskolában azonban várhatóan az első vizsganap június 13-a, hétfő lesz. A Lékai János Hajózási Szakközépiskolában nappali tagozaton 357, levelező tago" zaton 220 hallgató sajátítja el a hajózási ismereteket, a hajócpítést, a hajógéptant, rádiózást. A korszerűen felszerelt nyelvi laboratóriumban orosz, angol és német nyelvet tanulnak. A kézfogás elmarad Világszerte sokat tettünk már a nők egyenjogúságáért, hazánkban az utóbbi években többet, mint bármikor azelőtt. A béregyenlőség, a vezetői állások nőkkel való betöltése, a munkában való megbecsülés mind-mind olyan mérföldkövek, amelyek már mutatják, hogy nemcsak teszünk, de eredménnyel harcolunk is a nők egyenjogúságáért. — Mi erről a véleménye? — Tudja, mi férfiak valóban komolyan vesszük ezt az ügyet 1 Legalábbis a mi üzemünkben feltétlenül. A párt-, a szakszervezet, kényesen ügyelnek arra, hogy a nők az élet minden területén elfoglalják az őket megillető helyet. Szerencsére a gyengébb nem harcol is jogaiért és szóvá tesznek minden egyenjogúságot sértő intézkedést. — És a családokban? — Ott még nincs egyenjogúság, legalábbis nem mindenütt, pontosabban a legtöbb helyen maradt minden a régiben. A nő, a feleség munka után rohan a gyerekekért, a férfi meccsre megy, sörözni, tekézni indul, vagy éppen „fontos ügyben” elmegy valamit megbeszélni a barátjához. — Megbecsülik-e a nők egymást? — Látja, ez a gyenge pont! A múltkorban egy női csoportvezetőt akartunk beállítani a többségében női brigádba. — Sikerült? — Nehezen! Az asszonyok, lányok legtöbbje így vélekedett: — Nekünk férfi csoportvezető kell! És ha nekünk, nőknek ez á véleményünk, akkor a férfiak miért erősködnek? Végül is, szívós felvilágosító munkát kellett nekünk, férfivezetőknek végeznünk, hogy — az egyébként igen deréké szorgalmas, okos, köztiszteletben élő elvtársnőt — egyetértéssel vezetői posztra tehessük. — Mi a véleménye a külsőségekről? Nevet és kapásból példákat sorol: — Figyelje csak meg. Mondjuk, öten állnak a szobában, közülük kettő nő. Bejön egy férfi és kezet fog a férfiakkal. A nőkkel nem! Ez sok helyen még így természetes. A nőknek fel sem tűnik! — Szóval, még mindig ilyenek vagyunk? Legyint, és tovább folytatja példáit: — Azt ne gondolja, hogy a nőknél jobb a helyzet. Ä napokban az egyik irodában hasonló összetételben beszélgettünk. Bejött egy más munkahelyen dolgozó nő, kedvesen üdvözölte a férfiakat, kezet fogott velünk, de a hölgyekkel nem. — Megsértődtek-e a kartársnők? — Azt ne gondolja! Természetesnek vették. Fel sem tűnt nekik! — Nem azért-e, mert a nők találkozáskor puszilkózni szoktak? — Ezek nem ismerték annyira egymást, éppen úgy, mint a társaság férfitagjai közül sem mindenkit ismert ez a kartársnő. — A találkozás után beszélgettek erről? — Igen! Kérdeztem a hölgyektől, nem sértődtek meg? Csodálkoztak és közölték, hogy nem sértődtek meg, de azért tényleg furcsának tartják. — Maguknak egymást is egyenjogúaknak kell ám te-- kintenlük! — biztattam őket. — És mi történt ezután? — Ebben maradtunk... Szalay István (MTI fotó — Balaton József felv. — KS) Aztán a nagy némaság Kínosak azok a percek, amikor az előadás vagy a beszámoló után a természetszerűleg következő vitához sehogyse kerülközik hozzászóló. Percekig nem. Ismerjük a szellemeskedést, amikor az elnöklő személy azzal próbálja a hideg- merev némaságot megtörni, hogy „akkor kezdje mindjárt a második”. De ilyenkor „második” se igen akad. Végül csak elmozdul a holtpontról a tanácskozás, olykor olyan lendülettel, hogy „le kell állítani”. A mostani példánk más természetű. A Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat ve- zptőségválasztó KlSZ-gyűlé- sén sem első, sem második, de még harmadik hozzászóló sem akadt. Az elnöklő ifjú hölgynek nem maradt más teendője, mint megállapítani, hogy ha vita nem volt, akkor arra sem a választ nem adhatja meg a KISZ-titkár, sem a véleményeket nem foglalhatja össze. Elhangzott az egyéni vállalásokról is a hivatalos értékelés. Aztán a nagy némaság. Mintha valami súlyos veszedelem kerülgette volna a fiatalokat ezen a tanácsko. záson, amitől tartaniuk kellett, ami miatt elakadt a szavuk, megbénult a nyelvük. Pedig szinte valahá- nyan n<3k voltak. Az alap- szerVezetnek ugyanis csak egy férfitagja van, és mivel a vendégek körében akadt még néhány a „másik” nemből, így a kis csoport szófukarsága sehogy sem volt érthető. A beszámoló? Abban jutott szó erre is, arra is. Magyarázkodást is felsorolt. Ezek közül a legfontosabbat is, hogy az új vezetőség csak néhány hónapja kapta meg a megbízatását. Az eltelt idő pedig ke_ vés volt ahhoz, hogy ...! Az egyéni vállalások értékelése? Olyan nagyon „aranyos” volt, mintha a legfőbb szán1971. március 25., péntek déka az lett volna, hogy senki ne érezze kényelmetlenül magát. Ha valaki nem is szaggatta az istrángot, ahogy szokás ezt emlegetni, akkor is találtak mentséget a semmittevésre. A javaslat nem hiányzott: maradjon KISZ- tag továbbra is. Hátha ...! Amikor a sok-sok hallgatás után a választás előtt az elnök szünetet akart elrendelni, a vendégek egyike mégis megszólalt. Ha úgy tetszik: provokált, a jelenlevőket akarta szólásra bírni. És mi lett ebből? Hirtelenjében vagy tíz hozzászólás, köztük egy sor hasznos javaslat arra, hogyan lehet aktív közösséget kialakítani, pezsgő ifjúsági mozgalmi életet teremteni. A tanulság megfogalmazása el is maradhatna, de azért túlzó óvatoskodásból engedünk a csábításnak, és egy kicsit megpendítjük a magától értetődőt. Követelni. Elsősorban magamtól, hogy másoktól is követelhessek. Nem többet, mint felelősséget azok iránt, akikkel egy a sorsunk, egy a munkánk, a tennivalónk. Felelősek vagyunk, tehát tennünk is kell. Nemcsak lehet tennünk, hanem kell is. Akkor is, ha akadékoskodók is nehezítik a lelkesedésünk kiteljesedését, akkor is, ha kudarcok keserítik el a szánk ízét. Persze, ha fiatalokról van szó, a fiatalok ízlése, érdeklődése, mozgékonysága, az „izgalmas dolgok” iránti vonzalma adja a keretet. Mindezt azonban „nagyon komolyan”, mert játszani is csak komolyan érdemes. Nem pedig nyeglén, nemtörődöm módon. A példánk is igazolja, hogy esetenként a nyilvánvaló dolgokat sem árt megismételni, újból hangoztatni. A Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat gyöngyösi KISZ-alapszervezetre most egy kicsit jobban oda kell figyelni, hogy a „változások időszaka” után mielőbb magára leljen. Leegyszerűsítve: azt a hangulatos kis ifjúsági klubot mielőbb zsivajgó, mocorgó élet töltse meg. G. Molnár Ferenc
