Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-22 / 68. szám
Az FKP a legfőbb győztes Francia községtanácsi választások Hétfő esti külpolitikai kommentárunk: Franciaország balra tart A két fordulóban lebonyolított francia község- tanácsi választások a legóvatosabb és legreálisabb mércével vizsgálva is baloldali előretörést hoztak. Először történt meg Franciaországban, hogy az egységbe tömörült baloldal (tehát a kommunisták, szocialisták és baloldali radikálisok) együttesen a szavazatok többségét, valamivel több mint 52 százalékát szerezték meg. Természetesen ezúttal nem parlamenti választásokról volt szó, a baloldal többsége ezért nem jelent sem kormányváltozást, sem a parlamenti erőviszonyok módosítását. A realitás szempontjait figyelembe véve azt is tudomásul kell venni, hogy egyes szavazórétegek magatartása más lehet a parlamenti erőviszonyokat eldöntő választáson, mint a helyi községtanácsok személyes összetételét meghatározó községi választásokon. Mindezt tudomásul véve is rendkívüli jelentőségű politikai eseménynek kell minősíteni a baloldal előretörését ezen a választáson. A mostani községtanácsi választás eleve különbözött a korábbiaktól. A különbség éppen az volt, hogy széles körökben (beleértve a kormánytöbbséget is) úgy tekintettek erre a választásra, mint olyan politikai aktusra, amely megmutatja majd: milyen irányba módosult a francia választótömegek hangulata. A válasz egyértelmű. A francia választók többsége balra tart, s ezt Barre miniszterelnök a kétfordulós választás második vasárnapján éjfélkor adott nyilatkozatában egyértelműen elismerte. Nem kétséges: a Gaulle-isták állandó távolodása Giscard köztársasági elnöktől és pártjától — zavart és bizonytalanságot idézett elő a kormánytöbbség soraiban. Ehhez járult még az is, hogy a távolodás számos személyi ellentétet is napvilágra hozott a kormányhatalom sáncain belül. Feltehető az is, hogy a mostani választások keserű utóíze tovább mérgezi a jobboldal belső kapcsolatait. E két márciusi vasárnap bebizonyította, hogy ez a siker záloga, s bizonyította azt is, hogy 1977 tavaszán Franciaország balra megy, és a „kormánytöbbséget” ma már csak a francia szavazók kisebbsége támogatja. Az indiai választások első eredményei A kormánypárt behozhatatlannak tűnő hátrányba került Indiában befejeződtek a március 16. és 20. között tartott parlamenti választások. A központi választási bizottság megkezdte a szavazás eredményeinek összesítését. A Szamacsar hírügynökség közlése szerint az indiai Nemzeti Kongresszus Párt több vezetőjét nem választották újjá. Indira Gandhi miniszterelnök saját körzetében nem szerezte meg a szavazatok szükséges számát. A Dzsa- nata ellenzéki tömb képviselője ebben a körzetben 55 ezerrel több szavazatot kapott. Nem került be a parlamentbe Banszi hal hadügyminiszter, S. D. Sarma közlekedés- és távközlésügyi mi. niszter, G. R. Gokhale igazságügyminiszter, valamint a miniszterelnök Uttar Pradesh államban induló fia, Szand- zsai Gandhi sem. A szavazás végeredményét március 22-én teszik közzé. Hétfőn nyilvánosságra hozták India ügyvezető köztársasági elnökének, B. D. Dzsattinak, a rendeletét az 1975. június 26-án bevezetett rendkívüli állapot megszüntetéséről. Indira Gandhi Kongresszus Pártja behozhatatlannak tűnő hátrányba került a választási szavazatok összeszámolásának háromnegyedénél. Hétfőn Gandhi asszony nyugat-delhi villájában fo. gadta a kormánypárt több vezető személyiségét és néhány miniszterét. Gandhi tábora nyugodt, bár feltételezik, hogy Nehru lánya lemond a maga és kormánya nevében, mihelyt a választási eredményeket döntőeknek tartja. Dzsatti, az ügyvezető államelnök, ezután már a kormányt is ügyvezetőként foglalkoztatja a kormányalakítási tárgyalások befejeztéig. A Kongresszus Párt bejelentette, hogy szerdán választja meg a parlamenti frakció új vezérét. 340 mandátum összegezése után — az alsóháznak összesen 542 tagja lesz — a Dzsanata Párt hétfőn este 154- gyel vezetett a Kongresszus Párt előtt, amelynek ekkor 123 képviselője volt. Az Indiai Kommunista Párt hét képviselővel szerepelt a listán. Ugyanennyivel a Ram- féle Kongresszus a Demokráciáért, nyolc mandátummal az ultrabaloldal és — egyéb pártok, valamint a függetlenek között — a kongresszus mellett álló nyugat-bengá- liai ADMK. (MTI) Képek az NDK-ból A berlini NARVA izzólámpakombinátban magyar gyártmányú automata izzólámpatekercselő gépeket állítottak üzembe. A képen: Erika Steinführer csévélő szakmunkás az új gépekkel előállított izzószálak minőségét ellenőrzi. Az egységes baloldal impozáns sikert ért el a francia községtanácsi választások vasárnapi második fordulójában, fokozva az első fordulóban, egy hete elért előretörését. Az ország 30 ezer lakoson belüli 221 városából hatvan került ezen a két vasárnapon a baloldal vezetése alá, s így ma már 156-nak az élén baloldali — kommunista, szocialista, baloldali radikális — polgármester áll. A nagyvárosokban, ahol a községtanácsi választások egyértelműen politikai jellegűek voltak, a baloldal a második fordulóban a számítások szerint a szavazatok 52,5 százalékát szerezte meg. Párizsban is teret nyert a baloldal, de a hagyományosan a kormánypártok fellegvárát jelentő fővárosban nem tudta megakadályozni Jacques Chirac exminiszter- elnök győzelmét: az RPR elnöke a városi tanácsban megszerezte a polgármesterré választásához szükséges többséget. Ugyanakkor a fővárosban vereséget szenvedett a giscardisták több vezető személyisége: először is maga Michel O’ Ornano iparügyi minszter, aki az államfő óhajának megfelelően indult csatába a polgármesteri tisztségért, továbbá Jacques Domi- nati, — párt főtitkára és Roger Chinaud, a párt parlamenti csoportjának elnöke. Raymond Barre miniszter- elnök éjfélkor nyilatkozatban kommentálta a községtanácsi választások kimenetelét. Megállapította: a' községtanácsi választások második fordulója a baloldali egység vitat- hatalan sikerét hozta. A miniszterelnök a továbbiakban azt fejtegette, hogy „a látszat ellenére” a baloldalon belül elsősorban a kommunista párt erősödött és az FKP a „legfőbb győztes”, mivel a szocialisták segítségével bejutott számos olyan (korábban kizárólag szocialista vezetés alatt álló) városházára, ahonnan eddig távol tartották. Georges Marchais, az FKP főtitkára a választási eredményt kommentáló első nyilatkozatában leszögezte, hogy az általános baloldali siker keretében a kommunisták megerősítették pozícióikat. Az FKP több várost irányít, mint eddig, s növelte tanácstagjainak számát. Francois Mitterrand, a Szocialista Párt vezetője rámutatott. hogy az eredmények a kormánypártok zavaráról, és a baloldali szövetség jó működéséről tanúskodnak. Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e a parlamenti választások előrehozását Mitterrand azt válaszolta, hogy az erre vonatkozó döntés a köztársasági elnökre tartozik. Ismét Arafat a PFSZ elnöke A Palesztin Nemzeti Tanács felsorakozott a Palesztinái Felszabadítási Szervezet politikája mögöt — ez tűnik ki abból a nyilatkozatból, amelyet a palesztin nép parlamentje nyolcnapos tanácskozása végén fogadtak el. A tanács Kairóban vasárnap zárult 13. ülésszaka egyhangúlag ismét Jasszer Ara- fatot választotta a Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsága elnökéül. „A szocialisták bármikor készen állnak a parlamenti választásokra” — mondotta. Lengyel és magyar vállalatoknak szállítják a Backwitz Alumíniumhengermű termékeinek egy részét, az elsősorban háztartási és csomagolási célra gyártott aiumíniumfóliákat. A képen: az alumíniumliengerdében. (Fotó — ADN—ZB—MTI—KS) Egy forradalmár feljegyzései A Mi a teendő? megjelenésének 75. évfordulójára Lf' IN 32 ESZTENDŐS, amiivor Stuttgartban a Dletz Kiadónál megjelenik „Mi a teendő? Mozgalmunk égető kérdései” című munkája, a lenini életmű azóta is egyik legtöbbet idézett és elemzett darabja. Mondanivalója ma is időszerű: a forradalmi párt elméleti alapjainak, szervezeti problémáinak és politikai gyakorlatának ösz- szegzése. Szenvedélyes vitairat is egyúttal, bár szerzője — amint azt a bevezetőben maga írja — eredetileg nem ennek szánta. Mégis ki kellett térnie az oroszországi mozgalmon belül is megjelent revizionista nézetek bírálatára, hogy bebizonyítsa: a politikai agitáció jellegével és fő tartalmával, a szervezeti feladatokkal és az országos szervezettel kapcsolatos „eltérő nézetek sokkal inkább az orosz szociáldemokráciában fennálló két irányzat gyökeres ellentétére vezethetők vissza, semmint a részletek körüli véleménykülönbségre”. Ez az az időszak, amikor Lenin már egyértelműen felismerte, hogy a munkásmozgalmon belül jelentkező revizioniz- mus, annak orosz megjelenési formája (az ökonomiz- mus), nem egyszerűen a mozgalom fejlődésével együttjáró „gyermekbetegség” — amint azt később a balolda- liságról írta —, hanem a valóban forradalmi elmélet és gyakorlat kibontakozását akadályozó irányzat. A RÖPIRAT ALAPGONDOLATA: az új típusú forradalmi párt létrehozásának szükségessége. Az oroszországi munkásmozgalom időszerű feladatát, a cárizmus megdöntését csak abban az esetben oldhatja meg sikerrel, ha létrehozza országos, centralizált politikai szervezetét. Csak ennek megléte biztosíthatja a helyi kezdeményezések, a sajátos körülmények között működő pártszervek tevékenységének összehangolását. A centralizált, ugyanakkor a helyi adottságoknak is megfelelő szervezet azonban csak kiindulópont — valóban forradalmivá akkor válik, ha mind ideológiája, mind pedig mindennapi gyakorlata, módszerei és vezetői alkalmasak a társadalmi haladás, a forradalmi folyamat legközelebbi feladatainak a megoldására. Lenin nem véletlenül kezdi írását az ideológia elemzésével. Célja, hogy bemutassa milyen következményekkel jár a „kritika szabadsága” már ebben az időszakban is divatos jelszavát hangoztató revizionizmus a munkások politikai osztály- tudatának alakulására. A fő probléma ugyanis az, hogy a munkásosztály — ellentétben azzal amit a revizionizmus megfogalmazott — gazdasági harca során nem ismeri fel ösztönösen történelmi feladatát, a kapitalizmus megdöntésének szükségességét. Megreked a gazdasági érdekvédelemnél, amely csupán helyzetének időleges megjavítására teszi képessé, ugyanakkor megakadályozza történelmi küldetése teljesítésében. Ez az amiért Lenin kiemelten hangsúlyozza — Engelst idézve —, hogy a munkásmozgalom harcának nem csupán két formája % van, a politikai és gazdasági, hanem három — és a harmadik, az elméleti harc egyenrangú az előzőekkel. Ezért utasítja el a „kritika szabadsága” jelszavát, amely az opportunista Irányzat szabadságát követeli a forradalmi mozgalmon belül: „Óh igen, uraim, önöknek szabadságukban áll nem csak hívogatni, hanem menni is oda, ahova önöknek tetszik. .. De akkor eresszék él a mi kezünket, ne kapaszkodjanak belénk és ne mocskolják be a szabadság fenn- költ szavát, mert hiszen nekünk szintén „szabadságunkban áll” oda menni, ahová akarunk, szabadságunkban áll harcolni nemcsak a mocsár ellen, hanem azok ellen is, akik a mocsár felé fordítják szekerünk rúdját!” Az ideológia szerepének megvilágítását követően Lenin azt is szükségesnek tartja tisztázni, hogy a forradalmi mozgalomnak milyen típusú vezetőkre van szüksége: „a szociáldemokrata eszményének nem a szakszervezeti titkárnak kell lennie, hanem a néptribunnak, aki reagálni tud az önkény és az elnyomás mindennemű megnyilvánulására, bárhol törtérik, bármely réteget vagy osztályt érint is.” A valóban forradalmi vezető nem szűkíti le látókörét, tevékenységét nem korlátozza a proletariátus napi követeléseinek megvalósítására. Az általános demokratikus feladatokat mindenkor össze tudja kapcsolni a szocialista célkitűzésekkel. E célkitűzések megvalósítása során azonban nem csupán a munkás- osztályra kíván támaszkodni, hanem valamennyi demokratikus haladó erőre, hiszen a munkásság alapvető érdekei és végső céljai csak úgy valósíthatók meg, ha a munkásosztály vezető pártjának politikája a munkások mindennapi gazdasági érdekein túl, valamennyi elnyomott népréteg, társadalmi csoport érdekeit képviselni tudja. Ugyanezzel a gondolattal van összefüggésben Leninnek az a figyelmeztetése is, amely már nem csupán a revizionizmus ösztönös tömeg- megmozdulásokat egyedüli megoldásnak tekintő elméletét, hanem a puccsista elképzeléseket is elutasítva hangsúlyozza: „A legnagyobb hiba volna a pártszervezetet csak kirobbanásra és utcai harcra, vagy pedig csak a „szürke mindennapi harc előrehaladó menetére” számítva felépíteni... Ezért pártszervezetünk tevékenységének alapvető tartalma, ennek a tevékenységnek a gócpontja az olyan munka kell hogy legyen, amely lehetséges és szükséges mind a legerősebb kirobbanás időszakában, mindpedig a legteljesebb szélcsend idején is”. A rendszeres, a mindennapok feladatait pontosan meghatározó és képviselő, ugyanakkor a forradalmi felkelés vezetésére alkalmas szervezet előfeltétele annak, hogy a siker reményében lehessen felvenni a küzdelmet. A MI A TEENDÖ7-BEN kifejtett gondolatok nem csupán az oroszországi, hanem a nemzetközi revizionizmus kritikája is. Lenin bizonyítja, hogy a forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi gyakorlat sem. A demokratikus centralizmus alapján szervezett forradalmi párt, a következetesen marxista elmélet és gyakorlat a szocialista forradalom megvívásának elengedhetetlen előfeltétele, egyben az általános társadalmi haladás követelménye is. Székely Gábor
