Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-19 / 66. szám

Szocialista brigád vezetők Szegeden Segítsük az idős embereket! A borszakma szocialista brigádvezetőinek XII. orszá­gos tanácskozását Szegeden tartották meg, a vendéglátó a Dél-alföldi Pincegazdaság volt. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát szo­cialista brigádjait 14 brigád­vezető képviselte. Az ország történelmi borvidékeinek küldöttei együttesen mér­ték fel az elmúlt évek tapasztalatait, és határozr ták meg a legfontosabb célkitűzéseket. Beszámoltak a brigá'dmozgalom hármas jelszavának teljesítését cél­zó vállalásokról, a brigád­kollektívák kezdeményező­készségéről, amely a munka­sikerek alapja volt. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát kül­döttei a tanácskozást tapasz­talatcserével is összekötöt­ték, tanulmányozták a sző- regi borpalackozó és üdítő­italgyártó részleg munkáját. Lukács András, Eger Bükkszék készül a nyárra A bükkszéki Salvus-kutak és a fürdő kezelői jogát 1975. január 1-től a Vízku­tató és Fúró Vállalat kapta meg. Az átadás-átvétel gya­korlati lebonyolítása azon­ban ennél később történt, annyi azonban már most is megállapítható, megvan a szándék a Salvus-víz cél­szerű felhasználására. Az elmúlt év folyamán az úgynevezett 2-es kút üzembe helyezésére is sor került s a megépített kompresszorhaz- ban beállított két új komp­resszor működtetésével lehe­tővé vált, a kút naponkénti többszöri nyitása-zárása. így végre elérték, hogy a téli időszakban a fel nem haszr nált gyógyvíz nem folyt el a patakba. A tél folyamán megkezdő­dött az új kutak környéké­nek rendbe szedése, s meg­közelítésükhöz körülbelül 350 méteres út épül. Ezzel lehetővé válik, hogy az 1937 óta üzemelő kút berendezé­seit teljesen kicseréljék. Megoldódott túlnyomó részben a strand vizének előírás szerinti elvezetése, mast már nem fenyegeti el­öntéssel a parkot. A fürdő területén közvilágítási lám­pákat helyeztek el. Hamaro­san befejeződik a medencék karbantartása is. Üj üdülő is létesül, a ke­zelő vállalat egy több mint tíz éve nem használt pa­lackozóüzem belső átalakí­tásával megoldja saját dol­gozóinak üdültetését. Foglal­koznak a fürdő téliesítésé- vel és az úgynevezett hár­mas számú kút búvárszi­vattyúval történő üzemelte­tésének gondolatával. Saj­nos az még megoldásra vár, • hogy a Salvus-víz helyben is fogyasztható legyen. Várat még magára a fürdőnek ivó­vízzel való ellátása is, A helyi tanács segíti a vállalatot a problémák meg­oldásában, de egyes kérdé­sekben a megyei és járási szervek sokkal nagyobb se­gítségére, támogatására lenne szükség, hiszen a gyógyvíz hasznosítása nem csupán a község érdeke. Reméljük, a kezdeti lépé­sek alapján, hogy az idén már zavartalanabbá élvez­hetik a fürdőt az ideláto­gatók. Huszár István, vb-titkár Bükkszék Az Egri Dohánygyár Vö­röskereszt-szervezete megtar­totta vezetőség- és küldött­választó taggyűlését. Nagy volt az érdeklődés, a szocia­lista brigádok jelentős szám­ban képviseltették magukat. A beszámolón és a választá­son túl napirenden szere­pelt a tízszeres véradók kitüntetése. A Vöröskereszt által adományozott bronz­érem mellé pénzjutalmat is kaptak a vállalattól Erdélyi Lászlóné, Generál Ferencné, Hetesi Ferenc, Jászberényi Miklós és Terenyei Sándor véradók. A beszámolót követő hoz­zászólások során Szarvas Györgyné a cigarettaelőké­szítés, A szakma kiváló bri­gádja címmel kitüntetett No­vember 7. szocialista bri­gádjának vezetője felhívás­sal fordult a vállalat vala­mennyi szocialista brigádjá­hoz. Javasolta, fordítsanak figyelmet olyan egyedülálló idős emberekre, segítésükre, gondozásukra, akik rászorul­nának szociális intézeti ellá­tásra, de férőhelyhiány mi­att nem tudják elhelyezni őket. Szervezzék meg a bri­gádok ezeknek az emberek­nek rendszeres látogatását, segítsék otthonuk rendben tartását, hogy ne maradja­nak magukra a munkában megfáradt, idős, beteg embe­rek. A felhívás kedvező fogad­tatásra talált, s már folynak a tárgyalások a városi ta­nács egészségügyi osztályá­val, ahol mintegy 140 ilyen idős embert tartanak nyil­ván. Jó lenne, ha e kezde­ményezés túlnőne a gyáron és minden idős ember párt­fogóra találna egy-egy szo­cialista brigádban. Bárdos Miklósné Eger Mátraballán ápolják a hagyományokat A község asszonyai, leá­nyai évszázadok óta foglal­koznak szövéssel, fonással, varrással, kézimunkával. Az utóbbi évtizedekben ugyan inkább a hímzés került elő­térbe, a házi szövésű vász­nakból gyakran készültek varrásos, vagdalásos, kereszt­szemes hímzéssel színpompás kézimunkák. Törülközőt, di­óskendőt készítettek, a menyasszonyi stafírungok nélkülözhetetlen darabjait. A változó élet során feledésbe merültek egy kicsit a régi hagyományok, s ennek fel­újítására törekszenek most az asszonyok. A klubkönyv­tár szervezésében tízhetes tanfolyam volt, ahol mintegy ötven asszony és lány (húsz és hetven év között) rendsze­resen részt vett. A tanfo­lyam célja a palóc minták modern alkalmazása volt. De ezen túlmenően megismer­kedtek a résztvevők az or­szág különböző népművésze­ti tájegységeinek (Sárköz, Kalocsa stb.) munkájával. A tanfolyamhoz időzítették a TIT „Korszerű otthon” cí­mű előadását, melynek té­mája az volt, hogyan hasz­nálhatók fel a régi, népmű­vészeti hagyományokkal ké­szült kézimunkák a modem szobák berendezésénél. A tanfolyam befejezése után kiállítást rendeztek, s az olyan tetszést aratott, hogy a fél falu hozzáfogott a különböző népművészeti motívumokkal készített kézi­munkák varrásához. Bíró János Mátraballa Népzenei találkozó Adácson Sok vita folyik mostaná­ban az amatőr művészeti mozgalom helyzetéről, jövő­jéről. így van ez a színját­szók, énekkarok és tánccso­portok körében. A Gyöngyö­si Járási Hivatal művelődés- ügyi osztálya népzenei cso­portok találkozóját és bemu­tatóját szervezte meg Adá­cson. A bemutatón a régi együttesek mellett olyan cso­portok is bemutatkoztak, me­lyek csupán négy-öt hónapja szerveződtek. A tapasztalat- csere jellegű találkozón hat község: Atkár, Gyöngyöspa­ta, Nagyréde, Nagyfüged, Kisnána és Adács csoportjait tapsolhatta meg a közönség. A népdalkörök mellett itt mutatta be műsorát a nagy- fügedi és kisnánai citeraze- nekar is. A szakmai bemutatón részt vett Csikós Andor, az egri Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola adjunktusa, aki taná­csaival nagyon sok segítséget adott a csoportok vezetőinek és tagjainak. Bar any i Imre Gyöngyös Kézimunka-kiállítás Gyöngyösön Lelkes asszonyokból álló díszítőművész szakkör mű­ködik Mátrafüreden. Mun­káikkal most kiléptek sző­kébb „hazájukból”, s Gyön­gyösön, a Fegyveres Erők klubjában rendezték meg ki­állításukat. A kiállítás szakértő zsűri áltat elfogadott kézimunkák­ból állt nagyobb részük a palóc tájat képviselte, de az ország más részének népi díszítő elemeiből is készültek munkák. Több százan tekintették meg naponta, s a vendég­könyv tanúsága szerint elis­merést arattak az asszo­nyok. A városi tanács művelő­désügyi osztálya pénzjuta­lomban részesítette a mát- rafüredi nőklubot, a műve­lődési ház pedig március 22- én budapesti kiállításra viszi az asszonyokat, ahol megte­kinthetik a budai várban je­lenleg nyitva tartott népmű­vészeti kiállítást. Berger Józsefné Mátrafüred Az olvasó kérdez — az illetékes válaszol Az időpontokat egyeztetjük a betegekkel „Azt hiszem, sokan va­gyunk, akik velünk együtt panaszkodnak. Délután já­runk a rendelőintézet fizi­koterápiás kezeléseire, illetve csak járnánk, mert 17 órá­ig van rendelés, de csak 16.15-ig veszik el a lapokat. A munkaidő általában 16.30- ig tart. Így rendszerint túl­órát vállalunk, hogy eseten­ként korábban elmehessünk munkahelyünkről. Azelőtt délután 4-től 7-ig volt keze­lés. Fürdőjegyet is csak 15— 16 óráig adnak. Ügy érez­zük, hátrányba kerültek azok, akik nincsenek táppén­zen, viszont állandó kezelés­sel és fürdőzéssel javítani le-, hét állapotukon. A munka­helyi vezetők sem veszik szí­vesen a munkaidőből való gyakori eltávozást. Gy. Pál, N. Árpád, B. István egri lakosok „A fizikoterápiás^ szakren­delés jelenlegi időbeosztása négy évvel ezelőtt történt. Annak idején az itt dolgo­zók a szakszervezeten ke­resztül kérték, vizsgáljuk le­iül a délutáni szakrendelés kihasználását, s annak isme­retében, hogy az ott dolgozó kisgyermekes anyák, tegyük lehetővé, hogy munkaidejü­ket folyamatosan egy mű­szakban dolgozhassák le. E vizsgálat alapján változott meg a rendelési idő. Tekin­tettel arra, hogy ezen a szakrendelésen nem egy al­kalommal jelennek meg a betegek, az asszisztensek mindenkor egyeztetik a be­teggel a kezelés idejét. A je­lenlegi beosztásra három éve nem érkezett panasz. A panasz alapján az el­múlt hetekben ismét felmé­rést végeztünk, és megálla­pítottuk, hogy a késő dél­utáni órákban elsősorban a nyugdíjasok jelennek meg a szakrendelésen. Jelenlegi munkaerőhelyzetünk nem te­szi lehetővé, hogy naponta a késő délutáni, esti órákban legyen szakrendelés. De ugyanakkor lehetőséget kí­vánunk teremteni a munká­ból kezelésre járó betegek­nek, ezért március 14-től kedden és csütörtökön este fél hatig fogadunk betege­ket. A fürdőjegyek kiadását egyelőre 16—17.30-ig bizto­sítjuk. Más megoldást, az ott szolgálatot teljesítő orvos betegsége miatt, nem tudunk biztosítani. Dr. Szendi Júlia főigazgató főorvoshelyettes A magunk részéről mindent megteszünk... Falugyűlés Dormáncíou „Gyermekétkeztetés — Va­dászkürt módra” címmel bí­ráltuk az egri Vadászkürt Étterem gyermekélelmezés­sel kapcsolatos munkáját. A cikkre a Panoráma Vállalat igazgatója, dr. Nagy Sándor — többek között — a követ­kezőket válaszolta: „Munkánkban kiemelt he­lyet foglal el a gyermekélel­mezés fejlesztése. Felismer­ve e munka jelentőségét, az elmúlt évben először Hat­vanban, majd a megyeszék­helyen és Gyöngyösön is vállaltuk e feladatot. A szak­emberek továbbképzésével, a budapesti szakvállalatnál tett tapasztalatcserék sorozatával készültünk fel erre. Rendsze­res kapcsolatot tartottunk és tartunk az iskolákkal, s a kezdeti zökkenőket leszámít­va, közös értékelésünk sze­rint feladatunkat megfelelő­en látjuk el. A gyermekét­keztetést sem korábban, sem ma nem üzleti vállalkozás­ként kezeljük. Ügy éreztük, vállalatunknak részt kell vennie megyénk e feszítő problémájának megoldásá­ban. A feladat végrehajtásába bekapcsoltuk az egri Va­dászkürt Éttermet. Nem sok­kal e tevékenység megkez­dése után részben ellenőr­zéssel, részben információval tájékozódtunk az egység munkájáról, megállapítottuk, hogy a Vadászkürt ételeinek minősége több esetben nem volt megfelelő. Sűrítettük el­lenőrzéseinket, központunk segítséget adott az étlap összeállításához, a technoló­giai fegyelem betartásához. Ezek alapján kértük novem­ber 6-i egyeztető tárgyalá­sunkon a megértést és a bi­zalmat az egység munkája iránt. A központi intézkedé­sek hatására az ételek mi­nősége javult. Ezt a jó irá­nyú fejlődést szakította meg az újságcikkben is közölt fi­gyelmetlenség, az üzlet dol­gozóinak hanyagsága. ' A vállalati ellenőrzések so­rán feltárt hibák miatt az üzletvezetést leváltottuk. In­tézkedtünk, hogy az új ve­zetők fokozottan ellenőrizzék a konyha munkáját, a tech­nológiai fegyelem betartását, az üzlet tisztaságát. Üj sza­kácsot állítottunk be, ezzel is biztosítani kívánjuk a gyer­mekek életkorának megfelelő étkeztetést. Ezen túlmenően meg kell jegyeznünk, hogy egyes is­kolák nem használják a me­legítő konyhát, az ételeket közvetlenül a szállító edény­ből hidegen adagolják, a ké­ső délutáni órákban. Erre felhívtuk a városi tanács művelődésügyi osztályának figyelmét is. Változatlanul fontosnak tartjuk a gyermekélelmezést, feladataink között kiemelt helyet foglal el annak fej­lesztése, színvonalának to­vábbi javítása.” Nagy Sándor, a községi tanács elnöke számolt be falugyűlésen a község lakói­nak, az elmúlt évi feladatok végrehajtásáról. I976*ban fontossági sorrendben és a pénzügyi lehetőségeket fi­gyelembe véve hajtották vég­re a feladatokat. Felújították a járdákat, játszóteret létesí­tettek. parkosítottak. Üj lé­tesítménnyel is gazdagodott a község, átadták az öregek napközi otthonát mely tár­sadalmi összefogással ké­szült. December 30-án a He­ves megyei Múzeumok Igaz­gatóságának segítségével megnyitották a Remenyik Zsigmond-emlékszobát Az óvodába jelenleg 46 gyerek jár, az igények azon" . bán ennél jóval nagyobbak. A község egészségügyi ellá­tása kifogástalan, az orvosi rendelő várakozója azonban kicsi, de sajnos még az idén sincs lehetőség bővítésre. A zöldségellátási gondok­kal kapcsolatban jogos ké­rése volt a tanácselnöknek, hogy a házikertekből bizto­sítsák a lehetőség szerint, a zöldség nagyobb részét:. Ja­vasolta, hozzanak létre zöld­ségtermelő szakcsoportot, az értékesítést biztosítani tud­ják. Váradi Anna, Csuoán hétszáz köbméter víz A Népújság ui,, leuruai' 9-i számában ,A medencébpl jelentjük” címmel közöltünk cikket, amelynek befejező ré­szében Apc község vízellátá­sával foglalkoztunk. A pontos adatközlés érde­kében válaszolt a Heves me­gyei Vízmű Vállalat igazga­tója, dr. Kovács Sándor: „A Népújság cikkében sze­replő napi 1200 köbméter vízmennyiség Apc számára nem biztosítható, mert ez Petőfibánya területén okoz­na vízellátási nehézségeket. A térség az ország legszegé­nyebb területei közé tartozik, ami a víznyerő helyeket il­leti, Apcon csak nitráttal fertőzött vizek állnak ren­delkezésre, s ez ivásra nem alkalmas. Petőfibányán a mélyfúrású kutak vízhozama kicsi, a felszínközeli kutak hozama nem egyenletes, a mindenkori időjárás függvé­nye. Ezek a tényezők válla­latunk számára szigorú víz- gazdálkodást írnak eijő. Hogy a két település kö­zötti ellentétnek már most elejét vegyük, kérjük a cikk adatainak pontosítását, ki­hangsúlyozva, hogy jelenleg csak hétszáz köbméter vizet tudunk Apcnak biztosítani.” M AI műsorok: HA! HO ' KOSSUTH 8.27 Kórusművek 8.35 Lányok, asszonyok 9.00 Szóljatok, szép szavak! 9.30 Mindenki iskolája 10.05 Holnap közvetítjük ,.. 10.25 Zenekari muzsika 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12.30 Magyarán szólva . ,. 12.45 Melódiakoktél H.0-5 Népi zene 14.25 Pénzügyi szabályozás és termelési hatékonyság 14.55 ÜJ zenei újság 15.30 EdM’in Srass, Suzi Quatro felvételeiből 16.00 168 óra 17.30 Sportkrónika 18 oo Zenekari muzsika 18.45 „... Az országúton hét muzsik egyszer találko­zott .. 19.51 Népdalest 20.46 Schubert: A téli utazás 22.25 Rádiószüiház 23.05 A Schubert-fúvósnégyes játszik 23.15 A beat kedvelőinek PETŐFI 8.33 9.15 9.38 10.30 11.33 11.48 12.33 12.38 13.15 13.33 14.00 14.45 15.48 15.55 17.00 17.50 19.53 20.38 21.28 21.57 22.33 23.15 Mágnás Miska (Operettrészletek) Válaszolunk hallgatóink­nak Nótacsokor Hogy tetszik lenni? Tornyot raktam Tánczene Orvosok a mikrofon előtt Hangszerszólók Erről beszéltek az orszá­gos nőkonferencián Éneklő Ifjúság Fiataloknak! Együtt — egymásért! Könnyű múzsa Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzések II. fél­idejéről Ötórai tea Birkózunk földdel, fával, vassal Brahms: III. szimfónia A Magyar Rádió Karin­thy színpada Népdalok A rádió dalszínháza Slágermúzeum Operafelvételek Sxolnoki rádió 17.00 Műsorismertetés 17.05 Ritmusrodeó 18.00 Hétvégi kaleidoszkóp Hírek MAGTAB n.oo Tévétorna 8.05 iskolatévé 8.55 ..Életet az éveknek” 9.25 Piszkos játék (Angol játékfilm) 11.00 Nvitott boríték (Ism.) 11.30 Művészeti magazin 12.30 Látókör (Ism.) 14.25 Kalóz — akadályokkal (NDK játékfilm) 15.40 Vitézek (Spanyol filmsorozat) 16.10 Filmszem 17.40 Cimbora 18.30 ..Holtan is élek” 18.55 Egymillió fontos hangjegy 19.30 Tv-híradó 20.00 Columbo (Amerikai filmsorozat) 21.10 Engelbert Humperdinck műsora 22.10 XIV. Erik (Svéd film) 2. műsor 20.01 Igazolatlan ősz (Tragikomédia) 20.55 Tv-híradó 2. 22.05 „Elektroimpex ’77” POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 A ravasz rókácska 19.50 Vetélkedő 20.30 A szőnyeg (Komédia) 21.10 Soorteredmények 22.00 Kísértés (Bűnügyi komédia) mmz i EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Különben dühbe jövünk Színes spanyol-olasz film vígjáték Este 10 órakor: Csend EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. 4 órakor: Kerge dolgok Színes szovjét filmvíg- j áték Este fél 6 és fél 8 órakor Az előkelő alvilág Színes, szinkronizált olasz film ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 órakor: Peti, Rexi és a többiek GYÖNGYÖSI PUSKIN: A kincses sziget GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor: A kincses sziget Este fél 6 és fél 8 órakor: A kincses sziget HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Puha ágyak, kemény csaták HATVANI KOSSUTH: Felkelők álruhában FÜZESABONY: Régi idők rock zenéje PÉTER VÁS ARA: Az utolsó találkozás

Next

/
Thumbnails
Contents