Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-13 / 37. szám

Kabátot, csizmát, flaneflholmít Olcsóbb volt - mindent megvettünk Mérlegen a téli vásár Hetven evvel ezelőtt született Rajz János Kossuth^ díjas Kiváló Művész. Fiatalon vidéken lépett szinpad- ra. A felszabadulás után hat évig Szegeden, majd egy esztendeig Budapesten, a fővárosi Vígszínházban ját­szott és a következő évben, 1952-ben 3 Nemzeti Szín­ház tagja lett. Évtizedekig mint vidéki táncoskomikus elsősorban operettekben lépett fel. de több drámai és vígjátéki szerepet is sikerrel oldott meg, egyebeik közt a Csongor és Tündében, Steinbeck Egerek és embe­rek című darabjában és Moliére-darabokban. A Nem­zeti Színházban kizárólag prózai szerepekre tért át és rövid idő alatt a legkiválóbb karakterszínészek sorába emelkedett. Epizódszerepeiben póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével, a jellemzés árnyaltságával köti le közönsége figyelmét. Sokoldalú művész, aki modern és klasszikus darabokban is mindig egyfor­mán hiteles, kiegyensúlyozott alakítást tud nyújtani. A rádió népszerű Szabó bácsijaként milliók hallgatják rendszeresen. Időjárás: Várható időjárás ma estig; általában erősen felhős Idő, elsősorban ma sokfelé eső, záporesö, északon helyenként havas eső, hózápor. Sok helyen élénk, több helyen erős, eleinte délkeleti, déli, majd észak­nyugatira, északira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4—9 fok között. Az üzletek szombati zárá­sával befejeződött az idei téli vásár. A kereskedelem dolgozói — dicséretükre vál­jék. remekül birták a két hétig tartó csúcsforgalmat — nyomban megvonták a ked­vezményes vásárlási akció mérlegét Két héttel ezelőtt 75 millió 422 ezer forintos készlettel várták a vásárló­kat a megye kijelölt üzletei: piacra került a téli árucik­kek gazdag választéka. Az érdeklődők 20—30—40 száza­lékkal olcsóbb ruházati cik­kek között válogathattak, ez több millió forintos meqia- karítást jelentett a lakosság­nak. Az egri Centrum Áruház­ban több mint 4 millió forint értékű áru kelt el, s a lakos­sági megtakarítás elérte a másfél milliót Mint megtud- , tűk, a vásárlók ,.rohama” jó" val nagyobb volt a tavalyi­nál. A mostani téli vásáron ■ főként a kötöttáruk, a lakás­textil, a szövetek, valamint a női csizmák iránt volt nagy a kereslet. A vártnál keve­sebb női télikabát talált gaz­dára ez alkalommal a Cent­rumban, ahol a szakemberek napjaiban nem csak a leér­tékelt cikkeket keresték, ha­nem a tavaszi divatújdonsá­gokat is. Az olcsóbban kínált női csizmák mellett szívesen vásárolták a könnyű tavaszi és nyári cipőket, szandálo­kat, valamint a tavaszi ka­bátokat A Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üz­leteiben 16 millió 400 ezer forint értékű ruházati cikk várta a vevőket. Az áru több mint nyolcvan százalé­ka el is kelt. főként a bun­dák, a télikabátok, a műszőr­mék, a gyermek holmik, a flanelt fehérneműk, a sálak, a kesztyűk és a kötöttáruk iránt volt nagy a kereslet. Az egri női cipőboltban már az első héten több lábra val ót értékesítettek, mint az el­múlt esztendőben az egész vásár alatt. Szinte az első napokban elfogyott az összes jerseyanyag. a függöny- és a bútorvászonkészlet. pedig eb­ből is sokkal több került a polcokra, mint egy évvel ez­előtt. Hasonlóan az említet­tekhez, élénk volt a divat« áruboltok forgalma is. A helyi szövetkezeti bol­tok is jelentős forgalmat bo­nyolítottak le, csupán az egri AFESZ-aruház 1,2 millió fo­rint értékű készlettel állt a vásárlók rendelkezésére. A vásár itt is jól sikerült: a flanellholmik a gyermekci­pők, a kötöttáruk, valamint az ingek keltek el a legha­marabb. Mint az áruház ve­zetői elmondták, a szövetke* zeti kereskedelem hozzávető­legesen az elmúlt évihez ha­sonló forgalmat bonyolított le. A téli vásár befejeztével újabb — divatos tavaszi és nyári — árucikkek kerülnek az üzletek polcaira. Igaz, ezek nem leszállított áron, de gazdag választékban. (s) Zárszámadás versenyvállalással 3,5 milliót ér az otós A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 6. játékhéten beérkezett ösz- szesen 11 718 139 darab lottó- szelvény. öttalálatos egy darab volt, nyereménye 3 515 442 forint, négytalálar tos 243 darab, nyereménye 14 467 forint■ A háromtalála- tos nyereménye 257, a két* találatosé 14 forint■ A bélapátfalvi gyár dolgozói is csatlakoztak a jubileumi munkayersenyhez EGERBEN délután fel 4 Órakor A MI MOLIERE-ÜNK VÖRÖSMARTY BÉRLET ESTE 7 ÓRAKOR A MI MOLIERE-ÜNK ERKEL BÉRLÉT + ORVOSI A Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyárának doh gazói is csatlakoztak a cse­peliek által kezdeményezett jubileumi munkaversenyhez, amely a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év* fordulóját köszönti ország- szerte. A gyári kollektívák mun­kásgyűléseken tették magu­kévá a nemes felhívást, s megígérték hogy program­jukban a termékek mennyi­ségi teljesítése mellett a jobb minőségre is fokozottabban törekszenek- Növelik a mun­ka termelékenységét s ész" szerű takarékosság mellett iparkodnak mindennapi fel­adataikat végezni. Megtartotta zárszámadó közgyűlését a pétervásári Gárdonyi G. Tsz- Ott volt Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának titkára és dr. Vendég Ferenc a Pénzügy" minisztérium főosztályveze­tője is. A közgyűlésen olyan határozat született, hogy a csepeliek felhívásához csat­lakozik a tsz dolgozó kollek­tívája, vállalja az ÁFÉSZ és a tsz közösen, hogy a hatás­körükbe tartozó községekbe megoldja a friss zöldséggel való ellátást, 1975. évi ter­meléshez viszonyítva a ter­melését a termelőszövetke­zet 13 százaléklcal növeli, a tehénállományát növeli, az egy tehénre eső tejtermelést pedig a múlt évi 2550-ről 2700 literre emelik. 1976. évi méréeg: w Elüzem szintű teljesítmények az egri vasúti csomóponton CTudósítónktól): Egerben a vasutas dolgo­zók klubjában termelési ta­nácskozásra került sor, ahol Káli Ottó főtanácsos, a MÁV egri csomópontjának állo- másfónöke értékelte az 1976. évi munkát a szocialista bri­gádok tevékenységét és szólt az idei feladatokról. A beszá­molóból kitűnt, hogy az egri vasúti csomópont a személy- vonatok és tehervonatok me­netrendszerű indítási, illetve közlekedtetési, valamint a ko­csitartózkodási és áruszaili­tási tonnatervüket minden­ben túlteljesítették ezzel él" üzem szmtu eieomc.ij . ei teü el. A Vontatási Főnökség az éves célkitűzéseit sikeresen teljesítette és különösen jó eredményt ért el a kocsi ja­vítási tervek teljesítésében. A tervhez képest több mint egymillió forintot takarítot­tak meg. ebből 600 ezer fo­rint értékben üzemanyagot. A Pályafenntartási Főnökség két helybeli szakasza is ked­vező eredményeket ért el. A pályavizsgálatok során meg­állapított hibapontok száma jelentősen csökkent. Korsze­rűsítették a füzesabonyi von­tatási laktanyát és átalakítot­ták az egri üzemi konyhát. Egerben az állomásépület­ben eikészitetteit a szoc.diis helyiségeket, a vonatkísérő és kocsirendező dolgozók részé­re. A múlt évben a szocia­lista munkaversenyben 139 fővel 16 brigád vett részt a brigádok jó munkájuk elis­meréséül 36 ezer forint pénz­jutalomban részesültek év­közben. A filmkritikusok dijai A filmkritikusok díját a Mó­ricz Zsigmond regényéből ké­szült „Árvácska” című filmért Ranódy László rendezőnek ítél­ték oda. A legjobb első fil­mért külőndíjjal tüntették ki a Balázs Béla Kísérleti Stúdió filmjét, az „Amerikai anzix”-ot. Bódy Gábor rendező művét. A legjobb forgatókönyvért a film­kritikusok díját „A kard” című film megalkotásában nyújtott teljesítményéért Csurka István és Dömölky János, a „Herkules- fürdői emlék”, a „Vörös rek­viem” és a „Talpuk alatt fü- lyül a szél” című filmek fény­képezéséért Ragály Elemér ope­ratőrnek ítélték oda. A film- kritikusok díjával tüntették ki Monori Lili színművésznőt a „Kilenc hónap” és a „Ha meg­jön József” című filmekben nyújtott játékáért. valamint Temessy Hédi színművésznőt a „Tükörképek”, a „Herkulesfür- dői emlék” és „A kard” című filmekben alakított szerepeiért. A színművészek közül a film­kritikusok díját Cserhalmi Györgynek az „Azonosítás”, a „Tükörképek” és a „Kísértet Lublón” című filmekben nyúj­tott alakításaiért, valamint Bá­lint Andrásnak a „Tükörképek” című filmben játszott epizódsze­repért ítélték oda. A díjakat Pálfy József, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­ségének elnöke adta át tegnap. Hétfőn; Pártnap Egerben Egerben, a megyei tanácsosi 16 órakor: Dr. Sipos Istváa tart pártnapot. Középiskolás diákok kiállítása Amatőr diákképzőművéo szék munkáiból rendeztek kiállítást Egerben a Megyei Művelődési Központban. A tárlatra a KISZ megalakulá* sának 20. évfordulója és a VI. országos Gárdonyi Géza diáknapok alkalmából került sor. A nagyszabású ifjúság! rendezvényre a megye kő" zépiskoláiból, kollégiumaiból és diákotthonaiból 220 pá­lyázó küldte el alkotásait. A legszebb festmények, fafara« gások, textilképek közül több mint 30 került a közönség elé- Közülük 19-et arany, 9. et ezüst, hármat bronz okle­véllel jutalmaztak. Az egy hétig nyitva tartő kiállítást szombat délután Pély Béláné. a Heves me­gyei Tanács ifjúsági titkára nyitotta meg­Ezúttal került sor a Gár­donyi Géza diáknapok emb­lémapályázatának értékelé­sére is. Az első díjat Fülöp Erikának, a gyöngyösi Berza Nagy János Gimnázium ta" nulójának Ambrus József, a KISZ Heves megyei bizott­ságának titkára nyújtotta át; FEBRUÁR 20.! ŰJ FORMÁBAN, GAZDAG TARTALOMMAL JELENIK MEG HEVES MEGYE közművelődési FOLYÓIRATA. A HEVES/ V. ÉVFOLYAMÁNAK ELSŐ SZÁMA | FEBRUÁR 20-ÁN! IvVVWA/NAAA/WWWt/NAWWVVWW Fekete, fehér, igen? — nemi v EGERBEN: szombaton délután S órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 15 órától 19 óráig, vasár­nap délelőtt 3 órától 12 óráig. Délután 15 órától 19 óráig a Kos­suth Lajos u. 6. szám alatti ren­delőben. (Telefon: 14-540 Ren­delési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsi­linszky utca.) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyermekorvosi ügyelet: va­sárnap délelőtt 9 órától 11 óráig | a Puskin utcában. (Telefon: < 12-350.) Fogorvosi ügyelet vasárnap délelőtt 9—12 óráig helye Szé­chenyi u. 1. szám. (Volt rend­őrségi épületben.) HATVANBAN: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek ré­szére Is. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 10—12 óráig a rendelőinté­zet gyermekszakrendelésén. (Te­lefon : 10-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.30 órá­ig a rendelőintézetben. ÁHa’orvosi ügyelet A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a munkaszüneti ! napon 20 óráig: EGER: Állategészségügyi Állo­más Állatkórháza, Eger, Szövet­kezet ü. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori es a makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 13-43, 12-87. FÜZESABONY: Petőfi MG. Ter­melőszövetkezet irodája, Zrínyi u. U. Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Állatkórház. Te­lefon: 11-645. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. HEVES: Heves megyei Ta­rács V. B. Járási Hivatala. Te­lefon: 124. Mi jut a tél örömeiből egy hatvani csemetéknek? Amíg hideg van, s fehér a táj: csúszkálás befagyott vadvi­zeken, vagypedig hőgolyózás, máskor kézzel vonszolt ród- li. A napokban egészen újsze­rű ajándékhoz jutottak a Földes Imre utcai általános iskola negyedikesei. Igazi téli paradicsomba csöppen­tek! Mégpedig nem csak osz­tályvezetőjük, hanem a Volán Vállalat Kilián-bri- gádja segítőkészségéből. Va­sárnap reggel előállt egy be- hemót autóbusz, hogy alig fél órával később Nógrádban, a somoskői vár lábánál tegye le a vidám csemetéket, szü­lőkkel, nagymamákkal, s persze a szocialista brigád néhány áldozatkész tagjával. A táj? Hó és hó. Kitűnő sípálya, szánkóterep. Az eresztvényi turistaházban pedig bőséges ebéd a farkas­étvággyal nekieső hadnak. Előtte, utána természete­sen rengeteg vigalom, szóra-« kozás, sport a javából. Olyan sport, amiből Hatvanban már nem részelhetett volna senki. Éltek is a sokféle le­hetőséggel. Itt Gönczi Krisz­ti, meg Papp Andrea eresz­kedett alá szánkójával a hegyoldalban, amott' Pádár Bélusnak próbált sílécet sze­relni bakancsára édesapja. Bebők Peti vagy a Zay gye­rekek? Olyan hógolyócsatát vívtak, hogy zengett a völgy, visszhangzott a lentről szem­lélődő öreg várrom. • Mi tagadás, a mozgéko­nyabb szülők sem maradtak tétlenül. A gyerekek kedve, öröme legtöbbjét elragadta, s ebből kerekedett igazi nép­ünnepély. A gondoskodás, a figyelem azonban egy pilla­natra sem szűnt meg. Volt papa. aki a meredélyesebb részről parancsolta odébb a tél örömeibe feledkezett kis­diák hadat, másik arra (Fotó: Tótit Gizella) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megvet Blzottsáea és a Heves megyei Tanács napllapla — Főszerkesztő: PAPP JANOS—Kisdia a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztősbe — 3301 Eeer. Beloiannisz utca 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29, 24-44. 3200 Gyöngyös, Rózsa u. L 11-697. 3000 Hatvan. Kossuth tér 8. (Várost Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eger, 3301 Beloiannisz u. S. (Pf.: 2.3. 3301) Telefon: 12-68— Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizetési dij egy hónapra: 20,—Ft. Előfizethető bármelyik postatüvatalnai ej kézbesítővel. — iaűax; 20062. — Révai Nyomda Bari Gyáregysége, Eger, Vineeliériskola u.S.sz. S*M**tó: POVÄRNX JENŐ. “ HU ISSN 0100—OHM, . “ n. i < ügyelt, hogy kimelegedvén senki se dobálja el fölösnek vélt ruhaneműjét. Kisebb „karambol” akadt ! persze, hiszen nem könnyű i irányítani a nagy sebességgel ' sikló szánt. De azért karco- - lás nélkül úszta meg minden ! leány, fiú a napot. Cirkuszi ] mutatványnak beillő attrak- < cióval csupán egy százhúsz j kilóra taksált férfiú szolgált. < akkorát bukfencezve, hogy ' kétszáz métert kellett lohol- ' nia az előtte csusszanó, sí- j lécre szerelt bakancs után, < ami hűtlenül elhagyta. < Méhkas volt a busz haza- | felé is! A kicsik élményei- ; két mondták egymás szavába J vágva, a szülők és brigádta- J gok pedig a napot summáz- J ták, valahogy így: pompás I volt ez a kiruccanás. Pom- ; pás és ismételendő, mert az J összedobott forintok nem J csak örömhöz, hanem egész- J séges sporthoz is juttatták a I gyermekeket. < Eresztvény

Next

/
Thumbnails
Contents