Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-13 / 37. szám

er, Megmondom ki vagy... Sokféle formában járja e mondás: megmondom ki vagy. Ha megmutatod a könyvtáradat..., ha kimondod az első szót.., ha megiszol egy pohár bort..ha..., ha. Ha részt veszel egy értekezleten, és ahogyan ott, és aho­gyan utána viselkedel: megmondom ki vagy. De most nem én mondom meg. Részt vettem egy értekezleten — életemben nem az elsőn és nem is az utolsón —, figyel­tem az arcokat és feljegyeztem őket alatta és utána, hogy aki olvassa őket, megmondja: ki vagy. Arcok, jellemek, típusok: értekezók. Homo ertecesi" ensis eocializmus Hungaricus. A jegyzetelő: ' Előtte spirálfüzet. Kezében golyóstoll. A spirálfüzet felett, az asztalon elvágólag a füzet felső vonalának dia- gonális metszetével, ott a tartalék golyóstoll. A harma- dlk a zsebében. Nem érheti meglepetés. És ír. Időnként felkapja a fejét, szuggesztív erővel mered az előadóra, szinte magához kívánja ragadni annak tekintetét, mint kígyó teszi állítólag az áldozatával. Azután, ha ez sikerül — uramég, hogyan csinálja, de mindig sikerül — gyor­san nekiesik a golyóstollal a spirálfüzet fehér lapjának, mint Botond a buzogánnyal esett Bizánc kapujának: ki­hívóan, harsogóan, bátran, legyűrhetetlenül és legyőzhe- tetlenüL Látva és láttatva, hogy ő jegyez. Feljegyez. Mindent és gondosan. 0 az egyetlen, valószínűleg az egész világon aki jegyzetel. Húsz éve jegyzetel egyfolytában. Minden spirálfüzete megvan. Dátum és téma szerint. Két évtizede. Nem lehet 6arokha szorítani, a tizenkilencedik évre visszamenően is előveszi a füzetet, és benne az akkor elhangzott elő­adások lényegét ö azért született, hogy jegyzeteljen. Ko­runk értekezleten született kentaurja, alul ember, elől toll és spirálfüzet. Minden gondolata ezekben a füzetek­ben hever, mint jégre tett holtak az USA-ban, várva a rehibernációt. Különben egy óra múlva fogalma sincs arról, hogy miről volt szó. Csak arról, hogy volt szó. Meg, hogy mikor volt szó. A nyílt tekintetű: A tekintete nyílt és egyenes. Egyenesen az elnöki asztalra szögeződik. Onnan le nem venné egyetlen pilla­natra sem a pillantását. Mindenki láthatja onnan élőiről, innen jobbról és balról is — kár, hogy hátulról nem —, hogy tekintete milyen nyíltan és egyenesen szegeződik az elnöki asztalra, az előadóra. Képes ezt két órán keresztül tenni, szinte mozdulatlanul. — Micsoda türelem. Mennyi energia inkább és erőfeszítés, míg megtanult nyitott szemmel aludni. De már megy. Kitűnően. Csak az az átkozott taps, amely még mindig fel-felriasztja. Bár egyre ritkábban, hála az értekezletek ütemének. Most a becsukott füllel való alvást gyakorolj^. Ezen az értekezleten, ezen a legutóbbin már sikerült is. A nem jegyzetelő: Előtte semmi. Se papír, se ceruza. Még néhány papír- galacsin se. Látszólag odafigyel. Néha érdeklődve, néha bosszúsan, néha derűs arccal, néha nagyokat ásítva. Ül és valóban figyel. Nem csinál semmi mást. Felettébb gyanús. Nem jegyzetel, magnetofonja sincs, csak a két füle, meg a két szeme. Igen gyanús. Ül és figyel. Meg nem érthetem: mit csinál itt ez az ember? És mit csinál majd az értekezlet után? Ez képes megjegyezni az itt elhangzottakat? Csak úgy, a fejében. A fejével? A Haegyszerén: — Haegyszerénszótkaphatnékdemegmondanámazthogy­Soha nem kért még szót. Mert akkor szólni is kellett volna, és ha szólt volna, kiderült volna, hogy nem mon­dott semmit. Nincs is semmi mondanivalója, nem is volt, nem is lesz. ő az, aki a jelentésben a fontos: ennyien és ennyien vettek részt az értekezleten. Ók az ennyien — ésennyediken. A Haegyszerén, aki tagja az ennyienés- ennyien értekezleti társaságnak, abból él, hogy minden értekezlet után elmondhatja, hogy őt megint nem enged­ték szóhoz. Mi lenne, ha egyszer rámutatna az elnök és kereken felszólítaná: — Uram, elvtársam, fejtse ki a véleményét... Az értekezlet a saját halottjának tekinthetné... A kritikus: — öregem, hogy Az milyen hülyeségeket mondott. Ilyet csak az mondhat, aki a legkisebb mértékben sem szervesült a problémák lényegéhez. .. Nem beszélve Róla. kérlek. Az teljesen tökkelütött. Nem is tudom minek adnak szót az ilyennek? Csak lejáratják az értekezlet alapgondolatát, szaporítják a felesleges szót és eltérítik a figyelmet a lényegről... És aztán ráadásul még az őróla... Hát ö az mindennek a teteje.., Az ilyennek nem az érte­kezleten, hanem egy szellemi munkaterápián volna a helye.. — Akkor miért nem szólalsz fel te? — Nem ettem meszet... Hogy rólam is ilyeneket mondjanak? A művész: A női akt egészen jó. Mellette az a kör ugyan nem egészen kör, inkább annak csak egy négyszögbe hajló absztrakciója. De a művész rajzol a papírra. Ami előtte van. Messziről úgy néz ki, mintha unná az egész dolgot. Közelről is. Valóban únja. Meghívták eljött, nehogy azt mondják, hogy nem jött el és ez esetleg rossz pontot je­lenthessen néki valahol, Valamikor. Bárhol. Bármikor. Hát most itt van, unatkozik és rajzolgat Agyonüti az időt. Eszébe sem jut, hogy az időben ő is benne van. önmagát üti agyon. Szellemi öngyilkos, a szellemi halálba rajzolja önmagát. — Miről volt szó? — Mii tudom én... Azt hiszed, odafigyelek ilyen ostoba locsogásra... — Ostoba? Honnan tudod, hiszen oda se figyeltél.. — Mit akadékoskodsz... Megfizettek talán érte? El­jöttem ég kész. Mi közöd hozzá? — De hát mégis, miért jöttél el egy ostoba értekez­letre. .. — Hülye kérdés: miért? Rólam ne mondják, hogy meghívnak egy fontos értekezletre és nem vagyok ott.. Engem, kérlek, figyelnek és számon tartanak... Vegyél részt egy értekezleten és utána megmondom: kt vagy­szép Kata tudja, hogy ilyenkor Lacit le kell fektetni. Gyerekek, csendben legyetek, mert apuka beteg, szól be a kisszobóba, aztán leereszti az ab­lakon a redőnyt. La­ci még forgolódik, értelmet­len félszavakat susorog, és Kata tudja, nemcsak a ré­szegség miatt. A kalapok őfelé fordul­tak a kocsmában, ahogyan a pult felé haladt, és ami­kor leült az asztalhoz Mol­nár János odajött hozzá. Az öreg megállt előtte, a tehénistálló ammóniáé sza­ga megcsapta a főmezőgaz­dász orrát. Jani bácsi nem köszönt, még a szokásos „hogy van, mérnök elvtárs”, at se kérdezte meg. csak ennyit mondott: — Ne hagyjon itt ben­nünket. Z. László csodát művelt Legalábbis a faluban azt mondták. A búza 39 mázsás termést adott hektáronként az egy tehénre eső tejho­zam 1800 literről 3100-ra emelkedett Z. László két éven keresztül hajnali négy­kor kelt és amikor estén­ként hazaérkezett a kony­hában égett a villany, a vacsorája oda volt készítve a gáztűzhely mellé, csak meg kellett melegíteni. A legrosszabb az volt, hogy még ilyenkor sem tu­dott lefeküdni. Emésztette a napot. Az első álmatlan éj­szakája akkor volt amikor elkezdődött a vetés. A fő- agronómus felnyitotta a ve­tőmagos asákot, belemar­kolt a búzába és odatolta az elnök orra elé. — Ezt akarod elvetni? Napokig tartott amíg az elnököt és a főkönyvelőt — hol kérve, hol kiabálva, hol szakmai idézetek hal­mazával — meggyőzte, hogy a saját termésű búzát nem szabad elvetni hanem elit vetőmagot kell venni. — Igen ám, de az sok pénzbe kerül — nyálazgatta megmaradt pár szál haját a főkönyvelő —. ez meg ingyen van. — Csodálkoztok, hogy évek óta 19 mázsa a hek­táronkénti termés? Heves megye az idén is öt má­zsával maradt le az orszá­gos átlagtól. Ezt nekünk is köszönheti... Megvették a vetőmagot, de Z.-nek kellett írnia egy feljegyzést, amiben magára vállalta a felelősséget, ha nem lenne több termés. A feljegyzést a főkönyvelő be­zárta egy acélkazettába. Azután jöttek sorban az éjszakák. Z: — Nekem két Claas- Dominátor kell, értsd meg, hogy az kell. — Elvetettük a legjobb vetőmagot, bele- fecceltünk a földbe egy ha­lom műtrágyát. Itt óriás termés lesz. A régi kombáj­nokkal nem tudjuk levágni. Kárba megy minden, amit eddig csináltunk. Főkönyvelő: Az rengeteg pénz. Z: Hallgassatok még egy­szer végig. Ha belépünk az ipari rendszerű kukoricater­mesztési társulásba, akkor kaphatunk két John Deere traktort is vagy John Hee­re kombájnt, vagy Claas Dominátort. Ezek ma a vi­lágon a legjobb gépek közé tartoznak. A két traktor és a két kombájn mindenhol tud dolgozni, nemcsak a ku­koricában. Négy géppel majdnem mindent meg tu­dunk csiaálAt, Har­madik út pedig van? Elnök: Itt 6oha nem volt hagyománya a kukoricá­nak. Párttitkór: Ezt meg kell gondolni. Ez politikai kér­dés i.s. Egy szocialista gaz­daságban nem dolgozhat... Z: Mi van? Felakadt a tű a lemezen? Gépudvar. Hajnali fél hat. A gépkezelő sárga overáll- jában szalad a Claas Do- minátor kombájn felé. Z. az órájára néz. — Álljon meg, kérem. Megmondtam, hogy ha nem lesz harmat, fél hatkor már a táblán kell lenni. A gépkezelő mintha nem is hallaná. Z. ráordít. — Álljon meg. Odalép a gépkezelőhöz, dől belőle a törkölypálinka. — S. elvtárs, megtiltom, hogy felüljön a gépre. — Na, ne vicceljen már a mérnök elvtárs. — Ez nem vicc. Ez a gép milliós érték, maga ivott. — Na és ittam én már máskor is. — Ezentúl viszont nem lehet. S. vigyorog. — Nézze, mérnök elvtárs, addig maguk nekem ne be­széljenek, amíg az elnök részegen összetöri a tsz Polski Fiatját, és még meg se büntetik érte. — Ez nem ide tartozik. Holnap reggel fél hatkor jelentkezzék munkára. Vi­szontlátásra. És mivel a szakképzett gépkezelő váltója csak dél­re jött. Z. fél hattól fél egyig aratott. Fehér ingben és nyak­kendőben. Még egyetemista korában megfogadta, hogy minden munkanap felöltözik rende­sen. Z. Lászlót kötelezték, hogy a traktoros egynapi munkabérét fizesse meg, mivel nevezettet jogtalanul tartotta távol a munkától. S. ittasságát semmivel nem lehetett bizonyítani és ami­kor a „házi tárgyaláson” az elnök feltette a kérdést, hogy ittas volt-e S. a trak­toros tiszta hangon mond­ta: nem. Zárszámadáskor először tettek hárommilliót félre, hogy ha esetleg nehezebb idők jönnek, legyen egy kis pénze a termelőszövetke­zetnek. A közgyűlésen a járási elvtárs méltatta a termelőszövetkezet óriási előretörését, külön kiemel­ve az elnök szerepét, aki úgymond a helyi viszonyok kiváló ismerőiéként jól sá­fárkodik a modern techni­kával, m. Z. László a tehenészek­kel ebédelt kint az állatte­nyésztési telepen. Birkagu­lyást főztek. Még a szabad szombatosok is bejöttek — a fóagronómus munkaát­szervezést hajtott végre, az­óta még a tehenészeknek is van szabad szombatjuk — és Molnár Jani bácsi, mint rangidős, Z. László születésnapja alkalmából — mivel tudják, hogy a mér­nök elvtárs szeret olvasni — az egész brigád nevé­ben átadott egy könyvet. Amikor otthon kitette az asztalra a Nyaraló gyilko­sok című krimit — ma is a könyvespolc fő helyén van, a belső borítón a brigád minden tagjának aláírásá­val — hátravetette magát a fotelban és ezt mondta. — Kata, én olyan boldog vagyok... Nem hivatalos vezetőségi ülés volt, csak úgy össze­verődtek délutánra az el­nök szobájában. Először le­húztak egy partit tízfilléres alapon. Az elnök megkí­nálta őket borral. Z. nem ivott. Amióta idekerült, egyetlen kortyot nem ivott. Azt szokta mondogatni, olyan nincs, hogy csak egy f röccsöt, vagy csak egy szál cigarettát. Vagy, vagy. Az egyetemen is ez volt a sza- vajárása. harmadik út nincs. Latinul írta fel még a kol­légiumban az íróasztala fö­lé. — Miért nem iszol La­ci? — kérdezte az elnök. — Hozzátartozik az élet­ről alkotott elképzelésem­hez — mondta Z. — Pedig nincs abban semmi rossz. — Nincs — hallatszott Z. száraz hangja —, abban sincs semmi rossz. hogy összetörted a Polskit és 25 ezer forint kár keletkezett benne. Az emberek meg a pofámba vágják, ha valakit felelősségre akarok vonni, hogy hát ha az elnöknek szabad... — Ne veszekedjetek — szólt közbe a párttitkár. — Ez nem veszekedés, ez elvi kérdés. Mint ahogy el­vi kérdés az is és most már másodszor kérdezem, hogy mi van a kényszervá­gásokkal ? — Milyen kényszervágá­sokkal? — Átnéztem visszamenő­leg mindent. Miért éppen hétvégeken emelkedik a kényszervágott állatok szá­ma a tsz-ben? És mi lesz a levágott állatok húsával? — Nézd. Lacikám, te még túl fiatal vagy... — Először is nem va­gyok Lacikám, másodszor is ez nem fiatalság vagy öreg­ség kérdése. Z. levette a szemüvegét. Letette az asztalra és fur­csán intonáló. száraz nyu­godt hangján végigsorolta kérdéseit, többek között azt, hogyan vásárolhktta meg a községi tanács 480 ezer fo­rintért az elnök régi házát szociális otthonnak amikor százezret sem ért az egész. Végül csak ennyit mondott. — Ti vezetők vagytok. Felelősek a magyar nép itt élő csoportjáért. Ez így nem mehet tovább. — Ez így nem megy to­vább — mondta Z. a járá­si pártbizottság első titká­rának a beszélgetés végén. — Nézze, Z. elvtárs. Le­het. hogy van abban vala­mi." amit elmondott, de a tények, tények. Ez a te mrlősTrr~=‘tkP7»t xnost érié el a legjobb eredményt. A tagság hangulata jó. És most maga előáll ilyen le­hetetlen dolgokkal. Értékel­je át reálisan a helyzetet. — Én reálisan értékelem a helyzetet. Mint ahogyan akkor is én képviseltem a realitást az egész vezető­séggel szemben, amikor a takarékossági terv egyik fő pontjaként azt kívánták sze­repeltetni, hogy kevesebbet vásároljunk a drága műtrá­gyából. — Ezek részletkérdések; — Jó. Akkor még egy­szer világosan megfogalma­zom! Ezzel a vezetéssel nem lehet tovább lépni. El lehet vegetálni de a falu lakosságának nem mindegy, hogy melyik utat választ­juk. Titkár elvtárs, négy­száz ember léphet az élet­nek, a kultúrának, az anya­gi gazdaságnak a maga­sabb kategóriájába. — Ez demagógia. Mit akar maga? Tsz-elnök akar lenni, vagy mi? Mit izgá- gáskodik? Z. kurta mozdulattal meg­igazította szemüvegét. — Nézze kérem, én tu­dom, hogy a legkellemetle­nebb egy olyan ember a közelben, aki komolyan dol­gozik, mert mindjárt van viszonyítási alap. Z. gyorsan futotta be a karriert. Először a megye- székhelyre került — a fel­sőbb szervek javaslatára —, majd alig egy év múlva a fővárosba. Elnök: Ahhoz a házdo­loghoz semmi közöm. Any- nyira értékelték és kész. Z. László meg fűhöz-fához sza­ladgált, hogy mi a tanács­elnökkel megfeleztük a pénzt, összeférhetetlen volt. Nem is tudom hogy ke­rülhetett a megyéhez. Ez politikai baklövés. Párttitkár: Igen. Nálunk dolgozott. Én kérem, min­dig őszinte ember voltam, most is csak azt tudom mondani, örülök, hogy nincs itt. Amikor a téli politikai tanfolyamon előadást tar­tott a brigádvezetőknek, alig tudtam helyes irányba te­relni a vitát. Olyanokat mondott, hogy Magyaror­szágon most is folyik a for­radalom. és tulajdonképpen ma is nagy szükség van forradalmi tettekre, és mih- denki csinálhat ilyeneket nap mint nap a munkahe­lyén. Telebeszélte zűrzavar­ral az emberek fejét. Főkönyvelő: Higgye el, amióta nincs itt, azóta tu­dok újra aludni. Azóta nyu­galom van. Senki nem pisz- kálódik. Z.-nek szép lakása van,' új kocsija és szép felesége. Gyerekeit példásan neveli. Mindent pontosan elvégez, amit rábíznak. Z. jó ember. Z. művelt ember. Kata csak azt nem sze­reti, ha Laci Lenint olvas. Ilyenkor Laci nyugtalan lesz és amikor eljön az este, le­megy a sarki kocsmába. Ka­ta virraszt. Amikor Laci hazajön, lefekteti. Z. sokáig nem tud elaludni. Hányko­lódik, forgolódik töredezett mondatokat nyöszörög. Nem tehetem, Jani bácsi, el kell menni. Ezt mondja legtöbb­ször. Másnap, sápadtan ébred. Megborotválkozik. Fabulon arcszeszt használ. Fehér in­get és nyakkendőt köt min­den reggel. Szigethy András 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents