Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
Tanulóvezető Nyilvánvaló, hogy nem egészen ugyanaz, ha valaki matematikát, biológiát, magyar irodaimat tanít, vagy mondjuk autóvezetést. De valami hasonlóság azért mégis van tanáraink és azok között, akik a mai fiatalok számára szinte nélkülözhetetlen autóvezetés fogásait adják át Csupán egyetlen jellemző különbségre szeretnék utalni: ha elfelejtünk mondjuk egy Csokonai-verset, melyet ifjúkorunkban tanultunk volt vagy kiesik tudatunkból a kétismer etlenes egyenlet megoldásának módja — ettől még valahogy eligazodunk az életben. De ha valaki nem tanulja meg jól az autóvezetés fogásait meg a közlekedésrendészet szabályait, s mégis részt vesz a forgalomban — állandó életveszélyt teremt, s e veszély őt éppúgy fenyegeti, mint az utcán meg az országúton közlekedőket. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy nemrégiben olvastam egy hírt: egy tanulóvezető, oldalán az oktatóval. elgázolt egy gyalogost. A bíróság az oktatót büntette meg. A tanárok, az ismeretek továbbadói mindenképpen megbecsülést érdemelnek. Akár történelmet tanítanak, akár autóvezetést. De azért nem szükséges glóriát fényesíteni válogatás nélkül minden oktató feje fölé. Nekem is, mint mindenkinek, voltak jó tanáraim, és voltak rosz- szak is. Az előbbiekre szívesen és hálásan emlékezem vissza, az utóbbiakat igyekeztem — és nem is eredménytelenül — elfelejteni. így vagyok egykori autós oktatómmal is. Több mint tíz éve, hogy a Dankó Pista utca környékén meg a Hősök terén kezdtem vezetgetni oktatóm türelmetlen és figyelmetlen segédletével a rozoga Moszkvics tankocsit. Meg kell vallanom: derék oktatóm a legalapvetőbb vezetési fogásokra nem tanított meg. Ez a fölismerés akkor hasított belém, amikor — már túl a vizsgán — egyedül bemerészkedtem a forgalomba, s a Margit- hídon — úgynevezett csúcsidőben — dugóba keveredtem. Az ember ilyenkor másodpercekig sőt néha percekig egy helyben álldogál, aztán elindítja a kocsit, és egykét métert gurul, majd megint megtorpan, kis idő múlva újra egyesbe teszi a sebességváltót, megyen-megyeget egy kicsit, megáll, majd minden kezdődik élőiről. Engem az oktatóm erre a műveletre nem tanított meg. Amit az iskolában nem tanulunk meg, azt — mikor szükség van rá — kénytelenek vagyunk az életbén a magunk erejéből és a magunk kárán elsajátítani. így tettem én is, de az említett hír olvastán mégis elgondolkoztam azon: egyéretlműen elítéljem-e egykori oktatómat? S egyáltalán: megokolt-e kígyót-békát kiáltani a rossz oktatókra a nemtörődöm, a szétszórt figyelmű, a gondterhelt, a fáradt tanítókra, tanárokra? Most hirtelen eszembe jut, hogy az a harmincöt év körüli férfi, aki engem annak idején beavatni kívánt az autóvezetés tudományába, egyszer bevallotta: egy idő után csaknem mindnyájan gyomorpanaszokkal fordulnak az orvoshoz. Sokan közülük néhány év oktatói munkája nyomán gyomorfekélyt szereznek, másoknak a vérnyomásuk ugrik föl, s egyéb betegségek mutathatók ki náluk. Bizonyára sokan megfigyelték, hogy egyike a legkellemetlenebb és legidegesítőbb érzéseknek, ha az ember jelen van egy műveletnél de nem avatkozhat be, mikor be kellene avatkozni. Témánknál maradva: ha például az ember íil az autóvezető mellett, s látja, hogy valamit intézkedni kellene, de a vezető nem intézkedik -— bizonyos, hogy fölszaladj bennünk a pumoa, más szóval a vérnyomás, s remegni kezd a gyomrunk. Az autós oktató állandóan ilyen helyzetben van. A kocsi döcög vagy szalad, netán száguld, izmaiban — azaz motorjában, meghajtott futóművében — sok-sok lóerővel életveszélyes masina, mely törhet-zúzhat, gyilkolhat, s az egész szerkezet olyan valaki kezében van, aki nem egészen ura'a helyzetnek. Megfigyelhetjük azt is, hogy ha a kormánykereket kezelő mellett a vezetésben különösen gyakorlott utas ül, az illető állandóan az utat kémleli, nem vesz részt a beszélgetésben, jobban összpontosít a vezetésre, mint maga a vezető, talán éppen attól a tehetetlenségi érzéstől indíttatva, hogy a másik vezet, de az ő életéről is szó van, s nincs teljesen meggyőződve, hogy jó kezekben van az élete. így hát végül is — ha igazságosak vagyunk — megállapíthatjuk. hogy az autós oktató, ha néha utálatos és ideges is, nincs éppen irigylésre méltó helyzetben. A mazsola csak a kalácsban jelenti a csemegét; a közlekedésben a mazsola — mert a népnyelv így nevezte el a kezdő autóvezetőt — egyáltalán nem a forgalom legértékesebb csemegéje. Sok tízezer, sőt százezer társammal együtt részt vettem az új KRESZ-t fejünkbe sulykoló tanfolyamon. Mikor az úgynevezett önkéntes vizsgára sor került, tesztlapokon — mintha totószelvényt töltenénk ki — kellett kiválasztani a helyes feleletet a lehetőségek között. Kiderült. hogy a résztvevők, jobbára felnőtt, meglett férfiak és nők, akik évek, sőt évtizedek óta vezetnek, még a régi KRESZ legalapvetőbb paragrafusai között is csak cset- lenek-botlanak, az újról nem is beszélve. Száz résztvevő között csaknem negyven nem teljesítette a helyes válaszokra nagyon liberálisan megszabott normát. Mivel az új KRESZ-ből tudvalévőén nem kötelező a vizsga, továbbra is mindenki vezethet, akinek jogosítványa van. Pedig most sok autóvezetőről kiderült, hogy mikor a jogosítványra pályázott, tehát évekkel ezelőtt, se tanulta meg a közlekedésrendészeti szabályokat vagy ha annak idején megtanulta, szépen elfelejtette.' S előfordulhat, hogy sok-sok éven át vezet-vezetget, és csak a véletlen, vagy a szerencse jóvoltából nem okoz balesetet, mert mások vigyáznak rá Is. Alaposan elgondolkoztatott ez a téma. Véleményem szerint az ember nem maradhat éveken át mazsola; nem számíthat arra, hogy vezetés közben mindig ül az oldalán egy oktató — nevezzük szakembernek —, aki ha baj van, beletapos a fékbe, vagy elrántja a kormányt. Véleményem szerint a vezetés mindenféle kategóriájú járműben alapos ismereteket hozzáértést, gyakorlatot, rutint, jó reflexeket, mások iránti figyelmet igényel. Nem minden kockázat nélkül való, ha valaki összeköttetés, rokonság, ügyeskedés, kacérkodás révén szerzi meg a jogosítványt, vagyis a jogot arra, hogy részt vegyen a közlekedésben. A jogosítvány birtokában ugyanis ügyességétől vagy ügyetlenségétől, hozzáértésétől, vagy hozzá nem értésétől függően módja van befolyásolni a közlekedést, a városi és országúti forgalmat, sajnos, mások egészségét, életét is. Míg beletanul valaki a vezetésbe, helyes a türelmi idő; ki lehet és ki is kell biggyeszteni a kocsira a gyakorlatlanságot. jelentő és kíméletet igénylő T betűt. De örökké nem lehet a tapasztalatlanságra, a gyakorlatlanságra, a hozzá nem értésre hivatkozni. Egy idő után csak az maradjon a volán mellett, aki érti a vezetést. Amíg mellette ül a szegény gycmorfekélyes oktató, addig még csak lehet vétkest találni, ha bajt okoz. De mi legyen az ilyen mazsolával ha egyedül. 6aját felelősségére veti be magát a forgalomba, s kiderül, hogy hosszú távon is alkalmatlan a vezetésre? NEMES GYÖRGY Tavaszhozók P árttaggyűlés a H.-i Építőipari Szövetkezet 17 tagú pár talapszervezetében. Első napirendi pont: az elbeszélgetések tapasztalatai. Második: a szövetkezet elnökének tájékoztatója a féléves gazdasági eredményekről. A MEZÖÉP alapszervezetével történt egyesülés után, januárban megválasztott titkár hét gépelt oldalt olvas fel. — Az elbeszélgetések során tapasztalatunk szerint a légkör olyan volt, hogy minden egyes elvtárs szabadon kifejthette és ki is fejtette véleményét... Az elbeszélgetést végző csoport több olyan javaslatot fogadott el, amelyek a párttagság soraiban vetődtek fel... Párttagjaink kommunistához méltóan mérlegelték munkájukat, számot adtak a párt politikájának ismeretéről és főképpen arról, hogy azzal egyetértve végzik pártmegbízatásaikat, tanúsítanak .kommunista magatartást... Jelentős súlya volt azoknak az értékeléseknek, amelyeknek lényege a megváltozott körülmények miatt bekövetkezett gazdasági jellegű problémákra vonatkozott... Már a hatodik oldalon jár. A kívülállónak, ha nem ismeri a helyzetet, az lehet az érzése: nincs, nem lehet itt különösebb baj. Legfeljebb a semmitmondá- son bosszankodik. Következnek az elbeszélgetések alapján kidolgozott javaslatok. — Eszmei-ideológiai fejlődésünk érdekében az alapszervezet vezetősége szervezze meg. hogy az induló oktatási évben kommunistáink 90 százaléka vegyen részt a szövetkezetben folyó politikai tanfolyamokon .. a második féléves munkaprogramban szerepeljen a pártmegbízatási javaslat... a KISZ-munka megjavítása érdekében a vezetőség jelöljön ki patro- nálót... a szocialista brigádmozgalom hatékonysága érdekében a brigádvezetők teljes létszámban járjanak politikai tanfolyamra... Ennyi. Csak ennyi? Ennyi. ■ Szinte nem akad ma olyan munkája a szövet- zetnek, amelyet határidőre, jó minőségben végezne el. Több. egyszer már elvállalt feladatot lemondtak az idén. A helybeli MEZOÉP felszámolása 36 százalékos létszámemelkedést hozott számukra, ennek ellenére termelésük csak 17 százalékkal nőtt idén az első félévben. Minden hatékonysági mutatójuk romlott, ugyanakkor több, mint öt- százalékos béremelést hajtottak végre. Az ..igazolt hiányzás tavalyhoz képest megkétszereződött, az igazolatlan — 240 dolgozójuk vau — 360 napra szaporodott fél év alatt. Belépett 190, távozott 81 dolgozó. Fegyelmezetlenségből súlyos Lépéskényszer üzemi baleset és nagy anyagi kár következett be náluk a nyáron. Üzemi lopást fedeztek föl néhány hete... Hirtelen, váratlan megtorpanás ez? Sgyál talán nem. Hozzászólás — nincs. A teremben mintha köd lenne. Vagy csak a dohányzók eregette füst teszi? Az elnök — aki két esztendeje több évtizedes tapasztalata pártmunkásként került a szövetkezet élére — elkezdi tájékoztatóját az első félévről. Amikor . idekerült, tarthatatlan állapotok felszámolása várt rá, és vezetőtársaira. A régi vezetés öröksége azonban még ma is hat. Az iparágban tipikus problémák itt különösen élesen vetődnek fel, mert a technikai felszereltség elmaradottsága kis hatékonyságot konzervált, emellé a város építőipari egységei közül legrosszabb szociális körülmények és — tipikusan ipari szövetkezeti „betegség” — az alacsony bérszínvonal — maximális nyereségrészesedés szisztémája társult. Egyszóval, ez a szövetkezet az „állatorvosi lóhoz” volt hasonlatos. A pártszervezet akkori morális színvonalának jellemzésére talán elég annyi: a régi elnök tagdíját egy ideig a szövetkezet finanszírozta... Innen kellett elindulni. De nem jutottak messzire. Miért? Az elnök keserűen, hangját olykor megemelve mondja a tájékoztatót. A párttagok most is füstölnek, mégis, mintha jobban lehetne már láni... — A MEZOÉP beolvadásának kettős célja volt: ütőképes termelőegység létrehozása lakásépítésre és szolgáltatásra, valamint a fejlesztés és a jobb munkakörülmények feltételeit ésszerűen összpontosítva megteremteni. Az első cél csak részben valósult meg. A második elérése érdekében több történi, de rövid távon ennek is még csak a nehézségeit, nem az eredményeit érezzük... Míg az elnök beszél, tegyük gyorsan hozzá: a beolvadás politikai előkészítése gyatra volt. Miközben a gazdasági vezetés egyetlen lépést sem tett azért, hogy a jó szakmunkások és vezetők is átjöjjenek a szövetkezethez, máshová csábításuk nagy erővel és sajnos, sikeresen folyt. A szövetkezet jelentős hitelt vett föl az átvett eszközökre, amelyeket viszont nem tud hatékonyan működtetni, mert — nincs kiveL A párt- szervezet képtelen volt más irányt szabni az eseményeknek. A következmény? — Lemaradtunk a lakásépítésben — folytatja az elnök. Aztán sorolja a többi problémát — Többségünkben csak azon a színvonalon dolgoztunk, mint eddig és ez hiba, mert a követelmények közben nőttek... A szakmai vezetés fegyelme romlott a legjobban... Vezető beosztású párttag kapott fegyelmit munkaidőben történt leré- szegedése miatt... Az utasítások semmibe vétele napirenden van... A vezető beosztású, leré- szegedett párttagtól azt sem kérdezték meg az alapszervezetben: komám, jó lesz ez így? ■ Komor arcok. Csend. Földre, falra menekülő tekintetek. Elunva a hallgatást, a városi pártbizottság képviselője kér szót — A fegyelmezetlen vezető elveszti erkölcsi alapját a dolgozók előtt... A pártszervezetnek kell mindenekelőtt rendet teremtenie a maga portáján...! Az elnöktől a brigádvezetókig minden vezető az alapszervezet hatáskörébe tartozik: hol marad a segítség, az ellenőrzés, a számonkérés?... Januárban az itt dolgozó kommunisták határozattá emelték a városi pártbizottság feladatmeghatározását — éppen ezen problémák megoldására!... Míg a párttagok azon gonlolkodnak: hozzászóljanak-e, s ha igen, mit is mondjanak? — ismét belelapozok a feladatmenha tározásba. „Az 1976-os év politikai és gazdasági szempontból kiemelten kezelendő... Ki kell alakítani és meg keli szilárdítani az alapszervezet eszmei, politikai és cselekvési egységét... Az egyéni elbeszélgetések során hívják fel minden kommunista figyelmét egyéni felelősségére, példamutatásának fontosságára... Negyedévenként számoltassák be a gazdasági vezetést az idei terv időarányos végrehajtásáról. A problémákat, hiányosságokat reális értékeléssel vessék fel és tárják fel azok megoldási lehetőségeit... A párt- és a gazdasági vezetés egységes, határozott intézkedésekkel tegyen konkrét lépéseket a munkafegyelem megszilárdítása érdekében...” Alig találni olyan pontot, ahol a végrehajtás legalább elkezdődött. De halijuk a hozzászólásokat! — Ne szólj szám, nem fáj fejem, én ee szólok, te se szólj — ez megy nálunk! Ebbe belefulladunk, ha így folytatjuk... Az elbeszélgetéseken mindenki azt fogalmazta meg, hogy változtatni kell... Ha saját határozataink végrehajtásáról esik szó, gúnyos mosolyok... Elkényelmesedtünk, mindenki fut a maga kis ügye után... A gazdasági vezetéstől várjuk a kiutat, s közben az elnök elvtárs cement, bitumen után szaladgál. Miért nem bízik meg azokban sem, akik pedig rászolgálnak?... össze kell rázni ezt a gárdát és össze is lehet! Mi vagyunk felelősek a kialakult helyzetért? Mi, mert kommunisták vagyunk... Alig győzöm jegyezni. De hol maradt mindez az előbbi, titkári beszámolóból? És a zárszó ismét kiábrándító. — Bizony, a feladatmeghatározásról elfeledkeztünk... A pártfegyelmit pótoljuk.. .(?) Szakmai és politikai továbbképzés kell a középvezetőknek... Igen, a végrehajtásra nagyobb gondot kell... Ennyi. Megint csak eny- nyi. Illetve: a pártvezetőség „megvizsgálja a helyzetet és 15 napon belül javaslatot tesz a megoldásra.” Üjabb javaslat, határozat? Amikor a végre néni hajtott januári feladatmeghatározásban minden lényeges tennivaló világosan benne van? Benne volt az elbeszélgetésben és a mostani felszólalásokban is^ Kifelé tartunk a gyűlésről. Az alapszervezet titkára azt kérdezi: — Ez a sok csúnyaság mind benne lesz a cikkben?... — Nem — mondom — nem mind. Mellettünk párttag brigádvezető bizonygatja, hogy akik őt munkaidőben látták sörözni, azok is vétkesek, hiszen akkor azok is lógtak a munkából... Az elnök széttárja a karját. A véleményt mondók megvárnak az ajtóban, de nem szólnak. Csak a szemük kérdez. A titkár már az „objektív nehézségeket” fejtegeti. Másnap a városi pártbizottság titkára ezt mondja: — Gyors változásra nem számíthatunk. A pártszervezet megerősítése, tekintélyének visszaállítása az alapvető feladat. Kemény munka lesz. de a tagságban — a titkárban alig — van fedezete a sikernek. Az elnök jót akar, de nem mindig jól és magára maradt. Ebben ő is hibás. Mégis őt kell támogatnunk, ha képes változni. A pártszervezetnek, a becsületes dolgozóknak fel kell sorakozniuk mögé... Lépéskényszerben vannak: mi segítünk, mint eddig, de helyettük nem tudunk cselekedni. Sóhajt, megsimltja őszülő haját. Sokat tapasztalt, ismeri a helyzetet, a szereplőket: igaza vitathatatlan. HÓDI T. JÓZSEF
