Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-19 / 42. szám

T Köszönet a segítségért Tiszámmá: Eredményes voll a munka Szemtanúi vagyunk a cse­peliek felhívása nyomán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­nak tiszteletére kibontako­zó szocialista munkaver­senynek. Az elmúlt évben, ha nem is ilyen szervezet­ten, de sokat vállaltak szo­cialista brigádjaink a gyer­mekintézmények fejlesztésé­ért. Tapasztaltuk ennek elő­nyét elsősorban azokon a településeken, ahol az üze­mek épültek és termelnek, de tapasztaltuk a hátrá­nyát is a kisebb települé­seken. Amiről írni szeret­nék. az a kivételek közé tartózik. A recski Aknamélyítő Vállalat munkásai a kör­nyék legkülönbözőbb he­lyeiről járnak be, így Mát- raverebélyrői is. Kis közsé­günk négy éve élvezi egy- egy társadalmi megmozdu­lás hasznát. Főleg az isko­lai napközinket támogatják. A nálunk végzett társadal­mi munkából elsősorban a Üzemünkben, a parádi üveggyárban népszerű lett a véradómozgalom. Gotyár Károlynénak, a Vöröske­reszt titkárának és aktivis­táinak ma már egyre ke­vesebbet kell agitálniuk a véradásra. A dolgozók nagy többsége egyetlen hívó szó­ra jelentkezik erre a pél­damutató feladatra. A na­Befejezéshez közeledik az 1976—1977. évi fűtési idény, amelyben eddig — a Belke­reskedelmi Minisztérium ér­tékelése szerint — folyama­tos volt az ellátás. A TÜ- ZÉP-telepek — a novembe­ri, december eleji kisebb választékhiány ellenére — kielégítették az igényeket. Jelenleg országosan 400 ezer tonna, vagyis 30 napos a tüzelökészlet; mennyiségben elegendő, bőven fedezi az igényeket, bár tatai szénből és az úgynevezett apró szénből most is még keve­sebb van a kelleténél. A minisztérium illetékes főosztálya, és a TüZEP- vállalatok a tavaszi építési szezont is jó kínálattal, ma­gas készlettel várják. A múlt évinél átlagosan csak­nem 80 százalékkal több Angol ismerősöm egy lon­doni hetilapból kivágta és elküldte az útibeszámolót, amelyet Maggie Fleming művészetkritikus magyaror­szági élményeiről írt. Járt Egerben és környékén is. Egerben a népitánc-bemula- tó tetszett neki legjobban, bőségesen írta észrevételeit a jegyzetfüzetébe. Aztán az egri bor. Nemcsak az ízét dicséri hanem az árát is; társasága tíz pohárral ivott meg és mindössze 70 penny- nek megfelelő összeget fi­zettek érte. Aztán kirándultak, meg­nézték a lipicai ménest és a turistáknak tartott kitűnő lovaglóleckéket. Nekik azon­Nógrádi Sándor nevét vise­lő szocialista brigád vette ki részét. A több éve segítsé­get nyújtó szocialista bri­gád tagjai a Heves megyei B.ecsken dolgoznak és több­ségük Nagybátonyban lakik. Nagyon sok szombatot és vasárnapot töltöttek itt Mát­ra verebélyen társadalmi munkával. Nagyon becsül­jük a brigád tagjait, akik a munka és a társadalmi se­gítés mellett tanulnak. á középkorúak és az időseb­bek is pótolják amit eddig elmulasztottak: végzik az általános iskola 7—8. osztá­lyát. Mi, nevelők, igyekez­tünk ehhez segítséget nyúj­tani, hogy valamit vissza­adjunk azért amit kap­tunk. köszönet jár a brigád­nak követésre méltó segít­ségéért. Verebélyi András, a mátraverebélyi általános iskola igazgatója pókban megtartott véradá­son 95 dolgozó segítette a gyógyulásra várókat. A vér­adók közt nagyon sok a hússzoros, de többen van­nak már olyanok, akik har­mincadik esetben vállalkoz­tak már a véradásra. Gembiczki Béla Parádsasvár építőanyagot tárolnak a te­lepeken. A beszerzés biztonsága érdekében az előjegyzéses anyagellátási szerződés- rendszert a TÜZÉP-vállala- tok általánossá teszik, s több helyen vezetik be. A vásárlókkal megállapodva igyekeznek az építési üte­mekhez igazodni s több he­lyen tervezik, hogy a kü­lönféle építőanyagot házhoz szállítják, akkorra, amikor szükség van rá. A TÜZÉP-vállalatok a termelőkkel együttműködve már szezon kezdetétől ren­deznek építőnapokat, árube­mutatókat, amelyeken meg­ismertetik a legújabb ter­mékeket. tanácsokat adnak az építkezésekhez, a leg­megfelelőbb anyagok kivá­lasztásához és felhasználá­sához. ban nem volt kedvük lova­golni. inkább' gyalogtúrára indultak, felfelé a Szalajka- völgyön. A patak vize olyan tiszta. írja, hogy ittak belőle. Felkeresték az erdei mú­zeumot, megnézték a vízi­malmot, a favágókunyhó­kat. vadfogókat. Annyira el­fáradtak, hogy visszafelé nem vállalták a gyaloglást, felültek a kisvasúira. Azoknak, akik Eger vidé­kéről ajándékot akarnak ha­zavinni, kézzel készült hím­zéseket, kristálypoharakat, lemezeket és könyveket ajánl. Dr, Bán Ervin Budapest Hlrsk Petőtibínyáre! Mozgalmas az élet a pé- tőfibányai művelődési ház­ban. A közelmúltban 40 asszony és leány kezdett ta­nulni a szabás-varrás tan­folyamon. A két 20—20 fős csoport heti két fogalkozás keretében két hónap alatt sajátítja el a szabás-varrás alapismereteit. A gyermekek részére ren­dezték meg a Csipkerózsika című kétrészes mesejátékot, melyet Tóvári Pál budapes­ti ímesejátékszínpada muta­tott be. Több mint három­száz gyermek nézte meg a kedves előadást. Március elején a fiata­lokra gondolva szervezik meg a népszerű Bergendy együttes hangversenyét. Említésre méltó a műve­lődési házban működő könyvtár állandó forgalma. Az idén már több mint nyolcszázan iratkoztak be ismét olvasóként, s 22 szo­cialista brigád kötött újabb kulturális szerződést a könyvtárral. Zachar László Petőfibánya Munkavédelmi verseny az élelmiszeriparban Az ÉDOSZ munkavédel­mi bizottsága a napokban értékelte az élelmiszeripari vállalatok 1976. évi mun­kavédelmi versenyét. * A kez­deményező 1974-ben a gyöngyösi Allatforgalmi és Húsipari Vállalat volt. 1976- ban az öt évre szóló felhí­vást az Egri Dohánygyár hirdette meg, s ehhez ki­lenc vállalat csatlakozott. A versenypontok között szerepel a munkakörülmé­nyek javítása, a balesetek számának csökkentése, a munkavédelmi újítások szor­galmazása. a munkavédelmi aktívák fokozott erkölcsi és anyagi megbecsülése. A verseny eredményeképpen több vállalatnál javulás je­lentkezett, de ez sajnos, nem mondható általános­nak. A balesetek számának alakulása továbbra is fi­gyelmeztető. mindent meg kell tenni a dolgozók testi épségének és egészségének védelmében. A munkavédelmi ver­senyt értékelő bizottság a vándorzászlót a legjobb eredményért az Eger—Mát­ra vidéki Borgazdasági Kombinátnak ítélte. Máso­dik a Sütő- és Édesipari Vállalat, a harmadik a Mát- ravidéki Cukorgyárak selypi üzeme lett. Ködmön Ferenc Hatvan Könyvhónap Lőrinciben Február a mezőgazdasági szakkönyvek és folyóiratok hónapja. A termelőszövet­kezetek állami gazdaságok és a könyvtárak ebben a hónapban fokozottabban fel­hívják a mezőgazdaságban dolgozók figyelmét a külön­böző területek szakirodai­mára, folyóirataira. Kiállí­tások, író—olvasó találko­zók, gyakorlati bemutatók egész sorát tartják a gyön­gyösi járásban is. A lőrinci „Magvető” könyvtár ■ a nyúltenyésztés- ről hirdetett előadást, mely­re meghívták Szegő Lajost, a Szabad Föld kisállatte- nyésztési rovatának agrár­mérnök vezetőjét. Az elő­adó természetesen más kis­állattenyésztéssel kapcsola­tos kérdésekre is válaszolt. Baranyi Imre Gyöngyös A tiszanánai takarékszö­vetkezet küldöttgyűlése ered­ményes munkáról tanács­kozhatott. Az elmúlt ■ év igen jelentős változást ho­zott a szövetkezet életében, a tagság beleegyezésével egyesültek a hevesi takarék- szövetkezettel. A takarék- szövetkezetben a be tétállo­mány megközelíti a 15 mil­lió forintot; gépkocsinyere- mény-betétet egymillió fo­rintért vásároltak. A betét­állománynak mintegy 95 százaléka ötszázalékos ka­A lakosság zöldségellátá­sának javítására megyénk­ben egyre-másra jönnek lét­re kertbarátkörök, zöldség- termelő szakcsoportok. Bese­nyőtelken a Lenin Termelő- szövetkezet karolta fel ezt a kezdeményezést és Mlinkó Margit központi agronómus vezetésével 64 tagból kertba­rátkor alakult. A kör tagjai termelőszö­vetkezeti és ipari dolgozók, nyugdíjasok, akik részben saját területükön, részben a termelőszövetkezet által adott belterületi szántófölde­ken látnak hozzá a terme­léshez. A szakcsoport zöldségter­mesztő szakosztálya burgo­nya, mák és hagyma ter­mesztésével foglalkozik. Munkájukat Bácskai László tanár Irányítja. A termelő- szövetkezet a földterületen matra, tehát tartósan van elhelyezve. Ami újítás ebben az év­ben, a takarékszövetkezet takarékbetét levelet is ke­zel, ezeket öt-, 10 és 20 ezer forintos összegben három évre lehet elhelyezni 6 szá­zalékos kamat mellett. A takarékszövetkezet fel­adatának megfelelően, hi­telekkel segíti tagjait, je­lenleg több mint 500 tag mintegy hárommillió forint kölcsönt kapott. Marsalkó János Tiszanána kívül vetőmagbeszerzéssel, szaktanácsadással, műtrá­gya és növényvédő szerek juttatásával segíti az itt fo­lyó termelési A másik „szakosztály” do­hánytermesztéssel foglalko­zik saját kertjeiben. Mun­kájuk szakmai irányítója Rohács István, a termelőszö­vetkezet dohány termesztési agronómusa. Mindkét szak­osztály 10—10 hektáron gazdálkodik majd. A közel­múltban megalakult kertba­rátkor tagjai a téli időszak­ban szakmai előadásokat hallgatnak, üzemlátogatáso­kat végeznek, készülnek a tavaszra. Munkájukat az ÁFÉSZ vetőmagvak juttatá­sával és a felvásárlás meg­szervezésével segíti. Császár István Füzesabony KOSSUTH 8.35 Lányok, asszonyok 8.00 Az Ifjúsági Rádió irodalmi önképzőköre 9.30 Mindenki iskolája 10.05 Z nekari muzsika 11.23 Kádiósz nház 12.20 Zenei anyanyelvűnk 12 30 Magyarán szólva 18 43 Melódiákoktól 14.05 Nóták 14.25 Tanulságok — feladatok 14.55 Ül zenei újság 15.30 Tánczene 16.00 1S8 óra 17.30 Mi a titka? 48.45 „Keltsétek el a csodát!” 19.40 Anna Moffo és Jurij Mazurok énekel 20.30 Színes népi muzsika 21.10 Világhírű előadóművé­szek felvételeiből 23.00 Kórusmuzsika 23.15 A beat kedvelőinek PETŐFI 8.05 Cseh fúvósmuzsika 8.33 Onerettek 9.33 Heti lapszemle 9.38 Nóták 10.30 Hoev tetszik lenni? 11.33 Válaszolunk hallgatóinknak 11.48 Az élő népdal 11.58 Nicole Felix és Georges Moustaki énekel 18.33 Hangszerszólók 13.15 Táguló szövetkeletek 13.33 Cilea: Adriana Lecouveur 14.00 Fiataloknak! 14.45 A liliom 15.01 Néni zene 15.25 Orvosok a mikrofon előtt 15.33 Napraforgó 16.20 Éneklő Hiúság 16.33 ötórai tea 17.30 A változó Spanyolország 18.00 „Ébredj téli álmodból” 19.25 Zenelánc 20.38 Két arckép a sportvilágból 21.21 Az éltető munka 21.35 Nótaesokor 22.33 Slágermúzeum 23.15 Zenekari muzsika Szolnok! rádió 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Ritmuskoktél 18.00 Hétvégi kaleidosskóp MAGTAB 8.oo Tévétorna 8.05 Iskolatévé 8.25 A Camersuc (Osztrák rövidfüm) ■ 8.50 Mezítláb a oarkhan (Amerikai fiimi 10.35 világszítvpad ll.is Látókör 12.00 Művészeti magazin (ism.) 14.25 Café Hungária 14.55 Alwin az országúton (NDK játékfilm) 16.20 Melyiket az ötezerből? 16.35 Sírepülő VB 17.45 Tervek és lehetőségek (Riportműsor) 18.15 A költészet játékai 18.50 Egymillió fontos hangjegy 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-hiradó 20.00 A szabin nők elrablása (Zenés bohózat) 21.40 Örök visszatérés (Francia film) 23.30 Tv-hiradó 3. 2. műsor 20.01 Don Juan visszatér (Színházi közv.) 21.25 Tv-hiradó 2. 21.45 Papák hantákban POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 Vidám szórakoztató műsor 20.45 Sporteredmények 20.55 Televarieté 22.25 A barnhelmi akna (Tévéjáték) mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4 és este 7 órakor Fekete gyémántok Kétrészes, színes magyar film Este 10 órakor Ködös utak Francia film EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) du. fél 4 órakor Vége a vakációnak Színes, szinkronizált len­gyel film Este fél 6 órakor Fekete gyémántok Kétrészes, színes magyar film EGRI ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 órakor Árvácska GYÖNGYÖSI PUSKIN: Különben dühbe lövünk GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor Vége a vakációnak du. fél 6 és este fél » órakor A fekete farkasok üvöltése HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Az ötödik pecsét HATVANI KOSSUTH: A fekete tollú fehér madár FÜZESABONY: Osceola PÉTER VÁSÁR A: A negyedik vőlegény Véradók a parádi üveggyárban Még van tüzelő, már van építőanyag Jó ellátásra készült fel a TUZÉP Ismét: fiz egri táj az angol sajtóban Rendhagyó irodalomórák Sarudon A héten Sarudra látogatott Könyves-Tóth Lilla könyvtá­ros-tanár, s a nyolcadik osz­tályos tanulóknak tartott rendhagyó irodalomórát. Ez a második olyan irodalom­óra volt, amelyet az átlagos­tól eltérő körülmények kö­zött tartottak. Az előzőt Jó­kai Anna írónő vezette. Érdekes és hasznos volt, hogy a gyermekek megis­merték a könyvtár helyes Bajzások találkozója Községünkben, Szűcsiben hagyomány nagy szülöttünk, Bajza József emlékének ápo­lása. E hagyományok közé tartozik az a szép és kedves szokás, hogy iskolánk, úttö­rőcsapatunk minden évben megemlékezik névadójáról, Bajza József íróról. Ilyenkor vendégeink a hatvani Bajza József Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola diákjai. Az idén is a Bajza- ház falán levő emléktábla megkoszorúzásával kezdő­Sokszor olvastunk már az ellenkezőjéről. De amiről mi most már beszélhetünk, az, jól megsült, könnyű sziva­csos kenyér. Mióta ilyen jó, nagyobb karéjjal szelünk, s a válogatós nebulók kezében is íeltűnik a hajdanvolt di­vat, a zsíros kenyér. Hát még, ha zöldpaprikát és pa­radicsomot is adunk majd mellé. Kertbarátok kőre alakult Besenyőtelken használatát. Olyan könyve­ket kaptak a kezükbe, ame­lyek segítenek a tanulásban és szórakoztatóak is. Megis­merték a kézikönyvek hasz­nálatát is. Az óra gyorsan elröpült, élményekkel és hasznos tapasztalatokkal tá­voztak a nyolcadikosok a könyvtárból. Berényi László Sarud dött a közös megemlékezés, majd a hatvani gimnazisták ellátogattak úttörőszobánk­ba. Az ismerkedés, iskolánk bemutatása, a véleménycse­re, mindkét csoport számára érdekes volt. Vidám teadélutánnal, ze­nehallgatással zártuk a na­pot, s a két iskola tanulói között újabb barátságok szö­vődtek. Puskás Piroska Szűcsi A jó kenyér készítői a gyöngyösi pékek. Mi, mátra- szentimreiek, nagyon örü­lünk ennek, jó kedéllyel, sor­ban állás nélkül vásároljuk sőt még Pestre is viszünk be­lőle kóstolóba. Köszönjük a Sütőipari Vállalat gyöngyösi dolgozói­nak. Id. Zakupszky László Mátraszentimre Köszönjük a jó kenyeret

Next

/
Thumbnails
Contents