Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-15 / 38. szám
1971. február 15., kedd A Nap kél 6.50 — nyugszik 17.07 órakor A Hold kél 4.11 — nyugszik 14.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KOLOS nevű kedves olvasóinkat! Eredetére, kétféle magyarázat van. Az egyik a Kluzs nemzetségnévből, a másik szerint a Claudius- ból, Bóma egyik nemzetségnevéből ered. Hetven évvel ezelőtt született Emilijan Sztanev neves bolgár regényíró és elbeszélő. Első írásaiban a kispolgárok sivár, eseménytelen életét ábrázolta. Művészi mintaképe Csehov volt. Irodalmi tevékenységéből kiemelkedik Ivan Kondarov című négykötetes regénye, amelyben az 1923-as antifasiszta felkelés keretébe ágyazva, korunk forradalmi hősét ábrázolja. A Szibin herceg legendája, továbbá Antikrisztus című történelmi tárgyú regényeiben korunk erkölcsi és filozófiai problémáira keres művészi feleletet. Eredeti tehetsége leginkább a táj festés mozzanataiban bontakozik ki műveiben. Magyarul is megjelent Tiltott kert című elbeszéléskötete, válogatott kisregényeinek egv sikerült gyűjteménye, Baracktolvaj címmel, s legutóbb magyarra fordították Szibin herceg legendája című regényét is. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult Idő, sokfelé esővel, északon havas esővel, havazással. Néhány helyen köd. Az élénk, északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. A 60. évforduló tiszteletére Nagyrédei és abasári százalékok Egerben: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10). Rendelés gyermekék részére is. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. .Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Mmtße, Az országosan kibontakozó versenyvállalásokhoz csatlakoztak a nagyrédei Szőlőskert Tsz szocialista brigádjai, illetve a tsz tagjai. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére a felajánlásokat a közgyűlés fogadta el. A szántóföldi növénytermesztési főágazat dolgozói elhatározták, hogy zöldborsóból az átlagtermést a tervezettnél öt százalékkal nagyobb arányban emelik meg. A főágazatra érvényes költségeket pedig az éves tervben megjelölt mennyiséghez képest 1,5 százalékkal csökkentik. A kertészeti főágazat dolgozói úgy döntöttek, hogy a Szovjetunióba szánt szőlőoltványok mennyiségét az 1976-os teljesítményhez képest 5 százalékkal növelik. Az állattenyésztők az idei tejtermelési tervüket november 7-re teljesítik, ezt határozták el. A hűtőháziak a fajlagos önköltséget csökkentik egy százalékkal. A borászok az Az „Edzett ifjúságért” Ezzel a címmel hirdette meg az ifjúsági tömegsport programot és az ifjúsági turizmus fejlesztését a KISZ Központi Bizottságának 1977? február 9-i határozata. A határozatból adódó megyei feladatokat vitatták meg hétfőn délelőtt a KISZ Heves megyej Bizottsága függetlenített apparátusának munkatársai. Ugyanezen az értekezleten esett szó a forradalmi ifjúsági napok tömegpolitikai előkészítésével -kapcsolatos kérdésekről is. Baleseti krónika Február 12-én Tarnamérán egy személygépkocsi elütötte az úttesten szabálytalanul áthaladó Szabó István 87 éves helyi lakos,t aki súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyanezen a napon történt még három baleset: Egerben a Lenin téren Besenyei József egri lakos ittasan vezette tehergépkocsiját,' s nem tartván be a követési távolságot, nekiütközött egy előtte haladó személygépkocsinak. Besenyei könnyebben sérült, meg. Nagyrédén Zödös Tibor helybeli lakos a termelőszövetkezet tehergépkocsiját ittasan vezette s egy éles útkanyarban — gyorshajtás miatt — a hídkorlát- oak ütközött. Utasa, Herényi Imre, könnyű sérüléseket szenvedett. Ugyancsak Nagyrédén történt: Rohánszki Pál gyöngyösi lakos az alta- la vezetett taxival a késő esti órákban átgázolt az úttesten ittasan fekvő Nagy József helybeli lakoson, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. ♦ Diákok kulturális seregszemléje Búcsúzik a mikófalvi menyasszony Fotó: Tóth Gizella) Kilenc kollégium, huszonöt műsorszám. Versek, dalok, tánc- és ci terazeneka- rok, néptánccsoportok és irodalmi színpadok... Szombaton délután az egri Megyei Művelődési Központban az idén első ízben rendezték meg a KISZ fönnállásának 20. évfordulója tisztéletére a Heves megyei kollégiumok ésf diákotthonok kulturális seregszemléjét. Hetekig készülődtek a diákok házi elődöntők során dőlt el. hogy kik lesznek legméltóbbak a bemutatkozásra. A zsűrinek nem lehetett könnyű dolga. Am. ha egykét gyengébbecske „be is csúszott”, azért a produkciók nagyobb része színvonalas volt. Hű képet adott arról, milyen sokszínűén, érdekesen és izgalmasan töltik a diákok szabad idejüket. S mint egy nem vérre menő Ki mit tud?, arról is tanúskodott, mennyire és miben tehetségesek ezek a 14—18 év közötti fiatalok. Jobban mondva 10—18 évesek hiszen a középiskolások mellett fölléptek a Hevesi Általános Iskolás Diákotthon úttörői is. S nem is akárhogyan, hiszen bűbájosán játszó bábosai, üdén, frissen pengető citerásai egyik legkedvesebb élményét jelentették a műsornak. Pedig muzsikában, dalban nem volt hiány. Az egri Ady Endre Kollégiumot háexporttervüket teljesítik november 7-re úgy, hogy a szovjet, megrendelésnek erre az időre eleget tegyenek. £ gépeknél, a szállításoknál, a javítóműhelyben dolgozók az energiaköltség egyszázalékos csökkentését tervezik, az építőipariak pedig éves tervük teljesítését december 10-re hozták előre. Munkával készülnek a jubileumra az abasári termelőszövetkezet tagjai is. Többek között felajánlották, hogy az idén 14,5 százalékkal emelik halmozott termelési értéküket, 15 százalékkal növelik a szőlő hektárankénti hozamát. Maradéktalanul eleget tesznek exportkötelezettségeiknek, a tervezettnél korábban javítják ki a szövetkezet gépeit, s konkrét vállalások születtek az anyaggal, az energiával történő takarékosabb gazdálkodásra is. Mik egy gyógyszertár Mint ahogyan beszámoltunk olvasóinknak, új OTP- fiók épül Egerben, a Lenin út és a Lenin tér sarkán. A régi házat lebonját, így a rom szólóénekes is képviselte. Közülük Pánczél Éva Schubert Tavaszi álmok című szerzeményét énekelve igazi művészi élményt nyújtott. Nem maradtak azonban le az énekkarok sem amelyek legsikeresebbjének az egri Egészségügyi Szakközépiskola Diákotthonának kórusa bizonyult. A vers- ; mondók és prózamondók; nagyjából azonos szinvona- ; lat képviseltek. Legjobbjuk ; az „adys” Kocsis Margit, jól; megértve és megérezve hűséggel tolmácsolta Sántha ; Ferenc Kicsi madár című ' elbeszélését. A kollégiumok ; közti szép kapcsolatot példázta az egri Középiskolás ; Fiú- és az egri József At- ; tila Kollégium közös együttese. amely méltó verseny- ; társaként az egri mezőgaz- ; dasági szakiskolásoknak egy ; Bartók Béla-zenére kompo- ; nált népi táncot mutatott ' be. A műsorra a koronát! azonban mégiscsak az utób- 1 biak Mikófalvi lakodalmas ! játéka tette rá. Közönség- ! sikere még a fiatal nézők 1 közt oly népszerű egri Mező Imre Szakmunkásképzős, illetve Fiúkollégista tánczenekarét is megelőzte. Ez persze nem is csoda, hiszen már a csoport bevonulásakor a „násznép” bo- ' rospoharakat kínált a ked- '• vés lakodalmas vendégeknek... (németi) Munka Érdemrend a brigádvezetonek Tizenhat éve vezeti az abasári termelőszövetkezet szőlőtermesztéssel foglalkozó szocialista brigádját Va- liskó Joachim. A kitűnő szakember eddigi munkáját külön is méltatta a szövetkezet vezetősége a napokban megtartott zérszámadó és tervtárgyaló közgyűlésen. Ezt követően Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke gratulált eredményes munkájához, majd átadta a Munka Érdemrend bronz fokozatát a mai nappal nyugdíjba vonuló brigád Vezetőnek. Szerzői est Hatvanban Lapunk munkatársa, Moldvay Győző Perben című új verseskötetének megjelenése alkalmából szombaton előadóestet rendeztek Hatvanban, a művelődési központban. Bevezetőt mondott Czine Mihály. Közreműködött Básti Lajos Kos- suth-díjas kiváló művész, Berek Katalin érdemes művész, Moldován Stefánia Liszt-díjas érdemes művész, Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas, valamint Patkó József. A műsor vezetője Kovalik Károly volt gyógyszertár hétfőtől már bezárt, és a Csebokszári városrészbe költözik, a Vallon utca 12-es számú épületbe. Ezen a helyen is ideiglenes jellegű lesz csupán, hiszen épül már a lakónegyed új gyógyszertára. Még egy gyógyszertár épül Egerben, a Grónay-tömbbel- sőben, igaz, megnyitását csupán 1979 végére ígérik. Amikor megláttam a kézzel írt szöveget, a színes ■ filctollal formált betűket, az jutott az eszembe, hofjy ezt az üzlet fa- lara ragasztott kis cetlit tenném, meg az év „plakátjává”. Nem a kivitele miatt — erről most ne essék szó —, hanem azért, amiért észrevetette magát. Ezt idézem: „Nénik és Bácsik, arra kérünk benneteket, hogy ne dobjátok el a papírzacskót, a cigarettásdobozt, a buszjegyet. .. Nemsokára itt a tavasz, jönnek a város vendégei, mit szólnak a szemétkupachoz? Nézzetek körül, néhány lépésttjjire van a szeméttároló, a fölözve- ges hulladékai oda dobjátok l Köszönjük. . önkéntelenül is megszámoltam, valóban pár lépés a távolság. De hányán nem megyünk el odáig, ismerjük el őszintén. Mert — ha mi nem is — a gyermekeink észreveszik. S azt tartja a mondás, a gyermekszáj kimondja az igazat.., l (szilvás) Ma: Pártnapok megyénkben Füzesabonyban a Fémmű- veknél, 14,30 órakor: Farkas Sándor, Hevesen, a járási Intézményeknél, 15 órakor: Molnár József, Egerben, a pénzintézeteknél, 16 órakor: Drecin József tart pártnapot. Gyermekszáj..é Megszűnt a 3. fokú készültség a Tárnán * ToTábbra is sok a belvíz a megye területen Útlezárás a Mátrában Sebességkorlátozás az egerszalóki bekötő úton Tegnap reggel még azt közölte a rádió, hogy a Tárná Kál és Verpelét közötti szakaszán a patak erős meg- duzzadása miatt 3. fokú ár- vízvédelmi készültséget rendeltek el. Szerencsére a veszélyes helyzet ézúttal aránylag rövid ideig tartott, s a hét végi kedvező időjárás eredményeként apadt a vízszint a Tárnán — így az illetékes vízügyi szervek megszüntették a 3. fokú készültséget az említett szakaszon. Ezzel szemben változatlanul sok helyen jelentős belvíz van a megyében, mely továbbra is komoly károkat okozhat — különösen egy erősebb lehűlés esetén —, ezért fontos, hogy az érdekelt községi tanácsok, illetve a mezőgazdasági nagyüzemek a lehetőség szerint minél hamarabb csapolják le a földeken felgyűlt belvizeket. A KPM Egri Közúti Igazgatósága közölte, hogjr a 24. számú főúton a gályatetői elágazó és Parádsasvár közötti szakaszt rézsűcsúszás, miatt a forgalomtól elzárták. Tanácsképpen: Gyöngyösről Párádra a Gyöngyös—Verpelét—Sírok—Recsk—Párád útvonalon, Eger felől Máí -a- házára pedig a Sirok—Verpelét—Abasár—Mátrafü- red—Mátraháza útvonalon érdemes közlekedni. A javítást megkezdték, igy az említett útszakaszon egyelőre tovább szünetel a forgalom. Ugyancsak rézsűcsúszás miatt forgalomkorlátozást kellett bevezetni az egerszó- láti bekötő út 8/600-as kilométerénél, ahol a gépjárművek a biztonság érdekében maximum 40 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. A megye többi útjai járhatók, csúszásveszély nincs — közölte az útügyelet. Ott áll közöttük. Csak akkor tűnik fel, amikor ritkulni kezd a tömeg az ország legmagasabb pontját jelző kő körül: Zsibongó, tarka vidámság a hegy ilyenkor vasárnap délelőtt; csinos hölgyek szemet vonzó feszes síruhákban, színes léceiken osztrák, svéd cégek emblémái s ha véletlenül — nem'is ritkán —testközelbe kerülnek a hóval, tízen is rohannak egyszerre az erősebb nem bámészkodó tagjai közül segíteni. Gyakorlott, gyakorlatlan síelő amatőrök, szánkó-„szakértők”. Élvezik a végre kiadós havat, a szikrázó napfényt. az éles tiszta levegőt.. Jókedvűek, egészségesek. Néhány harsány jó tanács azok után, akik alatt csak úgy véletlenül indult el a gonosz sítalp, s aztán lassan a legfélénkebbek is elszánják magukat O ott áll, továbbra is mozdulatlanul. Csak a fejét emeli följebb, hogy sötét szemüvege mögül messzebbre lásson. Eddig csak mosolygott; ha meglökték, arrébb húzódott ce nem tágított közülük, ott maradt' a szíjakat, csattok at kapcsolgató, léceket, botokat . mustrálgató kirándulók hangyabolyában. Most, hogy az utolsó is elhüppant mellőle, mintha remegni látszana a szája. A bizonytalanul csúszkáló után figyel, s mintha segíteni akarna, ő is megemeli a botjait. A botokat, amikre támaszkodik. Mert hiányzik az egyik lába. Mellé állok, némán nézzük, a csetlő-botló síelőket. 0 szólal meg először. Közömbös hangon. — Ez nagyon enyhe kis lejtő, itt nem művészet lecsúszni... Tudja, án katona koromban a csíki havasokban teljesítettem szolgálatot. Híradósként. Mindig sítalpon jártunk olyan edzettek voltunk. hogy a negyvenfokos hideg meg se kottyant. Barnára sültünk: tudja maga, mennyire barnít a nap, ha mindenfelé hó van? — En lettem a legjobb híradós. Kitüntetést is kaptam. Egy ezredes mellé osztottak be jutalmul. Bár ne tették volna. Akkor veszett el a fél lábam. Nem szól többet róla, én nem firtatom a dolgot. A síelés technikájáról beszélgetünk. — Nem nehéz megtanulni. bátorság kell hozzá, no persze, meg jó fölszerelés. A lábakat nem szabad mereven tartani, rugalmasan, behajlítva a térd, akkor könnyű kormányozni. Nagyon egészséges sport. Igen megerősíti a lábizmokat. A földre néz. Oda ahol a másik lábának kellene állnia. Elfordul, óvatosan indul lefelé, nem várja meg az újabb síelő csoportot sem. Csattanóan piros arcú fiatalok cipelik fölfelé a léceket. Néhány lépés után —köszönés helyett — visszaszól: — Ha erre jár, még találkozunk! En mindennap fölkapaszkodom ide! (hekeli) mmi í' i ^ut^s^rt .®ev2* megyei Bizottság* és a Heves megyei Tanács napilapla — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kje la a Heves megyei Lapkiadó Válkiadó: NOSZTICZWJS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (Ff.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24-44.320» Gyöngyös. Rózsa u.' 1. 11-697. 3000 Natvan, Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-31 Kiadóhivatal Eger. 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési Igazgató- POV ÁRNY 0M' p08ta*uvatalnal “kézbesítőnél. — Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. S. sz. V Síparadicsom