Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

A jogász válaszol: Milyen kedvezmények illetik meg a felsőfokú oktatási intézményben tanulókat? A francia autókat már régóta ismeri és becsüli a világ, köztük a Renault—5. típust is, a nagy sikert aratott R— sorozat egyik legutóbbi tagját A szolid alapmodellből ez a gyár is kifejlesztett néhány igényesebb változatot, például egy olyan TS-változatot, amelynek 64 lóerős motorja órán­kénti 155 kilométeres sebesség elérését teszi lehetővé. E ko­csitípus karosszéria-kialakítás szempontjából az utóbbi idő­ben nagyon elterjedt ..dobozautók” sorába tartozik. A TS-változat mellett a közelmúltban egy másik — ugyancsak a „dobozautó” koncepció szerint fogant — mo- dellvariánst is piacra hozott a neves francia gyár, a képen látható Renault—5. Alpine-t. Ez az 1393 köbcentiméter hen­gerűrtartalmú, négyhengeres, 80 lóerős motorjával már no km óra csúcssebességet is elérhet. ;; • ~ í: ~r_~ r A MUNKAÜGYI MINISZ­TER 23/1974. (IX. 4.) MŰM. számú rendalete alapján a felsőfokú oktatási intézmény esti tagozatán tanulók szá­mára olyan munkaidő-be­osztást kell biztosítani, amely az előadások látoga­tását lehetővé teszi. Ha ez nem biztosítható, engedé­lyezni kell, hogy a mun­kát a napi munkaidő be­fejezése előtt olyan időben abbahagyhassa, hogy az előadások kezdetére beér­kezhessen. E címen azon­ban a munkaidő-kedvez­mény tanítási naponként két óránál több nem lehet. Ha az oktatási intézmény az előadásokat hetenként ősz- szevonja, ehelyett heten­ként, műszaki, mezőgazda­sági és természettudományi szakképzés esetén legfel­jebb nyolc, egyéb szakkép­zés ©setén pedig legfeljebb hat, óra munkaidő-kedvez­mény jár. 1. A felsőfokú oktatási in­tézmény levelező tagozatén tanulók számára az oktatási intézmény által előírt kö­telező foglalkozáson való részvételre szabadnap jár. Ennek mértéke nem ha­ladhatja meg tanévenként: a) Műszaki, mezőgazdasá­gi. természettudományi és idegen nyelvű szakképzés esetén n harminc;' b) egyéb szakképzés ese­tén négy évet el hem érő tanidejű képzésnél a tizen­öt. négyéves és azt megha­ladó tanidejű képzésnél a tizennyolc munkanapot. 2. A felsőfokú oktatási in­tézményben tanulók tanul­mányi szabadságának mér­téke tanévénként: a) Négy évet el nem érő . tanidejű képzés esetén esti tagozaton tizenöt, levelező tagozaton huszonegy munka- na"­b) négyéves és azt meg­haladó tanidejű képzés ese­tén esti tagozaton huszon­egy levelező tagozaton hu­szonhét munkanap. 3. A felsőfokú oktatási in­tézményben folytatott ta­nulmányok esetén mind az esti, mind a levelező tago­zaton tanulókat „ szakdol­gozat vagy diplomaterv el­készítéséhez, valamint az államvizsgára való felkészü­léshez megilleti a tanul­mányok folyamán összesen — négy évet el nem érő tanidejű képzés esetén ti­zenöt munkanap; — a négyéves és ezt meg­haladó tanidejű társadalom- tudományi szakképzés ese­tén huszonegy, műszaki, me­zőgazdasági, természettu­dományi és idegen nyelvű szakképzés esetén pedig har­minchárom munkanap kü­lön tanulmányi szabadság. 4. Az 1—3. bekezdésben meghatározott tanulmányi kedvezmények megállapítá­sánál a felsőfokú oktatási intézmény megfelelő nap­pali tagozatára előírt tan­időt kell alapul venni. A Marxizmus—Leninizmus Es­ti Egyetem általános és sza­kosított tagozatain tovább­tanuló dolgozót a négyéves és azt meghaladó tanidejű képzés szerint illetik meg a tanulmányi kedvezmények. A felsőfokú oktatási in­tézmények előkészítő tanfo­lyamán rés2t vevő szakmun­kásokat, akiknek a tanfo­lyamra történő felvételét a vállalat javasolja a felvé­teli vizsgára való felkészü­léshez hat munkanap külön tanulmányi szabadság ille­ti meg. A felsőfokú oktatási in­tézményben tanulókat a ta­nulmányi kedvezmények tel­jes tartamára átlagkeresete illeti meg, ha: a) a' munkakörére jog­szabály vagy kollektív szer­ződés által előírt szakkép­zettséget szerzi meg, vagy b) a nappali tagozatos képzés befejezéseként előírt esti vagy levelező tagozatos képzésben vesz részt (pl. a tanulmányai utolsó évében oktató-nevelő munkát vég­ző pedagógus) vagy c) a Vállalattal tanulmá­nyi szerződést kötött Mt. V. 15. §. A MARXIZMUS-LENIN­IZMUS Esti Egyetem általá­nos és szakosított tagozata­in tanulókat úgy kell te­kinteni, mint akik a munka­körükre előírt szakképzett­séget szerezik meg. A műsza­ki egyetemek és mezőgaz­dasági jellegű felsőfokú ok­tatási intézmények levele­ző tagozatos hallgatóit az oktatási intézmény munka- gyákorlatra kötelezi, en­nek időtartamára — a műszaki egyetem esetén 3 hónapra, mezőgazdasági jel­legű felsőfokú oktatási in­tézmény esetén öt hónapra — a vállalat köteles a dol­gozót a munkavégzés alól felmenteni. A munkagya­korlat időtartamára a dol­gozót átlagkeresete illeti meg, amelyet az oktatási intézmény fizet. Ha azon­ban a műszaki egyetem a levelező tagozatos hallga­tót egy hónapra a vállalat­hoz osztja be gyakorlatra, erre az időre az átlagkere­setet a vállalat köteles fi­zetni. (Következik a keddi lap. számunkban: „Felsőfokú ok­tatási intézményekben ta­nulók kedvezményei") a szerkesztő V. János, Recski A 6/1976. MT számi! rendelet, s annak a végrehajtásáról szó­ló 2/1976. (VI. 17.) sz. MM. vég­rehajtási utasítás, a következő­ket írja elő: 10 napot meghaladó tartalékos katonai szolgálatnál keresetkiegészítés jár abban az esetben ha a Dolgán foglalko­zásban elért, nvugdfj járulékkal csökkentett átlagkereset megha­ladja a fegvveres erók által ki­fizetett llletménv és a természet­beni ellátás együttes összegét. Tehát a vállalat akkor iárt el szabályosan. — és az ön által le­írt összegből úgv Ítélhető meg, hogy ez meg is történt —. ha az ön részére azt az összeget folyó­sítja a tartalékos katonai szol­gálat Ideiére, mejy addigi átla­gos keresete és a katonai Illet­mény. valamint ellátás összege közötti különbözet. Egvszert bevonulási segély an­nak a dolgozónak 1ár. akit sor­katonai. szolgálatra hívnak be A rendelkezésben szereDel való­ban, az ön által említett 2000 fo- rtnt a keresetkülönbözet téríté­sével kapcsolatosan, s a rendel­kezésnek ez a része. az önnek kifizetett keresetkülönbözet ösz- szegéből ítélve, az ön esetére nem vonatkozik. „Szerződéses” Jeligére. Eger: A Munkatörvénykönyvnek va­lóban van olvan rendelkezése (az Mt. V. 21. §). melyek ér­telmében. amennyiben a megha­tározott időre létesített munka- viszonyban levő dolgozó a szer­ződés lejárta után. akár egy naoot Is tovább dolgozott a ve­zető tudtával. munkaviszonya határozatlan időre szólóvá válik. Ebben az esetben azonban a Munkatörvénvkönvv megkülön­bözteti a 30 naoon belüli és a 30 nanon túli időre kötött szerző­dést. Amennyiben a szerződés 30 nanon belüli időre szól. a mun- kavlszonv csak ezzel az Idővel hosszabbodik. önnel szemben tehát nem Jártak el szabálytala­nul. amikor csak újabb 30 nap­ra hosszabbították meg munka- viszonyát. P. Katalin, Gyöngyös: Levelében nem közölte, hogv noha GYES-en van. jelenleg munkaviszonyban áll-e. Ameny- nviben munkaviszonvban áll a gyermekgondozási segély időtar­tama alatt, akkor vállalatát kell felkeresnie. s ott a megbízott, minden további nélkül megköt­heti önnel a megállapodást. Más a helyzet, ha a munkaviszonya a GYES-időtartama alatt meg­szűnt. Akkor a biztosítás meg­kötése csak akkor válik lehetsé­gessé. ha újabb munkaviszony' létesít. A biztosítás e formája ugyanis csak akkor köthető meg. ha valaki munkaviszonyban áll. Keresztrejtvény Beküldendő: A vízszintes L, 22., függőleges 49. és 28. számú sorok megfejtése. Téli utazás A helyes megfejtéseket jár nuár 13-ig kérjük beküldeni postai levelezőlapon. f a 3 * s 9 « 9 o a tt (3 q ___ V t j m ts 1 « m ír m * & n fi 20 21 m 68 33 14 k 9 95 26 tr 2» é 39 fi ]»» St 33 « 9 94 35 34 £ 9f 33 39 40 * ír 4 6 49 * m # 46 4f *3 H so 5, sa 69 54 55 SS #­56 59 so $ ■ L Sí 62 fi S3 64 65 # 0 pl " 9 * n V // i » rs L i / Január 3-án megjelent a hor­tobágyi madarakat bemutató hét értékből álló 16 forint névértékű sorozat Az egves bélvegek: zá­róleiben a madarak latin nevei; a 40 filléres kanalas gémet (P’a- talea leucorodta) a 60 filléres fe­hér gólvát íCiconia ciconia). az 1 forintos vörös gémet (Ardea purpurea! a 2 forintos túzokot (Otis tarda). a 3 forintos darut (Grus grus). a 4 forintos baráz­dabillegetőt (Motacilla alba) és az 5 forintos bolti récét (Anas queraueduio) ábrázolnak. Az áb­rázolt madarak valamennyien a Hortobágvi Nemzeti Park lakói. A bélvegeket Gál Ferenc grafi­kusművész tervezte és azokat 1977. december 3l-ig árusítja a maiívar nosta. Az előrejelzések szerint lanuár hónapban több bélveg megjelenése nem várha­tó. Egzotikus madarak kerültek a dominikai természetvédelmi so­rozat hét bélvegére, köztük egv csak Dominikában található ma­dár is helvet kapott. amelyet .,szisz-szeru”-nak neveznek. A bélvegeken háromnvelvű felirat van és szerepel II. Erzsébet ki- raivnő uralkodói emblémájának rajza is. * Sokan érdeklődnek a szovjet bálvegek iránt az érdeklődők figvelmét felhfviuk. hogv a Ma­gvar Bélveggvűitők Országos Szövetségének tagiai az egves körök útján valamennyi újdon­ságot használatlanul és bélyege- zetten beszerezhetik. * Kilenchónapos szünet után ismét megnyitották a Magyar Posta bélyegmúzeumát. A mú­zeum újbóli megnvitása alkal­mából az Egyesült Nemzetek Szervezetének felkérésére a pos­ta kiállításon mutatja be az F.N^Z 25 év alatt kiadott bélye­geit. A kiállítást december 1-én nvitotta meg ünnepélyes kere­tek között Juhari Istvánná a posta vérér*gqvpíHó-lielvettese. Az EN^Z-bél vegek tervezésében a világ valamennyi művészeit bevonja. Az -uirónai székhely genfi postaigazgatása először magyar grafikusművész Vertei József által tervezett bélyeget adott ki 1969-ben. A bélyegmúzeum ezentúl az eddigi heti három nap helyett, úgv mint a többi múzeum — hétfő kivételével naponta 10—18 óra között látogatható. * Bélyegújdonságok: — Európa: Ausztria: A modern művészet alkotásait bemutató sorozat leg­újabb bélvege 6 schilling névér­tékben lelent meg 3 700 000 pél- dányban. A bélyegkép A. Brauer Der libe Augustin c. művének reprodukciója. Nagy példány- számban jelent meg egv bécsi templomot, a Stadttampel belső részét bemutató bélyeg Névér­ték 1.50 schilling, oéldánvszóm: 3 300 000. — Belgium: Velazquez egvik fesménvrészlete 14 + 6 frank névértékű bélyegen. — Ciprus: Ciprusi ikonok három 10. 15 és 150 m névértékű bélye­gen az idei karácsonyi sorozat­ban. — Csehszlovákia: Két bé­lyeg a prágai Hradzsin sorozat­ban 3 és 3.60 koronás névérték­ben. — Lengyelország: Huszon­ötéves a varsói autógyár. Négy bélveg és egv blokk lelent meg ez alkalomból. — Olaszország: öt bélveg. amelv egyenként 170 lírás, olasz művészeket, írókat és tudósokat mutat be.. Az egves bélvegek: Lorenzo Ghiberti (1378 —1455). Domenico Ghirlandaio (1449—1494) Giovanni Battista Saivi (Sassoferrato) (1609— 1685). Carlo Dole! (1618—1686) és Giovanni Battista Piazetta (1682—1754) arcképeit ábrázol­ják. — Románia: A montreali olimoiai versenyek helyezettjeit hat bélyegen és két egyenként 10 lej es blokkon. — Spanyolország: Két bélveg az idei karácsonyi sorozatban. — Szovjetunió: Egyenként 4 kópéi kás bélyeggel emlékeztek meg a 175 esztende­je született V. I Dal nvelvész és akadémikusról (1801—1872). Zsu- kov marsall születésének 80. év­fordulóiéról (1974-ben hunyt el). Rokosszovszkü marsall születé­sének 80 évfordulójáról (1896— 1968). A szoviet onkológusok egvik legjelesebbjét M. A. No- vtnszkiit (1841—1914) 4 konekes bélveg mutatta be. 4 kooekes bélveg köszöntötte az új évet 3 400 000 példányban. Németi V. MOTTO: Puskin — Téli utazás — című vemének egy szakaszát idézzük. Vízszintes: 1. Az idézet első sora (zárt betűk: N, V, I). 14. Érezhető, észrevehető. 15. Oresztész testvére. 16. ...Palmas, híres tengeri üdü­lő. 17. Házőrző. 19. Ai-gon vegyjele. 20. Környék. 21. Ellentétes kötőszó, ford. 22. Az idézet második sora (zárt betűk: A, H, R). 25. Morze jel. 26. Mecset, mohamedán templom. 29. Megtölt. 30. i Tanít. 32. .. .azt se, egyiket se. 34. Tagadószó. 35. .. .zi- kus, maradandó, jellegzetes, tipikus. 36. Igavonó. 37. Be­látó, egynemű betűi. 39. Is­mer. 40. Azonos mássalhang­zók. 41. Berendezési tárgy. 42. Kedveskedően a gyermek fejére mondjuk. 43. Sport­főiskola névbetűi. 45. Csak egyik oldalán beépített ut­ca. 47. Becézett női név. 48. AAA. 49. Csodálkozva néz. 51. Jugoszláviai város. 53. Dísznövény. 56. Újjáéled. 57. Terület. 59. .. .-bogas, kusza. 60. Svéd és német gépkocsik jelzése. 63. Kettős mással­hangzó. 64. Hűséges, régies formában. 66. A csermelynél is kisebb. 67. Kettős mással­hangzó 68. Szalad. 69. Dön­tenek. 72. Fiatal fa, cserje. Függőleges: 1. A földszint és az első emelet közötti szint. 2. Elragadtatással nyi­latkozó. 3. Hangtalanul rá­zós. 4. Aö. 5. Dorgál, for­dítva. 6. A Kínai Népköztár­saság része, 7. Mint a víz­szintes 48. sor. 8. Visszajut! 9. Lent, 10. Iparváros az NDK-ban. 11 YK. 12. Azon a helyen. 13. Ingyen, fizet­ség nélkül. 18. Felfokozott lelkiállapot, hangulat. 23. Ipari növény. 24. ÖIM. 27. Suta egynemű betűi. 28. Az idézet negyedik sara (zárt betű: A). 31- Kicsinyítő kép­ző. 33. Taszít. 35. Szakács­tanuló, 38. Az ízeltlábúak testének középső része.. 39. TUE. 44. Fájdalmat okoz. 46. Kitesz. 48. Az egyik fajta forgalrm, névelővel (—’). 49. Az idézet harmadik sora (zárt betűk: D, E, É). 50. Kínai területmérték. 51. Ta­gadószó. 52. Játszma, szét, eredeti angol írással. 54. Ezüst vegyjele. 55. A Szov­jetunió egyik népe. 57. Köz­területen. 58. Béke olaszul kiejtve. 61. Asszonynevek végződése, kettőzve 62. Jód. szelén, nitrogén vegyjele. 65. (Elpusztulás, megsemmisü­lés. 68. Mohamedánok fejfe­dője. 70. LJ. 71. Kálium és ittrium vegyjele. 72. Szén és bőr vegyjele 73. Bizony, igazán, ford. Szilveszteri keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtése: „Tele pincét kamarái — sok örömet e házban — boldog­ságot hazánkban — ebben az évben. „A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egyegy könyvet nyertek: Balogh József Boconád, Mar­cell Ervira Gyöngyös, Bán Istvánná Eger, 5. B osztály napközisei, Tiszafüred, Tren- csányi Istvánná Eger. A könyveket postán küldjük el. (Az elmúlt hetekben technikai hibák miatt néhá- nyan nőm kapták meg idő­ben a rejtvény nyeremény­könyveit. A könyveket pót­lólag elküldtük, s ezúton is elnézésüket kérjük az érde­kelteknek. A szerkó MAI MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH 8.20 A mai nap kulturális programjából 8.37 Op.:ranna,ck 9.34 Kiszáradt a alóla... 9.53 Lottósorsolás 10.05 vadászaton Afrikában 10.25 Ide nekem az oroszlánt is! 10.40 Kohlját A.adár versei 10.45 viiááii.rü csellisták lemezeiből 11.00 Hogy voitl? 12.35 Tánczenei koktél 14.00 Giulietta Simlonato énekel 14.21 I;,n jruedés hazái tájakkal 15.10 Zíü,'jen a muzsika! 16.05 Minden kezdet nehéz 17.07 Beszélni nehéz 17.19 Bemutatjuk új felvételeinket 17.50 Láttuk, hallottuk 18.05 Népdalok 18.30 Esti magazin 19.15 vi.ácszinház 20.39 Zenekari muzsika 21.05 Olvastam valahol... 21.25 Színes néni muzsika 22.30 Két szimfónia PETŐFI 8.33 Verbunkosok, nóták 9.05 A Válaszolunk hallgatóin :nak különkiadása 9.33 A fuvószene története 10.00 A zene hullámsosszán 11.50 Miért csúnya? 12.00 ODerettda.ok 12.33 Weihner Tibor zongorázik 13.00 Nőkről — nőknek 13.33 Vaszil Kazandzsiev: Gyermekalbum 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája i 13.00 Mindenki iskolája 18.33 A Rádió Dalszínháza 19.24 Neményi Lili sanzonestje 19.49 Karai József feldolgozásaiból 20.00 Harminc perc rock 20.33 Hogy volt!? 21.32 Bach-orgona- preludiumok és fúgák 22.33 Könnyűzene 23.20 János vitéz (Daljátékrészl.) SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.10 Bélyegzőóra 17.20 A jászberényi tanító­képző főiskola kamara- zenekarának műsorából 17.25 Gazdaságpolitikai magazin — Délutáni minikoktél 18.00 Nótakedvelőknek 18.27 Hírösszefoglaló — Lap- és műsorelőzetes MAGYAR 16.50 Irány az egyetem! 17.45 £Hra szabad^bon (Amerikai film) 18 00 0"énből rakott város 18.20 öt perc meteorológia 18.25 Polt. az ország közepe 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradő 20.00 Delta 20.25 I.infoin Abrahám álmai (Tévéi áték) 21.40 Nvitott boríték 22.15 Tv-híradó 3. 22.25 A házigazda: Dénes Zsófia 2. műsor 20.01 Schubert: Moments musicaux 20.30 Vezetők klubja 21.10 Tv-híradó 2. 21.30 Atiat-ábécé 21.40 Még öt perc az élet (Francia film) mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 órakor A négy testőr Színes aneol kalandfilm Este 10 órakor ördöngösök Francia bűnügyi film EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) du. fél 4. fél 6 és fél 8 óra­kor Vigyázat vadnyugat! Színes olasz—francia west- ernfilm GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és háromnegyed 6 órakor Kísértet Lublón Este 10 órakor Edith Piaf Este 8 órakor Edith Piaf GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és fél 6 órakor Osceola Este fél 8 órakor A sakál napja HATVANI Vörös CSILLAG: Fehér csuklya HATVANT KOSSUTH: Olaszok hi'Wcfien kaland­jai Leningrádban FÜZ^SAOONY: Péntek 13 HEVES: Az ötödik pecsét trtt ß s Ara : Kétéltű ember ÖRINCI: Hogyan fojtsuk vízbe?

Next

/
Thumbnails
Contents