Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-27 / 22. szám
Labdarúgás Készülnek ' megyei csapataink is I A* NB Il-es Eger SE, valamint az NB III-as Gyöngyösi Soartacus és Hatvani Kinizsi után ezúttal három megyei bajnokságban szereDlö csapat felkészüléséről számolunk be olvasóinknak. A Besenyőtelki TSZSE legutóbbi sportköri közgyűlésén (december 19.1 az elnökség értékelte az eddigi munkát, ismertette az 1977 évi költségvetést es a feladatokat. A sportkör továbbra is a Lenin Termelőszövetkezet és a községi tanács rendszeres támogatására számíthat. Ez évben kb. 68 ezer forintot fordítanak maid a szakosztályok működtetésére. A füzesabonyi járási soortfelügvelöségen megtudtuk, hogv a megyei TSH a napokban utalt ki százezer fo- r.ntot a besenvőtelki sportöltö- ző felépítésének elősegítésére. A közgyűlésen részletesen foglalkoztak a megvei bajnokságban szereplő labdarúgócsaoat lielvze- tével. Mint ismeretes, az újonc gárda az őszi 17 mérkőzésen 11 pontot szerzett, s ez csak a 16. hely megszerzéséhez volt elegendő. A csapat helyzete nehéz, de nem reménytelen. A sikeresebb tavaszi folytatás érdekében már január 2-án sor került az első edzésre. Vass András edző a következő iátékos kerettel foglalkozik: Szele, Cseh. Czakó J., Iskolákban oktassuk a sízést! Heves megye testnevelő tanárainak 24 fős csoportja Kékestetőn a megyei továbbképzési kabinet szervezésében továbbképzésen vett részt. A hegyvidéki iskolákban tanító pedagógusok a sí_ és szánkósport alapelemeiről kaphattak képet, felújíthatták tudásukat, amit a főiskolán korábban szereztek. Gerzovich József vezető szak- felügyelő előadása körvonalazta azokat a lehetőségeket, amelyeket az új tanterv biztosít a havas számok oktatásában. Ezt követően a Kékesi Sas sportkör sportolói, valamint a kékestetői általános iskolások Sík Endre és Mészáros Edit vezetésével bemutatót tartottak a síléc felcsatolásától a műlesiklásig bezáróan. A testnevelők az alsó tagozatos kisiskolások, valamint a felsősök és gimnazisták síbemutatója után maguk is lécet csatoltak a lábukra. A sikeres téli továbbképzést tavasszal az uszodában folytatják azok a testnevelők, ahol úszásoktatásra nyílik lehetőség. Zbiskó. Blczu n., Czakó P., Szabó Gy., Szabó E.. Szakáll, Riczu I., Nagy, Jónás, Homonnai, Ragó, Kiss, Kriston, Kerekes és Tóth. Hiányzik az ősszel szerepelt gárdából a katonai szolgálatra bevonult Vasas, s iött a nemrégiben leszerelt Jónás. A besenvőtelki fiúk heti három edzésen vesznek részt, melyek többségét a szabadban végzik, s csak időnként térnek be az iskola szükség-tornatermébe. A foglalkozásokon főként a gyorsaság fejlesztésére és az erőnlét növelésére fektetik a hangsúlyt. Január utolsó vasárnaoiától SE H. Füzeabonvi Vasas. Honvéd Trencsénvi SE és Tiszanána sorrendben látsszák az előkészületi mérkőzéseket. A Siroki Vasás felnőtt labdarúgó csapata Zagyi István edző irányításával január 10-én kezdte meg az előalapozást. Január 17—30-ig pedig a ..rendes” alapozást végzik. A foglalkozásokra kitűnő lehetőségek mellett kerül sor Sírokban. Ami az alapozó keret összetételét illeti, abban némi változások történtek. Nagy János, aki 12 évig védte az első csapat kapuját, korára való tekintettel lemondta a kerettagságot. De nem vonult vissza, az aktív játéktól mert néhány évig a második csapat kapuiát szeretné még védeni. Helvette az Egri Vasasból átigazolt Bende lett az első számú kaouvédő. Várkonyi B. is a Ber- vából került a Fémművek csapatához. A következő iátékos- keret készül a tavaszi nyitányra: Bende, Barát. Bobák, Abuczki, Mihalkó, Patvaros, Kovács, Tum- pek, Szoboszlai, Varga, Váczy, Bánik, Mengyi, Erdélyi, Gyu- rácz, Várkonyi B. és Hilyák. A ifjúsági alpesi 08 strokiak az őszi 17 mérkőzésen 21 pontot szereztek, s ezzel a teljesítményükkel az előkelő 4. helyezést érték el A csapat vezetői — a GYESE-vel szembeni hárompontos hátrány ellenére is — bíznak abban, hogv a bajnokság végére az első három hely valamelyikét sikerül megszerezniük. Január utolsó vasárnapjától ..zsinórban” játsszák majd az edzőmérkőzéseket. A bajnoki címet védő ifjúsági csapat január 20-án kezdte meg a felkészülést, de aki akart, előbb is edzésbe állhatott. Az ifjúságiak kettős feladat előtt állnak. A bajnoki szereplésen kívül az ÓIK mezőnyében is minél tovább szeretnének jutni. A fiatalok első kupaellenfele a Salgótarjáni KSE lesz. A Kál-Kápolnai TSZSE labdarúgói január 9-én Birgen- stok István edző irányításával láttak hozzá az alapozáshoz, méghozzá új környezetben. Múlt év decemberében ugyanis megtörtént az új sporttelepen levő öltözőépület műszaki átadása, s most azt birtokukba vették a labdarúgók. (Az épületben fürdő és klubszoba is található.) Az őszi szezon kezdetétől és napjainkban is jelentős változások történtek az első csapat keretében. Szezon közben Szabó Egerbe. Borics pedig a Gvöngvösi Spartacusba igazolt. A csapat erősségei közé tartozó Molnár és Ficsor katonai szolgálatra vonult be. A régiek közül Szigetközi, Pálinkás. Dávid, Purger, Káló, Balázs, Lövei, Dománszki, Hugli, Bíró Gy.. Bíró L„ Bodó és Rajnai S. áll a csapat rendelkezésére. Üj arcokat is lehet látni Kápolnán. Csuzdi az Egri Vasasból. Kalicz Vernéiéiről, Váradi pedig Kálból (ez utóbbi szűzigazolással) került a tarnamenti gárdához. Folyamatban van még két-három játékos igazolási ügye... Az első előkészületi mérkőzésüket a Honvéd Stromfeld SE ellen szeretnék játszani. Az időpont még bizonytalan. Ez az időjárástól függ majd. Az új oálvát kímélik, sőt az első két tavaszi mérkőzést sem játsszák még rajta. A régi pályát pedig víz, illetve jég borítja ... A heti három edzésen mindenki szorgalmasan dolgozik. A csapat előtt egy cél van: a bentmaradás biztosítása. Szigetváry József n Bácsy Rita ezüstérmes Galyatetőn megkezdődtek az országos ifjúsági alpesi bajnokság küzdelmei. Az első versenynapon kitűnő hóviszonyok mellett 200 m hosszú és 36 kapuval nehezített pályán a műlesiklásra került rült sor. Először a lányok XII. Téli úttörő-olimpia Zirc Két hevesi érem a zárónapon Hétfőtől három napon keresztül a versenyeké volt a főszerep a Bakonyban. A befejező szerdai versenynap meghozta az első Heves megyei — összesen két — érmet. A fiú sífutó váltóban a következő sorrend alakult ki: 1. Budapest 40:21.0, 2. Nóg- rád 42:20.8, 3. Heves megye 45:30.4. A leány sífutóváltó is dobogóra állhatott, itt a végeredmény a következő lett: 1. Budapest 32:04.1, 2. Nógrád 33:31.0, 3. Heves megye 35:58.5. A második versenynap helyezései. Biatlon lányok: 5. Kozma, 6. Szalontai (mindkettő Heves). Az úttörő- olimpia nem hivatalos pontversenyének végeredménye: 1. Budapest 79, 2. Nógrád 69, 3. Veszprém 33 ponttal. Lesiklás ugyan nem szerepelt a zirci versenyek programján, de a Heves megyei pajtások szereplése így is elmaradt a várakozástól. küzdöttek meg a bajnoki érmekért. A 37 fős mezőnyből két nagy esélyes, Korossy (OSC) és bánatunkra a kékesi Peltzer Kati kapukihagyás miatt feladta a ver. .senyt. Apjok Ildikó viszont magabiztosan, jó formában versenyzett és biztosan nyert, a kékesi Bácsy Rita előtt. Az első hat között öt OSC-s lány található, s ezek után a csapatbajnokságban is „taroltak”. A férfiaknál Csiszár Béla a második fordulóban hibázott. így a honvédos Völgyesi biztosan jutott az aranyéremhez. Eredmények. Műlesiklás. F érfiak. Bajnok: Völgyesi Miklós (Bp. Honvéd) 61,51, 2. Novák (U. Dózsa) 63,39, 3. Csanádi (BKV Előre, 69.53. Csapatbajnok: Bp. Honvéd „A” 3:32,09, 2. BKV Előre 3:43,38. 3. U. Dózsa 3:48,82. Nők: Bajnok: Apjok Ildikó (OSC) 66,64, 2. Bácsy (Kékesi Sas) 69,64, 3. Görgey (OSC) 72,74. Csapatbajnok: ÓSC „A” 3:29,02. 2. ÖfeC „B” 3:48,96 3. OSC „C” 4:29,18. Innen-onnan Utánpótlás úszóseregszemlét rendeztek Budapesten, az úttörő korosztályú versenyzők részvételével. Dorkó Tamás, az ESE versenyzője 50 méteres mellúszásban 39,9-cel, 200 méteres mellúszásban 3:04,3-as időeredménnyel nyert. A fiúk 4x100 méteres vegyesvaltójában: 1. ESE 5:17,3. # Az egri városi sportfelügyelőség a hóviszonyoktól függően január 30-án, vagy február 6-án rendezi Eger város sífutóbajnokságát. Egyéniben a távok. Férfiak: 6 km, nők: 3 km, ifjúsági leány: 2 km. ifjúsági fiú: 3 km. A váltóversenyben háromfős csapatok versenyeznek. Nevezni a helyszínen lehet. A síesemény színhelye az egri Tö- viskes-völgy környéke. * február 5—6-án Egerben, a Gárdonyi gimnáziurú tornatermében rendezik meg Heves megye 1977. évi ifjúsági serdülő és újonc asztalitenisz-bajnokságát. Nevezni február 4-ig lehet a Heves megyei asztalitenisz szakszövetség címén: 3300 Eger, Kossuth út 9. Verseny számok: Ifjúsági leány és fiú egyes, ifjúsági leány és fiú páros, ifjúsági vegyespáros, serdülő fiú és leány egyes, újonc fiú és leány egyes. * Január 28—30 között a túramotoros klubok és szakosztá^ lyok vezetői az Expressz királyréti ifjúsági táborában továbbképző tanfolyamon vesznek részt. Ezt követően január 29— 30-án ugyanott rendezik meg a motoros szervezetek küldötteinek hagyományos, szokásos év- eleji kétnapos országos értekezletét. Telítetlen tölgy és akác 1,80 mh. szőlőkaró a TÜZÉP-telepeken megvásárolható illetve tranzit- szállítással megrendelhető Észak-magyarországi TÜZEP. V. Sportköri közgyűlésekről jelentjük Salrus Kupa Bükkszéken A Bükkszéki KSE múlt évi eredményeiről Józsa Pál, a sportkör elnöke számolt be a megjelent sportolók előtt. A község versenyzőinek szerep, lése 1976-ban eredményes volt, 16 aranyérmet nyertek a járási, megyei sportver. senyeken, spartakiádokon. összesítésben 36 község között Bükkszék a 6. helyen végzett. Kovács Béla első lett távolugrásban, harmadik súlylökésben, a női fociban is legjobbnak bizonyultak a bükkszéki lányok. Szó esett a hozzászólások mellett av idei év terveiről is. Házi ver-' senyeket terveznek, s röplabdában kiírják a bükiszéki Salvus Kupát. A többi sportág a sakk, az asztalitenisz, az atlétika és a labdarúgás iránt szintén nagy az érdeklődés. A sportlétesítmények építésé, hez segítséget nyújt a termelőszövetkezet, valamint a községi tanács. A sportkö. ri közgyűlés záró momentumaként jutalmakat kaptak a sportkör legeredményesebb versenyzői. Kibővítették a Recski Bányász elnökségét Recsken, a művelődési ház. ban került sor a Bányász sportegyesület közgyűlésére. Lóczy Béla sportköri elnök ismertette a megjelent sportolók, szurkolók előtt az elnökség beszámolóját a végzett munkáról. Az események vendége volt Bacsó János, az egri járási hivatal sport- felügyelője. A beszámolót követő felszólalásokból ki. tűnt, hogy a sportkör megvalósította a kitűzött felada. tokát. Maruzs János tanácselnök az egyesület fejlesztési terveivel kapcsolatban a sportpálya bővítéséről, sport- csarnok építéséről és az egyesület működésének támogatásáról beszélt. Hangsúlyoz, ta a tömegsportrendezvények hasznosságát. Az elnökség és a számvizsgáló bizottság be. számolójának megvitatása után a közgyűlés a korábbi héttagú elnökséget kilenctagúra egészítette ki. Az élenjáró sportolók részére az elnökség nevében Lóczy Béla nyújtott át ajándékokat. A Bányász sportkör és a helyi körzeti általános iskola Kai. marik Lajos igazgató javaslatára együttműködési megállapodást dolgoz ki az ered. ményesebb szereplés, a kői. csönös támogatás biztosítása érdekében. Apróhirdetés ÁLLÁS AZ EGRI DOMUS Lakberendezési Áruházhoz raktári segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Iparcikk Kiskereskedelmi V. Munkaügy. Eger, Egészségház út 4. GÉP JÁRMŰTECHNIKAI szak- érettségivel 5 éves autószerelő gyakorlattal hivatásos jogosítvánnyal technikusi vizsga előtt állást keresek. „Sürgős 757” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN TANYA 5 hold szőlővel, 350 hektoliter hordókkal eladó. Villany megoldnató. Érdeklődni: Orgovány, Jókai utca 3. EGER, Lőcsei u. 3/a. alatti kertes családi ház beköltözhetően eladó. OSTOROSON 3 szobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Levelekét ,Jó vétel” jeligére az egri hirdetőbe kérem. KERTES családi ház Egerben a hatvani részen azonnali be- költözhetőséggel eladó. Leveleket „Tavasz 760” jeligére az egri hirdetőbe. VEGYES ISTALLOTRAGYA el-adó. Kerecsend, Demjéni út 41. sz. TISZAI Vízügyi létesítmény kivitelezésének irányítására felvételre keresünk felsőfokú végzettségű építésvezetőt. Jelentkezés részletes önéletrajzzal, működési leírással. „Műtárgyas 36574” jeligére a debreceni hirdetőbe. Azonnali felvételre keresünk autó- és motor, valamint mezőgazdasági gépszerelő szakmunkásokat és erőgépvezetőket MTZ—50-esre. Jelentkezni lehet: a Mátra Kincse Tsz központjában, Gyöngyös, Szurdokpart 9. sz. alatt A HEVESI ÁLLAMI GAZDASÁG gyakorlattal rendelkező gépjárművillamossági V í szerelőt keres. Fizetés a kollektív szerződés szerint Jelentkezés személyesen, vagy írásban a gazdaság gépészeti főmérnökénél. EGRI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET (elvesz ROBUR teherautóra gyakorlott gépkocsivezetőt Jelentkezés: Dobó tér 6. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk: ÖZV. GYETVAI ISTVANNÉ hosszú szenvedés után, 82 eves korában, elhunyt. Temetése 1977. január 27" én 13.30-kor a Kisasszony-temetőben lesz. Gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk és dédnagy mamánk: ID. GYŐRFI BERTALANNÉ SZ.: LAJSZNER ANNA életének 79_ik évében, I. 26-án elhunyt. Temetése 1977. január 28- án 14 órakor a Rozália-temetőben lesz. id. Győrfi Bertalan és a gyászoló család MAI műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.20 A mai nap kulturális programjából 8.27 Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora 8.37 Zenekari muzsika 10.05 Iskolarádió 10.30 Mendelssohn: c-moll trió 11.00 A színháztörténész mondja. Színpadképes-e az egyfelvonásos? 11.15 Klasszikus kórusmuzsika 11.37 A Pickwick Klub 12.35 Melódiákoktól 14.00 Magyar remekírók 14.30 Takács Jenő: Táncok és dalok 14.39 Dittersdorf: A-dúr hárfaverseny 15.10 Elisabeth Schwarczkopf operettdalokat énekel 15.28 Hívogató. A Gyermekrádió irodalmi újságja 16.08 Színes népi muzsika 17.07 Tanuljunk tanulni! 17.30 Bemutatjuk új felvételeinket 18.15 Kritikusok fóruma 18.30 Esti magazin 19.15 Világszinház 20.45 örökzöld dallamok 21.30 Háttérbeszélgetés. Lipo- vecz Iván külpolitikai műsora 22.20 A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese ének- és zenekarának hangversenye a zeneakadémia nagytermében 0.10 A feketeerdő lánya. Részletek Jessel operettjéből PETŐFI 8.05 Operaötösök 8.20 Tíz perc külpolitika 8.33 Vörös Kálmán népi zenekara .játszik 9.09 A fúvószene története 9.33 Szabad-e vállat vonni? 10.00 A zene hullámhosszán 11.55 Gyerekek könyvespolca. 12.00 Kerekes János operettjeiből 12.33 Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik 12.55 Hangszerszólók 13.25 Édes anyanyelvűnk 14.00 Rádiónapló — kettőtől ötig , „ , 17.00 Az Ifjúsági Rádió irodalmi önképzőköre 17.30 Sulisajíó 18.00 Harminc perc rock 18.33 Hétvégi panoráma. 19.55 Slágerlista 20.33 Az ipari szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének népi zenekara játszik 21.00 Balettzene operákból 21.30 Egy óra dzsessz 22.33 Tíz perc külpolitika 22.43 Sybill. Részletek Jacobl Victor—Martos Ferenc operettjéből 23.00 Tánczene 23.30 Néni zenekarok felvételeiből Tsa MAGYAR 8.00 Tévétorna 8.05 Iskolatévé 13.05 Iskolatévé 16.30 Vasas-SzDartak Kíjev női kézilabda BEK-mérkőzés 17.40 Ölombetűs vallomások. Dokumentumfilm-sorozat 18.15 Tévébörze 18.20 Falujárás 19.05 Reklámműsor 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-hiradó 20.00 Érzelmek iskolája. Francia filmsorozat 21.00 Soha jobb kor! Műveltségi feitörőjáték 21.30 Jogi esetek 22.10 Tv-hiradó 3 22.20 Műkorcsolya EB. férfi szabadonválasztott gyakorlatok # 2. műsor 20.01 A krokodil. Angol ismeretterjesztő film 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Eev török Itáliában. Rossini evigoperá ja EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4 és fél 6 órakor Kard Magyar filmvígjáték Este 8 órakor: Egy lány Chicagóban Színes amerikai film EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4 órakor: Robinson és a kannibálok Színes, szinkronizált olasz rajzfilm Du. fél 6 és este fél 8 órakor: Két amerikai Színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN: A rendőrnő GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor: Ulzana * du. fél 6 és este fél 8 órakor: Mr. Majestyk HATVANI VÖRÖS CSILLAG*. Büntetlenül FÜZESABONY: Katerina vétke HEVES: Conrack LŐRINCI: A copfos csoda * l i