Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-23 / 19. szám
»«WSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AÄAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/^Ä Felfedezik Európát? Már 1400 ringittért árulják az ónt a penangi tőzsdén. Ez azt jelenti, hogy az ár piculonként 63 ringittel ment feljebb az utóbbi napokban. Bizony. így áll a helyzet Penangban. Olvasóm, le ne tedd az újságot, semmi baja e 6orok írójának, és nem is valamiféle elvetélt ötleiű humoreszk első sorait olvasod. A sorok egy nagyon te- kintélyes szaklapból, a magyar Világgazdaságból valók, és arról számolnak be, hogy tovább drágul a nemzetközi tőkés piacon az ón. Hogy e hasábokon mi dolga és sorsa van a drága és dráguló ónnak? — arra igen egyszerű a válasz: az égvilágon semmi. De Penangnak és a ringitt- nek, a piculnak és társaiknak —, mint lentebb majd kiderül — annál több. Elöljáróban is hát tisztázzuk, mik is légyenek ezek a piculok meg a többiek. A ringitt a Malaysiái Államszövetség pénzegysége, az államszövetség jó részét valamikor csak úgy sommásan Malájföldnek volt szerencsénk titulálni. Penang egy északnyugati kikötőváros ugyanitt. Egy picul pedig 61,5 kilogramm. Most már ugye minden világos? Csak az nem, hogy mi baja van e cikk íróiának Malaysiával, az ónnal, meg a piculokkal. Nos, mindez csak ürügy, de nyomós ürügy arra, hogy eltűnődjem azon, vajon mikor dolgozzák át, természetesen Európában először, a történelem- és földrajzkönyveket, mikor döbbent rá bennünket végérvényesen, úgy belülről, szemléletünk mélyén is a ma és a holnap, a múlt — számos kérdésben ilyetén formában —, immáron tarthatatlan voltára. Ha tetszik, ha nem, az arab olaj, a piculonként megdrágult malaysiai ón, a zambiai réz és a kiejteni is nehéz kis csendes-óceáni szigetállam BANABA foszfátja legalábbis a befolyásoló gazdasági erő rangjára emelkedett az európai ember számára. Ezt ma már, ha természetesnek nem is tartjuk — nem „mi’’, hanem a volt gyarmattartók —, de tudomásul vesszük. Történelmi és történeti, gazdaság- politikai tényként. Az ENSZ tagállamainak jelentős része az úgynevezett harmadik világhoz tartozónak vallja magát, új, országok és népek öntudatra ébredése századunk második felének történelme. És e történelmet vigyázva egyben kiderül az is belőle, hogy múltjuk mindinkább feltárt története: az egykori magas kultúrák története, Etnográfus és filozófus, szociológus és képzőművész, író, költő, sportoló, a tudományok, a művészetek bármely területének aktív mívelője tudja, hogy mit jelent szakterületének életében Ázsia szellemisége, Latin-Amerika kultúrája, Afrika dinamizmusa. Ám a tankönyvekben, legyenek azok földrajziak, vagy történelem-tankönyvek, lexikonok, vagy tudományos értekezések, az újkort Amerika felfedezésétől számítják. Attól az időponttól, amikórtól mi, európaiak — bőséges túlzás persze ez a „mi” — tudomásul vettük, hogy a távoli India helyett az oda vezető út keresése közben Cristoforo Colombo olasz hajós új földrészt fedezett fel, amelyet Amerigo Vespucciról Amerikának kereszteltek el. Cook felfedezte Ausztráliát, Livingston és Stanley felfedezte az igazi, a fekete Afrikát: az európai ember felfedezte a világot. Ámbár az aztékok, az inkák, a mayák, az olmékok régen felfedezték Amerikát és olyan kultúrát teremtettek, amelyhez foghatót egyazon időben csak kevés európai kultúra volt képes felmutatni. Zimbabwe országa atájt, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára’’, olyan virágzó országot formált önmaga számára a mai fekete Afrika szívében, ahol az anyagi lét szintje mellett a szellem sem éhezett. Az ősi Zimbabwe ásatásai során, a sűrű dzsungel mélyén mind több és több olyan művészi alkotás, közhasználati tárgy, falmaradvány kerül a felszínre az ásók nyomán, amelyek a régészet nyelvén vallanak az egykori magas kultúra világáról és koráról. Igaz, ők nem fedezték fel Európát. Csak Európa fedezte fel őket. És ennek eredményeképpen az aztékok, inkák, mayák kultúrája szinte semmivé lett, de azzá majdnem a bennszülött lakosság is. Ausztráliában rezervátumokba kerültek az ottani őslakók, hogy helyet kapjanak a fegyencek, Afrika népeinek zöme pedig vissza- és beszorult a dzsungelek mélyére, elvesztette és elfelejtette hajdan volt csodálatos kultúráját. Hogy arról szót ne is ejtsek, mi történik manapság, amikor Brizíliában sorra „fedezik fel” az Amazonasz menti, eleddig felfedezetlen törzseket. Sorsuk alighanem a kipusztulás lesz. Az újkort attól számítjuk, amikor mi, európaiak felfedeztük, hogy van Amerika. Amerika, meg később, hogy van Ausztrália, meg Óceánia, amelyek tökéletesen fel voltak fedezve, birtokba voltak véve anyagi és a szellemi kultúra tekintetében egyaránt — őslakosságuk által. Most kapja fel a fejét és joggal, a politikai földrajz, vagy a történelem tudósa. Meg okkal is. Hiszen időszámításunkat is önkényesen számítjuk egy zérus esztendőtől. De hát kell az embernek, a homo politicusnak kell valami fogódzó: ez lett az „i. c.” meg az „i. u”. ...Hát az 'i'ikort is kell számítani valahonnan például, meg a föld- ," íszek közül kétségkívül Európa bizonyult a legdinami- 1 isabbnak az emberiség történelme folyamán. Valahon- ran valamit el kell kezdeni, kell lennie egy pontnak a gondolkozásban, ahonnan el lehet indulni, a világ megismerésében és amihez, amitől mérhetünk. Hát legyen, — mert az is lett— ez az egyetemesen elfogadott sajátos mérce: Európa. Csak hogy a felfedezéseket ne így hagyjuk abba. Fedezzük fel a világ új országait, ismerjük meg valójában is népeit, figyeljük, fogadjuk be — mi is, ők is — számunkra sajátos kultúrájukat. Az emberiség egyetlen fai. csak több fajta. Az a szellemi asszimiláció, amely egymás újra és újra való teljes felfedezésében rejlik, az »gyelemes emberi kultúra megteremtésének az alapja. A föld emberének kultúrájáról van szó. Hogy eljön majd talán az az idő is, amikor így írunk és beszélünk —: az ember felfedezte egy másik bolygó értelmes élőlényeit? — nos, az már a földcentrikusság korszaka lesz a mai Európa-centrikusság helyett. Az még nem a mi dölgunk, de ez már nagyon is a miénk. Tudnunk kell egymásról, hogy tenni tudjunk egymásért. Nos, csak ennyi és ez jutott eszembe a hír kapcsán, miszerint már 1400 ringittért árulják az ónt a penangi tőzsdén. ., .a közgyűlés dönteni fog. Ez a számtalan apró nyúlványCsendes, de mozgalmas az élet a Magyar Tudományos Akadémia mátraházi üdülőjében. A kellemes, nyugalmas környezetben többek a jól megérdemelt pihenést élvezik, mások dolgozni jönnek ide. Itt találkoztunk Szentágotai János akadémikussal is, akivel egy rövid beszélgetésre ültünk le. — Professzor úr! ön a közelmúltban került az ország legtekintélyesebb tudományos szervezetének az élére. Mit jelentett ez az Akadémia életében, és mit az önében? — Félreértés ne essék, az én jelenlegi helyzetem teljesen átmeneti jellegű, mivel Erdei Grúz Tibort annak idején a közgyűlés egy újabb hároméves periódusra megerősítette elnöki tisztében. Hirtelen jött betegségét, majd halálát követően, azt hiszem, természetes volt, hogy én vettem át az Akadémia irányítását, lévén az egyetlen olyan alelnök, aki már másodszor került megválasztásra. Mindez egy igen kritikus, változásokkal teli időszakban történt. Vagy hét évvel ezelőtt megszülettek a párt tudománypolitikai irányelvei, amik erőteljesen megreformálták és a jövőre nézve meghatározták a szervezet munkáját. Az MSZMP Központi Bizottsága most azt vizsgálja, hogy mennyire sikerült tartani magunkat eme irányelvekhez, s hogy az elmúlt évek meghozták-e a várt változásokat, eredményeket. Az alapvető megállapítások, következtetések már kezdenek kialakulni és várhatóan áprilisban a közgyűlés a szükséges „pályakorrekciókról” is dönteni fog. — Konkrétan melyik területeket érinti majd ez az úgynevezett pályamódosítás? — Azt kell minél előbb megvizsgálni, hogy melyek az Akadémia országos feladatai. Valljuk be, ezek ma még igen ködösek. Az 1949- ben lefektetett alaptörvényünk idevonatkozó részei — a mai fejlődési ritmus mellett — meglehetősen elavultak, s a 70-es alapszabályreform sem hozott e téren lényeges változást. Napjaink tudományos kutatásait ugyanis nemcsak a tudományos célok határozzák meg. Főleg egy olyan kis országban. mint a miénk. Megszabják a lehetőségek, a tudományos szükségszerűségek, a személyi feltételek, az ország fejlődésének egész helyzete. Ideje megvizsgálni az Akadémia mai szerepét, a Közélet, kutatás, hobby Beszélgetés Szentágotai János akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével tudományos nemzetközi szituációt, és hogy melyek azok a célok, amik reálisan kitűz- hetők, melyek azok a területek, ahol a személyi és tárgyi adottságok mellett az első vonalban sikeresen és nem utolsósorban eredményesen dolgozhatunk. — Ehhez nemzetközi szinten is jól szervezett együtt- működésré van szükség. — Valóban. Elsősorban a szocialista országokkal igyekszünk minél inkább összehangolni tevékenységünket Ezzel kapcsolatban a közgyűlés nemrég egy igen fontos dokumentumot fogadott el. Eszerint a szocialista országokban zajló tudományos munkát úgy kell egyeztetni, hogy a Magyar- országon jobban és eredményesebben végezhető kutatásokat valóban itt folytassák, és amikhez hozzá sem tudunk nyúlni, azokat adjuk át más országoknak. Természetes, hogy mi nem foglalkozhatunk mondjuk plazmafizikával, vagy magfizikával. Erre a Szovjetunió hivatottabb, hiszen ott a fölszerelés, az óriási energiák, a fantasztikus műszerezettség, technika rendelkezésre áll. De persze ennek hasznát mi is éppúgy élvezzük, mint ott a mi eredményeinket. Ennek a feltételeit kívánjuk a megkötésre kerülő két- és több oldalú egyezményekkel megteremteni. —... és mit hozott az ön munkájában az elnöki megbízatás? A sok tisztség, részvétel a különböző külföldi és nemzetközi tudományos társaságokban. Marad egyáltalán a saját utazásaira ideje? — Hát hogyne. Borzasztó szomorú lenne, ha a saját munkám ennek kárát látná. Egyrészt a nemzetközi és külföldi egyesületek munkájába épp a kutatásaim révén kapcsolódhattam be. Másrészt, ma már a vezető kutatóknak mindenütt a kutatási feltételek megteremtésére kell mind több és több erőt koncentrálnia. Az indítás, a célok, módszerek meghatározása, a tervek, jelentések elkészítése, a munkatársak irányítása, a külföldi utak megszervezése, mind a mi dolgunk. Napjainkban egy tudós ötven éven felül inkább a, tanítványaiban él. Egyetlen példát a saját kutatási területemről. Én az agy meghatározott területén, az idegsejtek közötti kapcsolatokat vizsgálom. Talán emlékeznek még iskolai tanulmányaikból az idegsejt rajzára, a különböző kiágazásokra. Ez a számtalan apró nyúlvány más idegsejtek hasonló nyúlványaihoz kapcsolódik. No most. Egyetlen köbmilliméteres agydarabban több százezer ilyen sejtet találunk. Ezt egyedül, vagy csak néhány munkatárssal eredményesen vizsgálni képtelenség lenne. De hogy elhiggyék, hogy tényleg nem lustaságról van szó: képzeljék, egyetlen idegsejt vizsgálatához még elektronmikroszkóp, számítógép segítségével is egy rendkívüli képzettségű, szenvedélyes kutatóembernek és két-három asszisztensnek egy évre van szüksége. Remélem, sikerült érzékeltetnem, hogy ma már csak ebben a formában képzelhetők el a tudományos kutatások. Higgye el, még így is jut nekem épp elég. — Ennyi munka, feladat, kötelezettség mellett alaposan meg kell szervezni a pihenés óráit. — E tekintetben nagyon szerencsés a természetem. Én igen intenzíven dolgozom pár órát és aztán teljesen kikapcsolódom. De addig a pár óráig, míg tudok koncentrálni, azt hiszem, nagyon eredményesen, sokat tudok elvégezni. Szabad időmben? Leginkább az irodalom, versek. Legfőbb szenvedélyem az olvasás. Valamikor még gyűjtöttem első kiadású könyveket, de ez a mai könyváradatban már meglehetősen nehéz. A másik. Van a Balaton környékén egy kis kertünk, ahová a családdal hétvégeken kijárogatunk. Ott mindig van tennivaló, amit én nagy élvezettel csinálok, s meg kell modjam, nagyon sikeres zöldségkertésznek tartom magam. Azután, évente néhány hetet igyekszem itt tölteni, Mátraházán. Lelkes rajongója vagyok ennek a vidéknek. Ezt maguknak nem kell mondani: az egészen rendkívüli középhegységi levegő, a környezet. Különben is, szerintem a Mátra az ország legszebben kiépített kulturált üdülőterülete, ahol valóban minden feltétel adott a zavartalan pihenéshez. Délelőtt, délután egy-egy nem túl megerőltető kirándulásra indulunk ilyenkor a barátaimmal. Máskor, ha nincs túl hideg, fogom az eszközeimet és próbálok valahol néhány skiccet. tusrajzot, akvarellt festeni. Otthon már egész kis gyűjteményem van Galyatetőről, a Kékestetőről, a Mátra más részeiről. A Gyökeres-forrás maga megvan vagy 15 kiadásban. Ez a legkedveltebb szórakozásaim egyike. Nyáron vagy inkább ősszel is lenne okom hosszabb kirándulásokra. Ugyanis szenvedélyes gombász vagyok, így számomra a Mátra gazdag vadászterület — El is készíti a gombát? — Hát persze. Otthon vagy frissen elkészítem, vagy szárítom, esetleg bufőttesüvegek4 ben elteszem télire A főzés is hozzátartozik a hobby* jaimhoz. Szerintem az nem is komoly ember, aki valamicskét nem ért a főzéshez. Sőt A hússütést kifejezetten férfimunkának tartom. Úgyhogy nálunk ez legtöbbször az én dolgom. — Professzor úr! Befejezésül még egy kérdés. Mik a céljai, mi az, amit szeretne még megvalósítani a jvőben? — Mindenekelőtt a közbizalom és az illetékes szervek megbízatása révén szeretnék a Magyar Tudományos Akadémiának ebben a „pálya- korrekciójában” hasznosan, eredményesen közreműködni és egy olyan akadémiának a fölépítéséhez hozzájárulni, amelyik az ország fejlettségének, a népgazdaság igényeinek megfelel. Hogy a szervezet, a tudományos tartalmi munkájával megfeleljen, azoknak az elvárásoknak, amiket a kormányzat jogosan támaszt vele szemben. A saját kutatásaimban pedig én az idegi organizáció szerkezeti alapjairól szeretnék egy átfogó könyvet írni. Ez lenne életem fő műve. Bár még nem fogtam hozzá, de azt hiszem, rövidesen sor kerül a megírására. SZIRÁKI PETE» í Ez lenne életem fő műve. (Fotó: Perl Márton) .. .szenvedélyes gombász vagyok...
