Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-10 / 292. szám
Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Andreotti washingtoni zarándoklata HIVATALOS WASHINGTONI LÄTOGATÄSA befejeztével hazaérkezett Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. Ford elnökkel, Kissinger külügyminiszterrel, Simon pénzügyminiszterrel, az amerikai üzleti élet és a nemzetközi valutaalap képviselőivel, valamint a jövendő Carter-kormányzat néhány vezető személyiségével folytatott megbeszélést. Andreotti washingtoni zarándoklatának célja az volt, hogy bizalmat ébresz- szen kormánya gazdaságpolitikája iránt és ennek jegyében újabb pénzügyi segítséget eszközöljön ki a súlyos gazdasági bajokkal küszködő Olaszország számára. Itália ugyanis a termelési pangás, a vágtató infláció, a nagyarányú munkanélküliség és a növekvő fizetési mérleghiány négyes ölelésében vergődik. A tengerentúli hitelezők megnyugtatása céljából Andreotti vázolta kereszténydemokrata párti kisebbségi kormányának viszonyát az ország második legjelentősebb politikai erejével, az Olasz Kommunista Párttal. A NEW YORK TIMESNAK ADOTT INTERJÚJÁBAN Andreotti azt állította: sikerült megértetnie tárgyalópartnereivel, hogy kormányának a jelenlegi szakaszban feltétlenül szüksége van az OKP tartózkodásban kifejeződő támogatására a parlamentben. Ez utóbbi teljesen igaz, de nem világos még, mennyire sikerült Andreottinak eloszlatnia Washington ezzel kapcsolatos kételyeit, gyanakvásait. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis, az USA vezetői nyíltan ellenrendszabályokat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a római kormányban kommunista miniszterek is helyet kapnak. MINDENESETRE ANDREOTTI küldetésének gazdasági eredményeiből ítélve megállapítható, hogy Washingtonnak vannak még fenntartásai Róma iránt, s ezért egyelőre tartózkodó. A gazdasági támogatást illetően, Andreotti nagyobbrészt homályos ígéretekkel tért haza. A nemzetközi valutaalap elvben hozzájárult ugyan a legszükségesebbnek tartott 450 millió dollár hitel folyósításához, de mikortól — arról nem szól a fáma. Az alap szakemberei a jelek szerint még mindig nem találták eléggé meggyőzőeknek azokat a biztosítékokat, amelyeket az Andreotti-kormány eddigi gazdasági intézkedéseivel igyekezett megadni. A tengerentúli hitelezők a termelési költségek további csökkentéséhez ragaszkodnak. Erről pedig az olasz szakszervezetek és a munkáltatók egyelőre meddő tárgyalásokat folytatnak, mert a tőke a gazdaság talpra állításának terheit jórészt a dolgozók vállára akarná rakni. ^VNAAAAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAíVNAAAAAAA/WWWVWVVWWNAAAAAAAAA»' Smithnek nincs új javaslata Karácsony után folytatják a rhodesiai konferenciát Kormányközi megállapodásokat írtak alá Befejeződtek a szovjet—líbiai tárgyalások Csütörtökön a Kremlben befejeződtek Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, Nyikolaj Podgornij- nak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, Alek- szej Kosziginnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és Andrej Gromikonak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió külügyminiszterének Moamer el-Kadhafival, a Líbiai Arab Köztársaság Forradalmi Parancsnoksága Tanácsának elnökével folytatott hivatalos tárgyalásai. A hétfőn kezdődött megbeszélések utolsó szakaszában tárgyszerű, baráti légkörben megvitatták a szovjet—líbiai viszony kérdéseit, és megjelölték a két ország közötti együttműködés szélesítésének és elmélyítésének lehetőségeit. Befejezték a két országot kölcsönösen érintő nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecseréjüket is. A tárgyalások után a Szovjetunió és Líbia képviselői kormányközi megállapodást írtak alá a tengerhajózásról. Ezenkívül aláírták a két ország közötti gazdasági és műszaki együttműködésről folytatott megbeszélések jegyzőkönyvét, valamint az 1977—78. évi szovjet—líbiai kulturális együttműködés programját is. A közös dokumentumok aláírásánál szovjet részről jelen volt Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, Andrej Gromiko. Líbiai részről megjelent Moamer el-Kadhafi, a Líbiai Arab Köztársaság Forradalmi Parancsnoki Tanácsának elnöke. Moamer el-Kadhafi, a Líbiai Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnöke csütörtökön, a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásainak befejeződése után Moszkvából hazautazott. A líbiai államfőt, aki hétfő óta tartózkodott hivatalos látogatáson a Szovjetunióban, a repülőtéren Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Japán nyilatkozat a nemzetközi enyhülésről A japán külügyminisztérium hivatalos szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén pozitívan nyilatkozott a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének arról a javaslatáról, hogy a helsinki értekezleten részt vett államok vállaljanak szerződéses kötelezettséget: egymás ellen elsőként nem használnak nukleáris fegyvert. A japán szóvivő elmondotta, hogy bár Japán elsősorban annak híve, hogy a világ országai mondjanak le mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyStrauss választási csalást emleget Csütörtökön ismét találkozott egymással Ian Smith, a rhoesiai fehértelepes kormány miniszterelnöke és Ivor Richard, a Rhodesia jövőjével foglalkozó konferencia brit elnöke. Űjabb megbeszélésük tulajdonképpen az átmeneti kormány összetételével kapcsolatos szerda esti tárgyalásuk folytatása volt. Ivor Richard a csütörtöki megbeszélésről szólva kijelentette: Smith semmilyen új javaslatot nem terjesztett elő. Hozzátette, az értekezletet a karácsonyi ünnepek miatt hamarosan felfüggesztik, ezt követően azonban hamarosan újra összehívják a tanácskozást Garfield Todd, volt rhodesiai miniszterelnök (1953 —1958 között), aki jelenleg Nkomo küldöttségének tagja, nyilatkozatában közölte, hogy Rhodesiában több mint 700 politikai fogoly sínylődik börtönben. Több ezerre tehető azoknak a rhodesiaiak- nak a száma, akik úgynevezett „védett falvakban” — gyakorlatilag koncentrációs táborokban — élnek. Maga Garfield öt és fél éven át volt házi őrizetben, mert bírálta a Smith-rezsim politikáját. Házi őrizetét csak nemrég szüntették meg. A nyugatnémet kormány- koalíció két pártja, az SPD és az FDP — választási ígéretét megszegve — úgy döntött, hogy jövőre nem emeli a nyugdíjakat. Aszo- ciálliberális koalíció az október 3-i választások előtti kampányban kötelező ígéretet tett arra, hogy — az inflációra, a megélhetési költségek növekedésére való tekintettel — 1977. július 1-től mintegy tíz százalékkal több pénzt juttat a több millió nyugdíjasnak. Az SPD és az FDP most folyó koalíciós tárgyalásain azonban olyan határozat született, hogy erre az emelésre 1978. január 1. előtt nem kerül sor. A döntés nagy felháborodást keltett a közvélemény tekintélyes részében és az ellenzéki pártok dühödt tiltakozását váltotta ki. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Párt egyenesen Arendt munkaügyi miniszter lemondását követeli, Franz Josef Strauss, a CSU elnöke pedig választási csalásról beszél. A koalíciós tárgyalásokon a szabaddemokraták elvetették Arendt tervét, hogy a gazdasági és pénzügyi nehézségek ellenére jövő év közepén 9,9 százalékkal növeljék a nyugdíjakat. Arendt erre — jól értesült források szerint — felajánlotta lemondását. Schmidt kancellár személyes közbelépésével azonban sikerült kompromisszumos megoldást találni, amelyet az FDP is elfogadott Francia tiltakozás Az Elysée-palota szóvivője csütörtökön kategorikusan cáfolta az AP amerikai hír- ügynökség előző napi jelentését, amelyben az állt hogy Franciaország — tájékozott washingtoni források szerint — hajlandó lenne belépni egy NATO-direktóriumbaFranciaország, mint ismeretes, az atlanti szövetség tagja, de tíz évvel ezelőtt kilépett annak integrált katonai szervezetébőL Bécsi haderőcsökkentési tárgyalás A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások újabb plenáris ülését csütörtökön rendezték a bécsi Hofburgban. A nemzetközi konferenciateremben ezúttal is zárt ajtók mögött tanácskozott a 19 ország delegációja. rtfWÜSM i976. december 10., péntek Elnökünkkel Indiában Két tengertől félútra Losonczi Pál befejezte Delhi látogatását. Az Elnöki Tanács elnöke és kíséretének útja délnek fordult Az indiai légierő katonai gépén, északról délnek haladva csaknem egész Indiát átszeltük. Alattunk a Dekkan- fennsík tájai vonulnak- Gépünk ablakából letekintve jól kivehető a mezőgazdaságilag kulturáltabb vidékek öntözőcsatorna-hálózata, a táj, ahol az életet adó rizs terem. Üticélunk Delhitől mintegy 1500 kilométerre Karnataka állam fővárosa, Bangalore. Karnataka területe 190 ezer négyzetkilométer. A hazánknál kétszerié nagyobb államban 29 millió ember él: az erősen iparosodó vidék azonban ma még agrár jellegű- Bangalore főváros a déli földrész közepe táján fekszik, egyaránt mintegy 200—200 kilométer távolságban — keletre az Arab-tengertől, nyugatra az Indiaióceántól. A hőmérséklet most, ahogy indiai kollégáink kifejezték — ebben a kemény télben! — napközben 30—35 fok, a levegő páratartalma kilencvenszázalékos. Bár gépünk leszállt már Bangalore repülőterén, ahol Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét Urna Schankar Dikshit kormányzó fogadta, mégis érdemes visszapillantani az elmúlt nap eseményeire, arra a külsőségeiben is megragadó fogadásra, amelyet Losonczi Pál adott a delhi Ashoka Hotelben, Ali Ahmed indiai elnök tiszteletére. A fogadás pohárköszöntői után — amelyen mindkét elnök elégedettségét fejezte ki a megbeszéléseket illetően — India vezető személyiségei, közöttük Indira Gandhi miniszterelnök, tokajival töltött poharukat emelték az indiai és a magyar nép barátságára. Közvetlenül a Delhiből történt elutazás előtt, Lo- sinczi Pál az indiai televízióban elhangzott nyilatkozatában egyebek között köszönetét fejezte ki a szíves vendéglátásért és azért a lehetőségért, hogy a televízióban szólhatott India népeihez. Az indiai sajtó bőven tudósít Losonczi Pál látogatásáról. A „Patriot” című baloldali lap kiemeli, hogy az India és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom a következő évben várhatóan 710 millió rúpia értékű lesz, szemben a jelenlegi 400 millió rúpiával. A „Times of India” fényképes beszámolót közöl Losonczi Pál his- sari látogatásáról- Az ..Indian Express” szerint az új kereskedelmi jegyzőkönyv értelmében Magyarország a többi között acéltermékekkel látja el Indiát, ellenértékként India konzervgyü- mölcsöt, zöldséget, kozmetikai árucikkeket, hanglemezeket szállít Magyarországnak. A jobboldali „Statesman” aláhúzza a közös vállalatok létrehozására irányuló magyar törekvések fontosságát. Bangalore, 1976. dec. 9. Kerekes Imre verek alkalmazásáról, egyetért a varsói szerződés tagállamainak kezdeményezésével. A Magyar Távirati Iroda tokiói tudósítójának arra a kérdésére, vajon véleménye szerint a bukaresti értekezlet javaslata hozzájárulás-e a nemzetközi enyhülés ügyéhez és egy nukleáris háború veszélyének csökkentéséhez, a japán külügyminisztérium szóvivője igennel válaszolt. Mint mondotta. Ja. pánt mint nukleáris fegy. vérzettel nem rendelkező országot természetszerűleg nem érinti közvetlenül a szocialista országok javasla. ta, de ettől függetlenül a japán kormány üdvözli ■ a szocialista államok javaslatát, mint arra irányuló erő. feszítést, hogy csökkenjen egy nukleáris háború kirobbanásának veszélye és növekedjenek a világbéke megőrzésének esélyei. Kissinger a bukaresti javaslat ellen Kissinger amerikai és vele együtt Genscher nyugatnémet külügyminiszter arra szólította fel a NATO tagállamait, hogy utasítsák el a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé bukaresti ülésszakának javaslatát. A szocialista országok javasolták, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának aláírói nyilvánítsák ki: nem használnak elsőként egymás ellen nukleáris fegyvereket. A két miniszter az atlanti szerződés szervezetének miniszteri tanácskozásán beszélt csütörtökön délelőtt, Brüsszelben. Az amerikai diplomácia vezetője szerint nem ellentétes az enyhülés politikájával, há a tagállamok a NATO katonai megerősítését folytatják. USA-fegyver az NSZK-nak Az amerikai hadügyminisztérium szerdán arról a szándékáról tájékoztatta a kongresszust, hogy az NSZK- nak 155,2 millió dollár értékben akar fegyvereket eladni. A három nyugatnémet haderőnem számára a többi között 59,5 millió dollár értékben légelhárító radar- rendszert, 45 millió dollár értékben pedig 4—5 Phantom típusú vadászgépek földi irányításához szükséges berendezéseket szállítana az amerikai hadiipar. A Pentagon közölte továbbá, hogy NSZK bejelentette igényét hat darab Sea Sparrow típusú rakétakilövő berendezésre és más kisegítő berendezésekre is, összesen 13 millió dollárértékben. des.i| 19-én! Este műsoros számhúzás a televízióban NAGY ÖSSZEGŰ PÉNZNYEREMÉNYEK. RENDKÍVÜLI TARGYNYEREMÉNYSORSOLAS. 1000 ÉRTÉKES TARGYNYEREMÉNY. FŐNYEREMÉNY: ZSIGULI SZEMÉLYGÉPKOCSI LAKÓKOCSIVAL. (MÉH) A TISZA VIDÉKI „MÉH” NYERS ANY ÁGH ASZN OSlTÓ V. SZOLNOK—HEVES MEGYÉBEN LEVŐ TELEPEIN MAGAS ÁRON ÁTVESZIK A HÁZTARTÁSBÓL KIKERÜLŐ textilhulladékokat. A tiszta háztartási FEHÉR pamuttextilhulladékért 20 Ft/kg, a tiszta háztartási SZÍNES pamuttextilhulladékért 10 Ft/kg fizet. A textilhulladék érték, még ma adja át a „MÉH”-nek: