Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-31 / 309. szám
Száz forint a szerencsének n nagy játék f Szorgos ujjak és nem mind nyertes szelvények f Pénz, pénz, millió.. .1 Pénz, pénz, pénz, átkozott! Mennyi boldogság, mennyi bánat, mennyi öröm, mennyi könny... I Mennyi vágy, mennyi álom. I És milyen távoli, milyen elérhetetlen... — Rendszeresen lottózol? — Nem. — Nyertél már? — Nem. — Rendszeresen lottózol? — Igen. — Nyertél már? — Nem. b Igen, ezek a leggyakoribb válaszok. Nem nyertem, nem nyertem, megint nem nyertem... 1 Forog a nagy kerék, s egy ország, egy egész világ fi" gyei, számít, várakozik, remél. És nincs tragédia, ha nem sikerült A mi lottóinkat, Heves megyeiekét mindig Miskolcon értékelik, s Borsod mellett ide tartozik még Nógrád megye is. Az 5*ös körzet vezetője, Szilágyi László mondja: — Évente 50 millió lottó-, és 13 millió totószelvény érkezik be, ezeket összesen hatszáz ember dolgozza fel. — Hogyan csalogatják az emberek a szerencsét? — Ezernyi módon. Órákon át lehetne sorolni. Valameny- nyi jeligét természetesen mi sem olvassuk el, de ilyenek vannak: Nincs karácsony Zsiguli nélkül — 13, 71, olyan mindegy, egyre megy... Azért annyira mégsem mindegy. Nemcsak a játék résztvevőinek, de még az értékelőknek sem. Többségük nyugdíjas, vagy háziasszony, és az az igazság, hogy jól jön az a kis pénz. Ez ugyanis biztos. A szerencsekerék viszont — forog, s nincs ember, aki lekenyerezhetné, befolyásolhatná. Az égjük szelvényrendező brigád vezetője, Horváth István mondja: . — Azt el nem tudják képzelni, hányféle módon próbálják befolyásolni a szerencsét az emberek. Van, aki csak egy húszfillérest dob be a szelvénnyel, van aki 100 forintot, és nagyon gyakran találunk fényképeket szép fiatal lányokról, villanyszámlát, Fortunához címzett esdeklő levelet, mindent. Persze. semmi sem segít. Illetve csak egy: ha kihúzzák a megjátszott számokat. Ennél azonban sokkal biztosabb pénz az értékelés munkájában való részvétel. Akad köztük még nyugdíias bankigazgató is, ő az egyike azon keveseknek, akik nem is annyira a fizetésért, mint inkább a társaság kedvéért dolgoznak, vagy csak azért, hogy valamivel elfoglalják magukat. Hamza Elemér, a Heves megyei OTP főelőadója gyakori vendég mind Miskolcon, mind az egri totózóban. Olykor-olykor maga is megkísérti a szerencsét, de a munkáról sokkal többet tud mondani, mint a nyerésről. — Bár lenne inkább fordítva, igaz? — Ezzel biztosan mindenki így van. De így is ki lehet jönni. Mert a szerencsével eddig meglehetősen hadilábon álltam, de az is felfogható szerencsének, ha az ember szereti a munkáját, kedvvel végzi. Mondhatni: én így vagyok, érdekesnek találom, örömet lelek benne. — A nyerés titkát tehát nemigen tudja megadni.., — Azt nem. Mert számomra is, mint mindenki számára — titok. De azt elárulhatom, hátha valaki nem tudja, hogy ebben a szerencse- világban igen nagy szigor uralkodik. Van például egy úgynevezett „fehér anyag”, a szelvény középső része, ezt pénteken hajnali 1—2 óráig lezárják, hozzá nem nyúlhat senki, s nem lenne nélküle sorsolás. — Tévedés történhetne? — A legritkább esetben. Százezerből, ha kettő akad. Reklamáció ennek ellenére van bőven, ezek nagy része azonban alaptalan. Akadt viszont már olyan nyertes, aki (Fotó: Herényi László) nagyon sürgősen fel akart venni 18 forintot, a pénztárnál azonban szóltak neki, hogy várjon már egy kicsit, lehet, hogy hármasa van. Nem akarom csűrni-csavarni a dolgot, végül kiderült, hogy „elrontotta”, a nála levő szelvény valóban kettes volt de az értékelőn négy találatot ért el. Mondjam, milyen boldog volt? — Ne. Erről inkább megkérdezünk egy igazi négy- találatost. Hogy sikerült? — Ügy, hogy kihúzták — válaszol nagyon egyszerűen Póczos Istvánná, akit Szihal- mon ért a szerencse, és amolyan karácsonyi ajándékként 179 ezer 170 forintot nyert december elején. — Tessék mondaná, hogy lehel lekenyerezni Fortunát? — Azt nem tudom, de engem, úgy néz ki, kedvel. Két találatom már sokszor volt, és két hármas után jött be a négyes. — Van helye a pénznek? — Most ment férjhez a lányom. — Ennyi pénzhez kiván- hat-e még valamit az ember? — Igen: hogy másoknak is sikerüljön. Hogy látogasson el sok helyre, ahol nagyon várják a szerencsét, az új esztendőben. B. Kun Tibor I y Űj könyvet törvényekről, termelésről, tudományról Friss szakirodalmat, tanulmánykötetek, válogatások kézikönyvek bőségét kínálja 1977-ben a Közgazda- sági és Jogi Könyvkiadó — tájékoztatta dr. Cotel Kornél irodalmi vezető az MTI munkatársát. Két Nobel-díjas a jövő évi publikációk szerzői névsorában: az egyik W. Leon- tief, akinek „Terv és gazdaság” című válogatott tanulmánykötete jelenik meg a másik P. A. Saftiuelson, tőle azt a „Közgazdaságtan”-t teszik hozzáférhetővé, amelyet már világszerte publikáltak és nagy haszonnal forgatnak az elméleti és gyakorló közgazdászok, piackutatók, vállalati szakemberek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának esztendejében a boltokba került T. SZ. Hacsaturov műve „A szovjet gazdaság a kommunizmus építésének mai szakaszában” címmel. További szovjet szerzőktől is várhatók új kötetek. Ismert szaktekintélyek tollából jelennek meg részben hiánypótló, részben új igényeket kielégítő jogi munkák. Ezek közé tartozik Szabó Imrétől „A jogelmélet rendszere”, Száméi Lajostól a „Magyar közigazgatás”, Samu Mihálytól „A hatalom és az állam”, Szilbe- reky Jenőtől a „Polgári eljárásjogi nézetek és intézmények”. Hat jogi kézikönyvet publikál a kiadó: a beruházásokról, a kulturális igazgatásról, a pénzügyi jogról, az adózásról a társadalombiztosításról és az üzemi balesetekért való felelősségről. A Jogszabályok sorozatban a beruházási, a bírósági végrehajtási, a kisajátítási, a közérdekű bejelentésekről szóló és a vízügyi témakörbe vágó törvények és alacsonyabb szintű jogszabályok látnak napvilágot egy-egy kötetben. Búcsúzik az esztendő A karácsonyfákon már elégtek a gyertyák, elkoptak & csillagszórok és megfogyatkoztak a szaloncukrok is. Kint fa* gyos hideg szél süvít, megkoccantja az ablakokat és hírül viszi a vi’ágnak, hogy elmúlóban van az esztendő. Az emberek — a két ünnep közötti munka után—megint pihenni, vigadni készülnek. Bort, pezsgőt, ezt-azt vásárolnak, elvégre szilveszter jön! Felengednek, meglágyulnak a szívek is, és néhány órára, néhány napra olyanokká válunk, mint amilyennek lennünk kellene egész éven át. Az erdőt járom az év utolsó óráiban. A fákon, a bokra* kon szálkás zuzmaragyöngyök csillognak és nyomokat keresek a dermedt, szederindás szövevények alatt, a vadak titkos csapásain. Kihaltnak, üresnek tűnik az erdő, pedig az élet itt van, csak bújócskát játszik az emberrel és ezért csupán azt a né* hány szállongó hópelyhet látjuk, amelyik tüneményes balett tét jár a búcsúzó esztendő tiszteletére. A vágás szélén egy ember áll és behemót csizmájával összehúzza a parazsat. Régen tudja, látja, hogy jön valaki, de az erdei emberek büszke méltósága azt diktálja, hogy csak a köszönés után vegyen tudomást a látogatóról. Bajúsza végén olvadozó jégcsap lóg, csak a szeme, a kék szeme fénye meleg, barátságosan simogató. — Azt hittem, már nem jön! A tűz is a végén járja... A téli erdőben sokat mond a kevés szó is. Üveget nyúj* tok neki, ■ ő megemeli a kalapját, feljebb löki a homlokán, nagyokat kortyol, majd megtörli a száját: — Cudar hideg volt a két ünnep között.. Nem messze tőlünk, mint egy nagy szürke vattacsomó, bagoly huppan a tisztásra és ügyet sem vetve ránk, toliász* kodni kezd. — Jól van, jól! Látlak, hogy itt vagy, — nyüszít felé a Tél, de nem sokat törődik a tohonya bagollyal, mert tudja, hogy sokkal fontosabb ügyek vannak ennél, és hogy ma éjszaka, pontban tizenkettőkor az idők végtelenjébe zuhan az elmúló esztendő... Már lobog a tűz és meglágyítja a kesztyűdén és gémbe* redett ujjakat. Végét járja már a bor is, amikor az erdei ember megint megszólal: — Oda van megint egy esztendő! öregebbek lettünk..; Hangja nem bánatos, nem szomorú, ebből tudni lehet, hogy azért nincs különösebb panasza a múló évre. Am, hogy nem teszek megjegyzést, nem kérdek semmit, megint ő kezdi. — Egészség, békesség! Ez a legfontosabb! A rudasban csörren a fagyos haraszt, száraz gallyak roppannak a szarvasok lába alatt. — Fiatal bikák! Ide járnak inni, megaztán csipkedik a szeder’evelet. Ám egy fuvallat, egy szippantás az emberszagból és a szelek szárnyán már el is vágtat a rudli. — Hová szaladtok? — huhog rájuk a bagoly és szemtelenül megkiáltja az erdőnek, hogy a koronás n'agyurak megijedtek az embertől. Nem messze egy odvas fa derekán önfeledten harkály kopogtat. Nem törődik semmivel, csak dolgozik szorgalma* san, mert a parányi harkályszív azt diktálja neki, hogy akik betegek, azokat mindig, de mindig gyógyítani kell... Szalay István Nemzetiségi klubok és táborok Kajtsola! az anyaöletekkel A nemzetiségek anyanyelvi művelődésének, hagyományaik ápolásának növekvő lehetőségei mindjobban felkeltik a nemzetiségi kul- turálódás igényét. A magyarországi délszlávok németek, románok, szlovákok az utóbbi időben fokozottabban érdeklődnek nemzetiségi dalaik, táncaik viseletűk, szokásaik — népi hagj-ományaik iránt. A Kulturális Minisztérium nemzetiségi osztálya éppen ezeknek az igényeknek a kielégítését segíti elő a következő esztendőben. Amint dr. Boros Ferenc osztály- vezető elmondta: jövőre különös gondot fordítanak az anyanyelvművelő klubtevékenység fejlesztésére. A jövő évben is megszerOJSMkm , 1976. december 3L, péntek Amikor Munkácsy Mihály bejárta az országot, hogy anyagot gyűjtsön millenáris képéhez, több napot töltött Kalotaszeg központjában: Bánffyhunyadon, ahol Gyarmathy Zsigmondon kívül Barcsay Domonkos is a legfigyelmesebb szeretettel látta vendégül a mestert. Munkácsy természetesen ellátogatott Kolozsvárra is és itt lakomát adtak a tiszteletére, „ legfényesebb és leglelkesebbek egyikét, amelyeket valaha is rendeztek. Az emlékezetes ünneplést egyébként komolyan fenyegette az a veszedelem, hogy elmarad róla — maga Munkácsy! Tudniillik a lakoma napján a mester még Bánffyhunyadon időzött és Barcsayval együtt szerencsésen lekésett az utolsó vonatról, amely őket a kolozsvári ünnepi vacsorára elhozhatta volfia. De Barcsay nem azért volt Barcsay, hogy őt ilyen csekélység zavarba hozza. Előállütatta négyes fogatát, ő maga ült a bakra, kezébe vette a gyeplőt, nekivágott a hosszú útnak és még idejében beröpítette híres vendégét Kolozsvárra. — Nem sok dicsekedni valót találok magamon, cselekedeteimen — mondotta a lakomán tartott pohár- köszöntőjében Barcsay Do/Uméiek. mokos — de azzal életem végéig büszkélkedni s dicsekedni fogok, hogy én is voltam egyszer Munkácsynak kocsisa!... • Hollósy Simon, a nagybányai művésztelep vezető mestere és Ferenczy Károly mellett legnagyobb alakja, a tizenkilencedik századi naturalizmus és realizmus egyik legjobb képviselője, rettentő erejű ember volt. Egyszer Münchenben meghallotta, hogy egy szobrász barátja nagyobb összeget kapott postán, éspedig tiszta aranyban. Amikor azután összetalálkozott vele az utcán, megszólította: — Te pajtás adj kölcsön húsz forintot, megadom holnap. A szobrász, egy apró termetű emberke, akit sokszor csúfolt a müncheni művészvilág szűkmarkúságáért. szomorúan válaszolta: — Adnék, barátom, nagyon szívesen adnék, de nincs magamnak se. Egy megveszekedett fityingem sincs. Csak a jó isten tudja miből fogok ebédelni ma. Hollósy Simon megcsóválta a fejét: — Hm! Hát nincs pénzed, pajtás? Igazán nincs? A szobrász siránkozva szólt: — Nincs bizony! Jaj, egy fillérem sincs! Hollósy Simon ebben a pillanatban megragadta a gallérjánál fogva a szobrász kollégát, a füléhez emelte a levegőbe és megrázta amúgy istenesen. Aztán szemrehányóan mondta: — Látod látod, hogy mégis van pénzed... Hiszen — csörgött!... m Szlányi Lajos, a népszerű tájképfestő, egyszer munkáját bevégezve, betért egy Szolnok környéki csárdába, ahol — más nem lévén — pörköltet rendelt. Jólesett neki az étel, s nyomban ki is fejtette efölötti megelégedését: — Ej, be jó volt ez pörkölt! — Azt, meghiszem — válaszolta dicsekvőleg „ csárdás kisfia, aki éppen ott őgyelgett — hogy magának jó volt! De édesapám nem szeretné ám, ha mindennap egy csikója döglene el... ® Kernstok Károly festőművész, aki annak idején több haladó szellemű mű- vésztártsával kivált a Színijei Társaságból és megalapította a híres „Nyol- cak”-at, magánéletében arról volt nevezetes, hogy modern apa volt. Kisfiát úgy nevelte hogy a gyereknek minden szabad volt, ami jólesett. Egyszer Kernstok megjelent a Japán-kávéház művészasztalánál, ahol megkérdezték tőle, hogy van a kisfia. — Köszönöm vagyon jól — felelte a művész —, otthon játszik. Szinyei Merse Pál megjegyezte: — Játszik? Ezt úgy értsék, hogy Kernstok odarakott a kisfia elé egy Browning-revolvert, egy borotvát, egy adag patkáuymérget és egy skatulya kakasgyufát és azt mondta neki: — Jó mulatást, fiacskám! Megcsókolta jobbról-balról és eljött a kávéházba... László Zsuzsa vezik a nemzetiségek nép»’ rajzi-honismereti táborait, amelyekben hazai és az anyanemzetek kutatói is részt vesznek. A Népművelési Intézet közreműködésével egy-két hetes továbbképző tanfolyamot tartanak a nemzetiségi színjátszó és tánccsoportok, kórusok vezetői és könyvtárosok részére. Egy másik pályázat témája a nemzetiségi népi gyermekjátékok gyűjtése és színpadra alkalmazása. Továbbra is támogatják a hazai és külföldi amatőr együttesek, kulturális szakemberek pedagógusok kölcsönös látogatását, szereplését. Ezáltal nemcsak „ hagyományokat ápolják, hanem bővítik a magyarországi nemzetiségek és az anyanemzetek kapcsolatait. A tervek szerint Áta és Drávasztára községek délszláv amatőr táncegyüttese például a zágrábi nemzetközi folklórszemlén, a mohácsi délszláv együttes a hagyományokhoz híven a Vinkovci ősz rendezvényein vesz részt, míg a Szerb és a Szlovén SZSZK-beli együttesek Magyarországon szerepelnek. Szlovén nemzetiségi együttes szintén hagyományosan — a jövő nyáron a detvai folklórfesztiválon lép fel, s magyarországi vendégszereplésre érkezik a breznói színjátszó- és folklóregyüttes. A mecseknádasdi német amatőr művészeti együttes az NÜK-ba látogat, a Domowina Budysin kórust pedig a német lakta községekben fogadják majd a jövő nyáron. A XV. országos nemzetiségi fesztivált augusztusban Pest megye látja vendégül. Az egy hétig tartó rendezvény- sorozatra egy-egy délszláv, német, román, szlovák együttest is meghívnak.
