Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-22 / 302. szám

Verpe'éten tartolla ii.ésé! a megver pá'tlrizottság ajitácife és propaganda munkabizittsága I 377. január elsejéiül: Mondat végén & pont: le­zajlott a tizenhatodik rész- közgyűlés is, január elsejétől egy igazgatóság irányítja Hatvan, Hort, Csány, Boldog, Scsád, Kózsaszentmárton, Apc, Heréd és Nagyköké­nyes takarékszövetkezeteit, illetve azok több fiókját. Mindenütt egyöntetű volt a vélemény, miszerint a kör­zetben kialakult települési rendszer szükségszerűvé te­szi az egyesülést, továbbá jobb lehetőséget teremt az érdekközösségen alapuló, magasabb szintű gazdálko­dáshoz. A Hatvan és vidéke i Takarékszövetkezet 1977. ja- 1 nuár elsejével kezdi meg 1 munkáját a részközgyűlése- ! ken elfogadott alapszabály, valamint az ugyanakkor megválasztott űj igazgatóság vezetése alatt, s betétállomá­nya eléri a 160 millió fo­rintot, I A megválasztott igazgató­rág elnöke Herczegh Alajos lett. aki mindmáig a horti intézményt vezette, éspedig j oly eredményesen, hogy az 1933ras alakulás óta 2 és fél millió forintról 130 millióra : nőtt a helyi betétállomány, ezerről nyolcezerre a tagok száma, s az idei esztendőre 26 millió forint fölé emelke­dett hitelállományuk. A% egyesült takarékszövetkezet ideiglenesen a hatvani in­tézmény helyiségében székel, a fejlesztéssel kapcsolatos tervekben azonban új ott­hon szerepel, amelynek léte­sítésére 3 millió forintot irányzott elő az igazgatóság. A jövővel kapcsolatos elkép­zelések között említette Her- czegh Alajos a szolgáltatá­sok bővítését is! A kölcsön­folyósítás megszokott for­máihoz kívánják társítani & valutabeváltást, a fogyasztá­si szövetkezetek által vásá­rolt termelvények árának ki­fizetését. Nem közömbös term észe- tesen a gyors, pontos ügyvi­tel. Ennek érdekében telje­sen gépesítik az adatszolgál­(m. gy.) Egy országot tornáztatnak Lottőtáj ékozlató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a december 19-1 tévé-lottószel­vények között 5 találalog szelvény nem volt. Négy ta­lálatot 32 fogadó ért el, nyereményük egyenként 116 070 forint A háromtalá- iaíosok száma 3688, nyere­ményük egyenként 504 ^ fo­rint. A kéttalálatosok száma 113 867, nyereményük egyen­ként 20 forint. (MTI) Kibővített városi nép frontbízottsági ü!és Egerben Kedden, Verpeléten, a községi tanács székházában tartotta meg évzáró ülését a megyei pártbizottság agitá- ciós és propaganda munka- bizottsága. Az ülésen Búzás Lajos, a megye: pártbizottság osztály­vezető-helyettese köszön­tötte a résztvevőket, majd Polgár Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője értékelte az idei munkát. El­mondotta, hogy a bizottság eredményesen dolgozott, a célkitűzéseket sikerült vég­rehajtani Ezt követően a jövő év feladatait, célkitűzéseit is­mertette, majd a résztvevők négy csoportban aktuális kérdéseket vitattak mag. j60 lüiilisj forint betétállománnyal gazdálkodik a Hatvan és vidéke Takarékszövetkezet tatást, továbbá minden tele­pülésnek megmarad a pénz­intézete, változatlan sze­mélyzettel, s helyileg vá­lasztott intéző bizottsággal, ellenőrző bizottsággal, ame­lyek az igazgatóságnak tar­toznak számadással. A meg“ változott körülmények, a nagy betétállomány lehetővé teszik már 1977-ben, hogy a hitelállomány 40 millió fo­rintra emelkedjék, s fontos ágazatot képezzen a termel­tetési célra kiadott kölcsön. A több hitel biztosítása mel­lett azonban gondolnák » betétgyűjtésre. Az igazgatóság már az In” dulás pillanatában maga mö­gött érezheti a járási, városi párt- és tanácsi. szervek, va­lamint a MÉSZÖV egyetértő, segítő szándékát. EGÉRBEN: 19 oratói csütörtök reggel 7 óráig a Bojcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: ll-io.v Rendelés gyermekek ré­szére is. GYÖNGYÖSÖN: 18 órától csü­törtök reggel 7 óráig a Széche- nvi u. X. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 18 órától csü­törtök régiéi 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Vr Kerekes Lajosnak, a Hazafias Népfront városi el­nökének vezetésével kedden délután kibővített bizottsá­gi ülést tartottak Egerben. Az ülés résztvevői — a bi- ‘ zottsági tagokon kívül ott voltak a megyeszékhely üze­meinek, szövetkezeteinek, vállalatainak. és intézmé­nyeinek a képviselői is —, valamint a meghívott ven­dégek: Páti Jenő, a Haza­fias Népfront megyei titká­ra, dr. Nagy Sándor, a váro­si pártbizottság osztályveze­tője és dr. Varga János, a városi tanács elnöke, meg­hallgatták azt a beszámolót, amelyet Vaskó Mihály,’ az egri 2. számú választókerü­let országgyűlési képviselője terjesztett elő. Vaskó Mihály a beszámoló első részében utalt az or­szággyűlés legutóbbi üléssza­kára, amelyen a képviselők a népgazdaság jövő évi költ­ségvetéséről tanácskoztak. Ezzel kapcsolatban leszögez­te: „A népgazdaság helyzete szilárd, s hogy ma — gond­jaink ellenére — nem kény­szerülünk az ötéves terv a’apvető céljainak módosítá­sára, az önmagában is bizo­nyítja á népgazdaságunk megalapozottságát:,. ” A to­vábbiakban utalt azokra a kérdésekre, amelyek a nép­gazdaság helyzetével kapcso­latban az országgyűlés téli ülésszakán elhangzottak. Ezután azokra az aktuális témákra tért ki, amelyek & megye gazdaságával, az el­következendő évek közös teendőivel kapcsolatosak. Említést tett a bélapátfalvi nagyberuházásról, a mátra- derecskei téglagyári re­konstrukcióról, a gyöngyösi Izzó, a hatvani konzervgyár fejlesztéséről, a siroki fém­művek terveiről, s szólt a megyeszékhely lakosságát érintő kommuná'is és lakás- építési helyzet r alakulásáról is. ' Gyerekjáték? Ügy látszikeszméletem ét arányérzékem gyermek maradi Akárhogy is nézegetem ugyanit a tetszetős csomagolásban leve Ijcgo gyerekjátékot — egymásbe illeszthető műanyag építőelemel — nem vagyok képes felfogni hoqy mi ér rajta 370 forintot Vagy a másik. még hangzato­sabb, szintén összeszerelheti gyerekjáték, a Mobili formo mi­ért- 255 forint. Igaz a Construe tion models az „csak" 131 fo rintba kerül és a műanyag vas úti szerelvény, műanyag sínek kel — enyhén szólva is szeréni kivitelű játékról van szó — lÓl­ért már kapható. Egy valamire váló auiócska, a: már kétszázon felül van. E g\ szó, mint száz, a gyerekjátékot árának nagy része három szám jegrinél kezdődik Eszembe jut boldogult gye* mekkorom világszáma, a ki bádogcsónak, melyben egy aver tyacsonk melegítette a csőbe? cirkulálo vized és az hajtotta < parúnvi ha jótestet Ezt a játéké minden kié' trafikban lehetet kapni annak idején, és nemcsal ol^'Ó volt, hanem ötletes is. Ügy tűnik, a fejlődés a nver mekjáték szakmában a mai na­pig az árak ötletes kialakítású ban jeleskedik. Gyerekjáték az egész... — SzyA — Idf-szo'jor BoiSonyliait A község felszabadulásá­nak 32. évfordulóján Bo- donyban felavatták Ady Endre bronz mellszobrát, Szőlősi Enikő szobrászmű­vész alkotását. A pénteki ün­nepséget —- melyen megje­lentek a nagyközség lakói, párt-, állami és tömegszerve­zeti vezetői — az úttörők rö­vid, színes műsora vezette be, melyen felidézték a köl- iő életének egy-egy jelentő-, sebb állomását. Ezek után összeállítás hangzott el Ady levelezéséből, verseiből és prózai írásaiból. A művelő­dési ház előtt felállított szo­bor talapzatán Bazsó Már­ton, a nagyközségi tanács vb-titkára helyezte el a falu lakóinak és vezetőinek ko­szorúját Napirenden i A javító neveli miinka tapasztalati Baleseti krónika December ' 17-éa a délutánt órákban Egerben. a Széchenvi utcában levő autóbuszmegálló­ban Czeelédi János, andomak- tálvaí lakos. Ittasan a megálló­ból kiinduló héivíiárat elé esett és súlvosan megsérült. December 18-án három, közle­kedési balesetről kantunk tá.ié- k^-mtást. Kánolna községben Urbán József helybeli lakos nem vette figyelembe a 3-as szá­mú tő -Vö-’-'—rtési útvonal előtt az elsőbbségadást kötelezővé te­vő táblát, s nekiütközött egy személvgénkocsinak. A kerékoá- ros szerencsére csak könnyebben sérült , meg. Szűcsi és Rózsaszent- márton között Adatnék László gvönavöspatai lakos figyelmetle­nül vezette személvgénkocsi.iát, a. síkos úton megcsúszott és ne- kUUkő-stt egy — szabálvta'anul kivilágított — lovas kocsinak. A baleset következtében Szálát Imre, a lovas kocsi utasa könv- nvű sérü'cst szenvedett. A sze­mélykocsiban az előzetes becs­lések szerint körülbelül hatezer forintos kár keletkezett. Ugyan­ezen a naaon Ecséd községben Nagy Ferenc horti lakos figyel­metlenül vezette személvgénko- csüát. s egv álló autóbusz kike­rülésekor áttért az úttest bal oldalra, ahol nekiütközött egy kézikocsit toló helvbeli lakos­nak. A baleset miatt Ludányt Károly, a kézikocsi tulajdonos» sűlvos. de nem életveszélyét sé­rüléseket szenvedett. Hétfőn reggel a 3-as számú fő­útvonalon a hatvani cukorevár előtt Nagy Sándor nyíregyházi lakos eddi» kiderítetlen okokból személvgéokccsiiával megcsú­szott az úttesten, s átkerült « bal oldalon levő gvalogiárdára. ahol Orbán Zoltánná hatvani la­kost elíkötte. Orbán Zoltánná súlvos . de nem életveszélyes sé­rülteket szenvedett. Valamennyi baleset üdvében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. A Heves megyei Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezete* Terü’eti Szövetségének szer vezésében került -sor kedder délelőtt Hevesen arra a me gyei szintű tanácskozásra ahol a javító-nevelő műnk; tapasztaltairól, illetve a: ezzel kapcsolatos legfonto eabb feladatokról volt szó. / rendezvényen dr. Nádas Ja nos, a Heves megyei Fő ügyészség büntetésvégrehaj tási ügyésze a javító-nevek munka jelentőségével fog ialkozott, míg a büntetésvég­rehajtás nevelő jellegérő Erdélyi László hadnagy, _j Heves megyei Büntetésvég rehajtási Intézet munkatárs; tartott előadást. Viszontlátás *— a filmvásznon Nyugdíjasok és gyermek- gondozási szabadságon levő kismamák találkoztak a hét elején munkatársaikkal az öntödei Vállalat egri gyár­egységében, ahol a kedves vendégeket Soós István igaz­gató köszöntötte az üzem más vezetőinek társaságában. A meghívottaknak tájékozta­tást adtak a mindennapi munkáról, az eredményekre és tervekről, színes diakoc kákát vetítettek az üzem életről, amelyből többen i önmagukat ismerhették fel régi munkahelyeken. Ezutái a résztvevők közös uzsonnái vettek részt, majd a vendé gek búcsúzóul szerény aján dákot kaptak a közelgő ün­nepek alkalmából. Éppen az idén jubilált, ke­reken tíz évvel ezelőtt vette át elődjétől a megbízatást, a Kossuth Kiadó könyveinek terjesztését. Az első évben mintegy 10 ezer forint érté­kű könyvet forgalmazott, az idén már ennek majdnem a hatszorosát. Majoros Andrásné, az Egri Dohánygyár dolgozója egy kis nosztalgiával emlékezik vissza a kezdetre. Nosztal­giával, hiszen akkor még egy évtizeddel fiatalabb volt, most pedig már a nyugdíjra készül. — Először - nem tudtam, hogy ki milyen könyvet sze­ret, s bizony eltelt néhány hónap, míg megtanultam, hogy kinek mit ajánljak. Az­óta viszont elég egyszerű a munkám, hetente Összeválo­gatom a legfrissebb műve­ket, s a gyárnak szinte min­den részébe eljutok. Nagyrfn sokan vásárolnak tőlem, idő­sebbek. fiatalabbak egyaránt. Igazi törzsközönség alakult ki, szinte már várják, hogy megjelenjek a könyvekkel. .— Van-e valami titka a könyvterjesztésnek? A kiiyvterjeszll Schmitt Pálaé Makray Kati lányaival, a 9 éves Alexával, az 5 éves Petrával és a 4 éves Grétával a tv képernyőjéről az egész országot tornáztatja. A gyakorlatokat maga tervezi és a felvételek előtt otthon betanítja lányainak, a -zenét a férje szolgáltatja zongorán. Makray Kati a női tornászválogatott tagja volt. Olimpiai ezüstérmet és Unlversiádén aranyérmet nyert. F'rje, Schmitt Pál, a vívóválogatott tagja volt, olimpiai és világbajnok csapatban. (MTI fotó — Petrovits László — KS) — Nincs. De apróbb fogá­sai azért vannak. Én például sohasem beszéltem rá senkit a vásárlásra, inkább azt mondtam, hogy nem muszáj megvenni, csak nézzék, la­pozzák át a könyveket. S ha valakinek egy neki tetsző mű akadt a kezébe, úgyis megvette. Meg aztán pél­dául néhány dolgot jó, ha megtanul az ember. Mint azt, hogy a fantasztikus könyveket a férfiaknak kell ajánlani, mert általában ők kedvelik. — Milyen könyveket vásá­roltak az utóbbi időben a legszívesebben? — Általában a lexikono­kat, a Marx—Engels három- kötetes gyűjteményt és. Ra- dó Sándortól a Dóra jelenti című művet. A közelmúltban fejeződtek be a politikai könyvnapok, ez alkalomból én is hét és fél ezer forintos forgalmat bonyolítottam le, — Vannak-e az olvasók­nak különleges igényei? — Igen. Sokan megkérne* hogy ezt, vagy azt a köny vet szerezzem be számukra Itt a gyárban elég soka. gyűjtik a minikönyveket, ő különösen sürgetnek a leg újabb kiadványokért. Majoros Andrásné már te van a nyugdíjkorhatáron, 5 éves. — Hát igen, éppen ezér foglalkozom a nyugdíjba me nés gondolatával. Férsz nem könnyű a gyártól meg válni, hiszen 1947 óta dolgc zom itt, de nehezen váló! meg a könyvterjesztéstől i: hiszen megszoktam, megsze rettem. Hiszen e pártmegb; zatásért már miniszteri d: csérő oklevelet is kaptam, d azt hiszem, hogy a Műnk Érdemrend bronz fokozaté nak odaíté'ésekor is figye lembe vették a könyvterjes;’ tői- tevékenységem is. Csa abban bízom, hogy utódor — már az idei könyvnapo alka'mával bevezettem munkába — ugyanolyan jó de talán még jobban terjesz ti, néoszerűsíti a könyveke' mint én. Aztán elsiet, mert várja : munkája. (kaposi) M&m, I A Magya* Szocialista Munkáspárt Heves meevei Bizottsága és 3 Heve« megvet Tanács naptlapla — Főszerkesztő- PAPP TANO'S - Kt»dia a Heves megvet LaDkiaö Vállalat Felelő« kiadó NOS^TICZIŰS FERENC - Szerkesztőség - 3201 Eger Beloiannisz utca 3 (Pr 23 3301) Telefon 12-73. 20-29' 24 44 3200 Gvőngvős Rr>?sa e l n-S97 3000 Hatvan Kossuth tér 0 i Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivata' Eger. 3301 Bel ”-\nnisz ti . 3 (Pf 23 33*>n Telefon 12-08 - reu^/ti a Maevm Posta fize»ée: dit hónapra ?o. - Ft Előfi'e’hető bármelyük postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index; 20 062.— Heves megyei Nyomda Vallaist» Viuceuensao­i2tca $ számú Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF, £ oai? kfofoU&áfa 1976. december 22L, szerda A Nap kél 7.20 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 7.13 — nyugszik 17.57 órakor Szeretettel köszöníjük névnapjukon Z É N ö : ■ \ nevű kedves olvasóinkat! At Ókori görögök főistenénefc, Zeusznak a Segré­g bb formája a „Zen” vou, amelyből több férfinév . Vetkezett, ezeknek „Zénón" lett a rövidített formája. Száz évve! ezelőtt született Filippo Tomaso Mari­netti, olasz költő, a "futurlzmus • alapítója. A íuturiz- , mus első politikai kiáltványát 1909-ben ő fogalmazta meg. harcot hirdetve minden hagyomány ellen — és Nletzseche követőjeként — a „férfias" erőszakban, s , mindent elsöprő aktivitásban jelölte meg az emberi lét egyedüli értelmét. Irodalomesztétikái nézetei közeli rokonságban állottak .a szürrealizmussal: a nyelvtan teljes destrukcióját, a logika elutasítását, a kifejezés pszichikai automatizmusát követelte. Ez a művészi program, a továbbiakban a fasizmus és a háború di­csőítéséig fajult. Marinett: maga nyíltan védelmébe vette az imperialista gyarmatosítást, részt vett az olasz fasizmus gyakorlati előkészítésében és Mussolini alatt a hivatalos fasiszta kultúrpolitika egyik ismert vezér­alakja volt, 1 Wőjéféss » ■Várható időjárás ma estig; változóan felhős, pá­i~is idő. Többféle köd, ködszitálássai, gyenge, napköz­ben mérsékelt délkelet! szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában plusz 1, plusz 6 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körük (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents