Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-22 / 302. szám
mAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Jövő júniusban tárgyalásod Európa biztonságáról Az. európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó belgrádi értekezlet 1977. június 15-én kezdődik és egyhónapos megszakítással valószínűleg az év végéig tart — közölte Milorad Pesics jugoszláv külügyminisztériumi nagykövet belgrádi sajtóértekezletén. Valószínű, hogy a belgrádi értekezlet a feladatok három csoportjával foglalkozik majd. 1. A helsinki záróokmány szellemében lehetővé kell tenni Európában a feszültség enyhítésének és a stabilitás megteremtésének még sikeresebb megvalósulását. 2. Értékelni kell a helsinki záróokmány alkalmazásának eredményeit minden területen, s szem előtt kell tartani, hogy hosszú távú feladatról van szó.- 3. Az általános megegyezés elvének alkalmazásával á részt vevő országoknak ha- tározniok kell az európai biztonság és együttműködés kontinuitásának jövőbeni aspektusairól. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÄSS NAPILAPJA 30TVIL évfolyam, 302. szám ÍK As S 8 PILLÉÉ 1976. december 22-, szerda Megállapodások aláírásával bef ejeződtek a magyar - román tárgyalások- •*> ~ -kt"« ' 'W'lllMIBfflli 'í ! Nicolae Ceausescu, a Romáit Kommunista Párt főtitkára, a Komán Szocialista Köztársaság elnöke fogadta Lázár Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökét, (Népújság telefotó — MTI—KS) (Bukaresti telefontudósítJL sunk.) Gyárlátogatásra indulván a hivatalos baráti látogatá_ son a román fővárosban tar. tózkodó magyar miniszterelnök. Lázár György, átutazott Bukarest egyik legnagyobb új városrészén, a Bercenin Ls. A hatalmas, főleg tízemeletes sáv. és' toronyházakból álló, építésének befejezéséhez közeledő városnegyedben több mint százezer emberéi, A bukaresti nehézgép. és aggregátorgyár — ahová ked_ den délelőtt miniszterelnökünk ellátogatott — Románia egyik legkorszerűbb ipari létesítménye, hat esztendővel ezelőtt avatták, mintegy 10 ezer dolgozója nagy teljesítményű, 330 megawattos turbinákat gyárt hő- és vízi erőművekhez. Nicu Constantin igazgató a magyar kormányfőnek és kíséretének adott tájékoztatójában elmondottá, hogy az évtized végéig 600 megawattos turbinák előállítására alkalmas nagyüzemmé fejlesztik a .gyárat. A keddi események krónikájához tartozik a többi között. hogy délután különféle megállapodásokat írtak alá a kormányküldöttségek Ä Heves megyei tanács I végrehajtó bizottsága tegnap, kedden, délelőtt ülést tartott Egerben. A testület Szalay Istvánnak a tanács általános elnökhelyettesének elnökletével megvitatta a tanács és szervei tevékenységének továbbfejlesztésére hozo't intézkedési terv végrehajtásáról tartott beszámolót, melyet Szalay István tartott a tes.ület előtt. Három osztály, jj vezető — Koós Viktor, Bágyi | Imre és Édes József — volt j annak a jelentésnek az elő. terjesztője, amely a termelő- szövetkezetek az általános és fogyasztási szövetkezetek, valamint az ipari szövetkezetek állami törvényességi felügye.! ledének helyzetéről tájékoztatta a végrehajtó bizottság tagjait. A megye művészeti élednek helyzetéről, fejlesztésének feladatairól Várhe_ lyi Istvánná osztályvezető- helyettes terjesztett be beszámolót. majd ugyancsak Szalay István előterjesztésé-; “• -■ ■■ rr írv^iiraa^r T-r-ran vezető tisztségviselői: az 1977. évi árucsere-forgalomról; a magyar—román határ menti szénhidrogén-lelőhelyek közös kiaknázásáról, a Ratus A—20 típusú pénztárgépek kooperációs gyártásáról, valamint a gyógyszergyártásban megvalósuló ipari—kereskedelmi együttműködésről. ben a gyermekétkeztetés helyzetéről és fejlesztésének célkitűzéseiről esett szó a testület ülésén. A végrehajtó bizottság ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a MÁV gyöngyösi Kitérőgyártó Üzeme tegnap. Az üzemcsarnokban megtartott ülésen Kelemen Árpád .igazgató köszöntötte a megjelenteket, köztük Barta Alajost, a megyei pártbizottság titkárát. Kónya Lajosi, a városi párt- bizottság első titkárát. Báré. nyi Józsefet, a városi tanács elnökét és Nagy , Mártát, a A jövő évi magyar—román árucsere-forgalmat szabályo. zó jegyzőkönyv lendületes fejlődést irányoz elő. Több; ■mint 340 millió, rubelről szól.; ami az 1916. évi jegyzőkönyv, hoz képest 20 százalékos forgalomnövekedést rögzít. A kölcsönös fogyasztási. cikk-szállítások mindkét or. szagban . természetesen segítik majd az áruválaszték bő. ■ vitásét.- A magyar—román határ rngntl, kőolaj..,és. íöki- gázelőfordulásokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hpgy az eddig talált lelőhelyek — ahogy a szakem. I berek mondják — „lehatáro. i lása” már megkezdődött: kitermelésükhöz a közeli . napokban hozzá: is látnak. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter tanácsának elnöke kétnapos romániai hivatalos baráti látogatását befejezve kedden este hazautazott Bukarestből. város országgyűlési képviselőjét. Az elmúlt 25 évre Urbán Lajos miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója, emlékezett. Felelevenítette az üzemtelepítés gondokkal terhelt, mégis örömteli időszakát. A Diósgyőrből áttelepült vasasok 1951. december 21- én kezdték el a munkát az új üzemben. A városból és a környékről százával jöttek az emberek Gyöngyös első ipari üzemébe. [lem megye művészeti élete i iiapirensísn ÍFlfsl tarlóit a megvet tanács- i"i ■ T —n-mr-T Gyöngyösi jubileumi tervteljesítés zetben vannak a neveléstu- ; dományí, a marxista, a ; nyelvészeti tanszékek tanárai és az oktatástechnológiai csoport munkatársai, hiszen itt mérik fel a legtöbb tanárjelölt tudását. A kezdet mindenesetre ! biztató: a fiatalok általában i jó gyakorlati jegyeket sze- ' reztek. Ide kívánkozik még egy kedvező hír; az 1977— 78-as tanévben életbe lép az új vizsgaszabályzat, amely az eddiginél is jobb feltété- i leket kínál a hallgatóknak. I A negyedszázad emlékezetes sikereket is felmutatott. A különböző kitüntetések bizonyítják ezt. Csak az itt dolgozók szorgalma tette lehetővé a sikereket Olyan közösségekét mint amilyen a Nemecz József brigád is, amely első ízben nyerte e] a „MÁV kiváló brigádja” cL met, a Kossuth brigád, amely ugyanezt a címet háromszor érdemelte ki, vagy a Rakéta brigád, amely először le‘t a „Közlekedés, a posta és a hírközlés kiváló brigádja”. A kitérőgyáriak a jubileum ■ tiszteletére,, tegnap teljesítették idei ' termelési értáktervüket, november 3C_ ra pedig legyártották a MÁV részére mindazt £ kitérőt, amelyet erre az évre rendeltek meg. Biszks Béla hazasndult Hanoiból Kedden reggel elutazott Hanoiból a VDP IV. kongresszusán részt vett magyar pártküldötrség. Btszku Bélát, az MSZMP Politikai Bizottsága tagját, a KB titkárát, a magyar pártküidöttség vezetőjét és a delegáció tagjait, a hanoi repülőtérén Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagja, miniszterelnök- helyettes, külügyminiszter, Xuan Thuy, a KB titkára, Phan Trong Tue, a KB tagja, közlekedés és szállításügyi miniszter, a delegáció állandó kísérője búcsúztatta. Jelen volt Nguyen Phu Soai, VSZK magyarországi és Karsai Lajos Magyaronszág hanoi nagykövete. Tanácselnöki értekezlet A Parlamentben a fővárosi, a megyei és megyei városi tanácselnökök értekezletet tartottak. A résztvevők a többi között meghallgatták a kulturális miniszternek a közművelődés időszerű feladatairól szóló beszámolóját. Mint a referátum rámutat, nő a tanácsok feladata és felelősségé a kulturális intézményrendszer kialakításában, -fejlesztésében -és *az egységesebb irányítás meg- va’ásításában. Ezért meghatározóan fontos, hogy milyen munkát végeznek "e testületek, köztük a közművelődési bizottságok.. Kiemelt feladat a munkásság művelődésének fejlesztése; a közművelődési és közoktatási rendszerek nyitottabbá tétele, s a szellemi erők, és az eszközök közös hasznosítása is. siker: A tegnapi ünnepségen adta át a MÁV vezérigazgatója Füleki István géplakatosnak a Munka Érdemfend bronz fokozatát. „Kiváló vasutas" kitüntetést kapott Csiba Imre, Kalivoda Ignác, Marczis László. „Érdemes vasutas" kitüntetést vett át Dügnovlcs Dszsőné, Kalicz András, Pre.. sovszky András, Tóth Antal és Varga József. Vezérigazgatói dicséretben négyen részesültek. Kiváló dolgozó jél- vényt 15-en kap'ak. Aranygyűrűt vett át: Boros Vince, Kopcsó Béla. Chtlkó Sándor, Beme Károly, Fazekas Sándor, Gömöri Ottó, Rácz István, Szvetanovics Gábor és Zeliner Imre. A kitüntetetteket és az üzem dolgozóit Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára is köszöntötte. Jókívánságaikat fejezték ki az I_es számú általános iskola úttörői. A Vidróczki együttes színes műsorral kedveskedett az üzem dolgozóinak. A gyár 25 éves történetéből rendezett brigádvetélkedőt a Rakéta brigád nyerte meg. Hé'főn délelőtt márvány- táblát helyeztek el a jubileum alkalmából a városéi ső szocialista üzemének fa. ián. A táblát Kónya T aps, a városi pártbizottság, első titkára leplezte ie. > Gyorsabb haladás: egységes cselekvéssel LOGIKUS, ám korántsem formális folyamat, zárult Is .* népgazdaság 1977. évi tervének vasárnapi nyüvánosségra kerülésével. A párt Központi Bizottsága 1976. december 14 ülése,' az országgyűlés tanácskozása előzte meg az eiő.tünlc álló tizenkét hónap gazdasági programjának a Minisztertanács által történt jóváhagyását. Mindhárom testület a népgazdaság idei tevékenységét is áttekintette, s úgy határozta meg a jövő esztendei teendőket Ezek középpontjában a gazdasági fejlődés ütemének meggyorsítása, az idei adósságok törlesztésével együtt az 1977. évi feladatok hiánytalan vég- rehajtása áll. Szemléletesen fogalmazott a parlamenti ülésszakon felszólaló képviselők egyike, amikor azt hangsúlyozta, hógy nem a lehetőségek gyors gyarapítására, hanem a már meglevő források gyorsabb hasznosítására van szükség. E felfó gás, sajnos, még nem á'talánosan jellemző, sőt,' tapasztalhat“ juk az ellenkezőjét. Meggyőződésünk: alaposabb, körültekintőbb munkával, a szervezettség fokozásávai, színvonalasabb vezetéssel 1976-ban is mód lett volna a ténylegesen elértnél nagyobb eredményekre. Hiszen a nemzetközi kereskedelem számunkra,hátrányos vá'tozáíai, a kedvezőtlen időjárás okozta veszteségek ugyan közrejátszottak a számítottnál szerényebb fejlődésben, de nem kizárólagos jelleggel. Ha azonban a népgazdaság egészére hatást gyakorló objektív okok szülte terheket tetézik az elkerülhető, de el nem került mulasztások, ’azaságok,. akitor elvész annak egy része, ami! megszerezhettünk volna. A DÖNTŐ azonban mégis az, hogy a népgazdaság fejlődésének iránya — amint azt az országgyűlés tanácskozásán mind a pénzügyminiszteri expozé, mind a vitában részt vevő képviselők hangsúlyozták — helyes volt, összhangban állt a párt XI. kongresszusán elfogadott gazdaságpolitikával. A fejlődés mértéke maradt el a várttól, a tervezettől, a lehetségestől. Amit nem pusztán a tények kedvéért kell megállapítanunk, hanem a kihasználatlan lehetőségekre ezén a módon is figyelmeztetve. A gépiparban, a könnyűiparban például a már rende’kezésre álló technika és technológia módot nyújtana a mainál korszerűbb’ gjrárlmányösszetétfclre* Az eszközök, eljárások azonban csak akkor érnek'igazán sokat, akkor adják a bennük rejlő képességek maximumát, he működésüket rendszerré szervezi az emberi elme, ha egyer len feltételről „sem feledkezik meg, s Bpindezt, fontosnak tartja, akarja egyáltalán. ' * ' ' Ilyen és hasonló tapasztalatoktól -vezettetve, állapította meg az országgyűlés ülésén Németh Károly, a párt Politikai , Bizottságának tagja, a-Központi, Bizottság titkára: „örvendetes, hogy mind több vállalat munkájában kezd előtérbe -ktj- rü'ni a termékszerkezet korszerűsítése. Mégsem lehetünk . megelégedve, mert a gazdaságos termelési és. érléke:ítési szerkezet kialakítása nemcsak a szükségletektől, de mai .le* . hetőségeinktől is elmarad. Ez arra mutat: sok ..helyütt még mindig nem ismerték fel, hogy gazdasági fejlődésünk kulcskérdése a jó minőségű, gazdaságosan előái'ítiíaló és verseny* . képes termékek részarányának gyorsabb növelése., E tér ren is egységesebb szemléletre és konkrét programok alapján történő cselekvésre van szükség.”. S ez utóbbi igényt; bátran kiterjeszthetjük a termelőmunka minden részletére, s általában a gazdálkodás valamennyi mozzanatára. Mert a feladatok érfce'mszésének egysége úgy-ahogy már kia’akult, ám a cselekvés egysége még várat magára. E KETTŐSSÉG tükrében kell vizsgálni a jövő esztendei teendőket, amiket az 1977. évi népgazdasági program summáz. A nemzeti jövedelem előirányzott 6—6,5 százalékos növekedése — ami az ipari termelés hat, az építőipari teljesítmény • öt-hat. s a mezőgazdasági termelés hét-nyolc százalékos bővülését feltételezi — nemcsak feszítettebb tempót diktál az ideinél, hanem a termelőhelyek más és más teljesít ményszintjét is megköveteli. Az egyik helyen a gyorsabb haladáshoz az új, korszerű termékek tömegén át vezet az út, a másikon a termelékenység fokozása nyitja meg a cél felé a kapukat, a harmadikon- a nemzetközi kooperáció kiterjesztése. \ Talán 'nem tévedünk, ha feltételezzük, iparirányítás!, s ' vállalati méretekben, de minden más népgazdasági területen is ehhez hasonlóan, e hogyannal bajlódnak a legtöbbet. A ritka kivételnek tisztelet, ám . a jellemző mégis az, hogy máshonnét, másoktól várják a kezdeményezést, az első lépést, a folyamatindító cselekedeteket. Helyeselnek, tétlenkedve vitatkoznak, döntést nem hozva tervezgetnek, félté- te'eket sem mérlegelve. Ezért joggal leírhatjuk, hogy — mint azt az országgyűlés ülésén is többen hangozhatták —, az irányítás, a vezetés erőteljes javítása meist mär valóban a középponti helyet foglalja el, döntővé válik. Akár az iparról, akár a mezőgazdaságról, bármelyik más népgazdasági területről legyen szó, a hatékonyság növelése e'.választha'at- lan a vezetés hatékonyságától. Szükség, van az új eszközökre. — a beruházások 164 milliárd forintjára —, de míg inkább új gondolatokra, irányítási módszerekre, kezdeményezőkészségre, a végrehajtás, a . cselekvés egységére. MINDENKINEK azt keli megtemre, ami módjában ált, de ezt tegye, s kérjék számon tőle. Akár egyéni, akár kisebb közösségi méretekben ne igényeink adják a rangunkat, hanem munkánk teremtse meg jogunkat a fokozódó igényekre. Aki mindig csali követel, annak nem marad ideje adni, aki mindig csak tervez, nem jut e’. a cselekedetekig. A jövő év,i terv végrehajtása, még inkább, mint eddig, a cselekvő embert állítja a reflektorfénybe. Azt, aki tudatosan futatja a több előteremtésének útját, módját, s tudja, e többet e'ötször a termelésben, az anyagi ágazatokban kell létrehozni ahhoz, hogy az elosztásban, a felhalmozásban is meglegyen m'ndaz, amire számítunk. Ami a népgazdaság programban reá'bir- és jövedelememelkedésként, -88 ezer új lakásként, s az életkorúim* yek javí á ának sok más formájában szerepel. A sorrend feles-a élhetetlen: a feladatok egymásutánja is ssl Megkezdődön a vizsgaidőszak az egri tanárképző (oisko’án December 18-án befejeződtek az előadások az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán és megkezdődött a december 20-tól január 3.1-ig tartó vizsgaidőszak. Ennek keretében mintegy 1200 nappali tagozatos ad számot ismereteiről. Ebben a tanévben több ievelezős hallgatót vettek fel, mint bármikor. Ez magyarázza azt, hogy owknem 2100-an bizonyíthatják majd: mennyire l’é- iKZ^tek fel.