Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-10 / 266. szám

AFESZEK /. Áruellátás, vendéglátás A megyei tanács vb napirendién Mostohagyerekliál - édesgyermels: A szakmunkásképzés Heves megyében Féléves gyakorlaton az egri 212-es szakközépiskolában. A gyakorlat résztvevői — Bondor Sándor és Gál Béla — érettségizettek, akiket az autószerelő szakma titkaiba Verkóczki István szakoktató vezet be. (Fotó: Perl Márton) November 15-én ül össze az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek VIII. kongresszusa. Sok mindennel foglalkoznak az AFÉSZ-ek. Éppen ezért az ország minden részéből egy­begyűlő küldöttek bizonyá­ra szerteágazó, az ÁFÉSZ- ek teljes működési körét elemző tanácskozáson vitat­ják meg az eddigi eredmé­nyeket és a további teendő­ket. Mindenekelőtt azokat, amelyek az áruellátással és a vendéglátással kapcsola­tosak. hiszen most és ez­után is ez a kettő jelenti az ÁFÉSZ-ek, legfontosabb feladatát. Hazánk kiskereskedelmi forgalmának egyharmadát, Budapesten kívül pedig több mint 40 százalékát bo­nyolítják le. Mintegy 2800 helységben, ahol összesen öt­millió ember — Magyaror­szág népességének csaknem a fele — lakik, kizárólag az ÁFÉSZ-ek látják el a keres­kedelmi és a vendéglátóipa­ri feladatokat. Vannak azon­ban áruházaik, üzleteik, vendéglőik, cukrászdáik, esz­presszóik Budapesten és a többi varosban is. Múlt évi, mintegy 66 milliárd forin­tos kiskereskedelmi forgal­muk mintegy harmadrészét a városok adták. Ugyanez az arány jellem­zi a negyedik ötéves terv idején megvalósított beru­házásokat is. A legutóbbi öt év alatt 35 új iparcikkáru- házat, 150 ABC-áruházat, 130 korszerű éttermet, kisven­déglőt helyeztek üzembe. Felszabadulásunk idei év­fordulójának tiszteletére nyi­tották meg hazánk legna­gyobb áruházát, a budapes­ti Skálát. A tervszerű háló­zatbővítés eredményeként je­lenleg 16 150 üzletük és 8210 vendéglátóhelyük van az ÁFÉSZ-eknek. Ezek együt­tes alapterülete két és fél — A kiskörei termelőszö­vetkezet a gyenge adottságú gazdaságok közé tartozik. Alacsony a területek fekvése, kötött a talaj. Nagyon rossz a föld errefelé. Itt minden szem gabonáért, takarmá­nyért, zöldségért kétszer annyit kell dolgozniuk az embereknek. Az öntözőrend­szer központjában nem tu­dunk öntözni, mert ahhoz pénz is kell. És bizony eb­ből ,kevés van. Ilyen köriil- mények nem kényeztetnek el. Nincs könnyű dolguk a pályakezdőknek — mondja H eposz Péter, aki még csak három hónapja gyakornok, a diplomáján — ahogy mon­dani szokták — még nedves a tinta. < A szűk kis szobában, ahol beszélgetünk, alig fér el a két ágy, egy tenyérnyi asz­tal, a könyvek alatt roskado­zó kicsiny polc. Görög mon­davilág, Napóleon, Man- quez Száz év magány és persze Rejtő, no meg sok­sok szakmai. A falon pla­kátok, újságképek és egy hatalmai Kodály-kép, való­színű, hogy az apró kis he­lyiség egyetlen ékessége. Követi a tekintetem. — Még annak idején festette egyik barátom, félig-meddig szí­vességből. Azóta is bárhová költözünk, cipelem magam­mal. — Talán az elején kezd­jük. .. — Tiszaföldváron szület­tem. Apámék parasztembe­rek .A nyolcadik osztály be­fejezése után Törökszent- miklósra kerültem mezőgaz­dasági technikumba, a mos­tani szakközépiskolába. Het­venegytől aztán jött az egye­tem, Debrecenben. — A végzősöket többnyire elhalmozzák jobbnál jobb állásajánlatokkal. Hogy ke­rültél ide, Kiskörére? — Hosszú lenne elmesélni. Lényeg az, hogy már rég­ről ismertem az itteni főme­millió négyzetméter, a szo­cialista kiskereskedelmi üz­lethálózat 42 százaléka. Az említett adatok arra is rávilágítanak, hogy a vá­rosi térhódításuk következ­tében az ÁFÉSZ-ek másféle igények kielégítésére is le­gyenek képesek, ne csak ar­ra. amit a falvak támasz­tanak. Korántsem arról van szó csupán, hogy feleljenek meg a kiskereskedelem és a vendéglátóipar szűkén vett szakmai követelményeinek. Ez magától értetődik. Az áruellátás és a vendéglátás további javítása azonban szerves része az életszínvo­nal fejlesztését szolgáló po­litikánknak. Nem egyszerű­en kereskedelmi vagy ven­déglátóipari hiba például az, hogy valahol nem ki­egyensúlyozott az áruellátás, kicsi a választék, nem von­zó a vendéglő, rossz minő­ségű az étel, s udvariatlan a kiszolgálás. Arra természetesen nincs mód. hogy a különböző szin­tű településeken azonos le­gyen az ellátás színvonala, a különbségeket azonban le­het és kell mérsékelni. Ezért helyes az a törekvés, hogy a középfokú központ szere­pét betöltő nagyközségekben és a városokban még hatá­rozottabban és következete­sebben haladjon a szakosí­tott fejlesztés, s például a tartós fogyasztási cikkek árusításának összpontosítása. Ezzel egyidejűleg szükséges viszont terjeszteni azt a jó módszert hogy a _ vonzás- központokban levő áruhá­zak, szaküzletek — közös érdekeltség alapján — ala­kítanak kj megfelelő együtt­működést a kis települések boltjaival. így a néhány száz lelkes falu népe is a lakóhelyén juthat bizonyos tartós fogyasztási cikkek­hez, anélkül, hogy a bol­tocska készletet tartana be­lőlük. zőgazdászt. ö akkor volt végzős, amikor én elsős. A tavasszal találkoztunk az egyetemen. Hívott ide, el­mondta, milyen körülmé­nyek közt dolgoznak. Sokáig latolgattam, gondolkodtam a. dolgon, végül ideutaztam, je­lentkeztem és szeptemoer- ben munkába is álltam. Én falun nőttem fel, gyerekko­romtól megszoktam és cl is végzek bármilyen nehéz munkát. Máshol, most lehet, fehér köpeny várt volna, de nem sajnáltam felcserélni azt a gumicsizmával. — Ezek jobbára elképze­lések voltak, de milyen a valóság három hónap után? — Sokban hasonló. Szak­mai problémák szerencsére nincsenek. Mi, pályakezdők, inkább ott akadunk meg, hogy az egyetem gyakorlati ismereteket egyáltalán nem ad. Üj termelési rendszerek, öntözési formák, bevált ku­tatási eredmények. Ezt tud­juk, de hogy adott esetben, mondjuk egy ilyen kisebb termelőszövetkezetnél ezt miként alkalmazzuk, ho­gyan lehet megküzdeni azokkal, akik nehezen szakí­tanak a már megszokott sablonokkal — ezt nem ta­nítják. Mi viszont a saját bőrünkön érezzük a hiányát. Vagy más. flap mint nap tapasztalom, mennyi múlik az emberek munkaszelle­mén. Ha például ezgn vál­toztatni lehetne, nagyot lép­hetne előre ez a gazdaság is. Hogyan fogjon ehhez egy kezdő, amikor még az idő­sebbeknek sem megy? Eiőbb meg kell ismerni a gond­jaikat, problémáikat, életü­ket és csak azután foglal­kozhatunk a megváltoztatás gondolatával. Ehhez pedig idő kell. Sok idő — mondja most már szenvedélyesen Gazdasági szabályozó rend­szerünk kedvezményeket nyújt egyebek mellett — a vendéglátó üzemek ételfor­galmának növeléséhez is. Ez a támogatás segíti az ÁFÉSZ-eket abban, hogy to­vább korszerűsítsék étter­meiket, vendéglőiket. Meg­őrizve a szövetkezeti ven­déglátás hagyományos, csa­ládias jellegét, még többet tehetnek a higiénia, a tech­nikai ellátottság, a kultu­ráltság fejlesztéséért. Évről évre nagyobb az igény a falvakban is a jó közétkeztetés, a nagyobb községekben és a városok­ban pedig az önkiszolgáló rendszerű étkezési lehető­ségek iránt. Mindehhez já­rul a szintén kiemelkedő je­lentőségű gyermek- és diák­élelmezés, ami igen sok he­lyen megint csak a fogyasz­tási szövetkezetekre vár. Nem könnyű, sőt eseten­ként meglehetősen nehéz fel­adatok ezek, de megoldásuk elől nem szabad kitérni. Az AFÉSZ-ek anyagi ereje kevés a felsorolt és a velük szemben támasztott többi követelmény teljesíté­sére. Ezen a gondon úgy lehet enyhíteni, hogy ösz- szefog az ÁFÉSZ a terme­lőszövetkezettel, az ipari szövetkezettel, az érdekelt állami vállalattal, s termé­szetesen a tanáccsal. Ez az ésszerű azért is, mert min­den ÁFÉSZ nem csupán sa­ját tagjainak, hanem körze­te egész lakosságának a szolgálatában áll. Joggal várnak hát segítő közre­működést mindazoktól, akik­nek az érdekében igyekez­nek mind jobbá tenni az áruellátást és a vendéglá­tást. Gulyás Pál (Következik: A mezőgaz­dasági termelésért.) Péter, és már kérdezés nél­kül folytatja: — Itt vannak az őszi munkák. Ha esik az eső, csak ülünk az irodában, vagy ténfergünk egyik szo­bából a másikba. És egyfoly­tában az ablakra pislogunk. Eláll-e? Idegölő ilyenkor a tétlenség. Ha kiderül, süt a nap, megkezdődik a ver­senyfutás a napokkal, és az időjárással, Egyszerioen minden és mindenki a ha­tárban. Torlódnak a mun­kák, most ez nincs kész, ide gép kell, oda ember. Kap­kodás, idegesség. És akkor jönnek az emberek, hogy a háztájiban is vár rájuk a munka. Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember igyexszik megérteni őket, ugyanakkor nem állhat meg az élet a közösben sem. Tehát szer­vezni kell. Az pedig szörnyű nehéz dolog. Különösen ne­künk, kezdőknek. — Még mindig nem tu­dom, hogy érzed itt magad? — Tulajdonképpen jól. Ba­rátságos, nyílt szívű embe­rek közé kerültem. Rende­sen fogadtak, de azért fi­gyel is mindenki. Előttük bizonyítanom kell szakmai­lag, emberileg egyaránt. Kü­lönösen jó érzés a bizalom, ami körülvesz, és hogy nincs az értelmiségiek közt oly divatos fúróka, irigység, féltékenység. Segítenek, szurkolnak azért, hogy mi­nél előbb beletanuljak a munkámba. Itt mindenkinek szívügye a termés, az idő­ben elvégzett szántás, vetés, de érzem, hogy ehhez szük­ségük van az én munkámra is. Érzem, hogy szükség van rám. Ki kívánhat ennél töb­bet? — ... és a magánéletben? — Az már bajosabb. Az itteni fiatalok ugyan Deio­MOSTOHAGYEREKBÖL —- édesgyermek: ez lett az egykori, nem is nagyon ré­gen, az iparitanuló-intéze- tekből, a köznyelvileg em- téhákból. Az elmúlt néhány, nem is hosszú esztendő alatt, hogy azok szakmunkáskép­ző intézetekké fejlődtek, il­letőleg alakultak át. Nem egyszerűen holmi névválto­zásról, hanem mélységes tar­talmi átalakulásról volt és van szó, annak felismerésé­ről, hogy a magyar mun­kásosztály utánpótlásához jól kvalifikált szakmunká­sokra, szakmájukban jártas, politikailag magabiztos és az új iránt fogékony mun­kásfiatalokra van és lesz szükség. A szakmunkáskép­zés Heves megyei fejlődése egyetlen számban is össze­foglalható: o megye szak­munkásainak 63 százaléka ma már a szocialista szak­munkásképzés során lett és vált valóban ipari mun­kássá. Beigazolódott, hogy a szakmunkásintézetek, -intéz­gadtak már, de sokszor még így is egyedül érzem ma­gam. Hiányzik a család. Még az egyetemen nősültem, és van már egy húszhónapos kislányunk is. Rékának hív­ják. Bizony, nagyon keveset találkozunk. Hétvégeken vagy én utazom Debrecenbe az asszonyhoz — ő még ne­gyedéves — vagy Kata jön ide. A feleségem üzemgaz­dásznak tanul, elkel majd itt az ő tudása is. No meg jó lenne már együtt, mert így nagyon nehéz. Hét köz­ben, ha nincs más dolgom, lemegyek focizni, kézilab­dázni. Ha valamilyen KlSZ- rendezvényre hívnak, szíve­sen elmegyek, ha megkér­nek valamire, ahogy tudom, elvégzem. Akad már egy­két haver is, akivel beülünk valahová egy pohár sörre. De haver ide, munka oda, a család nélkül nagyon ne­héz. Feláll, cseréppoharakba sárgás bort tölt. A sok ciga­retta után keserű a torok, jólesik a savanykás ital. — Apám termeli. Nem va­lami híres, a napokban hoz­tam otthonról. — Tervek, jövő? — Ami a szakmai részét illeti: a katonaság után — mert néhány hónap még ott is vár rám — a mostani me­liorációs növénytermesztő diplomát szeretném egy ön­tözéses szakmérnökivel is. kiegészíteni. Addig is olva­sok, tanulok, és persze dol­gozom. Mire a család is ide­jön, kapunk lakást a szövet­kezettől, addig meg elle­szek ebben a kis szobában is. Megszerettem ezeket az embereket, a munkámat, így, azt hiszem, letelepszem, megmaradok ebben a falu­ban. Csiráki Péter mények nem jelentenek zsákutcát többé, mód nyílik a továbbtanulásra, a maga­sabb szakmai tudás meg­szerzésére, érettségin ke­resztül akár az egyetemi diplomához is. Nem vélet­len, hogy szinte példa nél­küli módon az idei eszten­dőre Heves megyében a végzett általános iskolások­nak több mint 50 százaléka a szakmunkásintézmények­be került, ahol manapság már több mint nyolcvan szakmában folyik az inten­zív képzés. A FEJLŐDÉS azon is le­mérhető, hogy a megye négy ipari, két kereskedelmi, egy-egy mezőgazdasági és élelmiszeripari, illetőleg er­dőgazdasági, valamint most már egészségügyi szakisko­lájában majdnem hatezer fiatal tanul, akiknek 31 szá­zaléka nő, és hogy az újon­nan épült iskolák igen kor­szerűek, megfelelnek a kép­zési követelményeknek. A szakmunkásképzés nem ál­talában folyik, hanem egy adott terület ipari struktú­rájának, igényeinek megfe­lelően. Bízvást el lehet mondani azt is számottevő eredménynek, hogy Heves megyében a képzés jól fedi a megye ipari igényét, ha az építőiparban nem is, de az iparágak számos más te­rületén megfelelően biztosí­tani képes az utánpótlást. Itt kell azonban azt is meg­jegyezni, hogy a jó eredmé­nyek általános képén belül bizonyos torzulásról is szó van, hiszen a korszerűség, a magas szintű oktatás techni­kai lehetősége leginkább az egri 212. szakmunkástanuló intézetben biztosított és ez az intézmény egymaga he­lyet ad, képzési lehetőséget biztosít, a megye szakmun­kástanuló állománya kere­ken egyharmadának. A kollégiumok is, a diák­otthonok is — ahol ezeknek létrehozása megtörtént — jól kiegészítik és szolgálják egy­más igényeit, s nem utolsó­sorban az iskola követelmé­nyeit. Egerben 300 fős diák­otthon dolgozik például, de Hatvanban is és Gyöngyö­sön is otthon, illetve kollé­gium szolgálja az oktató-ne­velő munkát. Ezekben az intézményekben a program szorosan kapcsolódik az is­kolai nevelőmunkához, segí­ti, kiegészíti az ott folyó ne­velői tevékenységet. Külö­nösen örvendetes, hogy nemcsak itt, de az iskolák­ban, sőt a nagyobb üzemek szocialista brigádjain belül is kiemelt szerepet kapott a szakmunkásutánpótlás- gárda világnézeti-erxölcsi, politikai nevelése. A szak­mai képzésre való nevelés jó és megfelelő biztosítása mel­lett a szocialista hazaszere­tetre való nevelés, a szocia­lista munkaerkölcs, a mun- kásöntudat kialakítása is központi helyet foglal el a tanmenetben. Ehhez nyújta­nak igen nagy segítséget a pedagógusok mellett egy­részt azok a szakoktatók, akik sok-sok éves üzemi munka után vállalták a tan­műhelyi oktatást, a szakmai ismeretek megtanítását és nem kevésbé nagy szerepet vállaltak ebben az egri Fi- nomszerelvénygyár, a siroki Fémművek, vagy az Egye­sült Izzó gyöngyösi gyárá­nak szocialista kollektívái is. MI SEM JELLEMZŐBB a fenti megállapítás igazolásá­ra, mint az a tény, hogy az általános tapasztalat sze­rint éppen ezekben a nagy­üzemekben folyik igénye­sen a szakmunkások oktatá- sa-nevelése, és hogy ép­pen ezekben az üzemekben marad ott a szakmunkás- vizsga letétele után is a ta­nulóknak jó háromnegyede. Kimutatható, hogy az ilyen jól felszerelt gyárakban a felelősségteljes kollektívák jóvoltából vált és válik iga­zán eredményessé a megye szakmunkásképző intézmé­nyeiben dolgozó kereken 400 oktató háromesztendős mun­kája és az itt dolgozók, ta­nulók között csökkent leg­nagyobb arányban a buká­sok száma. Természetszerűleg a mosto­hagyerekből édesgyermekké válás nem ment egyik nap­ról a másikra és ma is van még gond számosán, fölö­sen, amely, illetőleg ame­lyek megkeseríthetik és meg is keserítik az e területen dolgozók, tanulók szájízét. Ilyen gond az, hogy a meg­felelő kollégiumi férőhelyek hiánya miatt, ha csökkent is, de még mindig 50 százalék felett van a bejárók aránya. Az is gondot jelent, hogy nem minden üzemben bán­nak egyformán az ott tanuló szakmukásjelöltekkel, nem megfelelő a „mester”, emiatt helyenként sok a lógás, laza a munkafegyelem és ez i* belejátszik abba, hogy s beiskolázott szakmunkásta­nulók 14 százaléka sajnos nem jut el a szakmunkás- vizsgáig. Sok a gond még az üzemek, illetőleg a tanmű­helyek megfelelő felszerelt­ségével és különösen a me­zőgazdasági és kereskedelmi iskolákban csökkentik nagy­mértékben az iskolai gya­korlatok hatékonyságát a kedvezőtlen tárgyi feltételek. MÉGIS AZT KELL MON­DANI, hogy miként az egész országban, így Heves me­gyében is szinte forradalmi változás zajlott le néhány esztendő alatt a szakmun­kásképzés szintjében és tar­talmában. És aligha túlzás azt állítani, hogy ehhez ha­sonló „robbanásszerű” fejlő­dés a magyar közoktatás­ban talán csak az általános iskolák létrejöttével fordult még elő. A mostohagyerek­ből tehát édesgyermek lett: magas szintű szakmun­kásképzés. Heves megyében most hatezer, az országban százezres nagyságrendben tanulnak a jövő munkásosz­tályának tagjai, egyáltalán nem mindegy, hogyan és hol tanulnak, hogyan és hol válnak igazi szakmunkássá a ma fiataljai, a holnap építői. . Gyurkó Géza Az út elején

Next

/
Thumbnails
Contents