Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-05 / 262. szám
A közlekedésrendészet Fl TT* segítői Az egri közlekedésrendészeti alosztály szervezésében került sor arra a tanácskozásra tegnap délelőtt, amelyen a közlekedési önkéntes rendőrök munkáját értékelték. Előadást Huszár Mihály százados, közlekedésrendészeti alosztályvezető tartott, aki értékelte a megyeszékhely közlekedésének helyzetét, az önkéntes segítők munkáját, és vázolta a legfontosabb feladatokat. Ezen a rendezvényen ketten átvették 10 éves szolgálatuk jutalmaként az önkéntes Rendőri Szolgálatért Érdemérmet, 15-en oklevelet kaptak, négy önkéntes rendőrt az alosztály jutalmazott meg, hatan pedig a saját vállalatuk gazdasági vezetője által adományozott jutalmat vették át A népi ellenőrzési bizottság vizsgálja: Hogyan élnek, dolgoznak, a szakmunkástanulók? 1976. november 5., péntek A Nap kél 6.31 — nyugszik 16.21 órakor A Hold kél 15.40 — nyugszik 4.55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IMRE nevű kedves olvasóinkat! A latin Henricusből származik az Emericus, Emrich, Emreh, Emrik alakokon keresztül csupán a XIV. században vált önálló névvé. Hatvanöt évvel ezelőtt született Némety Ernő bognár, később textilmunkás, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa. 1929-ben Budapesten a munkaközvetítőben ismerkedett meg szervezett munkásokkal, kommunistákkal, akik később barátai, harcostársai lettek. 1934-ben az újpesti Hazai Pamutszövő Vállalatnál betanított munkásként helyezkedett el, s ekkor aktívan bekapcsolódott az újpesti textilmunkások szervezkedésébe. 1940 őszén felvették a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Részt vett a párt által szervezett háborúellenes akciókban Letartóztatták, s a Margit körúti fogházban tagja lett a kommunista kollektíva vezetőségének; bátorító szóval, helytállással segítette elvtársait, rabtársait. A fiatal forradalmárt 1944 végén elszállították a dachaui koncentrációs táborba, és vagy ott, vagy valamelyik más táborban elpusztult. Időjárás: Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult idő, ismétlődő esőkkel. Erősen párás levegő. Mérsékelt, időnként kissé élénkebb déli, délkeleti szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. A Megyei Könyvtár szervezésében Egyetemi előkészítő biológiából tosabb követelményeket ismertetik meg az érdeklődőkkel, hanem előrehaladásukat tesztvizsgával is felmérik, s a dolgozatokat elemzik, értékelik. A tanulók így képet kapnak fel- készültségükről, s némiképpen felvételi esélyeikről is. V A Megyei Könyvtár tavaly szervezett először egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamot biológiából a középiskolák negyedik osz- í tályosai számára. A vállalkozás sikere nyomán az ! idén újból meghirdették az előadássorozatot. Érdeklődőben nem volt hiány, hiszen a megye gimnáziumaiból és szakközépiskoláiból mintegy 'liO-en jelentkeztek. Az első foglalkozást csütörtökön délután tartották 'a könyvtár olvasótermében. A neves szakemberek — a különböző felsőoktatási intézmények tanárai — nemcsak a fonNegyvenöt vagon mélyhűtött halászlé Békésből Kai! a síneken Eger külterületén egy gyorsvonat halálra gázolta Kaloczkai János 37 éves betanított munkás, erdőtelki lakost, aki szabálytalanul és figyelmetlenül tartózkodott a vasúti síneken. + ORVOSI A magyar—szovjet barátsági napok eseményei: Szovjet filmbemutató Egerben Politikai könyvkiállítás Apcon és a megyeszékhelyen Ki tud többet a Szovjetunióról? Vetélkedők megyeszerte A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Heves megyei tagcsoportja rendezésében csütörtökön folytatódtak a magyar—szovjet barátsági napok eseményei. Egerben a Szerelmesek románca című szovjet film bemutatójával megkezdődött a szovjet filmek fesztiváljának megyei programja. Ugyancsak a megyeszékhelyen a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat egri gyárában és az Apci Quali- tálban politikai könyvnapok megrendezésére került sor. A Szovjetunió gazdasági, politikai és kulturális életével kapcsolatos témákban megyeszerte több üzem, vállalat, iskola fiataljai mérték össze tudásukat a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedők során. Gyöngyösön a főiskolán A szovjet közoktatás- ügy feladatai címmel Vaszi- lova Jevgenyija Szergejev- na, a Szovjet Kulturális Hivatal igazgatóhelyettese, a magyar—szovjet barátsági napok alkalmából megyénkben tartózkodó delegáció tagja tartott előadást. Ma a megyében több helyen ünnepség keretében emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójáról. A közép- és szakközépiskolákban ma rendezik meg az orosz nyelvű szép kiejtési versenyt. melőszövetkezetnél. Megkérdeznek diákokat is a gyakorlati képzésről, illetve a szociális körülményekről. Többek között arra keresnek választ, hogy megvalósultak-e a IV. ötéves terv fejlesztési előirányzatai, érvényesül-e a tanács irányító, ellenőrző és hatósági jogköre vállalatoknál történő oktatás személyi, tárgyi és szociális feltételeinek javítása érdekében. Megnézik: rendelkezésre áll- nak-e a megfelelő tantermek, tankönyvek, taneszközök, van-e jól felszerelt könyvtár, gondoskodtak-e a tanulók étkeztetéséről, megkapják-e a diákok azokat a pénzbeli juttatásokat, amelyeket a jogszabályok előírnak. Azt is elemzik, hogy milyen a berendezések, gépek állapota, műszaki színvonala. L ÜGYELET EGERBEN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-19.) Rendelés gyermekek részére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szombat reggel 7 óráig, a Széchényi u 1. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 19 órától szombat reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Túlteljesíti tervéi a Mátravidéki Fémművek November 5-re: egymilliárd A Mátravidéki Fémművek kollektívája vállalta, hogy november 7-e évfordulójának tiszteletére — túlteljesítve időarányos tervfeladatát — termelésben eléri az egymilliárd forint értéket. Ez a vállalás november 5-én teljesült; idei termelésük már ezen a napon elérte az egymilliárd forintot. A vállalat egyébként előreláthatóan jóval száz százalék fölött teljesíti idei tervét: nagy arányban növelte exportját, a dollárárbevétele például eddig 64 százalékkal több a tavalyinál. Termékeik iránt ebben az évben ugrásszerűen megnőtt a hazai igény is, amelyet nem minden esetben tudtak maradéktalanul kielégíteni. Az év hátralevő részében az exportszerződések teljesítése, a -minőségjavítás mellett ez az egyik legfontosabb feladatuk. November 1-e egyébként szintén jelentős esemény napja Volt a Fémműveknél: 1960 óta gyártanak tubust a vállalatnál, s erre a napra elérték a hárommilliárd darabot ebből a termékükből. Előkészületben: Magyarország töldrajzi névtára A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendo- lettel intézkedett Magyarország földrajzi névtárának összeállításáról. Ennek megfelelően 1977—1979 között a földrajzi neveket tartalmazó megyei kötetek jelennek meg, melyekben az egyes nevek községenként és a teljes megyére vonatkozóan betűrendben találhatók. Minden kötethez a neveket feltüntető térképet is mellékelnek. Az egyes könyvek az államigazgatási helynevek mellett tartalmazzák a domborzati viszo«' nyokat, az álló- és folyóvizeket, a települések kül- és belterületi részeit, továbbá a közlekedés és vízgazdálkodás körébe tartozó mesterséges létesítményeket is. Előzetes becslések szerint egy-egy megyére vonatkozó könyvben átlagosan kétezer földrajzi név lesz, s az ösz- szeállításnál figyelembe veszik a lakosság névhasználatát is. A mezőgazdasági tudományok doktorai Nyilvános egyetemi tanácsülés keretében avatták fel a mezőgazdasági tudományok doktorait csütörtökön Mosonmagyaróváron, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karán. Ezúttal 17 szakembert avattak, akik az elmúlt három hónapban tették le doktori vizsgáikat Facsemetéket ültettek a pártiskola hallgatói Egerben (Tudósítónktól) A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának szervezésében immár nyolc éve folyik bentlakásos marxista—leninista politikai oktatás az építők egri munkásotthonában. Az öthónapos pártiskola idei résztvevői, szerdán délután a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója tiszteletére társadalmi munkában, facsemetéket ültettek a munkásotthon parkjába. Az önkéntes munkát Miklósi Lajos, a mátrafüredi erdőfelügyelőség vezetője, a területi pártalapszervezet titkára irányította. Gyorsan és szakszerűen kerültek a földbe az ingyenes akció keretében Kálból Egerbe szállított facsemeték. A mintegy 120 vöröstölgy, juhar, boróka és díszcserje üde látványt nyújt majd az épület körül, az ottlakóts nagy örömére. A munkásotthon dolgozói nevében Nagy István gondnok köszönetét mondott a hallgatóknak a társadalmi munkáért, s Ígéretet tett; viszonzásul a kedves meglepetésért, a szálló lakói féltő gonddal fogják ápolni az évforduló tiszteletére ültetett fákat. Mika István V^WVWWWVWSAAA/WWWWVWWWVWWWWWWWWWVWWWWVWVWVWVWWVWWWWWWVW* A mélyhűtött körösi halászléből, amely a Gyomai Halászati Szövetkezet és a Békéscsabai Hűtőház közös terméke, az idén a tervezett 20 vagon helyett 45 vagon készül a megnövekedett igények kielégítésére. Képünkön: csomagolják a félkész halászlét a Gyomai Halászati Szövetkezetben. (MTI fotó — Ilovszky Béla) Elcsépelt kifejezést lebilincselő. Pedig nagyon erőteljes a kép, amit felvillant, félreérthetetlen és plasztikus. Amikor a Sipka-szoros emléktemploma előtt megálltunk, pontosan ez történt velünk. Meg sem tudtunk moccanni, szinte a lélegzetünk is elakadt, és lenyűgözve bámultunk az elénk táruló látványra. A templom a maga pirostéglás falaival a bizánci és a mór stílus keverékét mutatta. Harangtornya nem rejtette el a brönz kolosz- szusokat, hanem pőrén a szemlélő elé tárta a sok-sok harangot. Ezek pedig szóltak, zengtek, kondultak, mély hangon zendültek meg vagy magas fekvésben csengtek. Ma sem tudom, hány harang szólt. Két ember játszott rajtuk. Mintha csak hangszerek lennének. Egy eddig még soha nem hallott koncertnek lehettünk a hallgatói, mindazokkal együtt, akik a közeli kisvárosból, Kazanlakból rándul- tak ki ezen a csupa napfény vasárnapon a Sipkaszorosba, és azokkal, akik a világ különböző tájáról keveredtek ide. A két férfi valami varázslatot végzett. A harangok nyelvén röKoncert vidke kötél lógott. Ha azt akarták, hogy valamelyik harang megszólaljon, akkor a kötél segítségével odarántották, odaütötték a harang nyelvét a harang testéhez. (Miután ketten voltak, egyszerre négv harangot tudtak megszólaltatni. De miután a nagyobb harangok mélyebben kondultak, a hangjuk ott zúgott, hosszan elnyúlva a torony körül, a kisebb harangok pedig éppen csak felcsendültek. A koncert sokszólamúan, nagy együtteseket meghazudtoló töménységgel ■ hullámzott, terült szét a völgy felett, a fák gallyai között. Az emberek közben fagy- laltoztak, sört ittak, mézes illatú süteményeket majszoltak de odafigyeltek a harangokra. A Sipka-szorosban lefolyt csata elevenedett meg a hangok nyomán. Puskaropogás. ágyúdörgés, leomló sziklák robaja, a szuronyroham jajdulásai, halálhör- gés, a török sereg zenészeinek harci ritmusai szólaltak meg, hogy végül a győztes bolgár sereg diadalmi indulója vegye át a szólamot. Az utolsó akkordok után szinte rászakadt a csend ä fákra, a piros téglás emléktemplomra, a megilletődöt- ten ámuldozó emberek sokaságára. Néhány pillanatig ez a csend töltött ki mindent. A kábulatból magához tért közönség aztán olyan fergeteges tapssal fejezte ki érzelmeit, amit bármelyik hangversenyterem kitűnő művésze megirigyelhetett volna. Visszaemlékeztem a Sipka-szoros mély szurdokjára, ahonnan néhány perccel ezelőtt jöttünk el. Azokra az égbetörő sziklafalakra, amelyeket a bolgár katonák másztak meg, hogy a hegytetőn rájuk váró török sereget megsemmisítsék. Emlékeztem a csatát megörökítő festmény véres jeleneteire. A harangok koncertje hangokba öntötte mindezt. Hogy a végén a lei gázók feletti győzelem szimfóniáját szólaltassa meg. Soha nem hallottam még ilyen hangversenyt. Amikor dclente megszólalnak a harangok nálunk is, ki gondol arra, hogy a hangjuk szintén egy régi győzelem, a betolakodó elleni dicsőséges harc emlékét idézi? (gmf) {WÉrnism A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. (PL: 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29, 24-44. 3200 Gyöneyös. Rózsa" u t. lt-697. 3000 Hatvan, Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51. Kiadóhivatal Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (PL: 23. 3301) Telefon: 12-6B — Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díl egy hónapra: 20.— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20 052. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Vincellériskola utca 3, szám. Igazgató: SÓLYMOS JÓZSEF. A megyei, valamint a járási-városi népi ellenőrzési bizottságok november folyamán azt vizsgálják, hogy j miként biztosítják a szakmunkástanulók nevelését, képzését, rendelkezésre áll- nak-e a szükséges személyi és tárgyi feltételek, hogyan látják el ezzel kapcsolatos feladataikat az illetékes tanácsok, és a gyakorlati tanítást végző munkahelyek. A népi ellenőrök tájékozódnak a megyei tanács szakmunkásképzéssel foglalkozó szakosztályain, hat intézetben, négy kollégiumban, 19 vállalatnál, ipari szövetkezetnél és hat tér-