Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

1 19 érszázad ntán is clborzasztó Megdöbbentő lelet került elő Pompejiben a láva alól, amely az időszámításunk szerinti 79-ben, a Vezúv ki­törésekor árasztotta el a vá­rost. A campaniai régészek a város déli negyedében vég­zett ásatások során 11 tagú menekül trs~,pert testére buk­kantak a láva alatt. Vala­mennyien elhagyták házu­kat és vagyonkájukkal, né­hány apróbb bútordarabot megragadva menekültek a tüzes kő- és hamuesőben Bár a tragikus esemény óta 19 évszázad telt el, az utolsó menekültek( története sem­mit sem veszített drámaisá- gából. A szerencsétlen áldo­zatok helyzetéből és mozdu­latából következtethetünk életük utolsó rémséges pil­lanataira. A jelenet ma is hátborzongató. Csók István: A ködös Margit.híd A bolgár zene hete ;,Don Carlos” és „Lúd Az utókor meglehetősen keveset tud az 1848-as sza­badságharc bukása után bol­gár földre menekült magya­rok hétköznapjairól. A kró­nikák tanulsága szerint a magyar honvédtisztekből ka­marazenekar is alakult, s ez gyakran szerepelt a tehető­sebb bolgár házakban ren­dezett összejöveteleken. Nemcsak népdalokat, hanem karuarazeneszámokat is ját­szottak. Népszerűségükre jellemző rolt: a zenészek zöme engedett a helybeliek marasztalásának, s nem vándorolt tovább Kossuthék- kal, amikor a török Porta — Habsburg nyomásra — távozásra szólította föl a magyarokat. Később ők ala­pították bolgár földön az el­ső zeneiskolát Alighanem ez ff főbb mint 170 évvel ezelőtti epizód volt a bolgár—magyar zenei kap­csolatok kezdete. Hatását természetesen hiba volna túlbecsülni, hiszen abban az időben — ugyanúgy mint a bolgároknál — Magyaror­szágon sem volt számottevő zenekultúra. Az első bolgár operatársulat csak jóval ké­sőbb: 14 évvel a törökök ki­űzése után jött létre a szófiai drámai színház keretében. A társulat bemutatkozása 1891. január 2-án volt A „Windsori víg nők” és a „Trubadúr" néhány részletét adták elő. Sikerük azonban kérészéletű volt 1892 őszén a társulat anyagi nehézségek miatt fölbomlott. Több mint másfél évtizedig kellett vár­ni az újjászületésre: 1908 őszén alakult meg a Bolgár Opera Egyesület S két év múlva bemutatták az első bolgár operát, Emanuel Manoloo „Szegény nő” című művét. Az előadás sikere azért is korszakalkotó volt mert az énekesek első ízben énekeltek anyanyelvükön. A két világháború között ez 1922-től kezdve Nemzeti Operaházzá átalakított Bol­gár Opera Egyesület zenei Gidija” munkásságát sajátos kettős­ség jellemezte. Egyrészt őriz­te orosz zenei hagyományait, másrészt főleg wagneri ha­tásokkal gazdagodott Sok emlékezetes bemutató zajlott le, közülük a legnevezete­sebb a „Bolygó hollandi” 1931-es, a „Don Carlos” 1936-os előadása. Fölöttébb jellemző, hogy a két világháború közötti ma­gyar kulturális élet nem vett tudomást a bolgár operakul- túráróL A neves énekesek csupán a felszabadulás után váltak hazánkban ismertté. Eleinte hanglemezeik okoz­tak kellemes meglepetést majd mind gyakoribbá váló vendégszerepléseik. A ma­gyar közönséget Is minde­nekelőtt énekhangjuk ejtette rabul. Olaszos dallamosság, lágy hajlékonyság jellemző­jük, s csodálatosképpen en­nek az ellentéte is: mély drámaiság és rendkívüli erő­teljesség. S ezt a két egy­másnak feszülő, ellentétes tulajdonságot magas szintéi énektechnika ötvözi sajátos egységbe . Minderről újólag is meg­győződhet a magyar közön­ség. November' 25-én kezdő­dik ugyanis hazánkban. a bolgár zene hete. Ebből az alkalomból Budapestre lá­togat a Szófiai Nemzeti Operáház társulata, s három darabot mutat be: 25-én Pa- raskev Hadzsiev „Lúd gidi­ja” című népi ihletésű víg­operáját, amelynek hőse egy bátor, talpraesett parasztfiú; 27-én és 28-án a „Borisz Go­dunov”, 29-én és 30-án pe­dig a „Don Carlos“ szerepel műsorukon. Ezzel egyidőben a szófiai szólisták Vaszil Kazandzsiev vezényelte kamarazenekara ad hangversenyt a főváros­ban. majd Dunaújvárosban, Székesfehérvárott és Szom­bathelyen. November 26-án a budapesti Zeneakadémián mutatkozik be a Tilev-vo- nósnégyes, amelynek műso­rában Bozsidar Noev zongo­raművész Is közreműködik, ö egyébként 27-én Szent­endrén önálló hangversenyt ad, a Tilev-kvartett pedig 29-én Pápán koncertezik. i . 'uZ r.-BL Falusi templomok Szeretem a falusi templomokat, látásuk mindannyiszor nosztalgiát ébreszt bennem. A gyermekkor emlékei jutnak eszembe: titkos felsurranasok a denevérlakta magas to­ronyba, ahonnét távoli kilátás nyílt; messzire hangzó ha­rangzúgások, amelyek az időt jelezték; és félrevert, egy­hangú kongatások, amelyek nagy veszélyre figyelmeztetően riasztották az embereket... 1944. nyarán—telén, amikor a szomszédos Borsodnádasd s a közeli Bélapátfalva gyárá­ból, a hegyeken-dombokon átbucskázott hozzánk a bom­bázó repülőrajök, vagy vadászgépek közeledését jelző szi­rénák vijjogása, csak hallgatóztunk és merev nyakkal kém­leltük a távoli eget. Ám mikor a szirénák szavába a bala­toni templom öreg harangja is belevágott, s a jajongó zú­gás, a félrevert kongatás vészjelzése átszállt a házak fölött, riadtan, hanyatt-homlok menekült mindenki, futottunk ileki a határnak, hogy árkok, vízmosások mélyén vagy bok­rok, fák tövében keressünk oltalmat. Ezek az emlékek fakadtak föl bennem akkor is, amikor a Corvina Kiadó gondozásában napvilágot látott kötetet, Marosi Ernő: Magyar falusi templomok c. könyvét kezembe fogtam. ízléses, esztétikus, szép kiállítású munka, gazda­gon illusztrálva rajzokkal és fényképekkel. Művészet, és építészettörténeti módszerekkel vizsgálja az építészeti em­lékek, az építészeti típusok rendjében külön helyet teremtő falusi templomokat, sajátosságaikat, különleges rendelte­tésüket, arra törekedve, hogy a falusi társadalom és a falu fejlődésének, történeti változásainak egyes formait értel­mezze, okait feltárja. A középkortól — amikor még alig tudunk valamit a magyar faluról, de már elénk tűnik templomának említése — vezet végig a könyv a XIX. szá­zad első felének falusi templomáig. Külön is örvendetes, hogy mindegyre találkozhatunk a könyv lapjain szűkebb pátriánk, Heves megye falusi templomaival. Demjén, Feldebrő, Füzesabony, Gyöngyös- pata, Kisnána nevét a szövegrészekben olvashatjuk. Andor- naktálya, Felnémet, Gyöngyössolymos, Pétervására és Szil­vásvárad templomát pedig szép fényképek örökítik. Hiány­zanak azonban a sorból olyan jelentős honfoglalás, illetve középkori templomaink, mint a váraszói, a tarnaszent- máriai éi a bükkszentmártoni. S ne tűnjék szerénytelen ségnek, hogy hiányolom szülőhelyem, Balaton nevének em­lítését is a templomos faluk sorából, a régi harangláb s a háború napjaiban hangjával is figyelmeztető, megoltalmazó ősöreg harang fényképével együtt. Balaton falujának már a középkorban Szent Márton tiszteletére emelt temploma volt, s később a XVII. században építettek újat. A mos­tani templom egyik szentélye korabarokk, hajója pedig későbarokk stílusú. A harang ugyancsak középkori eredetű és régi haranglábon függ. A harangon latin nyelvű szöveg fut körbe, s ha nehezen, de még az öntés évszáma is kiol­vasható: 1472. \ A hiányokra magyarázó ók lehet, hogy a könyv szerző­je nem törekedett (mert nem is törekedhetett) teljességre. A pontosságot azonban mindenképpen számon kérhetjük a szerzőtől, hiszen a pontosság elsőrendű követelménye a tu­dományos munkának. Szerző pedig éppen a fényképeken is bemutatott emlékekhez fűzött „Történeti adatok” fejezet­ben követett el pontatlanságot: Szomolya faluját Heves megyei illetőségűnek nevezi. Szomolya, Árpád bejövetele óta, s amióta Magyarországot Magyarországnak hívják, sohasem tartozott Heves megyéhez, mindig is- Borsod me­gye faluja volt Ezt a tévedését a szerző elkerülhette volna, ha a felhasznált irodalom jegyzékében (bibliográfia) emlí­tett Borovszky Samu szerkesztette monográfiát — Magyar- ország vármegyéi és városai — nagyobb figyelemmel ol­vassa, 1 Pataky Dezső A palack oagyoí durrant X ** bosszú hajú festő pezsgőt töltött a poharakba. — Egészségedre — mondta. «■» Ne próbáld becsapná a barátodat Valami nincs veled rendjén, őre* gém! Petrov mély hangon beleneve­tett sűrű bajuszába. Valahol a bel­sejében egy hang mocorgott; akár a palackból a dugó, nagy pukka* nással akart kitömi az is: »Min­den rendben, kitűnően érzem ma­gara De úgysem hinnéd el, ha mondanám!” Ehelyett azonban csu­pán annyit válaszolt: — Csak úgy tűnik neked, test­vér. öregszem egy kicsit.. A festő nem üldögélt sokáig, fi* zetett és ment. Drága az ideje: ki­állításra készül. Petrov viszont úgy döntött hogy marad még egy darabig. Teheti, ma szabadnapja van. Hála istennek, az osztályfőnö­ki teendőkkel is már régen elké­szült Otthon amúgyis csak a ma* gány emésztené; Marija ilyenkor még az unokáinál van. A vendéglő teljesen üres. Csak a filigrán pincémő ír egy hosszúT hosszú számlát a sarokban. Pet­rov körülnézett és elővette zseb­tükrét. Nem, külsőleg minden a régi. Talán csak a szeme árulko­dik. Az árulja el, mi ment végbe odabent, a lelke mélyén. Egy hónapja történt... Ő sszel a tanév szokatlan mó­don kezdődött Közvetlenül a legelején ismeretlen fájás jelent­kezett a térdében, amely órák hosz- szat gyötörte. A szíve is rakoncát- lankodni kezdett. Kalapált, kala­pálj aztán egyszerre csak váratla­A hosszú, soha el nem küldhető levél Bolgár írónő. Jelenleg a tar- gpvistci megyei lap kulturá­lis rovatának vezetője. Elbe- ■ szélesei a bolgár központi és megyei lapokban jelennek meg. nul nagyot ugrott Különösen az esett nehezére, amikor az iskolá­ban fel kellett kapaszkodnia a har­madik emeletre. Kérte, hogy ment­sék fel az osztálytőnökség alól. Senki sem emelt kifogást. Egy idő múlva azonban űrt érzett az éle­tében. A tanítási órákon Igyekezett tar­tani magát. A gyerekek figyelme­sen hallgatták magyarázatait Ja- vorov bonyolult drámájáról, igye­keztek utánozni a hanghordozását, amikor Vapcarov verseit szavalták. Ám egy alkalommal, amikor a csö­könyös fájdalom az óra vége felé jelentkezett, és dörömbölni kezdett a halántékában a vér, le kellett ülnie. Az egyik gyerek felugrott és szélesre tárta az ablakokat. „Ügy látszik, kitelt az időm” — gondol­ta keserűen Petrov. Csüggedés vett rajta erőt, s kezd­te elhagyni magát, ö, aki eddig mindig a legválasztékosabban öl­tözködött, nem törődött többé a külsejével. Borotválatlanul járt az iskolába. Egyszer Marija meg Is dorgálta miatta: '— Ügy nézel ki, mintha most másztál volna le az ikonról. Az embernek az jut eszébe, hogy ke­resztet vessen előtted. — Jól van így is. Megöreged­tem. .. — Az ember minden életkorban adjon magára. „Te is hibás vagy *— akarta neki mondani Petrov. — Folyton csak a lányaidhoz futkosol. Hónapok óta nincs kivel szót váltani odahaza.” De aztán nem szólj egy szót sem. A tavasz, amely sok viharral, záporral érkezett, különösen meggyötörte. Elhozta neki az ál­matlanságot Petrov háza a város­áfaia/ii' széli parknál állt, amely telistelt volt madárral. Esténként a mada­rak megbolondultak, s Petrov alig hunyta le a szeméj a szobát be­töltötte a zsivajuk. Petrov álmat­lanul forgolódott az ágyban. Egy­szer ‘már odáig jutott, hogy azt gondolta: „Felkelek és lepuffantom az összes csalogányt mind egy szá­lig!” Persze rögtön az eszébe vil­lant az is, hogy már régen eladta a puskáját. Azt tanácsolták neki, hogy le­fekvés után gondoljon valami kel­lemesre, úgy könnyebben elalszik. Ám egyelőre nem volt semmi olyasmi, amire kellemes lett volna gondolnia. Ez a valami váratlanul lépett be az életébe. — Petrov élvtárs, szeretnénk ma estére meghívni a klubba — mo­solygott rá szívélyesen a nagyszü­netben a 10. A osztály titkára. — Egy fővárosi művésznőnek lesz az előadóestje. Petrov erre az alkalomra ünnep­lő ruhát öltött, megfésülte ritkás fehér, haját és elment az ifjúsági klubba. Az irodalmi szakkör tag­jai megkérték, hogy üljön oda hoz­zájuk. Alighogy kinyitotta a mű­sort, a fájdalom máris jelentkezett a térdében. Szétment a függöny, hosszú, fe­kete estélyiben törékeny, szőke lány lépett a színpadra. — Pausztovszkij néhány elbeszé­lését fogom elmondani önöknek. Elfőnek hallgassák meg A HEGE* DÜ-t. Meleg, dallamos volt a hangja. Petrov nem akart hinni a sze­mének. „Ez nem lehet igaz!” — gondolta, miközben feltette a szem­üvegét — „Ilyen kegyetlen len­ne az öregség? * Hégi ismerősöket juttat eszedbe egy-egy hasonló vonás láttán?” Az a lány azzal a nagy, gyerme­kien csodálkozó szemével és alt W/A\WAV/vVV\VAAVAAV hangjával megdöbben tóén hason­lított őrá — arra, aki (Petrov úgy hitte) annyi év után teljesen elme­rült az emlékezetében, A művésznő egy hegedűsről mesélt, aki éjszaka a front­vonalban hegedült a bajtársainak, másnap pedig elesett egy súlyos ütközetben. A szavak azonban nem hatoltak el Petrov tudatáig. Gon­dolatban visszarepült a szülőváro­sába, ahol egy szakasztott ugyan­ilyen leánnyal találkozott Mate­matikát tanított. Valahonnan messziről, az ország túlsó végéről került az iskolába, a tanév dere­kán. Mint egy fénysugár vonult át Petrov életén, aztán eltűnt Az em­berek egv darabig még emlegették, azután elfelejtették. És a múltból, az emlékekből most ő tért vissza Petrovhoz. Az öreg tanár olyan­nak látta, mint akkor, huszonhá­rom éves korában. Magas volt, karcsú, szőke copfja akár egy is­koláslányé, a szeme sötétkék. És mindig kékbe volt öltözve. Kék blúz, kék kendőcske a nyakán. — Ha valaki el találja fújni a földről a kék szint, mit fogsz csi­nálni? — Az égtől fogom megkaparin­tani. Egy reggel Petrov arra ébredt, hogy nem tud nélküle élni. Foly­ton a nyomában járt, akár az ár­nyék. Az iskolában mindenki tud­ta, hogy ahol a matematikus, ott kell Petrovot Is keresni. Ám egy­szer Petrov meglátta a moziban a történelemtanárral. És akkor elha­tározta, hogy bosszút áll a lányon. A hagyományos tavaszi bálon csak az Igazgatója húgával, egy osto- bácska lánnyal táncolt. Sétált vele a parkban, moziba vitte. — Akkoriban történt az az ese­mény. [/ özeledett a szláv kultúra he- te. Az iskolában lázas elő­készületek folytak. Az ünnep előtti este virággal díszítették az égési Iskolát Á tantermekben zöld ko­szorúval övezték a cár arcképét. Reggel azonban, mire a tanulók beözönlöttek az iskolába, a falról a cár helyett Hriszto Botev, a forra­dalmár költő nézett le rájuk, aki­nek a portréit a hatalom néhány hónappal ezelőtt eltávolította az intézetből. Hosszú nyomozás kez­dődött melynek során a rendőrség Petrovot sem kímélte. Ám a csomó, úgy látszik, kibogozatlan maradt, mert a letartóztatott tanárokat és diákokat szabadon engedtek. Az új matematikus azonban nem várta meg a tanév végét, otthagyta az is­kolát, állítólag visszament a szülő­városába. Egyszer Petrov a házi feladatok javítása közben az egyik füzetben érdekes bejegyzést talált: „Az em­ber akkor boldog, ha áldozatot hoz a szerelemért, nem pedig, amikor a bosszúvágy hajtja — mondta a matektanárnő”. Évekkel később egy új történe­lemtanár, a gimnázium múltját kutatva, felfedezte, hogy azután a május 24-e után az iskolában az ! ifjúmunkás szövetséget a lebukás 1 veszélye fenyegette. Petrov iroda- í lomtanár is gyanúba keveredett. 1 Egy fiatal matematika-tanárnő men­tette meg őket, akinek aztán el kel­lett hagynia az isoklát. A mikor ezt Petrov megtudta. ** Marija már a második böl­csőt ringatta otthon... — Nem tudsz valami közelebbit a művésznőről? — kérdezte hal­kan a mellette ülő lányt. — Tanárnő volt az édesanyja Meghalt a háború alatt. Azóta Petrov esténként egy hosz szú-hosszú levelet ír a fiatal mű­vésznőnek. Az édesanyja szép sze­relméről mesél neki. És írás köz­ben megfeledkezik a fájdalomról a térdében, a szívében, az álom pe­dig olyan könnyedén száll a sze­mére, mint gyermek korában. De a levelet még nem küldte el. Fél, hogy akkor újra űr lesz az életében. ; Zahemszky László fordítása < /WW\ VAVtMMW Ana Ralcseva*;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents