Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
Bemutatkozás november 24-én Műsort sugároznak az első körzeti tévéstúdiók November 24-én este nyolc órakor mutatkoznak be az ország első körzeti tévéstúdiói• a Magyar Televízió szegedi, illetőleg pécsi körzeti stúdiója. Ez alkalomból közöljük szegedi és pécsi munkatársunk alábbi tudósítását. Szeged: Szoros, családias kapcsolatot akarunk! Amikor tavaly decemberben — éppen a rekonstrukció befejezése előtt — tűz, pusztította a szentesi adótornyot még a budapesti 1- es csatorna műsorának sugárzása is veszélybe került. Még azokban a hetekben, amikor a szakemberek erejüket megfeszítve dolgoztak azon, hogy a műsorszórás ismét biztonságos legyen, született meg a megállapodás arról, hogy Szegeden és Pécsett 1976-ban megkezdik működésüket az ország első körzeti tévéstúdiói. A szegedi stúdió Békés, Bács-Kiskun, Csongrád megye és Szeged megyei város, valamint a Magyar Televízió közös anyagi áldozatvállalásával jött létre. Már készül a november 24-i bemutatkozást követő második műsor is, melyet karácsony egyik napján mutat be a televízió. A stúdió most ideiglenes otthonában, a nemrég épült új-szegedi sportcsarnok egyik edzőtermében kezdte meg munkáját. A termet a Magyar Televízió -olyan technikai berendezésekkel szerelte fel, hogy máris éppúgy alkalmas különféle politikai műsorok, kulturális és szórakoztató programok tévéjátékok, kis- filmek felvételére, mint majd az Úttörő téren 1978- ra elkészülő végleges stúdió. Egyelőre a budapesti 1-es programban jelentkeznek saját műsoraikkal a szegediek, eleinte ritkábban, majd egyre sűrűbb időközökben. Az illetékesek később döntik el, hogy a szegedi stúdió milyen arányban ad műsorokat a központi adókon és — a szentesi adóállomás felhasználásával — helyi sugárzással. A külföldi filmek szinkronizálásában — amelyre itt sor kerül — s a körzeti stúdió valamennyi művészeti jellegű műsorában természetszerűleg elsősorban a békéscsabai, a kecskeméti és a szegedi színházak művészei kapnak lehetőséget munkára. A műsorok megtervezésében és megvalósításában feltétlenül támaszkodni kíván a stúdió a Dél- Alföldön működő tudományos és kutatóintézetekre, egyetemekre, főiskolákra; a különféle művészeti együttesekre. nemzetiségi együttesekre, népművészekre; a képzőművészekre és minden művészeti ág alkotóira. Támaszkodni kíván a stúdió az itt megjelenő folyóiratok és napilapok munkatársaira, az írókra és újságírókra. A körzeti stúdió munkájának helyzeti előnye, hogy szoros, szinte családias kapcsolat. párbeszéd alakulhat ki a nézők és a televízió között. Minden lehetőség megvan ahhoz, hogy a műsorok közel férkőzzenek az itt élő emberekhez, mélyére ássanak azoknak a kérdéseknek, melyek a lakosságot naponta foglalkoztatják. A szegedi körzeti stúdió munkatársai minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy eleget tegyenek a várakozásnak: érdekes, politikus, szórakoztató, művészi színvonalú műsorokkal mutassák be a Dél-Alföldön élő emberek mindennapjait, az életet szűkebb hazánkban. Fehér Kálmán Pécs: Dél-Dunántúl művészeti és szellemi fóruma legyen! — Jó estét kívánok, kedves nézőink — Budapestről! — hangzik majd november 24-én este 8 órakor a képernyőn a konferálás. De miért kell hangsúlyozni, hogy a Magyar Televízió Budapesten van? Aznap indul meg ugyanis a körzeti televíziózás Magyarországon. Hosszú távú programról van szó, amelynek első két állomása Pécs és Szeged. Pécsett, Baranya. Somogy és Tolna megyék támogatásával, a Tety- tye aljában a Sörház utcában alakították ki a stúdiót Pécs Megyei Város Tanácsa díjmentesen bocsátotta a Magyar Televízió rendelkezésére a Sörház utcai épületkomplexumot, melyet hatmillió forint értékű munkával a pécsi Ingatlankezelő Vállalat alakított át stúdióvá. Az épületben kialakították a szerkesztőségi szárnyat, a műszaki és kiszolgáló egységet valamint a kilencszer tizenkilenc méteres stúdiót. A pécsi körzeti stúdió Baranya, Somogy és Tolnámé1976. novembr 24., szerda gyékben készíti műsorait. Feladata, hogy a tájegység gazdasági, politikai ég társadalmi eseményeiről, életéről tájékoztassa az ország közvéleményét és hogy a Dél-Dunántúl művészeti és szellemi életének fóruma legyen. Feladata továbbá, aktuális belpolitikai műsorok készítése, helyszíni közvetítések és tudósítások adása a terület legfontosabb eseményeiről. Műsoraiban nyomon követi működési területének társadalmi fejlődését. Politikai dokumentumfilmeket s különböző műfajú önálló művészeti alkotásokat, oktató és ismeretterjesztő műsorokat is készít A technikai feltételek megteremtésével párhuzamosan folyt Pécsett a stúdió munkatársi gárdájának kialakítása. Az alapítólevél értelmében a munkatársakat mindenekelőtt a Dél-Dunántúl- ról igyekszik biztosítani a televízió. Az érdeklődés óriási. A kiépítéshez jó bázist jelentenek a helyi hírközlő szervek, a tájegység híradás- technikai üzemei, amatőr művészeti együttesei, fotó- és filmklubjai. A város egyébként a következő két esztendőben lakások juttatásával is segíti a szakemberek Pécsre települését. Ä pécsi körzeti stúdió november 24-én este 8 órakor sorra kerülő első műsora a Dél-Dunántúl szépségeit és értékeit felvillantó, egyben ünnepélyes stúdióavató lesz. A negyven- perces riportmagazin bemutatja a Dél-Dunántúl jellegzetes tájait, 6 ízelítőt ad a táj iparáról mezőgazdaságáról, tudományos és művészeti életéről. A műsorban riportot láthatunk a híres dél-dunántúli borvidékekről, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tudományos kutatómunkájáról, a Pécsett tanuló egyetemistákról és főiskolásokról, a mecseki bányászokról és a kaposvári színházról. A bemutatkozó műsort decemberben egy dél-dunántúli Ki mit tud?-előzetes követi, amelyben ízelítőt kaphatnak a nézők a januárban a képernyőn is induló népszerű sorozat megyei döntőin kitűnt szereplők műsorából. A következő hónapokban havonta egy alkalommal, később kéthetente jelentkezik a pécsi körzeti stúdió önálló műsora. A terv az, hogy végül hetenként, hétfői napokon jelentkeznek önálló műsoraikkal a körzeti stúdiók. Pánlcs György Kátai Mihály tűzzománc-munkái a Nemzeti Galériában KÁTAI MIHÁLY — azifjabbik, az egri rokoni szálakkal rendelkező festőművész — tűzzománccal díszített szobrait és domborműveit állította ki a Nemzeti Galériában. Ügy érezzük, hogy a fenti mondat némi magyarázatra szorul. Ha egy festőművész domborműveket és szobrokat állít ki, annak nyilván nyomós oka lehet. így is van. Itt az ok és okozat is a technikában, a tűzzománcban található. És sok másban. Kátai Mihály 1962- ben stílust — mondhatnánk azt is — műfajt teremtett, vagy fedezett fel, amikor a hazai lehetőségeket felkutatva és felhasználva egy régen élt művészi mesterséget alakított újjá úgy, ahogyan azt a mai idők igényelhetik. És igénylik is! Példa rá ez a Műhely-sorozatban megrendezett kiállítás és azok a fiatalok, akik Kátai Mihály nyomán a tűzzománccal viaskodnak. A VILÁG ITT valami hallatlanul bonyolult folyamatban és együttélésben mozog előre. A növényi, az állati csodák és az emberi sokaságok, vagy emberi magányok itt összezsúfolódnak, megtöltik az egész teret, kiszorítják a levegőt, a perspektívát, a rációt, mert itt a hiedelmek, az elmúlt évezredekből — hol az idő határa? —- ideszóló hitek és szorongások öltenek formát és mutatják ki azt a tartalmat, amelyet a művész — formákban és színekben — igyekszik feltárni. Népi babonák lelke merül itt fel, apró közösségek elszállt istenimádata talán, ahogyan az emberek egykor a sárkányt, a ragadozó madarat, a tőlük erősebbet, a nekik megmagyarázhatatlant félték és hitték. Itt a hit mindig is inkább félelmet jelent, szigorú rettegést azoktól a jelenségektől, amelyek csak azzal válnak szelídeb- bekké, ha formában és színben emberi módon elevenítjük meg őket. Leginkább a népmese lelkét érezzük ezekben a tűzzománcokban fellobogni. Nem meglepő itt, hogy női fejen nagy levelek fonódnak pártává, koszorúba, a férfi fején korona nő, vagy ül valamiből, ami felett aztán a kereszt keresi valamiféle felsőbbség magyarázatát. Keleti kereszt ez, bizonyára a Balkán templomaiban látta a művész, vagy még régebbről valami misztikus, mitologikus ábrázolatként vegyíti- elegyíti ezt a többi jellel, amivel továbbélteti, idehívja a mi népünk képzeletének hagyományait is, másokéit is, akikben épp ilyen szervesen élnek-hatnak együtt a növényi, állati világ fenséges és groteszk figurái: az emberrel, az ember ellen, az ember kifejezésére. Csaknem négy év munkája látható itt, ezen a másfél tucat műtárgyban. 1973-ban készült az Aranykapu-soro- zat, a Lovas, a Lány, az Ördög, és a nagy bajuszú Kun lovas, amelyeken egyértelműen az alföldi Kunságban még élő emberi tartás, a visszamaradó hiedelmek, felfogások rajzolódnak ki. EGÉSZEN MÁS foganta- tású az 1975—76-ból származó kazettás mennyezetrészlet, amelyen tizenhat főábrázolat mellett egy sor díszítőelem árulkodik arról, mennyit és mit lát organikus egységként a művész. A Fekete Madonnát sem lehet otthagyni csak úgy; többszöri vizit szükséges nála, és újabb visszakanya- rodás kell hozzá. Szellemiséget kifejező arca nyílt, fölötte levelekből összerakott párta, tetején az a bizonyos pravoszláv kereszt — ki tudja, honnan és miért, mert a szimbolika törvényeit nem értjük, nem tudjuk nyomon követni! —, a dombormű az arc alatt egy kötényszerű kiszélesedésben folytatódik, s azon a kiszélesedő kötényszerűségen a rajzolatok és a motívumok sokasága ■ olyan kölcsönhatásban, amit szeretnénk megfejteni. Hát még ha azt is hozzáveszem, hogy emez alakzat alatt még egy gazdagon díszített önálló korong is létezik, benne a kereszttel, a talány tovább fokozódik, a jelrendszer kulcsát ismét hasztalan igyekszem meglelni. Kutatok a középkori misztériumok világáig, mennék Keletebbre, fogódzót lelni és izgalmamat levezetni. Két életfa is bizonyítja, hogy az ember és az emberi lélek a központi témája ennek az érdekes és felizgató művészi tartalomnak. A Paradicsomkert fájának gallyai kígyófejekben végződnek, a Vízöntő jegyébe léptünk című tábla színezése és vonalritmusa a kiömlő víz utánzata, de híradás is arról, hogy a csillagvilág tudói szerint egy új nagy világkorszak kezdődik, amit a mai — hit? tudás? hiedelem? — elképzelés a Vízöntő jegyével jelez. Ki tudna itt igazat szólni, amikor ezek a múltból jövő és a jelenből táplálkozó, a mai embereket foglalkoztató formák és tartalmak, arcok, riasztó együttmozgás és hiedelmek a szépség mezében és mázában érkeznek hozzánk? Ide húz az Orion csillagkép táblája, Ifjúságtól az öregségig hármas figurája, a két képtartó idol, a Kunbaba. Más hangulatokkal tölt meg bennünket a Vándorkomédiások fríze, amelyet a művész a Szegedi Kamara- színház előcsarnokába tervezett; megint más a Gyöngykoszorús bálvány, amely emlékezet a kökénydombi Vénuszra. A Mesemotívumok mellett talán a legszebb és legérdekesebb alkotás e műfajon belül is a Déli bába. EZEKET A SZOBROKAT és domborműveket inkább látni kell. Meg is érné, hogy újra a közönség elé kerüljenek. Mert itt már nem is annyira a művészi forma a fontos, mint az, amiről ezek a formák —* i nagy lélegzetvétellel — megszólalnak. Farkas András Az öreg Varga András nyugalmazott tanítóval a presszóban ülök, feketekávé mellett Arról beszélgetek vele, hogy 43 esztendős tanítói pályafutása alatt mire emlékezik a legszívesebben. András bácsi szippant egy kortyot a zamatos kávéból és belekezd: Még nem voltam 19 éves, amikor kezembe kaptam a tanítói oklevelet. Megvettem a „Tanítók lapját”, amit Gárdonyi Géza író és néptanító sorstársam szerkesztett. A hirdetések között kiböngésztem magamnak egy jó állást Sarkadon. A sar- kadi plébános úr — mert egyházi iskola volt — örömmel fogadott. Kedélyes embernek látszott. Megnézte a bizonyítványomat, a templomban orgonálnom kellett. Ügy látszik, teljes megelégedésére végeztem el ezeket a műveleteket mert délután az Iskolaszék ülésén valósággal beleszuggerálta a szavazókba, hogy engem válasszanak, amiben nem is volt hiba. Mint kántortanító, a fizetésem két hold földből és a keresztelői, temetési sallangokból, lakodalmi ingyen ebédekből állott, no meg az ingyenes tanítói lakásból. Addig is, amíg a tanítói lakás elkészül. Sárközi Mihály iskolaszéki tag, egyben szódavízgyáros felajánlott számomra egy apró szobácskát, közel a gyárához: ágy, asztal, három szék, egy heverő volt a berendezése és egy nagy körégős petróleumlámpa lógott le a mennyezetről. — Megfelelő-e? — kérdezte Sárközi úr, mire én így feleltem: — Ellaknék én ebben így magányosan, amíg élek. — Nono — így a szódavízgyáros —, a tanítónak élete párjául is kell valaki, s akkor ez az apró szoba... Attól kezdve hol ebédre, hol vacsorára mindig hivatalos voltam a szódásékhoz. De örömmel tettem meghívásuknak eleget, egyrészt az ingyen ennivaló miatt, másrészt pedig a 16 éves Zsuzsika lányuk igen meresztette rám evés közben gyönyörű kék szemét, s én a kék szemekre mindig elér- zékenyültem. No de édes öcsém térjünk a tárgyra. Tulajdonképpen én egy éjféli kalandnak köszönhetem, hogy most nemcsak nyugdíjas tanító, hanem boldog nagyapa is vagyok. Az egyik este a házigazdám azzal kopogtatott be hozzám, hogy a kultúrteremben mozielőadás lesz, s menjek velük. Nem éreztem jól magam, odahaza maradtam — kis szobácskámban egyedül. Lefeküdtem. elaludtam. Még nem lehetett éjfél, amikor hatalmas durranásra ébredtem. Felültem az ágyban, figyeltem. Megint egy durranás. Hű, ennek a fele sem tréfa. Lámpát nem gyújthattam, csak egy kis rést hagyva az ablakon figyeltem. A kis résen betódult az éjjeli hőséggel az árvácska virág illata. S egy pillanat múlva újra hatalmas detonáció. Felkaptam forgópisztolyomat, úgy hálőingben kiosontam az udvarra. A szódavízgyártó műhely előtt volt egy öl hasábfa, annak irányába indultam. Alig tettem pár lépést, ismét egy durranás. A műhely felől jött. ahol a sertésól is volt.’ A hátam mögött az utcán egy magas oszlopon gyér világú lámpa pislogott. Amint megint tettem két lépést, úgy láttam, hogy a farakásnál valami alak mozog. Lehajoltam, de az alak is lehajolt és: durr! Erre én is odaeresztettem egy golyót a farakásnak. Teszek előre két lépést, s az alak is megindul. Odakiáltok: — Állj, vagy lövök! — Megállók, ő is megáll. Ebben a pillanatban megdermedtem, mert a hátam mögött rámkiált valaki: —Állj, vagy lövök! — Hátrafordulok. hát két csendőr tartja fejemnek a puskacsövet. A káplár felismert: — Hiszen ez meg az új tanítónk! — kiáltotta. — Hát így állunk, tanító uram? No, igyekezzék csak be a laktanyába. Egész éjszaka faggattak, hogy mit akartam ellopni a szódavízgyárostól. De hajnalban hangos beszéd vert fel, majd kulcscsörgés közeledett, s nyílt a zárkám ai_ táj a. A káplár bocsánatkéréssel kezdte. Mögötte pedig ott állt a szódavízgyáros és a kék szemű kis Zsuzsika. — Tudja, mire lövöldözött, tanító úr? — kezdte a szódavízgyáros —. hát a sóját árnyékára. Az utcai lámpa a saját árnyékát vetítette a farakásra, ahova lőtt. A durranás meg tudja mi volt?: ilyenkor, a nyári melegben elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, de az a mozielőadás kiverte a fejemből, s valami nyolc szódavizes üveget a szénsav szétfeszített. Az üvegszilánkok az egyik ablaküveget is kivágták. Mikor aztán hazafelé ballagtunk, azt mondja ám a szódavízgyáros: — Tudja, mit hallottam, tanító úr? Hogy a jövő héten már be lehet költözni az új tanítói lakásba. S míg ezt mondta, Zsuzsika mellém szegődött. Két perc múlva már a kezemben tartottam forró kis kezét S másnap nem győztem gyönyörködni a csodálatosan kék szemében. Mintha a nyári, felhőtlen kék égboltot nézném. Ha tanítóéveimre visszagondolok ma is ezekbe a kék szemekbe csodálkozom bele. Két év múlva Zsuzsika már ott tett-vett a lakásban, mint szerető feleség. Én tanítottam, ő főzött, takarított, szorgoskodott, és nevelte a — gyerekeket. Három lány, két fiú látta meg abban a lakásban a napvilágot és most már 18 unokánk, 4 dédunokánk van. Az öreg Varga felsóhajtott. Éreztem, hogy ez a történet, ez az éjféli kaland, amit legszívesebben elmondott, az ő legszebb eseménye életében. A feketekávé után fröccsre invitálom, de ő elhárítóan maga elé tartja a kezét: — Csak tisztán a bort, öcsém, csak tisztán. Hiába volt az apósom szódavízgyáros, velem 43 év alatt egy korty szódavizet nem bírt lenyeletni.
