Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-20 / 275. szám
Játék és muzsika tíz Pénteken, a szokásos időben ismét az egri Dobos cukrászdából sugározták a rádió népszerű zenei vetélkedőjét, a Ki nyer ma? — műsorát. Aki kérdezett: Antal Imre volt. Aki a helyes válaszokat adta és egyben a verseny nyertese is lett: Balázs Tibor, a Gár(Fotó: Perl Múlton) •& cm? kkWH&qfH \ ’ ” 1976. november 20., szombat A Nap kél 6.56 — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 5.09.— nyugszik 15.22 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JOLÁN nevű kedves olvasóinkat! fclolé” a görög nyelvben „viola”-t jelent, az „ant- hos” pedig virágot, így „violavirág” lenne az értelme. Kilencven évvel ezelőtt született Karl Frisch Nobel- díjas etológus, állatpszichológus, a méhek bonyolult jelzésrendszerének megfejtője. Frisch legáltalánosabban ismert felfedezése a méhek „nyelvével” kapcsolatos. A méhek kommunikációja az úgynevezett tánccal történik; ezt az apró állatok a lépsejtekben járják. Ha az élelem közeli helyen van (hiszen ennek közléséről van szó), akkor a méh úgynevezett körtáncot jár; ha viszont távol, akkor nyolcas alakban mozog és közben a potrohút mozgatja. Amikor ez a tánc vízszintes síkban történik, akkor a méh pontosan jelzi a táplálék lelőhelyének irányát. Ha ugyanis alatta forgatták a lépet, a méh akkor is beállt a jelezni kívánt irányba. A tudományos vizsgálódás során az is kitűnt, hogy a méheknek nem a távolság méteradatára van szükségük, hanem arra, hogy az élelem elérése mennyi időt és erőfeszítést igényel, Időjárás: Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős, párás idő, elszórtan kisebb esővel. Az esti óráktól kezdve többfelé köd, helyenként ködszitálás. Mérsékelt, időnként megélénkülő, északnjmgati, északi szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. (MTI) donyi Géza Gimnázium III. osztályos tanulója (középen). Hét végi piaci jelentés Van elegendő zöldség és alma November közepén az évszaknak megfelelő a piaci ellátás. A hét végén is elegendő zöldségről, káposzta- félékről, almáról és körtéről gondoskodtak az ellátók. Lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten Lentiben megtartott lottósorsoláson a következő számokat húzták 22, 58, 58, 64, 86. Kórustalálkozó Poroszlón iszínház EGERBEN délután fél 4 orakor KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER? PETŐFI IFJÚSÁGI BÉRLÉT este 7 Orakor komamasszony, HOL A STUKKER? katona bérlet ORVOSI 1 ÜGYELET | Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bsjesy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon; 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet szombaton 15 órától 19 óráig, vasárnap délelőtt 8 órától 12 óráig. Délután 15 órától 19 óráig a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti rendelőben. (Telefon: 14-54.) Rendelési időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy- Zsilinszky utca.) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön; szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Széchenyi u. 1. (Telefon: 11-727.) Gyermekorvosi ügyelet: vasárnap délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 12-350.) Fogorvosi ügyelet de. 9—12 óráig a Széchenyi u. 1. szám (volt rendőrségi épületben) alatt. Hatvanban: szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon; 10-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.30 óráig a rendelőintézetben. Népdalkórusok számára rendeznek minősítő versenyt vasárnap délelőtt 10-től Poroszlón a művelődési házban. Mint minden észtén, d'őben. az idén is sok pávakor, asszonykórus jelentkezett. Legtöbbjük nemcsak jól ismert, de saját gyűjtésű népdalokat is előad majd. Ezúttal a füzesabonyi, a gyöngyösi és a hevesi járásiak vetélkednek, de részt vesz egy-két csapat az egri járásból is. A 21 kórus legjobbja! ä következő esztendőben meghívást kapnak majd a megyei bemutatóra, melyre Egerben kerül sor. A zsűri elnöki tisztét vasárnap Pászti Miklós, az Állami Népi Együttes karnagya tölt be. tagjai pedig Nagy Miklós, Tar Lőrinc és Rózsa László, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének- zene tanszékének tanárai lesznek. Kábelfektetés az egri főutcán Az év végére megújul a Széchenyi utca Az elmúlt napokban megváltozott — aszfalttörő és földhányó gépek zajától hangos — az egri Széchenyi utca. A városi tanács műszaki osztályának illetékeseitől kapott információ szerint az új egri telefonközpont kábeleit fektetik a járda alatt. A munkások jelenleg a Ráckapu térnél és a Tűzoltó térnél dolgoznak. Hátra vari még a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola előtti útszakasz felbontása. A tervek szerint a hónap végére, illetve december elejére elkészülnek a kábelfektetéssel. Ezután kerül sor a felszaggatott járdaszakaszok javítására. Az év végére tehát újra a régi lesz az egri Széchenyi utca. A tárgyalóteremből Az anyósán állt bosszút (Tudósítónktól.) A büntetlen előéletű Bukta József mezőszemerei lakos. az. utóbbi időben egyre több szeszes italt fogyasztott. Ezt képtelen volt elviselni a háromgyermekes felesége, s ez év november 12- én elváltak. A bontóperes határozat kézbe vétele napján Bukta ismét berúgott, s volt anyósát felkereste, hogy bosszút álljon a válás miatt. Az idős, védtelen nőt minden szóváltás nélkül a kabátja alá elrejtett vasdarabbal úgy megütötte hogy az kartörést szenvedett. A Füzesabonyi Járásbíróság dr. Medgyesi Iván büntetőtanácsa gyorsított eljárással Bukta Józsefet súlyos testi sértés bűntette miatt főbüntetésként négyhónapi szabadságvesztésre, mellék- büntetésül kétezer forint pénzbüntetésre ítélte. A járásbíróság. figyelembe véve a vádlott büntetlen előéletét, s azt, hogy az egyik gyermek még kiskorú — a büntetés végrehajtását egy évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. (sz. j.) Burgonyából továbbra is nagyobb mennyiség áll a fogyasztók rendelkezésére, ára változatlanul 4,20—4,80. Vöröshagymából is van elég, melyet 5,60-ért adnak. A fokhagyma ára viszont elég magas, kilója 38 forint. Sok a káposzta, a fejes 2,80 a kel 3,40. a vöröskáposzta pedig 5 forint. A karfiol 10,60. a karalábé 4, a sárgarépa 3,60. A gyökér 8,80, a zeller 8,60, a cékla 3,60, a íeketeretek 3 forint. Piacainkon a SZÖVTER- MÉK továbbra is kedvezményes almavásárt tart. melyet méret szerint 3,6Ó—8,a0_ ért árulnak. Van körte is, kilója 12 forint, II patyolat tervei Sza’onnyitás 1977 májusában Mikor avatják a patyolat egri Marx Károly utcai gyorstisztító szalonját? — kérdezték olvasóink. A választ a Patyolat Vállalat Heves megyei kirendeltségén, valamint az egri városi tanács műszaki osztályán kaptuk meg. Az épületet előreláthatólag jövő év májusában adják át a város lakóinak. A Patyolat a gyorstisztításhoz szükséges felszereléseket. a. korszerű gépeket már megvásárolta. Most már csak az építőkön múlik, hogy mihamarabb használni tudják a nők a háziasszonyok munkáját segítő berendezéseket. Reméljük, hogy nem késlekedik az átadás, s ez az új létesítmény, ahol a vendég kényelmesen megvárhatja a tisztításra váró holmikat, Eger legmodernebb Patyolatszalonja lesz. Ciliié népe győzni fog Ez a címe Rózsa György festőművésznek , a csepeli Rideg Sándor IVIúvelődési és Ifjúsági Házban pénteken megnyílt kiállításának, amely a művész latin-amerikai tárgyú alkotásait szemlélteti. ^A/^AA^sA^V^AAA<V^/WVSAAAA^<^AA9V^^ Megjelent a Hevesi Szemle í IV. évfolyamának 4. száma. ^ Heves megye közművelő-1 dési folyóirata s KAPHATÓ < az újságárusoknál. > A 64 oldalas Szemle ^ ára 8 forint. Önkéntes véradás Párádon önkéntes véradónapot tartottak pénteken Párádon, ahol mintegy kétszáz bodcr nyi, parádóhutai, parádfür* dői és helyi lakos adott térítésmentesen vért. Az akcióba bekapcsolódott a bodonyi Mátraalja Termelőszövetkezet, a parádi ÁFÉSZ, az erdőgazdaság, a sándorréti gépjavító, valamint a gyógy* kórház és a SZOT-szanató- rium is. Áru- és ételkészítési bemutató (Tudósítónktól) Nagy érdeklődés mellett rendezték meg pénteken Egerben az áfész-áruház- ban a modern konyha edényeit és az egészséges étkezést propagáló bemutatót. A Budapesti Alumínium gyár, a Kecskeméti Konzervgyár, a tejipar, a VAS- VILL Vállalat és az egri áfész közreműködésével egész napos alumíniumedény- és teflonbemutatót tartottak. Az áruházban rögtönzött konyha dolgozói főzési tanáccsal is szolgáltak az érdeklődőknek, A több száz érdeklődő megtudhatta többek között, hogyan készül a zsír nélküli palacsinta és megízlelhette a lengyel kávépótlóból készült fekete- és tejeskávét. Először mutatták be és már az üzlet polcairól meg is vásárolhatták a vevők a Kecskeméti Konzervgyár idei slágerét, a csemegeku- korica-konzervet. A gyár .képviselői elmondták, ho;;y a kalocsai és a hosszúhegyi állami gazdaságokból származó kukoricából az idén 8 millió doboz kukoricát tartósítottak és adnak a kereskedelemnek. Nagy érdeklődéssel figyelték a vásárlók, hogyan lehet a kukoricából az egészséges étkezéshez különféle ételeket készíteni, Szabó Lajos KAAAAA^^AAA9rv^A/\AAAAAA>^/S/SAAAAAA/VSAAA/VVNA/NAAAAAAA^VVVN^wV\^AAAA/VWSAA/NAA/WSAAAA/VNAAAAAAAAAAAA^V^ ÁHaiorvosi üdéiét g MERKUR-tól jelentjük A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától a munkaszüneti napon 20 óráig: Eger: Állategészségügyi Állomás Allatkórháza Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és a makiári állategészségügyi körzetben.) Telefon: 13-48, 12-87. Füzesabony: Petőfi MG Termelőszövetkezet irodája, Zrínyi u. 11. Telefon: 99, 132. Gyöngyös: Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan: Vágóhíd. Telefon; 12-10. Heves: Heves megyei Tanács V. B. Járási Hivatala. Telefon: 124. UpnsÍLffífí A GÉPKOCSISORSZÁMOK ÁLLASA PÉNTEKEN: Trabant Lim. 5 228 Polski Fiat 1500 11 484 Trabant Special 9 638 Polski Fiat 126 1 481 Trabant Combi 549 Zaporozsec 24 269 Trabant Hycomat 4 958 Zsiguli 2103 5 946 Wartburg Lim. 1 866 Zsiguli 21011 (Bp.) 3 898 Wartburg de Luxe 2X74 Zsiguli 21011 (Debr.) 1 452 Wartburg de Luxe tolót. 957 Zsiguli 2101 (Bp.) 80 166 Wartburg Lim. tolót. 795 Zsiguli 2101 (Debr.) 37 044 Wartburg Tourist Skoda 764 79 255 Zsiguli Combi 8 766 Skoda 100 L 8 866 Dácia »617 Skoda 110 L 5 793 Moszkvics 2140 250 Finom csörömpölés. Nem több. csak futó pillanat az egész, és nagyon hasonlít ahhoz, amikor megcsendül a fülünk. Katika, a feleségem nálunk vendégeskedő barátnője felsikolt: — Üristen, mit csináltam?! Ne haragudj, drágám, úgy látszik, szörnyű ostoba, ügyetlen vagyok. A színes francia étkészletet nászajándékba kaptuk. Egyik tányérja most romokban hever az asztal alatt. Legszívesebben elbújnék valahová, nem bírom, ha asz- szonyok veszekednek. Da legnagyobb meglepetésemre a feleségem óriási lelkinyugalommal sepri össze a romokat, és nemcsak kedvesen, de szinte vidáman nyugtatja ügyetlen barátnőjét. Szemet szemért... — Ugyan, ne viccelj már, Katikám, nem történt semmi a világon. Az ilyen bármikor, bárkivel megeshet... — Annyira sajnálom...! — Semmiség az egész. Különben is ezeknek a. rossz cserepeknek (még hogy rossz cserepek, micsoda nagyvonalúság!) van egy alapvető tulajdonságuk: ha leesnek, összetörnek. És az utóbbi időben — ugye, szívem? — rám néz —, minden lefelé esik. Mosolygunk, nevetünk, felszabadultunk a nyomás alól. Aztán elmentek a vendégek. — Hogy tudtál ilyen nagyvonalú lenni? — Ti. férfiak, ezt nem értitek ... Különben is: a múltkor beugrottam hozzájuk néhány szóra, és ö megkínált egy kis nagyon finom borral. Azt hiszem, hatéves Medoc volt. Ölomkristály készletből. Nos, a bort egyből kiöntöttem a fehér da- masztra és az újonnan kárpitozott fotelra. Természetesen úgy megijedtem, hogy azonnal kiesett a pohár a kuzemből... Különben számítottam rá. hogy visszaadja, csak éppen azt nem gondoltam hogy ilyen olcsón megúszom a dolgot. Igazán aranyos asszony, nemde ... ? (ku—ti) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS — Kiadja a Heves megye' LaDkiniíi Vállalat. Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger, Beloiannisz utca 3. (PL; 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29,24-44 3200 Gyöngyös. Rozsa u 1 u-697. 3000 Hatvan, .Kossuth tér 8. (Városi Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eger, 3301 Beloiannisz u. 3. (PL: 23 3301) Telefon: 12-68 — Terjeszti a Magyar Posta Élő« fizetési díj egy hónapra: 20.—Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél, — Index; 20 062.— Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger ° Vincellériskoí v