Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-20 / 275. szám

Színpadon a mimes ...mint egy mozgó szobor Bár híre minden filmet megelőz, kevés alkotásnak jut oyan fogadtatás, mint a szovjet filmek fesztiválja keretében bemutatott Pré­miumnak. Alekszandr Gel- man művéből a közelmúlt­ban magyar tévéjáték/.lát­hatott a hazai közönség, a Nemzeti Színház nagy si­kerrel játssza a drámai vál­tozatot, majd megérkezett a Szergej Mikaeljan rendezte film, amely élénk vissz­hangot keltett, a Szovjet­unióban és más országok­ban is, ahol már bemutat­ták. Prémium. Tömör, jó cím, de megtévesztő is kissé, hiszen azt sugallja, hogy a prémium játsza a „főszere­pet”, miközben tíz ember vitázik, győzködi egymást, mondja a magáét, a maga igazát. Sokat beszélnek persze a prémiumról, amelynek félvetelét váratla­nul megtagadta a Protapov- brigád, mégis másról, sok­kal többről van szó: egy újfajta morál kialakulásá­ról, a cselekvő demokratiz­musról, a meg nem álku- vásról, a vezetés stílusáról. Más szóval: azokról az em­beri magatartásokról, ame­lyek befolyásolják a min- mindennapok munkáját, hangulatát. Így nem építjük fel egy­hamar a kommunizmust — summázza az egyik fiatal munkás mindazt a szerve­zetlenséget, amelyet egy nagy építkezésnél tapasztal­nak az emberek. Hol a be­tonra, hol a gépre, felsze­relésre, vagy éppen a ter­vekre kell várni, sok a ló­gás, az állásidő, nem halad a munka, mire csökkentik a tervet, amelyet így leszál­lítva aztán túlteljesítenek. Amiért persze prémium jár. Természetesnek tartja ezt mindenki, a tröszt, a válla­lat, a dolgozók is, legfel­jebb mint minden baj for­rását, az „objektív nehézsé­geket” állítják sarokba. S ekkor egy munkás, a betonozóbrigád vezetője elkezd számolni és kimutat­ja, hogy a prémiumot nem érdemlik meg. Ennél sok­kal több jár nekik. A tör­ténet művészi hitele éppen abban rejlik, hogy nem va­lamiféle látványos öntudat alakítja Protapovék maga­tartását, hanem a tapaszta­lat, a realitás. A hangsúly nem azon van, hogy érdem­telenek a jutalomra, ha­nem hogy ráfizetnek az ilyenfajta prémiumra, hi­szen ha rendesen ledolgoz­hatnák a munkaidőt, akkor is. Mióta itthon vagyunk, el­sősorban velük járjuk az or­szágot. Bízom benne, hogy ezek sem hígabbak, mint az előbb felsoroltak, legfeljebb könnyebbek, vidámabbak kicsit klubszerűbbek. Egyéb­ként ez sem jelent mindig biztos sikert. — Mik a legközelebbi ter­vek? — Gogol Egy őrült napló­ját szeretnénk bemutatni. Nagyon sok örömet jelent ennek a remekműnek a fel­dolgozása számunkra. — Mikor láthatjuk az új előadást? — Az ősbemutató előre­láthatóan februárban lesz. A nő kétségbesetten fut, sikoltozva próbálja megaka­dályozni a párbajt. Fülre­pesztő kiabálása miatt kép­telenség rendesen célozni. A párbajozók tízszer, tizenöt­ször is á segédeket lövik ha­lálra. Az idegek a végsőkig feszülnek: elég! A pisztolyok a nőre irányulnak, s két go­lyó méltóságteljesen bekú­szik a szívébe... Ez az első sztori. Leírva semmi. Eljátszva? Tomboló siker. Ugyanúgy, mint a patkányt ropogtató szend­vics, az önmagát feltálaló pincér, az ágyúdörgést ve­zénylő karmester. A többletet az arc rezdü­lései. fintorai, a minden ízé­ben mozgó test, egy gesztus, egy tartás nyújtja... vagy­is a művészet. Köllő Miklós és a Dominó pantomim együttes fél Eu­rópa bejárta után hazai kö­zönség előtt az egri Gárdo­nyi Színházban is játszik. Köllő Miklós arca az elő­adás után néhány perccel már hétköznapi, csak pilla­natonként változó tekintete emlékeztet az előbb még ha­talmas madárból Teli Vil­mossá, a pajzánkodó szerel­mesből Krisztussá átlénye­gülő művészre. A beszélgetést nem nehéz elkezdeni, a folyosóról még behallatszik egy-egy lelkes, „klassz-volt-fiúk”. A siker után az első kér­dés: miért léptek föl olyan ritkán hazai színpadon? — Sajnos, nem mindenütt ilyen egyértelműen jó a fo­gadtatás. Nálunk nincsenek hagyományai a pantomim­nek, s így idegenkedik tőle a közönség. Pedig e művé­szet nagyon közel áll a ba­letthez és a tánchoz. Sőt, ezeknél kevésbé elvontabb, közérthetőbb is, hiszen nin­csen előre „lekottázva”, mint a tánc, és ráadásul izgalma­sabb is mindkettőnél, hiszen egy-egy jelenet, pár percnyi sűrített dráma. Igazi színpa­di játék. — Furcsa, hogy most ilyen élesen elkülöníti a panto­mimet a rokon művészetek­től, hiszen produkciójukban éppenhogy a tánc. a balett, sőt a jóga, az akrobatika elemeit is fölhasználják. — Valóban, az emberek képzeletében általában a mímesség klasszikus változa­ta él. Egyetlenegy magányos, fekete ruhás, fehér arcú em­ber mozog a színpadon ... Mi egy modernebb irányzat hívei vagyunk. — Nálunk még a klasszi­kus változat sem honosodott meg, miért választották ezt az utat? — Ügy gondoljuk a mai gyorsan változó, igen össze­tett világot csak összetettebb módon lehet kifejezni. A pantomimet szívesen szok­tam a képzőművészethez hasonlítani. A mimes olyan, mint egy mozgó szobor. De ehhez valóban az kell, hogy a test, mint a gyurma, for­málható legyen, egyszerűen mindent tudjon. Előbb ízek­re. idegekre kell szedni, s ebből lehet fölépíteni az al­kotást. Ha így nézzük a dolgot, akkor már azt hi­szem, semmi sem idegen tőle; a fény. és a hangha­tások, sem a színes öltözé­kek a különleges díszletek sem. Mindez persze csak külsőség, de végül is ez ad lehetőséget arra. hogy ne csak egy-egy jellegzetes pil­lanatot, egy-egy jelenetet elevenítsünk meg, de a min­dennapok legalapvetőbb kép­leteit „sztorikba” sűrítve el- játsszuk. Születés, élet. ha­lál, hit, háború... — Földolgozták már Ca­mus. Thomas Mann, Balázs Béla. Juhász Ferenc egy-egy művét is... — Az elmúlt tizenkét év alatt néha értek olyan vá­dak, hogy elsősorban a „vájt- szeműeknek” dolgozunk. Pe­dig szerintem a pantomim­mel ezeket a nagyon mély gondolatokat hordozó műve-, két is plasztikusabbá lehet tenni. Természetesen van­nak más típusú műsoraink is, mint például ez a ma bemutatott Show, ami show És valószínűleg Egerben. Jól­eső meglepetésként ért ugyanis, hogy az itteni kö­zönség milyen szeretettel fogadott, s Jiqgy mennyire együtt. játszott velünk. Sze­rintem a pantomim valahol mindig közös produkció, és az olyan értő közönség, mint az egri szinte szárnyakat ad az előadóknak. Remélem, legközelebb megint ilyen iz­galmas találkozásunk lesz. Akkor hát a februári vi­szontlátásra! Németi Zsuzsa . ■ " 11 — " Mindenki iskoláin Félmillió forint a legjobb megyének A televízió és a rádió Minden­ki iskolái a című sorozata haté­konyan szolgálja a közművelő­dést és a felnőttoktatást. Ezért az Országos Közművelődési Ta­nács elnöksége felhívással for­dult a tanácsok, a társadalmi es tömegszervezetek. a vállalatok és a szövetkezetek vezetőihez, irányitó testületéihez. Az MSZMP KB közművelődésre vo­natkozó határozatának és a köz- művelődési törvény előírásainak megfelelően ösztönözzék a dol­gozókat: vegyenek részt a ta­nulás. művelődés e formájában, mind többen adjanak számot is­mereteik gyarapításáról. Külö­nös gonddal alakítsák ki és tá­mogassák a konzultációs köz­OJImmi 1976. november 20„ szombat pontokat; a Mindenki iskolája adásait hasznosítsák a dolgozók általános iskoláiban és hangol­ják össze a közművelődési, is- meretterjesztési* programokkal. A legjobb eredményeket elérő megyék, s a főváros részére el­ső díjként 500 ezer. második díj­ként 300 ezer és harmadik díj­ként háromszor 150 ezer forin­tot ajánl fel az Országos Köz- művelődési Tanács elnöksége. Ezt az összeget a közművelődé­si. felnőttoktatási és nevelési intézmények szakmai berende­zésének, felszerelésének korsze­rűsítésére fordítják. A legjobb .módszereket alkalmazó és az azokat széles körben terjesztő közművelődési intézmények, is­kolák vállalatok, felsőoktatási intézmények részére három, egyenként 50 ezer forintos kü- löndíiat adományoz az Orszá­gos Közművelődési Tanács el­nöksége. A díjakról 1977. de­cemberében dönt az Országos Közművelődési Tanács elnöksé­ge. . _____ „ . ___,____ A z angyalbőr szempontjá­ból négyféle férfi van Ma­gyarországon. Első: aki volt katona, második: aki most az, harmadik: aki lesz és ne­gyedik: aki valamilyen trük­kel megsummantotta a dol­got. Ez utóbbiakra pipa va­gyok, mert kétévnyi fórjuk van velem szemben, s a ter­mészetemet átható irigység miatt ezt nehezen bocsátom meg nekik. Magyarán: rü- hellem az ef faj tát­Jó. jó, jó, tudom- Tisztá­ban vagyok vele, hogy ők is tesznek rám. Sőt! Ki is rö­högnek. De röhögjenek csak, és ha úgy látják jónak, ne hallgassanak tovább. Men­jenek a... városba sétálni, vagy üljenek le a tévé , elé és lessék. Engem nem izgat­nak. Csupán az első három kategóriának akarom elmon­dani a következő történetet Varga Bandiról, az egykori öreg harcsáról, jelenlegi NATO-réme tartalékosról (ha megvan még egyáltalán, mert mióta leszerelt, nem láttam sehol). Ott kezdem, hogy három­hetes katona voltam. Mond­hatni: fénylőén kopasz, akár a hold. (Még belegondolni is fertelmes!) Akkoriban kezd­tem eszmélni, és — tudjátok még, gondolom — eskü előtt lévén valamennyien, fenyít- hetetlenséget „élveztünk”, (jó kis kifejezés, mi?). Tör­ténetesen pont ekkorra esett a huszadik születésnapom- Mikorra is esne? Valame­lyik giccsben óbégatják ez­zel kapcsolatban, hogy: „Húszéves vagy, istenem, de szép is!” No igen- Ez csen­gett nekem akkor a fülem­be. Meg hogy „tárt karokkal vár a nagyvilág” meg ilyes­mi. Várja az eszed tokját, azt. Majd ha a Jelky-szobor lépést vált, akkor. Na mind­egy. Valahogy mégis meg kellett ünnepelni, ha más­sal nem, egy kólával. Csak­hogy odabent még ez sem oly egyszerű ám. Eskü előtt egyetlen önálló lépést se tehet a kopasz, még lakta­nyán belül sem. Meg kellett kérnem a rajparancsnokot, hogy jöjjön el velem a kan­tinba. Gondoltam, ezt már Prémium Szovjet fjlm sokkal több lenne a kere­setük. És erre jöhetne még a megérdemelt jutalom. A brigád persze nem áll meg ennél a számításnál, némi segítséggel a sokat emlege­tett objektív nehézségekről, az emberekre, az építkezés, a tröszt vezetőire hárítja a felelősséget. E néhány sorból is érzé­kelhető, hogy milyen lénye­ges problémákról, társadal­mi gondokról szól a film, mégpedig merészen, és kö­vetkezetesen. Van-e a munkásnak be­leszólása a dolgok meneté­be, egy építkezés, vagy akár egy üzem irányításába? Noha egyértelműen igenlő a válasz, eZ a beleszólás még­sem olyan egyszerű. Másik kérdés: megítélhető-e egy brigád szintjéről a vezetés, az intézkedések kusza me­chanizmusa? Izgalmas és magával ragadó tárgyalás, egy pártbizottsági ülés ke­retében válaszol a film. A történet tulajdonképpen egyetlen helyiségben, , iro­dában játszódik, ahol' tíz dühös ember vív izgalmas szópárbajt. Valóban mind­annyian dühösek, már csak azért is, mert ülésezni kell, de még inkább, mert rá­jönnek, hogy előbb-utóbb dönteniük, ítélkezniük is. Mégpedig a Tizenkét dühös ember című ismert ameri­kai film hőseivel ellentét­ben nem valaki felett, ön­magukról döntenek a párt- bizottság tagjai. Arról, hogy tudnak-e, akarnak-e más­ként dolgozni, s főleg más­ként gondolkozni? A meghökkentő konflik­tus, amellyel a film indít, szinte feloldhatatlannak lát­szik. Vlagyimir Csumak képsorai a magatartásokat, sőt olykor még az életuta- kat is tükröző arcok sejtet­ni engedik ugyanis a törté­net tegnapját, előzményeit. Protapov már régen érzi a hibákat, az ellentmondáso­kat, s bizonyára több fó­rumon is szóvá tette azo­kat, csakhogy éppen senki sem figyelt szavaira. Most rászánja magát, s társadal­mi méretű gondjaival a pártbizottság elé áll. Az is fontos, hogy igaza van, de még nagyszerűbb, hogy vál­lalja a harcot, a meg nem értést, hogy szembeszáll csak ő is megérti. Eljön és iszom ővele. Jobb híján. Igen ám, de ember ter­vez, és a mindenkori isten — ez esetben az ügyeletes tiszt — végez- Szenet hoztak aznap, hogy a frász törte volna ki! Szenet- Mit sze­net? Szénhegyet! Egészen az ablak magasságáig emel­kedett az ebédlő előtt, aho­vá leszórták a billenősek. Rossz volt ránézni. Előre sajnáltuk a laktanyafogság­gal fenyítetteket. már csak azért, mert az efféle mun­ka őket „illeti”. Megvolt ne­kik az esti program. Lát­szott, hogy legalább éjfélig mehet a güri, mégha húszán esnek neki. akkor is. , Mondom: mégha húszán esnek neki, akkor is. De aznap, hogy a jó égbe, njáig se vette be az agyam, az egész ezredben mindössze három ember volt megfe­nyítve. Írd és mondd, há­rom. Ha megfeszülnek se bírták volna lehordani egy hétnél előbb. Márpedig a szénhegynek másnap reg­gelre, mire az ezredparancs­nok beérkezik, el kellett tűnnie az ebédlő elől. Mon­danom sem kell, hogy a lak­tanyásokat velünk, kopaszok-, kai egészítették ki, Alig-alig csappant vala­mit a szén, mikor már ránk is sötétedett- Röhögtem egyébként, röhögve dolgoz­tam- Tán ez volt az első eset, amikor tudtam röhög­ni a saját bajomon. Óhatat­lan különben, hogy ezt min­denki megtanulja. Másképp nemigen bírná ki a hétszáz- húsz napot. Cirka fél kilenc-kilenc le­hetett, mikor a szálló szén­por és az izzadságcseppek közepette meghallottam látszateredményekre törek­vő feletteseivel, és csak ak­kor keseredik el, amikbr híre jön, hogy brigádjából néhányan mégiscsak felvet­ték a prémiumot. Ez az a drámai fordulat, amely talán legjobban be­folyásolja a pártbizottság döntését. Ha egy elejétől végéig izgalmas filmben le­het döbbenetesen szép pil­lanatokat kiemelni, akkor azokra a jelenetekre, arcok­ra gondolok, amelyek le­reagálják a brigád ketté­szakadásának hírét. A párt- bizottság tagjai, — akik kezdetben megmosolyogták, majd kimondottan ellensé­gesen fogadták a brigádve- zető javaslatát —, lépésről lépésre, jelenetről jelenetre közelebb kerülnek Prota- povhoz, pontosabban ahhoz a morálhoz, amelyet képvi­sel. Egyikük végül is meg­fogalmazza a döntő érvet, miszerint azok a brigádta- dok, akik mégis felvették a prémiumot, nem bíztak ab­ban, hogy győzedelmeske­dik az igazság, hogy 1 ó pártfórum amelyhez for­dultak, eredményes munkát végez. Márpedig a tekin­télynél is fontosabb, hogy visszaadják az emberek, hi­tét. Ezzel a megfontolás­sal támogatta a hiányossá­gokért leginkább felelős igazgató is a brigádvezetőt, aki nem kevesebbét java­solt, mint annak az elisme­rését, hogy irldokolatlah volt a terv csökkentése, í így senki sem érdemli meg a prémiumot. B­A téma bátorságán túl elismeréssel kell szólni a művészi megvalósításról is. A rendező és az opératőf nemcsak az ülés izgalmas légkörét, hanem néhány ab­lakon és telefonon keresztül a külső életet, az építkezés hangulatát is jól érzékel­tette. Ám mégis az arcok voltak a legizgalmasabbak, azok fejezték ki legjobban a film több dimenzióját: nem jó és rossz emberek állnak szemben egymással, valahol és valamiben min­denkinek van részágaa$á* ga, legalábbis mindenki jót akart. Többek között ezért volt nehéz és fájdalmas szülés a pártbizottsági dön­tés. Ezt a nehézséget és fájdal­mat, a hibák fölötti aggó­dást ábrázolták hitelesen á film szereplői, elsősorban á Protapovot művészi erővel megformáló JeVgenyij Leo­nov, Márkusz László Varga Bandi hangját — Hé, tanár úr! — (így hívtak, pedig nem vettek fel a főiskolára; nem sokkal előtte küldték anyámék az értesítést). tést). Hátra nézek, látom, hogy Bandi ott áll az ügyeletes mellett. — Gyere má’, te! — kiál­tott oda. Letörültem a homlokomat és nagy nehezen átevickél- tem a kupacokon. — Te — mondta nagy sze­meket meresztve —, te ne­ked ma van a születésna­pod? Kicsit csodálkoztam, biz­tos Emil mondta meg neki. — Aha — feleltem rá. — El akartá’ menni a kantinba? — faggatott to­vább. — El akartam, de nem ér­dekes — legyintettem, és valahogy szégyelltem is ma­gam, fene tudja, miért. — Te, menny el- Egy fél óráig csinálom helyetted­Egy az egyben ezt mond­ta öreg harcsa létére. — Ugyan, dehogy —- sza- bódtam, de akkor már ki­vette a kezemből a lapátot és indult is a helyemre. — Van nálad pé’z? — for­dult vissza. — Van. kösz — Intettem neki vigyorogva. —Na, nyomás, húzd a csí­kot! — mordult rám erre az ügyeletes. Futásnak eredtem. — Kösz szépen, Bandi ennyit kiáltottam neki odg még, amikor a sarokról visz- szanéztem. Ekkor már a szénhegy tetején állt, és ko­mótosan, öreg-katonásan la­pátolt. Molnár Pél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents