Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-15 / 244. szám
Alkotóműhely Aki a horvát irodalom jegyese Az egri főiskola, az öreg, ódon Lyceum épületének második emeleti szobájában üldögélünk. Az irodalomtörténeti tanszék „rezidenciája” ez, ahol dr. Lökös Istvánnal beszélgetünk. Leendő tanárokat oktat, nevel, s emellett tudományos értékő munkát folytat. Munkamódszerében, akár a vérbeli vadász, türelmes, kitartó megfigyelő, a cél követésében kérlelhetetlen, konok, eltéríthetetlen. Ezeknek a vonásainak a tükrében nem meglepő, hogy ha eddigi tudományos pályáján végignézünk, egyenletes, visszaesésektől mentes és céltudatossággal kivívott fejlődést találunk nála. Az újságokban, folyóiratokban, szaklapokban megjelent kritikái. tanulmányai már kötetekre rúgnak. A szláv, s ezen belül is a hor- vát irodalommal jegyezte el magát. Az irányulás, az érdeklődés, a témák egyetemista kora óta nem változtak. Nála nincsenek kapkodó vagy elsietett mozdulatok. Higgadtság, fegyelem, pontosság — ezek jellemzik munkáját, írásait. — Milyen új munkák foglalkoztatnak most? — A Magyar Tudományos Akadémia kelet-európai irodalmak kutatócsoportjában tevékenykedem, ahol a hor- vát irodalom problémáival foglalkozom. Nekem is van „ötéves tervem”. Rám testálták ugyanis a horvát irodalom történetének megírását, aminek öt éven belül kell eleget tennem. Különben ebből a témából szeretném megszerezni a kandidátusi címet, az első akadémiai tudományos fokozatot. Kandidátusi témám: A XX. századi horvát irodalom magyarságélményei. Ennek gerince, fő vonulata Krlezsa munkássága, hiszen elsősorban az 6 életművében dominál a magyarságélmény. Nagy szerencsémnek mondhatom, és életem kitüntetésének tartom, hogy Miroslav Krlezsá- val személyes jó kapcsolatot sikerült kiépíteni, hogy az élő világirodalom egyik legnagyobb alakja barátságába fogadott. — Az „ötéves tervnek" nyilván akadnak közvetlenebb feladatai is. Mit tudhatunk ezekről? — Természetesen vannak közvetlenebb feladatok, s ezek egyike ugyancsak Miroslav Krlezsához kötődik. Jövő évben jelenik meg Krlezsa válogatott napló- jegyzeteinek kötete, a Kossuth Kiadó gondozásában. Az írásokat Csuka Zoltán költő és műfordító, a délszláv irodalmak kiváló ismerője válogatta és ültette át magyar nyelvre. Kontroll szerkesztésre, a fordítás szöveghűségének ellenőrzésére, a bevezető tanulmány, valamint az írásokat kísérő jegyzetek megírására engem kért fel a kiadó. Előre megmondhatom, nem árulok el semmi titkot, hogy ez a kötet az 1977-es könyvpiac csemegéje lesz. A naplójegyzetekben azok a részek szerepelnek, amelyek magyar vonatkozá- súak, másfelől pedig a szocialista elkötelezettséget fogalmazzák meg. A bevezető tanulmány témája Krlezsa írói pályaképének megrajzolása, a kísérő jegyzetek pedig a kelet-európai irodalmak kérdéskörét ölelik fel. — Milyen más új könyv megszületésén munkálkodik még dr. Lőkös István? — Hamarosan megjelentet a Gondolat Kiadó egy tanulmánykötetet, amelynek címe: A jugoszláv irodalom a XX. században. Ebben a kötetben két írással szerepelek, Krlezsa, illetve Kosmac írói portréját készítem. A tanulmánykötet szerkesztője Vujicsics D. Sztojan. — Korábban, futó beszélgetésünk során említetted, hogy egy Vitkovics-váloga- tásra is készülsz. ■ Mikorra várható ennek a könyvnek a megjelenése? — Három év múlva, 1979- ben lesz 200. évfordulója Vitkovics Mihály születésének. Erre a kétszeres centenáriumra jelenteti meg válogatásomat a Szépirodalmi Kiadó. Vitkovicsról tudni kell, hogy egri gyökér, az----------------------------------. \ F alumúzeum Zsámhokon A fővárostól 60 kilométer- e levő Pest megyei Zsám- >ok községben hagyomány- iszteletböl falumúzeumot A .UPFtiííitfáfíl hoztak létre. A múzeum vezetője és az itt látott tárgyak. gyűjtője Lapu Istvánná zsámboki asszony. Az ő lelkesedésének köszönhető ennek a falumúzeumnak a létrehozása. A képen: Lapu Istvánnét mutatjuk be a múzeumban. itteni szerb származású pap fia volt. A irodalomtörténet íróként és a népies műkői té- szet egyik kezdeményezőjeként tartja számon. Hű barátja Kazinczynak, tevékeny részese a nyelvújításnak, s e mozgalomban mértéktartásával és nyelvtisztítási törekvéseivel szerzett nagy érdemeket. Utoljára száz éve, 1879-ben jelent meg kötete, tehát jelentős mulasztást pótolunk most. Szerepelnek a válogatásban versek és prózai művek. Például újra olvasható lesz szentimentális regénykísérlete, amelynek Vitkovics munkáinak utolsó kiadója, az ugyancsak Egerben tevékenykedő Szvorényi József (nyelvész, irodalom- történész, pedagógus, az MTA tagja) A költő regénye címet adta. Ennek a prózai műnek igen sok és érdekes egri vonatkozása van. Helyet kap a válogatott írások kötetében levelezése, allat- meséi, epigrammái, sőt a szerb népdalfordítások is. A válogatáshoz bevezető tanulmányt és kísérő jegyzeteket írok. Van ezen túlmenően olyan terv is, hogy Vitkovics születésének 200. évfordulója alkalmából, a jugoszláv társintézményekkel közösen emlékülést, tudományos konferenciát rendezünk majd Egerben. Az elmondottakhoz végezetül csak egy kiegészítést hadd tegyen a krónikás: dr. Lőkös Istvánt nemrég, a szomszédos dél-szláv irodalmak megismertetésének és megszerettetésének szolgálatáért a „Szocialista Kultúra” kitüntetésben részesítették. Riport, emlékirat és tanulmány Gazdag választék a politikai könyvnapokra Pataky Dezső Közelednek a politikai könyvnapok, s ebből az alkalomból a hazai könyvkiadás ismét gazdag választékot nyújt a különböző tárgykörű — riport, emlékirat és tanulmány — művekből. Friedrich Engels útirajzai arról győzik meg az olvasót, hogy a nagy filozófus-közgazdász nemcsak tudományos munkásságával, hanem stílusművészetével is maradandót alkotott. A politikai könyvkiadás kínálatban ezúttal is jelentős helyet foglalnak el a különböző lexikális, enciklopédikus munkák. A Filozófiai kislexikon tartalmas és gazdag anyaga immár negyedik kiadásban lát napvilágot, míg a Bíró Vera főszerkesztésében megjelenő „Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon” című lexikon érdekes új vállalkozás. Informatív hasznát szerteágazó témája különösen növeli. Gárdos Miklós összeállításában megjelenik az Évfordulók — 1977 című kiadvány. A Munkaügyi kislexikon a meglehetősen szövevényes munkajogi szabályokban igazítja el olvasóit, segítve a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt. A Gazdaságpolitikai kisszótár, a Politikai kisszótár, valamint a Földünk országai című térképekkel illusztrált kézikönyv méltán tarthat számot a legszélesebb olvasó- közönség érdeklődésére. Gondoltak a lektűrök kedvelőire is: „A vadnyugat története indián szemmel” az amerikai őslakosság tra- giki^g históriáját beszéli el teljesen új szemszögből. Korunk nagy humanistájának, Albert Schweitzernek gazdag és kalandos életútját eleveníti fel Borisz Noszik könyve. (MTI) Szálljon az ének! Sokan szeretik a dalt, a nótát, a zenét. Azt mondják, a világon a magyar az egyedüli, aki bánatában is tud dalolni. Nem véletlen a mondás: Sírva vigad a magyar! — Szereti a zenét? — Nagyon szeretem. — Milyen zenét? — Engem inkább a komoly zene érdekel. Amikor fáradt vagyok, otthon zenét hallgatok. Hanyatt fekszem a pamlagon, és úgyszólván teljésen kikapcsolódok. — Mióta jár énekkarba? — Tizennyolc esztendeje.- Egyetlenegyszer hiányoztam a próbáról, amikor vakbélgyulladásom volt. — Már megbocsásson, de nem tesznek megjegyzést, mivel hogy ... Nevet és szavamba csap. — Tudom, mire gondol! ötvenegynéhány esztendővel énekkarba járni? Én büszke vagyok rá! Dalos, nótás nép vagyunk. Százával verbuválódnak dalköreink és amióta az a bizonyos páva másodszor is kibontotta szárnyait, azóta meg különösen így van. Előkerültek az elfelejtett dallamok, dicső elődeink majdnem elfelejtett örökségei. És így van ez jól! Hanem azért valami tüske mégis van bennem! így ünnepek táján meg különösen szúr ez a tövis. Bensőséges szép ünnep. Negyedszázados a vállalat. Tüzelnek az arcok, csillognak a szemek, lassan mindenki elfoglalja a helyét. Egyszer valaki bejelenti: — Elvtársak! Hallgassuk meg a Himnuszt! Aztán halkan odaszól: — Vigyázzon, Jancsi! Meg ne akadjon a lemez Ili A lemez ugyan nem akadt meg, de kopottas volt szegény és igazán nem tehet róla, hogy... Következett a szép ünnepi beszéd. A Nagy Október, a vállalat méltatása. Később a jutalomosztás. Szép, felemelő minden. Ilyesmire szokták mondani: örül az ember szíve! Vége az ünnepségnek, újra következik a konferálás; — Elvtársak! Hallgassuk meg az Intemacionálét. Szinte a torkomat markolja valami. Énekelni szerei* nék! Zúgva, dalolva száz torokból hallani azt, amit a kopott lemez nyekereg. Túlzók, nem is nyekergett, de száz csodálatos hanglemez sem érne fel ilyenkor, ilyen forró hangulatban ennyi ember hangjával, szívcsordulásával. Véget ért az ünnepség. És bizony a végén, egy pillanat tig valami üresen maradt. Hiányérzetük támadt az embereknek. Szívesen énekeltek volna a gép helyett. Ja! Hogy elfelejtettük énekelni nemzeti és nemzetköz! dalainkat? — Tanuljuk meg újra! Tanítsuk meg az ifjakkal Isffi Szalay István j Észrevette a lányt a másik járdán, &z alkonyati forgatagban. Nem látta két vagy három éve. Rögtön ráismert, valami torokszorító döbbenéssel, igen, nem is a szeme ismert rá, hanem valami-valami, ott a lénye legbelsejében. De fogalma se volt, hogy mit tegyen. Csak ment vele párhuzamosan, jó ideig, gyorsított, amikor a lány is gyorsított, lassított, amikor úgy látta, hogy ő is lassít. Egy utcahossznyit mentek így, aztán a lány az átkelőhelyre ért, s megvárva, míg, végre zöldet mutat a lámpa, elindult, át az úttesten, éppen őfeléje. Pedig nem látta őt. A férfi csak várt, mozdulatlanul, mint egy szobor. S amikor a lány három lépésnyire volt tőle, halkan rászólt. Furcsa, idegen hangon, messziről jött, mintha más ember hangja lenne. Talán egy újabb döbbenet csalta ki ezt a hangot, azon, hogy a lány keresztülnéz rajta, mint bármelyik járókelőn, hogy egyszerűen nem ismeri meg. A lány rápillantott, mosolygott is, szólt valamit, mintha köszönést viszonozna, gépiesen. Aztán el akart menni mellette. — Várj! — mondta a férfi, nehezen lélegezve. — Várj egy kicsit, kérlek! A lány félig Visszafordult: — Nos?... — Rég nem láttalak. — Én se. Mi van veled? Már lépkedtek is tovább, a négyemeletes ház felé, amelyben a lány lakik. Azóta is itt lakik, mindig itt lakott. A férfi azóta nem járt itt, hogy nem találkoztak. Ügy érezte, vissz- hangtalanul konganak a léptei valami víz alatti világban. Kereste a szavakat: — Semmi... Semmi különös nem történt. És veled? Ebben az időben jársz haza? — Igen. Mint mindig. — Egyszer se találkoztunk össze. Véletlenül se. — Igen. Pedig tulajdonképpen közel lakunk egymáshoz — mondta a lány az utca sötétjébe nézve. Aztán, mivel a ház kapuja elé értek, megállt, és ' várakozóan pillantott fel a férfi arcába. Sporttáska volt a kezében, a haja illatos, a ruhája más, mint akkoriban, amikor naponta találkoztak. Mosoly játszott a száján, valami ismeretlen mosoly. — Haragszol rám? —kérdezte a férfi. — Nem, nem haragszom. — Biztos? — Biztos. Tudom, hogy mindennek így kellett történnie. A férfj csak állt, mintha nem tudna elmozdulni. Talán nem is a lány hangja, látványa szögezte ide, hanem valami különös derengés, ami körüllengte alakját, valami visszfény, valami eltűnt csoda visszfénye. Nézte a pillantását, a mosolyát, iszonyúan ostobának, kényszeredettnek érezve magát — csodálkozott, hogy a lány nem kacag fel, nem gúnyolja ki, nem hagyja máris magára. — Gyere fel! — szólalt meg a lány. Más hangon, mint amivel azelőtt hívta. A cipője, a harisnyája, a pillantása is más volt, mint amilyenre a férfi emlékezett. A hajának is más egy kicsit a színe. És az ajka mintha duzzadtabb, mintha csillogóbb lenne. , Követte hát, a lépcsőházba. Nem mellette ment, hanem egy-két lépcsőfokkal lemaradva. De közben is beszélgettek: — Nem zavarok? — kérdezte a férfi. — Nem. Kíváncsi vagyok, mi van veled? — Hát semmi. Dolgozom. Nagyon elfoglalt vagyok. — A házasságod sikerült? — Ezt most hagyjuk, kérlek ... — Jó — mondta a lány, minden érdeklődés nélkül, és megállva a harmadik emeleti ajtó előtt, előhúzta a kulcsokat. Ahogy halk csat- tanással megfordította őket a zárban, a férfi valami különös szorongást érzett. Mintha idegen helyre, másvalaki birtokába tolakodna be. De amint belépett, nyomban eltűnt ez a szorongás, és csak tétova, bizonytalan üresség maradt a helyén. — És te? Te nem mentél férjhez? — kérdezte, miközben a lány villanyt gyújtott 1976. október 15., péntek (MTI Fotó — Balassa F.) az udvar! szobában; — De igen. — És a férjed .f.? — Már elváltunk. Megint egyedül vagyok. De nem úgy, mint régen — felelte, kerülve a férfi pillantását és meggyújtott egy emyős kislámpát is. Az ablakon összehúzta a függönyt, hogy ne lássanak be a házudvarról. Aztán leoltva a nagyvillanyt, kiment a konyhába, és ott tett-vett. A férfi a díványra ült, a karfára támaszkodva. Szemben, az állótükörben saját életnagyságul tükörképe villant hirtelen a szemébe. Egy ideig bámulta, aztán elfordította a fejét, és cigarettára gyújtott. — Feltettem egy kávét — mondta a lány, visszajőve, és simogató mozdulattal konytba tűzte fel a haját. — Kösz. — Mit szólsz hozzá? —s egy pár új cipőt húzott ki a sporttáskából. Kecses, modern vonalú cipőket, amilyeneket a férfi soha nem látott rajta. Üjra kiment, egy pillanat múlva már bennük jött vissza, meztelen lábszárán megcsillant a lám. fény. Nyugodt, hűvös érdeklődéssel nézett a férfi szemébe: — Szépsk? — Igen. Bár én nem nagyon értek a cipőkhöz ... — Tudom. Megvegyem? Egyik barátnőm adná át r válloJr.tn \l, mert neki k esi. Nos? — Porrze, vedd meg. ?’ ked jól állnak a szép ck gok. A lány bekapcsolta a rá diót az asztalkán. A férfi t szőnyeget nézte, ami új volt, szokatlan mintázatú, azóta kerülhetett ide, hogy nem járt itt. A díványterítő is. Egy festményreprodukció is, a tükörrel szemközti falra. Szomjasan kutatott tovább, áruló nyomok, áruló jelek után, de hiába, nem talált semmit. — Rosszkedvűnek látszol — mondta a lány. — Nem. Csak kicsit fáradt vagyok, tudod ... (Folytatjuk.)
