Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-12 / 241. szám
KÉPERNYŐ ELŐTT XIII századi zsinagóga Sopronban Sopron várossá válásának idején, a XIII. század végén IV. Béla egyik törvénye alapján telepedtek le a zsidók nagy számban az Ikva-parti helységben. Az eredeti szépségében most helyreállított zsinagóga mellett az asszonyok számára épült imateremnek a wormsi zsinagógán kívül nincs európai példája. Képeink: a zsinagóga udvara és az asszonyok imaterme. (MTI Fotó — Hada János felv. — KS) Csuvas vendégek az egri főiskolán A barátság „ötéves A Csillagok változása A budapesti művészeti hetek — éppen a televízió jóvoltából — már régen nemcsak budapestiek. Ez természetesen nem hogy levon értékükből, de inkább hozzáad, különösen akkor, ha örömmel kell megállapítanunk: ezek a hetek a tele- 1 vízióban az új magyar tévé- 1 játékok seregszemléje lettek. És ez a „szemle” az idén is jól kezdődött, Cserhalmi Imre Csillagok változása című tévéfilmje nemcsak aktualitásával ragadott meg, de egyszerűségével is, azzal az eszköztelenséggel, amely hozzájárul ahhoz, hogy a tévé több milliós nézőtábora egyetértsen — ha nem is mindig és mindenben egyetértsen — abban és az alatt, amit a szerző néki elmondani kíván. Nem szívesen olvasom a különböző — most csak házunk tájáról szóljunk — tévéfilmek beharangozásakor a „művész” jelzőt, mármint, hogy művészfilmet a tévé képernyőjén, mert ezek a ,,művész”-próbálkozások az esetek sajnos, nem elhanyagolható hányadában igencsak megidézőjelezik a fogalmat és uram bocsá’, meg- ásíttatják a művészkedésen elunatkozó nézőt. Gondolom, s ezzel a gondommal aligha állok egyedül, a legiga- zabb film a képernyőn is az, amely igényes formában, az írói, rendezői szándék egyértelmű kihangsúlyozásával, jó értelemben vett köz- érthetőséggel vall napjainkról, vagy napjainkhoz. A televízió a nemes értelemben . vett tömegkommunikáció ! eszköze a művészetek tol- ! mácsolásában is, az ínyes- ! mesterség — helyesen — az éjszakai órák erre is kész nézőié voltak és legyenek. Mindezek után úgy tűnhet, hogy Cserhalmi Imre tévéfilmje nem lehetne „éjszakai” film is. Lehetne. Akár az i6 lehetne. Mert jó, izgalmas film, Szőnyi G. Sándor rendezése és a színész; jáCsendes, nyugodt vizű a tó, amelyet körülölelnek az örö_ kos hóborította hegyek, s a hegyek lábához kertek sötét vonala simul, s vonul le egész a víz széléig. A fehérre meszelt házikók, mintha cukorból lennének öntve. Néznek a partról a vízbe — és ez az egész olyan, mintha egy gyermek nyugodt, békés álma volna... Kora reggel van még. A hegyek lejtőiről enyhe virágillat árad. Éppen feljött a nap. A fák levelein és a fűszálakon még csillognak a harmatcseppek. Mint valami hosszú-hosszú szalag, kúszik az országút a hegyszoroson keresztül. Egy kavicshalom mellett poros arcú ember ül — egy munkás. Mellén kitüntetés díszeleg. Az ember tekintete komoly, hűvös, de szelíd. Bronzszínű kezei a térdén nyugosznak. Büszke arccal, magasra tartott fejjel néz a vándorra, aki előtte, egy gesztenyefa alatt áll. — Az érmet, uram, a Simplonnál kaptam... a Simplon-alagút munkáinál... Lehajtja a fejét és megsimogatja a mellén csillogó érmet. — Igen... minden munka QMBüm 1976. október 12-, kedd ték általában is figyelmet érdemel. Különösen az az alapgondolat, amelyet az író kifejteni és megfejtetni akar, az a konfliktus, amely örök ugyan, de örökösségében is napjaink egyik legelgondol- kodtatóbb társadalmi szituációját teremtette meg. Gondoljuk végig: arra ösztönöz politikánk, hogy munkával szerezzük a jövedelmet, arra, hogy legyen mosógép és ház is, önálló erőből, hogy teremtse meg mindenki a munkája után és miatt is, a nek; kijáró családi fészkét. És aki házat épített, lakást vett, az tudja legjobban, micsoda erőfeszítésre, menynyi önfeláldozásra, lemondásra, hogy ne mondjam megszállottságra és ugyanakkor baráti, brigádbeli, meg állami segítségre van szükség ehhez. Miért lenne hát baj, hogy Laki házat akar? Otthont. A legbecsületesobb úton, ereje és felesége ereje minden megfeszítésével akarja és csinálja. A ház a nagy cél, élete értelme és emberségének példája. Laki nem ítélhető el. Laki és társai építkeznek ott a falvakban, itt a városszéleken, minden szabad pillanatukat és minden becsületes eszközt felhasználva ehhez. Ám a mi társadalmunk hirdeti és ösztönzi az emberibb életet, a tudás gyarapítását, a munkásélet élvezését, a társadalmi elkötelezettséget — a kollektív alapállást a világ dolgai megítélésében. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni, hogyan lehet kibékíteni és ki lehet-e egyáltalán? — erre keres és próbál értelmes, emberien és hitelesen választ adni Rózsa alakjában az író. Egyértelműen kicseng az írói szándék, amelyet oly kitűnően erősített fel a rendezői munka: az ember még saját jószántából sem lehet rabszolgája az anyagi boldogulásnak, mert akkor a nehéz, amíg kedvet nem okoz. de aztán biztat és ezáltal könnyebbé válik. De mindemellett. nehéz munka volt... Kicsit megbiccentette a fejét és felpillantott. Hirtelen élénkebb lett, kezével a levegőbe csapott, fekete szemei fénylettek. — Sőt, néha egészen félelmetes volt! A föld is meg- érez néha valamit, nem igaz? Mélyen behatoltunk már a hegy belsejébe, amikor egyik napon igen gonosz fogadtatásban részesített bennünket. Éreztük forró leheletét, amely szinte elállította a szívünk verését... a fejünk nehéz lett és minden csontunk fájt. Aztán kövek zúdultak ránk és forró víz ömlött a nyakunkba. Igen. ez félelmetes volt- egészen vörösnek látszott a víz is. és apám akkor így szólt: „Megsebeztük a földet, most majd mindanyiun- kat eléget és a saját vérünkbe fojt bele. Csak várj!” De ez persze, csak olyan beszéd volt... ám. ha az ember mélyen a föld alatt ilyesmire gondol, amikor a víz hangosan robajlik. a vas felcsikorog, könnyen elfelejti hogy ez csak a fantázia szüleménye, mert ott minden fantasztikus! Kedves uram, mi, emberek, olyan kicsinyek vagyunk. mégis, mi kavarjuk fel az égig nyúló hegyek belsejét! Kell hogy az ember mindent lásson, hogy ezt megértse! Kell. hogy lássuk a mi gépeinket, de kell az is, hogy lássuk a hegy kolegfontosabbat, emberségét veszti el. Ezzel a „közhellyel” nap mint nap találkozik a ma embere ilyen vagy olyan formában, kezdve a kicsi vagy kocsi egykori kérdésétől, a ház vagy házasság, az élelem vagy az értelem mai- napság is minduntalan feltett kérdéséig. És nemcsak találkozik, de döntenie is kell, mint Rózsa tette végül is, ítélkezve szülei és férje életformája felett és valahogy mégsem könyörtelen módon megtéve ezt. Ha megbocsátva nem is, de megértve mégis őket. Azt a világot, ahol elképzelhetetlen és vétek is tán még ma is, a munkát nem robotnak, hanem emberségnek és a munkát nem célnak, hanem jó és az életnek gyakran értelmet is adó eszköznek tekinteni. Bánfalvi Agnes talán kissé egysíkú, a telő-múló idők és velük érkező benyomások nyomán benne végbement változásokat nem eléggé át- élten formálta meg Rózsát. Ám sajátos szépségű arca, visszafojtott játékstílusa néhány igen szép jelenet megformálását tette lehetővé. Kéziné Berek Katalin alakjában egy nem valamikori világban, hanem a nagyon is mai korban élő, de szokásaiban, világnézetében, elveiben mégis egy avitt kort idéző parasztasszonyt formált meg egyszerű eszközökkel, nagy elhitető erővel. Raksányi Gellért Kézije mintha a valóság ajtaján lépett volna ki elénk. Cserhalmi György Lakija ember volt, tiszta és nemes szándékú, nagy erejű, s mert erejét ily értelmetlenül té- kozolja, tragikus is egyben, O. Szabó István, az írói ellenpont, korrekt alakítást nyújtott Péter figurájában. Ráday Mihály képei szépen követték a film belső ritmikáját, hangulatát. mór arcát és belsejében halljuk a nyomasztó robajokat, és halljuk azokat a robajokat is, amelyek a robbantásoknál úgy hangzanak, mint az őrültek kacagása... Egy pillantást vetett a kezére. megigazította a kitüntetését a kék munkászubbonyon és felsóhajtott: — Az ember megérti, hogy dolgozni kell... — folytatta. — És igen, uram, a kicsi ember legyőzhetetlen hatalom, ha jól csinálja a dolgát. És higgye el. ez a kicsi embermanó mindent teljesíteni tud végül, amit csak akar. Apám előbb nem akarta elhinni, hogy lehetséges; keresztülfúrni egy hegyet... átfúrni egyik országból a másikba... „Ez ellentmond az Isten akaratának. aki az országokat elválasztotta egymástól... Látni fogjátok, hogy az Isten anyja megtagadja a segítségét. .— mondogatta. De tévedett, mert a Madonna amellé áll, akit szeret. Később sokat gondolkodott még ezen apám és végül már erősebbnek és nagyobbnak képzelte magát a hegynél, de sokáig tartott, amíg ide jutott... „Isten gyermeke...” volt az apám kedvenc szava járása... mert jó ember és istenfélő ember volt. Igen, így mondta „Isten gyermeke, nem szabad a föld ellen harcolni... Bosszút fog állni a sebért, amit az ember rajta üt és ő marad a győztes... Meglátjátok!” Halkan felnevetett és két kezével megsodorta a bajuszát. — Ügy történt, hogy minél beljebb haladtunk, annál forróbb lett az alagútban, annál több munkás betegedett meg és rogyott össze. Éjjel pedig lázálmában ide-oda hánykolódott a barakkban... Nyögtek ezek az emberek és valami rémület gyötörte őket. kiugrottak az ágyukból... „Nincs igazam?” — kérdezte az apám. aki egyre erősebben köhögött, tompán és ag_ godalommM teljesen esengett. „Nincs igazam? A föld legyőzhetetlen!” Végül ágynak Kedves barátokat fogadott az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola az elmúlt napokban. A. Sz. Markov rektor vezetésével háromtagú delegáció érkezett a csuvas testvérváros, Csebokszá- ri pedagógiai főiskolájáról. A. Sz. Markov már harmadízben látogatott el hazánkba, a Jakovlev főiskola képviseletében első ízben 1970- ben járt Egerben. Azóta több mint öt év telt el. Eger és Csebokszári között tanárok, diákok utaztak oda s vissza. — Hogyan értékeli az eddigi esztendők tapasztalatait? — Nagyon sokszálúvá szövődött a két főiskola kapcsolata ez alatt a pár év alatt Sorolni sem egyszerű, hiszen 71 óta minden esztendőben két-két magyar dőlt, hocy soha többé fel ne keljen. O erős ember volt. több mint három hétig küzdött a halállal, makacsul, panasz nélkül, mint egy igazi férfi, aki ismeri a saját erejét és értékét. „Bevégeztem a munkát Pauló..— szólott hozzám egyik éjszaka. „Figyelj ide és térj vissza a házadba... Segítsen a Madonna!” A mesélő felállt egy pillantást vetett a hegyre, úgy nyújtózkodott hogy a csontjai megropogtak. Azután tovább beszélt: — De hirtelen megragadta a kezemet és azt mondta nekem: „Pauló! Én mégis hiszem. hogy sikerülni fog! Mi és a többiek, akik a túlsó oldalról jönnek, a hegy belsejében találkozni fogunk. Hiszed te ezt?” Be kellett vallanom, hogy hiszek ebben. — Jól van, fiam! Ügy kell ennek lennie, mindenben hinni kell. amit az ember csinál, hinni benne, hogy az jól végződik. Kérlek téged, fiam, ha elérkezik az a pillanat amikor az emberek a hegy belsejében találkozni fognak, gyere el a síromhoz és mondd: Apám, beteljesedett!” — Az ígéretem megnyugtatta. öt nap múlva meghalt. Két nappal a halála előtt még arra kért engem és a többieket. hogy őt az alagútban ott temessük el. ahol dolgozott. — És tizenhárom hét múlva találkoztunk a hegy belsejében, mi és azok, akik a túloldalról jöttek... Féktelen veszett nap volt ez, uram! Amikor mi ott a föld alatt, a sötétben, hallottuk a túloldalon dolgozó munkásokat, a kopogást, a kopácsolást — pedig nehéz sziklatömegek választottak még el egymástól. .. De akkor győzelmi mámor ragadott el minket és dolgoztunk, mint valami gonosz szellemek, mintha , testünk se lenne, anélkül, hogy bármi fáradtságot éreztünk volna! Fölségesebb volt, mint egy ünnepség, fenn a napfényben! Becsületemre mondom! hallgató tanul nálunk egy évig és ugyanennyi csuvas diák foglalkozik Egerben a magyar nyelvvel. Szintén évről évre 13 tagú csoport érkezik hozzánk három hétre, illetve tőlünk Magyarországra. Iskolánkban így már valamennyi fakultás képviselői megismerkedtek az egri tanárképzővel. S még nem említettem az oktatók látogatásait. Idáig 15—15 pedagógus tartott vendégelőadásokat a testvér főiskolán. Ezek a találkozások segítik az oktató-nevelő munkát, és fejlesztik az internacionalizmust, a barátságot , — Milyen eredmények születtek e találkozásokból, a tanulmányi utakból? — Az öt év alatt nemcsak egyre szélesedett, de mélyült is a kapcsolat az — Mi valamennyien oly jók és becsületesek voltunk, mint a gyermekek... Ah, ha tudná, mily erős és kibírhatatlan a nyomorúság, ott a sötétben, a föld alatt, ahol hónapokon keresztül eltemet, ve él az ember, mint a vakondok. és nem találkozik senki mással. csak akikkel együtt dolgozik... 1 ^Elbeszélése közben egészen tűzbe jött. A vándor mellé lépett, mélyen a szemébe nézett és folytatta, de most már egészen halkan: — Amikor végre az utolsó kővágatot is áttörtük, egy fáklya vörös fénye lángolt fel a nyílásban, és örömköny- nyektől és izzadságtól átitatott. feketén barázdált arc vált láthatóvá, amit még több ilyen arc és fáklya követett... Győzelmi kiáltások, hangos örömlárma hangzott... Ez volt a legszebb napja életemnek! Ha erre emlékezem, érzem és tudom, hogy nem hiába éltem! Ez igazi munka, szent munka volt! Mondhatom önnek, uram! És, amikor az alagútból kiléptünk a szabadba, sokan közülünk leborultak a földre és csókolták. és sírtak... Valódi mese volt ez! Igen. uram, csókolták a földet és a legyőzött hegyet, ez volt az első nap. amikor megértettem, mit jelent a föld nekünk és olyan szeretettel üdvözöltem, mint egy hűséges asszonyt... — Természetesen, elmentem az apám sírjához, bár tudtam, hogy a halottak nem hallanak. De igen. odamentem. mert kell. hogy az emberek kívánságát tiszteljük. Különösen azokét az emberekét. akik értünk éltek és dolgoztak és nem szenvedtek kevesebbet, mint mi. Nem igaz?! Ezért mentem el a sírjához. A lábammal dobbantottam a földön és ezt mondtam: ..Apám. elintéztük! Az emberek győztek! Teljesítettük a munkát, apám!” (Antalfy István fordítása.) terve” iskolák között. Hiszen * „három hetek” alatt a diákok, a tanárok egyre jobban megismerkedtek egymás életével, munkájával, és mind jobban föltárultak az együttműködés lehetőségei is. Csak példaképpen; a pedagógiai s a neveléstudományi tanszékek képviselői közös tanulmányon dolgoznak, mely a magyarországi és szovjet úttörőmozgalom fejlődésével foglalkozik. Szintén közös munka eredménye a nemsokára nyomdába kerülő csuvas—orosz—magyar társalgási szótár. De említhetném a növénytani, biológiai tanszékek szórós együttműködését, vagy a tudományos dolgozatok kölcsönös közlését is ... Igen gyümölcsözőek a vendégelőadó- sok is. Jelenleg például a marxista—leninista tanszékről látogatott hozzánk^ egy pedagógus. Több előadást tart tnajd nálunk, akárcsak itt, Egerben, mostani delegációnk másik két tagja, a filológiai fakultás dékánja. A. I. Szergejeva és a fizikai fakultás adjunktusa, L. L Vinogradov. Jól tudják hasznosítani nyelvtudásukat azok a diákjaink is, akik egy-egy esztendőt töltenek a Ho Sí Minh Tanárképző Főiskolán. Hiszen Csebokszáriba és iskolánkba is gyakran érkeznek Magyarországról különböző delegációk és turista- csoportok, fordításra váró táviratok, levelek. — Nem kevés a nyelvtanuláshoz ez az egy esztendő? — Valóban, a magyar hallgatók kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen ők már remek orosz tudással indulnak hozzánk. A csuvas diákok számára viszont nem elegendő az itt töltött tíz hónap, éppen ezért szó van arról, hogy a jövőben hatévesre bővítjük. képzésük időtartamát. — Hogyan bővítik még a főiskolák közti kapcsolatokat? — A felsőoktatási minisztérium elfogadta azt a javaslatunkat, hogy a kü. étkező esztendőben több magyar diákot hívunk meg tő- iskolánkra, mint eddig. Valószínűleg sikerül majd az elképzelésünket is r.* valósítani, hogy négy- V ' esztendőre fogadhassunk vendéghallgatókat Mágyaror- szágról, illetve mi is küld- hessünk diákokat Egerbe. Szeretnénk az oktató': c”>—»- látogatásait is legalább három hónapra bővíteni. M-nd- ez már nem távoli elképzelés, hiszen látogatásomnak az a célja, hogy a két főiskola barátságának „legközelebbi ötéves tervét” megbeszéljük. Azét az öt esztendőét, amely még szorosabbra fűzi kapcsolatainkat. (N. Zaj. j Gyurkó Géza-
