Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-06 / 236. szám

A vb-selejtező statisztikája — bárom vereség: Norvégiától, Dániától és Csehszlovákiától A világbajnokság európai 9. csoportjában az október 9-i, athéni, Görögország—Ma­gyarország mérkőzéssel kez­dődik meg a versengés a csoportelsőségért. A magyar labdarúgó-válo­gatott 1934-től vesz részt a világbajnoki küzdelemsoro­zatban, azóta 28 selejtezőt játszott, • a 42 év alatt mindössze háromszor szen­vedett vereséget, mégpedig 1975-ben Norvégiától (1—2), 1969-ben Dániától (2—3) és ugyanebben az évben har­madik mérkőzésen Csehszlo­vákiától (1—4). 28 mérkőzés, 18 győzelem, 7 döntetlen. 3 vereség, 79— 33 gólarány; Érdekes tehát, hogy bár a mérleget csak három vere­ség rontja, mégis a magyar labdarúgó-válogatott már két vb-ről „kimaradt”: nem volt ott az 1970-es mexikói, és az 1974-es NSZK-beli fináléban. Remélhetőleg a görögök el- • leni athéni rajt olyan lesz, hogy az további reményekre jogosít. A magyar labdarúgó-válo­gatott pontosan egy éve ve­retlen. Utolsó vereségét a 493. mérkőzésen, 1975. októ­ber 8-án, Lodzban szenved­te el Lengyelországtól 2—4 arányban. Azóta a magyar csapat legrosszabb eredmé­nye a döntetlen volt. A mér­leg tehát: 8 mérkőzés, 3 győzelem, 5 döntetlen, 0 ve­reség, 9—3 gólkülönbség. Az együttes tehát a lehet­séges pontok 70 százalékát megszerezte, am; feltűnik, az a csatárok „gólképtelensége”, hiszen gólátlaguk egynél csak éppen valamivel több és a védők biztonsága, amit a három kapott gól mutat. Az idei góllövök: Fazekas (3), Fekete (2), Nyilasi, Ebedli, Magyar és Váradi. Görögország ellen eddig egy mérkőzést játszott a magyar csapat, mégpedig vb-selejtezőt 1938. március 25-én, Budapesten. Az ered­mény 11—1 (7—0) volt, s a magyar csapat góljait Zsen- gellér (5), Nemes (3). Titkos (2) és Vincze lőtte. Ez volt a magyar csapat összeállítá­sa: Háda — Korányi I., Bí­ró — Lázár, Szűcs Gy., Ba­logh I. — Sas, Vincze, Ne­mes, Zsengellér, Titkos. Latin-amerikai utazás Innen-onnan Az egri városi asztalitenisz csa­patbajnokság harmadik forduló­jának eredményei. Férfiak: ,,A” csoport: Vízmű—Cserépüzem 9— 0. Finomszerelvénygyár—Statisz­tika 7—2, Csepel Autó—ITSK 6— S. TÜZÉP I.—Erdőgazdaság 5—4. A bajnokságban a Csepel Autó vezet 20 ponttal, 2. Finomszerel- vcnygyár 18, 3. TÜZÉP I. 14 ponttal. ,,B” csoport: Épület­karbantartó—Centrum 5—4, Do­hánygyár—MEZŐGÉP -7—2, ITSK Kollégium—BUBIV 6—3, TÜZÉP II.—Vízmű KISZ 5—4. A bajnok­ságban a Panoráma vezet 22 ponttal. 2. Dohánygyár 20, 3. ITSK Ko’légium 18 ponttal. Ma, október 6-án, 14 órai kez­dettel Felszabadulási Kupa mér­kőzésekre kerül sor. Ezen a napon a Gy. Spartacus—St. Sík­üveggyár. Hatvani Kinizsi—Izzó és Egri Va%as—Csepel labdarúgó­mérkőzéseket rendezik meg. Ok­tóber 7-én 15 órai kezdettel or­szágos serdülőkupa-találkozókat bonyolítanak le; a párosítás: Egercsehi—Bélapátfalva, Rózsa- szentmárton—Petófibánya, Novaj —Sirok, Besenyőtelek—Kápolna. Atány—Tárnáméra, Nagyréde— Hort, Selyp—Apc. Csütörtökön, október 7-én megkezdődnek a küzdelmek a kézilabda MNK-ban is. Ezen a napon megyénkből a következő csapatok játszanak a továbbju­tásért. Férfiak: Apc—Zalka SE (15.30 óra), Egri Tanárképző— Gy. Vasas (18 óra). A nők már a mai napon elkezdik a küzdel­meket, 16 órai kezdettel a Pető- fibánya—Egri Dohánygyár talál­kozót bonyolítják le. 15.30 órai kezdettel pedig az Egri Vasas 1L— Heves Összecsapásra kerül sor. Magyar Ikarus-autóbusz Lima egyik utcáján. Peruban megtört a csönd Ez a világ legnagyobb edénye, amely évezredeken át magába zárta a csendet — írta egyik versében Pablo Neruda az egykori perui in­ka városról, Macsupikcsuról. A több mint 300 évi spanyol elnyomás, majd az újkori történelemben az amerikai behatolást követően az igazi ..csendtörést” a perui nép 1968-tól számolja. Velasco Alvarado tábornok akkor októberben vette át a hatal­mat. katonai puccsal. Azóta a 12 milliós perui nép életé­ben olyan „zajok” jelzik a gazdasági és társadalmi vál­tozásokat. amelyek hamisan csengenek az észak-ameri­kai monopóliumok fülében és bántják a perui burzsoázia a hatalomtól egyre inkább megfosztott rétegének a hal­lását is. Azon a nyolc évvel ezelőt-. ti októberi napon az elnöki Kézilabda Egri Vasas—Keltex 10—10 (4—6) NB II-es női mérkőzés. Eger, bervai pálya, 150 néző. V: Czi- pó, Rózsa. Eger: Tőzsérné, Grósz, Tóth Lajtos 3, Csatlósné 2, Bodóné 3, Sefíer. Csere: Bereczkyné 1, Jakab, Pappné 1, Keller. Edző: Bereczky György. Vasas góllal kezdődött* majd Keltex gólokkal folytatódott a mérkőzés. A büntetőket sorra elhibázó hazaiakkal szemben, könnyed játékkal növelték elő­nyüket a vendégek. Szünet után már 9—5-re vezetett a közepes játékerőt képviselő Keltex, ami­kor a Vasasnak nagy küzdelem­ben, ideges, kapkodó játékkal sikerült felzárkóznia, s végül el­kerülni a vereséget. A túl magabiztosan pályára lépő bervásokat alaposan meg­lepte a szurkolóktól támogatott budapestiek lendülete. A Kel­tex csak azért nem okozott na­gyobb meglepetést, mert a Va­sas négygólos hátrányt is képes volt ledolgozni. Ez az egyetlen, amit dicséretként ezúttal el le­het mondani a már bajnok Va­sasról. A Népújság tippjei a 41. hétre 1. Budafok—BVSC 2. Fűzfő—MÁV DAC 3. Debrecen—Sékesf. MÁV 4. Volán—Ganz-MÁVAG 5. SZMTE—Várpalota 6. ÉG SZÖV—Szarvas 7. Gyula—Békéscs. TASK 8. Jánoshalma—Szegedi D. 9. Bem SE—Ceglédi VSE 10.. Sátoraljaújh.—K.-barcika 11. SKSE—Ikarus 12. Nyíregyháza—Leninváros 13. Rudabánya—DMTE Pót mérkőzések: | 14. Dunakeszi—Bábolna | 15. Győri Dózsa—Vác 16. Thury SE—MOTIM TE A totó nyereményei: 13+1 ta­lálat (1 db) = 445 400,— Ft. 13 találat (7 db) — 112 391,— Ft, 12 találat (1(59 db) = 3770,— Ft, 11 ! találat (1989 db) = 301.— Ft, 10 l találat-Ü4 632 <ü» &L—' FU 1 x x 2 1 1 1 x X 2 1 X 1 1 x 2 X 1 1 2 Montreali magyar Ki kicsoda? 2 X 1 1 Aranyasszony Tordasi Ildikó montreali győzelmével talán beléphet Elek Ilona nyomdokaiba. Ez a huszonöt esztendős tőrví­vónő, talán önmaga sem szá­mított erre a nagy meglepe­tésre, olimpiai bajnokságot nyert Montrealban. Voltak nála esélyesebbek, de a leg­döntőbb pillanatokban ő versenyzett lendületesebben és higgadtabban. Amint erre sokan emlékeznek, kettős holtverseny alakult ki az olasz Collino és a magyar Torc'asi között. Amikor a két vívónö felállt egymással szemben, hogy eldöntse az aranyérem sorsát, a csar­nokban senki sem tudta ki­vonni magát a küzdelem fe­szült légköréből. Ildikó ko­rábban vereséget szenvedett Collinótól, de másodszor, immár tanulva az első ku­darcból, ha egyetlen találat­tal is, de győzött. Sikere a tehetség, az akaraterő és a szorgalom sikere. Amikor edzőjének, Szőcs Bertalan­nak gratuláltak az olimpiai aranyéremhez, a mester így válaszolt: — Rengeteg munka előzte meg ezt a montreali elsősé­get. Ildikó az édesapja foglal­kozásának köszönheti, hogy sportoló lett. Ö ugyanis hosz- szú évek óta különféle ver­senyzők gyúrója. Kislányát számtalan alkalommal vitte el magával különféle ese­ményekre. Tordasi Ildikó sokféle sportággal ismerke­dett meg és végül is a tőr­vívást választotta. Tizenhá­rom esztendős korában kez­dett rendszeresen edzeni klubjában, az MTK-ban. 1971-ben kapja igazán ne­vét szárnyára a hír: meg­nyerte az ifjúsági világbaj­nokságot. Edzője mindig újabb feladatot tűz elé. Ildi­kó fáradhatatlannak mutat- ja-magát. amikor a derekára ólommal nehezített övét erő­sít magára és így fut le-föl a Népstadion lépcsőin, mert erőnlét nélkül ma már senki sem számíthat sikerre a tőr­vívónők küzdelmében sem. — További tervei? — Előbb hadd jegyezzem meg, hogy szerencsém is van — folytatja Tordasi Il­dikó. — Nálunk a vívó­sportban az a szokás, hogy az olimpia évében nincs külön verseny a világbaj­nokságért, aki megnyeri az olimpiát, az a világbajnok­ságot is. így tehát a mont­reali győzelemmel két szép címet szereztem. Az olimpia után pihenőt engedélyeztem magamnak, szabadságra mentem, de ez nem is volt egyszerű, mert elhalmoztak meghívásokkal. Mindenütt azt szerették volna, ha nem­csak élményeimet mesélem el, hanem bemutatót is tar­tok. Én hamar befejeztem volna az ünneplést, de a sportért rajongók másként óhajtották. Lassanként rend­szeresen kell edzenem, jövő januárban ismét jelentős versenyek lesznek. Ott sze­retnék lenni természetesen az 1977-es világbajnokságon, amelyet Buenos-Airesben rendeznek. Ha minden jól megy, akkor ott lehetek az 1980-as moszkvai olimpián is. Tordasi Ildikó egyébként a montreali versenyjegyző­könyvben ezen a néven is szerepelt: Mrs. Kovács. Mert asszony. A hazai szurkolók számára azonban továbbra is Tordasi Ildikó marad. Vagy még egyszerűbben. Il­dikó. Népszerűsége ugyanis az izgalmas montreali napok alatt ugrásszerűen megnöve­kedett. Egy-két életrajzi adat: Tordasi Ildikó a RAVILL adminisztrátora, férje: kőmű­ves az egyik fővárosi javító vállalatnál. Molnár Károly (SolytatjukJ palotában egy jelképes — de a lényeget kifejező — kép­csere is történt. A spanyol hó­dító és leigázó képét az in­diánok egykori vezérének, Tupac Amarunak a képe vál­totta fel. Ez a helycsere lé­nyeges politikai változásra is utal. Olyan tények jelzik ezt, mint a meghirdetett földreform fokozatos megva­lósítása, amelynek eredmé­nyeként a megművelhető több mint 9 millió hektárból csaknem hatmilliót szétosz­tottak a nincstelenek között. Az Inka-terv néven ismert program részeként került sor — igaz, az eredeti elképzelé­sektől szerényebb mértékben — az adó-, az iskola-, a közigazgatási reformra, a tö­megek életszínvonalának emelését célzó intézkedé­sekre. az amerikai érdekelt­ségű olajtársaságok, bányák kártalanítás útján történő államosítására. Az eltelt időszakról mon­dotta néhány hónappal ez­előtt Limában e sorok író­jának Jorge del Prado, a kommunista párt főtitkára: „A perui forradalmi folya­mat a maga antiimperialis- ta. oligarchiaellenes szaka­szának új fázisába érkezett. Ez pedig új elemzést, új fel­adatok meghatározását kö­veteli.” A teendőket, megva­lósításukat könnyű volna a Csodák Urára, annak a kö­zelgő tavaszi (Peru az egyen­lítő alatt van!) milliókat mozgató vallási ünnepnek a védőszentjére bízni, aki — a monda szerint — minden gondot és nehézséget meg tud oldani. A hazánknál tizenkétszer nagyobb területű országban azonban a mai valóság sok­kal ellentmondásosabb an­nál, mint amit a védőszent képessége elbír. Az amerikai vezető körök a perui belső reakcióval szövetkezve már többször megkísérelték útját állni a haladó folyamatok­nak. A kelléktár igen gazdag. A vallásos tömegek megté­vesztését szolgáló „szovjet kommunista” veszély propa­gandája mellett nyílt össze­csapásokra is sor került. A tavaly februári rendőr­sztrájk idején a limai rend­őrök. valamint a hadsereg alakulatai összecsapásának (A szerző felvétele — KS) 86 halálos áldozata-és 162 se­besültje volt. De ez a konf­liktus — a többi között — azt is megmutatta, hogy a hadsereg egységes, és a hala- ladó folyamatok védelmező­je. A későbbi politikai áram­latok békésebb összecsapása (Velascót Francisco Morales Bermudez váltotta fel az el­nöki székben, s azóta is több személycserére került sor a vezetésben), úgy tűnik, alap­jaiban nem változtatta meg a nyolc éve kijelölt út irá­nyát. Ez az irány ellentmon­dásokat, következetlensége­ket, olykor megtorpanást is jelez, de ami a legfontosabb: fő vonalaiban változatlan. S mindehhez tegyük hozzá: a fasiszta rendszerű Chile, va­lamint Brazília és Bolívia gyűrűjében! A latin-amerikaiakra jel­lemző. hogy szeretik az élénk színeket, a kiabáló divatot, a tarka forgatagot. Ha az ember végigsétál a 2,5 mil­liós Lima Comena (méhkas) üzletnegyedében, szembetű­nik, hogy a kirakatokban a szocialista országokból érke. zett áruk is kínálják magu­kat. Ez pedig már azt az igényt is mutatja, hogy Peru az észak-amerikai szorítás gyengítésére, a kölcsönös elő­nyökön alapuló kereskede­lemre. együttműködésre tö­rekszik a szocialista orszá­gokkal. Sőt, a hagyományos árucsere-forgalmon túl mind­inkább előtérbe kerülnek a gazdasági kooperációk. A Ganz Műszer Művek például tíz évre szóló megállapodást kötött a perui Melsa-céggel egymillió árammérő óra kö­zös gyártására. Előtte kopm- lett villamos laboratóriuma kát, oktatást segítő berende­zéseket. orvosi műszereket szállított, illetve szállít ha­zánk. Bővülnek tudományos, irodalmi, kulturális kapcso­lataink is. Aki ezekben a hetekben Peruban járt, láthatta, hogy már készülődnek a Csodák Urának ünnepségeire. De aki mélyebben belepillant a vál­tozásokba. leszűrheti, hogy érlelődik és szélesedik az a meggyőződés: igazi csodákra csak maga a perui nép ké­pes. amely cselekvő támoga­tója a nyolc évvel ezelőtt megtört évezredes csendnek. Király Ferenc Apróhirdetés INGATLAN Eladó 3 szoba­összkomfortos gáz­fűtéses, kertes öröklakás, egy vagy másfél szobás la­kást beszámítok. Eger, Breznai u. 47. _____________‘________ E gerben nagy szo- ba-konyhás albér­letet keres egy fia­tal házaspár 1 gye­rekkel. „Sürgős 818” Jeligére az egri hir­detőbe._______________ E gerben garázs a Grónay-tömbben kiadó. Érdeklődni lehet a 27-09 telefo­non este 6 órától. JÁRMŰ 3 mázsa borszőlő eladó. Eger, Berze Nagy János u. 4. II/2. 17 óra után. Eladó Mecalor 629 tip. olaj kályha. Eger, Szovjethad­sereg út 18. Bokorrózsák, ba­barózsák, futóró­zsák őszi szállítás­ra megrendelhe­tők: Csonka Antal, 6600 Szentes, Nagy­hegy 360. Skoda S 100-as US rendszámú 19 000 km-rel eladó. Eger, Széchenyi út> 60, Jó állapotban vő IP Trabant adó. Érdeklődni le­el­15 Hirdessen a Népújságb an! MAI műsorok: KOSSUTH 8.27 Szocialista brigádok akadémiája 8.57 Zenés képeskönyv 9.12 Egry József-emlékház, Badacsony 9.27 Részletek Leowe zenés játékaiból 10.05 „Nyitnikék” 10.40 Bizet: Dzsamile 11.49 Az élő népdal 12.35 Tánczenei koktél 13.20 A narancsizü és társai 13.40 Nóták 14.00 Ezeregy délután 14.30 A 66-os szám 15.10 Iskolarádió 15.50 Az Alekszandrov- együttes felvételeiből 16.05 A Közönségszolgálat tájékoztatója 16.10 Brahms: f-moll szonáta 16.34 A pesti Újépülettől a Batthyány mauzóleumig 17.05 48-as dalok 17.24 Tanuljunk tanulni.. . 17.49 Hindemith: Gordonkaverseny 18.30 Esti magazin 19.15 Utóhangok (Hangjáték) 20.11 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.55 Kis magyar néprajz 21.05 Évfordulók nyomában 12.30 A herceg farmernadrágot visel (Filmzene) 21.40 A „német ideológia” kálváriája 23.00 Barokk muzsik© PETŐFI 8.05 Szimfonikus könnyűzene 8.33 Zenés mecscknádasdi képeslap 8.49 Tánczene 9.33 Kamarazene 10.00 A zene hullámhosszán 11.33 A Szabó család (Ism.) 12.00 A Molnár-dixieland új felvételeiből 12.33 Mosonyi műveiből 13.10 Kónya Sándor felvételeiből 13.33 Gyermekopera 14.00 Kettőtől ötig. . . 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája 18.00 Szőke olajsejkek 18.10 Sanzonok 18.33 I.átogntás a Drzedal Kultúrpalotában 19.13 Daloló, muzsikáló tájak 19.43 Harminc perc rock 20.13 Respighi: Régi olasz táncok 20.33 Istenek, megváltók, próféták 21.38 Könnyűzene 22.00 A Rádió Dalszínháza 22.33 Kellemes pihenést! SZOLNOKI RADIO 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.10 Az újságíró jegyzet- füzetéből 17.25 Farmer és nyakkendő 18.00 Alföldi krónika 18.15 Kedvelt melódiák 18.27 Hírösszefoglaló — Lap. és műsorelőzetes Tsa MAGYAR 8.05 Iskolatévé 9.35 Tévétorna 10.05 Arsene Lupin (Francia filmsorozat) 10.55 A sokarcú Ausztrália (Osztrák film) 11.35 Játék a betűkkel (Ism.), 13.05 Iskolatévé 13.35 És így tovább. . . 14.30 Mindenki iskolája / 17.30 Elmondanám a parlamenten. .. 17.40 Kuckó 18.10 Szépen, jól magyarul 18.30 Megtakarított milliók 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 önök kérték. .. 21.15 Aki mer. az nyer! 22.15 Tv-híradó 3 22.25 Németh László: A hódmezővásárhelyi évek 2. MŰSOR 20.01 A csehszlovák gobelin útja (Rövidfilm) 20.20 Aranyművesek (Rövidfilm) 20.45 Tv-híradó 2. 21.05 Az éjszakai taxi (NDK tévéfilm) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du fél 4. fél 6 és 8 órakor Szépek és bolondok Egy futballbíró vasárnap­jai. Színes magyar film EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 4, fél 6 és fél í órakor Mi van doki? Színes amerikai vígjáték GYÖNGYÖSI PUSKIN: Szigorúan ellenőrzött vo­natok GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 órakor Egykoronás románc du. fél 6 órakor A cél kiválasztása I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Éjfélkor indul útjára a gyönyör HATVANI KOSSUTH: De hová tűnt a 7. század? \ t órától Vécs, Petőfi út 12. sz. S 100 Skoda jó állapotban eladó. Eger. Kapás u. 41. Z as tava 750 CY el­adó. Eger, Vallon 10. 4/1. Falatozó mellett. VEGYES 50 W Yamaha erő­sítő és hangfal sür­gősen eladó. Eger, Nagyváradi o. 5.

Next

/
Thumbnails
Contents