Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-27 / 254. szám
A kongresszusra készülve Interjú dr. Moharos Józseffel, a TOT elnökhelyettesével Munkatársunk felkereste ér. Moharos Józsefet, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa szövetkezetpolitikai kérdésekkel foglalkozó elnökhelyettesét, hogy a közelgő kongresszusról beszélgessen vele. — Hol tart a kongresszus , előkészítése? [ — December 15-én ül össze a harmadik országos termelőszövetkezeti kongresszus. A 1 területi szövetségek október | 15.és november 15. között tartják azokat a gyűléseket, amelyeken megválasztják majd a kongresszusi küldötteket, sőt részben már a TOT-tagokat is. Viszont október 10-én befejeződött a több embert érintő szakasz: a tsz-ek és társulásaik közgyűléseken, illetve küldött- gyűléseken választották meg küldötteiket a területi ülésekre. I — A demokrácia szélesíté- I sének jegyében ez alkalommal a termelőszövetkezetekbe előre kiküldtük azt az anyagot, amely a kongresszus napirendjén is szerepel. Ellenőrizzék. hogy jói ítéltük-e meg a helyzetet és ha úgy gondolják, módosítsák az elképzeléseket. Másik fontos célunk volt, hogy a kongresszusra olyan küldötteket válasszanak, akik képviselni tudják azokat a speciális kívánalmakat, amelyeket a szövetkezetek a mozgalom fejlődésével szemben támasztottak. — Mennyiben teljesült ez a várakozás? — Nagy örömünkre szolgál. hogy kivétel nélkül, valamennyi közgyűlés, részközgyűlés, küldöttgyűlés — márpedig ezek száma meghaladta a másfél ezret — már az első összehívásra határozatképes volt. Akadtak már témák a mozgalomban, amelyek megtárgyalására csak második, harmadik alkalommal sikerült határozatképes közgyűlést összehozni. A mostani siker tehát azt igazolja, hogy a tsz- tagokat. érdekli a kongresz- szus, bele akarnak szólni annak munkájába. — A gyűlések nagyobbik ŐSZINTÉN szólva: most »kissé zavarban vagyok. Jóllehet ugyanis, hogy ezen a mi gyönyörű, de olykor igen háládatlan pályánkon mindinkább öreg rókának számítok ugyan, időnként mégis — szinte szégyellem bevallani — alapvető kérdéseknél is elakadok. Nálunk ilyennek. mármint alapvetőnek számít az, hogy például a hivatalosan titkosnak minősített témákon kívül nincsenek tabuink, mindent meg lehet írni. Természetesen, csak az adott helyzet teljes ismeretében. És őszintén. És nem ártó, hanem éppen ellenkezőleg — segítő szándékkal. Mármost: mit csináljak, ha ártó szándék ugyan ^ egy csepp sincs bennem, sőt, éppenséggel hogy segíteni szeretnék. Azonban, fájdalom... Apropó: fájdalom — én éppen erről szeretnék írni. Illetve nem is a fájdalomról, hanem a betegségről, amelynek a fájdalom többnyire csak tünete. De ha már itt tartunk, mármint a tünetnél, akkor talán ennél is megmaradhatnánk. Arról van ugyanis szó, hogy van (illetve: volt) ennek a mi nagyon szép, érdekes és nem kevésbé izgalmas világunknak egy sokszor elmarasztalt, ám mégis virulens tünete. Méghozzá az, hogy ha Tájt a fogunk, akkor ki akartuk húzatni. Ki bizony, és ebben még nincs is semmi feltűnő. Igen ám: dehogy an? Hát úgy, hogy felhívtuk dr. Ikszet vagy Zét, aki rokonunk vagy legrosszabb esetben is kedves osztálytársunk volt valamikor, és részén a szövetkezet vezetősége, illetve a közös vállalkozás igazgatósága „adaptálta” a kiadott kongresszusi irányelveket. Tehát nem egyszerűen felolvasták a szöveget, hanem azt helyi viszonyaikra alkalmazva feldolgozták. Ahol a beszámolóban saját ügyeikről hallottak, a vita élénk és alkotó volt. — Volt-e a vitának kiemelkedő, központi témája? — Második kongresszusunk előkészítése során a viták középpontjában az SZTK- ügyek álltak. Tehát az, hogy a tsz-tagok hátrányban vannak a betegellátásban, a nyugdíjazás szempontjából. A kormány azóta ezt a panaszt orvosolta. — A mostani vita legjellemzőbb érdekessége: a tsz- ekben együtt dolgozó különböző rétegek aktivitása. A legtöbb felszólaló a traktorosok és a baromfigondozók közül került ki. Mindkét csoport fizikai dolgozókból, általában szakképzett fiatalokból áll. Viszont a traktorosok férfiak, a baromfigondozók túlnyomórészt nők. — Nagy számban szerepeltek a vitában a választott vezetők is, tehát az agronó- musok, közgazdászok, áruforgalmisok, munkaügyisek, Észrevehető azonban, hogy hiányoztak a vitából azok, akik oktatással, továbbképzéssel, kulturális kérdésekkel sportügyekkel foglalkoznak. — Mit kívántak a „rétegképviselők?” — Eltérő helyzetüknek megfelelően, mást és mást. Általános volt az igény a fokozottabb képviseletre. Tehát arra, hogy a kongresz- szus vagy a TOT ne az „elnökök testületé” legyen, hanem többen kerüljenek be a fizikai dolgozók és a középvezetők. valamint a nők soraiból. — A középvezetők — de az elnökök, főagronómusok, főkönyvelők, jogászok is — feltűnő eréllyel hangoztatták: túlságosan szövevényes úton jut el a népgazdasági akarat a tsz-ekbe, nem mindig idejében és nem is mindig egyértelműen. elmondtuk neki, hogy: te, kedves öregem, mór ne haragudj, hogy csak így, telefonon, de az éjszaka összevissza mászkáltam a plafont, tele van a sáros lábnyomommal, annyira fájt a fogam, beugranék hozzád az esztékába, mikor érnél rá?... És ezt a bizonyos fogat behelyettesíthettük a fiunk begyulladt mandulájával, hasfájással, gyerekszüléssel vagy nem kívánt szüléssel, vagy bármiféle más betegséggel. És mindenkinek volt egy doktor Iksze vagy Ipszi- lonja, akire hévvel esküdött, s nem is hiába, mert nem kellett kivárni a várakozást, hanem egyből behívtak, amikor meglátták, hogy ott ülök, szemben az ajtóval, és öt perc alatt elintézték azt, amire a kevésbé szerencséseknek esetleg két-három órát kellett várniuk. NAMÁRMOST. Vén róka ide, vén róka oda, vagy csak az eredendő pech, hogy engem mindig elkerülnek a hivatalos értesülések. Én nem tudok semmi biztosat arról, hogy valóban kiadtak valahol valami rendeletet, miszerint ezeket a kiskapukat bezárták volna az ország kulcsával. És most már jaj annak, aki e zárat feszegeti. Kívülről ugyan még csak lehetne, d'e a belül (rendelőn belül) álló fehér köpenyes őrök felelősségük teljes tudatában kötelesek udvariasan, de nagyon határozottan elzárkóz— A nődolgozók képviselői, de a választott vezetők is elmondták, hogy tanulni, fejlődni kell. ám a képzés és továbbképzés nem mindenben felel meg a tsz-adottsá- goknak. A továbbképző tanfolyamok tartósak és bentlakásosak A nők ezen családi okok miatt nem tudnak részt venni, a vezetők pedig nem szívesen hagyják el tartósan a gazdaságot. A tsz-sa- játosságokhoz jobban igazodó képzési és továbbképzési rendszert kellene találni. — Az idősebbek, az alapító tagok figyelme általában a háztáji problémák és a nyugdíjba került tsz-tagok sorsa felé fordult. Hangoztatták például, hogy az érdekképviseleti szervezetekben a nyugdíjasoknak is he- helyet kellene biztosítani. — Szolgáll-c meglepetéssel a vita? — Meglepően sokat foglalkoztak a felszólalók a sajtó, a hírközlő szervek munkájával. Megállapították, hogy a megyei lapok, a rádió és a Szabad Föld sok segítséget ad munkájukhoz, így például a kongresszusi előkészítéshez is. Hiányolták azonban a televízió és az egyéb országos lapok segítségét. — Végül is „mi maradt állva” a kiadott tézisek közül és min kell majd, a viták tanulságait levonva, változtatni? — Örömmel nyugtázhatom, hogy a kiadott tézisek 90 százaléka egyetértésre talált a közgyűlésen részt vevő százezrek körében. A tanulságokat levonva azonban két irányban módosítani fogjuk az elképzeléseket. Az egyik: határozottabban fogjuk sürgetni az állami irányítás egyszerűsítését és hatékonyabbá tételét. A másik: a szövetkezeti demokrácia és az elhangzott kívánságok figyelembevételével gondoskodni- igyekszünk arról, hogy az egyes rétegek — a nyugdíjasok is — megfelelő képviseletet kapjanak. — Köszönjük a beszélgetést. ni a soron kívüli vizsgálás, gyógykezelés, beutalás stb. elől. Na végre! — mondhatják azok, akiknek mindig, minden betegségük gyógyítását tisztességesen ki kellett várniuk —, végre ütött az egyenrangúság órája. Végre! — sóhajtanak az orvosok, hogy igazgató-főorvosaik kötelezővé tették számukra az úgynevezett „szívesség-betegek” egyértelmű, és gyökeres felszámolását. Megszűnt a gond. Egyszerűen: volt, nincs, szóval — megszűnt. Úgy hallom, sok helyen meg is történt már ez, sok helyen meg folyamatban van. Mit tehet ilyenkor az ember, ha igazi jó magyar? — természetesen keresi a kiskapukat. Vagy elgondolkozik azon — ha, mondjuk, jobb belátá- sú —, hogy ideje is volt (vagy lenne) már ennek a határozatnak, mert ez az eddigi gyakorlat semmiféleképpen nem tartott lépést sem gazdasági, sem társadalmi, sem tudati fejlődésünkkel. Igazi anakronizmus volt, a régi rossz múltból átöröklött, s a magunk módján továbbfejlesztett csöke- vény. A különbség mindösz- sze annyi, hogy régen protekciónak hívták és természetes volt, most szocialista összeköttetésnek, s jóllehet, egyáltalán nem természetes., elnéző mosoly kíséretében bár — de úgy kezeljük, mintha ma is természetes lenne. Pontosan úgy történt itt is minden, ahogyan történnie kell. Az igazgató, Skul- téti János közölte a legfontosabb tényeket, az ötéves tervről, a termelésről, a gyártmányfejlesztésről, a gyár egész tevékenységéről, és elmondta a KlSZ-bizott- ság titkára is, Horváth Viktor, hogy az ifjúsági szervezet milyen véleményt alakított ki a felsorolt kérdésekben. Nem mintha valami különállásról kellett volna hangsúlyozottan beszélnie, de néhány módosításra futotta a fiatalok érdeklődéséből is. Az Izzó gyöngyösi dolgozói közül a harminc éven aluliak ezen a „csúcsparlamenten” csak küldötteik útján vehettek részt. A közbülső tanácskozásokat megtartották termelői egységenként, hogy alkalmat adjanak mindenkinek a vélemény- nyilvánításra, ott, ahol naponta ül le a gép vagy az íróasztal, esetleg a rajzasztal elé. Ezek a kisebb közösségek „maguk között” oldot- taban és a téma részleteibe is belemenve tudnak ugyanis megbeszélni mindent. A „nagy” parlamentre így már csak az átfogóbb vónzású észrevételek maradnak. Érthető tehát, hogy ezen a küldöttparlamenten minden úgy történt, ahogy annak történnie kell. Semmi szenzáció nem akadt, semmi meglepő do- ■ loggal nem álltak elő a felHát állítólag ennek vet most véget ez a rendelet, (azaz: már véget vetett), amiről én még nem tudok ugyan hivatalosan, de gyakorlati megvalósulásával már számos esetben találkoztam. EZZEL lényegében mondandóm végére is értem, köszönöm, hogy rohanó világunkban ily hosszú időt fordítottak meghallgatásomra. Hálám jeléül... Hálám jeléül nem csúsztathatok ugyan senkinek sem bélelt borítékot a zsebébe, de elmondok egy történetet, amit éppen e témáról beszélgetve hallottam rokoni körben. Adott egy idős tanár bácsi, aki éveken át rengeteget segített valamely, mondjuk Jóska névre halgató diákjának biológiából és fizikából, hogy részben átsegítse az érettségi, részben pedig az orvosi felvételi vizsgák várható nehézségein. Segítsége sikerrel járt, annál is inkább, mert akkor még nem zárták le a kiskapukat nagy lakatok. Ily módon Jóska bejutott a medicinára, s az öreg tanár úr további kitartó segítségével sikeresen elvégezte a hat évet, orvos lett annak rendje és módja szerint. Fiatal, reményteljes orvos, az öreg tanár viszont még öregebb. El is érte szépen, egészségben a nyolcvanadik évet, s hogy hogy nem. egykori diákjának eszé. be jutott. szólalok. Elmondták javaslataikat, amelyek mind a jobbítás szándékát tükrözték. Ezek között akadt néhány olyan kérdés is, amit már magukkal hurcoltak a korábbi évekből, akadt olyan is, aminek a megoldása csak a következő évek feladata lehet. Egyéni búját-baját senki sem sóhajtozta, vélt vagy valódi sérelmeit senki sem emlegette. Mindenki a többiekért, a műhelyért, vagy a gyárért szólt. Egyik-másik még küszködött a szavakkal, nem is azért, mert akkor és hirtelen kellett a kifejezéseket megformálnia, hanem azért, mert a gyári parlament rangot adott a vélemény-nyilvánításnak, hangsúlyozta az eszmecserében részt vevő ifjú személyi felelősségét is. Majdnem mindenki papírról beszélt. Ugyan miért? Mennyivel „életszerűbb” lett volna, ha nem a leírt betűk vezették volna a hangját, mondhatnánk. Ez igaz is. De a felszólalók nagyobbik része ilyen fórumon először kapott nyilvánosságot. El- fogódottan álltak oda a mikrofon elé, esetenként még a hangjuk remegése is kifejezte belső feszültségüket, lámpalázukat. Pedig ezek a fiatalok általában arról ismertek, hogy nem rejtik véka alá a véleményüket, szavukért nem kell könyörögni, képesek jól gördülő mondatokba fegyelmezni a gondolataikat, ha annak közlését szükségesnek látják. Tanár úr — mondta —. én önnek még mindig nagyon hálás vagyok. Hálám jeléül ezen a szép napon fogadja el tőlem ezt a kis szerény ajándékot... Az öreg elfogadta, köszönte, s ki is bontotta menten. Az ajándék egy könyvecske — nem mintha eszerint kellene mérni a könyvet, de —, az Olcsó Könyvtár egyik 12 forintos kötete volt, s ezen az öreg kissé megbántódott. Köszönöm, fiam, mondta újra, de nekem ez a könyv már megvan, igaz, egy kissé más kötésben. Azért mégiscsak köszönöm, hát majd lapozgatom és elteszem. KISSÉ szégyellte a dolgot, s elment az éveken át patronált fiú. az öreg pedig, ahogy mondta, a 12 forintos könyvet fellapozta. Néhány felvágatlan lapot és egy lapos, Doktor Jóskának címzett kis kék borítékot talált a könyvben. Lelke rajta, a jó öreg tanár úr a borítékot felbontotta. Négy darab Ady volt benne, s hozzá egy kis levél mellékelve: „Fogadja, doktor úr, e szerény összeget, mit e könyv lapjai közt, hálám jeléül elrejtettem: Hálás Betege.’’ Témánkra pedig visszatérve: természetesen tudom eme betegségről, hogy nem általános, csupán csak egyedi eset — miként ez a kitétel is, hogy „csak egyedi. s nem általános” —, de volt nálunk egy ilyen tünet, sha tényleg igaz, hogy vége lett, hát, még ha fáj is ... nos, nagyon jó. hogy végre, végre — vége lett. B. Kun Tibor (Fotó: Schaffer Gyula) Most mégis remegett a kezük, zúgott a fülük, alig ismerték meg saját hangjukat. Társaik együtt izgultak velük, és minden felszólalás után megkönnyebbülten csattant fel a taps: sikerült a hozzászólás. Ezek csak másodlagos dolgok, mondhatnánk. Most és ebben az esetben lényeggé lépnek elő. Valami nagyon fontos belső tartalmat hordoznak. Azt jelzik, hogy ezek a fiatalok a demokrácia előiskoláját végzik. Tanulják a demokráciát. Tanulják a szólás szabadságát és a szólás felelősségét. Tanulják a holnapi teendőiket. Ezért is még nem olyan magabiztosak, még nem olyan határozottak. ezért még nem mindig az egyiniségük sugárzik ki a mondatokból. De miről is beszéltek? Lakásgondokról, a balesetek figyelmeztető számairól: a károsultak nagyobbik hányada a fiatalok köréből kerül ki, beszéltek az óvodákról és a bölcsődékről, hogy a nyári nagytakarításuk nem esik egybe a gyári nagykarbantartás idejével, szóltak arról, hogy az Izzó gyártmányainak hírneve mire kötelezi minden dolgozóját, azt is hangoztatták, hogy a közös gondok megszüntetéséért készek a közös tettekre is. Ennek az ifjúsági parlamentnek tehát fontos vonása volt, kiemelkedő alkotórésze a demokrácia gyakorlása. De ezt nem iskolás merevséggel tették, hanem a „bent levők” komolyságával. Ezért fogalmazták meg mondandójukat előre, ezért írták le, ezért voltak a felszólalások frappánsak, tömörek, lényegre törők és szabatosak. Holnapra mindez már természetes lesz, magától értetődő, gördülékeny és szellemesen egyéni ízű is. Hiába, a demokráciát is tanulni kell. Milyen jó ezeknek a fiataloknak, hogy van hol és van kitől tanulniuk. (G. Molnár F.) Konferencia a vezetek képzéséről A gazdasági vezetők oktatásának, továbbképzésének feladatairól kedden háromnapos tanácskozás kezdődött a Technika Házában a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és az Országos Vezetőképző Központ rendezésében. A tanácskozáson az ország 29 továbbképző központja munkájának tapasztalatait összegzik. A konferencián két szekcióban folyik a tanácskozás, az egyiken a felső- és középszintű vezetők, a másikon pedig a munkahelyi közvetlen vezetők képzésének és továbbképzésének gyakorlati tennivalóiról lesz szó. kmúsös a 1976. október 27., szerda F. B. Hálám jeléül... Ifjúsági parlament Giőiskola a demokráciához
