Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-03 / 234. szám
: pillantás a hatországra rfi 99 r 1 opreiiges 260 millió fölött SIKEREK, KUDARCOK, TERVEK A VltATIBAN / Még nem mi igazi, de már jobb, mint veit Ha valaki ötös találattal két és fél millió forint boldog tulajdonosává válik, valószínű, hogy a meglepetés első perceiben fel sem tud ocsúdni és meg sem tudja becsülni, hogy tulajdonképpen mennyi is az a két, és fél millió forint. 1 Sok. Nagyon sok. Ezzel a példával csak érzékeltetni kívántuk, hogy kétszázhatvanmillió forint milyen hatalmas összeg. Ezt a pénzt a Hatvani Konzervgyár kapta fejlesztésre, hogy paradicsomfeldolgozó kapacitását bővítse, s termékeivel az exportpiacon hozza a népgazdaságnak oly fontos konvertábilis valutát. Az építkezés már folyik, de most nem is arról szeretnénk néhány töprengő szót ejteni, hogy vajon határidőre elkészül-e az új beruházás — jövőre már 50 százalékos termeléssel dolgoznia kellene az új üzemrésznek, 1978-ban pedig teljes kapacitással gyártani a paradicsomkészítményeket — inkább azt kívánjuk bemutatni egy adott példán, hogy milyen rendkívül összetett, bonyolult egy új beruházás. Sokszor elmondjuk, hogy az V. ötéves terv nemzeti program, hogy megvalósuljon, ismerni is kell e terv megvalósulási formáit. Egy új beruházásról kívánunk most szólni, mégpedig úgy. hogy ne csupán azt mondjuk el, Hatvanban az új üzemrész felépítésével korszerűbbé válik a termelés, jobb, egészségesebb munkakörülmények várják a dolgozókat, megnövekszik az exportálható áru mennyisége. Ügy kívánunk szólni erről a beruházásról, hogy a gondokban is osztozzék az olvasó, s így váljék valóban közös üggyé ».nagy terv egy-egy bennünket közelebbről érintő része. »«f * Ahhoz kétség nem fér, hogy növelni kell minden olyan termék gyártását, amely exportképes és segít helyreállítani a megbomlott egyensúlyt, amely a külkereskedelmi mérlegen keresztül az egész országot érintette, és még mindig erőteljesén érezteti hatását. VagonegyenSet Közelítsünk onnan a beruházás problematikájához, hogy mi is épül a már említett kétszázhatvanmillióból Hatvanban? Ez az összeg az építők kezei között paradicsomfeldolgozó üzemmé válik, olyan üzemmé, amely naponta 250 vagon nyersanyag feldolgozását teszi lehetővé, az eddigi 150 vagonnal szemben. A többietterméket kivétel nélkül konvertábilis piacon kívánják elhelyezni. A legelső nagy kérdés máris itt van; sikerül-e piacot szerezni az egyre élesedő nemzetközi gazdasági versenyben? A választ a HUN- GAROFRUCT adta meg még 1976. januárjában. A külkereskedelmi vállalat a fejlesztési programot indokoltnak és „célszerűnek” tartotta, sőt mj több, ezt írta; • „A várható többlettermelés, 5160 tonna tőkés piacon történő elhelyezését reálisnak tartjuk és vállaljuk ’. A megalapozó lépés tehát rendben van. A konzerv gyáriak annál is inkább bizakodhatnak, mert tavaly az 1111 vagonnyi sűrítményből 554 vagon paradicsom került tőkés exportra és új tételként jelentkezett 120 vagon, úgynevezett hordós áru iraki megrendelésre. Érdemes azonban arra is egy pillantást vetni, hogy őr képpen alakul a termelés nyersanyagháttere. Annál is inkább, mivel a paradicson.- termesztés kulcskérdése a fejlesztési programnak. A t ugyanis aligha kell bízom - gatni, hogy paradicsom nélkül nem lehet paradicsomsűrítményt készíteni, Az idei esztendőt nem lenne szerencsés kiindulási alapnak tekinteni, hiszen a rossz zöldségtermés köztudott. Az azonban tény, hogy a konzervgyár mind ez ideig 52 vagonos napi átlagos feldolgozással termelt. Az elmúlt esztendőben, amikor 6200 vagon paradicsomot dolgozott fel az üzem, 121 vagonos volt az átlagos feldolgozás. A meglévő 150 vagonos feldolgozó kapacitást tehát nem sikerült száz százalékig kihasználni a tavalyi jó paradicsomos évben sem. Párhuzamos vagy nem párhuzamos? , A tervek szerint 1978-ban már működik a 250 vagon feldolgozóképességű új üzem. A konzervgyárnak ekkor már 10 ezer vagon paradicsomra lesz szüksége. Az elmúlt esztendőben 6200 vagon nyersanyag érkezett a gyárba, s ennek java része a hevesi körzetből került az üzembe, szám szerint mintegy 4000 vagonnyi áru. A nagy kérdés az, hogy a mezőgazdasági termelőüzemek — főként a hevesi körzet — meg tudja-e kellő mértékben növelni termelését ahhoz, hogy elegendő meny- nyiségű nyersanyagot szolgáltasson a felfutó termeléshez. Kétségtelen tény, hogy 1980-ig a hevesi körzet gazdaságai meg kívánják duplázni zöldségtermő területüket, s ehhez az elképzeléshez jó alapot nyújtanak a már részben meghozott és még ezután hozandó intézkedések, amelyek a zöldségtermelést kívánják támogatni. Az is tény, hogy az elmúlt tervidőszak zöldségprogramjának csődje után ismét felfutóban van a termelés — tekintsünk most el az ic'ei esztendő katasztrofálisan rossz időjárásától. Ha tényéknél tartunk, akkor viszont azt sem hallgathatjuk el, hogy Hevesen 1980-ig kívánják felépíteni azt a kombinátot, amely a helyi zöldségtermesztésre alapozva korszerű ' hűtőházban kívánja tárolni és a későbbiek folyamán feldolgozni a körzet termését. Azon a tanácskozáson, ahol eldőlt a hevesi beruházás sorsa, a környező gazdaságok szakemberei, a Tárná mentiek, a hevesiek, a jász- szentandrásiak is feltették a kérdést: mi lesz a konzervgyár; — úgynevezett — lévonalakkal? Honnan adnak oda is, ide is elegendő termést? Az igaz, hogy 1980-ig duplájára kívánják emelni a zöidségtermő'területet, az is igaz, hogy a terméshozamok számadatait is igen merészen kívánják emelni a tervek szerint. Az is igaz, hogy a IV. ötéves terv zöldségtermelési számadatai csak tervek maradtak. Továbbá számolni kell azzal, hogy a. KSH előrejelzése szerint 1980-ig 124 ezerrel csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma. A paradicsomtermelés gépi megváltása pedig igen-igen költséges volta mellett még számtalan technológiai, technikai problémát hordoz. Nem az időre várva A felvetett kérdéseket nem ellendrukkerként, nem a bátor fejlesztési program kivitelezésével szemben kívántuk nyilvánosan feltenni. Sokkal inkább azért, mivel sürget az Idő, s mind a hevesi, mind a hatvani beruházás mind szűkebb hazánk, mind egész népgazdaságunk érdekeit szolgálja majd, ha sikeresen megvalósul és termelni kezd. A beruházások mezőgazda- sági hátterét — ha úgy tetszik, a front hátországát — már most alaposan és átgon-' doltan kell felkészíteni az ütközetre, hogy sikeres legyen a csata. Mivel itt csak győztesnek szabad lennie minden résztvevőnek. A dátumok pedig hamarosan kopogtatnak terveink ajtaján. Az 1977-es év, amikor a hatvani konzervgyár új üzemének már meg kell in- dunia, hónapok közelségében jár. A paradicsompalánták fóliasátrait nem is olyan hosszú idő múlva elő kell készíteni. Szigetby András Furcsa ellentmondás: külföldön — például a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, Csehszlovákiában, Ausztriában, Olaszországban, Kubában, Algériában — jóval többre tartják a VILATI egri gyárát, mint akár Egerben is. Magyarázata minden bizonnyal az lehet, hogy a gyár termékeiveli a legigényesebb megrendelők is elégedettek, az pedig már a legkevésbé sem tartozik a külföldi partnerekre, hogy valójában miként is él és dolgozik ez a több mint 900 tagú kollektíva. Egerben, a gyárban viszont éveken át elsősorban az foglalkoztatta az embereket, hogy miért nincs munka, miért akadozik a termelés, és természetesen amellett sem mentek el szó nélkül az emberek, hogy a gyár rövid fennállása alatt három igazgatótól vonták már meg a bizalmat. Az első időben sikknek számított a vilatisokhoz tartozni, napjainkban azonban már koránt sincs olyan szép csengése a VILATI szónak, mint a kezdet kezdetén volt... — Sajnos, így igaz — erősítette meg véleményünket Debreceni Tibor, aki egy éve dolgozója, és egyben igazgatója a gyárnak. Nem süllyedő hajót örökölt ugyan, de a „legénység” hangulata bizony igen csak haragos volt. — Éppen most értékeltük az idei év háromnegyed részének munkáját. — terelte el szándékosan a múltról a figyelmet az igazgató — lényegében megvalósítottuk terveinket, ‘ célkitűzéseinket. . — Mit tartalmazott az év elején kidolgozott komplex intézkedési terv? — Mindenekelőtt a. jobb munkahelyi légkör megteremtését, aztán egy korszerűbb termelési rendszer, egy fegyelmezettebb termelés kialakítását, a termelés irányításának, ellenőrzésének összpontosítását, a túlóra csökkentését és a jobb anyagellátás biztosítását — A korábbi években gyakran előfordult, hogy műszak alatt munka nélkül maradtak a dolgozók. — Az idén ilyen már nem volt. Az előfordult hogy anyaghiány miatt át kellett csoportosítani a dolgozókat, de munka mindig volt. — Sokan panaszkodtak, sőt a gyárat hivatalosan is elmarasztalták a nagyarányú túlóráztatások miatt. — Egyszer és mindenkorra szakítottunk az indokolatlan, a gazdaságtalan túlóráztatásokkal. Most is szükség van a túlórára, de azon kívül, hogy a dolgozók beleegyezését is kikértük, meghatároztuk a maximumot is. Nem minden áron dolgozunk túlórában. — Mi jelenti ma a legnagyobb gondot a gyárbani — Az anyagellátás. Igaz, hogy a nagyvállalat központi raktára már itt van Egerben, meghatároztuk a készletek minimum—maximum határait, de anyag még sincs mindig. Több mint 20 ezer anyagféleséggel dolgozunk. Ráadásul egy része csak importból szerezhető be. Rendkívül nehéz tehát biztosítani a folyamatos anyagellátást, Próbálkozunk, keressük az újabb lehetőségeket, felhasználjuk a számítógépeket mégis nehéz, nagyon nehéz. — A gyár Egerben, a központ Pesten van. Az eddig kialakult gyakorlat egyértelműen azt bizonyítja, hogy Pestről nemcsak sokan, hanem gyakran is átnyúltak az egriek feje fölött. — Ezzel kapcsolatosan én csak annyit tudok mondani, hogy örvendetesen ezen a téren is pozitív változást tapasztalunk. Azt már nem az igazgatótól .tudjuk, hogy az említett pozitív változásban nem kis része van a párt megyei és egri városi bizottságának. A megyei és a városi pártvezetés mérlegelte ugyanis a gyár eddigi tevékenységét és úgy látta, hogy az eredményesebb munkához a korábbinál nagyobb önállóságra, nagyobb bizalomra van szükségük az egrieknek. — De térjünk vissza a gyárba, ahol a dolgozók átlagéletkora 30 év alatt van. Mivel tudják idekötni, itt niarasztalni a fiatalokat? — Az vitathatatlan, hogy gyárunk szép, korszerű üzem. Ezenkívül izgalmas, érdekes az itt folyó munka is, amely magas szintű szakmai tudást követel. A bérszínvonalunk az idén már meghaladta a 32 ezer forintot. Ügy tervezzük, hogy jövőre 5,2 százalékkal emeljük a fizikaiak, 4,7 százalékkal pedig a nem fizikai munkások bérét. Szeretnénk végre anyagiakkal is segíteni a fiatal műszakiak Egerbe történő letelepítését. örülünk, ha dolgozóink tanulnak, ha ötleteket, javaslatokat adnak munkánk javításához. És ez nemcsak az én véleményem, a párt, a KISZ, a szakszervezet gyári szervezetei is egységesen ezt vallják. — Szükség is van erre az egységre, hiszen az elkövetkezendő évek feladatai még nagyobbak, még nehezebbek lesznek. — Ez bizony így lesz. Az induló 128 millió forintos termelési tervünk ma már 500 milliónál tart, Úgy, tervezzük, hogy az V. ötéves tervben további 32 százalékkal növeljük termelésünket. — Termékeikből mennyi jut exportra? — A fele. Azt hiszem, jogos büszkeséggel mondhatjuk, hogy a gyár termékei közül a megváltozott világpiaci körülmények ellenére is egyre több állja a versenyt, a külföld legjobbjaival. A perspektíva tehát mindenképpen megnyugtató. Különösen, ha úgy is dolgozik ez a kollektíva, ahogyan tud. Nagyon sok jól képzett munkás, . technikus, mérnök .dolgozik ebben a gyárban. Hiszem, hogy valamennyien többre képesek. És ez egyben erőt, biztatást is ad a gondjaink, problémáink kollektív megoldásához. A gyár avatási ünnepségének egyik szónoka annak idején a következő szavakkal fejezte be ünnepi beszédét: „Legyen ez a gyár a megye, a város szocialista iparának egyik büszke fellegvára”. Nos. ettől még messze van a VILATI. de közelebb, mint valaha is volt. Koós József igerfarmostól Omszkig ii. A város, szelén a kalapomat és a kabátomat odaadtam édesapámnak, ő meg átnyújtotta a katonasapkát és a köpönyeget. Ez volt a hadifelszerelés. Sándor is ruhát cserélt az apjával. Elköszöntünk. Anyánk a járdán jött ki utánunk a város széléig. Nem álltunk meg, a városban megcsókoltuk egymást, itt már csak a keze. . . Szalutáltunk; isten vele... 4. A harctéren Megismerkedtünk az úíop egy szihalmi gyerekkel, egy évvel öregebb volt nálam. A harctéren szétszórtak bennünket. Engem a németekhez irányítottak, Sándor a magyar katonaságnál maradt. Hordtuk az élelmet. A magyar volt elől. a német utána. A németek négy emberre kaptak egy kenyeret, a magyarok meg a saját kenyerükből. nyolc emberre egyet. Fehéroroszország területén folyt a harc. Egy kora reggelen elfogtak bennünket. Száz magyar katonát egyszerre. Áthajtottak egy kis folyó hídján, aztán nagy kukoricás mellett haladtunk Négyen mentünk elől. Hárman befutottunk a kukoricásba : egy szakaszveze- tő meg két gyerekember. Lőttek utánunk. Elértünk a kis folyóhoz, át kellett kelni, A szakaszvezető beleugrott a vízbe, kimászott a másik oldalon. Én utána. Jött a harmadik. Belefulladt szegény. Éppen középen akadt el. egyszer-kétszer felbukkant és eltűnt. Nem segíthettünk rajta. Mentünk, amerre a folyó vitt. Elértünk a városhoz, megláttuk a mieinket. Éjjel csatlakoztunk hozzájuk. Egy évig váltakozó sikerrel lövöldöztünk a lövészárokból, mígnem kaptam egy sebet, és kórházba vittek. Alighogy jobban lettem, kiadtam magamnak a parancsot: „menj a vasúthoz, ülj fel a vonatra és irány hazai” Ügy is mondhatnám, hazá- szöktem. Valami harminc napig lehettem békességben otthon. Levél jött édesanyámnak. Hiányoltak a harctéren, sehol sem találtak, megsejtették a valóságot. A felhívásra bementünk Egerbe, ott egy jó tiszt, egy becsületes ember fogadott bennünket. Látta, hogy a lábammal még nem vagyok teljesen rendben. — Szeretnél odahaza maradni? — kérdezte. Hogyne szerettem volna, amikor egy évig háborúban voltam ? — Gyere, gyerek — mondta — itt van neked a papír. Ha másik felhívást kapsz, Miskolcon jelentkezz. Hamarosan fel kellett keresnem a tizes honvédőket és novemberben megint katona lettem. Most már nem kocsis, és nem apám helyett, hanem saját magam helyett. Decemberben visz- szakerültem a frontra. Voltak velünk 40—45 évesek is. Mindenkit összeszedlek, akiket addig nem vittek el katonának. Miskolcon még a tízeseknél voltunk, mire Fehéroroszországba értünk, ott meg már a háromszáztizenketteseknél. Ki tudja, honnan szedtek elő ilyen nagy számot? Egyszer korán reggel, amikor kiértünk az erdőből, puskával, golyószóróval úgy ránk zúgattak, hogy katonáink egyharmada elpusztult. Mi „öregek”, akik már szagoltunk puskaport, tudtuk, mit kell tenni. Egyszerűen levágtuk mágunkat. Akik futkostak, azokat lekaszálták, mint a füvet. 5, Kenyér, viz meg a cings Volt olyan eset, hogy két hétre kivóntak bennünket az első vonalból. Pihenni. De akkor is gyakorlatoztunk, nehogy elfelejtsük: háború van. Meneteltünk. — Egy, kettő, egy, kettő — vezényelt a tiszf: Előttem haladt egy apró léptű gyerek. Véletlenül belerúg iám a sarkába, ő meg felkiáltott. — Ki beszélt? — kérdezte a tiszt. — A Nyeste belerúgott a lábamba. — Gyere csak ide. Mikor a közelébe értem, úgy pofon vágott, hogy a csillagok is szóródtak a szememből. Annyit mondtam neki: — Várjon, majd eljön az idő. — Micsoda idő? — Akkor majd nem fogunk beszélni többet. Beléptem a sorba, ő se szólt semmit, mentünk tovább. Két nap múlva a tiszt eltűnt a láthatárról. Mert az úgy volt, ha valamelyikük megbosszult valamit, helyet cserélt, nem ment többet oda. Tizenhatban már olyan volt a világ.. . Végül ebből az ezredből is fogságba estünk. Az első sorban voltunk, árkokban. Hátunk mögött a németek: ha esetleg «?;m bírjuk feltartóztatni a rohamot, ők majd segítenek. Másképpen alakult. Az orosz gyalogosok és a kozák lovasok bekerítettek bennünket, Amikor a németek látták, hogy megadjuk magunkat. ágyúval lőttek ránk. Az oroszok kilökdöstek az ö oldalukra, a huszárok addig a németeket tartották. Egész ezredúnk így végezte a harcot. Egy hétig tereltek bennünket gyalog, míg Kijevbe értünk. Ott kétszázunkat vonatra ültettek és meg sem álltunk a Fehér-tengerig. Tizenhét decemberéig dolgoztunk az erdőben. Vasútvonalat építettünk az Északi-tengerhez, az orosz—finn —norvég * határhoz. Rajtunk kívül csak a vadak tanyáztak arrafelé. Kenyeret, vizet, kását kaptunk; meg a cinga nevű betegséget, amely a lábakat és a fogakat támadta meg. Sokan ottmaradtak. Nagy szerencsénkre tizenhét decemberében felszabadítottak bennünket a bolsevikok. Hogy helyreálljon az egészségünk, csoportunkat a Kaukázushoz indították el. Mivel azt a vidéket közben megszállták a fehérek Omszkban kötöttünk ki. Ezerkilencszáztizennyolc január elsejét mutatta a naptár. Ki gondolhatta-, hogy ettől kezdve életem .nagyobbik része ehhez a városhoz kötődik majd? (Folytatjuk) 1976. október 3., vasárnas
