Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-23 / 251. szám
A rádió és a televízió egyre nagyobb szerepet tölt be az oktatásban Az utolsó szolgálat Amerikai film Nemzetközi konferencia Egerben Munkában a tanácskozás résztvevői. ' Sándor György bevezető szavaiban a rádió és a tévé tudatformáló szerepét méltatta, s hangsúlyozta: a technika korszerű eszközei nélkül ma már lehetetlen eredményes nevelőmunkát produkálni. A nemzetközi előkészítő bizottság elnökeként kiemelte, hogy ez a találkozó egy sorozat része, hiszen a másik két szövetség már megtartotta konferenciáját. Méltatta az Iskolatelevízió és az egri pedagógustábor gyümölcsöző kapcsolatát. Dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes elmondotta: hazánkban először kerül sor ilyen jelentős rendezvénysorozatra. Szólott az oktatás tartalmi feladatairól, a készülő új általános és középiskolai tantervek jelentőségéről, amelyeknek alapvető célja az, hogy növeljék a pedagógiai munka hatékonyságát. Részletesen beszélt az iskolára felkészítő, a személyiséget formáló, az érzelmi nevelést segítő, a fiatalok társadalmi beilleszkedését könnyítő műsorokról, valamint azokról az adásokról, amelyek a felnőttoktatást szolgálják. Elsőként említette a Mindenki iskolája című vállalkozást, majd a tévé nemrég indult szabadegyetemének természettudományos tagozatát értékelte. Dr. Varga János, Eger Város Tanácsának elnöke a vendéglátók üdvözletét tolmácsolta. Hangsúlyozta: az ITV számos segítőtársra talált a megyeszékhely tanárai körében, A Ho Si Mlnh Tanárképző Főiskola 2-es számú gyakorló általános iskolájának nevelőivel együttműködési megállapodást kötöttek, s ez az egyezség mindkét fél javát szolgálta. A leendő pedagógusok közül egyre többen vállalkoznak arra, hogy a tévépedagógia egyes kérdéseit kutassák, dolgozzák fel. A bevezető előadást Sándor György tartotta. Először arra keresett választ. hogy korunkban miért került annyira előtérbe az oktatás és nevelés sokféle gondja. A tudományostechnikai forradalom, mind az iparban, mind a mező- gazdaságban a fejlődés új lehetőségeit tárta fel. A gazdasági változások következtében alakult a társadalom szerkezete is. Nőtt az iparban. a szolgáltatásban foglalkoztatottak száma, ezt követte az életmód fokozatos átalakulása. Ilyen körülmények között természetes, hogy a szocialista országok dolkodásra, ismeretszerzésre serkentik a különböző életkorú nézőket, hallgatókat. A jó elképzelések azonban . csak akkor válhatnak valóra, ha megfelelő formában jelentkeznek, s felkeltik a tanárok érdeklődését. A megnyitó után a tanácskozás szekcióüléseken folytatta munkáját. ★ Munkatársunk Sándor Györgyöt kérte meg, hogy összegezze a konferencia tennivalóit. — Ezt az összejövetelt egyéves gondos felkészülés előzte meg. örvendetes, hogy a szocialista országok rádió- és télevízióállomásainak ez a tapasztalatcseréje nemcsak az oktatás, hanem a nevelés és a képzés kérdéseivel is foglalkozik. A kollegák bemutatják különböző műsoraikat, áttanulmányozzák az írásos dokumentumokat. Remélhetőleg valamennyien ötletek sorával gyarapodunk, olyan fogásokat ismerünk meg, amelyeket mindennapi munkánk során hasznosíthatunk. (pécsi) Dr. Garamvölgyi Károly (Fotó: Perl Márton) A film végigutaztatja hőseit Amerikán, az Államokon. Az európai néző joggal hiszi, hogy a három tengerész mindennapos kiküldetése semmi különöset nem ígér, nem ígérhet, ha minden a szolgálati szabályzat szerint történik. Két tengerész kísér egy harmadikat, mert azt lopásért nyolc évre ítélték. A rend elhagyása itt akkor kezdődik, amikor a különítmény parancsnoka, a vagány, öreg tengeri róka megtudja, hogy potom negyven dollárt emelt el a tizennyolc éves fickó és ezért „vágták haza” nyolc kemény esztendőre. Az még inkább elgondolkoztatja, hogy azért kapott nyolc évet a fickó, mert a jótékonysági keretből emelte el ezt az összeget. Ez ítélet, ez a döntés a rugója, indító-lökése annak az újabb döntésnek, amely- lyel ez az öreg tengerész elhatározza: amíg eljutnak a börtönig, — két nap, vagy egy hét, nem mindegy? _— juttat ennek a szerencsétlennek valamit az életből. Berúgnak, esznek nagyokat, hancúroznak, megkeresik a bordélyt, mert a fiúnak valamit mégiscsak kell éreznie legalább egyszer az életből és aztán úgyis vége az útnak. A krízis itt is bekövetkezik, hiszen a hirtelen támadt barátság ellenére is megvan az elítéltben a szabadság vágya, szökni » akar. Nemcsak képletesen, a valóságban is elbukik egy földhányásban és ezzel illúziói szertefoszlanák. Ennyit keretként el kell mondanunk, hogy érzékeltessük a kört, amelyben ezek az emberek mozognak. A parancs, a ruha elkülöníti őket a civilektől, az átlagtól, de csak annyira, hogy a katonai fegyelem és a társadalom, a civilek tarka és bolondos világa még inkább kiugrassák az ellentéteket. A filmnek lélektanilag is a közepébe helyezett jelenet adja a savát-borsát ennek a históriának, amely apró kalandokból ötvöződik össze. Bekkukantanak egy szekta kis templomába, ahol sajátságos rituálé szerint a fiatalok a boldogságot keresik. Ugyanaz a korosztály, mint az elitélté; csaknem bájos és csaknem gyermeki naivitással mesélik el egymásnak, hogyan is érzik ők a boldogságot, mikor és hogyan is jöttek rá, hogy a kicsiny közösségben feloldódva, közös zümmögéseikben is önmagukat keresve kell a boldogság után nyúlni. És a három tengerész csak bámulja, mennyi minden lehetséges dölog akad még a sivár valóságon kívül és felül, sőt azok ellenében ezen a tarka-barka sárgolyón. És pont akkor, amikor ezt az alapjában véve gyermeteg tizennyolc éves katonát viszik a börtönbe, hogy ott a szadista hajlamú őrök, a foglyok foglyai, a foglalkozás rabjai, a rácsok, a vas, az acél, a beton rabjai végleg „kikészítsék”, elvegyék tőle életének legzamatosabbnak ígérkező szakaszát. Darryl Ponicsan regénye ebből készült a film — nem jutott még el hozzánk, de amit Hal Ashby ebből a lélektanilag is mélyebben járó kalandregényből feldolgozott, az a mai Amerika egy sajátos arca. Nem drámaian elszomorító, de néhány barázdát fel lehet fedezni rajta. Úgy érezzük a film végén, hogy ezt a világot a jólét nyomorítja meg, a mindenütt kiabáló bőség, a tágasság, az a zsúfoltság és az a magány, amely a képek nyelvén riogat ebben a filmben. Itt minden váróterem elnyeli a piciny embert, itt minden utca forgatag, nyüzsgés, nagyüzem, ahol a cseppnyi embernek elég ideje sincs magára eszmélni, mert nyomják-taszítják őt, s ha valamit el akar érni, verekednie kell. A téli park éppoly sivár, mint ahogyan sivárrá lesz attól a perctől a lélek, amikor a fiatal fegyen c ott áll az anyja lakása előtt és mivel az anyát nem találja otthon, nincs is kedve bemenni abba a lakásba, ahol minden a buja és rendetlen élet bűzét leheli a látogató képébe. Buddusky, az öreg tengerész nem teszi fel a kérdést, de az egész film ezt kérdezi: Hová és minek ez a nagy hajsza? Hová és minek a vak reglama nekünk, amikor másoknak akkora Szezám ez az élet? Hol és mi az igazi Szezám? A filmen sokat beszélnek, vaskos kiszólások hangzanak el, minden, amolyan katonai stílusban kerül terítékre. Nem is a szöveg az érdekes, ezt a néző bizonyos idő után megszokja, inkább Jack Nicholson arca nyugtalanítja, aki remekül játsz- sza végig a gondolkodó és véleménnyel rendelkező öreg tengerészt. Általa és benne testesedik meg minden művészi gondolat és írói végkövetkeztetés, hogy ugyanis árnyékként van jelen az emberekben és az emberek között a társadalom ilyen, vagy olyan igazságtalansága és keveset lehet ellene tenni: mint ebben az esetben ezt az utolsó szolgálatot, amit két tengerész teljesített egy harmadik javára. Vagy ellene? Farkas András ' az elmúlt 30 év sikereire építve egyre több figyelmet fordítottak a kultúra sokrétű feladatrendszerére. Érthető is, hiszen nem mindegy, hogy ipilyen termelékenységgel dolgozunk, milyen műveltséget biztosítunk az állampolgárok számára. Ezért kezdeményezték mindenütt az oktatási rendszerek továbbfejlesztését. A televízió közművelődési igazgatója ezután részletet- sen elemezte a szovjet törekvéseket, majd a műsorter- vezés kérdéseit taglalta. Igen fontos a tartalmi válogatás, s ezt sosem vezényelhetik szubjektív szempontok. Ezzel kapcsolatban aláhúzta. hogy a sikerek és a kudarcok okát „elsősorban mindig abban kell keresnünk, mennyire tudunk olyan ismereteket, alkotásokat, magatartási formákat, életmódmodelleket közvetíteni, amelyek megfelelnek a társadalom igazi érdekeinek s ezért a befogadók érdeklődésének is." Természetesen első a követelmények világos, egyértelmű megfogalmazása, fi műsoroknak elő kell segíteniük azt, hogy azok a nevelőhatások érvényesülje nek, amelyeket rendünl építése kíván. Biztosítan kell az eszmei, a politikai az erkölcsi és a munkái'; nevelés szoros egységét. Elmondotta: országain! tévés és rádiós szakembere olyan alkotásokat készíte nek, amelyek az iskola é az élet kapcsolatát erősíti! a tanulók aktivitását fokoz zák. Ráadásul önálló gon Növényritkasagak a Balaton vidékén A Balaton vidékén számos olyan növényritkaság él, amelyeknek megmentésére napjainkban szinte az utolsó lehetőség kínálkozik. A Lesence-patak égerfákkal övezett lápos partján találni a legritkábbnak számító jégkorszaki marad vány fajt, a tarajos pajzsikát. Lesence- istvánd, Lesencetomaj és a Billege-major pusztulóban lévő forráslápjain, tőzege« rétjein még ma is szép számmal találni a havasi hízóka nevű rovaremésztő növényt, a ritkaságnak számító lisztes kankalint, az illatos hagymát a szibériai nőszirmot és a fehér májvirágot. Itt tenyészik a lápi nyúlfarkfű és a kékperje is. A Balatoni Intéző Bizottság környezetvédelmi szak- bizottsága javasolta, hogy a ritka növények tenyészhe- lyének egy részét, Billege- major környékét nyilvánítsák védett területté. 1976. október 23., szombat — Láttam, Olnibaj bácsi, elment megnézni a villa- moszt. Tudod, a csilingelő pijosz villamoszt — mondta Jura, miközben az ujját az orrából gondosan a szájába dugta. Ö, Allah, jól tudtam, mit jelent a „pijosz villamosz”, így hát egy perc múlva már a villamosmegállónál voltam. Egy másodpercre félbeszakítom izgalmas történetemet, hogy a tudomásukra hozzam: az egyik köztársasági spartakiádon a második helyet szereztem meg távgyaloglásban, és kerékpárt nyertem. Lehet, hogy a kerékpár gyengéd célzás volt, lévén, hogy a versenyen mindössze ketten vettünk részt. Bárhogy is történt, tény, hogy valamikor elég gyors voltam, azóta azonban mégiscsak elmúlt tizenöt év. így hát teljesen természetes. hogy amint elértem a megállót, lefogytam egy padra, és csak egy fél óra múlva tértem magamhoz. És mivel lányomat nem láttam sehol az őrszobára rohantam. Egy szívélyes fiatal hadnagy nagy érdeklődéssel hallgatta végig a történetemet. — Mit mondott, mikor tűnt el a kislánya? — Körülbelül egy órája... Vagy másfél. A hadnagy hozzám hajolt és bizalmasan közölte: — Még semmit sem tudunk. Semmiféle bejelentés nem érkezett. Egy darabig szótlanul ültünk, néha egymásra mosolyogtunk. A hadnagy ismét odahajolt: — Várjon, rögtön megtudok valamit — és vakító mosollyal átment a szomszéd szobába. Én meg egyedül maradtam egy óriási kép társaságában, amely szemben lógott a falon. A képen három medvefejű tehén erdőt irtott. Valahol már láttam ezt a képet, csakhogy azon három tehénfejű medve fát ásott ki a földből. — Éppen most adtak le egy kislányt — szakította félbe elmélkedésemet a délceg hadnagy. — Hova? — kérdeztem rémülten. — A gyermekmegőrzőbe nyugtatott meg. — Oda irányítják az elveszett gyerekeket. öt perc múlva egy magas kerítéssel körülvett földszintes ház előtt fékezett velem á taxi. Ott az előbbinél idősebb és komorabb hadnagy fogadott, s egy hosszú folyosón keresztül tágas, világos szobába vezetett. A közepén, egy nagy halom játék tetején — amelyeket mintha a három tehén-medvét ábrázoló kép motívumai alapján csináltak volna — ott ült az én drágalatos csemetém. — Apu.’ — kiáltotta a kis mihaszna. — Kutsat, aranyom! Boldogan szorítottam magamhoz, s akkor hirtelen eszembe jutott, hogy odahaza nem kapcsoltam ki a villanyrezsót. Ösztönösen az ajtóhoz ugrottam. — Maga hova megy? Álljon csak meg! — szólt a hadnagy, aki egész idő alatt a színen volt. — Köszönöm, hadnagy elvtárs, hálásan köszönöm ... — És újra nekirugaszkodtam. — Hova rohan? Jöjjön csak vissza, és tegye le a kislányt! — De otthon... a vil- lanyrezsó ... — Mondom, hogy tegye le a gyereket! így ni! Ötöst pedig mutassa a személyi igazolványát vagy valami más iratot, amellyel igazolni tudia a személyazonosságát. Meg valami olyan dokumentumot. amellyel bizonyítani tudja, hogy a kislány tényleg a magáé. — Elnézést, ezt komolyan gondolja? — Komolyabban már nem is lehet. Mi az, maga nem ismeri aZ előírásokat? ... Helytelen, polgártárs. nagyon helytelen ... Kislány, gyere csak ide! Kulsat azonban semmi áron nem akart odamenni a hadnagyhoz. Ellenkezőleg: a nadrágomba csimpaszkodott és sírva fakadt. A szobában tartózkodó fiatal nő, akire túlcsorduló érzéseim közepette először ügyet sem vetettem, most váratlanul felállt az asztal- «tói, — Iván Tyerentyevics, láthatja, a polgártársnál nina semmiféle igazolvány. Szégyen ide, szégyen oda, pizsamában jött, ahogy ai ágyból kiugrott... De akislány megismerte az apját. A hadnagy felemelte a kezét. Úgy véltem, ez a búcsú jele, én is intettem neki a kezemmel, és a menekvésl jelentő ajtó felé törtettem Ám úgy látszik, félreértettem a helyzetet, — Hogy a kislány felismerte, az más lapra tartozik — mondta Iván Tyerentyevics, miközben vízszintes helyzetbe hozta t kezét, vagyis megkért arra hogy foglaljam el az előbbi helyemet. — A szobái; az szabály. A gyereket csal az viheti el, aki pecsétes iga zolást mulat fel arra vonat kozólag, hogy a gyerek a: övé. Ennek a polgártársnál meg még személyi igazolványa sincs, ami pedig mát önmagában véve is gyanús — Hadnagy elvtárs. n ’a kásom pillanatokon belül ki gyullad — mondtam reményvesztetten. — No, tessék — szólt elé gedetten, miközben Soka sejtető pillantást vetett i fiatal nőre —, kigyullad t lakása. Meglehet, hogy i polgártárs előre megfontol szándékkal gyújtogat! (Folytatjuk .
